3. évad 33. rész 2/2

Mikor leszállt a gépünk már esteledett.
-   Hova megyünk? - néztem Louis-ra.
-   Most nem mondom meg, majd meglátod! - vigyorgott rám, majd taxiba huppantunk.
-   Utálom, hogy mindig ezt csinálod. - sóhajtottam, majd bámultam ki az ablakon.
-   Tudom. - mosolygott rám, majd egy puszit nyomott az arcomra.
Egy tetkó szalon előtt álltunk meg, majd Louis vigyorogva megfogta a kezem és fizetett, majd kiszálltunk. Behúzott a szalonba, mire félve néztem rá.
-   Miért? - sóhajtottam mosolyogva. - Életem hibája volt, hogy egyszer megbíztam benned! - mondtam Őt nézve mosolyogva. - Azóta természetesnek veszed és képes lennél elrabolni!
-   Csak mert szeretlek! - ölelt magához, majd egy puszit nyomott a homlokomra, mire vigyorogva álltam lábujjhegyre.
-   Olyan kicsi vagyok melletted! - kuncogtam.
Ő mosolyogva emelt meg kicsit, majd a lábára állított, de így is lábujjhegyre kellett állnom.
-   Még mindig. - mosolyogtam rá.
-   Tudom, de szeretem hogy ilyen picike vagy! - mosolygott aranyosan, majd óvatosan átölelt és megemelt, így akkor voltam mint Ő.
-   Sokkal jobb. - mosolyogtam rá.
-   Nem, így jó. - mondta és letett.
-   Sziasztok! - köszönt mosolyogva egy srác.
-   Szia! - mondtuk egyszerre.
-   Louis, veled beszéltem, ugye? - mosolygott rá, mire Lou bólogatott.
Na hát ettől félek.
-   És Ő az asszonykád, ugye? - mutatott rám mosolyogva a srác.
Én csak sóhajtva bólintottam.
-   Megtudhatnám a tervet? - kérdeztem.
-   Azzal fordult felém a kedves férjed, hogy valami rád emlékeztetőt szeretne a testére. - mosolygott rám a srác, mire Louis-ra néztem.
-   Igen? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, de félig mosolyogtam. - Érdekes, amikor Én csináltattam, akkor mint egy hisztis nő, felpattantál és elhúztál!
-   Tudod, hogy szeretlek! - mosolygott rám aranyosan.
-   Ne kecsegtesd természetes bájaid, a szüleidnek köszönheted őket! - forgattam a szemem mosolyogva, majd megindultunk.
Louis beült a bőrszékbe, majd az ölébe húzott.
-   Nem félsz? - néztem Lou-ra.
-   Nem. - nevette el magát.
-   Minek félnél... - mutattam a jobb alkarjára.
-   Itt tartom a kis hülyeségeket. - vigyorgott rám. - De ez nem oda kerül!
-   De mi? - kérdeztem.
-   28. - mosolygott rám, mire értetlenül néztem rá.
Az esküvőnk 10-én volt, Tommy 24-én született, Louis is 24-én, Én 8-án, akkor mi a jó ég a 28?!
-   Vagy Te tudsz rosszul valamit, vagy Én! - néztem rá. - Te 24-én születtél, Tommy is, Én 8-án, az esküvőnk 10-én volt... - soroltam, majd megint kérdőn néztem rá. - 28?
-    28-án jöttünk össze. - mosolygott rám.
-    Mármint legutoljára? - kérdeztem.
-    Legelőször őszintén. - mosolygott, mire elmosolyodtam.
-    De cuki vagy, emlékszel? - vigyorogtam, mire bólogatott.
-    Egy darabig Én is tudtam, aztán már túl sokszor jöttünk össze, meg mentünk szét és feladtam. - mondtam, majd elnevettem magam.
-    Én nem. - mosolygott rám. - Jó, igazából felírtam. - mutatta meg a telefonját.
Valójában nincs ember, aki már követni tudja kapcsolatunk hullámvölgyeit!
-    Jó neked, hogy Én itt ülök? - néztem Louis-ra.
-    Nem, ülj át erre a lábamra. - csapott a másik lábára.
-    Mi a különbség? - néztem rá.
-    Az, hogy ezen a kezemen lesz. - mutatta fel.
-    Oké. - rántottam vállat, majd átültem.
Ahogy bekapcsolta a gépet a srác, Louis vállába fúrtam az arcom.
-    Nehogy már! - simogatta a hátam mosolyogva. - Neked is van kettő!
-    Jó, de tudom, hogy miattam fog fájni és ez nem jó! - mondtam mosolyogva.
-    Mondod Te, akinek kioperáltam egy komplett tálat a lábából és egy poharat a kezéből. - mondta.
-    És egy borosüveget a combomból. - kuncogtam.
-    Az életem története... - nevette el magát, mire Én is nevettem.
-    Nagyon édesek vagytok! - mondta a srác.
-    De az nem miattad fájt! - néztem rá.
-    De igen, mert Én szedtem ki! - magyarázta.
-    Jó, akkor is! - nyafogtam.
-    Készen is vagyunk! - mosolygott ránk a srác.
-    Na, ebbe belehaltál?! - nézett rám Louis vigyorogva, mire egy puszit nyomtam a szájára és felálltam.
-    Határozottan! - nevettem, majd megfogtam a kezét.
Gyorsan fizetett a srácnak, majd kézen fogva indultunk sétálgatni.
-    Kicsim, soha nem tudtam volna ennél tökéletesebb életet elképzelni magamnak! - húzott magához mosolyogva.
-    Én sem! - nyomtam puszit a karjával amivel átölelt. - Annyira szeretlek!
-    Én is Törpilla! - kuncogott. - Mindennél jobban.
-    Tervezgessünk! - néztem fel rá mosolyogva, mire elmosolyodott és egy padra leülve kezdtünk neki.
-    Én azt akarom, hogy Tommy vigyázni tudjon a tesóira. - nézett le rám.
-    Tesójára. - javítottam ki.
-    Meglátjuk. - sóhajtott.
Én kuncogva bólintottam.
-    Egyébként Én is. - bólintottam mosolyogva.
-    De először a legfontosabb, hogy elköltözzünk. - mondta.
-    Hát a ház kész, ki is van festve, csak... - mondtam volna, majd eszembe jutott amikor mi "festettünk" és mindketten elnevettük magunkat.
-    Végül is kifestettünk... - nevetett. - Csak tartottunk egy kis szünetet...
-    A lényeg, hogy már csak nektek, erős férfiaknak kéne a bútorokat a helyükre pakolni... - mosolyogtam rá.
-    Hívunk rá embereket. - mondta.
-    Nem Louis, Én téged akarlak pakolni látni! - vigyorogtam.
-    Miért? - sóhajtott nagyot halvány mosollyal.
-    Mert nem kell mindig a legkényelmesebb módot választani! - mosolyogtam rá.
-    Nők...- morgott, mire nevetve öleltem magamhoz.
-    Akár milyen aranyos vagy, Ti fogtok pakolni. - nevettem, mire nevetve nyomott puszit a fejemre.