3. évad 24. rész

Reggel Louis ébresztett fel.
-   Törpi! - puszilgatta az arcom, mire elmosolyodtam.
-   Nyugalmat Lou! - mosolyodtam el és kinyitottam a szemem, majd felé fordultam.
-   Jó, azért ismersz. - nevette el magát.
-   Igen, Te vagy az egyetlen ember, akinek nem szedem le a fejét, ha felkelt. - mosolyogtam rá.
-   Ennek örülök, mert különben már nemigen lennék az élők sorában. - nevetett.
-   Megtudhatom nyugalmam megzavarásának okát?
-   Valójában ennek két oka is volt. - vigyorgott rám.
-   Az első, hogy Cara megbeszélést hívott össze fél óra múlva, a másik, hogy gyereket akarok. - jelentette ki a végét határozottan, mire összehúzott szemekkel néztem rá.
-   És ez most így jutott eszedbe?! - kérdeztem mosolyogva. - Felkeltél és eszedbe jutott, hogy neked szükséged van egy gyerekre?! - nevettem.
-   Igen. - bólintott. - Vagyis nem, hanem úgy, hogy felkeltem és végiggondoltam, hogy mennyire jó lenne, ha gyereksírásra kelnénk fel! - bólogatott vigyorogva.
-   Ennyi erővel nem muszáj gyerek nekünk, elég ha egy bölcsődében alszunk. - nevettem.
-   De most komolyan, Te nem szeretnél végre arra kelni, hogy a kisfiad sír? - mosolygott rám.
-   Most éppen arra ébredtem, hogy a férjem hisztizik! - vigyorogtam rá.
-   Most ne mondd, hogy nem szeretnéd, hogy a 10 fiunk reggel kiabálva rohanjanak be a hálónkba, hogy éhesek, majd reggeli után focizzanak velünk! - vigyorgott rám.
-   Ez a sztori több sebből is vérzik. - ültem fel. - Biztos, hogy nem lesz 10 gyerekünk, még lány sem! - néztem rá. - Nem szeretnék egy óvodát etetni és nem fogok focizni!
-   Sarah! - dőlt hisztizve a párnájába fejjel.
-   Melletted nincs szükségem gyerekre. - vigyorogtam rá, majd megsimogattam a hátát.
-   Nyugodtan folytathatod, el tudom viselni... - motyogott a párnába, mire elmosolyodtam.
-   Gyere Lou! - pattantam fel az ágyon mosolyogva.
-   Azt hittem Te lusta vagy! - fordult át a hátára vigyorogva.
-   Én meg azt, hogy Te nem! - vigyorogtam, majd leugrottam az ágyról, majd kinyitottam az ajtót és elindultam le, de Louis mint egy kisfiú, követett.
-   De akkor benne vagy? - kérdezte utánam baktatva.
-   Olyan vagy, mint egy kisfiú, aki kiskutyáért könyörög. - nevettem.
-   Abból van kettő és nem kicsik. - mondta szórakozottan.
-   A szerencse, hogy belőled csak egy van, de az is túl sok és túl hangos! - mondtam vigyorogva.
-   Ha nem lennék, magányos lennél és unatkoznál! - mondta vigyorogva és követett le a lépcsőn.
-   Ha nem lennél, nyugodt életem lenne, szingli lennék még aludnék! - soroltam. - Ezek azért annyira nem rosszak. - mosolyogtam.
-   Jó, de nagyon szeretsz! - mondta vigyorogva.
-   Tudod hogyan érhetnéd el, hogy még jobban szeresselek? - kérdeztem mosolyogva és megálltam a konyhában, a konyhapultnak dőlve mosolyogva.
Ő leguggolt, majd a fejével befurakodott a kezem és a testem közé, így már a nyakát öleltem át.
-   Hogyan? - vigyorgott, mire elnevettem magam.
-   Annyira hülye vagy. - nevettem.
-   Hogyan? - mosolygott.
-   Ha hagynál aludni! - mosolyogtam, majd megcsókoltam. - De túl aranyos vagy! - igazítottam meg a borzos haját.
-   Képzeld el milyen aranyos lesz a fiunk! - mosolygott.
-   Lou, a turné fele még hátra van! - mosolyogtam rá. - Nem lenne jó ötlet!
-   Mióta vagy Te ennyire bölcs? - mosolygott.
-   Nem is tudom... - kuncogtam.
-   Sarah, komolyan! - nézett a szemembe. - Szerintem meg tudjuk lépni ezt!
-   Szerintem is. - simítottam meg az arcát. - Viszont nem szeretnék a turnén kismama lenni!
-   Igazad van. - bólintott mosolyogva. - De utána! - emelte fel a mutató ujját, mire elmosolyodtam.
-   Utána benne vagyok! - mosolyogtam, mire bólintott.
Bementünk a nappaliba, ugyanis megkezdődött a gyűlés.
-   Tehát srácok! - csapta össze a tenyerét mosolyogva Cara. - Holnap indulunk a turné maradék részére!
-   Juhú! - kiabálta Becky, mire összepacsiztam vele.
-   És mindenkit kérnék, hogy bírja ki a végéig és ne lépjen le, vagy vakuljon meg, vagy szakítson, vagy menjen el a hangja, vagy haljon meg! - nézett ránk Louis-val.
-   Csak Ő volt! - böktem Lou-ra kuncogva.
-   Oké, akkor szerintem pakolhattok is, ugyanis holnap reggel pá London! - mosolygott, mire bólogattunk.
Természetesen az egész napunk azzal telt, hogy pakoltunk és ez igencsak fárasztó volt. Nagyon, nagyon fárasztó! Kutyákat pakolni, papagájt pakolni, ruhákat, segíteni Lolának, ugyanis Benji már álmos volt és nyűgös, így Őt le kellett fektetni, de Lola pakolt a szobájában, így elég sok munka volt. Természetesen a kutyák felpörögtek, így velük kiment a kertbe focizni a pasi bagázs, amíg mi bepakoltuk az Ő cuccaikat is. Nagyon aranyosan kibújtak a munka alól, nem?! Végül is a két kutyával egy ember is el tudna játszani, de azért Ők öten!
Majd a kutyák úgy lefáradtak, hogy a nappaliban elaludtak és végre a fiúk is jöttek pakolni.
-   Louis, ezt el akarod hozni? - mutattam meg neki a másik cipőjét.
-   Természetesen! - terült el az ágyon, miközben kezeit a tarkója alá tette.
-   Te Louis Tomlinson! - fordultam felé "mérgesen" vigyorogva. - Nemhogy gyerekünk nem lesz, de feladlak postán! - mondtam mosolyogva, mire felröhögött. - Mint a nagyságos úr, megérkezel, elheversz és figyeled, ahogy pakolok helyetted!
-   Mások örülnének, ha Mrs. Tomlinson lenne a nevük! - vigyorgott.
-   Na gyorsan keljél fel, ha nem szeretnél az arcodra egy ilyen szép talpat! - mutattam a cipőjére mosolyogva, mire nevetve felült, majd felállt és elém lépett, majd átölelt, miközben a kezeit a fenekemre helyezte. - Na, a kis kezeidet vidd onnan gyorsan és kapaszkodj bele a cipőidbe! - kacsintottam, majd a kezébe nyomtam.
-   Hisztis asszony! - forgatta a szemét vigyorogva.
Én elnevettem magam, majd megfordultam és a fürdőbe indultam. Ő a fenekemre csapott, mire megforgattam a szemem, majd folytattam a pakolást.
-   Az Én nőm miért nem tud bugyiban pakolászni?! - panaszkodott a hálóban, csak hogy piszkáljon.
-   Az Én pasim miért nem tudja összepakolni a cuccait?! - panaszkodtam hasonlóan.
-   El vagytok? - hallottam Liam nevető hangját.
-   Aha. - léptem ki a fürdőből nevetve, majd megláttam, hogy Lou megint fetreng, mire gyorsan fel akart kelni vigyorogva, de hozzávágtam a cipőit. - Vigyázz, mert amit legközelebb hajítok az a bőröndöd lesz! - vigyorogtam, mire felpattant.
-   Csak azért jöttem... - vigyorgott Liam, majd mellé lépett Jesy.
-   Hogy ne kelljen pakolnod, tudjuk! - vágta rá mosolyogva, de felhúzott szemöldökkel.
-   Én átnézek a Horan családhoz! - vigyorgott Lou, majd el akart indulni, de beleakasztottam az ujjam a nadrágjába.
-   Te a szekrényedhez mész! - néztem rá mosolyogva.
-   Oké... - bólintott, majd elkezdett pakolni.
Estére fáradtan dőltünk az ágyba és cseppet sem vártuk a következő napot, de a rajongók miatt mégis, így kettős érzéssel aludtunk el.