3. évad 27. rész

Sziasztok! Remélem észrevettétek az új fejlécet és azt is remélem, hogy tetszik :3 Ez a rész rövid lett... meg kicsit uncsi, de ígérem, összeszedem magam! 
Nem tudom mostanság mennyi időm lesz írni és, hogy milyen gyakran lesznek részek, de ez csak átmeneti időszak, ugyanis május 28-29 a lovas versenyem és most egész hónapban megy a gyakorlás és ráadásul közeledik az év vége is, de azért igyekszem! Mostanában folyamatosan lovardába fogok járkálni, hétköznap is és ("nagyon szeretünk iskola") tanulnom is kell, de azért abban biztos vagyok, hogy nem tűnök el egész májusra! :) De ennyit a jövőről!
Jó olvasást mindenkinek! :) 

* Louis szemszöge *

Nagyon, nagyon fájt a tudat, hogy a mai napon haza kell engednem Sarah-t és a kisbabánkat, de Én is azon az oldalon voltam, hogy így a kilencedik hónapban igencsak ideje hazamenniük. Megígértem a Törpillámnak, hogy ahogy tudok megyek haza, ahogy Harry is és a szülésen mindenképpen ott akarunk lenni. Már csak az a kérdés, hogy ezt a gyerekeink is szeretnék-e. 

Reggel mikor felkeltem Sarah már pakolt. 

-  Miért nem keltettél fel? - kérdeztem, ahogy megláttam, mire elmosolyodott. 

-  Mert nagyon édes voltál! - mosolygott rám, mire álmosan elmosolyodtam, majd kimásztam az ágyból. 

-  Olyan rossz lesz nélküled! - öleltem magamhoz, ami már nem ment annyira könnyen. 

-  Befurakszik közénk. - kuncogott. 

-  Megbocsájtom neki! - mosolyogtam rá. 

-  Maradhatnánk még! - mondta a szemét forgatva. - Csak ugye valakik ragaszkodtak ehhez! 

-  Igen, mert nem szeretném, hogy baj legyen! - nyomtam puszit a fejére mosolyogva. - Ha kérhetem, ne szülj meg a repülőn! - nevettem, mire elnevette magát. 

-  Oké. - nevetett aranyosan. 

-  Sarah! - nyitott be hirtelen Roxy, majd elnevette magát. - Éhes vagy? Mert reggelizni akarok. 

-  És ehhez miért kell a Törpilla? - öleltem magamhoz a pici lányt és a még kisebb lényecskét a hasában. 

-  Mert nem akarok egyedül felfalni egy egész éttermet. - nevetett. 

-  Te miért nem vagy Harry-vel? - kérdezte tőle mosolyogva Sarah. 

-  Mert nem vagyunk úgy összenőve, mint egyesek! - nyújtotta ránk a nyelvét. 

-  Szerintem Te tök jól el leszel a gyerekeddel. - nevettem. - Amúgy meg csak irigykedsz! 

-  Ki? - lépett Roxy mögé Hazza vigyorogva. 

-  Á, nem! - nyújtotta rá a nyelvét Sarah, mire az államat a feje tetejére támasztottam. - Lou, ez nem olyan jó! - nyafogott. - Így egy alacsony labdának érzem magam. - nevette el magát. 

-  Mert az vagy! - nevettem el magam. - Egy nagyon szép labda! 

-  Amúgy meg mikor indul a gépünk? - kérdezte Roxy Sarah-t. 

-  Ötletem sincs. - vállat rántott Sarah, aki már a karomon lévő tetkókat rajzolgatta körbe ujjaival, mint általában. 

-  A gépetek egy óra múlva, tehát iparkodjatok! - hallottam Cara hangját. 

-  Ne már! - mondtuk egyszerre mind a négyen. 

-  De igen! - mondta Cara, majd mosolyogva az ajtóba lépett. - Tudom, hogy nem jó elbúcsúzni, de legközelebb már hárman lesztek! 

-  Ch, Én már szerintem 100 ember helyett eszem. - nevetett Roxy, mire mind elnevettük magunkat. 

Sajnos az az egy óra nagyon hamar eltelt és a reptérre ki se mehettünk, mert próbánk volt. Így a próbára egy szomorú, elkeseredett Harry és Louis érkezett. 

~két héttel később~

Minden nap felhívom Sarah-t, pontosabban naponta minimum 10-szer, hogy minden rendben van-e. Szerintem azért ez még normális, nem? Végül is a nő, aki nemhogy a veszélyt keresi, hanem maga a veszély, Ő a feleségem és éppen a gyerekemmel terhes! Azért figyelni kell rá. Bár szegénynek már kissé elege volt belőlem, de hát sajnálom! 

Éppen fél óránk volt a próba és a koncert között, amikor az öltözőben ültünk. 

-   Louis, fel ne hívd! - nézett rám szigorúan, de mosolyogva Jesy. - Szegény lánynak nemhogy nem hiányzol, de örül, ha nem a Te hangodat hallja! 

-   Jó, azért aggódom a fiam miatt! 

-   Fiú? - nézett rám döbbenten Becky. 

-   Fogalmam sincs, csak reménykedem. - rántottam vállat, mire felnevettek. 

-   Haver, hidd el, hogy semmi baj! - mosolygott rám biztatóan Niall. - Azért az a lány mindent megold, nem? - nevette el magát. - Képes volt otthagyni a saját esküvőjét miattad, szinte mindenért megbocsájtott és életben maradt! Pedig elég veszélyes! 

-   Jó, de eddig mellette voltam és eddig még nem izgultam ennyire! Eddig csak nőtt a hasa és néha vizsgálatra jártunk! Semmi más nem történt! - legyintettem. 

-   Oké, de most sem fog! - ölelt át oldalról Jesy. - Lou, a gyereked meg fog várni! 

-   Oké, igazatok van. - mosolyogtam. 

-   Nem veszi fel a telefont! - rontott be idegesen Hazza. 

-   Lehet, hogy alszanak! - nyugtattam meg. 

-   De akkor is! - rúgott bele a fotelbe a hosszú hajú társunk. 

-   Harry, semmi gáz! - mosolygott rá Liam. - Élnek! 

Ő idegesen legyintett, majd kirohant. 

-   Nála még mindig jobb vagyok! - nevettem. 

-   Ez biztos! - nevetett Zayn. 

-   Te mondod? - lökte meg nevetve Lola. - Konkrétan a táskát nem ismerted fel, mikor a kórházba kellett mennünk! - nevetett. - Azt a táskát, amit amúgy ketten pakoltunk be és megbeszéltük, hogy hova lesz bekészítve! 

-   Jó, tudod milyen stresszes?! - nézett rá Zayn. 

-   Á, dehogy! - nevetett Lola. - Én honnan tudnám?! Csupán csak az Én testemben növekedett! 

-   Nagyon izgalmas, mi volt előttem! - mondta unottan Benji elnyúlva a kanapén. 

-   Srácok, 5 perc a kezdésig! - szólt be Cara, mire felpattantunk és megindultunk a színpad felé, majd elkezdték felszerelni ránk a mikrofonokat. 

Éppen a színpadra léptem volna, amikor odaszaladt hozzám Lola a telefonommal a kezében. 

-   Sarah! - nyomta a kezembe mosolyogva, mire kiszedtem a fülemből a cuccost, majd felvettem és a fülemhez emeltem. 

A többiek ijedten néztek vissza rám. 

-   Szia Lou! - hallottam meg Sarah sírós hangját. 

-   Mi a baj Törpilla? - kérdeztem ijedten. 

-   Hát, valójában semmi. - nevette el magát. - Csupán annyi, hogy a fiad úgy döntött, nem várja meg apucit. 

-   Fiunk született? - kérdeztem döbbenten. 

-   Igen. - mondta sírva, de tudtam, hogy az örömtől sír és Én is sírva fakadtam. 

-   Minden rendben veletek? - kérdeztem. 

-   Igen. - mondta és a hangján hatalmas vidámság hallatszott.

-   Szeretlek. - mondtam mosolyogva. 

-   Én is, nagyon. - mondta Ő is mosolyogva. - De most menjél, mert tudom, hogy dolgod van! 

-   Az egyetlen, hogy rohanjak hozzátok! - mondtam, majd ugrottam egyet. 

-   Louis, azért csak normálisan! - szólt rám. 

-   Rendben Törpilla. - mosolyogtam. 

-   Szia Lou! 

-   Szia! - mondtam és kinyomtam. 

Lolára néztem, majd hirtelen magamhoz öleltem. 

-   Fiam született! - szorítottam magamhoz. 

-   Nagynéni vagyok! - fakadt sírva Ő is, majd elnevette magát. 

Közben a színpadon már ment a beszéd rendesen. 

-   Siess! - mutatott a színpadra Lola. 

Én felszaladtam, majd hatalmas boldogsággal közöltem a rajongókkal, hogy bizony nekem megszületett a kisfiam, majd csaptunk egy hatalmas koncertet.
Mikor végre megérkeztünk a hotelbe, Cara-val kellett beszélnem.
-   Mennem kell haza! - csaptam bele rögtön.
-   Louis, még nem mehetsz haza! - nézett rám szomorúan. - Csak kettő hetet bírj még ki, kérlek!
-   Cara, a fiam! - néztem rá idegesen.
-   Tudom Lou és nagyon sajnálom, tudod, hogy együtt érzek veled és Én is szeretnék menni, de nem mehetünk. - ölelt meg.
Teljesen lelombozódtam. Bólintottam, majd bementem a szobámba, majd ledőltem az ágyra és a plafont bámultam. A kisfiam a világ másik felén megszületett és Én itt vagyok és semmit nem tehetek. Nem mehetek el hozzá.
-   Louis, ne csináld már! - nyitott be mosolyogva Becky és leült mellém. - Hidd el, pikk-pakk eltelik az a nyomorult két hét és már a fiaddal leszel!
-   Könnyű ezt mondani. - morogtam.
-   Képzeld Sarah helyébe magad! - simogatta meg a karom. - Tök új helyzet és nincs vele a férje! De hidd el, ügyes lesz és Te is!
-   És Tommy is. - mosolyodtam el halványan.
-   Tommy Tomlinson. - mosolyodott el Becky. - Jól hangzik.
-   Tommy Kevin Tomlinson.
-   Kevin? - nevette el magát. - Mi lett szegény madárral?
-   Elhagyott. - nevettem el magam.
-   Na látod! - lökött meg mosolyogva. - Hidd el, bulizunk két hetet és már otthon pihentek majd!

~két héttel később~
Nagyon jó vicc volt... Természetesen azóta megszületett Lucy Styles is, ezért Harry is hozzám hasonló idegállapotban volt.

Rögtön ahogy leszállt a gép, mindketten tolakodtunk a kijárat felé és a taxit is sürgettük.

* Sarah szemszöge *

Mikor végre sikerült elaltatnunk a két kisbabát, nyugodtan mentünk le a nappaliba. Eddig azzal küzdöttünk, hogy mindketten aludjanak, ugyanis kb. egész éjjel ezzel küzdöttünk, mert néha Tommy, néha Lucy kelt fel, majd sírni kezdett és akkor a másik baba is sírni kezdett. 

Hulla csönd volt a házban, ami jelenleg nagyon nyugtató volt. Leültünk a kanapéra, majd a fejünket egymásnak döntöttük. 

-   Nagyon fáradt vagyok... - motyogtam. 

-   Én is. - ásított Roxy, majd meghallottuk, ahogy valaki a kulccsal matat és egy emberként ugrottunk fel. 

Az ajtóhoz siettünk, majd kinyitottuk. 

-   Csönd! - csitítottam el mindkettőjüket. - Alszanak! 

Tommo nagyon kedvesen lökte el maga elől Hazz-t, majd elém lépett és szorosan magához ölelt, majd egy puszit nyomott az arcomra és közben óvatosan megemelt. 

-   Hiányoztál! - szorítottam magamhoz. 

-   Te is Törpilla! - mosolygott rám. 

-   Muszáj megnéznem Tommy-t! - mosolygott izgatottan. 

-   Jó, de legyetek csöndben! - mondtam, mire mosolyogva bólogattak. 

Néma csöndben nyitottam be a szobámba, ugyanis az Én ágyamon aludtak mindketten. Tommy szeme kb. tiszta Louis és imádom benne ezt is, egyszerűen gyönyörű. 

-   Hercegnő. - súgta mosolyogva Harry. 

-   Fogalmad sincs róla, mennyire boldog vagyok! - súgta a fülembe Lou. 

-   De, pontosan tudom, ugyanis Én is. - szorítottam meg a kezét. 

-   Menjünk, mert felébrednek! - mosolygott Roxy, mire bólogatva kimentünk. 

Lent beszélgettünk egy csomót, majd össze-vissza dőlve elaludtunk.