Translate (fordító)

2015. december 30., szerda

2. évad 14. rész

Reggel sok-sok puszira keltem, mire szégyenlősen elmosolyodtam.
-   Louis! - nyafogtam mosolyogva.
-   Édeském, igazán nem lenne rossz, ha így fél 1-kor felkelnél! - mondta nevetve, mire felültem.
-   Louis, ezt nem hiszem el! - néztem rá összehúzott szemekkel.
-   Bocs, de az idő múlását nem kenheted rám! - nyújtotta rám a nyelvét.
-   Nem fogtam rád! - nevettem.
-   De ez volt a terved! - nevetett, majd mivel Ő eddig is a hátán feküdt, magára rántott a vállamnál fogva.
-   Nincs kedvem felkelni! - nyöszörögtem a mellkasába.
-   Megértelek! - simogatta a hajam nevetve, mire Én is nevetni kezdtem.
-   Komolytalan vagy! - néztem fel rá.
-   Tudod, a sok jó tulajdonságom mellett, ez eltörpül! - legyintett, mire megint elnevettem magam.
-   Ma le kell rendeznünk Colin-t. - mondtam rá nézve.
-   Tudom. - bólintott, majd megpuszilt a fejem. - Gondoltam előtte elvonom a figyelmed! - mosolygott rám, mire mosolyogva megcsókoltam.
-   Édes vagy! - mosolyogtam, majd lemásztam egészen a földre és készülődni kezdtem.
Mikorra felöltöztem és elfogadhatóan néztem ki, addigra Louis is készen lett. Kézen fogva mentünk le, majd gyors reggeli után már indultunk is Colin háza felé. Nekem remegett a kezem.
-   Nyugi, minden oké lesz! - puszilta meg a fejem.
-   De Louis, annyira rossz embernek érzem most magam! - mondtam és aggódó tekintettel néztem fel rá.
-   Nem vagy az, egyszerűen a szívedre hallgattál. - ölelt magához szorosan.
-   Oké, akkor soroljam? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Megcsaltad velem a barátnődet, megcsaltalak, mikor már a menyasszonyod voltam, aztán egy ártatlan volt barátomat a pótlékomnak használtam, aztán nem jelentem meg a saját esküvőmön. - mondtam, majd rá pillantottam. - Azért ezek együtt, kimondva elég rosszul hangzanak, nem gondolod? - kérdeztem, mire elnevette magát.
-    De, rosszul hangzik. - nevetett. - Viszont a legtöbb embernek bonyolult a szerelmi élete, lássuk be! - mosolygott.
-    Bocs, kihagytam, hogy miután először összejöttünk, végig titkolóztam és a szemedbe hazudtam! - mondtam karba tett kézzel.
-    De most már minden oké! - mondta vidáman. - Te csak is az Én Törpillám vagy! - fordított magával szembe. - Én, pedig csak a Te Pocid! - forgatta a szemét.
-    Mégis szereted az új neved? - kérdeztem kuncogva.
-    Nem, csak elfogadom, mert egy tündérkétől kaptam! - morgott, majd kézen fogva tovább mentünk.
Colin a házuk előtt ült és a telefonját nyomkodta. Ahogy közelebb értünk, ránk nézett. A pillantása csalódottságot, utálatot és lenézés keverékét tükrözte.
-    Szia. - mondtam halkan.
-    Azt hiszem beszélnünk kell. - mondta, mire bólintottam, majd Colin elindult be az éttermükbe.
Én még Louisra pillantottam, aki eltátogott egy "minden oké lesz"-et, majd elengedte a kezem és bementem Colin után. Leültünk a leghátsó asztalhoz. Fura volt, hiszen Én sokszor jártam már itt, legtöbbször fent az emeleten, de most az étteremben ültünk.
-    Gondolom magyarázatot szeretnél. - néztem rá bűnbánóan.
-    Igen Sarah, jó lenne! - mondta mérges pillantással fűszerezve.
-    Jesy-t hívta Liam, hogy Louis kórházban van, autóbalesete volt. - mondtam, de nem nézett a szemembe, végig az öreg terítőt nézte. - Oda rohantam. - mondtam halkan.
-    Szereted Őt, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Hát persze! - szűrte ki a fogai közt halkan. - Csak pótlék voltam, ugye?! - emelte fel a hangját.
-    Sajnálom... - mondtam, de idegesen nézett rám. - Azt hittem szeretlek, ahogy régen. - mondtam.
-    De nem szerettél! - kiabált, mire az összes bent ülő vendég minket figyelt, de nem érdekelte. - Csak azt nem értem, hogy minek mondtál igent?! - üvöltött.
-    Colin...- túrtam a hajamba.
-    Nem érdekel! Végig azt mondtad, hogy szeretsz! Azt mondtad, nem érdekel már az a féreg! Azt mondtad, hogy megbántad azt a tetoválást! - mutatott rá.
-    Ilyet sosem mondtam! - mondtam idegesen. - Sosem fogom megbánni! - kiabáltam rá.
-    Azt mondtad, nem jelent már semmit! - kiabált.
-    Colin, Én ilyet egy szóval sem mondtam! Mindig szeretni fogom ezt a tetoválást, mert mikor ezt csináltattam, boldog voltam! - kiabáltam.
-    És velem nem voltál? - halkult el és visszaült.
-    Azt hittem az vagyok, de nem voltam. - mondtam halkan.
-    Világos, éppen ezért meg sem jelentél az esküvőn! - csapott hatalmasat az asztalra. - De miért nem mondtad előtte? Miért aláztál meg?
-    Akkor jöttem rá! Este még az esküvőnkön gondolkoztam, de mikor felmerült, hogy akár el is veszíthetem, örökre, helyesen döntöttem. - mondtam.
-    Tehát szereted. - mondta, mire bólintottam. - Végig szeretted, ugye? - kérdezte, mire megint bólintottam. - Tudnom kellett volna, hogy nem hiába bámulod a tv-t, mikor csak egy pillanatra is láthatod az arcát! Nem véletlen, hogy csak neki vetted fel a telefont az esküvő napján! Mikor csak szomorkásan a távolba meredtél, rá gondoltál! Mikor Én öleltelek, akkor is a helyembe képzelted! - mondta rám nézve.
-    Colin Én annyira... - mondtam volna, de közbe vágott.
-    Sajnálod?! Dehogy sajnálod! - nevetett kínjában. - Hiszen jól döntöttél. Boldog vagy vele, lekoptattál engem, nincs mit sajnálnod! - mondta. - Csak azért mondod ezt, hogy javíts a helyzeten, de nincs min javítanod! Világos. Őt szereted, Engem kihasználtál, hogy betöltsd az űrt! - mondta halálos pillantást rám vetve.
-    Ez nem igaz! - mondtam. - Azt hittem, szerelmes vagyok! - mondtam, majd elhalkultam. - De nem voltam.
-    És eddig miért nem bírtál elém állni?! Megmondani, hogy is állunk és akkor ennyi! Nem reménykedem benne, hogy még van esélyünk, hogy valami teljesen más miatt nem voltál ott! - mondta idegesen.
-    A kórházban voltam, aztán Alkony nem volt meg. - mondtam.
-    Tehát ennél minden fontosabb volt! - mondta hangosabban.
-    Nem, csak gondoltam várok egy kicsit, amíg minden nyugodt lesz. - mondtam halkan.
-    Rendben. - bólintott, már sokkal nyugodtabban. - A családomnak majd elmondom. - mondta, mire bólintottam.
-    Sajnálom. - mondtam, mikor felálltunk.
Közelebb léptem hozzá, hogy megöleljem, de magához rántott és megcsókolt. Én a mellkasánál eltoltam magamtól. Hirtelen kicsapódott az ajtó és Louis rögtön nekiesett Colinnak. Jobb ökle hirtelen Colin arcát érte, mire Ő a földre került. Az egész egy perc lehetett. Én rögtön Louis elé léptem és a mellkasára téve a két kezem, egyenesen a szemébe néztem.
-    Louis, elég! - néztem rá kérlelően. - Menjünk! - kértem, mire vonásai megenyhültek és elindult ki.
-    Ne érj hozzá többet! - kiabált vissza Colin-nak.
Én megfogtam a kezét és csöndesen sétáltunk. Még mindig rettentő ideges volt, ezt az is mutatta, hogy izmai befeszültek. A kezemet gyengén fogta, viszont szinte ölni tudott volna. Az erdő közepén meguntam, hogy csöndben sétálok egy robbanni készülő bomba mellett és szembe fordítottam magammal.
-    Nyugi! - néztem egyenesen a szemébe, de nem lágyult meg. - Csak téged szeretlek, vele ne törődj! Kérlek! - mondtam halvány mosollyal, majd ajkaira apró puszit nyomtam, mire megenyhült és elmosolyodott.
-    Bocs, hogy jelenetet rendeztem. - nézett rám bűnbánó tekintettél.
-    Nem haragszom, édes, hogy féltékenykedsz és szexi vagy, mikor emiatt képes vagy leütni valakit. - mosolyogtam szégyenlősen a cipőm orrát nézve.
-    Tehát neked ez tetszett? - kérdezte meglepetten.
-    Igen, de ne csinálj ilyeneket! - mondtam a mutató ujjamat felmutatva. - Ezt is szeretem benned, ahogy minden porcikádat! - mosolyogtam rá, mire megcsókolt. - Amúgy ahhoz képest, hogy tegnap jöttél a kórházból, igen jó erőben vagy! - nevettem el magam.
-    Megmondtam, hogy semmi bajom! - mosolygott. - De mi lenne, ha most a kis házba mennénk? - kérdezte és közben kacsintott.
-    Menjünk. - mosolyogtam rá, majd arra folytattuk az utat.

Hirtelen a telefonomra ébredtem. Ijedten kaptam a fülemhez.
-    Édes egyetlen húgom, mi a jó szarért nem bírsz hazaszólni, hogy mi a franc van veletek?! - kiabált a telefonba Lola. - Tudod, pontosan 4 órája léptetek le! Mégis mi akadályozott meg benne, hogy felhívj és közöld, hogy minden oké, megbeszéltétek, csak a viskóba mentek, mert kettesben akartok lenni?! - folytatta a kiabálást.
-    Bocs Lolusz, elfelejtettem! - mondtam, mire Louis a fejét a párnába fúrva röhögött.
-    És megkérdezhetem, hogy mi a jót csináltok, hogy egyetlen egy nyomorult SMS-re nem tudtok válaszolni, sem felvenni a telefont?! Abban már nem is reménykedtünk, hogy visszahívtok! - kérdezte morogva.
-    Hogy mit csinálunk? - kérdeztem a fejemet vakarva, mire Louis még jobban röhögött. - Fejezd már be! - löktem meg, mire felnézett rám és jobban röhögött.
-    Oké, ennyiből pont levágtam! - sóhajtott Lola. - Mikor lesz kedvetek hazajönni? - kérdezte.
-    Nem tudom. - mondtam vállat rántva.
-    Nem tudod mit csináltunk? - kérdezte röhögve Louis.
-    Túl léptünk ezen a témán drága Poci! - csíptem meg az arcát, mire megforgatta a szemét, majd visszadőlt a párnába.
-    Tehát? - kérdezte Lola.
-    Mire kellünk? - kérdeztem.
-    Mondjuk tudni akarjuk, mi történt! - mondta.
-    Mármint Colin-nal, vagy a kis házban? - kérdeztem, mire Louis felröhögött.
-    Biztosan a második, Lola nagyon perverz! - röhögött Lou.
-    Mit csináltál vele? - kérdezte Lola.
-    Semmit, de ideje lenne lelőni szegénykét! - mondtam, majd gonoszan néztem rá.
-     Biztos vagy benne, hogy semmit nem csináltál velem? - kérdezte vigyorogva, miközben a szemöldökét húzogatta, majd elnevette magát.
Én megforgattam a szemem, majd a fejét a párnába nyomtam.
-     Tehát majd megyünk. - mondtam. - Úgysem bírom már sokáig kettesben vele, ha ilyen "humoros"! - mondtam, mire Lola elnevette magát.
-     Oké, de ne holnap! - mondta, majd letette.
-     Szerinted uncsi vagyok? - kérdezte Louis.
-     Nem, imádom, hogy mindig vidám vagy! - mosolyogtam rá.
-     Oké, ezt is imádod? - kérdezte, majd fejbe vágott egy párnával és leugrott az ágyról.
-     Hiba volt Tomlinson! - mondtam és mosolyogva rá mutattam. - Ez háború! - mondtam elmélyített hangon, majd elnevettem magam


2015. december 27., vasárnap

2. évad 13. rész

Reggel mikor lementem, sajnos még mindig fagyos volt a hangulat. Nagyon fáradt voltam az éjjeli "kiruccanás" miatt. Elvettem egy szendvicset az asztalról, majd felvettem a cipőmet és a kutyákkal, meg a papagájjal kimentem a kertbe. Búsan ültem le a ház elé. A telefonom nem volt nálam. A szendvics felét megettem, de a másik felét, már nem tudtam, mert eszembe jutott, hogy mivel egyre több ideje nincs otthon Alkony, egyre messzebb mehet. A szendvicset ketté törtem és odaadtam a hülyéknek, akik így is összevesztek rajta. Bementem a házba.
-    Nézd meg a telefonod. - mondta Richard, mire mosolyogva megpusziltam és felmentem, majd tettem amit mondott.
Rengeteg nem fogadott hívás. Kettőn akadt meg a szemem: Louis, Jay. Először mérlegeltem a dolgot, de nem tudtam, kit hívjak vissza előbb. Jay hívását nem értettem Louis, pedig kórházban van.
-    Jay-t! - mondta Richard, mire már hívtam is.
Pár csöngés után már fel is vette.
-    Szia! - mondta vidáman. - Itt van nálunk a lovad! - mondta, mire hatalmasat sóhajtottam.
-    Jaj de jó, már napok óta nincs meg! - mosolyodtam el.
-    Ma reggel vettem észre, hogy itt van a kert hátuljánál, aztán már beengedtem. - hallottam, hogy mosolyog.
-    Nem akarom, hogy zavarjon, sietek érte! - mondtam.
-    Jaj Sarah, édesem! - nevetett, majd letette.
Én felkaptam a pulcsim, de csak a derekamra kötöttem, majd már le is rohantam. Papa volt a konyhában.
-    Papa, meg van Alkony, rohanok érte, Doncasterben van! - mondta sietősen, de mosolyogva, mire rám nézett és elmosolyodott. - Kutyák a kertbe, Richard marad veled, sietek! - pusziltam meg az arcát, majd bólintott és kirohantam a kertbe és egészen az istállóig meg sem álltam.
Berny volt a célpontom. Gyorsan elintézte nekem a lovász Én, csak felültem és már gyorsan haladtam Doncaster felé. Engem is meglepett, hogy mennyire hamar értem oda. Lehuppantam a lóról, majd Jay mosolyogva engedett be.
-    Te tényleg rohantál! - nevetett.
-    Igen, úgy aggódtam érte! - sóhajtottam mosolyogva.
-    Vigyáztunk rá. - mosolygott, majd megpillantottam a lovam a hátsó kertben.
Vidáman jött felém, majd hozzám bújt.
-    Te hülye, tudod te, mennyire aggódtam érted?! - húztam meg a fülét mosolyogva. - Most büntiben leszel! - szóltam rá, majd hirtelen Berny megharapta a kezem.
Nem fájt, de ideges lettem.
-     Normális vagy?! - vágtam orrba, mire felkapta a fejét. - Ne hisztizz, mert hamar leszoktatlak róla! - fenyegettem. - Most hülye voltál, mert nem ült rajtad senki, így simán kapsz a pofádra! - szóltam rá megint, mert sunyított. - Ugye Alkony nem hisztizett és nem harapdált? - kérdeztem Jay-t.
-    Nem, aranyos volt. - mosolygott rám.
-    Mert valaki tud viselkedni! - pusziltam meg a lovam. - Valaki meg nem bír megállni egy helyben. - néztem mérgesen Berny-re. - Ne félj, te kapsz ma még! - mutattam rá.
-    Nem is maradsz? - kérdezte Jay.
-    Nem, mert tudod, elszöktem az esküvőről, Louis-nál voltam, akkor utána hazaengedték, de összeesett, Én száguldoztam a kórházig, aztán ott aludtam, aztán nincs meg a ló, de eddig nem szóltak, mert gondolták hazamegy, de kis hülye ide jött, hogy dögönyözzék, közbe a másik sötét belém harap, meg legszívesebben mennék vissza a kórházba. - soroltam.
-    Kicsim, Louis-nál voltunk tegnap este, semmi baja, azt mondta, ha kiengedik megy hozzátok! - mosolygott rám.
-    Nem engedem! - ráztam a fejem határozottan. - Az kéne még, hogy elájuljon az autóban! - mondtam.
-    Szerinted hányszor könyörögtem érte? Olyan, mint te vagy! - sóhajtott.
-    Rossz hatással vagyok rá. - mondtam mosolyogva.
-    Egymásra vagytok rossz hatással! - mosolygott rám.
Berny megint megharapott.
-    Elkényeztetett hülye vagy! - csaptam orrba. - Bocsi, mennünk kell, mert a Papámnak elhadartam, hova rohanok, ez meg még hülye is! - mondtam.
-   Semmi baj, majd találkozunk! - mosolygott rám, majd megöleltük egymást.
Hazafelé, már Alkonyon lovagoltam. Berny-t odaadtam a lovásznak, hogy intézze el. Alkonnyal egymás mellett sétáltunk, mikor egy ismerős autó hajtott a házunk elé. Én elkezdtem szaladni, Alkony, pedig ügetett, hogy ne maradjon le. A sofőr mosolyogva nézett rám, majd elfáradtam. Elég nagy volt a távolság közöttünk, így megvártam a lovam, majd a hátán lovagoltam a "Hercegemhez". Mosolyogva állítottam meg a lovam Louis mellett, majd leszálltam Alkonyról. Közelebb léptem hozzá és mosolyogva átöleltem, mire kezét a derekamra csúsztatta és csókban forrtunk össze.
-    Megmondtam, hogy minden rendben lesz! - mosolygott rám.
-    Mindkét hülyém visszatért! - fontam össze ujjaim a tarkóján, hátradőlve.
-    Hülyéd? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-    Doncaster-ben szedtem össze! - böktem a fejemmel a lovam felé. - Onnan jövök. - mosolyogtam. - Te amúgy mit keresel itt? - kérdeztem.
-    Hozzád jöttem. - mosolygott.
-    Tudod, kórház? - kérdeztem.
-    Kevés volt a hely, meg mindig hangoskodtunk a fiúkkal, Dr. Parks megvizsgált és elengedett. - mosolygott rám.
-    És mi lett volna, ha elájulsz a kormány mögött? - kérdeztem idegesen.
-    Megvizsgált! - mondta.
-    Oké. - mondtam, majd kimásztam karjai közül és Alkony-t egy lovásszal bevitettem a bokszba, majd bementem a házba.
Louis a nyomomban volt.
-    Haragszol rám? - kérdezte az előszobában.
-    Igen! - vágtam rá, miközben lerúgtam a cipőmet.
Louis is ezt tette.
-    De a doki elengedett... - mondta.
-    Nem érdekel, nyilván nem úgy engedett el, hogy nyugodtan vezess egy órát! - mondtam idegesen, majd beléptünk a nappaliba, ahol mindenki minket bámult.
-    Én lemaradtam! - állt fel Apa a kezét felemelve. - Colin, Louis, vagy egyedül vagy? - kérdezte.
-    Apa, kérlek figyelj rám! - sóhajtottam. - Louisval vagyok, Colin örökre elfelejtve, most éppen haragszom Louisra. - mondtam lassan.
-    Oké, értem. - bólintott, de folytatta. - Azért a nővérednél kicsit könnyebb követni! - sóhajtott. - Figyeltem rád mindig, de az esküvőd előtti este is itt ültél, aztán másnap nem jelentél meg! - mondta a levegőben mutogatva.
-    Oké, akkor most ez van! - mondtam, majd feltrappoltam a szobámba.

* Lola szemszöge *
-   Mit csináltál? - kérdeztem sóhajtva Louist nézve. 
-   Ide jöttem a kórházból. - mondta. 
-   Te normális vagy?! - csattantunk fel egyszerre Anyával és Apával. 
-   De megvizsgált az orvos. - mondta. 
-   Igaza van! - bökött az emelet felé Apa. 
-   Dehogy van! - nevetett Mama. - Ugyan ilyenek voltatok fiatalon! - nevetett. 
-   Menj fel hozzá! - mosolygott Louisra a papánk, majd Louis bólintott és el is tűnt. 

* Sarah szemszöge *
A babzsákfotelemben ültem és a kezeimet néztem, mikor nyílt az ajtó. Tudtam, hogy ki az, inkább fel sem néztem. Mellém húzta a másik fotelt és mellém ült, pontosan mellém. Mosolygott, majd közelebb hajolt az arcomhoz és megpuszilta. 
-   Sajnálom. - mondta és újabb puszit lehelt az arcomra. - Meggondolatlan voltam, de te is ilyen vagy! - mosolygott rám. 
Legszívesebben azonnal mosolyogva ugranék a karjaiba, de tartanom kell magam! Felálltam, majd kimentem. Leültem a kanapéra, mivel az egész nappali kiürült. Éreztem, ahogy leül mellém valaki és az illata elárulta, hogy ki ő. 
-    Annyira szeretlek! - simogatta az arcom gyengéden. - Nem akartalak egy percig sem egyedül hagyni, tudom, hogy mennyire stresszes vagy, ezért jöttem ide! - mondta mosolyogva. 
-    Zavarsz! - mondtam, de annyira édes volt, hogy már majdnem mosolyogtam.
-    Miben? Még a tv is ki van kapcsolva. - mosolygott rám. 
-    Abban, hogy rád haragudjak! - adtam meg magam és elmosolyodtam. 
Anya és Mama a konyhában nevettek rajtunk, mivel tökéletes látták és hallották a kis jelenetet. 
-    Idegesítően túl aranyos vagy! - mosolyogtam rá kuncogva. 
-    Sajnálom, nem tehetek róla! - rántott vállat. 
-    És igazán szerény is! - nevettem, miközben átkaroltam a nyakát és összeérintettem az orrunkat, mire meg akart csókolni, de huncut mosollyal húzódtam el és nem hagytam. - Büntiben vagy! - mosolyogtam pimaszan. 
-    Nem fogod sokáig bírni! - mosolygott. 
-    Tudom. - bólintottam, majd megcsókoltam. 
-    Azért azt hittem, ennél tovább bírod! - nevetett. 
-    Hülyeség lett volna! - mosolyogtam rá. - Menjünk fel! - mosolyogtam rá, mire bólintott. 
Beleült a babzsákfotelbe Én, pedig az ölébe. 
-    Ugye segítesz holnap? - kérdeztem. - Mármint gondoltam holnap beszél Colinnal. - mondtam, mire elmosolyodott és bólintott. 
-    Törpi, kicsit nyugodj meg, ne gondolj ilyenekre, egyszerűen élvezd ami most van! - mosolygott rám, és magához húzott. 
-    Szeretlek! - mosolyogtam rá. 
-    Én is szeretlek! - puszilta meg a homlokom. 
-    Neked amúgy pihenned kéne! - mondtam. 
-    Neked is! - nevetett. 
-    Louis! - jutottak eszembe a kutyáim. 
-    Mi van? - kérdezte és elnevette magát. 
-    A hülyéim! - álltam fel, majd Ő is és így összeért a mellkasunk. 
-    Itt vagyunk! - nevetett. 
-    Komolytalan vagy! - löktem vissza mosolyogva a babzsákfotelbe, majd kikerültem a lábait és kimentem. 
Leszaladtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába. 
-    Papa, hol vannak a kutyáim? - kérdeztem ijedten. 
-    Alszanak a fürdődben! - mondta. 
Én villám sebességgel rohantam az emeletre és a szobámban Louis pont az utamat keresztezte, így újból visszalöktem a fotelbe és a fürdőmbe kötöttem ki. 
-    Málna, Barney! - szóltam rájuk, mivel éppen a ruháimmal játszottak. 
Barney éppen széttépett egy zoknit. 
-    Fejezd be! - szóltam rá, majd Málnára pillantottam, aki éppen egy pólómat ráncigálta. - Málna! - kiabáltam, mire befejezte és leült mint egy jó kutya. - Menjetek ki ti átkok! - mutattam a nyitott ajtóra. 
A fejemet fogva, idegesen mentem ki. 
-    Egy kérdés! - mondta Louis, mire rá pillantottam. 
Éppen a kutyák voltak az ölébe és nyalogatták. 
-   Málna belenyaltál az orromba! - szólt rá, mire elnevettem magam, majd Louis újra rám figyelt. - Felkelhetek innen, vagy még sokszor fogsz visszalökni? - kérdezte, mire elnevettem magam. 
-   Bocs, csak útban voltál! - mosolyogtam rá. 
-   Persze, meg értem! - nevetett. - Barney, nem csókolózunk! - lökte arrébb. - Szeretlek, de azért nem vagyok ennyire kutya barát! - mondta, mire elnevettem magam. 
-   Málna, Barney! - szóltam rájuk, de nem figyeltek rám. - Kaja! - kiabáltam, mire megálltak Louis nyalogatásában. - Húzzatok! - mutattam az ajtóm felé, mire Málna ráugrott az tesójára, majd egy bukfenc után kirohantak. 
-    Nem normálisak! - nevetett Louis. 
-    Hát nem. - mosolyogtam rá. - Menjünk valahova! - mondtam, majd felhúztam a babzsákfotelből. 
-    El sem hiszem, hogy nem löksz vissza! - nevetett, mire hátra pillantottam és mosolyogva visszalöktem. 
-    Elhamarkodtad! - nevettem, majd felállt és jött utánam. 
-    Hova megyünk? - kérdezte. 
-    Nem tudom, mondjuk sétáljunk! - rántottam vállat mosolyogva. 
Egészen sötétedésig sétáltunk és a holnapi bejelentésről beszéltünk. Igazából arra jutottunk, hogy már úgyis mindegy, tehát a legegyszerűbb, ha elmondom az igazat és azt is megtudják, hogy Louis-val vagyok. Azt sem tudják, hogy miért rohantam el, nem engedtem, hogy elmondják  Colin-nak, vagy a családjának. Jó volt a kapcsolatunk eddig, de valószínű Ő utál. Nekem sem a szívem csücske, hiszen egy ilyen kapcsolat után fura lenne, ha barátként tekintenék rá. Vagyis az állás: 
Csak Louis és Én és senki más!



2015. december 25., péntek

2. évad 12. rész

Sziasztok! Bocsánat a késés miatt, de meg vagyok fázva, meg vendégségben voltunk és így annyira nem jött össze ez a rész időben. Remélem tetszeni fog nektek, puszi! 
Természetesen se Louis se Dr. Parks nem akarta, hogy a kórházban aludjak. Ezt gondoltam, de azért minél több ideig akartam bent maradni a barátommal. Ahhoz képest, hogy egy kórházban voltunk, sokat nevettünk. Sajnos este 7-kor bejött Dr. Parks.
- Sarah, menj haza pihend ki magad! - mondta szigorúan.
- Dr. Parks, kérem engedje meg, hogy itt aludjak! - kértem és aranyosan néztem rá.
- Sarah, így is túl sok dolgot engedtem meg neked! Sok szabályt szegtem meg miattad! Kérlek menj haza, a saját érdekedben! - mondta határozottan.
- Kérem, Doki! Ezzel nem szeg szabályt, sok anyuka marad bent a gyerekével! - mosolyogtam rá.
- Sarah, ezt Én nem engedem! - mondta Louis. - Te hazamész és kipihened magad és reggel bejössz! - mondta.
- Jól van Sarah, Én megengedem! - mosolygott rám. - Viszont nem tudok neked most ide ágyat hozatni, mert akkor lebukunk! - mondta és átölelt.
- Nem baj, jó nekem a szék... - akartam mondani, de Louis közbe vágott.
- Mellettem! - mondta határozottan.
- Nem bánom, de tartsátok észben, hol vagytok! - mosolygott ránk, majd kilépett.
Louisra mosolyogtam.
- Most nyertél! - nevetett, majd arrébb húzódott. - Gyere! - hajtotta föl maga mellett a paplant.
Leültem az ágy szélére, majd lerúgtam a tornacipőt.
-    Nincs valami pizsama szerűséged? - kérdeztem rá mosolyogva.
-    Hazza pakolt nekem, nézd meg a sporttáskában! - mutatott rá.
Én zokniban odatotyogtam, majd turkálni kezdtem benne. Először megtaláltam Louis pizsamáját, azt kivettem és tovább kutattam. Megtaláltam a pipere cuccokat, majd megpillantottam a saját pizsamámat, majd elmosolyodtam.
-   Imádom a Göndört! - mosolyogtam és a magasba emeltem a pizsamámat.
-   Szerintem mindenki tudta, hogy itt alszol! - mosolygott rám.
-   Menj előbb Te fürdeni, aztán aludj! - mosolyogtam rá.
-   Én azt hittem együtt... - mondta volna, de a mutatóujjam a szájára tettem.
-    Nem hitted, csak szeretnéd, de nem. - ráztam meg a fejem mosolyogva.
-   Oké. - bólintott, majd kikászálódott az ágyból és a szükséges dolgokkal bement a szobához járó fürdőbe.
5 perc múlva helyet cseréltünk, majd mikor készen lettem, kimentem. Louis nem aludt, mosolyogva fordult felém, mikor kiléptem.
-   Te miért nem alszol még? - kérdeztem mosolyogva.
-    Mert Te nem vagy mellettem! - mosolygott rám, majd helyet adva nekem, felemelte a takarót.
Befeküdtem mellé, majd a kis éjjeliszekrényen pihenő lámpát lekapcsoltam.
-    Jó éjszakát Poci! - mosolyogtam rá és megpusziltam.
-   Neked is Törpilla! - mosolygott rám, majd szorosan magához ölelve belepuszilt a hajamba.

Reggel Louis keltegetett.
-   Sarah! - simogatta a hátam.
-   Kelek. - morogtam, majd lassan a hátamra fordultam és felültem.
-   Fél óra múlva jön Dr. Parks. - mosolygott rám.
-   Oké, akkor felöltözöm. - böktem a fürdő felé, majd kómásan battyogtam be.
Becsuktam magam után az ajtót és villám-készülődés után kimentem.
-   Ez gyors volt! - mosolygott rám Lou.
-   Tudom. - mosolyogtam rá és az ágya szélére ültem. - Ha kijössz innen, hazajössz velem? - néztem rá bociszemekkel. - Kérünk neked mankót, hogy még aranyosabb és sajnálni valóbb legyél, hogy ne öljenek meg! - mosolyogtam rá. - Engem. - mondtam halkan.
-   Megyek, de nem vonhatsz bele! - emelte fel a mutató ujját. - Nem mondhatod, hogy Én kértem, hogy gyere be! - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Nem fogom! - mosolyogtam rá. - A csajok úgyis tudják! - legyintettem.
-   És megmondjuk, hogy együtt vagyunk? - kérdezte mosolyogva, mire átültem a székre.
-   Igazából el is mondhatnánk, amikor nem hallja Colin és a családja, de félő, hogy az Én családom is megőrül, ha megtudja. - mosolyodtam el. - De van egy hetünk megbeszélni. - rántottam vállat.
-   Igaz. - bólintott mosolyogva.
Én a táskámból kivettem a telefonom, ami mint mindennap rengeteg nem fogadott hívást jelez és SMS-t, de a legtöbb Colin-tól, vagy otthoniaktól van. Anya is sokszor hívott, de Őt sem hívom vissza, viszont akin megakad a szemem: Lola. Gyorsan visszahívtam.
-   Szia! - szóltam bele vidáman.
-   Szia, hol vagy? - kérdezte.
-   Kórházban. - mondtam.
-   Veled van baj? - kérdezte ijedten.
-   Nem, Louis összeesett a lépcsőn. - mondtam.
-   De nem tegnap jött ki? - kérdezte.
-   De igen. - mondtam.
-   Oké, lényegtelen. - hadarta. - Alkony nincs meg. - mondta, mire ledermedtem és leültem a székre.
-   De hol kerestétek? - kérdeztem ijedten.
-   A házunktól, Doncaster-ig, mindenhol. Minden estét úgy zárunk, hogy belovagoljuk a környéket, de nincs meg. - mondta.
-   De mióta? - kérdeztem.
-   Mikor elrohantál a kórházba, azután két nappal tűnt el. - mondta.
-   Akkor haza menjek? - kérdeztem ijedten.
-   Nem tudom, dönts. - mondta, mire Louisra pillantottam.
-   Lola, majd találkozunk, vagy beszélünk. - mondtam, majd bontottam a vonalat.
Némán öleltem magamhoz Louist és eresztettem útjára a könnyeimet.
-   Mi a baj? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta.
-   Nincs meg Alkony, majdnem egy hete! - mondtam zokogva.
-   Menj haza! - mondta. - Én kérlek rá! - mondta határozottan.
-   Biztos? - kérdeztem óvatosan.
-   Igen. - bólintott határozottan. - Ha megtaláltad, majd találkozunk. - mosolyodott el.
-   Köszönöm! - mosolyogtam rá.
-   De siess, találd meg minél hamarabb és ne is gyere vissza Londonba, majd megyek hozzátok! - mosolygott rám.
-   Nem, még vissza akarok jönni hozzád. - mondtam.
-   Mindegy, csak rohanj! - mondta, majd egy csókkal búcsúztunk.
-   Hazzának köszönd meg a nevemben a pizsamát! - mosolyogtam rá, majd a táskámat a vállamra kapva, intettem és kirohantam.
A rengeteg nővérrel és orvossal nem törődve, átrohantam az egész kórházon, majd az autómba beülve rögtön hazafelé indultam. Az úton teljes csönd volt, még a rádiót sem kapcsoltam be, csak a gondolataimmal haladtam az otthonom felé. Mikor behajtottam a ház elé, rengeteg ember jött ki a házunkból. Colin, Colin szülei, az Én szüleim, Lola és a nagyszüleim. Kiugrottam az autóból, majd először a szüleim, nagyszüleim és Lola nyakába ugrottam.
-   Kicsim, Alkony... - mondta Apa.
-   Tudom. - bólintottam. - Akkor rohanok! - mutattam a hátam mögé.
-   De merre? - kérdezte Mama.
-   Nem tudom, de megtalálom! - mondtam, majd szaladni kezdtem, messze a házunktól, először az erdő felé.
Hallottam, ahogy Colin, vagyis a volt vőlegényem utánam kiabál, de mit sem törődve vele, berohantam az erdőbe. A lovam nevét kiabálva mentem végig a szokásos ösvényen és közben folyamatosan füttyentettem, de semmi. Az erdő után rögtön a hegy felé vettem az irányt. Ugyanúgy hívogattam, de semmi. Egészen a tetejéig felmentem, de nem hallottam semmit és nem is láttam. A hegyről lefelé is kiabáltam neki, de nem jött. Merre szokott még menni? Doncaster felé, ami cseppet sincs séta távolságra, de az Én bolondom képes elszökni odáig, mert olyan kedve van. Sírva indultam a legelő felé, de ott sem volt. Doncaster-be nem indultam el gyalog, a ház felé vettem az irányt. Mikor beléptem, mintha s lábaim nem bírtak volna, összerogytam a cipős szekrény előtt és lehajtott fejjel zokogtam. Hirtelen hatalmas dübörgést hallottam, majd a két kutyám szorosan hozzám bújva nyalogattak. Halvány mosoly ült ki az arcomra, majd őket simogatva és átölelve ültem tovább. Richard is oda röppent a vállamra és a kis fejét az arcomhoz dörgölte.
-   Sarah, nincs meg? - kérdezte Lola.
-   Nincs. - ráztam meg a fejem sírva.
-   Kicsim, menj fel és pihenj egy kicsit! - mondta Anya. - Reggel óta talpon vagy, vezettél egy órát és most 4 óráig gyalogoltál. - mondta és megsimogatta a fejem.
Én halvány bólintással feleltem, majd felmentem. Egy zuhany jót tett, igazán jól esett, majd bedőltem az ágyamba és a rengeteg gondolatom elaltatott.

Mikor felkeltem, kint már sötét volt és a nővérkém az enyém alatt lévő ágyon szuszogott. Nem bírtam ott maradni, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Halkan lemásztam az ágymaról, majd a szekrényemet csöndesen kinyitva kivettem belőle egy pulcsit. Nem láttam pontosan, hogy melyiket, egyszerűen láttam, hogy egy pulcsi. A kezemre akasztottam, majd a táskámból kivettem a cigim és az öngyújtóm és azokkal a kezemben léptem ki halkan a szobámból. Becsuktam magam után az ajtót, majd lesettenkedtem a lépcsőn. A nappaliban már bátran felkapcsoltam a lámpát, mire Málna és Barney felkapták a fejüket. Megsimogattam őket, majd a pulcsit alaposabban megnézve, elmosolyodtam. Louis pulcsija volt a kezemben. Felvettem, majd a zsebébe dugtam a szobámból lehozott káros dolgot és az ajtóhoz lépve felhúztam a cipőmet. Természetesen a két hűséges barátom velem tartott. Csak az istálló oldaláig mentem. Ott leültem a fűbe és rágyújtottam. Málna és Barney mellém feküdtek. Csöndesen néztem, ahogy a sötétben az erdő ágai néha meglendülnek a széltől. Barney horkolni kezdett, mire elmosolyodtam. Jó lett volna, ha telefonomat is hozom, mert akkor most kiönthetném a szívem Jack-nek, akit azért is szeretek, mert képes éjjel és hajnalban akár hol vagyok, eljönni hozzám és beszélgetni velem, de ez most biztosan nem lesz így, mert senki se szólt neki. A lányok is szóba jöhetnek, de Ők sem tudhatják, vagy ha igen, biztosan el akarnánk jönni, de Cara nem engedné nekik. Az fel se merül bennem, hogy Louis jön, mert Dr. Parks odaláncolná az ágyhoz. A fiúk is jönnének, de természetesen ez nekik sincs megengedve. Legszívesebben üvöltöttem volna. Nem értem ezt az egészet. Nem értem Alkonyt. Ismerem Őt, de még nem találtam okot, amiért elszökne. Nem vesztünk össze, nem estem le róla, nem olyan rég találkoztunk.
A sok ember! - ugrott be.
Hiszen mindig is utálta, ha a megszokott kis otthonunkban sokan vannak. Olyankor be kellett rakni a bokszba, mert még a karámból is kitört. Most szabad utat adtunk neki, tehát elmenekült. Már csak attól tartok, hogy mikor jön vissza, mert ha itt lettem volna, nem megy messzire, de így! Ráadásul most fogalmam sincs, merre lehet! Nem járhatok be mindent tőlünk Doncasterig!
Gondolatmenetemet egy autó zavarta meg. Ki jön ilyenkor hozzánk? Csak a lámpáját láttam, hiszen olyan sötét volt. Barney felkelt és morogni kezdett.
-   Nem csipogsz, csöndben maradtok! - szóltam rájuk, majd felálltam és elindultunk hárman az autó felé.
Közben meg sem fordult a fejemben, hogy mi van, ha valami rabló banda. Én meg a két kutya?! Na, micsoda ellenfelei lennénk! De az autó vonalait hamar felismertem és egy ismert alak rajzolódott ki: Jack.
-   Szia! - öleltem át szorosan, de vigyáztam, hogy a cigivel ne égessem meg.
-   Hercegnőm, ez nem igazán illik hozzád! - utalt a cigarettára.
-   Tudom. - sóhajtottam, majd elengedve Őt, újra beleszippantottam.
-   Mesélj! - mondta.
-   Az jó, ha ott leülünk, mert nem akarok mindenkit felkelteni! - mutattam a házra, miközben a kutyák vidáman ugráltál körbe barátunkat.
-   Persze! - mosolygott rám.
Mikor leültünk a fűbe, Jack átölelt és úgy meséltem el mindent.
-   Úgy sajnálom! - puszilta meg a fejem. - De biztosan megtalálod! - mosolyodott el.
-   Nagyon sokat úgyse maradhat... - mondtam. - Már csak Louist féltem, meg kicsit félek a dühös rokonságtól, meg Colin-tól, meg attól, hogy Alkony milyen sérülésekkel kerül haza! - sóhajtottam.
-   Kicsi szöszim! - ölelt magához szorosan.
-   Autóbaleset, vadon, rokonság, Colin, kontra Én! - mondtam sírva. - Kicsit nyomasztó! - mondtam a könnyeimet törölgetve.
-   Rendezzük le őket sorba! - mosolyodott el. - Első, hogy megtaláljuk a lovat! - mosolygott. - Utána Louis! - mutogatta az ujjain. - Utána Colin és az utolsó a rokonság! - mondta, mire bólintottam.
-   Amúgy hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
-   Gondoltam megnézem Louist és találkozunk, mert ugye egy találkozónk elmaradt, de mondta, hogy eljöttél, tehát rohantam, de sajnos csak most értem ide. - mondta, mire bólintottam.
-   Louis hogy van? - kérdeztem ijedten rá nézve.
-   Azt mondta, mondjam meg neked, hogy semmi baja, túléli! - mosolygott rám.
-   Kis hülye. - horkantottam mosolyogva és kuncogtam.
Jack is elnevette magát.
Mellette, azért sokkal könnyebb. Még aggódni is jobb vele, mint egyedül.



2015. december 24., csütörtök

2. évad 11. rész

Sziasztok! Ezzel a résszel szeretnék boldog Karácsonyt kívánni nektek! Puszi! 
-    Baj van! - mondta Harry.
-    Mi történt? - kérdeztem ijedten.
-    Louis összeesett a lépcsőn. A kórházban vagyunk már, éppen vizsgálják! - mondta.
-    5 perc és ott vagyok. - mondtam sietve.
-    De fél óra onnan a kórház! - mondta.
-    Hazza, egy autóversenyzővel beszélsz, biztos lehetsz benne, hogy ott leszek! - mondtam, majd letettem.
Sebességkorlátozás? Az mi?!
Elsőbbségadás? Mindenki más nekem.
London forgalmas utcái? Felejtsük el mindet, a kis utcák gyorsabbak!
Rendőrök? Ha utolérnek, bevihetnek!
Tényleg 5 perc múlva ugrottam ki az autómból. Villám sebességgel törtem be az épületbe. A pulthoz mentem, ahol az a hölgy állt, akire ráüvöltöttem.
-    Helló! - mosolyodtam el, mire ijedten nézett. - Louis Tomlinson! - mosolyogtam határozottan.
-    Harmadik emelet! - mondta ijedten.
-    Kösz! - biccentettem mosolyogva, majd felrohantam a lépcsőn.
Mikor a fiúk megláttak, meglepődtek.
-    4 és fél perc! - nézett fel a telefonjából csodálkozva Zayn.
-    Se bírság, se karambol! - mosolyogtam büszkén.
-    Gyere ülj le! - mutatott a mellette lévő székre Payno.
-    Melyik ajtó? - kérdeztem.
-    Az, de nem lehet bemenni! - mutatott az egyikre Niall.
-    Oké! - mosolyogtam, majd benyitottam az ajtón és beléptem.
Dr. Parks éppen Louis-nak magyarázott.
-    Sarah, menj ki! - mondta az orvos.
-    Kinek beszél, egy falnak? - kérdeztem mosolyogva.
-    A fal még mindig nem beszél! - szólt rám és elmosolyodott.
Én bólintottam, majd csöndben maradtam.
-    Mr. Tomlinson, egy hétig bent kell maradnia. Nem kockáztathatjuk, hogy megint ilyesmi történik! - mondta az orvos. - Ez nem játék. Szerencsére, csak néhány enyhe zúzódásról van szó, de akár rosszabb is lehetett volna. - mondta az orvos.
-    Újabb egy hét?! - nyafogtam.
-    Milyen érdekesen visszhangzanak ezek a falak! - pillantott rám az orvos.
Én megadóan feltettem a kezem.
-    Rendben, de járkálhatok, vagy feküdnöm kell? - kérdezte Louis.
-    Pár napig biztosan nem kelhet ki az ágyból, de később majd meglátjuk hogy van. - mondta a doki.
-    De most jól van, nem? - kérdeztem.
-    Sarah, egy fal vagy! - morgott az orvos.
-    Fal! - mondtam és csöndben maradtam.
-    Megkérdezhetem Mr. Tomlinson, hogy a nyakán mik azok a nyomok? - kérdezte, mire úgy tettem, mint akinek fogalma sincs róla, hogy miről van szó.
Nézelődtem jobbra balra, mint aki ártatlan. Louis elmosolyodott.
-    Dr. Parks, csak is a fal tehet róla! - bökött felém a fejével.
Az orvos rám pillantott.
-    Milyen szép ez az ajtó! - mutattam rá. - Megnézem kívülről is! - mondtam, majd kimentem.
Az arcom paradicsomhoz hasonló lehetett.
-    Veled mi lett? - kérdezte Liam.
-    Louis nyaka! - mondtam a földet lesve.
-    Szívás! - nevetett Niall.
Én óvatosan visszamentem hozzájuk, túlságosan érdekelt, hogy mi lesz Louis-val.
-    Védekeztek? - ezt hallottam meg először az orvosom szájából.
-    Dr. Parks! - szóltam rá. - Kérem! - mondtam felháborodva.
Louis, csak nevetett rajtam.
-    Fal! - szólt rám.
-    Egy személyes jogait megsértett fal! - mondtam, majd karba tett kézzel a falnak dőltem.
-    Nekem kötelességem megkérdezni a betegemet, hogy mik azok a sérülések! - nézett rám.
-    Fal! - tettem fel a kezem.
-    Doki, kérem a barátnőmnek ne mondja el. - kérte Louis.
-    Nincs beleszólásom ilyenekbe Mr. Tomlinson. - mondta az orvos. - Azt hittem együtt vannak. - mutatott rám.
-    Nem az esetem az ilyen világos fal! - mutatott rám nevetve Louis.
-    Mint fal, rádőlhetek? - kérdeztem az orvost.
-    Ha közben nem szólalsz meg! - rántott vállat mosolyogva az orvosom.
-    Dr. Parks, a fal bent maradhat nálam? - mutatott rám.
-    Ó, eddig nem voltam az eseted! - mondta karba tett kézzel.
-    Sarah, fal! Csöndes, néma fal! - szólt rám a doki. - Igen, maradhat! - bólintott.
-    Szeretem magát! - öleltem meg vidáman az orvost.
-    Tudom falacskám! - nevetett és visszaölelt.
-    Ha hozzátartozó vagyok, megüthetem a beteget? - kérdeztem Louis-ra mutatva.
-    Nem. - rázta meg a fejét. - Inkább gyógyítgasd! - mosolygott rám.
-    Hogyan, tudtommal maga az orvos?! - kérdeztem.
-    Gyógypuszikkal! - mosolyodott el az orvos.
-    Úgy gondolja, hogy megérdemli? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Én nem dönthetem el! - mosolygott rám. - Viszont ne verd meg! - nevette el magát.
-    Nehéz kérés! - mondtam.
-    Mr. Tomlinson, becsülje meg ezt a lányt! - mondta neki az orvos. - Te, pedig vigyázz rá és ne legyél agresszív! - szólt rám.
-    Vigyázzak rá?! - kérdeztem csípőre tett kézzel. - Körülbelül 10 perce hagytam otthon, akkor semmi baja nem volt, majd mikor megtudtam, hogy itt van, egy fél órás utat 4 és fél perc alatt tettem meg autóval! - mondtam a végét büszkén.
-     Oké, akkor ne hagyd otthon! - mondta, majd kiment.
-     4 és fél perc? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel.
-     Pontosan! - mosolyogtam rá.
-     Királylány vagy! - mosolygott büszkén.
-     Kié? - kérdeztem.
-     Az enyém! - mosolygott, majd közelebb mentem hozzá és megfogtam a kezét.
Megrántott a kezemnél fogva, így lehajoltam hozzá, majd gyengéden húzott még közelebb és megcsókolt. Én belemosolyogtam a csókba.
-     Tudod, ha tehetném, most letepernélek. - suttogta az ajkaimra. - Annyira szexi, mikor száguldozol főleg, mikor észre sem veszed, hogy figyellek! - mosolygott.
-     Louis, ez egy kórház! - szóltam rá kuncogva.
-     Nem érdekel, akkor is szívdöglesztő vagy! - súgta a fülembe, mire egész testemben megremegtem.
-     Kérlek fejezd be! - mondtam rekedt hangon. - Ha kijöttél. - mondtam, mire elmosolyodott.
-     Most akarsz engem, ugye? - kérdezte pimasz vigyorral.
-     Nem, most utállak! - kuncogtam és megcsíptem az orrát.
-     Hé, nem bánthatsz, sérült vagyok! - nyafogott.
-     Sérült?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Majd ha agyonverlek, sérült leszel! - mosolyodtam el. - Amúgy is, ezt mondtad nem jövök be neked! - mosolyodtam el huncutan.
-     Tudod azt hiszem tévedtem! Nagyon is tetszik ez a fal! - mosolygott rám.
-     Ilyen gyorsan változik a véleményed? - kérdeztem mosolyogva.
-     Igen, mert először nem láttam ilyen szexinek a falat! - mondta, mire elnevettem magam.
-     Oké, megjegyeztem! - mutattam rá szigorúan.
-     Egyébként, nem öltöztél ki eléggé! A múltkor sokkal csinosabb voltál! - nevetett.
-     Louis, tényleg elverlek egy párnával! - mondtam mosolyogva.
-     Én egy beteg vagyok! - nevetett.
-     Úgy is nézel ki! - mosolyogtam. - Éppen itt röhögcsélsz! Te annyira beteg vagy! - forgattam a szemem.
-    Melletted nehéz komoly maradni! - mosolygott rám.
-    Most meg nyalizol! - mosolyogtam rá karba tett kézzel. - Szerencséd, hogy édes vagy! - mondtam, majd megcsíptem az arcát.
-    Neked, pedig hogy ilyen angyali pofid van! - csípte meg Ő is.
-    Beengedem a többi séróbárót! - mondtam, mire elnevette magát.
-    De te is maradj itt! - mosolygott rám.
-    Hűséges falad leszek! - nevettem. - Gyertek! - intettem a kint ülő fiúknak.
-    Te? - kérdezte Liam.
-    Én fal vagyok. - rántottam vállat.
-    De beszélsz! - mondta Zayn.
-    Oké, igazad van! - bólintottam, majd csöndben maradtam.
-    Jobban vagy haver? - kérdezte Harry.
-    Csodásan vagyok! - nevetett rám sandítva.
-    Bejön neked a falad? - kérdezte rám pillantva, nevetve Zayn.
-    Nem rossz... - mondta, mire a levegőbe emeltem a mutató ujjam. - Igazán dekoratív! - vigyorgott rám.
Én némám vettem el mellőle egy fölösleges párnát, mire mindenki nevetett, de legjobban Niall. Hirtelen kinyílt az ajtó és, mivel pontosan mögötte álltam, arcon csapott, mert az illető, akkor belépett, kivágta az ajtót. Nem ütött nagyot, de igazán ideges lettem. Bevágtam az ajtót, majd az illetőre pillantottam. Zoe fordult felém.
-   Jaj megütöttelek? - fordult felém ijedten, de messziről látszott, hogy megjátssza. - Nem akartam, bocsáss meg!
-   Ne is tagadd te mócsing! - mondtam karba tett kézzel.
-   Minek neveztél? - kérdezte felháborodva. - Baleset volt! - mondta.
-   Mócsingnak neveztelek, mert ez illik rád! - mosolyodtam el gonoszan.
-   Már elnézést, de nem Én próbálom minden áron visszaszerezni Louis-t, akinek amúgy barátnője van, hanem te! - bökött rám.
-   Te a barátnőjének nevezed magad? - nevettem lenézően. - Te voltál az utolsó, aki bejött a kórházba, mikor autóbalesete volt és összesen egy hét alatt egyszer jöttél be hozzá! - mondtam.
-    Talán mert elfoglalt voltam?! - flegmázott.
-    Más pasi pénzére hajtottál addig? - állt mellém Hazza, mire vetettem rá egy olyan "kösz bátyó" mosolyt.
-    Hogy mered?! - nyitotta nagyra a szemeit.
-    Ne már, a vak is látja! - nevetett Niall és rá is hasonló mosolyt vetettem.
-    Louis-t csak elvakította az, hogy mindenképp betömje az űrt, amit ez a szöszi hagyott! - karolt át mosolyogva Payno.
-    Szerintem tényleg szeretitek egymást. - mondta Zayn, mire Zoe büszkén elmosolyodott Én, pedig meglepődtem.
-    Koppantál mint tyúkszar a deszkán! - mosolygott rám Zoe.
-    Mármint Sarah és Louis. - mosolygott pimaszan Zayn. - A ti szerelmeteket még egy fogyatékos is megkérdőjelezné! - nevetett lenézően.
Sara, Harry, Niall, Liam és Zayn kontra Zoe. Biztos a nyerésünk, de hol van Louis?!
-   Ez igaz?! - pillantott Zoe Louisra.
-   Kihasználtuk egymást. - mondta Louis. - Te nekem pótléknak kellettél, Én neked a pénzem miatt. Kvittek vagyunk! - bólintott Louis.
-   Akkor ennyi? - nézett rá.
-   Igen. - bólintott Louis.
-   Nem! - mondtam neki, mire felém fordult.
A tenyerem nyomot hagyva az arcán, hatalmasat csattant.
-   Ezt először is az ajtó miatt, aztán mert az Én pasimmal szórakoztál ja meg a bunkó stílusod miatt! - mondtam gonosz mosollyal.
Döbbentem nézett rám.
-    Ennyi, mehetsz! - mosolyogtam, majd kinyitottam neki az ajtót.
Kiment, majd becsaptam utána.
-    Sarah! - pillantott rám Liam.
-    Nem bírtam! - rántottam vállat. - Meg fejbe vágott egy ajtóval! - magyaráztam.
-    Azért ez mégis túlzás volt, nem? - kérdezte Hazza.
-    Cseppet sem! - mosolyodtam el. - De vigyázzatok magatokra! - mutattam végig rajtuk, majd mosolyogva megöleltem őket.
-    Louis, ezért Ő elérte a célját! - nézett rá Zayn. - Vettél neki egy kocsit! - mutatott az ablak felé.
-    Mit csináltál? - néztem rá döbbenten.
-    Oké, azt nem kellett volna! - mondta.
-    Én a menyasszonyod voltam és van egy tetoválásom rólad, de egy utánfutót sem kaptam, de Ő, akit nem is szerettél, csak pótlék volt, autót is kapott! - morogtam. - Jól van, totál megértem a logikádat! - álltam meg karba tett kézzel.
-   Neked is vegyek egy kocsit? - kérdezte.
-   Dehogy! Kérlek, van egy versenyautóm! - nevettem fölényesen.
-   Akkor mi a hiszti lényege? - kérdezte.
-   Nem hiszti! - szóltam rá. - Csak az, hogy egy hülye vagy! - mondtam karba tett kézzel. - Megyek eszek csokit! - mondtam, majd kimentem.

* Louis szemszöge *
-   Szerintetek nagyon haragszik? - kérdeztem a többiektől. 
-   Dehogy! - mosolygott rám Zayn. - Csak tényleg hülye vagy! - nevette el magát. 
-   Tudom. - bólintottam. 
-   Ha visszajön, megbeszélitek! - mosolygott rám Harry. 
-   Ezt nem hiszem el! - nyitott be Sarah. - Nincs csoki, csak ilyen gagyi! - huppant le az ágyam melletti székre morogva. 
-   Nálam most nincs csoki. - mondtam, de rá mosolyogtam. 
-   Nálam sincs! - sóhajtott karba tett kézzel. 
-   Hozzunk? - kérdezte Hazza az Angyalomtól. 
-   Megtennétek? - mosolygott rájuk. 
-   Persze, milyet? - kérdezte mosolyogva Niall. 
-   Mindegy, csak finom legyen és édes és nagy! - mosolygott rájuk Sarah. 
-   Oké, akkor mindjárt jövünk! - mosolygott Zayn, majd mind kimentek. 
-   Haragszol? - néztem rá. 
-   Nem, csak hülye vagy! - nézett rám, majd elmosolyodott. 
-   Tudom. - rántottam vállat. - De legalább a barátnőm okos! - fogtam meg a kezét mosolyogva. 
-   Hivatalosan nem vagyok a barátnőd! - mosolygott huncutan. 
-   Leszel a barátnőm hivatalosan is? - kérdeztem. 
-   Igen, de tegyük fel, hogy mikor a reggeli történt, már jártunk! - mondta, mire elnevettem magam.
-   Benne vagyok! - nevetettem.
Végre újra együtt, boldogságban, szerelemben... egy kórházban. 

Természetesen azt se felejtsük el, hogy ma van Louis szülinapja!!!! Boldog szülinapot Louis!!!!! Ünnepeljetek! Ma lett 24 éves a kis édes! Isten éltesse sokáig és rengeteg puszit küldjünk neki! 

2015. december 23., szerda

2. évad 10. rész

Sziasztok! Tudom, hogy késtem a résszel, de az ünnepek lefoglaltak. Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek és nagyon köszönöm a komikat az előző részhez, rengeteg puszi nektek! 

Nagyon gyorsan eltelt ez a hét. Két napot aludhattam bent Louisval, többet sem Ő, sem Dr. Parks nem engedett. Annyira gyorsan ment el a hét, hogy észre se vettem.

Egyik reggel a saját lakásomban arra ébredtem, hogy valaki csönget. Mivel nem voltam még a szüleimnél, nem merészkedtem oda, nincsenek itt az állataim. A fejemet fogva battyogtam az ajtóhoz.
-    Mit akarsz ilyenkor? - nyitottam ajtót, hiszen biztos voltam benne, hogy Jack az.
Hatalmasra nyílt a szemem, mikor a gyönyörű kék szemekbe néztem álmosan. Hirtelen közelebb rántottam és úgy öleltem.
-    Úgy csinálsz, mintha a vágóhídról jönnék! - nevetett.
Én megráztam a fejem.
-    Honnan jössz?-  kérdeztem.
-    A kórházból. - mosolygott.
-    Akkor ideje lenne elhúznod haza! - mosolyogtam rá.
-    Elküldesz? - kérdezte.
-    Persze, csak velem. - mosolyogtam rá huncutan.
-    Így? - mutatott végi rajtam.
-    Nem! - mosolyogtam rá, majd felhúztam egy cipőt a pizsamámhoz.
-    Nem gond, hogy ez a pizsamád? - nevetett.
-    Melegítőben voltam egy étteremben, mezítláb és menyasszonyi ruhában egy kórházban, nekem már mindegy! - legyintettem nevetve, majd Louis kilépett Én, pedig az ajtót becsukva mentem utána.
Beültünk az ismerős kocsiba és előtörtek belőlem az emlékeim.
-    Ne légy ilyen komoly, nem állj jól! - mondtam és mosolyogva néztem rá.
Az utat figyelte, de arcára hatalmas mosoly varázsolódott. Én kuncogva néztem előre.
-    Azért voltak ebben a kocsiban érdekes pillanatok! - nevetett Louis.
-    Mindenhol voltak! - nevettem.
-    Amikor a baleset történt, azon röhögtünk a fiúkkal, hogy már lehettem a sebészed! - nevetett.
-    Jaj! - takartam el az arcom. - Tudod mi jutott eszembe, mikor hívtál? - kérdeztem mosolyogva.
-    Mikor összevesztünk? - kérdezte nevetve.
-    Igen, mert féltettél, aztán az esküvőmön, vagyis a majdnem esküvőmön, biztosabb voltál Alkonyban, mint én! - nevettem.
-    Képzeld el, hogy ha öregek leszünk, hogy fogjuk elmesélni ezeket az unokáknak? Tudod, Mama elszökött az esküvőjéről. Képzeld, Papa megműtött egyszer egy lányt, de csak barátok voltak! - nevetett.
-    Oké, az egy dolog! De azt hogy magyarázod el neki, hogy mit csináltál azokon a fotókon, ha csak a barátod volt? - kérdeztem nevetve.
-    Amúgy, igen! - nevetett. - Arra majd ki kéne találni valamit! - nevettem fel Én is.
-    A legjobb módszer! Ez nem Én vagyok! - legyintettem, mire Louis is nevetett.
Közben szólt a rádió. Nekem hirtelen olyan ötletem támadt, amit nem lehetett bennem tartani! Előkaptam a telefonom. Rögtön Jesyt tárcsáztam.
-    Jesy! - szóltam bele izgatottan.
-    Sarah, tudod te... - kezdte volna.
-    Meg ne mond, hogy velem beszélsz! Nem megyek haza, majd sokkal később! - mondtam, mire Louis mellettem nevetni kezdett. - Tehát hozd haza a csapatot! Olyan ötletem van, amit nem hagyhattok ki! Beszélek Caraval és megmondom hányra és hol legyetek, fellépő ruhában! - mondtam.
-   Oké. - mondta, majd letettem.
-   Louis, fogalmad sincs, mekkora zseni mellett ülsz! - mondtam vidáman, majd már hívtam is Carat.
SMS-be elküldtem a tervem, hogy Louis ne hallja. Ő totál beleegyezett és hívta a lányokat.
-    Király Louis, megszerveztem! - mondtam vidáman.
-    Örülök neki, bármiről is van szó! - nevetett.
-    Annyit mondok, hogy benne leszek a híradóban! - mosolyogtam rá.
Végül nem is a fiúkhoz mentem, hanem a közös házba. Rebellé változtam, majd izgatottan értem oda időben a helyszínre. A terv: London egyik legforgalmasabb útján megállunk keresztben egy kamionnal és a tetején előadunk egy dalt, ami a 1D fiúknak fog szólni. Ott állt a kamion a bandánk nevével. Majd megpillantottam Carat.
-    Király vagy! - mondta.
-    Te is! - öleltem meg mosolyogva.
-    Ott vannak a lányok! - mutatott az autóra.
A lányoknak vázoltuk a tervet, majd beleegyeztek. Beültünk a kamion hátuljába és viccből énekelni kezdtünk. Mikor megállt a kamion, kimásztunk, fel a tetejére. Ott voltak már a mikrofonok és minden be volt üzemelve. Rögtön felzengett a dudaszó és emberek kiabáltak. Addig csak álltunk fönt és integettünk a kedves és kevésbé kedves embereknek, míg meg nem érkezett több tévés autó is, majd egy helikopter.
-    Mehet?! - kiabálta Roxy a mikrofonba.
Rengeteg hangosító volt kirakva London utcáiba, a magas épületekre, ahonnan hangosan üvöltött Roxy hangja.
-    Kezdjük! - szóltam.
Elindult a zene, majd a már rég megtanult dalt kezdtük énekelni. Egyre több ember értette meg és kezdtek táncolni az autókból kiszállva. Hirtelen a dal közben zuhogni kezdett az eső. Én a lányokra mosolyogtam, majd ugyanolyan erőbedobással, sőt jobban pörögve, ugrálva és táncolva folytattuk a dalt. Az emberek is tovább buliztak az utakon.
-    Ez a dal a One Direction fiúknak szólt egyenesen a szívünkből! - kiabáltam és megráztam a hajam, mire hangos sikítás hallatszott minden irányból.
Mi középen összeölelkeztünk a lányokkal. A szoros ölelés után lemásztunk a kamionról, majd bementünk a hátuljába. Beültünk oda és a Best Song Ever-t énekeltük teli torokból. Közben Becky elkezdett videózni. Nevetve lassan mind felálltunk és táncolni kezdtünk a kamion hátuljában. Minden kanyarban dőltünk, de nem zavart. Az sem, hogy nem tudtuk, hova is megyünk. Mikor megálltunk és kinyitották a kamion hátulját a fiúk háza tárult elénk. Azért a dalt befejeztük. Ők már kint álltak az ajtó előtt. Becky ugrott ki először a kamionból. Utána rohantam Én, majd Roxy és Jesy. Odamentünk a sofőr ablakához és szíveket mutattunk neki és puszikat dobtunk. Ő nevetve dobott nekünk puszit. Mi berohantunk a házba.
-     Ez volt az ötleted? - kérdezte Louis.
-     Aha, milyen zseni vagyok, nem? - kérdeztem mosolyogva.
-     Az vagy! - ölelt meg Jesy.
-     Adj már egy csokit! - löktem meg Louis karját.
-     Tessék! - húzta ki a farzsebéből.
-     Kösz! - vigyorogtam rá, majd egybe ettem meg a bonbont.
Lerúgtam a cipőmet az előszobában, majd átrohanva a fiúk nappaliján, kitörtem a kertbe és elrohantam a medencéig, majd beleugrottam. Röhögve ugrott utánam Roxy is. mikor kimásztunk, egyszerre megráztunk a hajunkat. Kicsavartuk, majd bementünk.
-     Menjetek fel szárítkozni! - mondta Louis.
-     Hogyan? - kérdezte Roxy.
-     Majd fújjuk egymást, amíg meg nem száradunk! - mondtam.
-     Gyertek! - sóhajtott Harry, majd megindultak.
-     Micsoda feladat. - forgatta a szemét Roxy.
Bementünk Louis fürdőjébe és adott egy töröközőt. A hálójában lehetett. Én levettem a vizes ruháimat, majd a törölközőbe csavartam magam és úgy mentem ki Louishoz.
-     Azok a pólóim, amiket szerettél, nálad vannak, tehát kutass olyat, ami szimpatikus! - mondta az ágyán ülve.
-     Oké, olyat adj, ami nem volt a kis... - akartam mondani egy jó jelzőt Zoe-ra, de közbe vágott.
-     Zoe-n nem volt? - kérdezte, majd felállt és odajött hozzám.
Mellém lépett és a szekrényét vizsgálta, de felém eső kezével átkarolt a derekamnál.
-     Ez volt, ez is... - sorolta magának és közben az ujjával mutogatott.
-     Az is?! - mutattam az egyikre, amit még nagyon szerettem. - Most tönkretetted! - löktem meg.
-     Bocs, majd átpakolom a szekrényem. Egyik felében lesz, amit szeretsz a másikban, amit nem! - nevetett.
-     Benne lennék. - mosolyogtam rá.
-     Addig szedj magadnak egy gatyát! - mondta.
Én odamentem a fiókjához. Kihúztam és egy vörös csipkés tangával szemeztem. Két ujjammal fogtam meg, tuti, hogy Zoe-é.
-     Ezt te hordod? - kérdeztem nevetve.
-     Persze, most is olyan van rajtam, csak fekete! - nevetett.
-     Ó, szexi! - nevettem, majd a vállam fölött áthajítottam a bugyit.
Kivettem a superman-es alsót.
-     Hát, nem igazán találok olyat, ami jó lenne. - vakarta a tarkóját, majd felém fordult.
Tetőtől talpig végignézett rajtam, közben többször is megnyalta alsó ajkát. Szemét megállította a róla szóló tetoválás, majd közelebb lépett.
-     Lehet, hogy nincs is szükség pólóra! - mondta halkan és lehelete a nyakamat érte.
Száját a tetkóra tapasztotta és hosszú csókot hagyott rajta. Kezeim életre keltek és lekaptam róla a pólóját. Elmosolyodtam. Hiányzott Őt így látni. Louisról lekerült a nadrág és rólam is a törölköző, de hirtelen megállt, majd kicsit eltolt magától.
-     Tudod, ezt nem lenne szabad! - mondta.
-     Ha mindig azt csinálnánk csak, amit lehet, elég kevés mesélni való lenne a világon! - mosolyogtam rá huncutan.
Ő is elmosolyodott.

A nevemre ébredtem. Louis szólongatott. Én rá pillantottam. Már rajta volt a melegítője és a pólója. Nekem odaadott egy megfelelő pólót és az általam választott gatyát, majd felvettem.
-     Törpi, ez most... - akarta kérdezni, de egy nagy mosollyal közbevágtam.
-     Visszakaptam a nevem? - kérdeztem mosolyogva.
-     Igen! - mosolygott, majd magához vont és megcsókolt. - De mutatnom kell neked valamit! - mondta és megmutatta a nyakát.
Ott látszott rajta néhány volt és a fogaim nyoma is.
-     Tudom. - bólintottam.
-     Miért? - kérdezte.
-     Nem tudom, csak hogy rajtad legyen a nyomom, ha már nekem itt van! - mutattam a tetkóra.
-     Azt te... - akarta mondani.
-     Tudom! - mosolyogtam rá.
-     De ezzel mit kezdjek? - kérdezte.
-     Letagadod, bár nehéz lenne... - gondolkoztam. - Nem tudom, vagy elmondod, vagy nem. - rántottam vállat.
-     És, ha Zoe meglátja? - kérdezte.
-     Okosan! - böktem meg az orrát, majd kimentem.
Louis lejött rögtön utánam.
-     Ne is magyarázkodjatok! - mondta Roxy, mire elnevettem magam.
-     Ez annyira nem vicces, mivel a Törpe nyomot hagyott rajtam! - mutatta Louis felháborodva.
-     Én lelépek. - mondtam és elindultam az ajtó felé, de valaki elkapta a karom.
Louis magához rántott, majd hosszas csókkal búcsúzott tőlem.
-     Mikor gondolod, hogy hazamész? - kérdezte Becky.
-     Nem tudom, majd. - rántottam vállat.
-     Kicsit ki vannak akadva rád! - mondta Jesy.
-     Gondoltam! - bólintottam. - Láttál a híradóban? - kérdeztem Louistól mosolyogva.
-     Igen! - mosolygott. - És köszönöm a dalt! - mosolygott, majd karjaiba zárt.
-     Ideje volt! - nevettem és megcsókoltam.
-     Ez most hirtelen fura, de amúgy jó. Mármint cukik vagytok. - mosolygott Liam.
-     És Zoe? - kérdezte Hazza.
-     Szakítok vele mikor találkozunk. - mondta Louis.
-     Nekem el kéne mennem az állataimért, de vannak ott emberek is, akik nem kedvelnek. - gondolkoztam hangosan.
-     Viszont igencsak idejelenne elmenni! - mondta Niall.
-     Ez egy szövetség? - kérdeztem. - Ki van még ellenem? - kérdeztem, mire elnevették magunkat.
-     Van márt terved? - kérdezte Zayn.
-     Persze, Louist is viszem. - mosolyogtam.
-     Nekem ez miért jó? - kérdezte.
-     Mert velem lehetsz! - mosolyogtam rá.
-     Oké. - bólintott.
-     Okos! - nevettem és megböktem a hasát.
-     Ez ilyen új mánia? - fogta a hasát.
-     Lehet, miért zavar? - mosolyogtam rá.
-     Ja, kicsit idegesítő! - mondta bólogatva.
-     Oké, akkor befejezem. - mondtam, majd leültem a kanapéra.
-     Inkább simogass! - mosolygott rám.
-     De az nem jó! - nevettem. - Mikor úgy mellettem vagy, olyan kis poci vagy! - mondtam mosolyogva.
-     Mire utalsz? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-     Semmi rosszra! - mosolyogtam rá. - Aranyos poci vagy! - mosolyogtam és elnevettem magam.
-     Ez egy bók szerű volt? - kérdezte nevetve Louis.
-     Vegyük annak! - legyintettem nevetve.
-     Várjunk, ez egy új név? - kérdezte nevetve Becky. - Louis William Lerkvárabb Poci Tomlinson? - nevetett.
-     Persze! - nevettem. - Hogy tetszik Poci? - néztem fel Louisra, aki idő közben a hátam mögé állt.
-     Csodálatos! - forgatta a szemét.
-     Nem tetszik? - kérdeztem "szomorúan".
-     De, a kedvencem! - morgott.
-     Skacok, asszem lépek, mert Pocinak nem tetszik a neve meg átugrom a hülyéhez. - mondtam mosolyogva.
-     Jack? - kérdezte Jesy, mire mosolyogva bólintottam.
-     Remélem még nincs börtönben! - nevettem.
Elindultam Jack-hez. Már csak egy utcányira voltam, mikor Harry hívott.
-     Baj van...

Hogy lehetek ilyen galád, hogy így fejezem be? Úgy, hogy a folytatást majd holnap kapjátok ajándékba! ;)

2015. december 20., vasárnap

2. évad 9. rész

* Louis szemszöge *
Mikor felébredtem, bírható fájdalom áradt szét az egész testemben. A kórházban voltam. Valószínű, ennél sokkal erősebb lesz a fájdalom, csak idő kérdése, mikor múlik el a fájdalomcsillapító hatása. Nem sokkal az után, hogy már egyenletesen vettem a levegőt, belépett egy orvos. Rögtön felismertem: Dr. Parks. 
-    Jó napot Mr. Tomlinson! - varázsolt halvány, cseppet sem őszinte mosolyt. 
-    Jó napot Dr. Parks. - mondtam érzelemmentesen. 
-    Hogy érzi magát? - kérdezte. 
-    Enyhe fájdalom, a helyzethez képest jól. - mondtam. 
-    Szeretnének bejönni magához páran. - mondta, mire bólintottam. - Szólok nekik, hogy felébredt. 
Kiment, majd újra csend ült az eddig is unalmasnak ítélt szobára. Egy ablak volt, amin beszűrődött a fény. Világos volt, tehát javában megy az esküvő. 
-    Szia. - mosolyodott el halványan Niall az ajtóból. 
-    Helló haver! - mosolyogtam rá. 
-    Hogy vagy? - kérdezte és kényelmesen leült az ágyam melletti székre. 
-    Egész jól. - rántottam vállat. 
-    Tudod mi történt? - kérdezte, mire bólintottam. - Ez most kicsit hasonlít arra, mikor még az X-faktor idején beleléptél abba a tengerisünbe, csak akkor nem mehettünk be hozzád. - idézte fel az emléket, mire mindketten elmosolyodtunk. 
-    Visszamennék oda! - mosolyogtam rá. 
-    Igen, Én is. - mosolygott. - Bár nagyon fura lenne most újra átélni! 
-    Neked biztosan. - mosolyogtam rá. - Hiányozna az asszonykád! - nevettem el magam. 
-    Haha! - forgatta meg a szemét, majd egyszerre elnevettük magunkat. 
Mikor befejeztük a nevetést, mosolyogva meredtünk a távolba.
-    Louis, mi jól elnevetgélünk, de kint mindenki kész van. - mondta, majd felállt és kilépett. 
Kint beszélhettek pár szót, mert csak percekkel később nyílt az ajtóm. Egyszerre lépett be Zayn, Harry és Liam. 
-    Fáj? - kérdezte Liam. 
-    Viselhető. - mosolyodtam el. 
-    Ugye tudod, hogy mind kikészültünk? - kérdezte Zayn. 
-    Igen, sejtettem. - bólintottam. - De már jól vagyok. - mondtam és elmosolyodtam. 
-    Oké, de azt nem biztos, hogy tudni akarod, mennyi mindent csináltak veled! - mondta Harry. 
-    Nem szeretném, hogy elmagyarázzák, mennyi szilánkot szedtek ki belőlem. - fintorodtam el, majd mégis jó emlék ugrott be. 
Mikor Rebel lábából húztam ki a szilánkokat. Elvileg ez egy rossz emlék, mert neki fájt, de közel voltunk egymáshoz, vészesen közel. 
-    Nektek is ugyanaz jutott eszetekbe? - nevette el magát Harry. 
-    Mikor Rebelt műtöttem? - mosolyodtam el. 
-    Igen. - vágta rá egyszerre Zayn és Liam. 
-    Nem volt semmi! - nevettem. 
-    Az biztos! - nevetett Liam.
-    Nem hittem volna, hogy a te eszeddel valaki még sebész is lehet, de mégis! - nevetett Zayn. 
Egyszerre nevettünk egy emléken. Ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy még egy ilyen helyzetben is meg tudom nevettetni a bandát. 
-    De kihagytátok miattam Sarah esküvőjét? - kérdeztem csodálkozva. 
-    Ez egy hosszú sztori. - mondta Zayn. 
-    De valaki még beszélni szeretne veled! - mosolyodott el Liam, majd kimentek sorban. 
Ki lehet?! Biztos Zoe! Elvégre Ő a barátnőm, szeretem és aggódik értem. 
Azonban, mikor az ajtó felé pillantottam, egészen más lépett be rajta. Pontosabban próbált. A hatalmas fehér ruha alig akart beférni az ajtón. Végül bejött, majd rám pillantott. Arcán a smink teljesen elfolyt és kisírt szemeivel nézett rám, mégis szép volt. Óvatosan lépkedett közelebb és leült mellém. 
-    Sajnálom. - súgta. 
-    Mégis mit? - kérdeztem meglepetten. 
-    Ami veled történt! - mondta halkan. - Miattam van, hiszen Én siettettelek! - mondta, majd egy könnycsepp nyomot húzva maga után csöppent a kezére. 
-    Sarah, nem miattad van! - mosolyodtam el halványan, mire a szemembe nézett. - Ez egy baleset volt, nem tehet róla senki. - mosolyogtam rá. - Viszont te mit keresel itt és miért nem az esküvődön vagy?! - kérdeztem meglepetten. 
-    Mikor megtudtam, ide rohantam. - mondta, majd halvány mosoly ült ki az arcára. - Pontosabban egy kicsit érdekes a történet, amin majd nevetni fogunk. - mosolygott halvány. 
-    Meséld el! - kértem, mint egy kisfiú. 
-    Oké.- bólintott. - Mikor Liam telefonált Jesynek, éppen akkor szálltunk le a hintóról. - kezdett bele és közben felidézte magában. - Mikor Jesy elmondta nekem, lerúgtam a cipőmet, eldobtam mindent, bevágódtam az út szélén álló taxiba és elhadartam a kórház nevét. Majd a sofőr megkért, hogy meséljem el, hogy mi az Én történetem. Nem egy menyasszonyt szöktetett már meg. - magyarázta. - Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, majd nem volt nálam pénz, de azt mondta, elég, ha majd meghívom az esküvőmre. - mondta és elmosolyodott. - Majd mivel a recepciós kisasszony, nem volt hajlandó kinyögni, hogy hol vagy, kicsit leüvöltöttem a fejét, aztán felrohantam és vártam. - mondta és a végén lehervadt a mosolya. 
-    Leordítottad a recepciós kisasszonyt? - kérdeztem halk nevetéssel díszítve. 
-    Igen. - mosolyodott el halványan. - Megkérdeztem, hol vagy, de azt mondta, nem mondhatja meg. Aztán elkezdtem kiabálni velem, hogy nézze meg mi van rajtam és kiabálva megkérdeztem, hogy melyik tetves emeletre kell mennem és elmondta. - kuncogott a végén. - Igazából fogalmam sincs, mit is gondoltam! Ha hív valakit, hogy vigyen ki, mit csináltam volna?! - nevetett. - Egy esküvői ruhában, mezítláb és a hatalmas teremettemmel! - nevetett.
Csilingelő nevetésétől vidámabb lett a szoba.
-    Nincs rajtad cipő? - kérdeztem csodálkozva, de mosolyogva.
-    Nincs. - nevetett.
-    Várjunk, ez egy kicsit gyors! - nevettem.
-    Összegezve, otthagytam Colin-t az oltárnál, ingyen taxiztam, üvöltöttem egy kedves kis hölggyel és mindezt egy esküvői ruhában cipő nélkül. - kuncogott.
-    Nem vagy semmi! - nevettem el magam. - De nem szereted Colin-t? - kérdeztem.
-    Nem tudom... - gondolkozott el.
-    És mind ezt miattam? - kérdeztem döbbenten.
Szégyenlősen bólintott és a gyönyörű ruhájának alját tanulmányozta.
-    Féltem. - suttogott. - Attól féltem, hogy meghalsz. - mondta még halkabban és egy könny társult a mondathoz.
-    Tudod mit látok most? - kérdeztem tőle elmosolyodva, mire rám pillantva felnézett és megrázta a fejét. - Egy síró hercegnőt! - mosolyogtam rá.
-    De ki hercegnőjét? - kérdezte és elnevette magát kínjában. - A hercegemet, vagyis akire azt hittem, hogy Ő az, otthagytam. - mondta.
-    Tudod, Malik barátunknak van egy nagyon igaz mondása. - mosolyogtam rá. - Az, hogy nincs herceged, nem azt jelenti, hogy nem vagy hercegnő! - mosolyogtam.
-    Gyönyörű lehetek! - mondta és elfintorodott.
-    Nekem az vagy! - súgtam.
Nem tudom, miért mondtam ezt. Nekem barátnőm van, mégis igaznak éreztem, amit mondtam.
-    Tényleg? - pillantott rám, mire elmosolyodtam és bólintottam.
-    Ha nem lennék ágyhoz kötve, esküszöm, hogy táncolnék veled. - mosolyogtam rá.
-    Louis, lehetek veled teljesen őszinte? - kérdezte.
-    Természetesen. - mosolyogtam rá.
-    Attól féltem, hogy meghalsz. - mondta halkan. - Meg attól is, hogy miattam halsz meg. - folytatta. - De amitől leginkább tartottam, hogy úgy hagysz itt, hogy nem tudod az igazat. - mondta halkan. - Hogy nem mondom el, hogy szeretlek. - mondta. - Louis, szerelmes vagyok beléd. - mondta őszintén és újabb könnycsepp érintette az arcát.
-    Sarah, kérlek ne sírj! - kértem tőle. - Csak adj nekem egy kevés időt! - kértem, mire bólintott.
-    De ha nem szeretsz, megértem. - mondta. - Csak mond meg! - kérte.
-    Szeretlek, csak egy kis időt kérek. - mondtam és elmosolyodtam.
-    Rendben. - bólintott, majd fel akart állni.
-    Kérlek maradj! - kértem tőle, mire visszaült.
-    Louis, Zoe-nak szóljunk? - kérdezte.
-    Igen, az jó lenne. - bólintottam.
-    Akkor mindjárt jövök. - mondta, majd kilépett.
Kihúzta a ruháját, majd elnevette magát.
-    Van csokid?! - hallottam Sarah vidám hangját, mire elmosolyodtam.
Utána egy csokival a kezében tért vissza.
-     Hazza felhívta. - mosolyodott el. - Úton van. - mosolygott, majd kidobta a papírt a kis kukába.
Visszaült mellém.
-     Te aludtál valamit? - kérdeztem tőle.
-     Igen, amíg vártunk. - mosolygott rám.
-     Azon a széken? - kérdeztem csodálkozva.
-     Igen. - bólintott.
-     Nem akarsz tényleg pihenni? - kérdeztem és kicsit arrébb húzódtam.
-     Nem hinném, hogy Dr. Parks támogatná az ötletet. - mosolyodott el. - Ha látnád a talpam, szerintem nem ez lenne a véleményed! - kuncogott. - Meg szerintem nem férnénk el egy ágyon a ruhám miatt. - mondta.
-     Ez kifogás. - mondtam elmosolyodva.
-     Nem. - mondta. - Jó nekem itt, hidd el. - mosolygott.
-     De a kedvemért aludj egy kicsit! - kértem tőle mosolyogva.
-     Csak, ha te is! - mondta mosolyogva.
-     Rendben. - bólintottam mosolyogva.
Elhelyezkedett a széken - mintha lehetne azon helyezkedni - és becsukta a szemét. Elmosolyodtam, majd az egyik kezét óvatosan megfogtam és az ágyamra téve fogtam, majd hüvelykujjammal simogattam a kezét. Elmosolyodott, majd Én is becsuktam a szemem, de folytattam a keze simogatását.

Hirtelen ajtócsapódásra ébredtem. Sarah rádöntötte a fejét az ágy szélére, kezét az enyémbe pihentette továbbra is, de Ő is felkelt a zajra. Felkapta a fejét és óvatosan elhúzta a kezét. Zoe állt a szobában.
-     Kimegyek. - mondta halkan Sarah, majd az ajtóban elakadt.
-     Menni fog! - hallottam Harry hangját kintről, miközben nevet.
-     Nem vicces! - nevetett Sarah.
-     Tudod, ezeket az ajtókat nem menyasszonyoknak tervezték! - nevetett Zayn.
-     Na ne mond?! Képzeld, már rájöttem magam is! - nevetett Sarah. - Amúgy azon kívül, hogy röhögtök, akár segíthetnétek is! - nevetett.
-     Megyek! - nevetett Liam, majd lehajolt és Sarah derekánál hátra nyúlt, majd a lábainál óvatosan tolta előre az anyagot.
-     Köszi! - nevetett a lány, majd becsukták az ajtót.

* Sarah szemszöge *
-     Többször nem kéne bemennem! - nevettem. 
-     Amúgy nem kéne rád egy cipő? - kérdezte Harry. 
-     Nem. - rántottam vállat, majd leültem a székemre. 
-     Mikor szeretnél Colin, Colin családja és a saját családod elé állni? - kérdezte Liam, mire mind elkomorodtunk.
-     Nem most. - sóhajtottam. - De, majd ezen is túl leszek. - rántottam vállat és felnéztem Liamre.
-     Ezt hogy érted? - kérdezte Liam.
-     Őszintén szólva, már annyi szörnyű dolgot tettem és történt velem, hogy ez már kötelező volt! - nevettem el magam.
-     Például? - kérdezte Zayn.
-     Hazudoztam, titokban utáltam a barátnőmnek hívott lányt, Louis megcsalta velem Eleanort, aztán folyamatosan a nyakamon lógott Charlie, aztán minden jó lett, de megcsaltam a vőlegényemet most, pedig otthagytam a másik vőlegényemet az oltárnál. - soroltam, majd elmosolyodtam. - Azért gondolatban kevésbé hangzott rosszul. - nevettem el magam.
-     Igen, ez így kicsit erős volt! - mosolygott Zayn.
-     De igaz. - bólintottam. - És most egy kórházban ülök menyasszonyi ruhában, cipő és zokni nélkül, elfojt sminkkel. - mondtam és megint elmosolyodtam. - Azt hiszem, talán sikerült ezzel visszakapnom amit csináltam! - mondtam.
Hirtelen a lépcsőhöz vezető ajtó kicsapódott és egy ismerős alak szaladt hozzám, majd megölelt.
-    Jack! - szorítottam magamhoz.
-    Nem foglak kikéredzni, majd mások megteszik! - mosolygott rám, kicsit eltolva magától, de a derekamat még mindig átkarolta. - Lola mondta mi történt, Ő is jönni akart, de anyukátok nem engedte, mert valószínű Ő is rohant volna. A többi lányt sem engedték, nehogy újabb baleset legyen a vége. - mondta, mire elmosolyodtam. - Tudni akarod, mi a folyik nálatok? - kérdezte.
-    Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem! - nevettem rá.
-    Bájos vagy, ahogy nevetgélsz, miután egy pár embert faképnél hagytál! - nevetett, majd megölelt. - De Hercegnőm, mi vezérelt erre? - kérdezte mosolyogva.
-    Az érzéseim. - mondtam ki kerek-perec. - A valódi érzéseim. - mosolyodtam el.
-    Történt valami odabent? - kérdezte Liam.
-    Szerelmet vallottam. - mondtam halkan, elpirulva.
-    Nem hiszem el! - nevetett Jack. - Te aztán gyors vagy! - nevetett.
-    Oké, lényegtelen. - legyintettem. - Hol a lovam? - kérdeztem tőle kíváncsian.
-    A hegy felé ment, mikor elengedték. - mosolygott.
-    Rendben. - sóhajtottam.
Leültünk a székekre, majd Jack a kezébe vettem az enyémet és játszott vele.
-    Tetszenek a körmeim? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Jobban szeretem, ha természetes! - mondta, de elmosolyodott.
-    De ez egy esküvő, ráadásul az enyém lett volna! - nevettem el magam. - Fura lett volna, ha minden természetes, mint egy rendes esküvőn! - mosolyogtam rá.
-    Abban biztos lehetsz! - mosolygott rám.
-    Sarah! - szólított meg egy ismerős hang: Dr. Parks.
-    Igen? - mosolyogtam rá.
-    Tudom, hogy csak az orvosod vagyok, voltaképp semmi közöm hozzá, de furdal a kíváncsiság. - jött közelebb, mire rá mosolyogtam. - Mi is történt veled? - kérdezte mosolyogva.
-    Otthagytam az oltárnál a vőlegényem. - mosolyogtam rá. - Pontosabban leszálltam a hintóról és taxival rohantam ide. - mosolyogtam rá.
-    Értem. - mosolygott. - Azért egyszer férjhez mész, ugye? - kérdezte nevetve.
-    Ez a terv! - rántottam vállat.
-    Azt meg kell jegyeznem, gyönyörű menyasszony lettél volna! - mosolygott rám.
Hirtelen kitört az ajtón Zoe és gonosz mosolyt dobott felém. Én kitettem elé a lábam, mire olyat hasalt, hogy csúszott a padlón.
-    Sarah, ez egy kórház! - szólt rám Dr. Parks.
-    Tudom, miért mit tettem? Látott valaki valamit? - néztem a fiúkra.
-    Nem! - mondtál egyszerre tudatlanul.
-    Jaj lányom! - sóhajtott a fejét ingatva, de mosolygott.
-    Azt hiszed, visszakapod? - kiabált Zoe.
-    Nem hiszem, tudom! - álltam fel magabiztos mosollyal.
A magasságbeli különbséggel nem foglalkozva, bátran néztem a szemébe.
-    Azért, mert aljas módon otthagytad a vőlegényed, nem fog szeretni! - horkantott, majd elviharzott.
-    Ha egy csaj miattam hagyná ott a saját esküvőjét, tuti elvenném feleségül! - nézett rám Jack.
-    Te?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Kételkedem benne, hogy valaha volt rendes kapcsolatod! - nevettem el magam.
-    Pedig volt! - mondta és szúrósan nézett.
-    El ne felejtsd kivel beszélsz! - mosolyogtam rá határozottan.
-    Féljek tőled? - kérdezte.
-    Nem mondtam ilyet! - mosolyogtam rá. - Csak ne felejtsd el, hogy ki vagyok! - nevettem el magam.
-    Fogadjunk, hogy lesz feleségem! - nyújtotta a kezét.
-    Valószínű már találkoztál is vele, mert London összes nője járt az ágyadban. - nevettem.
-    Te is? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Liam.
-    Igen, de Én aludtam! Én vagyok az egyetlen! - mosolyogtam Jackre.
-    Ha nem így lennél öltözve és nem egy kórházban lennék, halálra csikiznélek! - mosolygott.
-    Sajnálom, de szerencsés vagyok! - rántottam vállat mosolyogva.
-    Nekem mennem kell, de majd találkozunk! - puszilta meg a fejem Jack, miközben felállt. - Vigyázzatok rá, nehogy elszökjön! - mutatott Jack a fiúkra. - Te meg gyógyítsd meg! - mutatott Louis ajtajára.
-    Mi vagyok Én? - néztem rá nevetve. - Tündérkeresztanya? - húztam fel a szemöldököm.
-    Ami csak szeretnél! - mosolygott, majd elment.
Én elnevettem magam.
-    Menj be! - mosolygott rám Zayn.
Én bólintottam, majd bementem. Louis rám nézett, majd elmosolyodott. Leültem a székre az ágy mellé.
-    Louis, mi a baja Zoe-nak? - kérdeztem.
-    Ne törődj vele, egyszerűen rossz napja van. - legyintett.
-    Oké. - rántottam vállat.
Ekkor nyílt az ajtó, amin pár másodperce beléptem és az orvos lépett be.
-    Te lány, miért gondolod, hogy jó dolog, hogy nincs rajtad cipő? - nézett rám az orvos.
-    Hé, most nem Én vagyok a beteg! - mutattam Louisra.
-    Menj a szemem elől a csupasz lábaddal! - mondta az orvos mosolyogva, de csukott szemmel.
Én kuncogva álltam meg mögötte és a fehér falnak.
-    Mr. Tomlinson, jó híreim vannak! - mondta az orvos. - Magának és nem a menyasszonynak! - pillantott rám az orvos.
-    Most menjek ki?! - háborogtam. - Azt se tudhattam volna, hogy Louist itt műtik, tehát ha szeretné magával is kiabálhatok! Csak rám kell nézni! Kicsi vagyok, menyasszony, lefolyt a sminkem és megszöktem az esküvőmről! - soroltam magabiztos mosollyal. - Azt hiszem maga áll vesztésre! - mosolyogtam.
Louis, csak nevetett az ágyán.
-    Sarah, ne idegesíts fel! - mosolygott rám.
-    Akkor ezt megbeszéltük! - mosolyogtam.
-    Tehát, csak egy hetet kell itt maradnia Mr. Tomlinson! - mondta a doki.
-    Ez jó?! - horkantottam.
-    A fal nem beszél! - nézett rám az orvosom.
-    Menyasszonyból fal?! Azért van egy kis különbség! - morogtam.
-    Tehát, csak egy hét, aztán ha bármi baj van, mindenképp be kell jönnie! - mosolygott rá az orvos. -    Ha nem jön be, bevonszolom! - mosolyogtam.
-    Fal! - szólt rám az orvos.
-    Fal. - sóhajtottam.

2015. december 19., szombat

2. évad 8. rész

Reggel Anya ébresztett.
-    Kicsim, jó reggelt! - nyomott puszit a fejemre.
-    Jó reggelt! - mosolyogtam rá, majd lemásztam az ágyamról.
A szekrényem elé álltam, majd kikaptam belőle egy melegítő nadrágot, egy pólót és fehérneműt. Gyorsan magamra kapkodtam, majd a hajamat kifésültem és lebattyogtam a földszintre.
-    Barney, Málna kaja! - szóltam nekik, mire a konyhában termettek,
Adtam nekik tápot, majd elvettem a kávémat a pultról.
-    Richard! - szóltam neki, mire a vállamra röppent. - Ettél? - kérdeztem.
-    Igen. - mondta.
-    Anya, elviszem sétálni a kutyákat, lovagolok egyet és jövök! - szóltam neki.
-    De Sarah, jönnek a vendégek! - mondta Anya.
-    Ugyan ilyen voltál te is! - nevetett Mama. - Hagy menjen, visszajön! - mosolygott.
-    Meghálálom! - mutattam mosolyogva Mamára.
-    Csak annyit kérek, hogy érj vissza időbe ás legyen nálad telefon! - mosolygott Mama.
-    Oké! - tettem zsebre a telefonom.
-    Málna, Barney gyertek! -szóltam nekik, mire odarohantak hozzám. - Megyünk sétálni! - simogattam meg a fejüket, majd felkapva a cipőm kimentem.
Füttyentettem, mire Alkony is mellém szegődött. Nem ültem fel rá, csak sétáltunk egymás mellett, hárman. Természetesen, elkezdtek hívogatni megállás nélkül. Az első kettőt kérdés nélkül nyomtam ki, aztán úgy döntöttem, a szerencsém 3-asnak felveszem. Előkaptam, majd rá se néztem, csak felvettem. Már az erdő közepén jártunk.
-    Helló, Te vagy a szerencsés harmadik, aki a fáradt menyasszonyt zaklatja! Nem tudom ki vagy, de te vagy az első, akinek felvettem! - mondtam, majd a végére elmosolyodtam, milyen szöveget hoztam össze.
-    Sarah, nem változol! - nevetett a vonalba Louis. - Azért majd nézd meg, kik zaklattak még! - mondta és hallottam, hogy nevet.
-    Meg fogom, ha hazaértem. - mondtam mosolyogva.
-    Miért hol vagy? - kérdezte.
-    Az erdőben sétálok a kutyákkal és a lovammal. - mondtam, majd a telefont kicsit elemeltem a fülemtől. - Barney, ne ugrálj a ló előtt, mert rád fog lépni! - szóltam rá. - Gyere ide! - mondtam, majd mellettem folytatta az utat.
-    Mindig Ő a rossz! - nevetett.
-    Nem mindig! Mindketten rosszak! - nevettem.
-    Hogy engedték, hogy megszökj? - kérdezte.
-    Nem késhetek el! De engem ismerve, sose érek vissza.
-    Siess, nehogy már a saját esküvődről késs el! - nevetett.
-    Már, ha nem sikerül leesnem valahogy a lovamról! - mondtam mosolyogva.
-    Miért esnél le? - kérdezte.
-    Mert Alkony nem biztos, hogy rajongani fog a nagy fehér ruháért! - nevettem.
Alkony rám nézett, majd megállt.
-    Igen rólad van szó! - pusziltam meg, majd tovább sétáltunk.
-    Ne csináld! - nevetett. - Biztosan nem most fog halálra rémülni, miközben, te ott vagy vele! Nem szokása! - mondta vidáman.
-    Attól függ, milyen napja van. Ha neki jó napja van, minden jól sikerül, ha hisztis, kevésbé. - mondtam.
-    Mikor a közelében vagy, neki csak jó napja lehet! - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-    Én lennék a legboldogabb, ha igazad lenne! - nevettem el magam.
Alkony kíváncsian támasztotta fejét a vállamra. Én elnevettem magam.
-    Ez csikiz! - nevettem.
-    Mit csinál? - kérdezte Louis.
Alkony erre szuszogott egy nagyot, majd levette a fejét.
-    Nem tudom, a vállamra tette a fejét! - nevettem. - Mi van Poci? - kérdeztem tőle mosolyogva. - Nagy haveroddal beszélek! - mosolyogtam a lóra.
-    Nem izgulsz? - jött az unalmas kérdés.
-    De, egy kicsit! - mondtam mosolyogva, majd Alkony megindult mellettem és elvágtázott. - Ez tök logikus, csak Én nem értem?! - nevettem.
-   Én biztosan értem, de mit is? - kérdezte nevetve.
-   Miért vágtázott el most? - kérdeztem tőle.
-   Oké, ezt Én sem értem. - mondta. - Te nem szeretnél hazamenni? - kérdezte.
-   Gondoltam hazalovagolok, de Alkony ezt nem így gondolta. - nevettem.
-   Hívd vissza. - mondta.
-   Micsoda atomfizikussal beszélek! - forgattam a szemem. - Ez eszembe se jutott volna!
-   Haha! - mondta komoran. - Amúgy remélem, nem baj, ha csak éppen, hogy odaérek, mert Londonban vagyok és még össze kell szednem a cuccaim, de előtte még elvileg elmegyünk valahova Zoe-val. - mondta.
-   Nem baj, de érjél ide, mert kinyírlak! - nevettem.
-   Ott leszek! - mondta nevetve.
-   Rendben. - mondtam vidáman.
-   Akkor megyek, mert sose indulok el! - nevetett.
-   Oké, szia! - mondtam vidáman.
-   Szia! - mondta és letette.
Alkony visszajött hozzám Én, pedig a kutyákra figyelve hazalovagoltam. Mikor megérkeztem, leugrottam a lovamról, majd mosolyogva léptem be a házba.
-   Te normális vagy?! - kiabált rám Anya. - Siess! - sürgetett.
-   Sarah! - kiabált Roxy, majd sírva szaladt le a lépcsőn. - El sem hiszem! - mondta és magához ölelt.
-   Én sem! - öleltem szorosan magamhoz.
-   Ideje készülni! - kiabálta az emeletről Louise.
Nagyon hosszú órákig készülődtünk mind, majd mikor készen lettünk, mint a hercegnők, úgy vonultunk le egymás után sorba. Kilépve az ajtón, ott várt minket Papa a legszebb hintónkkal, amit mindig is imádtam. Mosolyogva ültem bele és az úton mind csöndben mosolyogva néztük a tájat. Mindig lenyűgözött, pedig itt nőttem fel. Mikor megérkeztünk a helyszínre, már liftezett a gyomrom, de Becky megnyugtatott, hogy Ő majdnem hányt, tehát ez normális. Kiszálltunk a hintóból, majd Jesy telefonja csöngött.
-    Szia! - mondta. - Igen, de nem ültök bent?! - kérdezte ijedten. - Hogy mi történt vele?! - kérdezte még ijedtebben. - Akkor nem jöttök? - kérdezte. - Megértem. - mondta, majd letette.
-    Ki volt és ki nem jön? - kérdeztem tőle ijedten.
-    Liam és nem jönnek, mert a kórházban vannak. - mondta.
-    Hogy hol?! - kérdeztem ijedten. - Nem lehet! Kivel történt és mi?! Könyörgöm, az esküvőmről van szó, még ma sem mehet simán semmi! - sóhajtottam.
-    Louis-nak autóbalesete volt és éppen műtik. - mondta. - Mind ott vannak. - mondta és hagyott egy kis szünetet.
Látta, hogy Én ezt nagyon lassan fogom fel.
-    Már egy órája a műtőben van, Niall már majdnem elájult, annyit sírt, Hazza lassan kifogyasztja a kávéautomatát, Zayn meg sem szólal, csak ül egy széken, Liam hívott, magáról nem mondott semmit. - fejezte be Jesy.
Nekem megremegtek ajkaim, majd szépen lassan az agyam is felfogta az információkat. Nem zavart, hogy mennyien várnak rám, a vőlegényemmel együtt.
-    Louis a műtőben van, Londonban. - összegeztem. - Autóbalesete volt, az összes srác ott van és nem tudnak eljönni. Louis már egy órája a műtőben van. - mondtam, mire Jesy kimérten bólintott.
Nekem könnyek szöktek a szemembe.
Louis meghalhat. Bár melyik pillanatban a műtőasztalon, orvosok keze között. Az Én esküvőm miatt és még csak be se mentem hozzá?! Na nem! Ezt nem! - kiabáltam belülről, majd gondolkodás nélkül rúgtam le a drága fehér magassarkúmat, majd mindent és mindenkit elengedve kezdtem rohanni az út felé.
Jesy elkapta a karom. Megállított. Nekem, már folytak a könnyeim.
-    Sarah... - akart szólni.
-    Meghalhat! - sikítottam az arcába sírva, majd óvatosan kicsúsztattam a kezemet az ujjai közül, majd odaszaladtam az úthoz.
Egy taxi állt pont meg. Én beugrottam a hátsó ülésre és elhadartam neki a kórház nevét.
-    Siessen! - kiabáltam rá sírva és az ablakon kinézve a szám elé szorítottam a kezem.
A lányok tehetetlenül néztek rám. Ott állt a gyönyörű hintó, a gyönyörűen díszített, csodás épület mellett és Én éppen elhajtottam onnan.
-    Kislány, nem egy nőt szöktettem meg az esküvőjéről. - mondta mosolyogva az idős, érdes hangján. - Mindnek tudom a történetét. Te vagy a legfiatalabb köztük, gyönyörű esküvőd lett volna és pontosan te vagy a tizedik. Meséld el a történeted! - kért egy mosolyt vetve rám.
-    Röviden és tömören! - mondtam, mire mosolyogva bólintott. - Nagyon bonyolult életem van. - kezdtem. - Egy csodálatos sráccal jártam, aztán megkérte a kezem. A kapcsolatunk eleje is borzasztó nehéz volt és előtte is rengeteg dolgon mentünk keresztül. Megcsalta velem a barátnőjét, többször is. Szerettem, de nem tudta. Utána egy tetkós lánnyal járt, aki a barátnőm volt, de emiatt megutáltam. Fájt őket együtt látni. Aztán őszintén kezdtünk bele a kapcsolatunkba, majd egy évvel és pár hónappal később, megkérte a kezem. Utána egy bulin elég érdekes táncot lejtett az ölében egy másik lány, egy-egy csókkal díszítve, de megbocsájtottam neki, mert részeg volt. Utána hónapokkal Én egy buli keretében megcsaltam. Szakítottunk, majd hónapokig nem láttuk egymást, utána összefutottunk. Majd megint. Éppen az esküvőmre tartott, de autóbalesete volt és a legjobb barátai, akik nekem is olyan, mintha a tesóim lennének, hívták egy barátnőmet, hogy mi a helyzet, de ez mind most történt. És most itt ülök. - sóhajtottam sírva.
-    Szeret. - mondta.
-    Honnan tudja? - kérdeztem.
-    Egy ilyen lányt csak egy őrült utasítana vissza! Otthagytad miatta az esküvődet! - mondta.
-    Ne emlékeztessen kérem! - mondtam a szememet törölgetve. - Csak siessen! - mondtam.
Pár forgalmi szabályt megszegve, de megérkeztünk a kórházhoz. Mikor fizetni akartam, végignéztem magamon. Csak Én.
-    Sose kértem még ilyet senkitől, de különleges lány vagy! - mondta, majd sóhajtott. - Ne fizess, csak vedd el a névjegykártyám és hívj majd meg az esküvőtökre! - mosolygott, majd a kezembe nyomta.
-    Köszönöm... - néztem meg a kártyát. - Henry, maga egy csodálatos ember! - öleltem meg, majd kiugrottam az autóból és rohantam a bejárathoz.
Meztelen talpam csattogott a nedves betonon, ugyanis Londonban esett. Mikor a kórház fedele alá értem, intettem a sofőrnek, aki mosolyogva intett vissza és elhajtott. Beszaladtam az épültbe, majd megtámadtam a recepciós hölgyet, aki ijedten nézett rám.
-    Hol van Louis Tomlinson? - kérdeztem.
-    Sajnálom, ilyen információt nem adhatunk ki! - mondta.
-    Nézzen rám! - kiabáltam rá.
Nem illik, de a helyzet megkövetelte.
-    Az esküvőmről jövök! - mondtam. - Otthagytam az egész esküvőmet, hogy bejöjjek hozzá! Nem látja?! - kiabáltam. - Tehát nyögje ki, hogy melyik tetves emeletre kell mennem... - néztem meg a névtábláját. - Lara! - kiabáltam a nevét is.
Ijedten előkapta a papírokat, majd megnézte.
-    Második emelet, a műtőben van. - mondta.
-    Köszönöm! - mondtam, majd rohanni kezdtem.
Tudtam, hogy a lifttel semmire nem megyek, tehát a ruhám szoknya részét megemelve rohantam fel mezítláb a másodikra. Mikor a lépcső végéhez értem, belöktem az ajtón. Ismerős 4 szempár nézett rám ijedten.
-    Te... - jöttek volna a kérdések.
-    Álljunk hozzá úgy, hogy ezen egyszer nevetni fogunk! - sóhajtottam. - Ti nem sokkal később Én, majd ha nagymama leszek! - sóhajtottam, majd szorosan magamhoz öleltem őket egyszerre.
-    De azért egy mesét megér, nem? - kérdezte Niall.
-    Mikor Liam hívott, éppen akkor szálltam ki a hintóból. Jesy elmondta, lerúgtam a cipőmet, mindent elengedtem és rohantam mezítláb a taxiig, ami az út szélén állt. Elhadartam, hogy ide jöjjön. Út közben elmeséltem a fél életemet, nem kellett fizetnem, csak el kell hívnom a sofőrt az esküvőmre - mutattam fel a névjegykártyát. - Aztán berontottam a kórházba, üvöltöttem a recepciós hölgyet, mert nem akarta megmondani hol van Louis. - hadartam.
-    És most nincs rajtad cipő! - mutatott a lábamra Zayn.
-    Nincs, de úgy gondolom, most ez annyira nem nagy gond! - mondtam, majd leültem egy műanyag székre.
-    Gyönyörű vagy. - mosolyodott el Harry.
-    Köszönöm. - mosolyodtam el halványan.
-    De akkor te és Colin? - kérdezte Niall.
-    Kérlek, ne most! - sóhajtottam. - Ez most annyira nem felel meg a lelki állapotomnak. - mondtam, majd egy pillanatra lecsuktam a szemem.
Éreztem, ahogy ketten és mellém ülnek. Niall és Liam. Átöleltek oldalról. Nem gondolkoztam. mire újra kinyitottam a szemem, már egy könnycsepp gördült le az arcomon.
-    Félek. - suttogtam.
-    Nem lesz baj! - simogatta meg az arcom Harry. - Meg fogják érteni. - suttogta.
-    Nem érdekel! - keltem ki magamból, majd talpra ugrottam. - Nem zavar, hogy mit gondol Colin családja, Colin, az Én családom, vagy bárki más! - mondtam idegesen. - Nem tud érdekelni! - rántottam vállat kitett karokkal, majd leengedtem a karjaim. - Csak Louis legyen jól, élje túl! Csak szóljon hozzám! - mondtam sírva, majd sóhajtva ültem vissza az előző helyemre. - Nem érdekel mit mond. Nem kell szeretnie. Az is elég, ha csak azt mondja, hogy utál! - zokogtam. - Csak mondjon valamit! - mondtam.
-    Sarah, ez egy kicsit sok volt neked! - simogatta a hátam Zayn. - Már az esküvő is elég teher lett volna, de most még ez is! - ölelt magához.
Én kislányhoz méltó módon kapaszkodtam bele és húztam magamhoz.
-    Kérlek ne utáljatok! - zokogtam.
-    Sarah, te olyan vagy, mintha a kishúgom lennél! - mosolygott rám halványan Niall.
-    Te igyál kérlek, mert ha kiszáradsz, a feleséged engem fog lefejezni! - mondtam.
-    Már megittam egy liter vizet. - mosolygott szomorúan.
Én nem tudom hogyan, de azon a kényelmetlen széken, gyönyörű ruhában, elfojt sminkkel, mezítláb, sírás közben elaludtam. Nem értem, hogy az ember ilyen pillanatokban hogyan tud elaludni?! Egyszerűen lehetetlennek tartom!

Hirtelen jött zajra keltem fel. Egy ágy gurult el előttem, melyet ápolók kísértek. Felugrottam. Nem láttam az arcát, mert nem tudtam arra figyelni. A feje is be volt kötve és még rengeteg helyen. Utána akartam rohanni, nyújtottam a kezem, de Zayn visszatartott. Én Zayn oldala mentén lestem, ahogy eltolják. Remegve és zokogva sikítottam egyet, majd mikor eltűnt egy másik ajtó mögött, remegve csuklottam volna össze, de Liam hátulról elkapott.
-     Sarah, nyugi! - simogatta meg az arcom Harry.
-     Már csak azt várjuk, hogy felébredjen és utána bemehetünk hozzá. - mosolyodott el Zayn.
-     Oké. - sóhajtottam és letöröltem a könnyeim.
Visszaültem a székre. Pár perccel később Dr. Parks lépett ki az ajtó mögül. Elénk sétált.
-     Sarah, mi baj? - kérdezte.
-     Louis miatt vagyok itt! - mondtam. - Ne is kérdezze a ruhát! - sóhajtottam.
-     Rendben. - bólintott. - Komoly sérülései vannak. - mondta komolyan. - Emiatt tartott idáig a műtét. Most lassan felébred és egyesével bemehetnek! Egyszerre csak is egy! - mondta, mire bólintottunk. - Nem lesz semmi baj a memóriájával, de a feje megsérült. Sok vért veszített. A műtét közben többször is újra kellett éleszteni, de már stabil az állapota. - mondta, mire a makacs forró könnycseppek egymással versenyezve igyekeztek az arcomat áztatni. - Ha felébredt, tájékoztatjuk önöket. - mondta, mire bólintottak a többiek.
Én remegve sírtam tovább. A műtét közben többször is újraélesztették, miattam. Ez volt a fejemben. Csak is miattam. Magamat mardostam a hosszú várakozás alatt. Tétlenek voltunk. Ez talán a legrosszabb. Csak reménykedni tudtunk és mást semmit. Utálom, mikor csak ülök és imádkozom, hogy keljen fel és legyen egészséges. Egyszerűen sikítani tudtam volna, annyira nyomorult helyzet volt. Louis miattam került ebbe a helyzetbe, tehát tartozom neki ennyivel, de akkor is! Legszívesebben leordítanám az orvosunk fejét, hogy mit csinált abban a műtőben.
-    Ezt nem hiszem el! - morogtam.
-    Nyugi! - simogatta a karom Liam.
-    Mit csinált a műtőben?! - kérdeztem idegesen. - Hamarabb készültem el Én! Ki is festette azt a műtőt?! Sőt, ennyi idő alatt, fel is újítom! - pufogtam,
-    Sarah, ahogy felébredt, bemehetsz hozzá, de most egy kicsit még pihenj! Nyugodj meg, gondold át mit akarsz mondani! - mosolygott Liam.
-    Igazad van. - sóhajtottam.
Lecsuktam a szemem és megint sikerült elszunnyadnom. Az még csak át se futott rohanó elmémen, hogy mi lehet Colin-nal, vagy bárki mással. Csak Louis hogyléte érdekelt. Szeretem. Szerelmes vagyok belé és ezt nem tagadhatom! Magamnak is hazudtam.
Mi lett volna, ha ez nem történik meg?! Összeházasodom Colin-nal.
Örökre boldogságban éltünk volna? Nem tudom, valószínű, hogy nem.
Mi lett volna, ha Louis-t meglátom az esküvőmön? Nem tudtam volna levenni róla a szemem.
Elváltam volna Colin-tól? Valószínűleg igen.
Louis szeretett volna? Nem tudom.
Érdekeltem volna még, az után, hogy hozzámentem máshoz és nem törődtem vele? Nem hinném.
Vége szakadt volna a barátságunknak? Pár év elteltével biztosan.
A többi fiút elvesztettem volna? Egész biztosan.
A Wiches sokáig élne még? Biztosan nem.
Rebel meghalna? Tuti.
Megszakadna a kapcsolatom az összes Wiches-t támogató, számomra fontos emberrel? Igen!
Fájna? Biztosra veszem.
Úgy gondolom, sose lennék igazán boldog, csak úgy látszana.