3. évad 3. rész 2/2

Kb. egy óráig tökéletesen elvolt a három gyerek és a semmi gond nem volt velük, majd hirtelen megtámadtak minket.
-   Menjünk valahova! - kérte Jenny.
-   Nekem edzésem lesz. - nézett körbe Louis.
-   Mikor? - nézett rá Liam.
Lou megnézte a telefonján az idő.
-   Egy fél óra múlva indulok. - mondta.
-   Na törpék, addig kidíszítitek a gipszemet, aztán elmegyünk Louis-val focizni, oké? - mosolyogtam, mire Lux rám nézett felhúzott szemöldökkel.
-   Te is focizol? - kérdezte Lux.
-   Én nem tudok és nekem nem is szabad, megtiltotta az orvosom, hogy szaladgáljak, ugráljak, meg ilyenek. - magyaráztam.
-   Jó, de akkor ellened akarunk játszani! - mutatott Louis-ra pimasz vigyorral Jenifer.
-   A kölyköm! - húztam magamhoz vigyorogva.
-   Én benne vagyok. - mosolygott Louis. - De nem gondolod, hogy ez nagy falat elsőre?
-   Könnyebb lesz, mint megtanítani táncolni! - vigyorgott rá Jenny, mire mind nevetni kezdtünk.
-   Hogy oltogatja a Kicsi! - nevetett Hazz.
-   Kis ügyeském! - pusziltam meg az arcát.
-   Sértődjek meg? - kérdezte mosolyogva Louis.
-   Ne! - szaladt oda hozzá Jenny, majd Louis leguggolt hozzá, mire Jenny megölelte, majd Louis a kezébe vette és felállt vele.
-   Rajzolhatok hercegnőt a gipszedre? - kérdezte rám nézve mosolyogva Lux.
-   Persze. - mosolyogtam rá.
-   És kocsit? - kérdezte Benji.
-   Az is kell rá! - mosolyogtam. - Egy nagyon vagány kocsis hercegnő kell nekem! - mosolyogtam.
-   Jó, hozok filctollat! - ugrott ki Louis öléből Jenny, majd felszaladt és valakinek betört a szobájába, majd kutatott és egy doboz filctollal tért vissza.
Mikor megérkezett hozzánk Jenifer, feltettem a kanapéra a lábam és elkezdték tervezni mi is kell a gipszemre.
-   Rajzoljuk rá Louis-t! - ötletelt Benji.
-   Jó, de hogyan? - kérdezte Lux. - Annyira nem tudunk szépen rajzolni! - ingatta a fejét.
-   De Sarah le tud engem rajzolni! - lépett mögém Louis és mosolyogva nézett a törpe csapatra.
-   Tényleg?! - néztek rám csodálkozva, mire óvatosan bólintottam.
-   De nagyon régen volt. - bólintottam legyintve.
-   Megmutatod? - nézett csillogó szemmel Louis-ra Lux, mire Lou mosolyogva elindult a szobájába.
-   Még az előző turnén volt. - mondtam, majd Louis odaadta nekik a rajzokat.

-   De ügyes vagy! - nézte nagy szemekkel Benji.
-   Ez a legjobb! - mutatott a gördeszkásra Jenny.
-   Nem is, ez jobb! - mutatott a fekete-fehérre Lux.
-   Nem, ez a legjobb! - mutatott a harmadikra Benji.
-   A gördeszkás a legjobb, mert ott Louis mosolyog! - mondta Jenny.
-   Jó, de ott olyan, mint egy herceg! - mutatott a fekete-fehérre Lux.
-   Itt meg az egész színes és itt tök olyan, mint a valóságban! - mondta Benji. - De itt amúgy hercegesebb!
-   Igen, ott olyan, mint egy gonosz! - mutatott a fekete-fehérre Jenifer.
-   Nem is! - rázta a fejét Lux.
-   Kiválaszthatjátok, hova rakjam ki őket. - mosolygott rájuk Louis.
-   Kirakod őket? - néztem rá csodálkozva.
-   Igen, a szobámba. - mosolygott rám. - Azt akarom, hogy mindennap lássam, mennyire ügyes vagy és emlékezzek rád mindig, ahányszor a szobámban járok. - mosolygott mögöttem, lenézve rám, mire a pólója nyakánál fogva lehúztam magamhoz és egy puszit nyomtam az arcára mosolyogva.
-   Szeretlek! - súgtam.
-   Én is. - puszilta meg a homlokom nagy mosollyal.
-   Nagyon jó, hogy szeretitek egymást, de ettől függetlenül nem tudjuk lerajzolni Louis-t! - rázta a fejét Benji.
-   Segítek. - mosolyogtam. - Először rajzoljatok egy pálcikaembert. - mondtam, mire Benji rajzolt egy pálcika embert. - Jó, most vegyetek egy barna filcet és rajzoljatok neki ilyen hajat! - mutattam Louis-ra.
Lux megfogta a tollat, majd Louis haját kezdte tanulmányozni és tök szépen megrajzolta.
-   Ügyesek vagytok, akkor most Jenny rajzoljon rá ruhát! - mosolyogtam.
-   Legyen rajta sötétkék póló! - adta oda neki Benji a filcet.
Jenny ügyesen megalkotta a pólót.
-   És fekete nadrág! - nyomta a kezébe Lux, majd azt is szépen megrajzolta.
-   És fekete cipő. - mondtam mosolyogva.
Az is elkészült, így már csak arca nem volt.
-   Akkor mondjuk Benji rajzolj neki kék szemeket. - mondtam, mire alkotott két szép, viszonylag egyforma szemet.
-   És rajzolok szájat! - mondta Lux mosolyogva, majd egy nagy mosolyt kapott Louis.
-   Na, ez egy tökéletes Louis. - mosolyogtam.
-   Várjatok! - mondta Louis, majd elvett egy piros filcet és mosolyogva aláírta a figura felett egy kicsit jobbra.
-   Nagyon szuper lett! - mosolyogtam.
-   Jó, akkor most rajzolok autót! - mondta vigyorogva Benji, majd sötétzölddel nekiállt.
-   Én meg hercegnőt! - vette el a rózsaszínt Lux.
-   Én mit rajzoljak? - kérdezte Jenifer.
-   Te... - gondolkoztam.
-   Rajzolj rá kakit. - nevetett Louis, mire megdobtam egy párnával.
-   Rá ne rajzold! - néztem Jenny-re nevetve. - Rajzolj rá mondjuk mikrofont! - mondtam mosolyogva.
Mindenki ügyesen rajzolt, néha segítettem, de amúgy ügyesek voltak és a végére az egész gipszem szép színes és díszes lett. Mikor készen lett a gipsz, mindenkinek öltöznie kellett.
-   Srácok, ki jön az edzésre? - kérdeztem a barátaimtól.
-   Én megyek. - mondta Nialler. - És Becky is.
-   Akkor megyek, mert az uram így gondolja. - rántott vállat Becky.
-   Én biztos nem. - rázta a fejét Roxy.
-   Te szerettél focizni régen. - mondta rá nézve Harry.
-   Nagyon régen, az már elmúlt. - mondta.
-   Jó, akkor négyen megyünk, meg a kölykök? - kérdeztem, mire egy törpe nekem rohant hátulról és átölelte a derekam.
-   Nem vagyunk kölykök. - mondta Lux mosolyogva.
-   Tehát? - kérdeztem.
-   Négyen. - mondták, mire bólintottam, majd a szőke kislányt az ölembe kapva indultam az emeletre
Mikor felértünk, Louis már fel volt öltözve.
-   De jó, hogy feljöttünk. - sóhajtottam, majd azért bementem Louis szobájába.
-   A mankóidat kapd magadhoz és ne cipeld Lux-ot! - szólt rám Louis.
-   De már megszoktam, hogy fáj! - mondtam, mire Louis olyan "emlékszel mit mondtam fél másodperce?!" fejjel nézett rám, mire letettem Lux-ot és elvettem a mankókat.
Gyorsan Rebellé változtam, majd kimentem.
-   Miért nem vetted be a fájdalomcsillapítót? - kérdezte Tommo.
-   Mert otthon van. - mondtam vállat rántva.
-   Jó, akkor vegyél be egyet, ott van a fiókban. - mutatott a fürdő felé.
-   Lou, olyan erőset kaptam, hogy ha mondjuk kettőt bevennék egy nap, már kábítószernek számítana! - néztem rá. - Szerintem ha azt beveszem, ami neked van, semmit se hat. - mondtam, mire sóhajtott.
-   Jó, akkor hagyd. - mondta, majd felkapta a táskáját az ágyról. - Menjünk. - mondta és megfogta Lux kezét.
-   Sarah, muszáj elpakolnunk a filctollakat? - kérdezte kiabálva Jenny.
-   Nem, majd ha valaki a kanapéra akar ülni, elrakja őket. - kiabáltam vissza vállat rántva a lépcsőről.
Mikor leértünk, felvettük a cipőnket és már indultunk is.
-   Srácok, mindenkinek kell gyerekülés? - kérdezte Lou.
-   Igen. - bólogattak.
-   Oké... - gondolkozott Louis.
-   Elintézem. - nyomtam a kezébe az idegesítő mankókat, majd bementem a házba. - Srácok, kinek van gyerekülés a kocsijában?! - kiabáltam az ajtóban.
-   Nekem van. - kiabálta egyszerre Zayn, Liam és Niall.
-   Jó, hozzátok! - mondtam, mire bevánszorogtak a garázsba, majd bepakolták őket Louis kocsijába.
-   Látod, így kell! - vigyorogtam Louis-ra.
-   Mintha Te csináltad volna! - forgatta a szemét mosolyogva.
-   Ne szemtelenkedj! - löktem meg.
Bedobtam a mankóimat Lou csomagtartójába, majd indultunk is. Az úton zenét hallgattunk és mind énekeltünk, majd mikor ezt meguntok kitaláltuk, hogy valaki elkezd énekelni egy dalt és a többiek kitalálják. Ez elég vicces volt, így érkezésig azt játszottuk.
-   Na, akkor hallgassatok Rebel-re! - mondta Louis, mikor megálltunk.
-   De focizni akarunk! - mondta karba tett kézzel Benji.
-   Focizhattok, csak legyetek jók! - mondta Lou mosolyogva, majd kikászálódtunk a kocsiból.
Megkaptam a mankóimat, majd az öltözőig együtt mentünk, ott Louis bement mi, pedig a lelátóra igyekeztünk, mikor az edző megszólított.
-   Csak nem újra a veszedelem?! - hallottam meg az edző idegesítő, mégis már-már szeretett és hiányolt hangját.
-   Jó volt nélkülem, ugye? - mosolyogtam rá.
-   Volt az a barna hajú lány, Danielle... - gondolkozott el. - Az biztos, hogy nyugodtság volt, viszont cseppet sem volt elég határozott Tomlinson-hoz, ezért hiányzott annyit az edzésekről. - mondta, mire bólogattam. - Viszont most, úgy látom melletted nem igen mer lógni. - vigyorgott rám.
-   Nem, de mindjárt agyonverem, amiért hiányzott. - mondtam mosolyogva.
-   Jó gyerek Ő, csak nem szabad hagyni, hogy elkanászodjon. - mondta. - Azért néha megosztotta velem is, hogy mi van a magánéletével, meg a csapattársaival is és hallottam mekkora gáz volt.
Én csak bólogattam.
-   Reb, mehetünk? - mutogattak az ülések felé a gyerekek.
-   Menjetek, de ha bármi baj lesz veletek, kitekerik a nyakamat, tehát vigyázzatok! - mondtam, mire bólogattak és elrohantak.
-   Hallottam a balesetet. - mutatott a lábamra.
-   Igen, elég durva volt. - mondtam bólogatva.
-   Vigyázz magadra! - ingatta a fejét. - Meg Tomlinson-ra is.
-   Próbáltam, csak elég sok sírás, meg hasonló volt és ez így annyira nem tett jót nekünk. - mondtam, mire bólogatott.
-   Én szurkolok nektek, szívesen intézem a lánykérést. - kacsintott, majd elment az öltözők felé.
Hallottam, ahogy kiabál az edző, majd sorban indult ki az egész csapat. Én mosolyogva sóhajtottam és elindultam a törpék után, mikor meghallottam a nevem a csapatból.
-   Rebel, úgy tudtam, hogy Te kellesz neki! - kiabálta, mire nevetve a fejemet ingatva totyogtam tovább.
-   Tomlinson, csak nem visszatérsz a régihez? - nevetett valamelyik másik ökör.
-    Kuss legyen! - kiabált Louis nevetve.
-    Mikorra várhatjuk a lánykérést? - nevetett egy másik csapattársa.
-    Jó sokára! - kiabáltam vissza vigyorogva.
-    Csak nem összeveszett az álompár? - kérdezte valamelyik.
-    Nem vagyunk együtt. - kiabáltam mosolyogva.
-    Tommo, már nem tudod visszahódítani! - kiabálta röhögve valaki.
-    Mindig is az enyém volt, nem kell visszahódítanom! - nevetett Louis.
-    Álmodozz Édes! - nevettem pimaszan.
-    Hoppá! - röhögött az edző. - Tomlinson, csak nem nagy falat neked a hölgy? - nevetett.
-    Az ujjam köré csavartam! - legyintett Louis magabiztosan, majd mögém szaladt és maga felé fordított. - Kérek egy csókot! - jelentette ki vigyorogva a derekamat átkarolva.
-    Majd ha esetleg megérdemled! - vigyorogtam pimaszan.
-    Szerencs puszi! - mondta mosolyogva.
-    Nem. - ráztam a fejem vigyorogva.
-    Nem megy ez neked ma Tommo! - röhögött valaki a csapatból.
-    Hát nem. - ráztam a fejem vigyorogva, Louis-ra nézve. - Felviszel a törpékhez? - kérdeztem mosolyogva.
-    Csak ha kapok érte csókot. - mosolygott.
Én mosolyogva nyomtam egy puszit az arcára, mire megforgatta a szemét és hirtelen az ölébe kapott.
-    Legalább hercegnek érezheted magad! - mosolyogtam rá pimaszan a nyakát átkarolva.
-    Miért, Te hercegnő vagy? - mosolygott.
-    Nem, Én egy nagyon gonosz boszorka vagyok! - vigyorogtam, majd Lou letett Jenny mellé az egyik ülésre és egy puszit nyomott a fejemre.
Iszonyat vicces volt, ahogy a három kiskölyök mondhatni agyonvágta a focistákat, már nem fociban, de olyan szinten vicces volt, mikor elmagyarázták, hogy Ők hogyan fognak nyerni, majd teljesen más taktikával rúgtak 3 gólt, hogy Én már sírva röhögtem. Aztán miután Lux, Benji és Jenny agyon szívattak egy csapat felnőttet, elkezdtek komolyan focizni velük. Természetesen akkor már Én is a pálya szélén álltam és figyeltem. Természetesen a gyerkőcöknek szurkoltam, akik nyertek. Oké, biztos segítettek nekik a srácok, de azért mégis legyőzte őket 3 gyerek!

3. évad 3. rész 1/2

-   Ébredjetek! - vágódott ki az ajtó és borhant Niall és Becky üvöltve.

Olyan szinten megijedtem, hogy leestem az ágyról, ugyanis teljesen a szélén feküdtem, eddig is csak Louis tartott rajta, mert átölelt. 

-   Idióták! - vágtam hozzájuk egy párnát nevetve. - Amúgy ez fájt. - mondtam, miközben Becky felhúzott a földről. 

-   Csöndben menjetek innen! - húzta magára a takarót Louis, majd átfordult a másik oldalára, háttal nekünk. 

Én elvigyorodtam, majd ráugrottam. 

-   Meg vagy veszve. - mondta nevetve. 

-   Kelj fel! - kezdtem el lökdösni. 

-   Louis, kelj fel! - segített Becky nyafogós hangon. 

-   Lou, kelj fel! - lökdöste Niall is. 

-   Hagyjatok már! - nevetett. 

Mi hirtelen hárman meglöktük és leesett az ágyról. 

-   Megzavarjátok a nyugalmamat! - mondta nevetve. 

-   Te olyannal nem rendelkezel. - nevetett Nialler. 

-   Képzeld, állatot akarok! - mosolygott rám Becky. 

-   Hol akarod tartani? - néztem rá. 

-   Hát egyenlőre a W házba, aztán majd a közösben. - mondta vigyorogva. 

-   Milyen állatot? 

-   Macskát. - mondta, mire felvont szemöldökkel néztem rá. 

-   Szerinted a két kutyám, akik ráadásul már nem is kicsik, el fognak viselni egy macskát? - kérdeztem értetlenül. - Csak mert nem hinném, hogy örülnél neki, ha megvennéd a kiscicát és másnap már London másik felére kergetné Málna és Barney. - mondtam. 

-   Richard-ot is megszokták. - mondta. 

-   Sarah, nem Te vagy az egyetlen, aki lebeszéli erről. Hazza az egyetlen, aki még támogatja a macska dolgot. - magyarázta Niall, mire elmosolyodtam és bólogattam. 

-   Louis? - nézett le rá reménykedve Becky. 

-   Bocsi, de amúgy is kutyás vagyok, ráadásul tényleg szétszedné a két hülye. - bólogatott, miközben feltápászkodott. 

-   Tehát senki nem támogatja. - szomorodott el Becky. 

-   Ha esetleg veszel macskát, ne most, ugyanis még hátra van három koncert a turnéból, aztán költözés. - magyaráztam. 

-   Igazatok van. - bólogatott. 

Együtt mentünk le reggelizni. 

-   Hallottátok a macska projektet? - kérdezte sóhajtva Liam. 

-   Igen, de feladta. - mondta mosolyogva Louis. 

-   De ti most jártok végre? - nézett ránk Lola. 

-   Nem. - mondtam. 

-   Csak együtt alszotok, fogjátok egymás kezét, puszilgatjátok egymást és folyamatosan együtt vagytok, de nem jártok... - forgatta a szemét Hazz. 

-   Nem puszilgatjuk egymást, nem fogjuk egymás kezét és nem vagyunk folyamatosan együtt. - mondtam duzzogva. 

-   De igen. - vágták rá egyszerre mind, majd Louis-ra pillantottam, aki elmosolyodott és bólintott. 

-   Jó, akkor igen, de nem járunk. - mondtam vállat rántva. 

-   Mert hülyék vagytok. - horkantott Jesy.
-   Nem Én vagyok hülye... - sandított rám Louis.
-   Pontosan tudod, hogy igazam van. - néztem rá szúrósan.
-   Van egy ötletem! - csapott az asztalra Benji, mire mind ijedten néztünk rá. - Sarah és Louis költözzenek Sarah lakásába egy hétre! - jelentette ki vigyorogva.
-   Benne vagyok, száműzzük őket! - bólogatott nagyban Roxy.
-   Mi is szeretünk! - lökte meg Louis.
-   De ez tök jó ötlet! - bólogatott Liam. - És egy hét után megszabadítunk titeket egymástól és ha hiányozni fogtok egymásnak összejöttök, ha élvezitek a különlétet, nem. - magyarázta.
-   Benne vagyok. - mosolygott Louis és felém nyújtotta a jobb kezét.
-   De az állataim jönnek. - néztem a többiekre, mire bólogattak. - Meg fogom bánni, de jó... - ráztam kezet vele.
Kicsit aggódtam azért emiatt, de egyébként egész jó ötletnek tűnt. Bár valószínű, hogy össze fogunk jönni, ugyanis nem azért szenvedtünk ennyit, hogy ugyan úgy külön legyünk... Bár nálunk ezt sosem lehet tudni...
-   Mai program? - kérdezte Liam.
-   Én úgy tudom, hogy vigyáznunk kell Lux-ra. - mondta Harry.
-   Jön Lux?! - pattogott Benji.
-   Igen, valószínű. - simogatta meg a fejét mosolyogva Roxy.
-   Jenny is jön? - nézett rám.
-   Jöjjön? - kérdeztem mosolyogva, mire Benji szorgosan bólogatott.
Mosolyogva vettem el az asztalról egy telefont, meg se néztem kié. Természetesen a háttérből rájöttem, hogy Liam-é, ugyanis Jesy és Ő volt a háttere. Elmosolyodtam ezen, majd kikerestem Lana nevét és már hívtam is.
-   Szia! - szóltam bele nagy mosollyal.
-   A kölyök kell? - kérdezte, mire elnevettem magam.
-   Igen, jön Lux és Benji is itt van... - mondtam aranyosan.
-   Ha eljössz érte, viheted. - mondta. - Amúgy is jött volna velem próbára, tehát viheted. - mondta mosolyogva.
-   Oké, köszi! - mondtam nagy mosollyal, majd az alsóban álló Louis-ra néztem. - Louis, öltözz! - szóltam rá.
-   Oké. - morgott, majd elindult felfelé.
-   Ja várjál, nekem is kell. - nevettem, majd utána siettem valahogy.
-   Együtt vagytok? - kérdezte nagy mosollyal Lan.
-   Nem, csak úgy félig. - mondtam bizonytalanul.
-   Hogy lehet félig együtt lenni? - kérdezte nevetve.
-   Engem ismerve, ez igazán egyszerű, nem? - nevettem.
-   Oké, neked és Louis-nak ez is megy. - sóhajtott.
-   Nekünk minden megy. - nevettem. - Amúgy tudtad, hogy majdnem meghaltam? - kérdeztem, mire Louis-nak muszáj volt nevetnie.
-   Igen tudtam és a lányom itt izgult, de a csajok mondták, hogy mennyit szenvedtek közben Louis-val is, ezért nem mentünk be. - magyarázta.
-   Hát ja, elég nagy őrültek háza volt. - mondtam mosolyogva.
-   Sarah, fél órán belül találkoztok, de Én már kész vagyok, öltözz! - dobott meg Louis egy kupac ruhával.
-   Jól van, de tudok öltözni és telefonálni egyszerre! - nyújtottam rá a nyelvem, miközben a nadrágomat rángattam fel magamra.
-   Segítsek? - nézett rám mosolyogva Louis.
-   Felvenni a nadrágomat? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Mondjuk azt le kéne venned és egy másikat kéne felvenned, ugyanis abba nem fog beleférni a gipszed. - magyarázta.
-   Mégis ezt dobtad ide! - rúgtam le magamról nevetve, majd Louis-hoz vágtam és nevetve az ágyra dőltem.
-   Egymást dobáljátok egy nadrággal? - kérdezte nevetve Lana.
-   Igen, mert rosszat vág hozzám. - nevettem.
-   Szerinted az Én farmerom jó rád? - nézett rám Louis kérdőn.
-   Nem tudom... - néztem végig Louis-n, majd magamon.
-   Mit nem tudsz? - kérdezte Lan.
-   Szerinted jó rám Louis farmerja? - kérdeztem tőle.
-   Ha olyan feszülős, akkor igen. - mondta.
-   Ha feszülős, akkor igen. - mondtam Louis-nak, aki odadobott egy fekete farmert.
Az a tipikus "Louis fekete farmere" volt, majd ketten valahogy megoldottuk a gipszemet is. Közben természetesen letettem a telefont. A legdurvább az volt, hogy szinte tökéletes volt Louis nadrágja, csak az alját kellett felhajtogatni. Mikor készen lettünk, már indultunk is Louis autójával Jenifer-ért. Út közben csak semleges dolgokról beszélgettünk, semmi izgalmas. Mikor megérkeztünk, a ház körül a szokásos őrület honolt.
-    Anya, nem kell már az a zöldség! - rohant ki az ajtón kiabálva Jenny, mikor kiszálltunk a kocsiból.
Mi nevetve néztük, ahogy a kislány az arcába csapó hajjal rohan a kertben a kapuhoz.
-   Húzz innen Büdös! - lökdöste a macskát.
Mikor végre elment előle a macska feltépte a kaput, majd kirontott és nekem csapódott, majd megölelt.
-   Nagyon féltettelek!- súgta, de nem enyhített szorításán. - Nagyon sokat sírtam.
-   Már semmi baj. - mondtam mosolyogva és a hátát simogattam.
-   Hiányoztál. - mondta halkan.
-   Te is. - mondtam nagy mosollyal.
-   Louis! - szaladt át hozzá, majd Lou felkapta az elébe.
Jenny csak a nyakába csimpaszkodott és szorította magához.
-   Sarah, nálatok aludhat? - nézett rám Lana mosolyogva az ajtóból.
-   Természetesen. - bólogattam mosolyogva.
-   Oké, mert itt a táskája! - mutatta fel nevetve Lana. - Büdös, húzz be! - szólt rá szegény macskára Lan.
-   Mi bajotok a macskával? - kérdeztem.
-   Semmi, Ő a mi cicánk. - mosolygott Lana.
-   De miért hívjátok szegényt büdösnek? - kérdezte Lou.
-   Mert ez a neve. - nevetett Lan.
-   Én találtam ki! - nevetett Jenny.
-   Tök jó neve van. - nevettem.
-   Tessék, nekem rohannom kell, majd táncpróbán, vagy fingom sincs hol találkozunk! - nyomta a kezembe a Jenny táskáját Lana, majd a kocsijához rohant.
Rögtön bevágódott és mi is elkezdtük a beszállást. Út közben folyamatosan beszélgettünk, majd mikor megérkeztünk, Lux és Benji kirohantak a házból és sikítozva nyitották ki a kocsi ajtaját.
-   Jenny, gyere! - sikította Lux.
-   Találtunk egy nagyon szuper búvóhelyet! - bólogatott Benji vigyorogva.
Jenny kikapcsolta magát, majd berohantak a házba. Mosolyogva szálltunk ki.
-   Azt hiszem, csodálatos szülők leszünk. - nevettem. - Csak össze kell őket ereszteni és elvannak.
-   Igen, ezzel a logikával biztosan. - nevetett Louis, majd bementünk a házba és megkezdődött a gyerekmegőrzés...

3. évad 2. rész

-   Sarah, szedd össze magad! - kiabált be a szobába Cara, mire felugrottam és hirtelen egyszerre fájdult meg mindenem.
-   Meghalok! - dőltem vissza, mire benyitott.
-   Mennünk kell egy műsorba Csillagom. - ült le mellém az ágyra halvány mosollyal, majd megsimogatta a karom.
Cara a tökéletes menedzser. Kellően szigorú hozzánk, mert ismer minket, de ha bármi baj van, hirtelen átvált az "Anya mód"-ba és vigyáz ránk. Ezt mind nagyon szeretjük benne, mert azért mégis csak 4 még alig felnőtt lány vagyunk és visszaemlékezve ezt az egészet kb. mind 18 évesen kezdtük. Természetesen nem pontosan, de kb. Annyi idősen még igencsak szükségünk volt rá, ugyanis akkor még mind sírtunk a bántások miatt, főleg Jesy. Ő mindig elolvasta azokat és nagyon sokat sírt emiatt, de velünk is előfordult ez, főleg mikor még a legelején a hangunkkal kapcsolatban kaptuk az ívet, ugyanis azon akkor még erősen dolgoztunk, de olyan szinten, hogy naponta jártunk énektanárhoz, ájulásig dolgoztunk és ez után nagyon rosszul estek az ilyen megjegyzések. Viszont azóta kellően megerősödtünk ilyen téren, meg úgy mondhatni minden téren és már el sem olvassuk ezeket az utálkozó megjegyzéseket.
-   Mindenem fáj. - döntöttem az ölébe a fejem.
Amúgy az éjszakám kivételesen nyugodt volt, bár Louis-t hazaküldtem, azzal az indokkal, hogy "Legyen végre egy normális éjszakája". Nagyon nehéz volt és kisebb összeveszés is sikerült, na jó egy rendes összeveszés, de semmi komoly. A kutyák ilyenkor érzik, hogy nincs minden rendben és visszafogják magukat Ők is, ahogy Richard is hagyott pihenni.
-   Hozzak fájdalom csillapítót? - kérdezte, mire bólintottam, majd óvatosan visszadőltem a párnámra.
Bement a fürdőbe, majd hozta, amit az orvos felírt nekem. Bevettem egyet, majd Cara visszavitte és visszaült.
-   Lassan azért el kellene kezdeni készülődni, mert még a srácokat is össze kell szednünk. - mondta, mire bólintottam, majd óvatosan kikecmeregtem az ágyamból.
Bementem a fürdőbe, majd összeszedtem magam és végül felöltöztem. Magamhoz vettem a mankóimat és kifelé indultam. A kutyák most nem rohantak annyira és megpróbáltak figyelni arra, hogy ne lökjenek fel. A lépcső elég hosszú folyamat volt, de a két kutya iszonyú édesen megvárt és emiatt csak vigyorogtam össze-vissza. A reggelim kicsit elkapkodott volt, ugyanis már rohannunk kellett.
-   Mindenki él? - kérdezte Cara.
-   Igen! - kiabáltuk a kocsiból, majd Cara megsimogatta a kutyákat és bezárta az ajtót.
Behuppant előre, majd elindultunk.
-   Tegnap összevesztetek? - nézett rám Roxy kicsit aggódva.
-   Igen, de csak egy hülyeség. - legyintettem mosolyogva.
-   Akkor béke van, ugye? - kérdezte mosolyogva Becky.
-   Természetesen. - mosolyogtam.
-   De tényleg, vagy úgy lesz béke, ahogy eddig, mert azt mindennek nevezném, csak békének nem. - mondta Lola, mire elnevettem magam.
-   Nyugi, minden oké. - mosolyogtam.
-   Ne nyúzzátok. - mondta mosolyogva Jesy. - Végre minden oké, ne aggódjatok túl sokat!
-   Nálunk olyan nincs, hogy minden oké! - mondta Roxy. - Vagyis van, de az maximum egy napig tart és aztán bumm, valami nagyon gáz. - magyarázta.
-   Most ez nem így lesz! - néztem rá mosolyogva.
-   Én remélem, hogy igazad van, de... - mondta Becky.
-   Nyugi, minden jó lesz. - mondtam mosolyogva, majd a fejemet a mellettem ülő Jesy vállára döntöttem. - Amúgy terrorizálom a férfiakat. - gondolkoztam hangosan, majd mind egyszerre röhögtünk fel.
-   Mondj egy példát! - nevetett Roxy.
-   A kórházban bokán rúgtam a gipszemmel Colin-t, mert miatta volt egy kék folt Lou arcán. - mondtam. - Meg Charlie telepén majdnem elütöttem egy csapatot, meg azt a hosszú hajú barmot.
-   Pontosítanék. - mosolygott rám Becky. - Csak Louis miatt terrorizálod Őket! - mondta, mire bólintottam.
Mikor megérkeztünk, hatalmas zaj volt. Kiabálás és törés zúzás.
-   Szerintem nem akarom látni. - nézett hátra sóhajtva Cara, mire bólintottunk, majd kiszálltunk.
Előre engedtek a csajok az ajtóban, majd mikor beléptem még inkább erősödött a zaj.
-   Álljatok le! - üvöltötte Liam a nappali felől.
-   Ennek semmi értelme! - kiabált Nialler is és mindkettőjük hangjából erőlködés hallatszott.
Összenéztünk ijedtem, majd megindultunk a nappali felé. Mikor beléptünk, iszonyatosan meglepődtünk. Colin-t és Louis-t próbálták szétválasztani, akik nagyban verekedtek. Louis-nak már vérzett az orra és a bal keze, míg Colin-nak a szája vérzett, a homlokán is voltak sebek és kissé összerogyott, plusz sántított. Louis volt az erősebb, de ez nem volt túl meglepő.
-   Állj! - kiabáltam, de semmi.
Meg se hallotta senki, mindenki el volt foglalva. Nem volt jobb ötletem, így megfogtam az egyik mankómat és a falhoz vertem, aminek akkora hangja volt, hogy szinte mindenki megdermedt és Lola sikított egyet. Mindenki rám bámult.
-   Kösz a figyelmet. - mondtam érzelemmentes arccal, majd Liam, Niall, Harry és Zayn arrébb léptek, így már csak Louis és Colin maradtak egymáshoz közel és még mindig szorították egymás karját. - Meséljetek.
-   Ide jöttem, mert emiatt a szemétláda miatt volt a baleseted és meg kell fizetnie ezért. - mondta idegesen Colin, majd kihasználta a pillanatot és képen törölte Louis-t.
Én ideges lettem és hirtelen gyomorszájon vágtam a mankómmal.
-   Ne érj a barátomhoz, világos?! - szűrtem ki a fogaim közt.
-   Te a barátnője vagy? - nézett rám döbbenten.
-   Igen. - jelentettem ki büszkén.
-   Miatta volt baleseted, miatta voltál magad alatt hónapokig és szereted?! Azt hittem ennél okosabb vagy!
-   Nem miatta volt a balesetem, a saját hülyeségemnek köszönhetem, megérdemeltem azt, hogy hónapokig szenvedjek és igen szeretem, de amúgy semmi közöd hozzá. - mondtam lenézően. - Te amúgy miért verekszel? - néztem Louis-ra.
-   Önvédelemből. - mondta, de ez annyira kamu volt, hogy az már fájt.
-   Aha, Én is önvédelemből verekszem. - forgattam meg a szemem hitetlenül.
-   Már fáj, hogy ennyire idióta és azt hiszi, hogy Te szereted Őt! Nem tud lekopni, féltékeny és ezt le kell rendezni! - magyarázta Louis idegesen.
-   Aha... akkor is az Én dolgom lerendezni és nem neked verekedned. - mondtam karba tett kézzel. - Colin, kérlek kopj le! - néztem rá szigorúan és ezt hangosabban mondtam. - Szépen is elmondtam, rondán is, de most komolyan! Én nem szeretlek téged és tudom, hogy rühelled Louis-t, mert miatta nem mentem el arra a tetves esküvőre és emiatt engem is utálnod kéne! Remélem boldog leszel egy másik lány mellett, aki biztosan nem Én leszek.
-   Akkor sem érdemel meg téged. - horkantotta, majd kivágtatott az ajtón Én, pedig Louis felé fordultam.
-   Nem vagyok a barátnőd. - mondtam ridegen. - Mármint a média és az ilyen barmok előtt igen, de amúgy bizonyítanod kell! - mutattam rá, mire bólintott. - Most, pedig húzzál fel a fürdőbe, mindjárt megyek.
Ő elindult felfelé. Sóhajtottam, majd lecsapódtam a kanapéra.
-   Idióták. - sóhajtottam, majd Becky csapódott mellém.
-   Azok, viszont az egyiket szereted és neki vérzik az orra és a karja. - vetett rám biztató mosolyt.
Én elmosolyodtam, majd felálltam és lassan felmentem a lépcsőn. Egyenesen Lou szobájába mentem, majd a fürdőjébe. Mikor beléptem egy cifra káromkodást hallottam, ugyanis Louis totálba lefejelte a mosdókagylót, ahogy lehajolt, hogy levegye a nadrágját. Egyszerűen nem tudtam nem nevetni.
-   Bocs, de ez... - mondtam röhögve. - Ez hatalmas volt. - nevettem.
-   Nagyon fájt! - simogatta a homlokát.
-   Ülj le! - nyomtam le a kád szélére, majd odaléptem közvetlen elé és megnéztem a homlokát. - Ennek semmi baja, az agyadnak meg bármi baja van, úgysem vesszük észre, mert csak ritkán használod. - mosolyogtam rá huncutan, mire hirtelen kaptam egy fenék pacsit, ami nagyot csattant és fájt is Én, pedig sikítottam, majd mindketten nevettünk. - Hülye! - löktem meg mosolyogva, mire majdnem beborult a kádba, de elkapta a karom Én, pedig visszarántottam.
Ezen megint röhögtünk.
-   Jó, ez nem az Én napom. - nevetett.
-   Hát nem. - ingattam a fejem mosolyogva, miközben az orrát vizsgáltam.
-   Mit nézel? - kérdezte. - A taknyomat?
Ezen muszáj volt nevetnem.
-   Csak is. - mondtam nevetve, majd kapott az orrába egy kis vattapamacs-darabot.
Lefertőtlenítettem a kezén lévő kis sebet, majd kapott rá egy sebtapaszt. Mire ezzel készen lettem elállt az orrvérzés is.
-   Kész vagy. - mosolyogtam rá. - Egyéb sérülés?
-   Jó néhány lila folt. - mondta.
-   Jó, várj. - mondtam mosolyogva, majd elkezdtem kutatni a fürdőszoba szekrényben.
Megtaláltam a krémet, amit még régen hagytam itt és letekertem a tetejét.
-   Na, vedd le a pólód. - mondtam, mire lekapta magáról.
Már elkezdtek színeződni az ütések nyomai. Én elkezdtem sorba bekenni a sebeket és közben forgattam Louis-t össze-vissza. Zavart, hogy csak alsóban van, de próbáltam nem kimutatni mennyire zavarban vagyok.
-   Kész. - mondtam és végignéztem rajta. - Ha lehet vigyázz magadra. - mondtam, mire elmosolyodott és bólintott.
-    És rád is. - mosolygott rám.
-    Öltözz! - legyintettem mosolyogva, majd kimentem a fürdőből Ő, pedig követett.
Gyorsan előkapkodta a számára megfelelő ruhákat, majd felvette Őket. A haját megigazította, majd elindultunk ki. Hirtelen a lépcső előtt Lou megállított.
-   Bízz bennem. - nézett rám bizalmasan, mire bólintottam.
Végig a szemébe néztem, miközben az ölébe vett és szorosan magamhoz öleltem, nehogy valami rossz emlék ugorjon be. Mikor leértünk, nagy mosoly varázsolódott az arcomra. Végig vidám voltam és őszintén szólva már vártam a műsort és a velünk kapcsolatos kérdéseket. Nagy mosollyal ültem Louis kezét fogva, közvetlen mellette.
-   Tehát újra tökéletes az összhang, Rebel és Louis is újra együtt. - mosolygott ránk a műsorvezető, mire bólogattunk. - Köztetek most elég sok volt a balhé, ugye?
-   Nagyon sok. - bólintott Louis. - A pletykák nagy részéről nem is tudunk, de végre boldogok vagyunk.
-   Ez a lényeg. - mosolygott. - De mégis mi okozta a hirtelen szakítást? Mert sok pletyka terjeng arról, hogy Rebel, neked nem kell vak pasi.
-   Nem, ez nem így van. - ráztam a fejem. - Én támogatni akartam Louis-t és segíteni neki, de Ő így ítélte meg, hogy gondot jelent nekem és már nem lehetek boldog mellette, így Ő szakított velem. - magyaráztam.
-   Ez nagyon lovagias, de akkor valójában mindketten szerettétek egymást? - kérdezte, mire bólogattunk. - És mi volt az Ella nevű hölggyel? Mellette is boldognak tűntél Louis. - pillantott az említett személyre.
-   Akkor boldog voltam, de egyáltalán nem voltam önmagam. Eltaszítottam magamtól a bandatársaimat, elzárkóztam a külvilágtól és teljes nyugalomra vágytam. - magyarázta.
-   Komolyan? - csodálkozott a nőszemély. - Srácok, ti hogy kezeltétek ezt? - pillantott rájuk.
-   Nagyon rosszul esett, hogy Lou még a telefont se veszi fel nekünk és Jesy emiatt nagyon kibukott. - mesélte Nialler.
-   Igen, aztán kb. helyre jöttek a dolgok, de Louis még mindig olyan életet élt, amire 80 évesen vágynak az emberek. - magyarázta Roxy.
-   Rebel? - nézett a csajokra.
-   Először iszonyatos depresszió, ami olyan szintű volt, hogy nem mertük felügyelet nélkül hagyni, majd a munkába temetkezett, de olyannyira, hogy attól féltünk, hogy teljes kimerültség miatt ájultan találunk rá. - mesélte Becky.
-   Ráadásul Ő is elhajtott maga körül mindenkit. - magyarázta Jesy.
-   Majd Én egy nagyon durva bulin vettem részt és másnap iszonyatosan megfáztam. Mikor megérkeztek a fiúk elmesélték, hogy Louis Ella miatt nem akarja a szemműtétet. - magyaráztam. - Mármint attól félt, hogy akkor majd szakít vele.
-  Te pedig Doncaster-be utaztál? - kérdezte a nő, mire bólogattam.
-  Reb tökéletesen összeszedett. - bólogatott Louis mosolyogva. - Majd utána volt a balesete és a kórházban találkoztam Eleanor-ral. - mesélte. - És beszélgettünk, de Ő sokkal többet képzelt ebbe az egészbe, mint baráti beszélgetés, így ez Rebel-nek többnek is tűnt, emiatt összevesztünk.
-   És elénekelted azt a dalt és azóta minden oké. - fejezte be a sztorit a nő, mire bólogattunk. - Nagyon aranyos volt, szerintem minden lány valami ilyesmiről álmodozik. - mosolygott Louis-ra.
A műsor után elmentünk kajálni, ugyanis már délután négy volt. Hat körül értünk vissza a 1D házba és nem szóltam senkihez és semmihez, csak felfelé igyekeztem, Lou szobájába, ugyanis a fájdalomcsillapító hatása kezdett elmúlni és egy nap csak egyet vehetek be, ugyanis ez annyira erős, lehet még Alkonynak is jó lenne...
-   Hova mész? - kérdezte Liam.
-   Meghalni. - mondtam hátra se nézve.
-   Fájdalomcsillapító? - kérdezte Roxy.
-   Olyan erős, hogy ha a másodikat is bevenném, már drognak számítana. - mondtam, majd végre a lépcső tetején voltam.
Rögtön a fürdőbe mentem, lemostam a sminkem, majd Lou szobájába visszatértem. Loptam tőle ruhákat és kényelmesbe öltöztem.
-   Miért kell neked még így is ennyire gyönyörűnek lenned? - mondta Lou mosolyogva, miután belépett.
-   Nem vagyok gyönyörű, viszont mindenem fáj. - dőltem le az ágyára, mire mellém mászott.
-   Hidd el, egyre jobb lesz. - puszilta meg az arcom, mire elmosolyodtam. - Mid fáj?
-   A karom, a hátam és a fejem. - soroltam.
A karomat végigpuszilgatta, majd nagyon óvatosan megmasszírozta a hátam és a fejem iszonyat profin.
-   Louis... - mondtam kicsit kérdőn.
-   Igen? - mosolygott rám a fejemet simogatva, ugyanis az a mellkasán pihent.
-   Szeretlek. - mosolyogtam rá, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkára.
-   Én is. - húzott kicsit közelebb magához, majd megpuszilta a fejem tetejét. - Szerintem mondjuk aludnod kéne, ugyanis akkor nem fájna mindened és pihennél is. - simogatta az arcom.
-   Akkor megyek zuhanyozni. - nyögtem lustán.
-   Majd reggel. - mosolygott, mire bólintottam, de kimásztam az ágyból. - Most hova mész? - kérdezte értetlenül.
-   Sehova. - mosolyogtam rá.
Megszabadultam a melltartómtól és a hajamat is nagyon lazán összefogtam a fejem tetején. Lou minden mozdulatomat figyelemmel követte, majd elmosolyodott, mikor a melltartómat a fürdőbe hajítottam hanyagul. Ő is felkecmergett lustán, majd ledobálta magáról a felesleges ruháit.
-   Azt láttad? - mutatott az ágy feletti polcon az egyik képre.
Mosolyogva fordultam oda és a mosolyom csak nőtt, mikor felismertem a képet. Törölközőbe csavarva álltam Louis, pedig hátulról ölelt és a tükörben fényképezte le ezt. Tökéletesen élt bennem annak a napnak az emléke, így nagy vigyorral fordultam Louis felé.
-   Édes vagy! - karoltam át a nyakát.
-   Van mivel dicsekednem. - mosolygott, majd kezeit nagyon óvatosan a csípőmre csúsztatta.
-   Imádom azt a képet! - mosolyogtam.
-   Én is, az az egyik kedvencem. - mosolygott, majd elengedtem és egyszerűen bedőltem az ágyába.
Ő követte a példám, majd lekapcsolta a lámpát, közelebb húzott magához óvatosan, elhelyezkedtünk és Lou dúdolni kezdett, ami mindkettőnket kellően elálmosított, majd elaltatott.

3. évad 1. rész

Nagy mosollyal szedtem össze a mankóimat, majd Louis óvatosan a kezem alatt megemelt és levitt a színpadról.
-   Tudtátok, ugye? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Pár napja... - kuncogott Jesy, majd megölelt.
-   Egy kicsit még hagyjátok meg nekem. - ölelt magához Louis hátulról, majd belepuszilt a hajamba.
-   Miranda, remélem tetszett Louis! - mosolyogtam rá, majd elé léptem és valahogy megöleltem.
-   Te vagy a legbajosabb és a legizgalmasabb beteg ebben a kórházban. - nevetett, mire Én is nevettem.
-   Szerintem Ő a világon a legbajosabb nőszemély. - nevetett Jack.
-   Ez így van. - nevettem.
-   Na most bajosan haladj pihenni! - nézett rám mosolyogva Lou.
-   Mi nekünk mennünk kell! - öleltek meg a többiek, majd a parkoló felé mentek.
Mi elindultunk be a kórházba.
-   Most már lesz aki vigyázzon rád! - mosolygott rám Miranda. - De komolyan vigyázz rá! - nézett Louis-ra komolyan és rám mutatott.
-   Rendben, nem hagyom szökni. - mosolygott rá, majd Miranda mosolyogva a recepciós pulthoz ment mi, pedig a lifthez.
-   Miért van az, hogyha Én kórházban vagyok csúnya nővéreket kapok, ha Te kórházban vagy, megkapod a legszebbet?! - nézett rám.
-   Mert amikor Te kórházban voltál, egy hercegnő virrasztott melletted egy székben, mezítláb! - löktem meg mosolyogva.
-   A szobád ajtaja mellett élt egy herceg. - nézett rám mosolyogva.
-   Első nap volt herceg, de mikor Én találkoztam vele, már inkább hajléktalannak mondtam volna. - mondtam pimasz mosollyal.
-   Te meg egy zombi menyasszony voltál. - vigyorgott.
-   És mit gondolsz, egy zombi menyasszony megérdemel egy csókot egy hajléktalantól? - kérdeztem mosolyogva, mire egy lépést közelebb lépett, így összeért az orrunk.
-   Többet is! - mosolygott, majd megcsókolt.
Akkor rebbentünk szét, mikor az emeleten egy csapat orvos krákogott a liftajtóban. Cikibb nem is lehetett volna. Lehajtott fejjel a kuncogásomat visszafojtva lépkedtem el az orvos csorda mellett, mögöttem Louis, majd mikor bementek és becsukódott a lift ajtaja, kitört belőlünk a nevetés.
-   Milyen fejük volt! - nevetett Louis.
-   Szerintem simán felképeltek volna! - nevettem.
-   Ők már kiöregedtek ebből. - nevetett miközben a szobám felé igyekeztünk.
Mikor beértünk és Louis becsukta az ajtót konkrétan eldobtam a mankókat és lendületből bedőltem az ágyba.
-   Elfáradtál? - kérdezte mosolyogva.
-   Kicsit. - mondtam mosolyogva. - De megyek átöltözöm meg lemosom a sminkem. - mondtam, majd feltornáztam magam és bementem a fürdőbe.
Az öltözéssel kezdtem, majd utána lepucoltam a képemet is. Mikor végre megszabadultam a felesleges rétegektől, siettem Louis-hoz. Olyan hévvel nyitottam ki az ajtót, hogy majdnem elestem.
-   Veszélyes vagy! - mondta Louis, miközben hirtelen elkapott.
-    Te meg ügyes. - kuncogtam a karjai közt, majd óvatosan talpra állított.
Óvatosan befeküdtem a már kényelmetlenné vált ágyba és unottan magamra rántottam a takarót.
-    Kicsit úgy tűnik, unod ezt a kórházas sztorit. - mosolygott Lou.
-    Pedig nagyon unom! Haza akarok menni, folytatni a turnét és élni az életem! - nyafogtam rá nézve, mire elmosolyodott.
-    Nemsokára minden oké lesz és vidámak leszünk. - mosolygott rám, majd megpuszilta a homlokom.
-    Ha velem leszel, vidám leszek! - mosolyogtam rá vidáman, majd megpuszilt.
-    Szeretlek. - mondta vigyorogva.
-    Tudom és Én is téged! - kuncogtam.
-    Na most kérlek engedj ide, mert iszonyat kényelmetlen az a szék! - mutatott rá az ágyam melletti székre.
-   Gyere. - mosolyogtam, majd egy kicsit arrébb csúsztam.
Louis elmosolyodott, majd óvatosan arrébb tolt és bebújt mellém. Oldalt feküdt Én, pedig szorosan megöleltem és hozzábújtam.
-    Olyan vagy, mint egy kiscica! - kuncogott, majd a jobb kezét a hátamra csúsztatta a kezét, simogatni kezdte és az orrát a hajamba fúrta.
Én csak kuncogtam, mert olyan igazi cuki pillanatnak ítéltem meg ezt és iszonyatosan tetszett, hogy Louis itt van velem. Hirtelen nyílt az ajtó, mire Lou hátra pillantott.
-    Nem akarok zavarni, de ha már ilyen cukik vagytok, feküdj vissza! - mondta Becky mosolygós hangon, majd hallottam, ahogy lőtt pár képet a telefonjával. - Oké, akkor megyek! - mondta halkan.
-    Mit szerettél volna? - ültem fel mosolyogva.
-    Jack küldött be, hogy nézzelek meg, mert agyon vág, ha nem alszol egy kicsit! - mondta mosolyogva.
-    Mondd neki, hogy alszom! - legyintettem mosolyogva.
-    Nem mondom, de Lou - nézett Louis-ra, aki rá pillantott mosolyogva. - Ne zavard, altasd el!
-    Oké! - mondta neki mosolyogva.
Becky kiment, de megérkezett Miranda.
-    Bocsi, nem akarok zavarni, de hozok nektek egy másik ágyat is és összetoljátok. - mosolygott.
-    Rendben.- mondtam mosolyogva, majd felpattantam. - Lou, kelj fel! - löktem meg mosolyogva.
-    Általában fordítva mondom, de most a beteg se piszkálja a vendégét! - mondta nevetve Miranda, majd kiment.
Louis felállt, majd a nővérke megérkezett az ággyal. Összetoltuk, majd Miranda még megigazgatta a párnákat, majd mosolyogva kiment. Visszafeküdtünk, majd szorosan Louis-hoz bújtam.
-    Ne hagyd, hogy újabb baj történjen. - kértem tőle. - Ha valami rosszat, vagy hatalmas hülyeséget akarok csinálni, inkább kötözz meg és semmi képpen se engedj el, oké?
-    Nem fogsz hülyeségeket csinálni, Én elhiszem. - simogatta meg az arcom óvatosan.
Én elmosolyodtam, majd próbáltam még közelebb húzódni, de ez már mondhatni lehetetlen volt.

Az a maradék egy hetem, amit a kórházban kellett töltenem igazából nagyon boldogan telt, de hatalmas vigyorral ültem be a versenyautóm anyósülésére, mikor végre hazamehettem, de az autóban Louis mellett el is aludtam.

-   Sarah! Van egy meglepetésem! - súgta Lou, miközben az arcomat puszilgatta.
Én elmosolyodtam és kinyitottam a szemem.
-   Micsoda? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Mindjárt meglátod! - mondta vigyorogva, majd bekötötte a szemem.
-   Louis, el van törve az egyik lábam, teli vagyok fájdalomcsillapítóval, de még így is fáj mindenem és még a szemem is bekötöd?! Jó ötlet ez?
-   Én is voltam vak, de túl éltem! - mondta, de mosolygott közben.
-   Oké, de nem élesztettek újra! - mondtam.
-   Ne emlékeztess, kérlek! - mondta, mire bólintottam, majd a segítségével kiszálltam.
Oldalról átölelt és úgy vezetett valamerre.
-   Louis, ha nekimegyünk valaminek, vagy leesek valahonnan, vagy bármi ilyesmi, kitekerem a nyakad! - mondtam.
-   Vigyázom rád! - mondta vigyorogva, majd hirtelen megálltunk. - Mehet? - kérdezte.
-   Hajrá! - mondtam izgatottan, majd mögém lépett, kikötötte a kendőt, de a szemem előtt tartotta. - Louis! - szóltam rá unottan, majd elrántottam a kendőt és elhajítottam a hátam mögé, majd mikor megpillantottam a meglepetésem elállt a lélegzetem is és tátva maradt a szám.
Egy hatalmas villa előtt álltunk, ami gyönyörű volt. Kívülről fehérre volt festve és az épület kocka alakú volt. Rengeteg ablak és ahogy megfigyeltem kissé tagoltan helyezkedtek el.
-   Ugye milyen jó, mikor nem veszekszel! - szaladt ki a házból nevetve Roxy, majd a nyakamba ugrott.
-   Roxy, óvatosan! - szólt rá Louis.
-   Jól van na, Te egész héten kisajátítottad! - nyújtotta rá a nyelvét, amin csak nevettem.
Hirtelen kilőttek a házból a kutyáim és megrohantak. Én mosolyogva simogattam és ölelgettem őket, hiszen iszonyatosan hiányzott már a hülye fejük.
-   Végre! - röppent a vállamra Richard.
-   Veled mi volt galambom! - puszilgattam. - Nagyon hiányoztál.
-   Te is. - motyogott.
-   Ez nem volt túl macsós. - nevettem. - Úgy hallottam, Louis is hiányzott. - vigyorogtam rá.
-   Igen, de erről mélységesen hallgatunk. - mondta, majd Louis fejére röppent,
-   Ugye nem szarsz a fejemre? - kérdezte tőle Louis kissé félve, de mosolyogva.
-   Még meggondolom. - pimaszkodott a csőrös, majd előrébb totyogott Lou fején olyannyira, hogy ahogy lehajolt elérte az orrnyergét, de a célja az volt, hogy a szemébe nézzen. - Neked kék a szemed! - csodálkozott papagáj.
-   Már 24 éve igen. - bólintott Louis.
-   Belülről tudom, hogy átlátszó. - mondta Richard, majd kényelmesen átröppent Lou vállára és elhelyezkedett.
-   Nézd meg! - húzott be a házba Roxy.
Egy hatalmas előszobába érkeztünk, aminek a falai mogyoróbarnára voltak mázolva. Ott mindenkit megölelgettem aki ott volt, majd körbe vezettek. Természetesen az egész ház üres volt, csak ki volt festve, de az tökéletes volt. A ház kb. 5 kisebb részre különült el, de nem teljesen, csak ízlésesen. 2 emelet volt. Egy-egy kisebb részre egy hálószoba és egy fürdő jutott, viszont maradtak szabad szobák, amiből egy természetesen már Benji-nek lett ítélve. A pincében volt 2 szoba, aminek még nem tudtuk mi lesz a sorsa, ahogy a padlás 3 szobájának se, de minket ismerve biztosan használni fogjuk. Ezzel a házzal még rengeteg dolgunk lesz, főleg, hogy hatalmas. Természetesen még nem most rögtön kezdjük a bútorok vásárlását, meg hasonlókat, ugyanis ha végre senkinek nem lesz már baja, se lelkileg, se fizikailag, folytatjuk a turnét. Nagyon várom, hogy végre megint mind együtt énekeljünk, de ez szinte már csak rajtam múlik. Igazából nincsenek terveim a jövőre nézve. Szeretem Louis-t, de még nem bízom benne teljesen, amit pontosan tud. De a bizalom is ki fog alakulni lassan és akkor újra olyan erős páros leszünk, mint régen voltunk. Igazából elég nehéz megmagyarázni mi is van most. Hivatalosan nem járunk, ugyanis nekem még vannak kételyeim, de mindennél jobban szeretem Louis-t és bízom benne, hogy most már minden rendeződni fog és újra az a boldog család leszünk, mint amilyenek régen voltunk. Azóta sok minden történt, de mind tudjuk, hogy a barátság és a szeretet nem múlt el, végig megvolt mindenkiben. Egyszerűen az új ház is azt jelképezi, hogy mi együtt leszünk boldogok, mint egy hatalmas család. Mind tudjuk, hogy ez nem a vég, mi újra boldogok, gondtalanok és vidámak leszünk, mint az első közös turnén. Nem akarjuk, hogy elkönyveljenek minket "Két felkapott banda találkozása, amit egy fél év alatt mindenki elfelejt, mintha nem is lett volna. " néven. Bár az újságok és az internet is tele van azzal, hogy a kapcsolataink csupán a menedzsment okos ötlete és ezt terjesztik, de az igazi fanok mind tudják, hogy ez igaz. Az újságok azt is elkönyvelték, hogy a One Direction-nek vége és a Wiches sem bírja már sokáig, de itt vagyunk és mindkét banda együtt van, egyik sem oszlott fel. Kellett a szünet, ugyanis bár ezt a világ nem tudja, de ez a rengeteg munka és az újságok kavarása sokszor okoz lelki gondokat, amik gyakran testi gondokat eredményeznek.
Ez az egész most tökéletesen a nyakunkba borult.
Louis megvakult, Én összeomlottam, majd a munkába temetkeztem.
Louis összejött Ellával, mire még inkább összetörtem és jött a hatalmas buli, majd a megfázás.
Louis-nak volt esélye az egészséges életre, de eldobta, Én lázasan rohantam Doncaster-be.
Louis látása visszatért, majd engem a földbe tiport, aztán remény adott, majd megint földbe tiport.
Elmenekültem, majd Louis utánam jött.
Onnan is elmenekültem, de következett Louis kisebb öngyilkossági kísérlete, vagyis agyon akarta veretni magát Charlie telepén, de odamentem.
Megmentettem, majd csöndben akartam távozni, de szerelmet vallott nekem.
Kevés boldogság, majd Louis kissé túl nyomulós volt, megijedtem és hazautaztam.
Otthon összetörtem magam egy lóval, konkrétan újra kellett éleszteni, de természetesen Louis megjelent a kórházban.
Azt hittem minden oké lesz, de Eleanor újra közbe lépett.
Louis egész héten ott aludt a szobám előtt, de annak a kérésemnek, hogy maradjon távol tőlem, eleget tett.
Azt hittem minden oké lesz, de megint csak Eleanor.
Jött Louis azzal a csodálatos dallal, amivel megsiratott és megbocsájtottam neki, de még hivatalosan nem vagyok a barátnője.

Itt tartunk most és tudjuk, hogy ez nem a vég!

2. évad 70. rész

Sziasztok! Elérkezett ez is a 2. évad utolsó része. Azt hiszem ebben az évadban is volt már minden. Boldogság, keserűség, vakság, egészség, Danielle, Ella, Eleanor, tehát összegezve minden, de főleg dráma! De nem húzom tovább, jó olvasást! 
Reggel vidáman ébredtem. Felpörgetett a tény, hogy végre nem az egész napom semmitevéssel telik, hanem csinálhatok valami izgalmasat is. Vigyorogva kászálódtam ki az ágyból, majd a fürdőbe mentem, megmosakodtam és felöltöztem. A délelőttömet azzal töltöttem, hogy a nővérkének, aki mindig jön hozzám, elmeséltem az életemet. Ő nagyon aranyos volt, ugyanis figyelmesen végighallgatta, kérdezgetett és tanácsokat is adott. Utána el kellett kezdenem készülődni, amiben segített. Fél óráig tartott nekem ez az egész. Meglepetten nézte, mennyire gyakorlott vagyok már ebben a Rebellé változom dologban. Közben még mindig meséltem neki, de már Ő is nekem. Kiderült, hogy Miranda a neve. Nem is értettem, hogy miért nem mondta még, ugyanis már elég rég óta jó a kapcsolatunk és sok mindent tud rólam. Fura, hogy az ember néha mennyire fura helyeken tud barátokat szerezni, a leglehetetlenebb helyzetekben. De mindig is ilyen fura volt az életem, tehát ez nálam már nem meglepő. Miranda kíváncsian hallgatta minden különleges, vicces, szomorú és érdekes történetemet Louis-val és úgy gondolta, hogy lesznek még ilyenek. Az egyik részem vágyott arra, hogy történjenek velünk még ilyen izgalmas dolgok együtt, a másik már unta. Meglepő, hiszen kedvelem a veszélyt és azt tudnám tanácsolni a régi magamnak, aki készül összejönni Louis-val, hogy írja meg a végrendeletét, valamint legyen sokkal türelmesebb és nyugodtabb, mert mellette ezek fontosak. Oké, a legjobb tanácsom az lenne a régi magamhoz, hogy fusson Louis-tól nagyon messze és vissza se nézzen csak lóti-futi! De mivel pontosan tudom milyen vagyok, úgysem hallgatnék még saját magamra sem, csak azért is összejönnék vele. Valószínű minden tanácsom tök fölösleges lenne a régi magamhoz, ugyanis pont nem érdekelné, csak menne a saját feje után, ahogy most is teszem.
-   Gyere! - mosolygott rám Miranda, majd a kezembe adta a mankókat.
Én mosolyogva elvettem, majd követtem.
-   Izgulsz? - nézett rám.
-   Nem, már túl sokszor voltunk színpadon együtt. - mosolyogtam rá, de rajta látszott egy kis izgalom. - Te viszont izgulsz. - nevettem.
-   Igen, Én még sosem találkoztam ennyi sztárral egyszerre és sosem voltam koncerten! - hadarta nagy mosollyal.
-   Akkor most az első sorból élvezheted! - mosolyogtam rá. - A srácokkal meg már találkoztál.
-   Tudom, de nem beszélgettünk meg semmi, csak próbáltam nem zavaróan tenni a dolgom. - magyarázta szégyenlősen.
-   Nem harapnak. - nevettem már a liftben. - Biztos vagyok benne, hogy szimpatikusnak találnak.
-   Tényleg? - nézett rám félve. - De aggódom, mert hajlamos vagyok leégetni magam. - motyogott mikor már a földszinten szálltunk ki a liftből.
-   Hidd el, mind tök normálisan viselkednek és ott leszek veled! - mosolyogtam rá biztatóan.
-   Fura, hogy azért vagyok veled, hogy vigyázzak rád, de Te sokkal több tanácsot adsz, mint Én neked. - kuncogott.
-   Gyere! - mosolyogtam, mikor megláttam a biztonsági őröket, ugyanis egy hatalmas tömeg várt a kórház előtt.
Miranda kissé ijedten mellém ugrott, majd szorosan mellettem jött. Én köszöngettem a rajongóknak mosolyogva. Mikor elértünk a színpad széléhez, Miranda felé fordultam.
-   Maradj itt és ne keveredj el! - mosolyogtam rá.
-   Sziasztok! - szaladt oda hozzánk Roxy.
-   Szia! - mondtuk egyszerre mosolyogva.
-   Van egy kis csúszás. - jött oda mosolyogva Nialler.
-   Miért? - néztem fel rá értetlenül.
-   Mindjárt megtudod! - mosolygott sejtelmesen.
Olyan 10 percig álltunk ott tétlenül, majd Louis lépett a színpadra mosolyogva, mire értetlenül néztem körül, de a srácok csak mosolyogtak.
-   Sziasztok! - mondta a mikrofonba Lou. - Van egy kis műsorváltozás, de remélem azért élvezni fogjátok! - mondta mosolyogva, majd elindult az All of me.
Meglepetten szegeztem a tekintetem a színpadra, majd Louis hatalmas mosollyal fordult irányomba, majd nekem kezdett énekelni. Nekem rögtön hatalmas mosoly ült ki az arcomra és könnyes lett a szemem.
-   Menj fel! - súgta Jesy, mire az egyik oldalamra Harry a másikra, pedig Liam lépett, a kezemnél fogva megemeltek és óvatosan felvittek a lépcsőn a színpadra.
Én egy mosolyt küldtem feléjük, majd Lou felé fordultam hatalmas mosollyal. Nem haladtam gyorsan, de nem is ez volt a célom. A dal végére elértem Louis elé, aki hatalmas mosollyal nézett rám. Én eldobtam a színpadon a mankóimat, majd mosolyogva közelebb léptem Louis-hoz, aki hatalmas mosollyal tette kezeit a derekamra, mire a kezeimmel átkaroltam a nyakát és szerelmes csókban forrtunk össze. A nézők hatalmas sikítással és hú-val fogadták ezt. Én elmosolyodtam, majd óvatosan elhúzódtunk egymástól, de nem engedtük el egymást.
-   Szeretlek. - mosolygott rám Louis.
-   Tudom. - lett még nagyobb a mosolyom, ha ez lehetséges volt egyáltalán.
-   Nagyon sajnálom a rengeteg hibámat, nem tudom mi vezetett arra a hülyeségre, hogy nekem újra Eleanor-ral kell randiznom. - ingatta a fejét. - Azért szakítottam veled, mikor megvakultam, mert féltem, hogy megkeserítem az életedet és aztán Ellát nem szerettem igazán, csak elhitettem magammal, hogy mellette felnőtt vagyok. - mondta, majd elmosolyodott. - De rá kellett jönnöm, hogy örökre gyerek akarok maradni veled. - mondta, mire elvigyorodtam. - Nem akarok felnőni soha. - rázta a fejét mosolyogva. - Sajnálom, hogy annyiszor hazudtam neked és azt is, hogy szórakoztam veled. Hatalmas hiba volt mind. - mondta újra komolyan. - Köszönöm, hogy elővarázsoltad az eszem és lebeszéltél arról, hogy örök életemre vak legyek egy lány miatt, akit sose szerettem igazán. - mondta elhalkulva. - És tudom, hogy ezt már rég meg kellett volna tennem és nem most egy színpadon sajnálkozni, hanem még időben gondolkozni, de tudod, hogy sosem, volt ez az erősségem. Viszont mostantól vigyázni fogok rád és magamra is. Ígérem, hogy soha többet nem csinálok ekkora hülyeségeket, mert sosem akarlak elveszíteni. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Szeretlek, de haragszom rád. - mondtam mosolyogva.
-   Tudom. - bólintott. - Esküszöm, hogy soha az életben nem csinálok ennyire hülye dolgokat, mint most. - mondta. - Sajnálom, hogy egy idiótát kell szeretned.
-   Én örülök neki, hogy egy gyerekes, meggondolatlan bolondot szeretek, mert így sokkal izgalmasabb. - mosolyogtam rá. - Szeretnék egy ilyen emberrel megöregedni.
-   El kell, hogy mondjam: utáltam azt az álmodat, amikor Ellával éltem és az unokáim velem voltak és Te nem. - mondta halkan. - Nem Ella miatt, nem is az unokáim miatt, hanem miattad. Egyszerűen belehalnék a tudatba, hogy egész életedben keserűséget okoztam neked, majd mondhatni miattam haltál meg. - mondta halkan és egy könnycsepp szaladt le az arcán. - Én azt szeretném, hogy Te legyél az a ráncos öregasszony, akivel összeveszhetek azon, hogy ki tekerte fel a fűtést, hogy milyen idő lesz másnap és hogy mi legyen az ebéd. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   A fűtést biztosan rád fogom fogni, az időjáráson összeveszhetünk és az ebéd témában mindig a kedvedre fogok tenni. - mosolyogtam, mire elnevette magát.
-   Én szeretnélek leszoktatni a száguldozásról és a dohányzásról, valamint megtanítani focizni! - mosolygott.
-   Soha, esetleg, soha. - soroltam vigyorogva.
-   Azt mondtad régen, szívesen megtanultál volna focizni., - mondta.
-   Mivel egy focimeccsen kérted meg a kezem, illet volna, de így már nem terhelem magam ilyenekkel. - mondtam mosolyogva.
-   Alku? - kérdezte mosolyogva.
-   Halljuk. - mosolyogtam.
-   Megtanítasz versenyezni, ha megtaníthatlak focizni. - mosolygott, mire bólintottam. - De csak miután minden rendben lesz veled is és velem is és hozzászoksz mindenhez. - mondta, mire elkomolyodtam Én is és bólintottam.
-   És akkor újra folytatjuk a turnét úgy, mint régen? - kérdeztem nagy mosollyal, mire bólintott.
Én örömömben a nyakába ugrottam Ő, pedig óvatosan megemelt, majd belepuszilt a hajamba.
-   Ezt amúgy miért közönség előtt kellett? - kérdeztem kuncogva mikor letett.
-   Mert féltem, hogy azt mondod, hogy egy dallal nem oldok meg mindent és gondoltam így kevesebb az esélye annak, hogy beégek. - mondta mosolyogva, mire kuncogva megcsókoltam.
-   Újra minden vidám és szeretetteljes. - néztem rá mosolyogva.
-   Minden a legnagyobb rendben lesz mostantól! - mosolygott.

Kérlek ezt mindenképpen olvasd el!

Mivel ez a 2. évad utolsó része, lenne egy két kérésem! A bejegyzés alá szeretnék 5 vagy annál több megjegyzést! Ennyi még nem volt ezen a blogon és remélem nem hagytok cserben és összegyűlik, ugyanis úgy döntöttem, hogy az 5 komi után hozom a következő részt! Azért azt tudom, hogy vannak akik nem iratkoztak fel, nem komiznak, csak csöndben olvassák észrevétlenül és most őket is kérném, hogy komizzanak! Azt szeretném, ha a komiban ezekre a kérdésekre válaszolnátok:

1. Az első vagy a második évad tetszett jobban?

2. Hány blogot olvasol összesen és ezek közül ezt a blogot hányadik helyre sorolnád? 

3. Milyen rendszeresen nézed meg ezt a blogot? 

4. Ki a kedvenc szereplőd? 

5. Esetleg van olyan szereplő, vagy történet szál, amit hiányolsz és/vagy többet szeretnél róla olvasni? 

6. Mi nem tetszik a blogban? (építő kritika)

7. Mióta olvasod? 

8. Írj 5 tulajdonságot/szót a blogról! (pl: unalmas, érdekes stb.)

9. Soknak találod a drámát a blogban, vagy szereted őket és szeretnél még olvasni? 

10. Ha üzenhetnél valamelyik szereplőnek (bármit és eljutna hozzá) mit üzennél és kinek? 

2. évad 69. rész

* Sarah szemszöge *

Reggel egyedül ébredtem és Louis-nak semmi nyoma nem volt. Érdekes... Elkezdtem unatkozni, ami nem meglepő, ha már egy hete fekszem, vagy ülök ugyan abban a szobában. Fél órát bámultam ki a fejemből és utána szerencsére nyílt az ajtó. Biztos voltam benne, hogy Louis az, de meglepődtem, mikor a nővérke lépett be. 

-   Jó reggelt! - mosolygott rám. 

-   Jó reggelt. - motyogtam. 

-   Tudom, nem rám számítottál, de jó híreket hoztam. - mosolygott. 

-   Mit? - néztem rá mosolyogva. 

-   Járkálhatsz, ha van veled valaki. - mosolygott. 

-   Komolyan? - néztem rá hatalmas szemekkel nagy mosollyal. 

-   Igen, csak tényleg vigyázz magadra! - mosolygott, mire bólogattam, majd ki is ment. 

Óvatosan felkeltem és a telefonomon megnéztem az időt: 12:28. Elmosolyodtam és belebújtam a papucsomba. Bementem a fürdőbe, felöltöztem és megmosakodtam, majd a hajamat is összekötöttem. Nagyon feldobott, hogy szabadlábon vagyok, tehát rögtön ki is mentem. Rögtön a kórház mögötti parkot vettem célba, ugyanis a legtöbb beteg oda megy ki, ráadásul az ablakom pontosan arra a parkra nézett és már régóta hívogatott. Szerencsére a liftben senki nem szúrta ki, hogy nincs velem senki és így nem járkálhatnék. Amikor végre leért a lift, rögtön a kijáratot vettem célba. Semerre nem néztem, csak mosolyogva kiléptem a friss levegőre. Rögtön megindultam a park felé. Egy zebra választotta el a parkot és a kórházat egymástól. 

-   Sarah! - hallottam meg a hátam mögül a nővérke hangját, mire megpördültem. 

Ő két mankóval a kezében szaladt felém mosolyogva. 

-   Ha már nincs veled senki, legalább ezeket használd! - adta a kezembe, mire elmosolyodtam és elhelyeztem őket megfelelően. 

-   Köszönöm. - mosolyogtam rá. 

-   Nincs mit, de vigyázz magadra! - mosolygott, majd megfordult és beszaladt a kórházba. 

Én mosolyogva folytattam az utam. A forgalmas úton megvártam, amíg átmehetek. Mikor végre beértem a parkba, mosolyogva haladtam egyre beljebb. Semmi kedvem nem volt leülni egy padra és bámulni. Menni akartam és haladni. A fél parkot bejártam, mikor egy nagyon ismerős hangot hallottam a hátam mögül: Louis. Elmosolyodtam és úgy döntöttem, nem fordulok meg, csak ha utánam szól, vagy mellém siet. Már pár perce hallottam, hogy beszélget valakivel, de megcsörrent a telefonom, így nem volt időm hátra nézni. Becky neve villogott a képernyőn. Rögtön felvettem, de sétáltam tovább. 

-   Szia! - mondtam vidáman. 

-   Mi ez a boldogság? - kérdezte hatalmas mosollyal. - Na jó, tudom Roxy mondta, hogy kibékültetek! - nevette el magát. 

-   Igen, de most nem azért vagyok ennyire vidám! - mondtam mosolyogva. - Éppen egy parkban sétálok. 

-   Louis veled van?! Megszöktél?! Hol vagy? - kérdezgetett ijedten. 

-   Nincs velem Louis és nem szöktem el. - mondtam nevetve. - Kiengedtek sétálni. 

-   Nem bízom benned ilyen téren. - mondta. 

-   Ha elszöktem volna, már a kis kocsimban ülnék és hazafelé száguldanék! - kuncogtam. 

-   Nem vagyok biztos benne, hogy nem a versenyautódban ülsz! - mondta, de egy kis szórakozottság bujkált a hangjában. 

-   Tudtommal Louis-nál van a kulcsa. - mondtam mosolyogva. - Voltatok nálunk? - kérdeztem. 

-   Igen voltunk és amúgy azt hiszem nemsokára ott van Liam, Jesy és Niall. - mondta. 

-   Te miért nem jössz? - kérdeztem. 

-   Mert dolgom van. - mondta unottan.

-   És a kutyáim élnek? - kérdeztem. 

-   Igen és mivel most nem vagy ott Te, sem Louis, ezért mindig mást zaklatnak. - nevetett. 

-   Richard? - kérdeztem. 

-   Hiányzol neki nagyon, de ami nagy szó, még Louis is hiányzik neki! 

-   Én tudtam, hogy szereti Louis-t, csak nem mondta soha. - kuncogtam. 

-   Képzeld, nekem is van egy barátnőm, aki folyamatosan ezt játszotta! - mondta unottan. 

-   Jó, de már elmondtam. - mondtam unottan. 

-   És hol van amúgy a herceged? - kérdezte nagy mosollyal. 

-   Nem tudom, reggel óta nem láttam. - magyaráztam. - Amúgy meg nem a hercegem. 

-   De igen! 

-   Nem. Louis maximum a gonoszom lehet, de mindegy. - horkantottam. - Hogy van a lovam?

-   A lovad kérlek olyan szinten hiányol, hogy elment Doncaster-be és vissza. - mondta szomorkásan. 

-   Szegénykém. - szomorodtam el. - Úgy sajnálom Őt. 

-   Én is, de nagy magányában rátalált Joey-ra. - mondta, mire elmosolyodtam. 

-   Alkony és Joey? - kérdeztem meglepetten. 

-   A lovad úgy vigyáz arra a zebracsikóra, hogy az valami hihetetlen. - mondta nagy mosollyal. - Mindentől és mindenkitől megvédi és mindig kísérgeti. 

-   Alkony talált egy barátot! - mondtam vidáman nagy mosollyal. 

-   Alkony úgy vigyáz Joey-ra, mint... - kezdett el gondolkozni. 

-   Mint Én Louis-ra. - fejeztem be a mondatot mosolyogva és elnevettük magunkat. 

-   Tökéletes hasonlat. - mondta mosolyogva. - Csak azt nem értem, hogy Lou miért nem tud vigyázni rád? - kérdezte sóhajtva. 

-   Mert Louis-nak az is megerőltetés, hogy magára vigyázzon és valljuk be, nem igazán megy neki. - kuncogtam. - Képzeld el, ha rám is vigyázna! - nevettem. 

-   Lehet, hogy akkor most mindketten vakok lennétek. - nevetett. 

-   Vagy Ő is kórházban lenne. - nevettem. - De komolyan, ezen ne is gondolkozzunk. 

-   De komolyan, hol van Louis? - kérdezte kíváncsian. 

-   Mondom, hogy ma még nem láttam! - mondtam unottan. - Ha tudnám hol lenne, valószínű ott lennék, mert elvileg egyedül nem járkálhatok, csak ha van velem valaki. 

-   Tudtam, hogy valami szabályt megszegtél! - mondta unottan. 

-   Igen, de mindig szabályt szegek! - nevettem. 

-   Na megyek, mert takarítanom kell! Szia! 

-   Szia! - mondtam mosolyogva, majd letettem és mentem tovább. 

Pár perccel később ismerős hangokat hallottam a hátam mögül. 

-   Louis, Sarah! - kiabált Liam, mire nagy mosollyal megfordultam. 

Mikor megpillantottam, kivel beszélgetett Louis, megdöbbentem és lefagyott a mosoly az arcomról. Eleanor állt mellette mosolyogva és belé karolva beszélt hozzá tovább. Louis egyenesen a szemembe nézett és próbálta kiolvasni belőle, mit is érzek, de ezt magam sem tudtam. Utáltam, csalódtam benne, haragudtam rá és még is ott lebegett valahol a szemem elől, hogy csak beszélgettek, de akkor minek karolnak egymásba?! 

Elkaptam a tekintetem, de éreztem, hogy Louis még mindig engem vizsgál. Próbáltam gyorsan elhaladni mellettük, de ezt a mankó megakadályozta, így elég sokáig éreztem magamon a tekintetét. A földet néztem és úgy haladtam a barátaim felé. Mikor végre elértem hozzájuk, megöleltem Jesy-t. 

-   Jól vagy? - súgta közben. 

Először nem akartam válaszolni, majd mikor elengedett úgy éreztem, hogy ennek most véget kell vetni. 

-   Őszinte leszek, úgysem számít. - néztem rá. - Nem, nem vagyok jól. Rohadtul fáj, hogy már megint pofára estem, de nem változtat semmin! Akkor is hülyének leszek nézve, ha fáj, ha nem. Tökre nem érdekel senkit, de kezdjük ott, hogy engem sem. - rántottam vállat. - Egy valamit bánok. - mondtam és hiába beszéltem eddig Jesy-nek, most Louis-hoz fordultam. 

-   Hogy megbocsájtottál nekem? - kérdezte halkan és a szemeit könnyfátyol fedte.

Legszívesebben odarohantam volna és megöleltem volna, hiszen utálom, ha sír, de most nem tehettem. 

-   Hogy újra élesztettek. - mondtam halkan, majd megfordultam és minden fajta sírás nélkül indultam vissza a kórházba. 

Sajnos lassan haladtam, így éreztem azt a fájdalmasan gyönyörű kék tekintetet, ahogy lyukat éget a hátamba, majd ahogy hangosan káromkodik már sírós hangján, amit utálok hallani. 

-   Sarah állj meg! - szólt utánam hirtelen, mire teljesen összerezzentem és megálltam, de nem fordultam meg. 

Nem szólalt meg, így elindultam és nem érdekelt már sem a síró Louis, sem Eleanor, sem az, hogy mennyire fáj ez az egész. Siettem vissza a kórházba. Mikor végre visszaértem a szobámba, idegesen hajítottam el a mankókat, majd feküdtem be az ágyba, magamra rántottam a takarót és sírni kezdtem. Csak arra vágytam, hogy valaki jöjjön és kirángasson ebből a borzalmas világból egy olyanba, amelyikben jó élni. Egy olyan világba, ahol nem szomorkodik senki. De tudom, hogy ilyen nincs és azt is, hogy nem érdemlem meg. Én egyszerűen nem akartam tudni semmiről, csak elaludni és úgy felébredni, hogy minden vidám. Úgy, ahogy tegnap este, Louis karjai közt elaludtam.

~másnap~
Reggel Jack rángatott ki az ágyból és aztán kezdődött a küzdelem: menjek ki a szobából.
-   Ne csináld már! - mondta már ezredszerre. - Sarah, ettől neked nem lesz jobb!
-   És attól igen, ha kimegyek? - mutattam az ajtóra kedvetlenül.
-   Igen, mert szívsz egy kis friss levegőt, iszol kakaót és felvidítalak! - mondta mosolyogva.
-   Jó, meggyőztél. - mondtam és elindultam ki.
-   A kakaóval, ugye? - kérdezte mosolyogva.
-   Igen. - kuncogtam.
-   Valahogy sejtettem! - forgatta meg a szemét mosolyogva. - És mennyire mehetsz messze a kórháztól? - kérdezte mosolyogva.
-   Nem hinném, hogy a parkon túl császkálhatnék. - mondtam.
-   Tökéletes. - mondta mosolyogva, majd behúzott a liftbe.
Mikor végre leértünk és kiszabadultunk az automatából vettünk kakaót és mentünk tovább. Mikor odaértünk a parkba leültünk az egyik padra. Közben megláttuk Eleanor-t és Louis-t.
-   Sajnálom. - súgta Jack, mire legyintettem Ő, pedig megölelt.
Éreztem magamon Lou tekintetét, majd Jack-re néztem.
-   Kocsival jöttél, ugye? - kérdeztem.
-   Igen. - bólintott. - De nem segítek neked megszökni! - rázta a fejét.
-   Nem ez lenne a terv. - mondtam.
-   Akkor? - horkantott,
-   Üss el. - néztem rá.
-   Nem tudom mi volt ebben, de inkább kérem. - vette el a kakaót, mire megforgattam a szemem.
Fél órát ücsörögtünk és beszélgettünk, majd visszamentünk a kórházba. A szobám előtt kisebb tömeg álldogált. Vagyis: Cara, Roxy, Becky, Lola, Benji, Harry, Niall, Zayn és Louis. Az utóbbira rá se néztem, csak a többiekre értetlenül.
-   Mi történt? - kérdeztem ijedten.
-   Semmi baj! - ölelt meg mosolyogva Cara, mire magamhoz szorítottam. - Csak beszéltem az orvosoddal.
-   Mit? - kérdeztem ijedten.
-   Holnap lesz koncertünk itt Londonban, pontosabban ebben a parkban. - magyarázta mosolyogva Hazza.
-   És megengedték, hogy fellépj! - ugrott a nyakamba Lola, mire magamhoz szorítottam.
-   Él még a lovam? - súgtam a fülébe.
-   Vigyáztam rá. - súgta vissza mosolyogva.
-   Sarah! - szólt mellettem Benji mosolyogva.
Én elengedtem Lolát, majd óvatosan a kezembe vettem.
-   Hiányoztál! - szorítottam magamhoz.
-   Te is! - mosolygott rám. - És tudom, hogy sokat sírtál. - mondta legörbülő szájjal. - De holnap vidám leszel, biztos vagyok benne!
-   Én is! - mosolyogtam.
-   Viszont a nővérke kell, hogy jöjjön veled a koncertre. - mondta Liam.
-   Nem baj, legalább újra mind a színpadon leszünk együtt. - mondtam mosolyogva.
-   Úgy mint régen! - mondta vidáman Zayn.
-   Nem teljesen. - köhintett szomorúan Louis.
Hogy meg ne sajnáljam!
-   Teljesen olyan úgyse lesz soha. - mondtam ridegen.
Egészen estig ott volt velem mindenki és konkrétan még azt is megvárták, amíg elalszom. Nagyon édesek voltak. Boldog voltam és izgatottan vártam azt a koncertet. Remélem jól fog sikerülni ennyi kihagyás, betegség, gyógyulás,  vita, békülés és sírás után is, mint régen.

2. évad 68. rész

-   Hogyan beszélhettem volna vele? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Elküldtem amikor láttam őket és végre valamit megértett és eltűnt. Megmondtam, hogy nem akarom többet látni, sem a közelemben tudni és elment. - mondtam, mire Jack meglepetten nézett rám. 

-   Te mikor jártál ezen a szobán kívül? - kérdezte. 

-   Egy hete, mikor láttam Louis-t és Eleanor-t. - mondtam hidegen.
-   Louis azóta itt van. - mondta határozottan, mire leesett az állam. - Egy hete járkál csöndben a kórházban, nem igazán beszélgetett mostanában senkivel, csak próbáltuk hazaküldeni, de tiltakozott és nem tudtunk mit csinálni vele. - magyarázta.
-   Nem hiszem el. - ráztam a fejem. - Ő mindig sokkal hamarabb túllépett az ilyeneken, mint Én. - mondtam. - Biztos, hogy nincs itt.
-   Behívjam? - nézett rám.
Én megráztam a fejem.
Sarah, Te most fel fogsz kelni, mert nem vagy öreg néni! Látni akarod Louis-t! - hajtottam magam, majd kihúztam a kezemből az infúziós tűket, lehúztam a takarót és óvatosan a földre helyeztem a lábaim, amiket nem fedett semmi. Egy hete nem járkáltam és kissé féltem, hogy miként sikerül ez a felállás, de sikerült. Megindultam az ajtó felé.
-   Sarah, azonnal feküdj vissza! - szólt utánam Jack. - Neked nem szabadna felállnod, de legfőképp nem kitépni a kezedből a tűket! - mondta mérgesen.
-   Jack, nem fogok összeesni! - néztem hátra.
-   De nem szabad! - mondta.
-   Mondd barátom, hányszor érdekelt engem, hogy mit szabad? - horkantottam, majd végre elértem az ajtóhoz és megfogtam a kilincset.
Nagyot sóhajtottam, majd lenyomtam és kinyitottam az ajtót. Magabiztosan indult meg és Louis felé fordultam. Teljesen megdöbbentem. Tényleg ugyan úgy volt felöltözve és az arcán fáradtság látszott, valamint két kék folt.
-   Te egész héten itt voltál? - kérdeztem halkan, meg-meg remegő hanggal, mire nem szólalt meg, csak felnézett rám és bólintott. - De mégis miért? - dadogtam.
-   Mert aggódom érted. - mondta halkan és óvatosan felállt.
Arra vágytam, hogy a karjai között legyek.
Szinte minden bűnét elfeledtette velem az, hogy egy hete itt van miattam és mivel megparancsoltam neki, hogy hagyjon békén, még csak nem is láttam.
Nem lépett közelebb hozzám, így rajtam volt a sor. Óvatosan tettem meg a kis távolságot, majd átkaroltam a nyakát és kapaszkodtam belé.
-   Nem kéne itt lenned. - súgta, de nem engedett el és örültem neki.
-   Csak kijöttem ide, ha valaki elmondta, hogy egy herceg már egy hete itt csövezik miattam. - mondtam halkan, mire elmosolyodott.
-   Azt hittem haragszol rám. - mondta halkan, mire kissé elhúzódtam tőle és végignéztem az arcán.
Egyszerűen nem tudtam haragudni rá, mert mindent jóvá tett, viszont nem akartam, hogy tudja ezt.
-   Sarah, Te mit keresel itt kint? - hallottam Colin hangját magam mögül.
-   Te mit keresel itt? - fordultam felé.
-   Én féltelek. - mondta halkan.
-   Nem érdekel. - mondtam.
Én bántottam meg, tudom, viszont nem szeretem már és nem akartam, hogy itt legyen.
-   Tudom, hogy haragszol rám, mert megütöttem Louis-t, de Én szeretlek. - mondta, mire megdermedtem, majd Lou felé fordultam újra és megfogtam az arcát.
Megnéztem a kék foltokat, majd visszafordultam a kellemetlen látogatóhoz.
-   Te voltál?! - kérdeztem mérgesen és közelebb léptem Colin-hoz.
-   Igen. - mondta ki, mire egyáltalán nem gondolkoztam semmin, egyszerűen bokán rúgtam a begipszelt lábammal, mire rajtam kívül mindenki meglepődött.
Egyáltalán nem foglalkoztam vele, hogy sajnáltatja magát.
-   Louis, menj zuhanyozni, mert ez elég undi. - mondtam, mire elmosolyodott, majd bólintott és megindult az ajtó felé, majd utána Én.
-   De nekem nincs itt ruhám. - mondta.
Én előkaptam a telefonom, majd írtam egy SMS-t Harry-nek, hogy hozzon Lou-nak ruhákat, majd mikor válaszolt Louis elment zuhanyozni. Pont tökéletesen érkezett meg a göndör.
-   Kibékültetek? - nézett rám mosolyogva Hazz.
-   Nem tudom, olyasmi. - motyogtam.
-   Haragszol rá? - kérdezte Jack felhúzott szemöldökkel.
-   Kicsit... - motyogtam.
-   Én nagyon szeretlek Sarah, de szegény srác egy hete alszik azokon a székeken ott! - mutatott az ajtó felé Jack mérgesen. - Nem tudom mit kéne még tennie ahhoz, hogy megbocsájts neki! - ingatta a fejét. - Te is csináltál hülyeségeket és elismerem, tényleg nagyon fájt neked és Én is nagyon haragudtam rá, viszont komolyan ott alszik már egy hete és még csak meg sem próbált bejönni, mert erre kérted.
-   Nem haragszom rá! - mondtam ki hangosabban kicsit mérgesen, majd a kezemet a számra szorítottam. - Miattad üvöltözöm. - néztem Jack-re.
-   Biztos lehetsz benne, hogy hallotta. - mosolygott Hazza.
-   Tudom. - mondtam és alaposan magamra húztam a takarót.
Louis nagy mosollyal lépett ki a fürdőből.
Nekem hirtelen megfájdult kb. mindenem.
-   Nincs valami erősebb fájdalom csillapító? - morogtam halkan.
-   Azt mondta az orvosod, hogyha erősebbet kapnál, kiütne. - mondta Jack.
-   Nekem csakis arra van szükségem! - mondtam. - Louis, azonnal feküdj le! - néztem rá határozottan.
-   Melléd? - kérdezte.
-   Felőlem a szomszéd szobába is mehetsz. - mondtam, mire elmosolyodott, majd óvatosan az ágyam szélére ült, mire arrébb húzódtam, így be tudott feküdni mellém.
Így közelebbről elég csúnyák voltak az ütések nyomai.
-   Idióta Colin. - motyogtam, majd mérgesen a párnába nyomtam az arcom.
-   Meg fogsz fulladni. - mondta Jack.
-   Megkönnyebbülés lenne! - mondtam, de Ők csak motyogásnak hallhatták.
-   Most épp miért akarsz meghalni? - kérdezte unottan Jack és lehuppant a mellettem lévő székre. - Eddig az volt a problémád, hogy Louis nem szeret. Most mi? - kérdezte.
-   Mindenem fáj és unalmas itt. - morogtam. - És egy idegesítő liba, aki remélem agykezelésre érkezett ide.
-   Ha nem lennél nagyon bátor, akkor nem fájna mindened és nem unatkoznál itt és ha nem lennél erőszakos, akkor nem zavarna Eleanor sem, mert nem is találkoztál volna vele. - magyarázta.
-   Tehát minden az Én hibám? - kérdeztem.
-   Pontosan. - mondta Jack.
-   Baleset volt, amúgy sem tudna senki megváltoztatni. - magyaráztam. - Eleanor nem miattam van itt... sajnos. - mondtam, majd elmosolyodtam.
-   Na, legközelebb a börtönből fogunk összeszedni? - morgott Louis mellettem.
-   Csak véletlen ütném el! - mondtam mosolyogva.
-   Amúgy Colin túlélte a rúgást? - kérdezte Harry.
-   Nem különösebben érdekel. - rántottam vállat.
-   Amúgy Sarah, miért kell neked az életeddel játszanod? - kérdezte Louis nem túl kedvesen. - Mert most a szó szoros értelmében azt csináltad!
-   Addig jó, amíg csak a saját életemmel játszom, nem? - kérdeztem mosolyogva.
-   Ez most nem vicces! - szólt rám mérgesen Jack.
-   Nem tudtam, hogy ez lesz! - rántottam vállat.
-   Ne bántsátok már szegény lányt! - szólalt meg Harry az érdekemben. - Mindene fáj, pontosan tudja, hogy hülyeséget csinált, szerelmes egy komplett idiótába és még oktatjátok is! - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Köszönöm! - mondtam, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó, mire felemeltem a fejem.
Roxy lépett be, majd mikor meglátta Louis-t elmosolyodott.
-   Kimentél az ajtón? - nézett rám Roxy, mire bólogattam. - És szent a béke? - kérdezgetett tovább. - Vagy mi van?
-   Nem haragszom. - mondtam, majd nagy erőfeszítés árán a hátamra fordultam. - Most nem. - néztem Louis-ra.
-   Most? - nézett rám kérdőn.
-   Téged ismerve ez nem lesz hosszú időszak. - mondtam unottan.
-   Tehát nem jártok. - bólintott Roxy. - Miért vagytok ennyire bonyolultak? - horkantott, majd leült az ágy szélére. - Lassan mi kerülünk diliházba miattatok. - sóhajtott, mire elmosolyodtam és megfogtam a kezét.
-   Ígérem meglátogatlak majd! - mosolyogtam rá, mire mosolyogva megforgatta a szemét.
-   A kutyáid hiányolnak, Richard konkrétan megőrjít minket és a pasid. - mosolyodott el és észrevétlenül rám kacsintott, mivel Louis elég kíváncsian és meglepetten vizsgált minket.
-   A kid? - nézett rám meglepetten és kissé mérgesen Lou.
-   Most ezt muszáj volt?! - néztem mérgesen Roxy-ra.
-   Nem tudtam, hogy Louis nem tudja.- mondta mosolyogva vállat rántva.
-   Lányok, fejezzétek be! - nézett ránk Hazz, mint egy apuka. - Hagyjátok Louis-t pihenni!
-   Tudtam, hogy nincs pasid! - nyújtotta rám a nyelvét Lou.
-   Nem tudtad! - mosolyogtam rá magabiztosan, majd megérkezett a megszokott nővérke, aki velünk egy korú lehet és megszokta, hogy milyen vagyok.
Louis ugrott volna ki mellőlem, de elmosolyodott.
-   Maradj, hallgatok. - mosolygott rá aranyosan. - De jobb lenne, ha hozatnék neked egy ágyat, tudom, hogy nem fogsz elmenni, hallottam pár vitát, viszont nem túl jó ötlet székeken aludni és akkor kényelmesen elférnétek. - mondta Louis-ra nézve mosolyogva.
-   Nem kell, így tökéletes. - mosolygott rá.
-   Ha nem zavarod a beteg nyugalmát, maradhatsz! - mosolygott rá a lány, mire Louis-ra néztem felhúzott szemöldökkel.
-   A hobbid a nyugalmamat zavarni! - nyomtam össze Tommo arcát.
-   Nem igaz, mert ez fordítva működik. - motyogta, de nem igazán értettük az összepréselt arca miatt.
-   Be kéne tömni a szád és így tökéletes lennél. - mosolyogtam rá, mire elhúzta a kezem magától és eltartotta.
-   Szerintem meg téged kéne bezárni egy házba. - mondta Louis.
-   Hanyagoljátok a harcot és kérem a kezed! - mondta a nővér, majd odaadtam neki.
Mikor a kezembe szúrta az infúziós tűt megszorítottam Louis kezét, bár nem igazán fájt, de azért mégis utáltam.
-   Óvatosan! - nézett rám a lány. - Tudtommal nem jön ide senki, de ha mégis, viselkedjetek! - mutatott ránk, majd mosolyogva kisétált.
-   Utálok ott lenni! - morogtam.
-   Mégis gyakran jársz ide! - mosolygott Jack.
-   Ha kiengednek elmegyünk bungee-jumping-ozni? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Nem! - vágta rá egyszerre mindenki rajtam kívül.
-   De hát ott ki vagyok kötve! - mondtam.
-   Te akkor sem kerülhetsz ilyenek közelébe! - nézett rám Roxy.
-   Elvágod a kötelet! - nézett rám Lou.
-   A tiedet! - mosolyogtam rá gonoszan. - Amúgy valaki nem akar nekem fájdalomcsillapítót adni? - nyöszörögtem.
-   Nem kaphatsz többet! - mondta Jack, mire sóhajtottam és belepréseltem a fejem a párnába.
-   Te miért nem alszol? - néztem Louis-ra.
-   Mert valaki folyamatosan mocorog mellettem. - mondta, majd elmosolyodott.
-   Jó, akkor mivel tudnék segíteni, hogy el tudj aludni? - pillantottam rá és elmosolyodtam.
-   Meséljél nekem! - mosolygott, majd a fejét a vállamra döntötte.
-   Tudok egy nagyon jó mesét! - mosolyodtam el az ötletemre. - Volt egyszer egy lány, akinek arany élete volt! Mindene megvolt, amit csak akart, tényleg. Tehát arany élete volt, amíg nem találkozott egy idiótával... - mondtam mosolyogva, de Louis közbe vágott és a többiek meg röhögtek.
-   De normálisat! - morgott.
-   Ez a megismerkedésünk története! - löktem meg mosolyogva.
-   Nem vicces! - mondta, de elmosolyodott. 

2.évad 67. rész

* Sarah szemszöge *

Reggel a sírás miatt fájtak a szemeim, vörösek voltak és hatalmasak. Mikor megláttam magam a tükörben elszörnyedtem. 

-   Te borzasztóan nézel ki, ezt be kell valljam! - mutattam magamra a tükörben. 

Bementem a fürdőbe és egy törölközőt bevizeztem, visszafeküdtem az ágyamba és a szememre tettem. Hirtelen Barney meglökte az arcom. Végül mellém feküdt, majd visszaaludt velem együtt.

-   Ébredj! - sikított fel szinte a fülem mellett Roxy.
-   Miért nem tudsz aranyosan felkelteni? - néztem rá mérgesen.
-   Mert nem kelsz fel. - mondta.
-   De már felkeltem, már békén hagyhatsz. - néztem rá, majd elmosolyodtunk.
-   Kitaláltam egy tök jó programot! - dőlt le mellém.
-   Már ha valaha felkelünk. - néztem rá mosolyogva.
-   Igen, elég kényelmes itt. - nevettük el magunkat. - De el kéne menni vidámparkba! - mosolygott.
-   Nem kéne... - néztem rá nyafogva.
-   De ott tök jó! - lökött meg.
-   Nincs kedvem! - morogtam.
-   Mi a programod? - kérdezte.
-   Semmi és ez tök élvezhető. - mondtam. - Mindenki megy? - kérdeztem.
-   Igen, már csak téged kell megfűzni! - lökött meg nagy mosollyal.
-   Most ehhez nincs hangulatom, bocsi. - mosolyodtam el, majd felültem.
-   De legalább most lejössz? - kérdezte mosolyogva.
-   Lemegyek, mert kakaót fogok inni. - mondtam, majd elindultam az ajtóhoz.
-   Jó, de ha az felpörget, akkor jössz? - kérdezte vigyorogva már a lépcsőn.
-   Nem. - mondtam, mire horkantott. - Felőlem csicsereghetsz is, akkor sem megyek!
-   Komolyan nem jössz? - kérdezte elszomorodva Niall.
-   Nem. - ráztam a fejem.
-   De miért vagy ilyen?! - nyafogott Jesy. - Oda rohanok veled, ahová csak szeretnéd, de gyere!
-   Nem megyek, nincs kedvem, mást fogok csinálni! - néztem rá mosolyogva.
-   Mit? - kérdezte csípőre tett kézzel Harry.
-   Áthívom Jack-et. - néztem rá mosolyogva.
-   Jöjjön Ő is! - vágta rá Lola.
-   Én sem megyek. - ráztam a fejem.
-   Ne már, tök öreges vagy! - lökött meg Liam.
-   Akkor majd kötni fogok! - kacsintottam rá, majd megérkezett Málna és Barney.
-   Gyere már! - nyafogott Lola.
-   Nem, megyek a lovamhoz. - mosolyodtam el a csodás ötletemre.

* Louis szemszöge *

Szerintem a világon nincs még egy ilyen nőszemély. Egy másodperc alatt dönti el, hogy Ő mit is akar csinálni és semmivel és senkivel nem törődve megindul. És természetesen ez most is így történt. Mint aki süket és vak, felrohant a szobájába, majd mikor újra láttuk, már tökéletesen összeszedte magát és egy heló után elment. 

Nagyon rossz érzés fogott el, ami eléggé megmagyarázhatatlan volt. Reméltem, hogy elmúlik, viszont egyre erősebb lett. Mikor megérkeztünk a vidámparkba, már olyan érzésem volt, mintha valaki élet veszélyben lenne. Emiatt egyáltalán nem tudtam élvezni a napot, mert folyamatosan azon kattogtam, hogy ki lehet és természetesen mindig Sarah-nál lyukadtam ki, ugyanis Ő az, aki mindenben rögtön benne van, ami csak egy kicsit is veszélyes. Ő néha nem bátor, hanem vakmerő. Valljuk be, vele van a legtöbb baj emiatt. 

Először a családomra gondoltam, de valamiért biztos voltam benne, hogy velük minden rendben. Velünk nem történt semmi a nap folyamán, a régi haverjaim normálisak és így már csak egy valaki maradt, akiről tökéletesen elképzelhető, hogy életveszélyben van. Sarah-t ismerve, vigyorogva közölné, hogy betört a feje és utána rögtön elmagyarázná, hogy mennyire élvezte amit a baleset előtt csinált. Mert hogy majdnem mindig ezt csinálja! Azt is vigyorogva kezelné, ha tetőtől talpig gipszben lenne, mert leesett a lóról és eldicsekedne, hogy Ő mennyire jót lovagolt, vagy esetleg száguldozott. Mind tudjuk, hogy ilyen téren ez a lány normálatlan. 

Viszont amitől féltem, nem következett be. Nyugodtan aludtam el, anélkül, hogy kaptam volna egy hívást arról, hogy ki került kórházba. Ez eléggé megnyugtatott, így nem kattogtam tovább ezen az egészen. 

Az éjjel közepén ébredtem a telefonomra. Nem értettem, hogy ki a jó őrület lehet ez, az egyetlen tippem Sarah lett volna, de Becky volt. 

Mit akar tőlem Becky hajnali 3-kor? 

Ki akartam nyomni, majd úgy voltam vele, hogy még fontos is lehet, tehát felvettem. 

-   Szia Becky! - morogtam. - 3 óra van. - mondtam álmosan. 

-   Tudom. - mondta szipogva. 

Tuti, hogy nagy a baj! 

-   Mi történt? - kérdezte ijedten. 

-   Én nem tudom, engem most hívott Lola, hogy úton van haza autóval és valami nagy baj van Sarah-val, de mást nem mondott, mert vezetett. - mondta szipogva. - És gondoltam, hogy Te is menni akarsz. - mondta. 

-   Igen. - vágtam rá. - 5 perc és ott vagyok. - nyomtam ki, majd a szekrényem elé léptem. 

Hihetetlen sebességgel öltöztem fel, majd rohantam le a lépcsőn. Csodáltam, hogy nem estem pofára. Felkaptam a cipőm és a garázsba rohantam. Valószínű úgy vezettem, ahogy Sarah szokott, mert magamat is megleptem azzal, hogy milyen hamar odaértem. Kiugrottam az autóból és betörtem a házba. 

-   Siess! - nézett rám sírva Becky. 

-   Nem lesz semmi baj, remélem. - néztem rá. - Ha megtudok valamit, hívlak! - mondtam, majd berohantam a garázsukba és bepattantam a versenyautóba. 

Eddig utáltam ezt az autót, mert féltettem a sofőrjét, de most rájöttem, mennyire jó, ha van egy ilyen a háznál. Konkrétan negyed annyi idő alatt értem oda, mint a saját autómmal és mivel hajnal volt, nem is voltak annyira sokan az utakon. Mikor megálltam a ház előtt, Colin a ház előtt ülve sírt. Kipattantam, mire rám kapta a tekintetét és hirtelen elkeseredettből idegesre váltott. Izmai megfeszültek, majd megindult felém és hirtelen már csak azt éreztem, ahogy az ökle az arcomat éri. 

Sarah összes volt barátja egy erőszakos állat?! Mármint rajtam kívül. 

-   Mi bajod? - néztem rá értetlenül. 

-   Ez az egész a Te hibád! - üvöltötte az arcomba. 

Nem törődtem vele, kikerültem és bementem a házba. Csak Sarah nagymamáját találtam a kanapén sírni. 

-   Louis. - nézett fel rám reménykedve. 

-   Mi történt? - kérdeztem ijedten. 

-   Vettek valami új lovat és ez a lány természetesen ki akarta próbálni! - csapott a térdére. - Kilovagolt vele az erdőbe és egy óra múlva a ló nélküle vágtázott haza. Megtalálták az erdőben a saját vértócsájában fekve és már elrohantak a kórházba. Lola úton van. - magyarázta. 

-   Én elmehetek a kórházba, vagy senki nem akar itt látni? - kérdeztem félve, hiszen elég sok van már a rovásomon. 

-   Fiam, mind szeretünk téged. - mosolyodott el halványan. - Te leszel az, akit először keresni fog! Rohanj! - mondta, mire bólintottam, majd kirontottam az ajtón. 

Colin újra elém állt és orrba vágott. 

Miért? Rajtam vezeti le a feszültséget?! 

-   Húzz már innen! - löktem arrébb, majd bepattantam az autóba. 

Rögtön elszáguldottam és csak később vettem észre, hogy folyik a vér az orromból, bár ez bizonyult most a legkisebb bajnak. Nem szoktam hozzá ehhez az autóhoz, így most is meglepődtem, hogy mennyire hamar megérkeztem. Rohantam, amíg az elsőn meg nem találtam a szülőket. 

-   Louis. - nézett rám sóhajtva Sarah anyukája. - Miért kell neki ennyire bátornak lennie? - kérdezte sírva a férjét ölelgetve. 

-   Még semmit nem tudunk, csak annyit, hogy újraélesztették. - mondta az Apuka, mire lehuppantam a székre. 

Fel kellett fognom, mennyi minden történt ebben a pár órában. Muszáj volt arra gondolnom, amit kért: bármi lesz, csókoljam meg halála előtt. Most mit tehetnék? Tudom, hogy nem fog meghalni, de ott van az a kis esély, hogy mégis. Nem bírnék azzal a gondolattal együtt élni, hogy nem tettem eleget a kérésének. 

Csak kattogtam és kattogtam és teltek a percek és az órák. Idegőrlő csend és feszültség ült rajtunk. Hihetetlen fáradt voltunk mind, viszont folyamatosan mardosott a bűntudat. Nem aludhattam el! Folyamatosan próbáltam magam ébresztgetni, gondolkoztam, észrevétlenül csipkedtem a kezem, de egyszerűen lecsukódott a szemem. 

Egy nagyon ismerős hang mondogatta a nevem, majd mikor kinyitottam a szemem nagyon megdöbbentem. 

-   Louis, veled mi történt? - kérdezte ELEANOR. 

Most vagy képzelődöm, vagy tényleg itt van és komolyan mondom, hogy már csak Ő kellett! 

-   Eleanor... - motyogtam. 

Fáradt voltam, mindenem fájt, aggódtam és megjelenik? Miért kell engem ennyire szívatni?! 

-   Louis, Te kivel verekedtél és miért itt alszol? - kérdezgetett. 

Ó, tényleg Colin! 

-   Nem fontos. - mondtam. 

Gyönyörű volt, de kórházi ruhában volt. 

-   Veled mi történt? - kérdeztem. 

-   Autóbaleset. - mondta. 

Hirtelen egy halk sikolyt hallottam az ajtó felől, ami mellett ültem. 

-   Hogy történt? - kérdeztem. 

-   Éppen haza tartottam, mikor... - kezdett bele, de nyílt mellettem az ajtó. 

-   Annyira nem lenne szabad ezt csinálnod és nekem annyira nem lenne szabad segítenem neked ebben! Most ha elesel és még nagyobb bajod lesz, az az Én hibám lesz és mindenki utálni fog! - hallottam Lola hangját az ajtó felől. 

-   Lányok, ha anyátoknak elmondjátok, hogy ebben segítettem, egyszerre halunk meg. - mondta Sarah apukája. 

-   Na rinyálj már Apa, Te vagy itt a felnőtt! - mondta Lola. - Sarah, ijesztően erőtlennek tűnsz! - hallottam Lola hangját, majd megjelentek az ajtóban. 

Még így is gyönyörű volt, viszont tényleg látszott rajta, hogy mennyire nincs jól. A jobb lába be volt gipszelve és a feje is be volt kötve, valamint a karjai tele voltak sérülésekkel és az infúziós tűk helyei is látszottak. Mikor megpillantott El mellett, hirtelen minden érzelmét láttam a szemében. Összetört, elkeseredett, csalódott és hirtelen elengedte a nővérét, aki nagyrészt Őt tartotta és valahogy egyedül visszament. 

Az arcomat a kezembe temettem és hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. 

-   Komolyan, még mindig ő? - nevetett Eleanor. - Danielle tökéletes volt, Ella is, de komolyan Ő?! Mi a vonzó ebben a lelki szemétládában? 

Nem tudtam foglalkozni a beszédével, ugyanis éppen agyban vertem magam. 

-   Louis! - csapódott ki az ajtón Lola iszonyat mérgesen. 

-   Én megyek. - mondta El, majd elment. 

-   Én téged nem értelek! - mondta halkabban. - Csak azért akart kijönni, mert megmondtuk neki, hogy itt várod és hogy alszol. Nem engedte, hogy felkeltsünk és behívjunk. Ő akart kijönni, hogy lásson téged. - mondta csalódottan. 

Hogy lehet valaki ennyire aranyos és szeretni való? 

-   Én akkora görény vagyok! - csaptam homlokon magam. - De csak beszélgettünk. - néztem rá. - Esküszöm! Én szeretem Sarah-t. 

-   Én tudom és nem állítottam, hogy Te akarsz tőle valamit, viszont ismered a Törpilládat, nem? - mosolyodott el halványan. 

-   Kiküldött. - jött ki szomorúan az apuka. - Azt mondta, egyedül akar lenni. 

-   Bemehetek hozzá? - néztem rá, mire bólintott. 

Én halkan felálltam, majd benyitottam. 

-   Húzz innen! - hallottam a sírós hangját. - Majd később bejöhetsz, de most hagyjatok egyedül! Ülj le kint! - mondta mérgesen szipogva. 

-   Sarah... - mondtam halkan. 

-   Te nem jöhetsz vissza. Húzz el a kórházból is, de a legboldogabb akkor lennék, ha az országból is távoznál! - mondta mérgesen, de sírva. 

-   Én...

-   Sajnálod? - horkantott. - Sajnáld máshol, ne itt! - mondta, mire feladtam és lehajtott fejjel kimentem. 

Nem voltam hajlandó elmozdulni az ajtó melletti székről, pontosabban a legtávolabbi pont onnan, ahol tartózkodtam az a földszinti kávéautomata volt. 

~ egy héttel később ~

Egy hete élek itt, ezeken a székeken. Éjjel nappal itt vagyok és hajthatatlan vagyok. Addig nem mozdulok ebből a kórházból, amíg Sarah nem megy el innen. Eleanor-ral azóta beszélgettem párszor, hiszen kibírhatatlan, hogy csöndben ülök folyamatosan, vagy azt magyarázom, hogy nem megyek el. Muszáj volt valakivel beszélnem, aki tényleg beszélget velem azon kívül, hogy elmagyarázza, hogy ez már beteges. 

* Sarah szemszöge *

A szobából nem mozdulhatok ki, folyamatosan infúzióra vagyok kötve és rengetegszer csak fekszem az ágyban csöndben és bámulok előre. Rengeteget sírtam amiatt, amit láttam, viszont meguntam. Azóta egyáltalán nem szóltam Louis-hoz, senkitől nem kérdeztem meg, hogy mit tevékenykedik otthon. Senki nem mert róla beszélni, aminek örültem. Én nem akarom, hogy megint bábnak nézzen. 

Jack lépett be végre. 

-   Nem lehetsz ennyire kegyetlen. - nézett rám sóhajtva. 

-   Miért lennék az? - néztem rá értetlenül. 

-   Louis-hoz egy szót nem szólsz, mert láttad beszélgetni Eleanor-ral? - kérdezte összehúzott szemöldökkel már az ágyam melletti széken ülve a kezemet fogva. - Én tudom, hogy rosszul esett, de azért ennyire nem lehetsz vele kemény. Csak beszélgettek. - mondta. 

-   Hogyan beszélhettem volna vele? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Elküldtem amikor láttam őket és végre valamit megértett és eltűnt. Megmondtam, hogy nem akarom többet látni, sem a közelemben tudni és elment. - mondtam, mire Jack meglepetten nézett rám. 

-   Te mikor jártál ezen a szobán kívül? - kérdezte. 

-   Egy hete, mikor láttam Louis-t és Eleanor-t. - mondtam hidegen.