Eliott - 2

*Abigel Blue*
Éppen Gabriellára vártunk a házunk előtt, miközben Eliott izgalmában össze-vissza pattogott és Én sem álltam messze ettől, ugyanis mégiscsak Louis Tomlinson-ról van szó! És akármilyen ciki, 21 évesen szeretem a One Direction-t és Louis a leghelyesebb! Idegesen tördeltem ujjaimat, miközben Eliott-ot figyeltem, ahogy nagy mosollyal focizik. Pontosabban a ház oldalának rugdossa a labdát, melyet ez nem visel meg jobban, hiszen az már elég öreg ahhoz, hogy bírja a focilabda csapásait.
Hirtelen leparkolt előttünk Gabriella a Fiat 500-assal és mosolyogva biccentett, miszerint ideje beülnünk.
-   Gyere Kicsim! - mosolyogtam Eliott-ra, aki vidáman kapta magához a labdáját és már nyitotta is az jobb hátsó ajtaját és beült a kis kék ülésébe Gabriella mellé.
Én beültem bal előre mosolyogva.
-   Szia! - mosolyogtam Ellára, aki nagy mosollyal ölelt meg.
-   Gondoltad volna, hogy ilyen szuper fiad van? - mosolygott, mire elnevettem magam.
-   Igen, mert az Én fiam! - vigyorogtam.
-   Te soha nem változol! - forgatta a szemét Gabriella, mire elnevettem magam.
Az úton Eliott végig Louis-ról kérdezgetett és Én mindenre készségesen válaszoltam.
Mikor végre megérkeztünk a hatalmas stadion elé, majd megmutatva a mit tudom Én milyen király jegyeinket beengedtek a V.I.P. parkolóba.
-   VIP-ek vagyunk! - nevettem.
-   Persze, csak ránk kell nézni! - dicsekedett Eliott.
-   Meglátják ezt a kis Fiat-ot és már nyitják a parkolót! - nevetett Ella is.
Kikászálódtunk a kocsiból, majd Eliott mellém lépett és megfogta a kezem, ahogy mindig szokta.
-   Úgy izgulok! - mosolyogtam.
-   De azt mondtad, hogy Louis bácsi nagyon aranyos! - nézett fel rám mosolyogva.
-   Igen, az! - mosolyogtam rá.
-   Kit érdekel, hogy aranyos, ha... - mondta volna Ella, de rá néztem.
-   Ne neveld a gyereket, ez az Én dolgom! - mosolyogtam rá, mire elnevettük magunkat.
-   Az ott nem Louis bácsi?! - mutatott egy alakra nagy szemekkel és hatalmas mosollyal Eliott.
-   De. - bólogattam döbbenten.
Eliott elengedte a kezem és odaszaladt hozzá. Életem legaranyosabb jelentét láthattam, ahogy Louis Tomlinson az ölébe kapja a fiamat és megölelik egymást. Valahol az ájulás és a halál között lehettem. Soha nem mertem belegondolni, hogy találkozom Louis-val, főleg hogy ilyen aranyos lesz.
Mi is egyre közelebb értünk.
-   Sziasztok! - mosolygott.
-   Szia! - mondta Gabriella lazán, Én nem tudtam beszélni. - Nagyszájú elhallgatott, de amúgy Gabriella vagyok, Ő pedig Abigel. - mutatott rám.
Louis mosolyogva lépett hozzám és szorosan magához ölelt, amit viszonoztam és valahol a fellegek felett repkedtem.
-   Nagyon örülök a találkozásnak. - mosolygott rám.
Gáz lenne most elájulni? Kétségtelenül.
-   Mi is. - mosolyogtam rá.
Sikerült megszólalnom.
-   Nem lehetne, hogy mindig velünk járkálj? - vigyorgott Ella Louis-ra. - Így sokkal csendesebb.
Louis édesen elnevette magát.
-   Ne szégyenlősködj! - mosolygott rám kedvesen, mire elnevettem magam halkan. - Sajnos most mennem kell, mert ide-oda kell járkálnom meg hasonlók, de nyugodtan üljetek le.
-   Én is ide-oda akarok járkálni! - nézett csillogó szemekkel Louis-ra, majd rám.
Persze, anyád kb. sokkos állapotban van!
-   Eliott, nem kell hogy Te ott zavarj! - szóltam rá.
-   Fél óra múlva gyertek az öltözőhöz és akkor Te fogsz a legjobb helyen ülni! - mosolygott Louis Eliott-ra, aki aranyosan nézett rám, majd Louis is ezt tette. - Vigyázom rá.
-   De csak ha szót fogadsz! - mutattam a fiamra, aki elvigyorodott.
-   Mikor nem szoktam?! - vigyorgott pimaszan.
-   Soha. - vágtam rá a szememet forgatva, de mosolyogva.
Végül Louis elment a dolgára, így mi is elfoglaltuk a helyünket a VIP részen, ahol rendesen olyan volt mint egy étteremben, ráadásul rögtön kiszúrtam Louis családját.
Csöndben vizsgáltam a helyet. Nem sűrűn jártam ennyire puccos helyeken, de elfogadtam a helyzetet, miszerint órákig itt leszek. Valójában nagyon távol állt tőlem ez, cseppet sem az Én stílusom volt.
Fél órával később elindultunk Eliott-tal.
-   Anya, ugye nézni fogod? - mosolygott rám izgatottan.
-   Még nem tanultam meg, hogyan kell befelé fordítani a szemgolyómat, így muszáj leszek. - vicceltem, mire a fiam felnevetett.
-   És kinek szurkolsz? - kérdezte a lépcsőkön leugrálva.
Közben már láttuk Louis-t, ahogy mosolyogva vár ránk.
-   A bírónak. - vágtam rá, mire Eliott megint nevetett, de tovább ugrált. - Eliott, miért nem tudsz normálisan lejönni a lépcsőről, ahogy mások? - sóhajtottam.
-   Mert az unalmas. - vágta rá.
-   Értem, igazad van. - bólintottam mosolyogva, a szememet forgatva.
Közben már megérkeztünk Louis-hoz.
Eliott hozzám hasonlóan csodálva nézett fel rá.
-   Vigyázom rá! - mosolygott rám Louis, mire elmosolyodtam és bólintottam.
-   Eliott, viselkedj! - parancsoltam rá.
-   Oké. - bólogatott nagy mosollyal, majd megfogta Louis kezét. - Milyen nagy a kezed! - nézett fel rá csodálkozva, mire Louis elnevette magát.
-   Az enyémhez képest nyilván. - mosolyogtam. - Nagyon köszönöm, hatalmas szíved van! - mosolyogtam hálásan Louis-ra.
-   Nagyon erős nő vagy! - mosolygott rám, majd megölelt.
Mikor elengedett, mosolyogva kívántam neki sok szerencsét, majd felsiettem.
A meccset nem különösebben élveztem, de azt figyelni, hogy Louis mennyire jó pasi, az igen jó elfoglaltság volt! Louis-ék nyertek, de Én már hulla fáradt voltam. Majdnem aludtam a kényelmes székben.
-   Abigel, ébren vagy? - kérdezte nevetve velem szemben Ella.
-   Igen. - bólintottam és elmosolyodtam. - Csak nem Te kezdted a reggelt azzal, hogy sajnálkoztál az alattad lakóknak, amiért a fiad hajnali 5-kor sikítozott és rohangált a lakásban.
-   Jól van, na! - nevetett. - Nem akartok nálam aludni? - kérdezte mosolyogva.
-   Miért lenne az nekem olyan jó? - kérdeztem.
-   Csak mert Eliott is élvezi, Te is és Én is és közelebb van. - magyarázta.
-   Végül is, legyen. - bólintottam vállat rántva.
-   De nem foglak alvás közben a karjaimban felcipelni. - nevetett. - Mint a herceged!
-   Nekem nincs hercegem. - vágtam rá. - Pontosítok. - mondtam és elmosolyodtam. - Az Én hercegem egy büdös tapló volt, nincs értelme tárgyalni róla. - mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
-    Most komolyan itt feladtad a párkeresést? - kérdezte sóhajtva.
-    Figyelj, az egyetlen mód arra, hogy megtaláld a tökéletes férfit, hogy megszülöd! - néztem rá, mire felröhögött.
-    Imádom ezeket a bölcsességeidet! - nevetett.
-    Anya! - érkezett meg mellém a fiam.
-    Mondd, hogy jó voltál! - néztem rá mosolyogva.
-    Jó volt. - nevetett Louis. - Nem maradtok a bulira? - kérdezte mosolyogva.
Eliott már nézett is rám és nyitotta a száját, de közbe vágtam.
-    Te fürdesz és alszol, ahogy hazaértünk. - néztem rá. - Én hulla fáradt vagyok, Gabriellának meg nincs kedve.
-    Nekem van kedvem! - nézett rám karba tett kézzel Ella.
-    Oké, akkor add a kocsi kulcsot! - vigyorogtam rá.
-    Megyek. - vágta rá.
-    Nagyon köszönjük! - mosolyogtam Louis-ra.
-    Nincs mit, remélem találkozunk még! - mosolygott.
-    Abigel, szerelem nélkül nem lehet élni! - folytatta az előző témánkat Ella.
-    Oxigén nélkül nehezebb. - vágtam rá, mire Louis és Eliott is nevetett.
-    Olyan izé vagy! - morgott. - Pedig szerintem tökre filmbe illő lenne, ha egy csodálatos családod lenne!
-    Igen. - vágtam rá. - Viszont nem egy filmben élek, Te sem és senki.
-    Olyan negatív vagy! - morgott Ella.
-    Elkérhetem a számod? - mosolygott rám Louis.
-    Természetesen. - mosolyogtam rá, majd gyorsan lediktáltam neki.
-    Örülök, hogy eljöttetek! - mosolygott rám kedvesen.
-    Nagyon köszönjük a meghívást! - mosolyogtam aranyosan, majd Eliott hátulról átölelt és kb rajtam lógott, de csak a csípőmet ölelte, így annyira nem volt kényelmes. - Eliott, nem foglak lecipelni se hazacipelni, se fel a lakásba kedvesem, úgyhogy letehetsz róla! - mondtam sóhajtva, majd megcsikiztem, mire felsikított aztán nevetni kezdett és Én is nevettem.
-    De Anya! - nyafogott.
-    De Eliott! - utánoztam vigyorogva, mire elnevette magát.
-    Abigel, ha most nem indulunk meg, Én itt maradok a bulira és nem adom oda a kocsi kulcsot! - nézett rám karba tett kézzel.
-    Részegen amúgy sem vezethetsz! - vigyorogtam rá.
-    Még mindig szabályosan vezetek részegen, mint Te akármikor! - vigyorgott rám gonoszan.
-    Pontosan tudod, hogy ez nem igaz! - forgattam a szemem.
-    Jó, ezen majd összeveszünk a kocsiban, csak menjünk! - mondta vigyorogva.
Louis jól szórakozott ezen, míg mi már egymást piszkálva indultunk lefelé.

*Louis Tomlinson*
Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Eliott anyukája ilyen fiatal, szép és vicces. Szívesen megismerkednék vele, de ott van Danielle, Freddie és Briana... Emellett még randizgatni is... de annyira vonz... Kíváncsi vagyok rá, meg akarom ismerni. Csodálom benne, hogy ilyen vidám, hiszen szemmel látható, hogy nincs könnyű élete.

Másnap reggel elég nyúzottan keltem fel a buli viszont fergeteges volt.
-   Jó reggelt! - lépett be a szobába mosolyogva Dani, mire elmosolyodtam.
-   Jó reggelt! - mosolyogtam álmosan.
-   Mik a terveid? - nézett rám mosolyogva és lehuppant mellém.
-   Hazamegyünk és alszom. - néztem rá mosolyogva.
-   Ez egy igazán izgalmas terv! - kuncogott.
-   Szerintem is! - mosolyogtam rá.
Hirtelen kb. az ajtó elől sikítást hallottunk.
-   Nagyon remélem, hogy nem rajongók! - sóhajtottam, majd felkeltem, gyorsan felkaptam egy melegítőnadrágot és egy pulcsit, majd kiléptem az ajtón.
A mellettem lévő szobából tört ki egy lány, aki terhes volt, de még nem volt olyan hatalmas hasa. Kérdőn pillantottam rá, de észre se vett engem, ugyanis a liftet figyelte.
Rám pillantott, majd ijedt arca lett.
-    Felébresztettelek? - nézett rám ijedten. - Bocsánat, nem akartam! Annyira sajnálom, nagyon fáradtnak tűnsz! Vegyek neked egy kávét? Annyira sajnálom tényleg! - sajnálkozott hadarva.
Én hirtelen reggel szinte fel se tudtam fogni, hogy szegény lány így megijedt.
-    Kedves Hannah, közlöm, hogy fél kilenc van, nem otthon aludtam, olyan mosott szar vagyok kívülről, amilyennek érzem magam Te meg bocsánatért esedezel?! - dühöngött a liftnél egy ismerős hang.
Én oda pillantottam és Abigel-t figyeltem. Cseppet sem volt mosott szar, inkább aranyosan álmos.
-    Ha akarom, az egész nyomorék hotelt felébresztem, mert sikítok! Vagy felgyújtom, mert olyan kedvem van! Ideje felkelni emberek, itt nem alszunk tizenegyig mert mi ilyen öngyilkosjelölt koránkelők vagyunk! - mondta mutogatva.
-    Neked még mindig nagy az arcod! - nevetett - mint kiderült - Hannah. - És még mindig olyan pozitív vagy? - vigyorgott rá.
-    Roppantul! - forgatta a szemét az álmos lány. - Téged meg ki csinált fel?!
A vidámabbik lány felnevetett.
-    A barátom. - mosolygott rá a hasára téve a kezeit szeretetteljesen.
-    Összeházasodtatok? - kérdezte a falnak dőlve, felhúzott szemöldökkel Abigel.
-    Még nem. - válaszolt rá a kismama.
-    Semmi nem tartja vissza! - vágta rá. - Hidd el, olyan gyorsan fog lelépni, hogy még a menetszelet is érezni fogod! Én is így örültem neki! Aztán az a büdös görény ott hagyott és hol tartok? Ott, hogy hajnalban keltem és nem otthon aludtam.
-    És terhes vagy? - vigyorodott el pimaszan Hannah.
-    Egy barátnőmnél aludtam és hidd el, hogy már egyszer rájöttem mennyire szar egyedül nevelni egy gyereket. - mondta karba tett kézzel, majd beleivott a kávéjába. - Amúgy meg menj a francba!
-    Te tényleg nem lettél se visszafogottabb, se pozitívabb! - nevetett Hannah.
-    Ha mindig a legrosszabbra számítasz, csak pozitívan csalódhatsz! - vágta rá okosan.
-    Tegnap nem vettem észre a nagy szádat! - néztem Abigel-re.
Ő meglepetten nézett rám.
-    Mióta állsz itt? - csodálkozott.
-    Érkezésed előtt kb. kettő másodperccel álltam ide. - vigyorogtam rá.
-    Atyaég! - ivott bele gyorsan a kávéjába. - Hánykor kelhettem ha nem veszek észre egy embert?! Amúgy jó reggelt! - mosolyodott el.
-    Ma reggel mosolyogtál már? - nézett rá vigyorogva Hannah.
-    Ma reggel kiröhögtem egy embert, aki lefejelte az ablakot. - vágta rá. - Amúgy meg tök jól nézel ki! Amikor Én terhes voltam, mint egy bálna, úgy néztem ki!
-    Nem is! - vigyorgott rá Hannah. - Tök cuki voltál!
-    Persze... - forgatta meg a szemét Abigel. - Régen is ilyen idegesítően vidám voltál? Amúgy meg jó, hogy nem hívsz be magadhoz! - nézett Hannah-ra.
-    Nem tudtam, hogy ilyen morgós vagy! - nevettem el magam.
-    Nagyon sok mindent nem tudsz! - nézett fel rám.
-    Nem akarsz gyereket? - nézett Abigel-re Hannah mosolyogva. - Lehetnénk együtt kismamák!
-    Mondd drágaságom, kitől, mikor és hova?! - sorolta. - Mert nincs senkim és nem is lesz, anyagilag sem bírnám és a lakásunk is akkora, hogy tökéletes nekem és egy gyereknek.
-    Jó, akkor ne akarj! - forgatta meg a szemét Hannah
-    Beleavatkozol a magánéletembe! - mondta neki vigyorogva Abigel.
-    Még meg sem öleltél Te kiállhatatlan! - ölelte magához Hannah, mire Abigel elmosolyodott és visszaölelt.
-    Abigel, nincs kedved eljönni velem vacsorázni? - kérdeztem amikor elengedték egymást, mire Abigel teljesen döbbenten nézett fel rám, felhúzott szemöldökkel.
-    Most éppen harcol a nagyszájú, a szégyenlős, a negatív és a spontán énje. - közvetített nekem vigyorogva Hannah.
-    Nem vagyok szégyenlős. - vágta rá Hannah-ra pillantva, majd aranyosan elmosolyodott a kismamát figyelve.
-    Mit szeretnél? - vigyorodott el Hannah rá nézve.
-    Tudod, gyereket nevelni nagyon nehéz... - kezdett bele, elkomolyodott és nekidőlt a falnak. - Nagyon sokszor kételkedik benne az ember, hogy képes lesz-e rá. Valószínű veled is volt ilyen, vagy lesz... - pillantott rá bölcsen. - De itt vagyok Én! - vigyorodott el. - Én nagylelkűen kölcsönadom a fiamat, hogy profi legyél és ne kelljen aggódnod!
Na ez igazán profi szöveg volt...
-    Ő így fejezi ki azt, hogy nekem kell vigyáznom a fiára... - pillantott rám Hannah mosolyogva. - Túl okos...
-    Én csak jót akarok neked. - rántott vállat vigyorogva, majd beleivott a kávéjába.
-    Nem úgy volt, hogy nekem is hozol kávét? - kérdezte tőle Hannah.
-    Azt útközben megittam. - rántott vállat. - Tehát, kell a kölyköm vagy nem?!
-    Nagyon szívesen segítek neked! - forgatta a szemét mosolyogva Hannah.
-    Ez inkább fordítva igaz... - forgatta meg a szemét, majd rám pillantott. - Puccos?
-    Cseppet sem. - vágtam rá vigyorogva az ajtófélfának dőlve.
-    Drága?
-    Én fizetek. De amúgy nem.
-    Olyannal el sem megyek, aki az első randin nem fizet! - vigyorgott pimaszan.
-    Ki mondta, hogy ez egy randi? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
Hát ha játszunk, akkor játszunk!
-    Nem randi? - vigyorgott Ő is hasonlóan.
-    Nyertél. - nevettem el magam.
-    Nekem már profi a technikám! - vigyorgott rám vállat rántva. - Talán egyszer megtanítom...
-    Alig várom. - biccentettem mosolyogva, majd megvillantottam a mosolyt, amitől pontosan tudom, hogy elolvadnak a nők,
Abigel és hasonlóan reagált rá... Szinte rák vörös lett és a kezében lévő kávét kezdte vizsgálni.
-   Mi van azzal a szégyenlősséggel? - kérdeztem vigyorogva.
-   Direkt csináltad! - motyogott mosolyogva és a kávéjában turkált a szívószállal.
-   Többször kéne velünk lenned! - vigyorgott rám Hannah. - Bírnám, ha ilyen lenne!
-   Nem vagyok ilyen! - nézett fel rá unottan. - Sosem leszek pozitív, csöndes, vagy valami ehhez hasonló! Akadj le rólam! Sőt, ha már itt tartunk. Emlékszel, amikor gimiben egyszer összevesztünk és amikor kibékültünk vittem neked egy sütit? - nézett Hannah-ra, mire Ő bólintott. - A kukából szedtem.
-   Te nem vagy normális! Én azt megettem! - nézett rá felháborodva.
-   Gondoltam, majd sok évvel később vicces lesz... - mondta, majd elnevette magát. - Számomra az!
-   Na jó, hagyj ma!
-   Hagyma? - vigyorgott rá Abigel.
-   Abi! - szólt rá mérgesen Hannah, mire felnevetett.