3. évad 2. rész

-   Sarah, szedd össze magad! - kiabált be a szobába Cara, mire felugrottam és hirtelen egyszerre fájdult meg mindenem.
-   Meghalok! - dőltem vissza, mire benyitott.
-   Mennünk kell egy műsorba Csillagom. - ült le mellém az ágyra halvány mosollyal, majd megsimogatta a karom.
Cara a tökéletes menedzser. Kellően szigorú hozzánk, mert ismer minket, de ha bármi baj van, hirtelen átvált az "Anya mód"-ba és vigyáz ránk. Ezt mind nagyon szeretjük benne, mert azért mégis csak 4 még alig felnőtt lány vagyunk és visszaemlékezve ezt az egészet kb. mind 18 évesen kezdtük. Természetesen nem pontosan, de kb. Annyi idősen még igencsak szükségünk volt rá, ugyanis akkor még mind sírtunk a bántások miatt, főleg Jesy. Ő mindig elolvasta azokat és nagyon sokat sírt emiatt, de velünk is előfordult ez, főleg mikor még a legelején a hangunkkal kapcsolatban kaptuk az ívet, ugyanis azon akkor még erősen dolgoztunk, de olyan szinten, hogy naponta jártunk énektanárhoz, ájulásig dolgoztunk és ez után nagyon rosszul estek az ilyen megjegyzések. Viszont azóta kellően megerősödtünk ilyen téren, meg úgy mondhatni minden téren és már el sem olvassuk ezeket az utálkozó megjegyzéseket.
-   Mindenem fáj. - döntöttem az ölébe a fejem.
Amúgy az éjszakám kivételesen nyugodt volt, bár Louis-t hazaküldtem, azzal az indokkal, hogy "Legyen végre egy normális éjszakája". Nagyon nehéz volt és kisebb összeveszés is sikerült, na jó egy rendes összeveszés, de semmi komoly. A kutyák ilyenkor érzik, hogy nincs minden rendben és visszafogják magukat Ők is, ahogy Richard is hagyott pihenni.
-   Hozzak fájdalom csillapítót? - kérdezte, mire bólintottam, majd óvatosan visszadőltem a párnámra.
Bement a fürdőbe, majd hozta, amit az orvos felírt nekem. Bevettem egyet, majd Cara visszavitte és visszaült.
-   Lassan azért el kellene kezdeni készülődni, mert még a srácokat is össze kell szednünk. - mondta, mire bólintottam, majd óvatosan kikecmeregtem az ágyamból.
Bementem a fürdőbe, majd összeszedtem magam és végül felöltöztem. Magamhoz vettem a mankóimat és kifelé indultam. A kutyák most nem rohantak annyira és megpróbáltak figyelni arra, hogy ne lökjenek fel. A lépcső elég hosszú folyamat volt, de a két kutya iszonyú édesen megvárt és emiatt csak vigyorogtam össze-vissza. A reggelim kicsit elkapkodott volt, ugyanis már rohannunk kellett.
-   Mindenki él? - kérdezte Cara.
-   Igen! - kiabáltuk a kocsiból, majd Cara megsimogatta a kutyákat és bezárta az ajtót.
Behuppant előre, majd elindultunk.
-   Tegnap összevesztetek? - nézett rám Roxy kicsit aggódva.
-   Igen, de csak egy hülyeség. - legyintettem mosolyogva.
-   Akkor béke van, ugye? - kérdezte mosolyogva Becky.
-   Természetesen. - mosolyogtam.
-   De tényleg, vagy úgy lesz béke, ahogy eddig, mert azt mindennek nevezném, csak békének nem. - mondta Lola, mire elnevettem magam.
-   Nyugi, minden oké. - mosolyogtam.
-   Ne nyúzzátok. - mondta mosolyogva Jesy. - Végre minden oké, ne aggódjatok túl sokat!
-   Nálunk olyan nincs, hogy minden oké! - mondta Roxy. - Vagyis van, de az maximum egy napig tart és aztán bumm, valami nagyon gáz. - magyarázta.
-   Most ez nem így lesz! - néztem rá mosolyogva.
-   Én remélem, hogy igazad van, de... - mondta Becky.
-   Nyugi, minden jó lesz. - mondtam mosolyogva, majd a fejemet a mellettem ülő Jesy vállára döntöttem. - Amúgy terrorizálom a férfiakat. - gondolkoztam hangosan, majd mind egyszerre röhögtünk fel.
-   Mondj egy példát! - nevetett Roxy.
-   A kórházban bokán rúgtam a gipszemmel Colin-t, mert miatta volt egy kék folt Lou arcán. - mondtam. - Meg Charlie telepén majdnem elütöttem egy csapatot, meg azt a hosszú hajú barmot.
-   Pontosítanék. - mosolygott rám Becky. - Csak Louis miatt terrorizálod Őket! - mondta, mire bólintottam.
Mikor megérkeztünk, hatalmas zaj volt. Kiabálás és törés zúzás.
-   Szerintem nem akarom látni. - nézett hátra sóhajtva Cara, mire bólintottunk, majd kiszálltunk.
Előre engedtek a csajok az ajtóban, majd mikor beléptem még inkább erősödött a zaj.
-   Álljatok le! - üvöltötte Liam a nappali felől.
-   Ennek semmi értelme! - kiabált Nialler is és mindkettőjük hangjából erőlködés hallatszott.
Összenéztünk ijedtem, majd megindultunk a nappali felé. Mikor beléptünk, iszonyatosan meglepődtünk. Colin-t és Louis-t próbálták szétválasztani, akik nagyban verekedtek. Louis-nak már vérzett az orra és a bal keze, míg Colin-nak a szája vérzett, a homlokán is voltak sebek és kissé összerogyott, plusz sántított. Louis volt az erősebb, de ez nem volt túl meglepő.
-   Állj! - kiabáltam, de semmi.
Meg se hallotta senki, mindenki el volt foglalva. Nem volt jobb ötletem, így megfogtam az egyik mankómat és a falhoz vertem, aminek akkora hangja volt, hogy szinte mindenki megdermedt és Lola sikított egyet. Mindenki rám bámult.
-   Kösz a figyelmet. - mondtam érzelemmentes arccal, majd Liam, Niall, Harry és Zayn arrébb léptek, így már csak Louis és Colin maradtak egymáshoz közel és még mindig szorították egymás karját. - Meséljetek.
-   Ide jöttem, mert emiatt a szemétláda miatt volt a baleseted és meg kell fizetnie ezért. - mondta idegesen Colin, majd kihasználta a pillanatot és képen törölte Louis-t.
Én ideges lettem és hirtelen gyomorszájon vágtam a mankómmal.
-   Ne érj a barátomhoz, világos?! - szűrtem ki a fogaim közt.
-   Te a barátnője vagy? - nézett rám döbbenten.
-   Igen. - jelentettem ki büszkén.
-   Miatta volt baleseted, miatta voltál magad alatt hónapokig és szereted?! Azt hittem ennél okosabb vagy!
-   Nem miatta volt a balesetem, a saját hülyeségemnek köszönhetem, megérdemeltem azt, hogy hónapokig szenvedjek és igen szeretem, de amúgy semmi közöd hozzá. - mondtam lenézően. - Te amúgy miért verekszel? - néztem Louis-ra.
-   Önvédelemből. - mondta, de ez annyira kamu volt, hogy az már fájt.
-   Aha, Én is önvédelemből verekszem. - forgattam meg a szemem hitetlenül.
-   Már fáj, hogy ennyire idióta és azt hiszi, hogy Te szereted Őt! Nem tud lekopni, féltékeny és ezt le kell rendezni! - magyarázta Louis idegesen.
-   Aha... akkor is az Én dolgom lerendezni és nem neked verekedned. - mondtam karba tett kézzel. - Colin, kérlek kopj le! - néztem rá szigorúan és ezt hangosabban mondtam. - Szépen is elmondtam, rondán is, de most komolyan! Én nem szeretlek téged és tudom, hogy rühelled Louis-t, mert miatta nem mentem el arra a tetves esküvőre és emiatt engem is utálnod kéne! Remélem boldog leszel egy másik lány mellett, aki biztosan nem Én leszek.
-   Akkor sem érdemel meg téged. - horkantotta, majd kivágtatott az ajtón Én, pedig Louis felé fordultam.
-   Nem vagyok a barátnőd. - mondtam ridegen. - Mármint a média és az ilyen barmok előtt igen, de amúgy bizonyítanod kell! - mutattam rá, mire bólintott. - Most, pedig húzzál fel a fürdőbe, mindjárt megyek.
Ő elindult felfelé. Sóhajtottam, majd lecsapódtam a kanapéra.
-   Idióták. - sóhajtottam, majd Becky csapódott mellém.
-   Azok, viszont az egyiket szereted és neki vérzik az orra és a karja. - vetett rám biztató mosolyt.
Én elmosolyodtam, majd felálltam és lassan felmentem a lépcsőn. Egyenesen Lou szobájába mentem, majd a fürdőjébe. Mikor beléptem egy cifra káromkodást hallottam, ugyanis Louis totálba lefejelte a mosdókagylót, ahogy lehajolt, hogy levegye a nadrágját. Egyszerűen nem tudtam nem nevetni.
-   Bocs, de ez... - mondtam röhögve. - Ez hatalmas volt. - nevettem.
-   Nagyon fájt! - simogatta a homlokát.
-   Ülj le! - nyomtam le a kád szélére, majd odaléptem közvetlen elé és megnéztem a homlokát. - Ennek semmi baja, az agyadnak meg bármi baja van, úgysem vesszük észre, mert csak ritkán használod. - mosolyogtam rá huncutan, mire hirtelen kaptam egy fenék pacsit, ami nagyot csattant és fájt is Én, pedig sikítottam, majd mindketten nevettünk. - Hülye! - löktem meg mosolyogva, mire majdnem beborult a kádba, de elkapta a karom Én, pedig visszarántottam.
Ezen megint röhögtünk.
-   Jó, ez nem az Én napom. - nevetett.
-   Hát nem. - ingattam a fejem mosolyogva, miközben az orrát vizsgáltam.
-   Mit nézel? - kérdezte. - A taknyomat?
Ezen muszáj volt nevetnem.
-   Csak is. - mondtam nevetve, majd kapott az orrába egy kis vattapamacs-darabot.
Lefertőtlenítettem a kezén lévő kis sebet, majd kapott rá egy sebtapaszt. Mire ezzel készen lettem elállt az orrvérzés is.
-   Kész vagy. - mosolyogtam rá. - Egyéb sérülés?
-   Jó néhány lila folt. - mondta.
-   Jó, várj. - mondtam mosolyogva, majd elkezdtem kutatni a fürdőszoba szekrényben.
Megtaláltam a krémet, amit még régen hagytam itt és letekertem a tetejét.
-   Na, vedd le a pólód. - mondtam, mire lekapta magáról.
Már elkezdtek színeződni az ütések nyomai. Én elkezdtem sorba bekenni a sebeket és közben forgattam Louis-t össze-vissza. Zavart, hogy csak alsóban van, de próbáltam nem kimutatni mennyire zavarban vagyok.
-   Kész. - mondtam és végignéztem rajta. - Ha lehet vigyázz magadra. - mondtam, mire elmosolyodott és bólintott.
-    És rád is. - mosolygott rám.
-    Öltözz! - legyintettem mosolyogva, majd kimentem a fürdőből Ő, pedig követett.
Gyorsan előkapkodta a számára megfelelő ruhákat, majd felvette Őket. A haját megigazította, majd elindultunk ki. Hirtelen a lépcső előtt Lou megállított.
-   Bízz bennem. - nézett rám bizalmasan, mire bólintottam.
Végig a szemébe néztem, miközben az ölébe vett és szorosan magamhoz öleltem, nehogy valami rossz emlék ugorjon be. Mikor leértünk, nagy mosoly varázsolódott az arcomra. Végig vidám voltam és őszintén szólva már vártam a műsort és a velünk kapcsolatos kérdéseket. Nagy mosollyal ültem Louis kezét fogva, közvetlen mellette.
-   Tehát újra tökéletes az összhang, Rebel és Louis is újra együtt. - mosolygott ránk a műsorvezető, mire bólogattunk. - Köztetek most elég sok volt a balhé, ugye?
-   Nagyon sok. - bólintott Louis. - A pletykák nagy részéről nem is tudunk, de végre boldogok vagyunk.
-   Ez a lényeg. - mosolygott. - De mégis mi okozta a hirtelen szakítást? Mert sok pletyka terjeng arról, hogy Rebel, neked nem kell vak pasi.
-   Nem, ez nem így van. - ráztam a fejem. - Én támogatni akartam Louis-t és segíteni neki, de Ő így ítélte meg, hogy gondot jelent nekem és már nem lehetek boldog mellette, így Ő szakított velem. - magyaráztam.
-   Ez nagyon lovagias, de akkor valójában mindketten szerettétek egymást? - kérdezte, mire bólogattunk. - És mi volt az Ella nevű hölggyel? Mellette is boldognak tűntél Louis. - pillantott az említett személyre.
-   Akkor boldog voltam, de egyáltalán nem voltam önmagam. Eltaszítottam magamtól a bandatársaimat, elzárkóztam a külvilágtól és teljes nyugalomra vágytam. - magyarázta.
-   Komolyan? - csodálkozott a nőszemély. - Srácok, ti hogy kezeltétek ezt? - pillantott rájuk.
-   Nagyon rosszul esett, hogy Lou még a telefont se veszi fel nekünk és Jesy emiatt nagyon kibukott. - mesélte Nialler.
-   Igen, aztán kb. helyre jöttek a dolgok, de Louis még mindig olyan életet élt, amire 80 évesen vágynak az emberek. - magyarázta Roxy.
-   Rebel? - nézett a csajokra.
-   Először iszonyatos depresszió, ami olyan szintű volt, hogy nem mertük felügyelet nélkül hagyni, majd a munkába temetkezett, de olyannyira, hogy attól féltünk, hogy teljes kimerültség miatt ájultan találunk rá. - mesélte Becky.
-   Ráadásul Ő is elhajtott maga körül mindenkit. - magyarázta Jesy.
-   Majd Én egy nagyon durva bulin vettem részt és másnap iszonyatosan megfáztam. Mikor megérkeztek a fiúk elmesélték, hogy Louis Ella miatt nem akarja a szemműtétet. - magyaráztam. - Mármint attól félt, hogy akkor majd szakít vele.
-  Te pedig Doncaster-be utaztál? - kérdezte a nő, mire bólogattam.
-  Reb tökéletesen összeszedett. - bólogatott Louis mosolyogva. - Majd utána volt a balesete és a kórházban találkoztam Eleanor-ral. - mesélte. - És beszélgettünk, de Ő sokkal többet képzelt ebbe az egészbe, mint baráti beszélgetés, így ez Rebel-nek többnek is tűnt, emiatt összevesztünk.
-   És elénekelted azt a dalt és azóta minden oké. - fejezte be a sztorit a nő, mire bólogattunk. - Nagyon aranyos volt, szerintem minden lány valami ilyesmiről álmodozik. - mosolygott Louis-ra.
A műsor után elmentünk kajálni, ugyanis már délután négy volt. Hat körül értünk vissza a 1D házba és nem szóltam senkihez és semmihez, csak felfelé igyekeztem, Lou szobájába, ugyanis a fájdalomcsillapító hatása kezdett elmúlni és egy nap csak egyet vehetek be, ugyanis ez annyira erős, lehet még Alkonynak is jó lenne...
-   Hova mész? - kérdezte Liam.
-   Meghalni. - mondtam hátra se nézve.
-   Fájdalomcsillapító? - kérdezte Roxy.
-   Olyan erős, hogy ha a másodikat is bevenném, már drognak számítana. - mondtam, majd végre a lépcső tetején voltam.
Rögtön a fürdőbe mentem, lemostam a sminkem, majd Lou szobájába visszatértem. Loptam tőle ruhákat és kényelmesbe öltöztem.
-   Miért kell neked még így is ennyire gyönyörűnek lenned? - mondta Lou mosolyogva, miután belépett.
-   Nem vagyok gyönyörű, viszont mindenem fáj. - dőltem le az ágyára, mire mellém mászott.
-   Hidd el, egyre jobb lesz. - puszilta meg az arcom, mire elmosolyodtam. - Mid fáj?
-   A karom, a hátam és a fejem. - soroltam.
A karomat végigpuszilgatta, majd nagyon óvatosan megmasszírozta a hátam és a fejem iszonyat profin.
-   Louis... - mondtam kicsit kérdőn.
-   Igen? - mosolygott rám a fejemet simogatva, ugyanis az a mellkasán pihent.
-   Szeretlek. - mosolyogtam rá, majd egy apró puszit nyomtam a szája sarkára.
-   Én is. - húzott kicsit közelebb magához, majd megpuszilta a fejem tetejét. - Szerintem mondjuk aludnod kéne, ugyanis akkor nem fájna mindened és pihennél is. - simogatta az arcom.
-   Akkor megyek zuhanyozni. - nyögtem lustán.
-   Majd reggel. - mosolygott, mire bólintottam, de kimásztam az ágyból. - Most hova mész? - kérdezte értetlenül.
-   Sehova. - mosolyogtam rá.
Megszabadultam a melltartómtól és a hajamat is nagyon lazán összefogtam a fejem tetején. Lou minden mozdulatomat figyelemmel követte, majd elmosolyodott, mikor a melltartómat a fürdőbe hajítottam hanyagul. Ő is felkecmergett lustán, majd ledobálta magáról a felesleges ruháit.
-   Azt láttad? - mutatott az ágy feletti polcon az egyik képre.
Mosolyogva fordultam oda és a mosolyom csak nőtt, mikor felismertem a képet. Törölközőbe csavarva álltam Louis, pedig hátulról ölelt és a tükörben fényképezte le ezt. Tökéletesen élt bennem annak a napnak az emléke, így nagy vigyorral fordultam Louis felé.
-   Édes vagy! - karoltam át a nyakát.
-   Van mivel dicsekednem. - mosolygott, majd kezeit nagyon óvatosan a csípőmre csúsztatta.
-   Imádom azt a képet! - mosolyogtam.
-   Én is, az az egyik kedvencem. - mosolygott, majd elengedtem és egyszerűen bedőltem az ágyába.
Ő követte a példám, majd lekapcsolta a lámpát, közelebb húzott magához óvatosan, elhelyezkedtünk és Lou dúdolni kezdett, ami mindkettőnket kellően elálmosított, majd elaltatott.