2. évad 69. rész

* Sarah szemszöge *

Reggel egyedül ébredtem és Louis-nak semmi nyoma nem volt. Érdekes... Elkezdtem unatkozni, ami nem meglepő, ha már egy hete fekszem, vagy ülök ugyan abban a szobában. Fél órát bámultam ki a fejemből és utána szerencsére nyílt az ajtó. Biztos voltam benne, hogy Louis az, de meglepődtem, mikor a nővérke lépett be. 

-   Jó reggelt! - mosolygott rám. 

-   Jó reggelt. - motyogtam. 

-   Tudom, nem rám számítottál, de jó híreket hoztam. - mosolygott. 

-   Mit? - néztem rá mosolyogva. 

-   Járkálhatsz, ha van veled valaki. - mosolygott. 

-   Komolyan? - néztem rá hatalmas szemekkel nagy mosollyal. 

-   Igen, csak tényleg vigyázz magadra! - mosolygott, mire bólogattam, majd ki is ment. 

Óvatosan felkeltem és a telefonomon megnéztem az időt: 12:28. Elmosolyodtam és belebújtam a papucsomba. Bementem a fürdőbe, felöltöztem és megmosakodtam, majd a hajamat is összekötöttem. Nagyon feldobott, hogy szabadlábon vagyok, tehát rögtön ki is mentem. Rögtön a kórház mögötti parkot vettem célba, ugyanis a legtöbb beteg oda megy ki, ráadásul az ablakom pontosan arra a parkra nézett és már régóta hívogatott. Szerencsére a liftben senki nem szúrta ki, hogy nincs velem senki és így nem járkálhatnék. Amikor végre leért a lift, rögtön a kijáratot vettem célba. Semerre nem néztem, csak mosolyogva kiléptem a friss levegőre. Rögtön megindultam a park felé. Egy zebra választotta el a parkot és a kórházat egymástól. 

-   Sarah! - hallottam meg a hátam mögül a nővérke hangját, mire megpördültem. 

Ő két mankóval a kezében szaladt felém mosolyogva. 

-   Ha már nincs veled senki, legalább ezeket használd! - adta a kezembe, mire elmosolyodtam és elhelyeztem őket megfelelően. 

-   Köszönöm. - mosolyogtam rá. 

-   Nincs mit, de vigyázz magadra! - mosolygott, majd megfordult és beszaladt a kórházba. 

Én mosolyogva folytattam az utam. A forgalmas úton megvártam, amíg átmehetek. Mikor végre beértem a parkba, mosolyogva haladtam egyre beljebb. Semmi kedvem nem volt leülni egy padra és bámulni. Menni akartam és haladni. A fél parkot bejártam, mikor egy nagyon ismerős hangot hallottam a hátam mögül: Louis. Elmosolyodtam és úgy döntöttem, nem fordulok meg, csak ha utánam szól, vagy mellém siet. Már pár perce hallottam, hogy beszélget valakivel, de megcsörrent a telefonom, így nem volt időm hátra nézni. Becky neve villogott a képernyőn. Rögtön felvettem, de sétáltam tovább. 

-   Szia! - mondtam vidáman. 

-   Mi ez a boldogság? - kérdezte hatalmas mosollyal. - Na jó, tudom Roxy mondta, hogy kibékültetek! - nevette el magát. 

-   Igen, de most nem azért vagyok ennyire vidám! - mondtam mosolyogva. - Éppen egy parkban sétálok. 

-   Louis veled van?! Megszöktél?! Hol vagy? - kérdezgetett ijedten. 

-   Nincs velem Louis és nem szöktem el. - mondtam nevetve. - Kiengedtek sétálni. 

-   Nem bízom benned ilyen téren. - mondta. 

-   Ha elszöktem volna, már a kis kocsimban ülnék és hazafelé száguldanék! - kuncogtam. 

-   Nem vagyok biztos benne, hogy nem a versenyautódban ülsz! - mondta, de egy kis szórakozottság bujkált a hangjában. 

-   Tudtommal Louis-nál van a kulcsa. - mondtam mosolyogva. - Voltatok nálunk? - kérdeztem. 

-   Igen voltunk és amúgy azt hiszem nemsokára ott van Liam, Jesy és Niall. - mondta. 

-   Te miért nem jössz? - kérdeztem. 

-   Mert dolgom van. - mondta unottan.

-   És a kutyáim élnek? - kérdeztem. 

-   Igen és mivel most nem vagy ott Te, sem Louis, ezért mindig mást zaklatnak. - nevetett. 

-   Richard? - kérdeztem. 

-   Hiányzol neki nagyon, de ami nagy szó, még Louis is hiányzik neki! 

-   Én tudtam, hogy szereti Louis-t, csak nem mondta soha. - kuncogtam. 

-   Képzeld, nekem is van egy barátnőm, aki folyamatosan ezt játszotta! - mondta unottan. 

-   Jó, de már elmondtam. - mondtam unottan. 

-   És hol van amúgy a herceged? - kérdezte nagy mosollyal. 

-   Nem tudom, reggel óta nem láttam. - magyaráztam. - Amúgy meg nem a hercegem. 

-   De igen! 

-   Nem. Louis maximum a gonoszom lehet, de mindegy. - horkantottam. - Hogy van a lovam?

-   A lovad kérlek olyan szinten hiányol, hogy elment Doncaster-be és vissza. - mondta szomorkásan. 

-   Szegénykém. - szomorodtam el. - Úgy sajnálom Őt. 

-   Én is, de nagy magányában rátalált Joey-ra. - mondta, mire elmosolyodtam. 

-   Alkony és Joey? - kérdeztem meglepetten. 

-   A lovad úgy vigyáz arra a zebracsikóra, hogy az valami hihetetlen. - mondta nagy mosollyal. - Mindentől és mindenkitől megvédi és mindig kísérgeti. 

-   Alkony talált egy barátot! - mondtam vidáman nagy mosollyal. 

-   Alkony úgy vigyáz Joey-ra, mint... - kezdett el gondolkozni. 

-   Mint Én Louis-ra. - fejeztem be a mondatot mosolyogva és elnevettük magunkat. 

-   Tökéletes hasonlat. - mondta mosolyogva. - Csak azt nem értem, hogy Lou miért nem tud vigyázni rád? - kérdezte sóhajtva. 

-   Mert Louis-nak az is megerőltetés, hogy magára vigyázzon és valljuk be, nem igazán megy neki. - kuncogtam. - Képzeld el, ha rám is vigyázna! - nevettem. 

-   Lehet, hogy akkor most mindketten vakok lennétek. - nevetett. 

-   Vagy Ő is kórházban lenne. - nevettem. - De komolyan, ezen ne is gondolkozzunk. 

-   De komolyan, hol van Louis? - kérdezte kíváncsian. 

-   Mondom, hogy ma még nem láttam! - mondtam unottan. - Ha tudnám hol lenne, valószínű ott lennék, mert elvileg egyedül nem járkálhatok, csak ha van velem valaki. 

-   Tudtam, hogy valami szabályt megszegtél! - mondta unottan. 

-   Igen, de mindig szabályt szegek! - nevettem. 

-   Na megyek, mert takarítanom kell! Szia! 

-   Szia! - mondtam mosolyogva, majd letettem és mentem tovább. 

Pár perccel később ismerős hangokat hallottam a hátam mögül. 

-   Louis, Sarah! - kiabált Liam, mire nagy mosollyal megfordultam. 

Mikor megpillantottam, kivel beszélgetett Louis, megdöbbentem és lefagyott a mosoly az arcomról. Eleanor állt mellette mosolyogva és belé karolva beszélt hozzá tovább. Louis egyenesen a szemembe nézett és próbálta kiolvasni belőle, mit is érzek, de ezt magam sem tudtam. Utáltam, csalódtam benne, haragudtam rá és még is ott lebegett valahol a szemem elől, hogy csak beszélgettek, de akkor minek karolnak egymásba?! 

Elkaptam a tekintetem, de éreztem, hogy Louis még mindig engem vizsgál. Próbáltam gyorsan elhaladni mellettük, de ezt a mankó megakadályozta, így elég sokáig éreztem magamon a tekintetét. A földet néztem és úgy haladtam a barátaim felé. Mikor végre elértem hozzájuk, megöleltem Jesy-t. 

-   Jól vagy? - súgta közben. 

Először nem akartam válaszolni, majd mikor elengedett úgy éreztem, hogy ennek most véget kell vetni. 

-   Őszinte leszek, úgysem számít. - néztem rá. - Nem, nem vagyok jól. Rohadtul fáj, hogy már megint pofára estem, de nem változtat semmin! Akkor is hülyének leszek nézve, ha fáj, ha nem. Tökre nem érdekel senkit, de kezdjük ott, hogy engem sem. - rántottam vállat. - Egy valamit bánok. - mondtam és hiába beszéltem eddig Jesy-nek, most Louis-hoz fordultam. 

-   Hogy megbocsájtottál nekem? - kérdezte halkan és a szemeit könnyfátyol fedte.

Legszívesebben odarohantam volna és megöleltem volna, hiszen utálom, ha sír, de most nem tehettem. 

-   Hogy újra élesztettek. - mondtam halkan, majd megfordultam és minden fajta sírás nélkül indultam vissza a kórházba. 

Sajnos lassan haladtam, így éreztem azt a fájdalmasan gyönyörű kék tekintetet, ahogy lyukat éget a hátamba, majd ahogy hangosan káromkodik már sírós hangján, amit utálok hallani. 

-   Sarah állj meg! - szólt utánam hirtelen, mire teljesen összerezzentem és megálltam, de nem fordultam meg. 

Nem szólalt meg, így elindultam és nem érdekelt már sem a síró Louis, sem Eleanor, sem az, hogy mennyire fáj ez az egész. Siettem vissza a kórházba. Mikor végre visszaértem a szobámba, idegesen hajítottam el a mankókat, majd feküdtem be az ágyba, magamra rántottam a takarót és sírni kezdtem. Csak arra vágytam, hogy valaki jöjjön és kirángasson ebből a borzalmas világból egy olyanba, amelyikben jó élni. Egy olyan világba, ahol nem szomorkodik senki. De tudom, hogy ilyen nincs és azt is, hogy nem érdemlem meg. Én egyszerűen nem akartam tudni semmiről, csak elaludni és úgy felébredni, hogy minden vidám. Úgy, ahogy tegnap este, Louis karjai közt elaludtam.

~másnap~
Reggel Jack rángatott ki az ágyból és aztán kezdődött a küzdelem: menjek ki a szobából.
-   Ne csináld már! - mondta már ezredszerre. - Sarah, ettől neked nem lesz jobb!
-   És attól igen, ha kimegyek? - mutattam az ajtóra kedvetlenül.
-   Igen, mert szívsz egy kis friss levegőt, iszol kakaót és felvidítalak! - mondta mosolyogva.
-   Jó, meggyőztél. - mondtam és elindultam ki.
-   A kakaóval, ugye? - kérdezte mosolyogva.
-   Igen. - kuncogtam.
-   Valahogy sejtettem! - forgatta meg a szemét mosolyogva. - És mennyire mehetsz messze a kórháztól? - kérdezte mosolyogva.
-   Nem hinném, hogy a parkon túl császkálhatnék. - mondtam.
-   Tökéletes. - mondta mosolyogva, majd behúzott a liftbe.
Mikor végre leértünk és kiszabadultunk az automatából vettünk kakaót és mentünk tovább. Mikor odaértünk a parkba leültünk az egyik padra. Közben megláttuk Eleanor-t és Louis-t.
-   Sajnálom. - súgta Jack, mire legyintettem Ő, pedig megölelt.
Éreztem magamon Lou tekintetét, majd Jack-re néztem.
-   Kocsival jöttél, ugye? - kérdeztem.
-   Igen. - bólintott. - De nem segítek neked megszökni! - rázta a fejét.
-   Nem ez lenne a terv. - mondtam.
-   Akkor? - horkantott,
-   Üss el. - néztem rá.
-   Nem tudom mi volt ebben, de inkább kérem. - vette el a kakaót, mire megforgattam a szemem.
Fél órát ücsörögtünk és beszélgettünk, majd visszamentünk a kórházba. A szobám előtt kisebb tömeg álldogált. Vagyis: Cara, Roxy, Becky, Lola, Benji, Harry, Niall, Zayn és Louis. Az utóbbira rá se néztem, csak a többiekre értetlenül.
-   Mi történt? - kérdeztem ijedten.
-   Semmi baj! - ölelt meg mosolyogva Cara, mire magamhoz szorítottam. - Csak beszéltem az orvosoddal.
-   Mit? - kérdeztem ijedten.
-   Holnap lesz koncertünk itt Londonban, pontosabban ebben a parkban. - magyarázta mosolyogva Hazza.
-   És megengedték, hogy fellépj! - ugrott a nyakamba Lola, mire magamhoz szorítottam.
-   Él még a lovam? - súgtam a fülébe.
-   Vigyáztam rá. - súgta vissza mosolyogva.
-   Sarah! - szólt mellettem Benji mosolyogva.
Én elengedtem Lolát, majd óvatosan a kezembe vettem.
-   Hiányoztál! - szorítottam magamhoz.
-   Te is! - mosolygott rám. - És tudom, hogy sokat sírtál. - mondta legörbülő szájjal. - De holnap vidám leszel, biztos vagyok benne!
-   Én is! - mosolyogtam.
-   Viszont a nővérke kell, hogy jöjjön veled a koncertre. - mondta Liam.
-   Nem baj, legalább újra mind a színpadon leszünk együtt. - mondtam mosolyogva.
-   Úgy mint régen! - mondta vidáman Zayn.
-   Nem teljesen. - köhintett szomorúan Louis.
Hogy meg ne sajnáljam!
-   Teljesen olyan úgyse lesz soha. - mondtam ridegen.
Egészen estig ott volt velem mindenki és konkrétan még azt is megvárták, amíg elalszom. Nagyon édesek voltak. Boldog voltam és izgatottan vártam azt a koncertet. Remélem jól fog sikerülni ennyi kihagyás, betegség, gyógyulás,  vita, békülés és sírás után is, mint régen.