Nem mondom, hogy jól voltam, de már annyira nem voltam halálomon és a kipihentség sokat dobott az egészen. Nagyot nyújtózkodtam és mélyen beszívtam Louis illatát. Kimásztam az ágyból és kipillantottam az ablakon: szakadt az eső.
Kirázott a hideg, így kinyitottam Louis szekrényét és kivettem belőle egy pulcsit. Csak az egyik pólója és alsója volt rajtam, így belebújtam a pulcsiba, majd mosolyogva léptem ki az ajtón mezítláb.
A lépteim hangját teljesen elnyomta a lenti zaj, így észre sem vették, hogy lemegyek, csak mikor már leértem.
- Mi ez a hatalmas mosoly? - kérdezte mosolyogva Jack.
- Ó, neked fogalmad sincs milyen, mikor közel két hónap után végre kialszod magad! - mosolyogtam rá vidáman. - Nem arra keltem, hogy hajnali 4 van és gyakorolnom kell, vagy versenyre mennem, ahogy arra sem, hogy Cara kiabál! - magyaráztam. - Csak már nem voltam fáradt és felébredtem! - mondtam vidáman.
- És hogy vagy? - kérdezte mosolyogva Fizzy.
- Jobban. - mosolyogtam rá.
- Tudod hogy nézel ki? - mosolygott rám Jack, mire kérdőn néztem rá. - Mint egy kislány az apukája ruháiban. - mosolygott rám.
- Annyira nem vagyok kicsi! - néztem rá morcosan.
- De igen! - csikizett meg, mire felnevettem.
- Megsértettél! - mondtam karba tett kézzel, majd kimentem a konyhába.
Közben mosolyogtam.
- Ki sértett meg? - kérdezte mosolyogva Lotts.
- Én! - hallottam a hátam mögül Jack hangját. - És mitől fogsz megbocsájtani? - kérdezte mosolyogva.
- Kérek puszit! - mutattam az arcomra mosolyogva, mire kaptam rá egy nagy cuppanóst, amin kuncogtam.
- Amúgy Louis, Ella és Anya éppen a vizsgálaton vannak. - mosolygott rám Lottie.
- Végre elment a sötét bátyátok! - sóhajtottam, majd felültem a pultra.
- Nemsokára hazaérnek. - jött be mosolyogva Daisy.
- Miért, hány óra? - kérdeztem.
- Fél egy. - mosolygott Jack.
- Hűha! - mondtam nagyra nyílt szemekkel.
Ekkor nyílt az ajtó és az előbb említett három ember lépett be.
- Lányok, mindent elintéztetek? - kérdezte halkan Jay.
- Persze, Ernie, Doris és Phoebe fent játszanak! - mosolygott rá Lottie.
- Sarah, sokkal jobban nézel ki! - mosolygott rám Jay. - Gondolom jobban vagy.
- Igen, meg sokat segített, hogy kialudtam magam. - mosolyogtam rá. - Úgy nézel ki, mint aki nagyon jó hírekkel jön! - mosolyogtam vidáman.
- Anya, el ne mondd! - nyitott be Louis izgatottan. - Sarah, nagyon köszönöm! - mondta, mire elmosolyodtam és leugrottam a pultról, majd elé léptem.
- És? - húztam el mosolyogva.
- És nagyon sajnálom, hogy bunkó voltam.
- És? - kérdeztem mosolyogva.
- És neked köszönhetem, hogy holnap utánra már valószínű újra látni fogok. - mosolygott.
- És?
- És ha hozzá teszel még egy és-t, kifogyok az ötletekből. - mondta mosolyogva, mire elnevettem magam.
Na ez volt az igazi Louis!
- És most megölelsz! - mondtam, majd a karjai közé bújtam.
Szorosan fogott, mintha bármelyik percben összeeshetnék. Védelmező ölelése volt, mint mindig, ami megmosolyogtatott. Arcomat a nyakába fúrtam és visszagondoltam a rengeteg gyönyörű ölelésre, ami most is könnyet idézett a szemembe.
- Sarah, Te... - kérdezte volna, de hirtelen kiugrottam a karjai közül, majd kirohantam a kertbe sírva.
Becsuktam magam után az ajtót, majd leültem a puha fűbe. Elég hűvös volt kint, de ez nem igazán foglalkoztatott. Csak néztem a semmibe és közben előjöttek a gondolataim.
Nem tudhatja Louis, hogy Én még mindig szeretem, ugyanis boldog Ellával és pontosan ez volt a lényeg! Ő boldog legyen, magamnak már nem adok sok esélyt rá. Egyáltalán nem lepne meg, ha úgy halnék meg, ahogy az álmomban történt. Pontosabban talán inkább csak úgy otthon meghalnék egyedül. Ki tudná, hogy meghaltam? Valószínű, hogy senki. Nem sűrűn látogathattak meg... Talán Lola, Jack, meg a két banda Louis-n kívül. Őt nem tudnám elképzelni. Nem érdekelné a szánalmas kis életem. Valószínű napokig holtan feküdnék a házban, amíg valaki meg nem talál. Akkor pedig lenne egy szánalmas temetésem. A lányok biztosan eljönnének, a fiúk is Louis kivételével. Nem mintha nem lenne benne annyi becsület, hogy eljöjjön, de kinek a házastársa örülne neki, hogy a volt barátjának/barátnőjének a temetésére járkál? Meg hát nyilván tudná, hogy akik tudták, hogy miatta voltam életem végéig egyedül, elkeseredett és hogy miatta adtam fel a boldogságot, nyilván nem látnál szívesen. Pontosan az egyetlen ember nem lenne ott, akitől igazán vágynék a búcsúra.
Ezekből a szörnyű gondolatokból az ajtó rántott vissza a valóságba.
- Sarah... - szólított meg Louis, majd óvatosan megfogta a vállam és leült mellém törökülésbe. - Minden rendben? - kérdezte halkan.
Nyilván, azért rohantam ki sírva, te okos!
- Igen. - súgtam, de már a hangomból is látszott, mennyire nem az igazság, amit állítok.
- Igazán meggyőző volt Sarah... - mondta, majd halványan elmosolyodott. - Tehát, mi a baj? - kérdezte elkomolyodva.
- Én csak... - gondolkoztam mit is mondhatnék. - Mindegy. - legyintettem.
- Nem mindegy. - jelentette ki. - Te sokkal többet segítettél nekem, mint Én bármikor neked. Tehát mondd el kérlek, hátha tudok neked segíteni! - kért.
- De nem akarom elmondani. - mondtam halkan.
- Titok? - kérdezte halkan Ő is.
- Hát... - gondolkoztam el. - Mondhatjuk. - rántottam vállat szomorúan.
- És ki nem tudja? - kérdezte.
- Te... - motyogtam. - Azt hiszem rajtad kívül mindenki.
- És nagy titok? - kérdezte.
- Igazából nincs nagy jelentősége, mert ha elmondom, akkor sem történik semmi. - mondtam.
- És ha igen? - kérdezte.
- Akkor az valakinek úgyis rossz lesz. - mondtam.
- De így neked rossz. - mondta halkan.
- Teljesen mindegy. - legyintettem. - Már tudom milyen lesz a jövőm.
- Miért? - kérdezte értetlenül. - Jósnő vagy?
- Nem, megálmodtam. - mondtam halkan.
- Meséld el! - kért.
- Fölösleges. - mondtam. - A lényeg, hogy boldogtalan voltam.
- De érdekel! - mondta határozottan. - Nem rohanok sehova, időm mint a tenger!
- Egyedül éltem a Witches házban. - kezdtem bele halkan. - Idős néni voltam. Gyerekek, unokák és férj nélkül, szomorúan és magányosan éltem. - meséltem. - Érdekelt, hogy mi van veled, így elindultam ide a versenyautóval. - magyaráztam. - És megismertem az autódat egy ház előtt. - meséltem. - Megálltam, bekopogtam és Te nyitottad ki. Hát hozzád képest úgy néztem ki mint egy aszalt szilva, de mindegy. - mondtam, mire elnevette magát. - És semmit nem tudtam. Te meglepődtél, hogy nem kórházban vagyok, amit egyáltalán nem értettem, majd elmagyaráztad, hogy tüdőrákom van. - mondtam és sírva fakadtam. - És konkrétan összeomlottam. - sóhajtottam. - És a Te pulcsidban voltam és sírva elmagyaráztam, hogy Én még mindig szeretlek. - mondtam a könnyeimet törölgetve. - Te meg azt mondtad, hogy szerettél! - emeltem ki a hosszú t-t. - És kirohantam, bevágódtam az autóba, gázt adtam, de a könnyeim miatt nem sokat láttam és egy fába hajtottam. - mondtam és kis szünetet hagytam, mert a könnyeimet törölgettem. - És csalódott voltam, hogy nem haltam meg. - motyogtam magam elé. - Igazából vágytam. arra, hogy végre vége legyen a szenvedésnek. - mondtam halkan. - De rá kellett jöttöm, hogy túléltem és idegesen a kormányra döntöttem a fejem. - magyaráztam tovább. - És akkor úgy éreztem, nincs már sok időm. Érezte, hogy percek vannak hátra az életemből. - mondtam halkan és újra megindultak a könnyeim. - De a nevemet kiabáltad, majd kinyitottad az ajtót. És rengeteg mindenért könyörögtem neked. - sóhajtottam. - Azt kértem, hogy mindig legyél boldog, hogy mikor majd Te is érzed, hogy perceid vannak, ne rám gondolj, hanem a családodra, csak arra amikor megkérted a kezem a focipályán. - mondtam és halványan elmosolyodtam.
- És meg... - dadogott kérdő hangon.
- Meghaltam, de megcsókoltál. - mondtam halkan. - Pontosabban az utolsó, amit a világból érzékeltem a csókod volt. - mondtam halkan sírva.
- De ez sosem történhet meg. - mondta.
- Miért? - néztem fel rá.
- Mert ez csak egy álom volt. - mondta halkan.
Abban reménykedtem, hogy azt mondja, hogy "Mert szeretlek!", de hát álmodik a nyomor...
- Ch... - forgattam a szemem. - Csak azért mondod, hogy ne könyveljem el, hogy szar jövőm lesz. - motyogtam. - Pontosan tudod, hogy a legtöbb jövővel kapcsolatos álom valóra válik. - néztem rá.
- Ez nem fog. - mondta és előre nézek.
- Még ki tudja, mennyi időm van boldognak lenni. - mondtam. - Most kéne élnem.
- Fogd már fel, hogy nem fog megtörténni! - mondta kissé idegesen.
- De meg fog. - jelentettem ki. - És nem úgy akarok meghalni. - gondolkoztam el. - Bár be kell valljam, az álmomban egy pillanatnyi boldogságomban haltam meg, mégsem voltam valóban boldog.
- A csók boldoggá tett? - kérdezte.
- Igen. - mondtam halkan. - Viszont mind tudjuk, hogy ilyen csak a mesében van. - mosolyodtam el keserűen. - Valószínű már az ütközésbe belehaltam volna.
- Nem hiszel a sorsban? - kérdezte.
- Hogy is hinnék valamiben, ami nem létezhet, hiszen minden cselekedetemmel változtatnám? - kérdeztem.
- Sorsod akkor is van. - mondta. - Csak meg tudod változtatni és ha okos vagy, jó irányba változtatod.
- Tegyük fel, hogy meggyőztél. - mondtam és kérdőn néztem rá. - Mit akarsz ebből kihozni? - kérdeztem.
- Lehet, hogy pontosan az volt az oka annak, hogy ezt álmodtad, hogy tenni akarj ellene! - mondta. - Lehet, hogy pont az ellenkezőjét csinálod, mint ami a cél lett volna ezzel. - magyaráztad. - Elfogadod ahelyett, hogy ezáltal nagy levegőt vennél és minden erőddel azon lennél, hogy elkerüld. - mondta, mire végiggondoltam.
- Nem mondasz hülyeséget. - mondtam halkan. - De mi van, ha semmi nem fog sikerülni és csak még rosszabb lesz minden? - kérdezte félve.
- Én azt hittem, szeretsz kockáztatni és minden kihívást teljesíteni akarsz. - mondta és elmosolyodott. - Küzdj az ellen, hogy boldogtalan legyél!
- De megígérsz valamit? - néztem rá.
- Mit? - kérdezte.
- Ha látod, hogy valami hatalmas hülyeséget akarok csinálni, észhez térítesz és ha esetleg nem sikerülne ez az egész és szomorúan jönnének el az utolsó perceim, megcsókolsz majd? - kérdeztem félénken.
- Miért, szeretsz? - kérdezte.
- Haragszom rád. - jelentettem ki. - Nagyon haragszom egy csomó mindenért, de leginkább azért, mert nem akartál elmenni a vizsgálatra. - magyaráztam.
Nem akartam válaszolni.
- Ez nem válasz. - mondta.
Csőbe húzott!
- Nem tudom. - mondtam halkan.
Már hogy ne tudnád?! Szereted!
- Azt az embert utálom, aki nyugalmat akar, aki inkább a látását adja, minthogy szakítson vele egy lány. - mondtam. - Pontosan tudod, hogy mennyire utálom a félőseket. - mondtam határozottan. - Légy férfi! Ha szakít veled, hát szakít! Nem várhatja el senki, hogy odaadd neki az egészséged. Legyen merszed élni és ahelyett, hogy Te is olyan félős néma leszel, mint Ella, próbáld Őt is normálissá tenni! Ugyanis Louis Tomlinson egy olyan srác, aki pörög, vidám, vicces, erős, néha morgós, pimasz, bátor és spontán. - mondtam és elmosolyodtam.
- És most ki vagyok? - kérdezte.
- Átmenet egy kismiska és magad között! - löktem meg.
- Kismiska? - mosolyodott el.
- Pontosabban kismiska bácsi. - néztem rá.
- Egyre jobb. - kuncogott.
- Hát mindennek neveznélek, csak a duracel nyuszinak nem, aki voltál. - mondtam.
- Tudod ki ül most mellettem? - kérdezte.
- Én?! - kérdeztem furán.
- Olyan, mintha a duracel nyuszi énemmel ücsörögnék. - mosolyodott el. - Mármint külsőre nem. - mondta. - Egy dögös csaj duracel nyuszival. - vigyorgott.
- Nem is látsz! - mondtam felhúzott szemöldökkel.
- De pontosan le tudom írni, mi van rajtad. - mosolygott.
- Halljuk. - mosolyodtam el.
- Az egyik kötött pulcsim, ami neked combközépig ér, a póló... - gondolkozott. - Rövid ujjú és szerintem egy fekete Marvel-es. - mondta mosolyogva
Hogyan?! Tuti, hogy nem látta! Megkérdezett valakit?! De ma még senki nem látta mi van rajtam!
- Melltartó nincs rajtad. - mondta pimasz vigyorral.
- Ezt honnan tudod?! - löktem meg.
- Tippeltem. - nevetett. - De bejött! - nevetett, mire Én is kuncogtam. - És abban is biztos vagyok, hogy az Én tusfürdőmmel fürödtél. - mosolygott.
- Miért vagy ebben ennyire biztos? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem lenne gusztusod Elláét használni, sőt lehet, hogy rá se néztél. - mosolyodott el. - Kényelmetlenül éreznéd magad úgy és amúgy is sokkal menőbbnek érzed magad nála. - mondta mosolyogva.
- Hát nem vettem észre... - mosolyodtam el. - És be kell vallanod, hogy tényleg menőbb vagyok nála. - mosolyogtam magabiztosan.
- Az vagy. - mosolygott.
- Ja és nem gondolod furának, hogy a barátnőd szerintem az ágyadra se mer ráülni, míg a lány, aki a volt barátnőd és mondhatni már semmi nem fűz hozzá, a Te ruháidban flangál a házatokban? - kérdeztem mosolyogva.
- Rá mer ülni az ágyamra! - lökött meg mosolyogva, mire kuncogtam.
- De nem aludt még itt! - mosolyogtam rá.
- Hát... nem... - mondta halkabban mosolyogva. - De tetszik, hogy nem adja meg magát olyan könnyen. - mondta.
- Mert Én egy ribanc vagyok? - kérdeztem.
- Nem ezt mondtam és sosem mondanám rád! - mondta határozottan.
- Tudom, csak kérdeztem. - mondtam. - Ezzel szemben mi a véleményed rólam? - kérdeztem.
- Te teljesen más kategória vagy. - jelentette ki. - Te sem adnád oda magad mindenkinek. - mondta.
- Leginkább senkinek. - súgtam szinte magam elé.
- Miért, azóta nem volt barátod? - kérdezte halkan.
- Nem. - mondtam. - Pontosan tudod, hogy mennyire félek! - mondtam.
- De azt hittem, hogy... - motyogott.
- Mondd, ki? Ki szoktatott volna hozzá a normális dolgokhoz? - kérdeztem szomorúan. - Egyszerűen attól is féltem, hogy a kezedbe vegyél.
- De hát mi lett azzal, amit elértünk? - kérdezte.
- Elveszett. - mondtam halkan. - Azóta ez az egész csak erősödött. - mondtam. - Egyre rosszabb és rosszabb lett. Amikor felemeltél, sírva fakadtam és sikítottam! - mondtam elborzadva.
- Sajnálom. - mondta halkan.
- Mit? - kérdeztem.
- Hogy csak úgy ott hagytalak. - mondta.
- Minden jogod megvolt hozzá. - mondtam határozottan. - Nem szerettél, ez volt a helyes. - mondtam, majd felálltam és bementem.
- Sarah. - mondta hátam mögött Louis.
- Igen? - fordultam hátra.
- Fájt, ugye? - kérdezte halkan.
- Piszkosul. - súgtam magam elé.
- Én... sajnálom. - mondta. - Mindennél jobban sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. - mondta halkan.
- Nincs mit sajnálnod. - mondtam halkan. - Boldog vagy, nem? - kérdeztem. - Boldogabb voltál, mikor szakítottunk, nem? - kérdeztem. - Mert ha igen, akkor nincs mit sajnálnod. - mondtam határozottan. - Ha meg nem voltál boldog, csakis magad miatt sajnáld. - hagytam egy kis szünetet. - Valószínű, velem úgyse lett volna már rendes jövőnk. - mondtam halkan, majd hátat fordítottam és fel akartam menni, de megállított.
- Miért? - kérdezte. - Nem szerettél?
- De szerettelek, viszont nem gondolod, hogy túl sok volt a szenvedés? - kérdeztem. - Nem lehet, hogy az a rengeteg szenvedés jel volt?!
- Nem Sarah! - mondta határozottan. - Próbák voltak, amiket kiálltunk. - mondta.
- Nem mindet. - mondtam halkan. - Ha próbák voltak, az utolsón elbuktunk. - mondtam.
- Én buktam el, nem Te! - mondta.
- Teljesen mindegy ezen veszekedni, nem? - kérdeztem. - Már annyira mindegy! - rántottam vállat.
- Miért lenne mindegy? - kérdezte mérgesebben. - Miért akarod feladni?
- Miért, Te nem azt tetted? - kérdeztem. - Minek fussak utánad, ha nem érdekellek?! - kérdeztem mérgesen. - Ezzel töltöttem éveket és eldobtál! - mondtam. - Én mégis megint itt vagyok, viszont elfelejtheted, hogy Én itt egyedül könyörögni fogok neked! - jelentettem ki magabiztosan.
Én mérgesen mentem fel, majd bementem a kicsik szobájába.
* Lottie szemszöge *
- Mondd kedves Louis?! - kezdtem mérgesen. - Miért kell mindig megríkatni szegény lányt? - kezdtem kiabálni. - Nem érdemli meg! Nagyon nem! Konkrétan eddig képes lett volna térden állva könyörögni neked és csoda, hogy nem tette meg! - kiabáltam. - Mit gondoltál, majd egész életében a magadénak gondolod, néha megdugod és majd az tökéletes lesz?! - kiabáltam a bátyámra. - Elmesélném, hogy vannak érzései és mondhatni hogy szegény most már nem gödörben van, hanem szakadékban! Meddig szeretnéd még lejjebb és lejjebb taszítani?! - kiabáltam.
- Lottie, Én... - mondta volna, de közbe vágtam.
- Sajnálod?! Hát van mit! - kiabáltam. - Konkrétan eljött ide, ki tudja melyik országból és helyre tette az agyad, miután Te két hónapja le se szartad!
- Tudom, de...
- Mi a de? - kérdeztem, majd hagytam egy kis szünetet. - Tudod mit?! - kérdeztem kiabálva. - Ez a lány képes lenne odaadni neked az életét, csakhogy boldog legyél, Te mégis lábtörlőnek nézed! Bocs, néha jó fej vagy vele, majd az egészet lerombolod és sírva rohan fel! Én a helyedben nagyon gyorsan csinálnék valamit! - szóltam rá nyomatékosan. - Döntsd el, hogy mit akarsz tőle és mondd meg neki!
Igen, ennyire felidegesített! Mert nem bírom nézni, ha ennyire ocsmányul bánnak egy lánnyal. Főleg nem Sarah-val, aki 40 fokos lázzal elrohant Doncaster-be Louis miatt, akit tényleg szeret. Viszont az Én "eszes" bátyám nem fogja fel, hogy mennyire szereti ez a lány és nem tesz semmit, csak minden második tettével megbántja szegényt.
Szia :)!
VálaszTörlésFrenetikusan csodálatos volt!:)
Nagyon köszönöm! :)
Törlés