2. évad 61. rész

Sziasztok! Megérkeztem ezzel a résszel is. Igazából nem tudom mit mondjak róla... tetszik is meg nem is... mindegy, mondjátok meg ti, hogy jó lett-e! Jó olvasást! :)

*Sarah szemszöge *

Hogy mit is érzek? Biztos vagyok benne, hogy mindennél jobban szeretem Louis-t. De Őt ez nem érdekli. Nem mintha ezt így elmondtam volna neki, de minek?! Úgyse lesz akkor sem semmi másabb! 

Mikor felkeltem Louis szobájában, akkor tudatosult bennem, hogy ma veszik le a kötést a szeméről, vagyis ma derül ki, hogy lát-e. 

-   Sokkal jobb így! - hallottam Louis vidám hangját lentről. 

Én konkrétan olyan lendülettel akartam kiugrani az ágyból, hogy leestem arról, majd felpattantam és ahogy hirtelen egy pulcsiért rohantam, belerúgtam az ágyba, mire halkan sikítottam, de elnevettem magam. Magamra húztam a pulcsit, majd a hajamat hagytam, hogy borzosan ugráljon a fejem körül. Le akartam rohanni, de nem nyitottam ki elég gyorsan az ajtót, így neki vágódtam fejjel. Mérgesen, mégis nagy mosollyal nyitottam  ki. Elkezdtem lerohanni, majd egyszerre kapta rám a tekintetét Jack, Lottis és Daisy, de a mutató ujjam a szám elé emeltem, hogy ne szóljanak Louis-nak. Olyan lendülettel értem le, hogy ha nem kapaszkodom meg Louis-ban, biztosan pofára esek. Közben hapciznom is kellett, ugyanis a betegségem még nem múlt el természetesen. 

-   Meg vagy? - nézett rám mosolyogva Louis, mire felemeltem a mutató ujjam és hapciztam, amin nevettek. 

-   Most már igen! - mosolyogtam. 

Nagy mosollyal láttam, ahogy végig akart mérni tetőtől-talpig, de a kezemmel eltakartam a szemét és nevetve megöleltem. 

-   Szerintem megérdemlem, hogy végre lássam a hülye képed! - ölelt magához szorosan, mire elengedtem és egy 1000 wattos mosolyt villantottam rá. 

-   Látod, még mindig ugyanolyan gyönyörű vagyok! - játszottam a nagyképűt. - De most komolyan! - vigyorogtam rá. - Már jó ideje nem láttál ilyen szépséget! 

-   Már jó ideje esélyem se volt rá! - nevetett. 

-   Gonosz! - nyújtottam rá a nyelvem. 

-   Milyen rombolást végeztél a szobámban? - kérdezte mosolyogva. 

-   Leestem az ágyadról, majd belerúgtam és végül lefejeltem az ajtódat! - néztem rá. - Ja és bebaciztam neked! - vigyorogtam gonoszan. 

-   Te maga vagy a fertőzés! - mondta gonosz mosollyal. 

-   Tudod az volt a tervem, hogyha már minden oké kapsz egy akkora... - mondtam volna, de közbe vágott. 

-    Puszit? - kérdezte vigyorogva, majd elkomorodott. - Tudom, hogy pofont. - fintorgott. 

-    Akkorát, amekkorát érdemeltél volna, de szerintem vannak még jelentkezők, akik agyonverjenek. - legyintettem. 

-    De kapok egy rendes ölelést? - kérdezte mosolyogva. 

-    Megérdemled? - kérdeztem. 

-    Nem, de megesik rajtam a szíved? - kérdezte ártatlan mosollyal, mire elnevettem magam, majd megöleltem. - Ugye ettől még haragszol rám? - kérdezte. 

-   Ó, nem is tudod mennyire. - bólogattam. 

-   Akkor jó ideig ez volt az utolsó ölelésünk? - kérdezte megint kissé elszomorodva. 

-   Oszd be egy életre. - mondtam. - Majd utoljára mikor mindennek vége. - súgtam. 

-   Nem fog megtörténni! - mondta idegesen és eltolt magától. 

-   Nem értem, hogy miért tiltakozol ellene! - ingattam a feje, majd felnéztem rá. - Te boldog leszel! 

-   Te meg hülye vagy! - mondta, majd felment. 

-   A nővérünk behisztizett. - kuncogott Lottie, mire azért mind kuncogtunk rajta, még Ella is. 

-   Szerintem haza kéne mennem. - mondtam. 

-   Sarah, ugye tudod, hogy az semmire sem lenne megoldás? - kérdezte Jay. 

-   Hát itt nem lenne ennyire feszült a hangulat! - mondtam. 

-   Először is nem gyógyultál meg, plusz tökre bírom Jack-et! - mondta Fizzy, majd zavartam kijavította magát. - Mármint bírjuk. - makogott. - Mi. - mosolyodott el zavartan. 

Jack csak vigyorogva nézte a zavarban lévő Fizzy arcát.

-   Cuki vagy. - csípte meg az arcát Jack vigyorogva. 

-   Vigyázz magadra! - fenyegettem meg Jack-et, aki elém lépett és felém tornyosult. 

-    Mert? - kérdezte vigyorogva. - Mi lesz ha nem? - kérdezte, majd a vállára dobott mint egy zsákot. 

-    Egyáltalán nem vagy vicces! - ütögettem a hátát, mire elnevette magát. 

Közben Ella már rég felment Louis-hoz. 

-    Ne magyarázz! - mondta és a fenekemre csapott. 

-    Amúgy is beteg vagy, ágyban a helyed! - jelentette ki. 

-    De unatkozom egyedül! - nyafogtam. 

-    Ikrek, gyertek! - intett nekik Jack, mire nevetve jöttek utánunk. 

Együtt mentünk fel, majd Jack előre engedte Louis ajtajánál a két lányt, majd utánuk belépett. 

-    Jack, Te tök idegesítő vagy! - nyafogtam.  

-    Te is kedvesem! - nevetett, majd megpaskolta a fenekem. 

-    Hagyd a popsim! - mondtam, majd elnevettem magam. 

-    A kis popsidat? - kérdezte nevetve. 

-    Pontosan! - nevettem. - Na, tegyél le! - mondtam akaratosan. 

-    Oké. - mondta mosolyogva, majd az ágyhoz vitt, majd a takarót arrébb dobva belefektetett Louis mellé, majd betakart. 

Louis nem volt betakarózva, csak ült mellettem. Az ikrek leültek az ágy mellé. 

-    Sarah, pihenj és viselkedj! - mutatott rám Jack. 

-    Te is! - mutattam rá mosolyogva, mire elnevette magát, megforgatta a szemét, majd kiment.
-    Sarah! - nézett rám mosolyogva Phoebe.
-    Mondjad! - vigyorogtam rá.
-    Te tényleg olyan nagyon atomul tudsz vezetni? - kérdezte.
-    Aha. - vigyorogtam.
-    És ki vezette már a kocsidat? - kérdezte mosolyogva Daisy.
-    Louis, amikor még nem volt papa! - néztem fel rá huncut mosollyal, de csak mérgesen nézett rám. - Meg morcos. - legyintettem, mire Daisy és Phoebe kuncogtak. - Meg talán Roxy... - gondolkoztam. - Nem sokan.
-    És tudsz ilyen nagyon menő dolgokat, mint a filmekben? - kérdezte Phoebe.
-    Hát autót még nem robbantottam fel. - nevettem. - De amúgy nem mindent, viszont elég sokat. - mosolyogtam.
-    Ez tök menő. - mosolygott Phoebe, mire vállat rántottam.
-    Túl sok volt a sérülés. - magyaráztam. - Többször végeztem a falban, vagy belém jöttek hátulról. - mondtam. - Egyszer valami tönkre ment az autómon, lassulni kezdtem, de hátulról nem tudtak kikerülni és belém jött egy, majd sorban a többiek. - meséltem. - Eltörtem az orrom és volt egy csomó bajom még, amikre nem emlékszem. Iszonyú fájdalmaim lehettek, de a legnagyobb elfoglaltságom az idegesség volt. - nevettem. - Kb. senki se tudta, hogyan másztam ki a kocsimból, vagy egyáltalán hogyan álltam lábra. - nevettem. - Viszont olyan szinten ideges voltam, hogy kiszálltam, kimentem a pályáról és leültem cigizni. - nevettem.
-   Törött orral? - kérdezte nevetve Daisy.
-   Igen. - nevettem. - Szörnyű lehettem.
-   Most is az vagy. - morogta Lou, mire rá néztem mérgesen. - Ne nézz így rám, ez az igazság. - mondta, mire meglöktem.
-   Örülnék, ha Te rám néznél és nem magad elé! - mondtam karba tett kézzel, mire rám nézett. - Kösz! - morogtam. - És nem vagyok szörnyű, az Te vagy! - mondtam és elmosolyodtam.
-   Gyerekes vagy! - horkantott.
-   Tudtommal Te is. - rántottam vállat.
-   Én már felnőttem! - jelentette ki magabiztosan.
-   Hát rendben felnőttkém! - nevettem. - Akkor engem minek neveznél? - kérdeztem.
-   Komolytalan kislánynak. - mondta.
-   Köszönöm, ez is szeretnék maradni. - vigyorogtam. - És ha már itt tartunk... - vigyorogtam rá. - Megpofoztam egy felnőttet! - nyújtottam rá a nyelvem.
-   Direkt idegesítesz tovább? - kérdezte mérgesen. - Az a célod, hogy utáljalak?
-   Azt hittem, Te bírod csipkelődést! - mondtam pimasz mosollyal.
-   Ő már csak a tv-t, Ellát, a kanapét és az ágyát bírja. - nevetett Phoebe.
-   Észrevettem. - vigyorogtam.
-   Tudod, mióta látok talán bátrabb lettél. - mondta összehúzott szemekkel.
-   Sose féltem tőled. - mondtam. - Talán fordítva igaz. - mosolyogtam.
-   Én nem féltem tőled! - nézett rám mérgesen.
-   Ó, dehogynem! - vigyorogtam  rá.
-   Mondd, mikor? - kérdezte karba tett kézzel.
-   Minden másodpercben, amikor Eleanor-ral jártatok. - vigyorogtam. - Pontosan tudod, hogy valami ördögnek tekintettél.
-   Nem féltem tőled, csak utáltalak. - mondta.
-   Sosem utáltál. - mondtam magabiztos mosollyal. - És most is csak idegesítelek, de nem utálsz.
-   Miért ismersz ennyire? - kérdezte összehúzott szemmel, majd elmosolyodott.
-   Talán mert mindenkinél többet tudok rólad? - mosolyogtam rá.
-   Én is rólad! - mondta.
-   Hiba volt megtudnod. - mondtam.
-   Miért? - kérdezte. - Sosem éltem vissza vele.
-   Még nem. - mondtam halkan.
-   Nem is fogok. - súgta, mire halványan elmosolyodtam.
-   Sarah, neked nem kéne aludni? - kérdezte Daisy kuncogva.
-   Nos, szerintem Ti nagyon aranyosak vagytok és nem köptök be. - mosolyogtam.
-   Majd Én! - mondta Louis.
-   Te miért nem bulizol? - löktem meg mosolyogva.
-   Mert nem vagyok Te! - lökött vissza.
-   Én sem bulizom folyamatosan! - néztem rá mérgesen. - Bár most beteg vagyok egy buli miatt, de az mindegy. - legyintettem nevetve.
-   Mondd kedves Sarah! - nyitott be a szobába mérgesen Jack, mire villantottam rá egy 1000 wattos vigyort.
-   Mit mondjak? - vigyorogtam.
-   Mi nem érthető abból, hogy aludj? - kérdezte mérgesen.
-   Tökéletesen értettem, csak nem hajtottam végre! - mosolyogtam.
-   Miért nem alszol? - kérdezte.
-   Mert nem vagyok álmos? - kérdeztem mosolyogva.
-   Amúgy Jesy hívott, mert tiszta ideg volt, mert nem hoztál telefont! - mondta Jack.
-   Csak is azért, mert a kocsimban hagytam kikapcsolva. - mosolyogtam.
-   És most miattad is aggódnak? - nézett rám Louis mérgesen.
-   Te ilyen témában hozzám se szólj! - néztem rá mérgesen.
-   Azonnal hívj vissza mindenkit, aki hívott! - mondta Louis határozottan.
-   Biztos, hogy nem fogok. - mondtam, már csak azért, hogy ne tegyem, amit nekem parancsolt. - Te nekem nem magyarázol! - mondtam mérgesen.
-   Nehogy már Te legyél felháborodva! - kezdett kiabálni. - Becsörtettél a házunkba, majd felpofoztál, majd direkt bűntudatot keltettél bennem azzal, hogy bekamuztad azt az álmot, mert nem bírod felfogni, hogy nem szeretlek! - kiabált idegesen.
Itt iszonyatosan kiborultam. El sem akartam mondani neki, Ő kérte, hogy elmondjam!
-   Semmiféle bűntudatot nem akartam kelteni benned, de kérted, hogy elmondjam! - kiabáltam.
-   De az egészet csak kitaláltad! - kiabáltad.
-   Te aztán tudod! - mondtam, majd megindultam az ajtó felé, mire Jack elém állt, hogy megöleljen, hiszen látta, hogy teli van a szemem könnyekkel, de kikerültem, majd kiviharzottam az ajtón és bevágtam magam után.
Lerohantam, majd bementem a nappaliba és lecsapódtam a kanapéra és az arcomat a tenyerembe temettem.
-   Sarah, miért veszekedtek ennyit? - kérdezte halkan Lottie, miközben leült mellém.
-   Mert szeretem, de folyamatosan a földbe döngöl. - súgtam.
-   Tudom és nagyon sajnálom, hogy ennyire hülye. - mondta.
-   Megyek, autózom egy kicsit, de nem mondd el neki, hogy hova mentem, sőt, csak Jack tudhatja, de Ő sem jöhet utánam! - néztem rá, mire bólintott.
Az ajtóhoz mentem és nem törődve azzal, hogy mennyire kevés ruha van rajtam, felhúztam a cipőm.
-   Sarah! - hallottam Louis hangját és a lépteit a hátam mögül, de felálltam a földről és a kilincshez nyúltam, mikor éreztem, hogy majdnem a hátamhoz ér a mellkasa és a kezével az ajtónak támaszkodik a vállam fölött.
Jól esett a közelsége, viszont a legrosszabb helyzetben voltunk.
-   Mi van? - kérdeztem halkan sírva, de meg sem fordultam.
-   Én... - mondta volna, de keserűen elnevettem magam.
-   Sajnálod! - fejeztem be. - Én azt sajnálom, hogy azt feltételezed rólam, hogy azért kitalálnék ilyeneket, hogy rosszul érezd magad. - mondtam halkan lehajtott fejjel. - Egyedül azt szeretném, hogy boldog legyél. - mondtam.
-   Sosem feltételeznék rólad ilyet. - mondta halkan.
-   Megtetted. - mondtam, mire a karját visszaengedte maga mellé, így szabad utat engedve nekem.
-   Nem gondoltam komolyan. - mondta halkan, mire a keserű mosoly visszatért az arcomra, majd kinyitottam az ajtót és kiléptem volna, de szólásra nyitotta a száját. - Sze... - mondta volna remélem azt a bűvös szót, ami megállíthatott volna, de megakadt közben. - Sarah. - javította ki magát gyorsan.
Minek is reménykedem?!
-   Igen? - kérdeztem halkan, még mindig háttal neki.
-   Hova mész? - kérdezte.
-   Hülye lennék megmondani. - mondtam, majd kiléptem és becsuktam az ajtót.
Beültem az autóba, majd az ismert pusztáig száguldottam. Ott csakis az idegesség miatt kezdtem száguldozni, természetesen nem csak egyenesen, cifráztam, hogy azért mégse unjam annyira. Minimum 2 óráig ott őrjöngtem, majd az egyik kézifékes kanyarban megpillantottam egy ismerős autót. Leállítottam a motort, majd nyugodtan hátra dőltem.
-   Mi a jó őrület vezet téged mindig arra, hogy utánam gyere?! - dühöngtem magamban.
Louis mellém állt autóval, majd lehúzta az ablakot.
-   Miért nem mondtad? - kérdezte.
-   Mert nem engedtél volna. - mondtam.
-   És nem küldesz el? - kérdezte.
-   Két óra alatt, már simán meghalhattam volna, nem mindegy? - kérdeztem.
-   Ezt meg ne halljam még egyszer! - mutatott rám mérgesen.
-   Verseny? - mosolyogtam rá.
-   Kinek lenne izgalmas? - kérdezte unott arccal.
-   Neked. - mondtam, majd kihúztam a kulcsot, kiszálltam, majd odamentem Louis ajtajához és kinyitottam. - Gyorsan! - sürgettem, mire kiugrott és így a mellkasa az enyémhez ért.
-   Komoly? - csodálkozott.
-   Remélem, hogy látsz! - mondtam, majd elmosolyodtam és a kezébe nyomtam a kulcsot. - Viszont ha baja lesz, Én fogok gondoskodni róla, hogy ne láss! - fenyegettem, mire bólogatott, majd autót cseréltünk.
-   A házunkig! - mondta Louis, majd beindítottuk a motort, számoltam és elindultunk.
Természetesen végig Ő vezetett és Ő nyert. A házuk előtt kiszálltunk, majd visszaadtam neki a kulcsot.
-   Még sose győzött le mondhatni senki, tehát ezt a pályán senkinek nem mondod! - fenyegettem, mire bólogatott.
-   De a családomnak dicsekedhetek? - kérdezte.
-   Add ide a kulcsot! - mondtam, mire a magasba emelte úgy, hogy véletlen se érjem el. - Kemény módszereket fogok alkalmazni! - figyelmeztettem.
-   Tessék! - nyomta a kezembe mosolyogva. - Nincs semmi baja! - bökött lazán a kocsira.
-   Én egy kicsit meghúztam! - mondtam, mire ijedten ment a kocsijához és kezdte el alaposan körbe nézni.
Jól szórakoztam rajta, majd mikor meguntam, megindultam az ajtó felé és pont mikor benyitottam, hátra szóltam neki.
-   Komolyan elhitted? - nevettem. - Ez aranyos, de nem az vagyok, aki meghúzza a kocsid! - nevettem, mire egy mérges pillantás lett a jutalmam és utánam sietett.
-   Nem volt vicces! - nézett rám morcosan, de egy kis mosoly ott bujkált az arcán.
-   Amúgy a Te cipődben voltam. - mondtam mosolyogva miközben beléptem.
-   Az Én pulcsimban vagy, a pólómban és az alsómban. - sorolta mosolyogva. - Nyilván a cipőm fog leginkább zavarni! - nevetett.
-   Jó, csak mondtam. - rántottam vállat, majd lerúgtam a cipőt és mezítláb folytattam az utat a nappaliba.
Daisy szaladt felém, majd megölelt.
-   Mi ez a nagy szeretet? - kérdeztem mosolyogva és visszaöleltem.
-   Mindig ölelgetlek! - mosolygott.
-   Igazad van. - bólintottam mosolyogva. - De mi történt itt? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Kedves Hercegnőm! - lépett ki mérgesen Jack, mire Daisy elengedett Én, pedig a nyakába ugrottam, mire elnevette magát és az arcát a nyakamba fúrta. - Ez most nem olyan jó, Louis illatod van. - mondta nevetve és kissé elhúzódott, de azért még ölelt.
-   Tudod, ilyen mikor nem hozol nekem cuccot! - mondtam karba tett kézzel.
-   Miért nekem kellett volna? - kérdezte. - Azt nem mondtad, csak minden mást! - mondta mosolyogva.
-   Mert tudod milyen vagyok, mikor rohanok, nem? - kérdeztem mosolyogva.
-   Amúgy hogyan szereztél jegyet? - kérdezte nevetve Louis.
-   Azt mondtam, hogy a volt barátom öngyilkos akar lenni, akibe szerelmes vagyok. - nevettem.
-   Miután végigrángattál a repülőtéren! - lépett oda nevetve Fizzy.
-   Jó, szerintem ha elkaptak volna, elveszik a jogsim! - néztem rá nevetve.
-   Tudni sem akarom! - sóhajtott Louis.
-   Szerintem sem! - nevetett Jack.