2. évad 59. rész

Sziasztok! Újra itt vagyok résszel! Remélem tetszeni fog, jó olvasást! 

* Sarah szemszöge *

Villám gyorsan hámoztam le magamról a göncöket, amiket magamra aggattam, majd felkaptam egy viselhető öltözetet. A külsőm nem zavart igazán. Belebújtam egy torna cipőbe és a farzsebembe csúsztattam a kocsikulcsot. A magas lázam most nem jelentkezett a dupla adag lázcsillapító miatt, ami kellőképpen felpörgetett. Felkaptam a bőrkabátomat, majd konkrétan kitörtem a szobából. Rohantam a bejárati ajtóhoz az engem figyelőkkel nem törődve. 

-   Hova mész? - kiabált ijedten Harry. 

-   Megtenni valamit, amivel rohadtul elkéstem! - kiabáltam, majd kimentem az ajtón és bevágtam magam után. 

Nem bajlódtam a lifttel, lerohantam a lépcsőn, majd a hallban az embereket arrébb lökdösve vágtam utat magamnak az ajtóhoz. Mikor kiléptem, elkapott egy csapat fotós. Alig tudtam tőlük haladni és közben folyamatosan kérdezgettek. 

-   Hagyjanak már, nem látszik, hogy rohanok?! - kiabáltam rájuk idegesen, majd mikor elértem a kocsimhoz, bevágódtam majd a szabályokkal nem törődve száguldottam a reptér felé. 

Sorra előztem meg az autókat, amik igazán idegesítettek. Felkaptam a telefonom, amin már 5 nem fogadott hívás volt. Jack számét kikerestem, majd kihangosítottam és az anyós ülésre dobtam a telefont. 

 -   Szia, minden rendben? - kérdezte. 

-    Nem, de nem érek rá magyarázkodni, csak a versenyautót hozd a reptérre Londonba, egyszer mindent megtudsz! - mondtam. 

-    Hányra? - kérdezte. 

-    Mennyi az idő? - kérdeztem. 

-    Este hat. - mondta. 

-    Hétre, de lehet várnod kell majd. - mondtam. 

-    De minek neked a versenyautó és mehetek veled? - kérdezte. 

-    Mert rohanok és nem. - mondtam határozottan. 

-    Oké, akkor ott találkozunk. - mondta, majd kinyomta. 

Én kikapcsoltam a telefont, hogy ne is tudjanak hívogatni. Csak az útra koncentráltam, ami nem volt könnyű feladat, ugyanis a túl sok lázcsillapító iszonyatosan felpörgetett és így a gondolataim is az egekben repkedtek. Végül az egyik piros lámpánál - valószínű az egyetlennél, ahol megálltam - bekapcsoltam a telefont és Fizzy-t hívtam és kihangosítottam, majd az ülésre dobtam a telefont. 

-    Hova mentél? - kérdezte ijedten. - Mind itt vagyunk! 

-    Te, de egyedül csak te! - hívtam fel a figyelmet rá. - Fogj egy taxit és a reptéren találkozunk! Mondd meg a sofőrnek, hogy a legrövidebb úton menjen és rohanjon! - mondtam, majd kinyomtam és megint kikapcsoltam a telefont. 

Rengeteg szabályt szegtem, ez biztos volt. De ez most a legkisebb problémáim közé se soroltam be. Nem álltam meg szinte egy pirosnál sem, rengetegen dudáltak rám, küldtek el melegebb éghajlatra és közel voltam egy balesethez, de elég gyors voltam, hogy megússzam. Igazából nem is magam miatt akartam mindennél jobban megúszni azt a balesetet. Akkor is az tartotta bennem a lelket, hogy Louis újra boldog lehet, tehát még nem halhatok meg. Ha majd tökéletes lesz az egészsége, boldog lesz és irigyelni való élete lesz, na ott lesz vége az Én feladatomnak. Nem fog érdekelni, hogy nem Én vagyok az a nő, aki boldoggá teszi, vagy aki viselheti a nevét, aki mindennap megcsókolhatja, akivel közös családja lesz és akivel megöregszik. Én az akarok lenni, aki minden erejével azon volt, hogy boldog legyen és az, akire mindig emlékezni fog. Az már nem fog számítani, hogy utálattal, vagy undorral emlékszik vissza, csak emlékezzen. Én mindig szeretettel fogok rá emlékezni és ha előbb halok meg, mint Ő és ezt megtehetem majd, még akkor is vigyázni fogok rá és megóvni a rossz döntésektől. Mert már csak az egyetlen életcélom, hogy Louis Tomlinson boldog legyen, valóban boldog. 

Fizzy már rám várt, mikor megérkeztem. Kiugrottam az autóból, bezártam és rohantam hozzá. Azt hitte megállok mellette, de csak elkaptam a karját és rohanva húztam be a reptérre. Rögtön a pulthoz mentem. 

-   Két jegy kell Londonba, a legközelebbi járatra! - hadartam lihegve, mire a középkorú nő felpillantott rám. 

-   Tudja kisasszony, ez nem így működik! - kezdett volna bele unottan. 

-   Hölgyem, vázolom a helyzetet! A volt barátom, akibe halálosan szerelmes vagyok, öngyilkos akar lenni! - kezdtem bele kiabálva. - Konkrétan 40 fokos lázam van, csak bevettem dupla adag lázcsillapítót és kb. az összes közlekedési szabályt megszegve száguldottam ide! - magyaráztam. - Adna két kibaszott jegyet a londoni járatra?! - kiabáltam rá. 

-   Tessék, de siessenek! - nyomta a kezembe. 

-   Köszönöm! - mondtam, majd már rohantam is a gép felé magam után rángatva. 

Felrohantunk a gépre, majd elfoglaltuk a helyünket. 

-   Louis nem lesz öngyilkos! - nézett rám mosolyogva Fizzy. 

-   Szerinted az a gyökér nőszemély adott volna jegyet? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. 

-   Ügyes volt. - nevetett. 

-   Amúgy meg hozzátok megyünk, hogy helyre tegyem a bátyádat. - mondtam. 

-   Gondoltam. - mosolygott rám. - Ezért jöttem, de nem gondoltam volna, hogy így kiakadsz! - mondta. 

-   Tudod, néha fájdalmasan idióta a tesód! - néztem rá. 

-   Szerintem csak szerelmes. - mondta halkan. 

-   Én meg rohanok utána, ugyanis Én meg Őt szeretem! - néztem rá keserű mosollyal. - Nevetséges, nem? 

Megrázta a fejét és megölelt. 

-   Tudod, néha tökéletesen értelmetlennek érzem az életem, de ez sajnos nem az a pillanat. - sóhajtottam. - Most nem azért rohanok, hogy szeressen, csak azért, hogy újra teljes életet éljen. - mondtam halkan, majd hátra dőltem. 

-   Aludj egy kicsit. - simogatta meg a kezem. 

-   Van nálad lázcsillapító? - kérdeztem, mire odaadta Én, pedig bevettem megint, ugyanis necces, hogy mire felébredek újra visszatér az a borzasztó érzés. 

Pár pillanat alatt elaludtam. 

A lányokkal közös házunkban ébredtem. Lassan kinyitottam a szemem, majd felültem. Kitakaróztam és fájó háttal indultam meg le. Nem tudtam, miért fáj annyira, de nem zavart. A lépcső első fokánál megfájdultak a lábaim, így a korlátba kapaszkodva lassan tettem meg a lépcsőfokokat. Mikor leértem, senki nem volt otthon. Fura volt. Kimentem a konyhába, ittam egy kávét, majd feltotyogtam felöltözni. Kinyitottam a szekrényem, de nem az Én ruháim voltak benne. Úgy nézett ki, mintha a Mama szekrényéből szedtem volna a ruhákat. A tükör elé léptem, majd teljesen ledöbbentem. Öreg voltam. A hajam teljesen fehér volt és az L betű a kulcscsontomon halványabb, de tisztán látszott, ahogy a kulcsocska is a kezemen. Döbbenten vettem fel az egyik ruhát, majd rá Louis szürke pulcsiját. Már nem volt benne annyira az Ő illata, de azért még kissé érződött rajta. Magamra húztam, majd lebattyogtam. 

Vajon egyedül lakom itt? Vagy a többiek nincsenek otthon? Vajon van férjem? - ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. 

A kezemre pillantottam, amin nem volt gyűrű. Tehát nincs férjem. De mi van Louis-val? 

Mikor leértem, felvettem egy szandált, amit találtam, majd a garázsba mentem. 

A versenyautó letakarva egy ponyvával, elég koszosan állt a helyén. Felvettem a kocsikulcsot, majd beültem és azzal indultam el. De hol lakhat Louis? Nyilván Doncaster-ben! Oda tartottam, de nem mentem gyorsan. Az út alatt kitisztult a fejem. Felismertem az autóját egy kertes ház előtt. Megálltam, majd bezártam az autót és az ajtóhoz mentem. Bekopogtam és vártam. Nem tudtam, kire számíthatok, viszont nagyon kíváncsi voltam. 

Louis nyitott ajtót. Ő is idős volt, viszont jobban nézett ki nálam, az biztos. Sőt, Ő gyönyörű volt. 

-   Sarah, Te mit keresel itt? - kérdezte meglepetten. 

A hangja teljesen más volt. Mélyebb és hallatszott rajta a már megélt évek sokasága. 

-   Miért nem vagy a kórházban? - kérdezte. 

-   Miért lennék kórházban? - értetlenkedtem, hiszen kívülről semmi különös nem látszott rajtam az öregségen kívül. 

-   Hát a betegséged miatt! - mondta, mire furán néztem rá. 

-   Miről beszélsz? - kérdeztem. 

-   Hát a tüdőrákról! - mondta, mire elfelejtettem levegőt venni. 

Tehát beteg is vagyok. 

-   Gyere be! - mondta és beengedett. 

A ház gyerekek zajától volt hangos. 

-   Ők... - néztem döbbenten a gyönyörű játszadozó kisgyerekeket. 

-   Az unokáim. - mondta büszke mosollyal. 

-   És a feleséged... - néztem fel rá kérdőn. 

-   Ella. - mosolygott rám. - A gyerekeim elutaztak, ezért vannak itt a gyerekek. 

Összetörtem. 

-   És boldog vagy? - néztem rá. 

-   Igen, ennél gyönyörűbb életet el se tudnék képzelni magamnak. - mosolygott rám. 

-   De a látásod... - mondtam bizonytalanul. 

-   Ella megbiztosított róla, hogy Ő sosem fog elhagyni, azért mert újra látok. - mosolygott, mire még mindig összetörve bólintottam. - Minden rendben? - kérdezte. 

Nekem egy könnycsepp folyt le az arcomon. 

-   Én pedig egyedül élek a régi Witches házban, férj, gyerekek és unokák nélkül szomorúan. - mondtam halkan és legördült egy könnycsepp az arcomon. 

Nem tudott mit mondani, csak szorosan magához ölelt és a hátamat simogatta. 

-   Miért szeretlek ennyire? - néztem fel rá zokogva. - Miért örülök neki ennyire, hogy ennyire boldog életed van? Miért nem törődöm vele, hogy halálos beteg vagyok és egyedül vagyok?! - kérdeztem zokogva, de már olyannyira sírtam, hogy ha Louis nem tartott volna, már összerogytam volna. 

-   Én is szerettelek. - simogatta a fejem. 

-   Szerettél! - kiabáltam és ellöktem magamtól. - Én viszont még most is szeretlek! - kiabáltam sírva. - Szerinted miért van rajtam a rongyos pulóvered? Miért jöttem ide? Miért nem szedettem le ezt? - mutattam meg az L betűt. - Mert olyan vagyok mint egy pincsi kutya és futok utánad! - sikítottam sírva. - Remélem, ahogy kilépek azon az ajtón elüt egy kamion, vagy lelőnek. A lényeg, hogy gyorsan és fájdalommentesen haljak meg! - mondtam zokogva. 

-   Sarah... - lépett közelebb, de nem foglalkoztam vele, egyszerűen kivágtam az ajtót, bepattantam a versenyautómba, beindítottam és minden fajta félelem nélkül gyorsítottam, majd elindultam. 

A könnyek ellepték a szemem és nem láttam tisztán, így könnyen kicsúszott a kezem közül az irányítás, majd egy fába csapódtam. 

A fejem előre dőlt a kormányra és átkoztam az eget, hogy túléltem. 

-   Sarah! - hallottam Louis kiabálását, majd szaladt felém. 

Mindenem fájt, de az egyetlen amire igazán vágytam, az már nem is Louis szeretete volt, csak a halál. 

-   Sarah! - kiabált Louis és feltépte az autó ajtaját. 

Én csöndesen hátra csapódtam az ülésen és néztem a gyönyörű arcát, ahogy aggódva behajol az autóba és engem kémlel. 

Hallottam arról rengetegszer, hogy az ember megérzi, hogy hol a vég, de nem hittem benne. Most viszont érzetem. Tudtam, hogy már csak perceim vannak. 

-   Louis, kérhetek valamit? - néztem rá, de egyáltalán nem voltam szomorú. 

-   Bármit. - mondta sírva. 

-   Sose felejts el! - kértem és a kezem az arcára tettem. - Minden hülyeségünkre, minden hibánkra, minden csókunkra, mindenre emlékezz! - kértem. - Nem kérem, hogy szeress, azt sem, hogy meséld el az unokáidnak. Csak emlékezz mindenre, ami velem kapcsolatos! 

-   Sose tudnám elfelejteni! - simogatta meg az arcom. - Minden pillanatban boldog voltam veled! - simogatta a hüvelykujjával. ű
-   Légy boldog, egészen az utolsó lélegzetvételedig és akkor majd a legszebb dolgokra emlékezz! - kértem. - Nem kell, hogy rám gondolj, csak arra, amikor a focipályán megkérted a kezem! - súgtam egyre erőtlenebbül. - Mert mindig igent mondanék. - mondtam halkan. 
-   Szeretlek. - súgta, majd megcsókolt. 
A csókja olyan volt, mint régen. Teljesen ugyan az az érzés járt át, mint akkor, majd lassan mindennek vége szakadt, már nem hallottam semmit, nem éreztem semmit, csak a csókját és aztán már azt sem...

-   Sarah, itt vagyunk! - lökött meg Fizzy, mire felriadtam ijedten.
-   Élek! - néztem rá ijedten.
-   Igen, miért ne élnél? - kérdezte furán nézve.
-   Borzasztó dolgot álmodtam! - mondtam.
-   Rendben, majd elmeséled, viszont most rohannunk kell! - mondta, mire bólintottam.
Felpattantunk, majd lerohantunk a gépről. Jack ott állt a parkolóban a versenyautóm mellett.
-   Szia! - öleltem meg.
-   Sziasztok! - mondta mosolyogva, de a szemét le se vette Fizzy-ről.
-   Jack, mégis jöhetsz és Te hozod Doncaster-be Fizzy-t! - mutattam rá.
-   De miért nem veled megyek?-  nézett rám a lány.
-   Mert Anyád és a Bátyád egyszerre fejeznének le, ha Én ilyen idegállapotban a versenyautómmal szállítanálak! - mondtam, mire bólintott. - Jack, Én kerülőt megyek, mert sokkal gyorsabb leszek, Te a legrövidebb úton jössz és sietsz, így egyszerre érünk oda! - mondtam, mire bólintott.
Elindultunk és így bár hosszabb volt az út, mégis tudtam közben száguldozni.
Amúgy szerintem Jack-nek nagyon bejön Fizzy és ez valószínű fordítva is igaz, mármint a jelek alapján. Oké, Louis valószínűleg megölne, ha megtudná, hogy össze akarom boronálni őket, de Jack már befejezte a szoknyavadászatot, tudtommal.
Mikor megérkeztünk egyszerre, kipattantunk a kocsiból. Bevágtam az ajtót, majd mind megindultunk az ajtóhoz. Fizzy benyitott, aztán Én mentem be és iszonyat idegesen lerúgtam a cipőm. Nem törődtem Jay-el, sem az ikrekkel jelen pillanatban, csak berontottam a nappaliba, ahonnan Louis hangját hallottam.
Mikor beléptem, nem torpantam meg, ami inkább a gyógyszernek tudható meg, nem a hatalmas bátorságomnak.
Jack és Fizzy is beléptek. Én figyelmeztetés nélkül Louis elé léptem, majd lendült a kezem és az arcán csattant.
Oké, ez engem is meglepett, de túl ideges voltam.
-   Louis William Tomlinson! - kiabáltam. - Mondd, Te normális vagy?! - kiabáltam tovább.
A tenyerét az arcára szorította, de ideges volt.
-   Sarah, Te mi jogon törsz be a házunkba és pofozol fel ok nélkül? - kérdezte idegesen, de a hangját nem emelte fel.
-   Mi jogon?! - kérdeztem megilletődve. - Éppen készülsz tönkre tenni a sajátodon kívül, még 4 srác életét, cserben hagyni a fél világot és feladni az egészséged; Én, pedig konkrétan 40 fokos lázzal, eddig 3 lázcsillapítóval száguldok a reptérre, bemesélem a pultos nőnek, hogy a volt barátom, öngyilkos akar lenni, akibe szerelmes vagyok, majd felülök egy Londoni járatra és onnan száguldok Doncasterbe, a versenyautómmal, tehát valószínű annyi bírságot kapok, hogy el kell adnom a lakásom, de Én ide rohanok, majd megkérdezed, hogy mi jogon?! - kiabáltam. - Ja és közben majdnem autóbalesetem volt, de itt vagyok!
-   Miért bántod? Ő így döntött! - magyarázott a barátnője.
-   Nem veled beszélek először is, másodszorra valószínű kétszer annyit megéltem már, mint Te, mert keresem a veszélyt! - mondtam a csajnak. - És büszke vagyok rá, hogy egyszer majdnem meghaltam egy lovas balesetben, ahogy arra is, hogy ide rohantam és annak is örülök, hogy a tegnapi buliból semmire nem emlékszem azon kívül, hogy több idegen pasival is smároltam, csak hogy vigyenek egy kört a motorjukkal, majd most pedig 40 fokos lázam van, mert a tengerben énekeltem, zuhogó esőben! - mondtam karba tett kézzel.
-   Sarah, megijeszted! - szólt rám Louis.
-   Te nekem ne magyarázz, mert közölöm, hogy a nagyanyám izgalmasabb életet él most nálad! - mondtam lenézően. - Te éppen 30 évvel idősebbnek hiszed magad, mint amennyi vagy! Nyugalomra van szükséged?! - kérdeztem értetlenül. - Tudod mire van szükséged?! - tettem fel a költői kérdést. - Neked drágám izgalomra, életre, bulikra és hibákra van szükséged! - mondtam.
-   Ne Te mondd meg, hogy mi jó nekem! - szólt vissza mérgesen.
-   Nem tudom, hogy Te ki lehetsz, de biztosan nem Louis Tomlinson! - horkantottam. - Mert Louis Tomlinson az, aki ott csatázott velem a konyhánkban, aki egy zebracsikót nevelt, aki összeverte Charlie-t, aki már nem is tudom hányszor szedett ki szilánkokat belőlem, az aki simán benne volt minden hülyeségben! Az, aki csak azért is a hátára kapott, mint egy zsákot! Louis Tomlinson egy vicces, életvidám, szórakoztató, őrült duracel nyuszi. - mondtam és elmosolyodtam. - Mert akit most látok egy öregember, aki a halálra vár! - mondtam.
-   Igazad van. - súgta maga elé.
-   Tudom! - bólintottam. - Tehát most rohadtul átgondolod az életed, amit azzal kezdesz, hogy elmész a vizsgálatra! - mondtam határozottan.
-   Köszönöm. - mondta halkan.
-   Van mit. - mondtam. - És bocs a pofon miatt, ideges voltam, túl sok bennem a lázcsillapító. - halkultam el.
-   Megérdemeltem. - mondta.
-   Ezt is tudom. - mondtam határozottan. - Nem ekkorát terveztem, kisebbet, viszont nagyobbat érdemeltél volna. - jelentettem ki, majd Fizzy és Jack felé fordultam.
-   Sarah, ettől még nem változik a viszonyunk. - mondta.
Fájt ezt hallani, de nem gyengülhettem el most.
-   Tudom, nem mondtam, hogy változzon. - mondtam határozottan. - Nem akarok a barátod, sem a barátnőd lenni. - hazudtam határozottan.
Nem foglalkoztam vele többet, egyszerűen kimentem a konyhába Jay-hez.
-   Köszönöm! - ölelt meg. - Ha nem jössz el, minden tönkre megy. - mondta halkan.
-   Nem haragszol? - néztem rá.
-   Azért, mert helyretetted? - nézett rám. - Nem, megérdemelte. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Mond Hercegnőm, benned hogy van ennyi erő 40 fokos lázzal? - kérdezte mosolyogva Fizzy.
-   Nem tudom. - sóhajtottam és felé fordultam. - Ez az egész, engem is meglepett. - mondtam.
-   Mondd, mennyivel mentél? - kérdezte Jay.
-   Az nem fontos. - mosolyodtam el. - De Fizzy Jack-kel jött, csak a saját életemet kockáztattam! - nyugtattam meg.
-   Azt se kellene! - mondta határozottan. - Most pedig nyomás fel és feküdj be az ágyba azonnal!
-   De teli vagyok energiával! - nyafogtam.
-   Gyere! - fogta meg a karom Fizzy, majd elkezdett húzni felfelé.
-   De Fizzy ne már! - nyafogtam. - Most tök jól vagyok, csak a torkom fáj, de az viselhető! - magyaráztam. - Nem akarok ágyban feküdni, egész nap azt csináltam. Jó, meg rohangáltam, ami nagyon rossz volt! - jelentettem ki. - Soha életemben nem futottam ennyit és borzasztó! - mondtam.
-   Gyerünk! - húzott.
-   De hova megyünk? - kérdeztem.
-   Te aludni! - mondta határozottan.
-   Hé, Itt Én vagyok a határozott! - álltam meg mérgesen.
-   Sarah, holnap sokkal jobban leszel, csak gyere! - kérte.
-   Nem akarok! - mondtam határozottan. - Amúgy sincs hely nekem! - mondtam.
-   Mehetsz a szobámba. - mondta Louis.
-   Nem akarok oda menni! - jelentettem ki. - Én nem akarok lefeküdni! Élni akarok! - mondtam.
-   Louis-ba töltünk életet, Te pedig pihensz! - mondta.
-   Nem! - ráztam a fejem. - Én is élni akarok! Mennyünk bulizni! - mondtam vidáman és elmosolyodtam. - Én vezetek, de ígérem nem fogok inni! - mondtam és teljesen rápörögtem a bulira.
-   Nem megyünk bulizni, Te Louis ágyában fogsz bulizni! - jelentette ki.
-   Oké, csak hozz fel piát! - mosolyogtam. - Vagy nézzünk filmet!
-   Te a szemhéjadat nézzed belülről! - mondta Jay.
-   Jack, ments meg! - néztem rá.
-   Indulj! - mutatott a lépcsőre.
-   Felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, mit akarok! - jelentettem ki.
Louis felpattant, majd a kezébe kapott, mire nekem beugrott egy emlék Charlie-ról és rólam. Hirtelen remegni kezdtem.
-   Félek! - sikítottam, majd előtörtek a könnyeim.
Kiugrottam Louis öléből, majd zokogva felrohantam a szobájába. Az arcomat a takarójába fúrtam és szorítottam magamhoz.
-   Sarah! - hallottam Lotts hangját, majd benyitott. - Minden oké? - ült le az ágyra. - Mi volt ez? - kérdezte halkan.
-   Tudod mit tett Charlie? - néztem rá zokogva, mire bólintott. - Azóta félek minden férfi érintésétől. - mondtam halkan. - Ez borzasztó! - zokogtam. - Összerezzenek egy öleléstől!
-   Nagyon sajnálom! - simogatta a karom.
Én óvatosan bebújtam Louis ágyába és magamhoz ölelte a takarót, ami az Ő illatát árasztotta.
-   Louis elkezdett visszaszoktatni az érintéshez, de mióta szakítottunk, még jobban félek. - mondtam halkan. - Már azért sem engedek közel magamhoz egy fiút sem, mert félek, hogy elhagynak, ha megszeretem Őket.
-   Ez borzasztó. - mondta halkan és megölelt. - Most hagylak pihenni! - simogatta meg a hátam, majd felállt és kiment.
Fura volt Louis ágyában feküdni így, mégis megnyugtató. Egyáltalán nem tudtam aludni, viszont ahogy feküdtem, egyre jobban kezdett elmúlni a lázcsillapító hatása és egyre rosszabban voltam. Végül olyan fél óra múlva már nem bírtam tovább. Magam köré tekertem a takarót, ugyanis nagyon fáztam, majd lebattyogtam.
-   Kicsim, borzasztóan nézel ki! - nézett rám Jay.
-   Mert haldoklom! - mondtam orrhangon és rekedten.
-   Ülj le, főzök neked teát. - mondta, mire bólintottam és bementem a nappaliba.
Louis ült a kanapén és Ella szorosan mellette. Én a fotelbe ültem és jól összekucorodtam.
-   Sarah, ennyire beteg vagy? - jött le Daisy, mire bólogattam.
-   Én meghalok! - néztem rá.
-   Szerintem azért túléled! - nézett rám mosolyogva Fizzy.
-   Nem! - ráztam a fejem. - Megfagyok, közben néha mégis izzadok, a torkom is fáj és az orromban annyi takony van, ami megegyezik a kutyáim súlyával! - sóhajtottam.
-   De a buli jó volt? - kérdezte mosolyogva Jack, mire elmosolyodtam és bólogattam. - Akkor jól van Hercegnő. - mosolygott és megpuszilta a homlokom.
-   Itt a tea! - jött be mosolyogva Jay, majd a kezembe adta.
-   Köszönöm! - mosolyogtam rá. - De valahogy még haza kéne jutnom! - mondtam.
-   Felejtsd el! - mondta Jay. - Biztos, hogy nem hagylak egyedül! Itt maradsz.
-   De nem akarok zavarni. - mondtam.
-   Nem zavarsz, Én azt szeretném, ha itt maradnál és hagynád, hogy vigyázzunk rád. - mosolygott. - Veled együtt! - nézett Jack-re.
-   Nem Én nyírtam ki magam! - mondta feltett kézzel, mire mérgesen néztem rá, majd rám pillantott és elmosolyodott. - Kitalálom, Te sem nyírtad ki magad, csak buliztál! - forgatta meg a szemét mosolyogva. - Tudom. - bólogatott mosolyogva.
-   Pontosan. - mosolyogtam rá.
-   Nem érdekel, ilyenkor már nem foglak titeket autóba ültetni! - mondta Jay. - Mire hazaértek, éjjel lesz. - mondta.
-   Hát ha Én elindulok a kis csodámmal és haza megyek, biztosan nem lesz éjjel, mire megérkezem. - vetettem pimasz mosolyt.
-   Csönd legyen kis öngyilkos jelölt! - nézett rám mérgesen Lottie, de a szája sarkában ott bujkált a mosoly.
-   Fogadjunk, hogy Te bele akarsz ülni abba a kocsiba úgy, hogy Én vezetek. - mosolyogtam rá.
-   Biztos hogy nem fog! - vágta rá Louis.
-   Anya, Te megengednéd? - nézett rá nagy szemekkel Lotts.
-   Én bízom benned. - mosolygott rám. - Viszont nem forgalomban, hanem valami pusztában.
-   Biztos, hogy nem fogsz elmenni sehova vele és azzal az autóval! - jelentette ki Louis mérgesen.
-   Hallod, még Benji-t is vittem egy kört! - nevettem.
-   A húgaimat akkor sem fogod! - rázta a fejét határozottan.
-   Miért, Te autóversenyző vagy? - kérdezte Ella.
-   Csak voltam és akkor sem hivatalosan. - mondtam mosolyogva. - Viszont lesöpörtem pár férfit a trónról! - mosolyogtam büszkén.
-   Sok csaj versenyzik még rajtad kívül? - kérdezte Fizzy.
-   Csak Én voltam, meg két motoros lány, de Őket imádtam. - nevettem.
-   Tehát egyedüli lányként versenyeztél egy csomó srác ellen feketén? - csodálkozott Ella.
-   Pontosan. - mosolyodtam el.
-   De ez tök veszélyes, nem? Már nem mintha jártam volna ilyen helyeken, csak ilyeneket hallottam róluk... - magyarázkodott.
-   Tele volt agresszív barmokkal és az őket körüllengő ribancokkal. Vezetni nem tudtak, inkább verekedni. - horkantottam. - Először teljes veszélyben éreztem magam, ugyanis sokszor összeverték a győztest, ha már elég idegesek voltak. - magyaráztam. - De mikor egyedüli lányként legyőztem az összes nagyképű bunkót, kussoltak. Nem mintha most nem lenne akkora pofájuk... - morogtam. - Csak előttem nem adták elő, mert tudták, hogy szétverem őket minden versenyen és azért akkora arccal elég ciki volt lánytól kikapni. - mosolyogtam büszkén.
-   Tehát fenn állt a veszélye annak, hogy valaki konkrétan megöl? - kérdezte félve.
-   Meg annak, hogy a falba csapódik, kigyullad az autója, hogy valakivel összeütközik és még sorolhatnánk. - tette hozzá Louis, mire csak mosolyogtam.
-   És pontosan ez az, ami gyönyörűvé teszi az egészet. - mosolyogtam. - Egyszerűen pontosan tudod, hogy a halállal játszadozol és ez annyi izgalmat adott az egésznek, hogy az leírhatatlan. - próbáltam elmesélni, mennyire élvezetes volt. - És volt olyan, hogy idegből száguldoztam, ami teljesen megnyugtatott.
-   Tehát egy beteges szenvedély. - mondta Jack mosolyogva.
-   Olyan, aminek a gyönyörű oldalát csak akkor ismered meg, ha benne élsz. - mondtam.
-   És a lovaglás? - kérdezte Ella.
-   Abban is vannak veszélyek, de összesítve sokkal előkelőbb és abban pedig az vonzz annyira. - mosolyogtam. - Olyankor igazán hercegnőnek érzem magam. - meséltem hatalmas mosollyal.
-   Tehát ez a kettő mondhatni egymás ellentétei.- magyarázta Fizzy.
-   Pontosan. - mosolyogtam.
-   Te amúgy jobban vagy? - nézett rám Lottie.
-   Nem, a legrosszabb formámban is ragyogok! - játszottam a nagyképűt, majd 1000 wattos mosolyt küldtem felé, mire elnevette magát. - Amúgy nem, csak gondoltam ha beszélek, kevesebb az esélye a halálnak, de így végiggondolva még cikibb, ha egyszer csak csöndben maradok és meghalok, nem?
-   Hidd el, túl fogod élni! - rázott meg a vállamnál fogva Jack, mire felnéztem rá.
-   Szeretnéd, hogy lehányjalak? - néztem rá mérgesen.
-   Oké, hagylak! - lépett arrébb.
Közben folyamatosan fogyott a teám.
-   Sarah, szerintem menj fel pihenni. - nézett rám Jay mosolyogva.
-   De nem... - nyafogtam. - Inkább pihenek itt! - kuporodtam össze a fotelben.
-   És ha felmegyünk veled? - mosolygott rám Lotts.
-   Akkor felmegyek! - mosolyogtam vidáman.
-   Akkor gyere kedves takaró hernyó! - mondta nevetve Fizzy, ugyanis ahogy magamra húztam Louis paplanját, tényleg úgy néztem ki.
Felálltam, majd elkezdtem felfelé vánszorogni.
-   Ja és vegyél egy forró zuhanyt! - mondta Jay mosolyogva.
-   De ruhám sincs. - motyogtam.
-   Válogass! - mondta Louis és a hangjában érezhető volt a mosoly.
-   Nem akarok a Te ruháidban járkálni! - mondtam.
-   Tudtommal Én csak vak vagyok, Te vagy a leprás! - mondta szórakozottan.
Én hörögtem egyet, majd visszaszóltam.
-   Jó, de ne vigyorogj! - fenyegettem és közben araszoltam a lányok után.
-   Mert különben? - kérdezte és még nagyobbra nőtt a mosolya.
-   Kapsz még egy akkorát, amivel köszöntöttelek! - mondtam, majd nem szólt vissza.
Én elmosolyodtam és felmentem a lányok után. Gyorsan kiszedtem magamnak Louis szekrényéből ruhákat, majd bementem a fürdőjébe és villám gyorsan lezuhanyoztam. Kibotorkáltam és bedőltem az ágyba, a lányok mellé.
-   Tiszta Louis illatod van! - mosolygott Fizzy.
-   Tudom. - sóhajtottam szomorúan.
-   Szereted még, ugye? - kérdezte halkan Lottie, mire bólintottam.
-   Nagyon rossz! - ráztam a már sírva.
-   És elmeséled mit álmodtál? - kérdezte Fizzy, mire bólintottam.
-   Felébredtem a Witches házban, majd nagyon fájt mindenem. Lementem és senki nem volt otthon, még a cuccaik sem. Ittam egy kávét, majd felmentem, hogy felöltözzek. És megláttam, hogy öreg néni vagyok. - mondtam halkan. - Felöltöztem, de kíváncsi voltam rá, hogy Louis boldog-e. Így elindultam ide és egy ház előtt felismertem az autóját, majd bekopogtam. - sóhajtottam és megindultak a könnyeim. - És megtudtam tőle, hogy tüdő rákom van, hogy Ő összeházasodott Ellával és nála voltak az unokái Én, pedig teljesen egyedül éltem szomorúan, halálos betegen. - mondtam és törölgettem a szemeim. - És teljesen összetörtem, elmondtam neki, hogy mindig szeretni fogom. Kirohantam az autómhoz, gyorsítottam és egy fának csapódtam. De túl éltem. Louis kiabálva rohant az autóhoz, majd kinyitotta az ajtót és azért könyörögtem neki, hogy legyen boldog, hogy emlékezzen rám. Megcsókolt és közben meghaltam. - mondtam zokogva.
-   Sarah, ez biztosan nem fog megtörténni! - szorított magához a két lány.
-   Nagyon remélem. - szipogtam.
-   Tudod, hogy szeret! - suttogta Fizzy.
Összehúztam magam az ágyon, majd egy kicsit beszélgettünk még és a lányok kimentek, hagytak aludni.


 És ez alá tényleg MINDENKI VÉLEMÉNYÉT látni szeretném KOMIBA!!! Mert ez is egy sorsfordító rész lett, tehát gyorsan komi!!