Sziasztok! Bocsánat a késés miatt, de meg vagyok fázva, meg vendégségben voltunk és így annyira nem jött össze ez a rész időben. Remélem tetszeni fog nektek, puszi!
Természetesen se Louis se Dr. Parks nem akarta, hogy a kórházban aludjak. Ezt gondoltam, de azért minél több ideig akartam bent maradni a barátommal. Ahhoz képest, hogy egy kórházban voltunk, sokat nevettünk. Sajnos este 7-kor bejött Dr. Parks.
- Sarah, menj haza pihend ki magad! - mondta szigorúan.
- Dr. Parks, kérem engedje meg, hogy itt aludjak! - kértem és aranyosan néztem rá.
- Sarah, így is túl sok dolgot engedtem meg neked! Sok szabályt szegtem meg miattad! Kérlek menj haza, a saját érdekedben! - mondta határozottan.
- Kérem, Doki! Ezzel nem szeg szabályt, sok anyuka marad bent a gyerekével! - mosolyogtam rá.
- Sarah, ezt Én nem engedem! - mondta Louis. - Te hazamész és kipihened magad és reggel bejössz! - mondta.
- Jól van Sarah, Én megengedem! - mosolygott rám. - Viszont nem tudok neked most ide ágyat hozatni, mert akkor lebukunk! - mondta és átölelt.
- Nem baj, jó nekem a szék... - akartam mondani, de Louis közbe vágott.
- Mellettem! - mondta határozottan.
- Nem bánom, de tartsátok észben, hol vagytok! - mosolygott ránk, majd kilépett.
Louisra mosolyogtam.
- Most nyertél! - nevetett, majd arrébb húzódott. - Gyere! - hajtotta föl maga mellett a paplant.
Leültem az ágy szélére, majd lerúgtam a tornacipőt.
- Nincs valami pizsama szerűséged? - kérdeztem rá mosolyogva.
- Hazza pakolt nekem, nézd meg a sporttáskában! - mutatott rá.
Én zokniban odatotyogtam, majd turkálni kezdtem benne. Először megtaláltam Louis pizsamáját, azt kivettem és tovább kutattam. Megtaláltam a pipere cuccokat, majd megpillantottam a saját pizsamámat, majd elmosolyodtam.
- Imádom a Göndört! - mosolyogtam és a magasba emeltem a pizsamámat.
- Szerintem mindenki tudta, hogy itt alszol! - mosolygott rám.
- Menj előbb Te fürdeni, aztán aludj! - mosolyogtam rá.
- Én azt hittem együtt... - mondta volna, de a mutatóujjam a szájára tettem.
- Nem hitted, csak szeretnéd, de nem. - ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Oké. - bólintott, majd kikászálódott az ágyból és a szükséges dolgokkal bement a szobához járó fürdőbe.
5 perc múlva helyet cseréltünk, majd mikor készen lettem, kimentem. Louis nem aludt, mosolyogva fordult felém, mikor kiléptem.
- Te miért nem alszol még? - kérdeztem mosolyogva.
- Mert Te nem vagy mellettem! - mosolygott rám, majd helyet adva nekem, felemelte a takarót.
Befeküdtem mellé, majd a kis éjjeliszekrényen pihenő lámpát lekapcsoltam.
- Jó éjszakát Poci! - mosolyogtam rá és megpusziltam.
- Neked is Törpilla! - mosolygott rám, majd szorosan magához ölelve belepuszilt a hajamba.
Reggel Louis keltegetett.
- Sarah! - simogatta a hátam.
- Kelek. - morogtam, majd lassan a hátamra fordultam és felültem.
- Fél óra múlva jön Dr. Parks. - mosolygott rám.
- Oké, akkor felöltözöm. - böktem a fürdő felé, majd kómásan battyogtam be.
Becsuktam magam után az ajtót és villám-készülődés után kimentem.
- Ez gyors volt! - mosolygott rám Lou.
- Tudom. - mosolyogtam rá és az ágya szélére ültem. - Ha kijössz innen, hazajössz velem? - néztem rá bociszemekkel. - Kérünk neked mankót, hogy még aranyosabb és sajnálni valóbb legyél, hogy ne öljenek meg! - mosolyogtam rá. - Engem. - mondtam halkan.
- Megyek, de nem vonhatsz bele! - emelte fel a mutató ujját. - Nem mondhatod, hogy Én kértem, hogy gyere be! - mondta, mire elmosolyodtam.
- Nem fogom! - mosolyogtam rá. - A csajok úgyis tudják! - legyintettem.
- És megmondjuk, hogy együtt vagyunk? - kérdezte mosolyogva, mire átültem a székre.
- Igazából el is mondhatnánk, amikor nem hallja Colin és a családja, de félő, hogy az Én családom is megőrül, ha megtudja. - mosolyodtam el. - De van egy hetünk megbeszélni. - rántottam vállat.
- Igaz. - bólintott mosolyogva.
Én a táskámból kivettem a telefonom, ami mint mindennap rengeteg nem fogadott hívást jelez és SMS-t, de a legtöbb Colin-tól, vagy otthoniaktól van. Anya is sokszor hívott, de Őt sem hívom vissza, viszont akin megakad a szemem: Lola. Gyorsan visszahívtam.
- Szia! - szóltam bele vidáman.
- Szia, hol vagy? - kérdezte.
- Kórházban. - mondtam.
- Veled van baj? - kérdezte ijedten.
- Nem, Louis összeesett a lépcsőn. - mondtam.
- De nem tegnap jött ki? - kérdezte.
- De igen. - mondtam.
- Oké, lényegtelen. - hadarta. - Alkony nincs meg. - mondta, mire ledermedtem és leültem a székre.
- De hol kerestétek? - kérdeztem ijedten.
- A házunktól, Doncaster-ig, mindenhol. Minden estét úgy zárunk, hogy belovagoljuk a környéket, de nincs meg. - mondta.
- De mióta? - kérdeztem.
- Mikor elrohantál a kórházba, azután két nappal tűnt el. - mondta.
- Akkor haza menjek? - kérdeztem ijedten.
- Nem tudom, dönts. - mondta, mire Louisra pillantottam.
- Lola, majd találkozunk, vagy beszélünk. - mondtam, majd bontottam a vonalat.
Némán öleltem magamhoz Louist és eresztettem útjára a könnyeimet.
- Mi a baj? - kérdezte, miközben a hátamat simogatta.
- Nincs meg Alkony, majdnem egy hete! - mondtam zokogva.
- Menj haza! - mondta. - Én kérlek rá! - mondta határozottan.
- Biztos? - kérdeztem óvatosan.
- Igen. - bólintott határozottan. - Ha megtaláltad, majd találkozunk. - mosolyodott el.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá.
- De siess, találd meg minél hamarabb és ne is gyere vissza Londonba, majd megyek hozzátok! - mosolygott rám.
- Nem, még vissza akarok jönni hozzád. - mondtam.
- Mindegy, csak rohanj! - mondta, majd egy csókkal búcsúztunk.
- Hazzának köszönd meg a nevemben a pizsamát! - mosolyogtam rá, majd a táskámat a vállamra kapva, intettem és kirohantam.
A rengeteg nővérrel és orvossal nem törődve, átrohantam az egész kórházon, majd az autómba beülve rögtön hazafelé indultam. Az úton teljes csönd volt, még a rádiót sem kapcsoltam be, csak a gondolataimmal haladtam az otthonom felé. Mikor behajtottam a ház elé, rengeteg ember jött ki a házunkból. Colin, Colin szülei, az Én szüleim, Lola és a nagyszüleim. Kiugrottam az autóból, majd először a szüleim, nagyszüleim és Lola nyakába ugrottam.
- Kicsim, Alkony... - mondta Apa.
- Tudom. - bólintottam. - Akkor rohanok! - mutattam a hátam mögé.
- De merre? - kérdezte Mama.
- Nem tudom, de megtalálom! - mondtam, majd szaladni kezdtem, messze a házunktól, először az erdő felé.
Hallottam, ahogy Colin, vagyis a volt vőlegényem utánam kiabál, de mit sem törődve vele, berohantam az erdőbe. A lovam nevét kiabálva mentem végig a szokásos ösvényen és közben folyamatosan füttyentettem, de semmi. Az erdő után rögtön a hegy felé vettem az irányt. Ugyanúgy hívogattam, de semmi. Egészen a tetejéig felmentem, de nem hallottam semmit és nem is láttam. A hegyről lefelé is kiabáltam neki, de nem jött. Merre szokott még menni? Doncaster felé, ami cseppet sincs séta távolságra, de az Én bolondom képes elszökni odáig, mert olyan kedve van. Sírva indultam a legelő felé, de ott sem volt. Doncaster-be nem indultam el gyalog, a ház felé vettem az irányt. Mikor beléptem, mintha s lábaim nem bírtak volna, összerogytam a cipős szekrény előtt és lehajtott fejjel zokogtam. Hirtelen hatalmas dübörgést hallottam, majd a két kutyám szorosan hozzám bújva nyalogattak. Halvány mosoly ült ki az arcomra, majd őket simogatva és átölelve ültem tovább. Richard is oda röppent a vállamra és a kis fejét az arcomhoz dörgölte.
- Sarah, nincs meg? - kérdezte Lola.
- Nincs. - ráztam meg a fejem sírva.
- Kicsim, menj fel és pihenj egy kicsit! - mondta Anya. - Reggel óta talpon vagy, vezettél egy órát és most 4 óráig gyalogoltál. - mondta és megsimogatta a fejem.
Én halvány bólintással feleltem, majd felmentem. Egy zuhany jót tett, igazán jól esett, majd bedőltem az ágyamba és a rengeteg gondolatom elaltatott.
Mikor felkeltem, kint már sötét volt és a nővérkém az enyém alatt lévő ágyon szuszogott. Nem bírtam ott maradni, úgy éreztem, nem kapok levegőt. Halkan lemásztam az ágymaról, majd a szekrényemet csöndesen kinyitva kivettem belőle egy pulcsit. Nem láttam pontosan, hogy melyiket, egyszerűen láttam, hogy egy pulcsi. A kezemre akasztottam, majd a táskámból kivettem a cigim és az öngyújtóm és azokkal a kezemben léptem ki halkan a szobámból. Becsuktam magam után az ajtót, majd lesettenkedtem a lépcsőn. A nappaliban már bátran felkapcsoltam a lámpát, mire Málna és Barney felkapták a fejüket. Megsimogattam őket, majd a pulcsit alaposabban megnézve, elmosolyodtam. Louis pulcsija volt a kezemben. Felvettem, majd a zsebébe dugtam a szobámból lehozott káros dolgot és az ajtóhoz lépve felhúztam a cipőmet. Természetesen a két hűséges barátom velem tartott. Csak az istálló oldaláig mentem. Ott leültem a fűbe és rágyújtottam. Málna és Barney mellém feküdtek. Csöndesen néztem, ahogy a sötétben az erdő ágai néha meglendülnek a széltől. Barney horkolni kezdett, mire elmosolyodtam. Jó lett volna, ha telefonomat is hozom, mert akkor most kiönthetném a szívem Jack-nek, akit azért is szeretek, mert képes éjjel és hajnalban akár hol vagyok, eljönni hozzám és beszélgetni velem, de ez most biztosan nem lesz így, mert senki se szólt neki. A lányok is szóba jöhetnek, de Ők sem tudhatják, vagy ha igen, biztosan el akarnánk jönni, de Cara nem engedné nekik. Az fel se merül bennem, hogy Louis jön, mert Dr. Parks odaláncolná az ágyhoz. A fiúk is jönnének, de természetesen ez nekik sincs megengedve. Legszívesebben üvöltöttem volna. Nem értem ezt az egészet. Nem értem Alkonyt. Ismerem Őt, de még nem találtam okot, amiért elszökne. Nem vesztünk össze, nem estem le róla, nem olyan rég találkoztunk.
A sok ember! - ugrott be.
Hiszen mindig is utálta, ha a megszokott kis otthonunkban sokan vannak. Olyankor be kellett rakni a bokszba, mert még a karámból is kitört. Most szabad utat adtunk neki, tehát elmenekült. Már csak attól tartok, hogy mikor jön vissza, mert ha itt lettem volna, nem megy messzire, de így! Ráadásul most fogalmam sincs, merre lehet! Nem járhatok be mindent tőlünk Doncasterig!
Gondolatmenetemet egy autó zavarta meg. Ki jön ilyenkor hozzánk? Csak a lámpáját láttam, hiszen olyan sötét volt. Barney felkelt és morogni kezdett.
- Nem csipogsz, csöndben maradtok! - szóltam rájuk, majd felálltam és elindultunk hárman az autó felé.
Közben meg sem fordult a fejemben, hogy mi van, ha valami rabló banda. Én meg a két kutya?! Na, micsoda ellenfelei lennénk! De az autó vonalait hamar felismertem és egy ismert alak rajzolódott ki: Jack.
- Szia! - öleltem át szorosan, de vigyáztam, hogy a cigivel ne égessem meg.
- Hercegnőm, ez nem igazán illik hozzád! - utalt a cigarettára.
- Tudom. - sóhajtottam, majd elengedve Őt, újra beleszippantottam.
- Mesélj! - mondta.
- Az jó, ha ott leülünk, mert nem akarok mindenkit felkelteni! - mutattam a házra, miközben a kutyák vidáman ugráltál körbe barátunkat.
- Persze! - mosolygott rám.
Mikor leültünk a fűbe, Jack átölelt és úgy meséltem el mindent.
- Úgy sajnálom! - puszilta meg a fejem. - De biztosan megtalálod! - mosolyodott el.
- Nagyon sokat úgyse maradhat... - mondtam. - Már csak Louist féltem, meg kicsit félek a dühös rokonságtól, meg Colin-tól, meg attól, hogy Alkony milyen sérülésekkel kerül haza! - sóhajtottam.
- Kicsi szöszim! - ölelt magához szorosan.
- Autóbaleset, vadon, rokonság, Colin, kontra Én! - mondtam sírva. - Kicsit nyomasztó! - mondtam a könnyeimet törölgetve.
- Rendezzük le őket sorba! - mosolyodott el. - Első, hogy megtaláljuk a lovat! - mosolygott. - Utána Louis! - mutogatta az ujjain. - Utána Colin és az utolsó a rokonság! - mondta, mire bólintottam.
- Amúgy hogy kerülsz ide? - kérdeztem.
- Gondoltam megnézem Louist és találkozunk, mert ugye egy találkozónk elmaradt, de mondta, hogy eljöttél, tehát rohantam, de sajnos csak most értem ide. - mondta, mire bólintottam.
- Louis hogy van? - kérdeztem ijedten rá nézve.
- Azt mondta, mondjam meg neked, hogy semmi baja, túléli! - mosolygott rám.
- Kis hülye. - horkantottam mosolyogva és kuncogtam.
Jack is elnevette magát.
Mellette, azért sokkal könnyebb. Még aggódni is jobb vele, mint egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése