Translate (fordító)

2016. február 20., szombat

2. évad 46. rész

Bocsi a késésért, csak... hát igazából nem tudom miért késtem. Elég lapos lett ez a rész, bocsánat, de tényleg nem igazán jött össze. Az eddigiek sokkal jobbak lettek ez meg ilyen... ilyen puding. 

Imádtam úgy ébredni, hogy Louis átölel, fogjuk egymás kezét és konkrétan össze vagyunk csavarodva. Így szinte nem is zavart a fejfájás, ami nem volt túl erős. Felnéztem Louisra, aki eddig engem figyelt.
-    Csikiz a hajad. - súgta mosolyogva.
-    Hol vannak a többiek? - kérdeztem mosolyogva.
-    Elmentek valahova vásárolni. - mondta. - Ez tökéletes alkalom folytatni, amit tegnap elkezdtünk. - mondta halvány mosollyal, mire bólintottam. - Nem fázol? - kérdezte, mire csak óvatosan megráztam a fejem.

* Louis szemszöge *
Kezemet csípőjéről nagyon lassan és gyengédem kezdtem feljebb csúsztatni az oldalán. Éreztem, ahogy kirázta a hideg, majd hirtelen éreztem, ahogy megfeszül az egész teste és szinte dermedten a távolba mered. Olyan volt, mint aki éppen semmit nem lát a külvilágból és nem is érzékel. Látszott rajta, hogy valami borzasztó emlék fut át az agyán. Lassan lefolyt egy könnycsepp az arcán. 
-   Sarah! - súgtam, hogy még véletlenül se tudjam megijeszteni. - Nem foglak bántani Törpilla! - súgtam újra, mire mint akit felébresztettek hirtelen halk sikoly szökött ki a száján, majd rám nézett. 
Erősen kapaszkodott belém, mintha most menteném meg. 
-   Louis! - nézett rám kétségbeesetten, mire megsimogattam a haját Ő, pedig egy kis sóhajjal díjazta ezt. 
-   Végig nézz a szemembe! - mondtam. - Ne gondolkozz semmin, csak nézz a szemembe.- utasítottam, mire bólintott. 
-    Bízom benned. - fújta ki az eddig feszültem bent tartott levegőt és a teste sem sugallta már az előző feszültséget. 
Óvatosan kezdtem újra a mozdulatot, mire Őt megint kirázta a hideg, de engem nézett és jólesően sóhajtott, mire elmosolyodtam és megpusziltam a homlokát. Mikor befejeztem a mozdulatot elhúztam a kezem, de megfogta és visszatette. 
-    Megismételhetem? - kérdeztem halkan, mire felnézett rám és bólintott. 
Egy kevés bizonytalanság bujkált szegény lány szemében. Mikor megismételtem a mozdulatot, már lecsukta szemeit és csak halkan sóhajtott egyet. Csodálatos volt rájönni, hogy Ő ennyire megbízik bennem. Csak látnia kellett, hogy Én vagyok aki simogatja és egyszerűen mintha soha nem ismerte volna Charliet csak rám figyelt és megnyugodott.
-   Louis? - nézett fel rám, mire rá mosolyogtam. - Hogy csinálod? - kérdezte halkan.
-   Sehogy. - mosolyogtam rá. - Egyszerűen bízol bennem. - simogattam meg az arcát, amitől meg se rezzent.
-   Ugye láttam már az összes tetkódat? - kérdezte mosolyogva.
-   Ebben biztos lehetsz. - bólintottam mosolyogva. - Melyik a kedvenced? - kérdeztem.
-   Tudod ezt már egyszer kérdezted, nagyon régen. - mondta mosolyogva. - Azóta már mindet imádom.
-   Egész életemben így maradnék. - mosolyogtam rá. - Mármint, nem zavarna, ha egy ágyon lennénk és nem kanapén, de annyira jó így veled!
-   Tökéletesen egyetértek, viszont le kell rombolnom az álmunkat, ugyanis pisilnem kell. - mondta, mire nevettem és elengedtem.
Gyorsan lemászott rólam, majd megállt, megigazította magán a pólómat, amit feltűrtem a takaró alatt, majd elszaladt. Nem tudtam nem nevetni azon, hogy mennyire kis aranyos, ahogy szaladgál.
-   Ne nevess már ki! - nyafogott, majd elnevette magát.
Pár perc múlva visszatért hozzám, de nem bújt mellém, csak megállt és rám nézett. Igazából fogalmam nem volt róla, hogy mi folyik az okos kis fejében, de elmosolyodott és hátat fordított nekem, majd kiment.
Ez milyen logika? Neki biztosan logikus!
Egy bögrével tért vissza és egy kicsit beljebb taszítva engem leült a kanapé szélére, majd beleivott.
-   Mit iszol és miért hagytál itt? - kérdeztem, mire elmosolyodott.
-   Kakaót és a kakaóért. - mondta mosolyogva.
-   Akkor kérek kakaót! - ültem fel mosolyogva, mire a kezembe nyomta a bögréjét.
Pontosan ott ittam belőle, ahol Ő, amin mosolygott.
-   Finom. - adtam neki vissza mosolyogva.
-   Örülök, hogy ízlik a kakaóm, de nem kapsz többet. - mondta nevetve, majd felém fordult. - És tiszta kakaó vagy! - törölte le a hüvelykujjával a szám fölött, majd lenyalta.
-   Sokkal jobb lett volna, ha a száddal szeded le! - mondtam ki a gondolataimat mosolyogva.
-   Nem baj. - rántott vállat, majd nekidőlt a mellkasomnak, mivel pontosan mögötte ültem.
A válla fölött kukucskáltam előre és belelestem a bögrébe.
-   Kérek! - nyafogtam, mire elmosolyodott.
-   Nem merlek megitatni, mert biztos hogy nyakon öntöm magam! - nevetett, majd odaadta a bögrét.
Ittam belőle megint, majd visszaadtam. Hirtelen megérkezett a két kutya és felugrottak a kanapéra.
-   Ne! - kiabált rájuk nevetve Sarah. - Kilökitek a kezemből! - mondta nevetve hangosan, de kutyákat ez nem hatotta meg, lökdösték tovább, majd ráugrottak, mire mindketten tetőtől talpig kakaósak lettünk.
-   Azt hiszem nem jövök ide. - mondta Richard a konyhából kiröppenve és visszafordult.

* Sarah szemszöge *
-   Utállak te galamb! - kiabáltam nevetve. 
-   Mind tudjuk, hogy ez nem igaz! - válaszolt pimaszan. 
-   Miért kell ennyire okosnak lennie! - morogtam halkan, amin Louis nevetett. - Titeket is utállak! - néztem a kutyákra. 
-   Mi a terv? - nézett rám Louis. 
-   A lenti mosdóban zuhanyzunk le és utána feltakarítjuk. - magyaráztam. 
-   Együtt? - kérdezte vigyorogva, mire mosolyogva megforgattam a fejem, majd a tenyeremmel meglöktem a fejét, így visszaesett a kanapéra. - Én csak takarékoskodom a vízzel! - mondta ártatlan mosollyal. 
-   Nagyon ügyes vagy! - nevettem, majd gyorsan bementem a fürdőbe. 
Egy villám zuhany után törölközőbe csavartam magam és kimentem. 
-   Mehetek? - kérdezte Lou. 
-   Menj, szedek ruhát. - mondtam, majd felmentem a lépcsőn. 
Fent megtörölköztem, fehérneműt és egy melegítőfelsőt és -alsót vettem fel. A hajamat összekötöttem, majd Louisnak is találtam ruhát, majd leszaladtam velük. Mikor beléptem a fürdőbe éppen törölközött. 
-   Köszi. - vette el mosolyogva, mire a paradicsom - azaz Én - kigurult a fürdőből és becsukta maga után az ajtót. 
Amíg Louis felöltözött elkezdtem a takarítást, majd segített, így csak 2 óráig tartott, - igen, ez kettőnknek csak, ugyanis mi nem vagyunk egy szorgalmas házimunka tündérek - és elkezdtünk nézni egy filmet, majd megérkezett a csapat. 
-   Mi lett a fájdalmasan romantikus pózzal? - kérdezte Nialler, majd elnevette magát. 
-   Romantikus? - lökte meg Harry nevetve. - Én azt inkább erotikusnak nevezném. 
-   Fejezd már be! - vágta nyakon gyengén Roxy, majd rám mutatott - aki már megint paradicsom volt - és elmosolyodott. - Most nézd meg! - mutatott rám újra. 
-   Szegény csaj, lassan beleülhet egy közlekedési lámpába! - mondta Becky, majd elnevette magát. 
-   Szerintem közel van ahhoz, hogy felrobbanjon! - nevetett Jesy. 
-   Kezdj ugrálni Sarah, hogy az arcodon kívül a tested többi pontjára is jusson vér! - nevetett Zayn. 
-   Utállak titeket! - nyafogtam, de azért mosolyogtam. 
-   És most elmenekül a kínos helyzet elől. - mosolygott Payno. 
-   Nem fogok! - nyújtottam rá a nyelvem karba tett kézzel. 
-   Tehát mi lett azzal a formációval? - kérdezte mosolyogva Niall. 
-   Pisilnem kellett. - rántottam vállat.
-   És mi okból öltöztetek fel? - kérdezte Roxy. 
-   Nyilván azért, hogy ne tűnjön fel, hogy a kanapén csinálták! - lökte meg Hazza nevetve. 
-   Nem csináltuk. - mondtam. 
-   Sehol. - fejezte be Tommo. 
-   Tegyük fel, hogy igaz, - mosolygott gonoszan Harry. - Attól még fel vagytok öltözve!
-   Mert a két kutya miatt tiszta kakaósak lettünk. - magyaráztam.
-   Oké. - bólintott Niall.
-   Akkor főzzünk. - mondta Jesy, majd bevitték a szatyrokat.
Én felpattantam a pultra és segítettem pakolni. A főzés közben csajos beszélgetéseket folytattunk, na meg persze hülyéskedtünk.
-   Éhen halunk! - jött be nyafogva Nialler, majd mögötte a csapat.
-   Te mit csináltál itt? - kérdezte tőlem nevetve Jack.
-   Elszívta előlünk az oxigént. - nevetett Roxy, miközben még nagyban szeletelt valamit.
-   Gyakoroltam a késdobálást! - mosolyogtam rá. - Megmutassam? Állj oda! - mutattam a falra nevetve.
-   Kösz, kihagyom. - nevetett, majd elém lépett és megölelt.
-   De most miért? - kérdeztem nevetve. - Gördeszkázni is megtanítottál! Hellyel közzel tudok is!
-   Ennek semmi köze a késdobáláshoz! - pattant fel mellém nevetve.
-   Rajzolhatok a kezedre? - néztem rá mosolyogva.
-   Késsel? - nézett rám félve.
-   Nem, ezzel! - mutattam fel a fekete filctollat, ami Mama miatt mindig itt tartunk a konyhában.
-   Rajzolj! - rakta a kezét a combomra.
Én nekiálltam az alkotásnak, miközben a többiek főztek az éhes csapat, pedig nézte a műveleteket.
-   Kész! - mosolyogtam Jackre.
-   Tök ügyes vagy! - mosolygott rám, mikor megvizsgálta a kezén díszelgő gördeszkát, amin egy napszemüveg van.
-   Kösz. - mosolyogtam rá. - Elég nyomorult kis cucc lett! - nevettem el magam.
-   Engem jellemez! - karolt át mosolyogva.
-   Téged egy valami jellemez! - néztem rá mosolyogva.
-   Mi? - kérdezte, mire a mosolyom pimaszra váltott.
-   A hülye szó! - mondtam, mire megforgatta a szemét.
-   Annyira nem változol! - mosolygott rám. ű
-   Én még Én vagyok! - mosolyogtam rá. - Csak kicsit gödörben, meg sebekkel és foltokkal.
-   Sajnálom. - nézett rám szomorúan.
-   Nincs mit. - legyintettem. - Remélem megrohad a börtönben.
-   Ha nem, akkor majd egy autóbaleset! - legyintett egy késsel Jesy, mire egy húsdarab esett Louis pólójára.
Mind felnevettünk.
-   Kösz Jesy, de sütve szeretem! - szedte le a pólójáról nevetve Louis a nyers húst.
-   Kicsit életveszélyes vagy, meg koszt csinálsz, de integess csak! - nevetett Becky.
-   Jó, most már csak várnunk kell! - jelentette ki Jesy, mikor már sült a hús.
Észre sem vettem, hogy ilyen jól haladunk "mi" a főzéssel, ugyanis Jackkel hülyültem. Egy vidám vacsora után mindenki elvolt. Semmi közös terv, csak mindenki valami mást csinált, de tök jó volt.



2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Puding rész ként jellemezted- nos drágám ilyenek is kellenek..simán laza napok..alap vető történésekkel..ez pont ìgy volt jo ahogy volt :)
    Én nagyon imádtam!
    Tovabbi szep delutánt!
    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szeretem a puding részeket, de nagyon köszi aranyoskám!! :*

      Törlés