2. évad 7. rész

Holnap lesz az esküvőm és szerencsére megszervezhettem magamnak! Persze, a lányok is segítettek, rengeteget. A ruhámban például Ők választottak, mert a két legjobb között nem tudtam választani. Úgy érzem, boldog vagyok! Biztos vagyok a döntésemben. Nem zavar, hogy csak egy hónapja vagyunk együtt, mert előtte 2 évig tartott a kapcsolatunk. Már mindent megszerveztünk, egy valamin kellett még dolgoznom: Alkony viselkedésén. Elterveztem, hogy nekem lovas esküvőm lesz és ezt meg is valósítom! Már csak az nem lenne poén, ha ráülnék abban a csodás ruhában és ijedtében kiugrana alólam. Rengeteg gyakorlást igényelt ez az egész, mégsem vagyok biztos abban, hogy jó lesz. Meg se tudnám számolni, hányszor ültem rá úgy, hogy közben a hátára dobtam egy lepedőt, vagy rá se ültem, csak a hátára dobtam valamit, de azért néha megijedt. Nem akarok kockáztatni! Mi lesz, ha az esküvőmön töröm össze magam?! Nem a legjobb! Egész nap, csak magamat nyugtattam. Este hallottam, hogy egy édes hang szólongat. Colin volt. Én lepedővel a derekamon, lovon mentem felé.
-    Ne aggódj annyit, holnap minden tökéletes lesz! - mosolygott.
-    Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? - kérdeztem mosolyogva.
-    Tudod, ismerek egy lányt, aki teljesen összetörte magát és mosolyogva köszöntötte a barátait mindennap a kórházban és mankóval táncolt végül az összes barátjával! - mosolygott.
-    Colin, az nem ugyanaz! Ez az esküvőm! Ennek tökéletesnek kell lennie! - mondtam.
-    Édesem, tökéletes lesz! Az a lényeg, hogy mi ketten ott legyünk! - mosolygott.
-    Megőrjítesz ezzel a nyugodtsággal! - fogtam a fejem.
-    Tudom, te is ezt csináltad mindenkivel! - nevetett.
-    Jól van na! De most ez ennél sokkal komolyabb! Jobb esetben egy lánynak egy esküvője van! - mondtam.
-    És, mit gondolsz, neked egy lesz? - kérdezte pimasz vigyorral.
-    Biztos vagyok benne! - mosolyogtam rá.
-    Szeretlek! - mosolygott.
-    Én is! - mosolyogtam.
Tudom! - ez jutott eszembe. Rossz dolognak éreztem, hogy a fejembe szökött, hiszen a vőlegényemnek mondtam, aki nem Louis! Mégis jó emlékként maradt meg a kis pimasz válasz, ami egész életemben kergetni fog.
-    Colin, nem zavar majd, hogy ez ki fog látszani a ruhámból? - kérdeztem a tetoválásra mutatva.
-    Nem érdekel az... - mondott volna valami "gyönyörű" jellemzést.
-    Kímélj meg! - kértem.
-    Nem érdekel Louis, csak te! - mosolygott rám.
Mosollyal zártuk a beszélgetést, majd elment. Én tovább próbálgattam, majd elengedtem a lovam, de velem maradt.
-    Alkony, te annyira bölcs vagy! - guggoltam le, majd leültem a homokba. - Jól döntöttem, ugye? - kérdeztem mosolyogva tőle.
Az orrát az arcomnak nyomta, majd hatalmasat szuszogott. Beszívta az illatomat, majd az arcomba fúrta a kellemesen csikiző meleg levegőt. Úgy szagolta meg az arcom, mintha ezzel az esküvővel, elválnánk egymástól.
-    Nyugi drágaságom, soha, de soha nem választhatnak el egymástól! - öleltem magamhoz a fejét.
Mellém feküdt és a fejét az ölembe tette. Csikó korában mindig így fektettem az ölembe, mert elég ijedős volt este és így könnyen megnyugodott. Teljesen olyan volt, mintha fel akarna idézni minden emléket, amit együtt átéltünk.
-    Alkony, nem megyek sehova, csak Colin felesége leszek! - pusziltam meg a fejét. - Nem hagylak itt! - simogattam.
Én nyújtott lábbal ültem a kezeimmel megtámasztottam magam hátul és hallgattam, ahogy a lovam szuszog. Pont a naplementével szemben voltunk. Úgy éreztem, hogy ezt a költői pillanatot szentebbé kell tennem. Így a pillanathoz illő dalt kezdtem halkan énekelni. Közben a régi emlékeinkre gondoltam és könnybe lábadt a szemem. Közben néztem, ahogy a nap lassan eltűnik a hegy mögött. Kicsit hűlt a levegő, de nem túlságosan. Még világos volt, de hirtelen összegyűltek fölöttünk a felhők és esni kezdett. Alkony fel akarta kapni a fejét, már emelte, de úgy döntöttem, hogy mindkettőnknek megadom ezt a csodás pillanatot.
-   Semmi baj! - simogattam meg a fejét, majd egy kicsit a nyakát is. - Maradunk! - mondtam halkan, mire nyugodtan visszatette a fejét és hagytuk, hogy áztasson minket az eső.
Láttam, hogy nyugodtan szuszog, bízik bennem. Én is csöndesen énekeltem tovább neki. Mikor jobban rákezdett, már nem is akartam elmenni. Én elmosolyodtam, majd felnéztem és úgy énekeltem tovább. Úgy éreztem, ez életem egyik legszebb pillanata lett. Gyönyörű, szeretettel teli és meghitt.
-    Szeretlek! - pusziltam meg a fejét, majd énekeltem tovább.
Mikor vége lett a dalnak, csöndben ültem tovább. Már szakadt az eső, de annyira élveztük egymás társaságát, hogy nem érdekelt.
-    Drágám, nincs kedves, egy kicsit még tombolni? - kérdeztem tőle mosolyogva.
Válaszként felállt. Én felugrottam a hátára és rögtön vágtázni kezdett. Folyt rólunk az esővíz, mégis biztos és tökéletes ugrásokkal tette meg a távot a pálya széléig. A kapu nyitva volt, a gerendák ferdén álltak. Direkt megcélozta a közepét és akadályként ugrotta át. Én elnevettem magam és megsimogattam.
-    Ügyes vagy! - súgtam neki.
Tovább vágtázott. Egészen a házunkig, majd előtte állt meg. Annyira boldog volt, hogy mikor leugrottam a hátáról, vidáman bakolt egy nagyot, majd ágaskodott és a fejét megrázva rúgott első lábaival a levegőbe, miközben róla is hullott az esővíz. Olyan volt, mint egy játékos kiscsikó. Én párja voltam ebben és ujjongtam hozzá. Majd megindult vágtában. Én utána szaladtam, majd megállt. A hátára ugrottam és a hegy felé kezdett vágtázni. Én még láttam a házból kijövő családtagjaimat. Rájuk mosolyogtam, majd az egyik kezemet a magasba nyújtva kiabáltam egyet. Annyira szabadnak éreztem magam! Alkony, pedig gyorsan vágtázott, fel a hegyre. Mikor felértünk a tetejére, oda, ahol eddig szomorkodtam, mosolyogva pillantottam körbe. Mindent láttam. Én sikítottam egyet. Alkony olyan vidáman nézett, mintha mosolyogna, majd izgatottan nyerített. Mindössze egy percet töltöttünk a hegy tetején, mert utána Alkonnyal vágtáztunk vissza a házhoz. Mikor visszaértünk, mosolyogva ugrottam le a hátáról. A sárba csobbant a talpam, de nem érdekelt. Alkony megrázta magát, mire Én is a fejem.
-     Gyere egyetlenem! - hívtam magamhoz.
Átöleltem a nyakát, majd megpusziltam a fejét.
-    Mindig te leszel az első! - mosolyogtam rá, majd elindult az erdő felé Én, pedig a ház felé.
Én az ajtó előtt álltam meg, míg Ő az erdő szélén.
-    Szeretlek! - kiabáltam neki.
Ő, csak boldogan nyerített, majd elvágtázott. Én elnevettem magam, majd beléptem a házba.
-    Annyira édesek vagytok! - ölelt magához Mama.
-    Mama, olyan büszke vagyok rá! - mosolyogtam rá.
-    Én meg rád! - hallottam nagypapám öreges hangját, majd magához ölelt.
-    Aztán, már nagymama szeretnék lenni! - mosolygott Anya.
-    Később! - mondtuk egyszerre Colin-nal.
-    Jól van, te menj haza, mert anyukád már hívott te, pedig azonnal menj el zuhanyozni! - mutatott először Colin-ra, majd rám Apa.
-    Majd holnap! - mosolygott rám, majd megölelt.
-    Mi már csak az esküvőn találkozunk! - vázoltam magamnak a helyzetet.
-    Bizony! - mosolygott.
-    Oké, akkor szeretlek! - mosolyogtam rá, majd hosszú csókkal köszöntünk el egymástól.
-    Akkor Én is! - nevetett, majd kiment.
Felszaladtam, majd lezuhanyoztam. Cseppet sem fáztam, de nem mehetek betegen az esküvőmre! Mikor készen lettem, a pizsamámat kerestem, de nem találtam. Végül az egyik régi, kedvenc pizsamámat találtam meg. Mikor kiléptem a szobámból, a kutyáimmal folytattam az utat a konyhába. Elvettem egy tábla csokit, majd felosztottam, hogy Málna, Barney és Richard is tudjon enni. Mikor megettük, tovább ültünk a kanapén.
-     Kicsim, nem eszel valami normálisat? - kérdezte Anya.
-     Nem! - mondtam mosolyogva.
-     Tessék Angyalkám! - adott a kezembe egy kockát a kedvenc csokimból Papa.
-     Köszönöm! - öleltem magamhoz, majd megpusziltam és megettem a csokim.
-     Holnap akkor mivel kezdesz? - kérdezte Apa.
-     Reggelizek, adok enni Barneynak és Málnának, meg Richardnak és megnézem Alkonyt! - mosolyogtam rá.
-     Tényleg, Én hol leszek holnap? - kérdezte Richard.
-     Ha csöndben maradsz, eljöhetsz! - mosolyogtam rá.
-     Lakat a csőrömön! - ült a hasamra.
A két kutya az ölembe feküdtek, majd Én a papám vállára dőlve néztem tovább a tv-t.
-     Izgulsz Kicsim? - ült mellém Mama.
-     Igen, egy kicsit. - mosolyogtam rá.
-     Nem kell! - mosolygott Anya.
-     Te reggel felkeltél és hánytál, tehát te ne magyarázz! - nevetett Mama.
-     Tényleg? - néztem Mamára.
-     Igen, meséljek még ilyeneket? - kérdezte mosolyogva.
-     Igen! - bólogattam.
-     Mikor megtudta, hogy terhes Lolával, teljesen bepánikolt, hogy mi lesz most! - nevetett Papa.
-     Egy nappal a születésed előtt, azon aggódott, hogy majd jó tesók lesztek-e! - nevetett Apa.
-     Oké, elég! - mondta Anya.
-     Apád sem volt túl jól! - nevetett Papa.
Minden figyelmemet a nagyszüleimnek szenteltem, akik arról meséltek, milyen volt, mikor Anya és Apa bénáztak újdonsült szülőként, vagy az esküvőjük előtt.
-     De ne aggódj, neked már nem hagyjuk, hogy elkövesd ezeket a hibákat! - mosolygott rám Anya.
-     Oké, ennek örülök! - nevettem.
-     De anyád még az esküvője előtt 3 nappal tanult meg rendesen járni olyan nagy ruhában és magassarkúban. Előtte hatalmasakat esett, mert vagy kibicsaklott a lába, vagy összetaposta a szoknyáját! - mosolygott Mama.
Egészen késő estig hallgattam a régi vicces családi történeteket.
-     Sarah, most már menj aludni, mert nem lehetsz fáradt holnap! - mondta Mama.
-     Oké. - bólintottam. - Barney, Málna, Richard gyertek! - szóltam, mire a madár a vállamra ült a kutyák, pedig felrohantak.
Felmásztam az ágyamra, majd mosolyogva aludtam el.

2. évad 6. rész

Két napja volt az esküvő. Azóta még senki nem volt bent nálam. Elvileg holnap után mehetek haza, de attól félek, hogy nem így lesz. Louis, viszont ma megy haza.
Reggel a szokásos dolgok után úgy döntöttem, nem ülök tovább az unalmas szobában, ezért kimentem. Ahogy kiléptem, hirtelen nekem csapódott valaki, de meg se állt, csak kikerült és tovább rohant, ki az épületből. Én a földön feküdtem és a kezem miatt még fel se tudtam állni.
-    Sarah! - ugrott mellém Louis.
Meg se kellett szólalnom, Louis felemelt és talpra állított.
-    Köszönöm. - mosolyogtam rá.
-    Zoe volt, sajnálom! - mondta, mire óvatosan elmosolyodtam.
-    Nem haragszom. - eresztettem halvány mosolyt.
Láttam, ahogy tekintette lassan a tetoválásra vándorol, majd elidőzött rajta, de hirtelen elkapta onnan.
-    Jól vagy? - kérdezte.
-    Persze. - mosolyogtam rá. - De, nem hozzád jött?! - kérdeztem meglepetten.
-    De, hozzám jött, csak Zoe érdekes személyiség! - mondta és a tarkóját vakargatva kínjában elnevette magát. - Olyan... - töprengett. - Néha sértődékeny. - nyögte ki.
-    Értem. - mosolyogtam. - Azért, remélem kibékültök. - mosolyogtam kedvesen.
Hűha, ekkora kamut! Már párszor elátkoztam a csajt, de azért ilyet mondani! Nem vagyok semmi!ű
-   Én is! - mosolygott. - Te meddig maradsz bent? - kérdezte.
-   Remélem, már nem sokáig. - mosolyogtam rá.
-   Sarah, pontosan téged kerestelek! - hallottam meg az orvosom hangját.
Én felé fordultam.
-    Kislány, elmehetsz! - mosolygott rám. - Holnap azért majd telefonálj, hogy mi a helyzet, de elengedlek! - mondta mosolyogva, miközben közeledett.
-    Komolyan? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott. - Köszönöm! - ugrottam vidáman az orvosom nyakába.
-    De lóra nem ülhetsz! - mondta szigorúan.
-    Nem fogok, csak megdögönyözöm a sajátomat! - mosolyogtam rá.
-    De nem rohangálsz, nem ugrálsz és ha elfáradsz, azonnal leülsz! - mondta.
-    Ígérem! - mosolyogtam rá.
-    A cuccaidat hagyd itt, mert csak pár napra engedlek el! - mondta szigorúan.
-    Rendben. - mosolyogtam.
-    Jaj Sarah! - rázta a fejét mosolyogva, miközben elsétált.
Én előkaptam a telefonom és hívtam Jack-et.


~1 hónap elteltével~
Levették a gipszeimet, szabadon járkálhatok, megszabadultam a kórháztól. Az egyetlen rossz ebben, hogy így elvesztettem a fiúkat és Louis-t is alig látom, szinte soha. Hiányzik, de kezdem megszokni, hogy nincs velem. Újra összejöttem Colinnal. Először kicsit féltem ettől az egésztől, mert elég csúnyán ért véget az előző kapcsolatunk, de már teljes őszinteség van köztünk. Bízom benne és Ő is bennem. Szinte minden időmet a lovakkal töltöm, de azért senkit nem felejtettem el Londonból! Szoktam menni Londonba, de nem túl sűrűn. Azt kell mondjam, Colin miatt is és egy kicsit Louis miatt is megváltozott az életem. Colinnal találkozni akarok mindennap Louisval, egyáltalán nem.

Reggel a telefonomra ébredtem. Lottie hívott, ami meglepett.
-    Szia! - mondta vidáman.
-    Szia! - mondtam mosolyogva.
-    Hol vagy? - kérdezte.
-    Vidéken, a szüleimnél és azon belül az ágyamban, miért? - kérdeztem és elnevettük magunkat a felsoroláson.
-    Nem jössz el Doncasterbe? - kérdezte.
-    Elmehetek...- gondolkoztam el és felültem. - De lóval megyek. - figyelmeztettem.
-    Én benne vagyok, csak vigyázz magadra! - mondta.
-    Meglesz! - nevettem el magam.
-    De siess! - parancsolt rám.
-    Oké! Akkor készülődök és megleplek titeket! Már, ha nem zavarok. - mondtam mosolyogva és leugrottam az ágyamról.
-    Nem zavarsz és hülye kérdés volt! - nevetett.
-    Oké, akkor szia! - mondtam.
-    Szia! - mondta, majd letettük.
Én a fürdőmet megtámadtam, majd mikor ott készen lettem, felvettem az egyik lovas nadrágom és hozzá egy pólót. Előkaptam az egyik kényelmes táskámat, beledobtam a telefonomat, a kulcsomat, innivalót és még hasonló szükséges dolgokat. A vállamra dobtam a táskát, majd leszaladtam.
-    Anya, Apa megyek Doncasterbe! - jelentettem be mosolyogva.
-    Le vagyok maradva! - emelte a magasba a mutató ujját Apa. - Colin, Louis vagy mind kettő? - kérdezte értetlenül, mire elnevettem magam.
-    Vagy egy srác Doncasterből? - kérdezte Anya.
-    Colin és senki más! - nevettem. - Szeretem Őt! - mosolyogtam.
-    Látszik ezen a vigyoron! - mosolygott rám Anya.
-    Oké, akkor kihez mész Doncasterbe? - kérdezte Apa.
-    A Tomlinson húgokhoz. - mosolyogtam.
-    Oké, még egy utolsó kérdés! - mondta Apa. - Melyik ló? - kérdezte.

Berny

-    Berny. - mosolyogtam.
-    Oké, de vigyázz! - mosolygott Anya.
-    Rendben. - mosolyogtam, majd kiszaladtam.
Berny nagyon aranyos, kicsit bamba, dagi és néha hisztis, de egyébként, kedves és barátságos. Nagyon nyugodt. Régen egy kislány volt a gazdája, de elköltöztek lakásba és megvettük tőlük. Nem sűrűn van nálunk, mert sokszor Apa elviszi ide-oda, hogy egy kicsit oktassanak rajta.
Bementem az istállóba, Berny cuccaival a kezemben. Lepakoltam a cuccait, megtisztítottam a lovat, majd felszereltem. Közben néha oda-oda akart csípni, de meggondolta magát, mert rászóltam. Gyorsan elkészültem, majd felültem rá, rajtam a táska és elindultam lépésben. Úgy gondoltam, előtte elnézek Colin felé. Mikor odaértem, pont kint ült az étterem előtt.
-     Szia! - mosolyogtam rá.
-     Szia! - mondta mosolyogva, majd felállt, odasétált hozzám és Én lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.
-     Hova igyekszel? - kérdezte, miközben a combomat simogatta.
-     Doncasterbe megyek. - mondtam.
-     Minek? - kérdezte.
-     Mielőtt félreértenéd, nem Louis miatt! - mosolyogtam rá. - Csak a tesóihoz, mert az egyik húga elhívott. - mosolyogtam.
-     És nem kéne a Királylánynak valami kényelmesebb módon utazni? - kérdezte mosolyogva.
-     Nem, ez így tökéletes! - nevettem.
-     Na, menjetek, hogy ne éjjel gyere haza! - mosolygott, majd egy csókkal elbúcsúztunk.
Colin bement Én, pedig mosolyogva folytattam az utat.

Már örültem, mikor megláttam az ismerős házakat. Mikor beértem az utcába, az zengett Berny patáinak dobogásától. Többen kijöttek megnézni, hogy ki az az elvetemült, aki itt lovagol. Én mosolyogva figyeltem a célpontomat, majd mikor nyílt a kapu, csak nagyobb lett a mosolyom. Lottie lépett ki, majd utána Fizzy. Mikor eléjük értem, leszálltam Berny-ről.
-     Új ló? - mutatott rá mosolyogva Fizzy.
-     Nem, nem is az enyém, csak gondoltam egy kis túra nem árt a daginak! - mosolyogtam.
-     Mi a neve? - kérdezte Lottie.
-     Berny. - mondtam, majd megsimogattam a lovat.
-     Ja, jó ne álljunk az utcán! - nevetett Fizzy, majd bementünk, egyenesen a kertbe.
-     Sarah! - kiabált Phoebe és kiszaladt hozzánk.
-     Phoebe, Ő Berny! - ölelgettem a kislányt.
-     Nagyon szép! - mosolygott.
-     Segítetek? - kérdeztem, mire bólintottak.
-     Oké, akkor Phoebe, te szedd ki a táskámból a kötőféket és a vezetőszárat! - adtam oda neki a táskát.
-     Oki! - mosolygott, majd turkálni kezdett benne.
-     Fizzy, fogd meg a lovat! - adtam a kezébe a kantár szárat.
-     Akkor Én segítek neked! - mosolygott Lottie.
-     Igen, de csak leszereljük. - mondtam mosolyogva, majd kioldottam a hevedert. - Ha ezt elbírod, odaadom. - mosolyogtam rá és odanyújtottam neki a nyerget.
-     Leteszem oda, oké? - fordult az egyik szék felé.
-     Oké, köszi! - mosolyogtam,
Én levettem a lóról a nyeregalátétet, majd Lottie ezt is rátette a székre.
-     Jó, akkor ezt átveszem. - vettem el a kantár szárat, meg a kötőféket.
Levettem a kantárt, majd ráraktam a kötőféket.
-    Oké, viselkedj! - szóltam a lóra. - Ha rossz leszel, kijövök és összeveszünk, de hidd el, nem akarod! - mondtam, majd elengedtem.
-    Miért, rossz? - kérdezte Phoebe.
-    Nem, csak néha hülye napja van. - rántottam vállat.
Bementünk, majd beszélgetni kezdtünk. Akkor elég nagy meglepetést okoztam, mikor szóba jött Colin.
-    Komolyan van új barátod? - kérdezte Fizzy.
-    Igen. - mosolyogtam. - Vagyis régi, de új. - nevettem.
-    Az a Colin, akié nálatok az étterem? - kérdezte Lottie.
-    Pontosan. - mosolyogtam.
-    Nem hiszem el! - szaladt fel sírva Phoebe.
Én ijedten pillantottam a két nagyobbra, akik velem maradtak.
-    Nyugi, nem haragtartó. - mosolygott Fizzy. - Csak nagyon hitt benne, hogy Te és Louis, szóval -lesz közös jövőtök! - mondta.
-    Louist is kérlelte. - mondta Lottie.
-    Felmegyek. - mondtam, mire bólintottak.
Én felszaladtam, majd csöndesen a szobába. Ott szipogott az ablakon kinézve.
-    Phoebe... - szólítottam meg.
-    Menj innen. - mondta halkan, szinte suttogta.
-    Drágám, semmi baj. - mondtam és mellé ültem, majd szorosan magamhoz öleltem.
-    Miért? - kérdezte zokogva. - Annyira utálom Zoe-t, de bíztam benned! Úgy gondoltam, hogy te úgy érzed, még összetartoztok! - mondta szipogva. - De... - dadogott. - Most minden tönkre ment! Eddig, még volt valami reményem! Mind reménykedtünk, de már mind elszállt! Nem szeretitek egymást? - kérdezte óvatosan.
-    Phoebe, ez nem így megy! - mondtam halkan. - Tudod, az ember egy idő után megunja, hogy olyan után sóvárogjon, akinek nem kell! - mondtam és letöröltem azt az egy csepp könnyet az arcomról, amit még mindig kivált belőlem Louis.
-     Hagyj békén! - sikította, majd leszaladt.

* Louis szemszöge *

Éppen, hogy beléptem a házunkba, sikítást hallottam. Anya nem volt otthon. 

-     Sziasztok! - mosolyogtam a két legnagyobb húgomra. 

-     Szia. - mosolyogtak, majd felálltak, de ekkor Phoebe száguldott le a lépcsőn sírva. 

Mikor meglátott, csak arrébb taszított az ajtóból, de még pont elkaptam a kezét. 

-     Mi a baj Phoebe? - kérdeztem tőle ijedten. 

-     Hagyj békén! - sikította sírva az arcomba. - Ti vagytok a bajom! - mondta, majd kirántotta a kezét az ujjaim közül és kiszaladt az ajtón, majd becsapta maga után. 

-     Mi a... - néztem a két nagyra. 

Ekkor hallottam, hogy valaki más is éppen lejön a lépcsőn. Oda pillantottam és az általában vidám, mosolygós arcot láttam, de most gondterhelt volt és szomorú. A kis szőke göndör fürtöcskék minden megtett lépésnél ugrottak egyet az arca körül. 

-     Sarah... - mondtam. 

-     Szia. - vetett rám halvány, semmitmondó mosolyt. 

-     Mi a baj? - mutattam az ajtó felé. 

-     Nekem most nagyon sürgős dolgom van. - nevette el magát Sarah, majd elindult a kert felé. 

-     Kell segítség? - kérdezte tőle Fizzy. 

-     Nem, csak kicsit hisztériázik, de helyre rakom. - mondta, majd kiment. 

Lóval jött?! Hogy gondolta?! 

-     Az a baja, hogy nem lesztek együtt többet! - mondta Lottie. - Sarahnak barátja van és ez a baj. - mondta. 

-     Ki? - kérdeztem. 

-     Colin. - mondta, majd elmosolyodott. - Miért, zavar? - kérdezte mosolyogva. 

-     Nem, csak érdekelt. - mondtam, mire megrázta a fejét. 

-     Menjünk el érte! - mondta Lottie. 

-     Oké. - bólintottam. 

Ahogy kiléptem, megpillantottam a kishúgomat egy padon ülve. Lottie inkább ki se jött. 

-     Phoebe, kérlek ne csináld ezt! - ültem le mellé és átöleltem.

-     De Louis, Én szeretem Saraht és azt is szerettem, mikor együtt voltatok! - mondta szipogva és az ölembe mászott. 

-     Én is szerettem, de vége. - mondtam. - Én már Zoe-t szeretem Sarah, pedig Colin-t. Tovább léptünk, ez ellen nem tehetsz semmit! - mondtam és mosolyogva a hátát simogattam. 

-     Igazad van. - bólintott. 

-     Gyere! - mosolyogtam, majd kézen fogva mentünk be. 

Mindenki az udvarra leskelődött ki. Mi is odamentünk. Sarah éppen egy lovat nevelt. 

-     Befejezted?! - szólt rá erélyesen.

A ló idegesen szuszogott és ijedten nézett Sarah-ra. 

-     Berny, Én vagyok! - simogatta mosolyogva. 

Látszott a lovon, hogy kezd megnyugodni. 

-     Az egy kutya! Nem esz meg! Sem egy ablak, sem egy nejlon zacskó! - simogatta Sarah, mire egyre lejjebb engedte a fejét. - Jól van baba! - puszilta meg a fejét.

Elmosolyodtam azon, hogy ennyire tudja, mit kell csinálnia. 

-     Ne hisztizz tovább, szépen kérlek! Nem köplek be, ha befejezed! - mosolygott a nyugodt lóra. - De ha folytatod, dolgozni fogsz dagi! - simogatta. 

Berny, nyugodtan szuszogott és odébb lépett, de maradt Sarah mellett, így a lábára lépett. 

-    Kösz Dagi! - szólt rá, majd arrébb léptette. - Tudod, Én is azon járok te bamba! - simogatta meg, majd ellépett tőle. 

Bejött és ránk mosolygott. 

-    Remélem tetszett a nevelésem. - nevetett. 

-    Remek volt! - mosolygott rá Fizzy. 

-    Minden oké? - mosolygott a mellettem álló Phoebe-re. 

A húgom, csak mosolyogva bólintott és megölelte. 

-    Hoztam nektek valamit! - mosolygott, majd a táskájában turkált. 

Előhúzta a telefonját, majd azt zsebre tette. Előhúzott egy dobozt, majd kinyitotta. Egy karkötőt adott Phoebe-nek, Lottie-nak és Fizzy-nek. 

-    Nekem is van! - mutatta. 

Gyöngyök voltak rajta, amik azt a feliratot adták ki, hogy örökre. 

-    És természetesen, itt van Daisy-é. - húzta elő. 

-    Majd odaadom neki, Anyával ment vásárolni. - tette el gondosan Lottie. 

Hirtelen valami kiesett a dobozból. Sarah leguggolt és felkapta. 

* Sarah szemszöge *

Egy gyűrű. Gyönyörű volt és gyémántokból egy lófejet formázott. Megnéztem a telefonomat hatalmas mosollyal, majd a képernyőmön egy új üzenet villogott. Megnéztem és egy csodálatos kérdés díszelgett a képernyőmön, amitől örömömben könnyfátyol csillogott a szemeimen. 

Egyetlen lovas Hercegnőm, leszel a feleségem? 

Csak egy mondat volt, mégis az egyik leggyönyörűbb, amit valaha hallottam. 

-    Komolyan? - mosolyodott el a mellettem álló Fizzy. 

Én, csak mosolyogva bólintottam. Fizzy sikítva borult a nyakamba. 

-    Mi az?! - ugrált Lottie, majd megmutattam neki a telefonom. 

Ő is sikított, majd beszállt az ölelésbe. Gyorsan visszaírtam neki. 

Igen! Te leszel az egyetlen varázsló Hercegem! 

-    Mi történt? - kérdezte Phoebe. 

Én megmutattam neki a telefonom, majd Ő is megölelt. 

-    Ugye meghívsz az esküvődre? - kérdezte. 

-    Természetesen! - szorítottam magamhoz. 

-    Gratulálok! - ölelt meg Louis. 

Nem éreztem úgy, hogy hiányzik az ölelése. Nem! Már nem. Colin-t szeretem! 

-    Köszönöm. - szipogtam hatalmas mosollyal. 

Életemben először nem úgy öleltem Louist, mint eddig. Barátként és nem a menyasszonyaként, nem a barátnőjeként, csak mint egy barát. 

2. éves 5. rész

~ Niall és Becky esküvőjének napja~
Reggel megérkezett hozzám Louise és elkezdtem készülődni. Egészen, amíg meg nem érkezett a limuzin, csak készülődtünk. Közben nagyon jóban lettünk. Mikor megérkezett, kimentünk hozzá, majd segített nekem beülni az autóban ülő csapat és Louise is.
-    Becky, csodás vagy! - mosolyogtam rá.
-    Köszönöm! - mosolygott rám szégyenlősen.
-    Nem zavar, hogy... - utalt arra, hogy a ruhámban igazán kilátszik a tetoválás a kulcscsontomon.
-    Nem. - mosolyogtam rá. - Sosem bántam meg. - mondtam halkabban.
-    Drágám, úgy sajnállak! - ölelt magához oldalról Lou.
-    Megszoktam. - mosolyogtam rá.
-    Ezt nem lehet megszokni! - mondta Jesy szomorúan mosolyogva.
-    Nem baj, nem rontom el ezzel a butasággal a mai napot! - mondtam mosolyogva.
-    De arra készülj fel, hogy Louisnak új barátnője van. - mondta Lola.
-    Már Lou mondta és felkészültem. - mosolyogtam rá.
-    De nem lesz rossz neked? - kérdezte Lou.
-    Nem, ott lesz Jack, a legjobb haverom. - mosolyogtam rá.
-    Na, majd a kis hülye elintézi! - nevetett Roxy.
-    Amúgy engem kihagytatok egy leánybúcsúból! - mondtam.
-    Bocsi, csak egyszerűen nem tudtuk úgy szervezni. - mondta Becky.
-    Semmi baj, de te ne izgulj ennyire! - nevettem.
-    Azon vagyok! - sóhajtott.
Én mosolyogva megfogtam a kezét.
-    Becky, ne izgulj! Amikor azon a jótékonysági rendezvényen egy stadionnyi ember közé kellett kilépnem egy szem lóval és akadályokkal, sóhajtottam egy hatalmasat, megpusziltam Alkony fejét, majd suttogtam neki egy biztató szöveget és azt képzelve, hogy ketten vagyunk, kiléptem a tömeg elé és megcsináltam! - mosolyogtam rá.
-    Imádom, hogy tudod mit kell mondanod! - mosolygott, majd sóhajtott és megálltunk.
Elfoglaltuk a helyünket, majd kezdődött a lélegzet elállító esküvő. Gyönyörű volt, természetesen mi sírtunk. A vacsora,- amivel inkább megküzdöttem a kezem miatt - csodás volt, majd következett a lagzi. Erre egy készültem fel, hogy úgysem élvezhetem, hiszen táncolni sem tudok! Louis új barátnője, gyönyörű! Magas, vékony és igazán okosnak tűnt. Természetesen nem hozta oda bemutatni, de Jesy annyit mondott, hogy Zoe a neve, de Ők sem ismerik igazán. Hirtelen előttem termett valaki.
-    Felkérhetem egy táncra a Hercegnőt? - mosolygott rám Jack.
-    Jack, nem tudok táncolni! Mankóval járok! - nevettem.
-    Megoldjuk! - mosolygott, majd segített felállni és odaadta a mankóimat.
Eldöcögtünk ahhoz a részhez, ahol mindenki táncolt valakivel.
-    Ezeket elveszem. - mosolygott rám Jack, majd egyik kezével fogott, de amúgy sem dőltem volna el.
A mankókat a közeli székre tette, majd visszalépett hozzám.
-   Nem tudok táncolni! - mondtam.
-   De igen! - mosolygott, majd közelebb húzott magához. - Csak figyelj! - mosolygott rám, majd óvatosan megemelt és így kezdett el táncolni.
Éreztem, hogy sokan néznek minket.
-   Csodálatos barát vagy! - mosolyogtam rá.
-   Akarod mondani, csodálatos testvér! - mosolygott pimaszan.
-   Pontosan! - kuncogtam, majd arcomat a vállára támasztva öleltem magamhoz és így ringatott minket. - Egy nagyon erős tesó! - nevettem.
-   Ne viccelj! - nevetett.
-   Jack, egy csomóan néznek minket! - súgtam.
-   Tudom, de egy Hercegnő megérdemli a figyelmet, nem?! - mosolygott, mire kicsit eltávolodtam tőle, hogy egymás szemébe nézhessünk.
-   Egy hercegnő megérdemli, de Én nem. - mondtam.
-   Te az Én Hercegnőm vagy! - mosolygott rám. - Mondhatok neked egy titkot? - kérdezte, mire bólintottam. - Tudtam, hogy szerelmes vagy belém, a suliban. - mosolygott titokzatosan. - És Én is az voltam. - hagyott újabb szünetet. - De a húgom lettél és meg akartalak védeni mindenkitől, magamtól is! - mosolygott.
-   Megtetted és az ÖCSÉM lettél! - emeltem ki az öcsém szót.
-   De jobban vigyázok rád, mint te rám! - nevetett.
-   Azért hazarángattalak már párszor a rendőrségről! - nevettem.
-   Azért sikerült párszor megmentenem téged attól, hogy így összetörd magad! - nevetett.
-   Igazad van! - mosolyogtam rá.
-   Köszönöm a táncot a Hercegnőmnek! - mosolygott, majd óvatosan letett és a kezembe adta a mankókat.
-   Köszönöm a táncot a bátyuskámnak! - nevettem.
-   Ülj le, vagy keress egy táncpartnert! - mosolygott.
-   Szerintem leülök. - mosolyogtam rá.
-   Támogatlak benne, de azért nehogy másnak nemet mondj! - mutatott rám.
Én elnevettem magam, majd óvatosan leültem. Hirtelen két kéz fogta meg a vállam.
-    Te a menyasszony vagy! - nevettem Beckyre. - Mit keresel itt? - kérdeztem mosolyogva.
-    Először is, Jack nagyon édes volt, másodszor, pedig szeretnénk, ha velünk táncolnál! - mosolygott Becky.
-    Mond, te sem látod?! - nevettem.
-    Kérlek! - mosolygott.
-    Hogyan? - kérdeztem.
-    Első sorban velem! - ölelt magához szorosan.
-    De az orvosomnak tilos beköpni! Azt mondta, inkább üldögéljek! - nevettem.
-    De te ihatsz! - nevetett. - Louisnak azt megtiltotta.
-    Nem fogok, nincs képem részegen beállítani a kórházba! - mondtam.
-    Na, gyere! - ölelt át, majd Én a mankóimmal eldöcögtem a többiekhez.
-    Gyere, Hercegnő! - nevetett Jack.
-    Nem lehetne, hogy Te gyere közelebb? - nevettem.
-    De, persze! - mosolygott, majd az ölelésébe zárt.
-    Sarah, gyere! - kért Liam.
-    De nem tudok táncolni! - mondtam.
-    Segítünk! - mondta egyszerre Becky, Roxy, Jesy, Lola, Niall, Harry, Liam és Zayn.
-    De... - mondtam volna.
-    Legalább ma táncoljon együtt a 1D és a Wiches! - kérte Becky. - Bár a csapatnak több mint a fele nem tud táncolni, de megbocsájtjuk! - mosolygott Becky.
-    Jól van. - sóhajtottam.
-    Sarah! - támadtak meg hátulról a kicsik.
Egyszerre támadt meg Lux, Jenifer, Theo, Phoebe és Daisy, Lottie, Fizzy, Waliyha, Doniya és Safaa.
-    Oké, akkor most hányan vagytok?! - kérdeztem nevetve. - Mindenkit megölelek! - mosolyogtam, majd sorba ölelgettem a gyerekeket.
-    Mi a baj a lábaddal? - kérdezte Theo.
-    Egy balesetem volt és eltörtem. - mosolyogtam rá.
-    És a kezedet is? - kérdezte Fizzy.
-    Igen. - nevettem.
-    És nem is vagy kórházban? - kérdezte csodálkozva Daisy.
-    Onnan jöttünk! - bökte meg Őt Lux.
-    Nagyon szép vagy! - mosolygott rám Waliyha.
-    Jaj, körbe vagyok véve sok-sok hercegnővel és egy herceggel! - mosolyogtam Theora.
-    Nem vagyok hercegnő! - állt be pózba Jenifer.
-    Oké, te egy kis bűnöző vagy! - nevettem.
-    Nem vagyok bűnöző! - vágta rá.
-    Jenny vagy! - nevettem.
-    Pontosan! - mosolygott.
-    Megnézhetem a homlokod? - kérdezte Lottie.
-    Persze. - mosolyogtam, majd közelebb hajoltam.
-    Mit csináltál a fejeddel? - kérdezte a szöszi.
-    Esés közben lefejeltem a karámot. - mondtam mosolyogva.
-    Aú! - mondta fájdalmas arccal Safaa.
-    De nem mondok részleteket, mert elég undorító volt. - mondtam.
-    Jössz játszani velünk? - kérdezte Lux.
-    Most nem tudok, de majd megyek! - mosolyogtam rájuk.
-    Oké! - mosolygott Jenifer, majd egyszerre elmentek mind.
-    Megtaláltad a korcsoportod! - nevetett Jack.
-    Megtalálhatom az orrodat a gipszemmel! - vigyorogtam rá.
-    Felejtsük el! - mondta.
-    Benne vagyok. - nevettem, majd megölelt.
-    Tehát, akkor táncoljunk! - mosolygott Roxy.
-    De hogyan?! - kérdeztem.
-    Mindenki-mindenkivel. - mondta Niall.
-    De nem árulhattok be az orvosomnak! - mondtam határozottan.
-    Oké! - nevetett Harry.
Először Niallel táncoltam, majd Zaynnel, utána Lolával, Jesyvel, Liammel, Beckyvel, Harryvel, majd Roxyval. Én már igencsak fáradt voltam és alig tartottam a fejembe, kivel táncoltam. Hirtelen egy kéz ért a csupasz vállamhoz, majd mikor megéreztem az illető illatát, megfagytam és elmosolyodtam. Hosszú ujjai érintették a neki szóló tetoválást. Csak lassan sikerült felé fordulnom, a mankó miatt.
-    Azt hiszem, már csak neked tartozom egy tánccal. - eresztett egy halvány, mégis édes mosolyt.
-    Igen. - mosolyogtam rá.
-    Vigyázom rád. - mosolygott biztatóan, majd óvatosan arrébb tette a manóimat és közelebb húzva magához, megemelt és úgy tett le, hogy lábaim a lábfejére értek.
Mosolyogva bólintott, majd táncolni kezdtünk.
-    Így legalább, egy kicsit te is élvezheted a táncot! - suttogta.
-    Köszönöm. - mosolyogtam rá szégyenlősen, lehajtott fejjel.
-    Emlékszel, mikor táncoltunk először? - kérdezte.
-    A titkos randin, amiről csak Te meg Én tudtunk? Abban az étteremben? - kérdeztem mosolyogva.
-    Pontosan. - mosolygott. - Csak akkor copfban volt a hajad és makulátlan formában voltál. - és az egész táncunk alatt ugyan úgy mosolygott.
Visszafogottan, de őszintén.
-    Ugye, tudja a barátnőd, hogy nem kell féltékenynek lennie? - kérdeztem óvatosan.
-    Persze. - bólintott. - Zoe nem olyan.
-    Rendben. - bólintottam.
-    Már csak arra leszek kíváncsi, hogyan fogunk beszökni a kórházba éjjel! - nevetett halkan.
-    Igen, ez engem is foglalkoztat! - mosolyogtam.
-    Te ihatsz? - kérdezte.

Zoe

-    Igen, de nincs képem részegen beállítani a kórházba! Ráadásul nem esne jól az eredeti fejfájáshoz egy kis másnaposság. - mondtam.
-    Igazad van. - bólintott.
Mikor befejeztük a táncot, elléptünk egymástól, majd Én zavartan mentem a másik irányba. Úgy éreztem, hogy valaki figyel. Mikor megfordultam, Zoe figyelt. Titokzatos, gonosz mosoly ült tökéletes arcán, miközben engem vizsgált. Inkább elfordultam és leültem. Ittam egy pohár vizet, majd leült mellém az egyik oldalamra Lottie, a másikra Fizzy.
-    Sziasztok. - eresztettem mosolyt.
-    Hiányzik? - kérdezte Lottie.
-    Nem mondjátok el neki, ugye? - kérdeztem, mire mosolyogva megrázták a fejüket. - Nagyon! - bólintottam.
-    Annyira édesen táncoltatok! -  mosolygott rám Fizzy.
-    Úgy sajnálom Louist! - mondta Lottie.
Én kérdő pillantással néztem rá.
-    Zoe miatt! Annyira... - gondolkozott, hogy mit is mondjon.
-    Gonosz. - mondta Fizzy.
-    Miért? - kérdeztem.
-    Minket sem szeret, se az ikereket, csak Louist. Mindig megszerzi, amit akar! - mondta Lottie.
-    Ugye tudjátok, hogy soha, de soha nem engedlek el titeket?! - kérdeztem és megöleltek két oldalról. - Olyanok vagytok, mint... - mondtam volna, de egyszerre befejezték a mondatomat.
-    A húgaid! - nevettünk ezen.
Mikor befejeztük a nevetést, Jay-t pillantottuk meg, ahogy felénk mutatja a telefonján. A kép tökéletes lett. Mind hatalmas mosollyal öleljük egymást és nevetünk közben.
-    Gyönyörűek vagytok! - mosolygott Jay.
-    Köszönjük! - mondtuk egyszerre hárman.
-    De ez sok lesz! - nevetett, majd odébb állt.
-    Ugye meghívsz majd az esküvődre? - kérdezte Lottie.
-    Persze, hogy kérdezhettél ilyet?! - nevettem. - Még a bátyátokat is! - mosolyogtam.
-    Ő természetes, hogy ott lesz! - nevetett Fizzy. - Tudod, majd az oltárnál! - mosolygott.
-    Szép is lenne! - mosolyogtam.
-    Az lesz! - ölelt magához szorosan Lottie.
Én elmosolyodtam, majd egy könny folyt le az arcomon. De közben az arcomon ott ült a mosolyom.
-    Hidd el, hogy ott lesz! - simogatta meg az arcom Fizzy.
-    Lányok, nagyon szeretnék hinni nektek, de nem álltatom magam. - mosolyogtam.
-    Sarah, mennünk kell! - intett Louis.
Nem vette észre a kis nedves cseppet az arcomon. Én bólintottam. Odamentem hozzá, majd jött a búcsúzkodás. Először az szülőktől köszöntem el, de közöttük, Jay maradt utoljára.
-    Drágám, kérlek maradj erős! - szorított magához. - Minden rendben lesz! - puszilta meg az arcomat.
Utána jöttek a gyerekek. Mindenkit felvettem, a bal kezembe és megpuszilgattam.
-     Kérlek gyógyulj meg! - kért szipogva Jenny.
-     Ne sírj, jól vagyok! - mosolyogtam rá.
-     De vigyázz magadra! - mondta Theo, majd rá pillantva neki is csillogott a szeme a könnytől.
-     Nagyon hiányzol! - szipogott Phoebe.
-     Igen! - mondta sírva Daisy.
-     Jaj, ne sírjon már mindenki! - kérdeztem mosolyogva, majd egyszerre öleltem meg mindenkit.
Közben, Doniya, Waliyha és Safaa is sírni kezdett.
-     Ne már! - szipogtam én is.
-     Ne sírj! - ölelt meg sírva Lux is.
Hallottam, hogy egy telefon lefotózott, ahogy az összes kisgyereket ölelgetek.
-     Csak egy valamit mondhatok az egész gyerek seregnek! - mondtam mosolyogva, miközben a kezemmel letöröltem a könnyeimet. - Mindenki vigyázzon magára, ne kövesse a példámat, egyetek sok édességet és csokit és minden finomságot és legyetek nagyon rosszak! - nevettem.
-     Sarah! - hallottam egyszerre a sok anyuka hangját.
-     Akkor is! - nevettem.
Ekkor odajött Lottie és Fizzy.
-     Lányok, szükségem van rátok! - ölelgettem őket.
-     Mindig ott leszünk neked! - mondták.
Ekkor következtek a bandatagok és hasonlók, vagyis egy szóval a hatalmas család, amiből csak Én lógok ki.
-    Gyertek! - mondtam, majd hatalmas csoportölelés keletkezett.
Mikor ennek vége szakadt, Louisval beültünk az autóba, majd Ő vezetett.
-    Nagyon szeretnek a húgaim. - mosolygott előre nézve.
Én is elmosolyodtam. Mikor visszaértünk, óvatosan kisegített az autóból, majd bementünk. Csöndesen mentünk a szobánkba. Én rögtön megtámadtam a fürdőmet, majd utána elmentem aludni.

2. évad 4. rész

Minden a helyére került. Eltelt újabb két hónap. Nem találkoztam többet vele és így éreztem jónak. Minek fájdítsam a szívem, valószínű új barátnője van. Én, csak sorra halmoztam a táncversenyeket, a szünetben sem akartam eltűnni a rajongóim elől, már ha léteznek még. Alkonnyal is rengeteget edzettem. Ez is átlagos, edzés napom volt. Reggel, csak egy laza lovaglással kezdtem, ki az erdőbe. A csikót, néha átvállalom Lolától. Most is így tettem. Felnyergeltem, majd elkezdtem az alap gyakorlatok vele. Hirtelen begurult a házunk elé egy autó és, mivel senki nem látta, dudált. A csikó, erre hatalmasat ugrott, amivel nem is lett volna baj, mert még az egyensúlyomat sem vesztettem el, de olyan ijedt volt, hogy elkezdett vágtázni a pálya kijárata felé, majd végig a kijárat felé bakolt, egyre nagyobbakat. Hirtelen úgy döntött, kiugrik a pályáról, ami lássuk be, számára nem nagy feladat. Én, viszont már fáradt voltam, az egyensúlyomat is elvesztettem, majd az ugrás előtt megtorpant, így Én lefejelve a karám legfelső gerendáját, átestem azon, de a fejembe hasító fájdalom miatt mozdulni se tudtam, így a tudatlan, ijedt csikó rám ugrott, majd elvágtázott. Olyan fájdalmaim voltak, hogy sikítani se tudtam, csak feküdtem a porban és nyöszörögtem. A fejemben olyan fájdalom volt, amitől üvölteni tudtam volna, hasonlóan a bal lábamban és a jobb karomban, de erős fájdalmak gyötörtek a hátamon végig. Egyszerűen sikítani sem volt erőm. Csak a szemet tudtam nyitva tartani és hangosan nyögtem. Hallottam, ahogy valaki segítségért kiáltozik, miközben felém rohan, majd a karjaiba vesz és szalad velem valamerre. Ekkora már a nyögések sem sikerültek és a szemem nyitva tartása se, egyszerűen lecsukódott a szemem és a halk zajok is megszűntek. Csak a sötétség és a csönd maradt velem.

Hirtelen hangos gépek csipogása, klórszag és éles fájdalom. Ezek az ingerek fogadtak. Lassan, óvatosan nyitottam ki a szemem, hiszen a fejem még mindig úgy fájt, mint amibe baltát vágtak. Fehér falak, kényelmetlen ágy, csipogó gépek és infúziós csövek, amik a kezemből lógtak ki. Azt a fájdalmat, amit a tűk okoztak a kézfejemben, már meg sem éreztem, hiszen a bal lábam, jobb karom, a fejem és a hátam elvonta a figyelmemet. Azt vettem észre, hogy kapkodva veszem a levegőt és hatalmasakat. Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Ekkor nyílt az ajtó és egy orvos lépett be.
-    Jó napot Mr. Parks! - köszöntem illedelmesen.
-    Szervusz Sarah! Hogy érzed magad? - kérdezte.
-    Őszintén? Mindenem fáj. A fejem, a bal lábam, a jobb karom, a fejem és a hátam is, de az viselhetőbb! - mondtam.
-    A lábad és a kezed eltörted, a fejed, pedig erősen vérzett. - mondta az engem arcon csapó tényeket. - 4 órás kezelést kaptál, tegnap az altató miatt már fel sem keltél, de nem jártál volna jól, mert erősebbek lettek volna a fájdalmak. - mondta, mire kimérten bólintottam.
-    És meddig kell itt bent maradnom? - kérdeztem félve a választól.
-    Az állapotodtól függ. Legjobb esetben, csak 2 hét, legrosszabb esetben egy hónap! - mondta, mire leesett az állam. - De arra emlékszel, hogy mi történt? - kérdezte.
-    Persze, de nem hinném, hogy tudni szeretné doktor úr, nem szeretnék az idegeire menni. - mosolyogtam rá kedvesen.
-    Csak egy szót mondj! - kért és közben elmosolyodott.
-    Csikó. - mosolyogtam rá amolyan "semmi rosszat nem csináltam" fejjel.
-    Jaj lányom! - sóhajtott, halkan elnevette magát, majd megsimogatta a karom. - Sose változol! - mosolygott, majd kiment.
Minden balesetemnél Ő gyógyított meg, tehát már tudja, milyen veszélyes figura tudok lenni. Ekkor belépett Lola.
-    Szia. - mosolyogtam rá.
-    Az Én hibám! Az Én csikóm! - mondta sírva.
-    Szedd össze magad! - mosolyogtam rá. - Nem haltam bele. Itt vagyok. - mosolyogtam biztatóan.
-    Ugye tudod, hogy ez a gondolkodási mód, egy hülyeség? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
-    De akkor sem keseregni kell! Csak két hét, vagy egy hónap! - mosolyogtam.
-    Sarah, most kimegyek, mert nem akarok kiabálni veled. - mondta, mire elnevettem magam.
A szüleim jöttek be, majd őket is megnyugtattam. Utána a Wiches lányok jöttek.
-    Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - kérdezte Roxy.
-    Mindenem fáj, ágyhoz vagyok kötve, miért kéne izgulnom? - kérdeztem mosolyogva.
-    Jaj! - forgatta a szemét sóhajtva Jesy, majd leült a székre.
-    Közlöm, hogy senki, aki itt van, nem aludhat itt! Mindenki haza megy! - mondtam.
-    Miért kell ilyen akaratosnak lenned? - kérdezte Becky.
-    Mert attól még, hogy történt egy baleset, az élet megy tovább! - mosolyogtam rájuk.
Fél órát beszélgettem a lányokkal, majd menniük kellett.

 ~ Egy héttel később~
A második hét első napja van és halálra unom magam. Kiolvastam az összes magazint, rengeteg könyvet és már a telefonomon található zenéket is meguntam. A lányok, maximum egy órát maradtak, Lola néha Benji-vel jött, de ritkán. A szüleim, szinte mindennap vagy 10-szer.
Éppen a kelésem után 5 perccel nyílt az ajtó és Dr. Parks lépett be.
-    Jó reggelt! - mosolyogtam.
-    Drágaságom, dél van. - mosolygott kedvesen az orvosom.
-    Nem baj. - nevettem el magam. - Jó híreket hozott? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
-    Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldog leszel! - mosolygott.
-    Hazamehetek? - kérdeztem izgatottan.
-    Azt még nem, de járkálhatsz, a kórház falain belül! Szigorúan a kórház falain belül! - mondta.
-    Köszönöm! - öleltem magamhoz.
-    Csak óvatosan! Ha baj van, rögtön sikítasz! Vagy nekem, vagy egy nővérnek szólsz! - mondta, mire mosolyogva bólintottam. - Várnak kint, nyugodtan menj ki hozzájuk! - mosolygott, mire vidáman bólintottam.
Óvatosan pakoltam lábaimat az ágy mellé, majd lassan, finoman helyeztem rájuk a súlyomat. Sikerült megállnom. Elmosolyodtam, majd az orvosom átnyújtott két mankót.
-    Köszönöm. - mosolyogtam, majd a mankók segítségével elmentem az ajtóig.
Dr. Parks kinyitotta nekem, majd kidöcögtem rajta. Mikor oldalra pillantottam, először egy szöszit pillantottam meg, aki nekem háttal állva erős ír akcentussal hadar a vele szemben álló szintén szöszi lánynak, aki látszólag mindent tökéletesen ért. Vagyis Niall és Becky. Én elmosolyodtam, majd a begipszelt lábamra támaszkodva, a bal kezemben lévő mankóval megütöttem gyengén Niall lábát. Hirtelen megfordult, majd hatalmas mosolyt eresztett.
-    Te kijöhetsz?! - kérdezte vidáman.
-    Igen. - mosolyogtam, majd szoros ölelésben részesített.
-    Nem ülsz le? - kérdezte Becky.
-    Örülök, hogy állhatok! - mosolyogtam.
-    Járkálhatsz? - kérdezte mosolyogva Niall.
-    Igen, de csak a kórház falain belül. - fintorodtam el.
-    Akkor, merre is akarsz menni? - kérdezte vidáman Becky.
-    Először is meséljétek el, mi az?! - böktem Becky ujján csillogó csodálatos gyűrűre.
-    Mrs. Horan leszek! - mosolygott.
-    Mikor? - kérdeztem hatalmas mosollyal.
-    Holnap után! - mosolygott Niall.
-    És nem akartatok szólni? - rúgtam bokát a gipszemmel Beckyt.
-    Aú! - fogat a bokáját. - Azért jöttünk, hogy megmutassam a ruhád! - mondta, majd kihúzta magát.

a koszorúslányok ruhája

-    Juj, mutasd! - mondtam izgatottan.
-    Ez lesz! - nyomta az orrom alá a telefonját.
-    Annyira gyönyörű, úgy sajnálom, hogy nem mehetek. - mondtam elszomorodva.
-     Dehogynem! Felejtsd el, hogy nem jössz! - mondta Niall.
-     De csak a kórház falai között járkálhatok és igencsak elrontatnám a gyönyörű esküvőt azzal, hogy gipszben van a kezem és a lábam! - mondtam halvány mosollyal.
-     Azért választottam ilyen ruhát, hogy ne látsszon a lábadon a gipsz és Én elhúzlak azzal az ággyal együtt! - mondta Becky az ágyam felé mutatva, mire lenevettem magam.
-     Elkönyörögöm magam. - mosolyogtam rá és megöleltem.
-     Na azért! Már mindent megszerveztem! Reggel bejön hozzád Louise, a srácok sminkese és vele fogsz elkészülni! Majd időre jön értetek a kórház elé a limuzin és elhoz titeket a helyszínre! - mosolygott.

Becky öltözete

-    Azért az esküvőt is megszervezted, vagy csak a szállításomat? - nevettem. - Köszönöm Becky! - öleltem magamhoz szorosan. - Az esküvőmön, már ha lesz olyan nekem, te leszek a pap! - mondtam, mire elnevettük magunkat.
-     Először is, természetes, hogy ezeket megtettem, másodszor, még szép, hogy lesz esküvőd, majd mi intézzük a csajokkal és neked meglepetés lesz! Harmadszor, pedig elvállalom a pap szerepét! - nevetett.
-     De a te ruhádat is mutasd meg! - löktem meg a karját.
-     Összeszerkesztettem a ruhám, a hajam, a cipőm, a csokrom, a fülbevalóm és gyűrűket is! - mosolygott, majd megmutatta.
-     Gyönyörű leszel! - mosolyogtam rá. - Én, pedig iszonyú ronda. Egy gyönyörű ruhában, gipszben, mankóval és elfojt sminkkel! - mosolyogtam rá.
-    Nem fogsz sírni! - szólt rám.
-    De igen! - mosolyogtam rá.
-    Nem, kemény vagy! - mondta, mire elnevettem magam.
-    Mindenkit megkért, hogy ne sírjanak, mert akkor Ő is sírni fog! - nevetett Niall.
-    Oké, akkor közlöm, hogy Én leszek a legelső, aki sírva fakad, mert mikor kijelentetted, hogy összeházasodtok, már majdnem sírtam! - mondtam nevetve.
-    Sajnos azt nem láthatod, ahogy tiszta ideg leszek, amikor készülődöm. - nevetett Becky.
-    Egy fontos, nagyon jó tanács! - emeltem fel a mutató ujjam. - Mielőtt felveszed a ruhádat, mindenképp menj el pisilni! - szóltam rá.
-    Mi? - nézett rám Niall értetlenül.
-    A szalagavatómon tapasztaltam! - mondtam, mire Becky felnevetett.
-    Sajnos, most muszáj mennünk, mert még rengeteg dolgot el kell intéznünk! - öleltek meg egyszerre.
-    Majd találkozunk! - mosolyogtam, majd kimentek.
Semmi kedvem nem volt visszamenni az unalmas szobámba. Leültem a repedezett műanyag székekre az ajtó mellé és figyeltem a sürgő forgó embereket. Mikor mentem volna be, még egy kicsit gondoltam megállok és nézem a kórházi sürgés-forgást, de hirtelen valaki erőből nekem csapódott. Majdnem elestem, de az illető hátulról rögtön meg is ragadta a karjaimat. Óvatosan fordultam meg.
-    Annyira sajnálom! Nagyon béna vagyok! - hadart egy ismerős hang.
Harry nézett rám ijedten.
-    Szia! - öleltem meg mosolyogva.
-    Sarah, mi lett veled? - nézett végig rajtam. - A bal lábad, jobb karod és a fejed. - nézett végig rajtam mosolyogva, de ijedten.
-    Meg a hátam, de az nem látszik, csak ha felhúzom a pólóm. - mosolyogtam rá. - Lola csikója megijedt, majd bakolva vágtázott a karám széléhez, majd átugrott rajta, de előtte megtorpant. Mikor megtorpant, átestem a karámon, de bevertem a fejem a felső gerendába, majd rám ugrott a ló. - mondtam.
-    Jézusom! - nézett végig rajtam. - Csoda, hogy élsz! - mondta.
-    Tudom. - mosolyogtam rá.
-    Ki tud róla? - kérdezte.
-    Akiről tudom, hogy biztosan tudja, az Niall és Te vagy. - mosolyogtam.
-    De ilyen vidám vagy? - kérdezte.
-    Igen, most sírjak?! - nevettem.
-    Liam-nek, Zay-nek és Louis-nak nem kéne szólni?! - kérdezte idegesen.
-    De, de és nem. - soroltam a válaszaim.
-    Késő, már tudom. - hallottam egy hangot magam mögül.
-    Miért van mindenki mögöttem?! - morogtam, majd nehézkesen fordultam meg.
Louis látszólag egészséges volt. Végignéztem rajta.
-    Te mit keresel itt? - kérdeztem.
-    Agyrázkódás. - mondta röviden, majd végignézett rajtam. - A te sztorid érdekesebb.
-    Ez biztos. - bólintottam. - Várjunk! - mutattam fel a mutató ujjam. - Ha Niall tudta, hogy itt vagyok, akkor te miért nem?! - fordultam Harry felé.
-    Becky mondta neki. - mondta Hazza.
-    És Roxy?! - néztem a göndörre értetlenül.
-    Nem mondta, mert kicsit összevesztünk. - mondta.
-    Min? - kérdeztem.
-    Nagyon hosszú, de egy hülyeség! - legyintett.
-    Ahogy elmentél innen, azonnal megbeszélitek, felfogtad?! - kérdeztem tőle idegesen.
-    De... - mondta volna, de közbe vágtam.
-    Nincs de! Ezt fogod csinálni, mert okos vagy! Tegyük fel, hogy okos vagy! - nevettem el magam az utolsó mondatomon. - Tehát ahogy elhagytad ezt az épületet, meg sem állsz addig, ahol Roxy van és rögtön megbeszélitek! Felfogtad? - kérdeztem, mire bólintott.
-    Oké, de ti, hogy nem tudtatok egymásról?! - kérdezte Harry.
-    Úgy, hogy ma szállhattam ki először az ágyamból! - mondtam. - Közölte az orvosom, hogy óvatos legyek és, ha fáradt vagyok, menjek vissza a szobámba! - mondtam idegesen. - Kiléptem, majd közölte velem Mr. és Mrs. Horan, hogy Ők MR. és Mrs. Horan lesznek! Utána majdnem fellöktél, majd megérkezett Louis és rengeteg kérdés össze-vissza. Most, pedig megőrülök, annyira fáj a fejem! - mondtam, majd sóhajtottam és a szobám felé vánszorogtam.
-    Sarah, jól vagy? - kérdezte aggódva Harry.
-    Igen, csak  kicsit sok dolog történt egyszerre! - mondtam, majd nagyot sóhajtottam.
-    Sajnálom, ha... - kezdett bele Louis, miután egymás után beléptek a fertőtlenítő szagú szobába.
-    Nem, semmi gond! - sóhajtottam és a fejemre tettem a kezem.
Ekkor belépett valaki a terembe.
-    Fáj?! - kérdezte ijedt hangon Roxy. - Mit keresel itt?! - kérdezte lenézően Harry-től .- És Te?! - pillantott Louisra.
-    Igen, de mindjárt elmúlik. - mondtam halkan.
-    Elnézést, hölgyem és uraim, de ha Sarahnak fájdalmai vannak, egy kicsit hagyják pihenni! - mondta Dr. Parks, majd közelebb lépett hozzám és végig pillantott a vendégeimen. - Mr. Tomlinson?! Mit keres itt?! - kérdezte csodálkozva az orvos.
-    Én, csak Sarah ismerőse vagyok. - mondta halkan, de nem meghunyászkodóan, határozottan.
-    Kérem fáradjanak ki! - mondta Dr. Parks.
-    Ja, és ti most azonnal béküljetek ki! - mutattam Harryre és Roxyra.
-    Kérem, teljesítsék a beteg kérését! - mosolygott a barátaimra Dr. Parks.
-    Bizony! - mosolyogtam a barátaimra.
-    Mr. Tomlinson, magának azt mondtam, hogy legyen az ágyában! - mondta az orvosom.
-    De annyira unom magam, hogy már kiolvastam 2 könyvet. - mondta.
-    Én 16-ot. Doki, kérem hagyja, hogy járkáljon, Én is unatkozom! - kértem tőle mosolyogva.
-    Ez nem így működik! - nézett rám komoran.
-    Vagyis nem teljesíti a betege kérését?! - kérdezte tőle mosolyogva Harry és Roxy egyszerre.
-    Bizony! - mosolyogtam rá.
-    Sarah, ha nem lenne ilyen kis angyali arcod és ártatlan szőke fürtjeid, azt hinném, hogy éppen egy ördögöt gyógyítok! - mosolygott Dr. Parks.
-    Akkor ez egy igen? - kérdezte mosolyogva Louis.
-    Igen. - bólintott megadóan a doki.
-    Köszönöm! - ugrottam fel és szorítottam magamhoz az orvosom. - Meghálálom! Esküszöm! - mosolyogtam rá.
-    De be úgy tartsd be, ahogy az előző ígéreteidet! - mondta mosolyogva.
-    Ez nem az Én csikóm volt, hanem a nővéremé! - mosolyogtam rá huncutan.
-    Na látod lányom, mindig kitalálsz valamit! - mosolygott. - De ígérd meg, hogy többet nem szórakozol vele! - mondta szigorúan.
-    Most sem játszottunk! - mondtam.
-    Tudod mivel háláld meg? - kérdezte.
-    Mivel? - kérdeztem és magamhoz vettem a mankóim, így elengedhetett az orvosom.
-    Ne is lássalak ebben az épületben, csakis a tv-ben a dobogón! - mosolygott rám.
-    Látott engem a jótékonysági rendezvényen? - kérdeztem.
-    Láttalak és nagyon ügyes voltál! - puszilta meg a fejem.
-    Na amiatt a ló miatt kerültem kórházba először! - mosolyogtam büszkén.
-    Azóta, ezért összeszoktatok! - mosolygott.
-    Igen. - mosolyogtam, majd az orvos kilépett a körünkből.
-    Köszönöm. - mondta Louis.
-    Nincs mit. - mosolyogtam rá, majd Roxyra néztem.
-    Mikor akartad közölni, hogy tudsz járni?! - kérdezte felháborodva.
-    Akkor még nem ismertük egymást. - nevettem.
-    Haha! - nyújtotta rám a nyelvét. - Akkor jössz a Horan esküvőre? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
-     Igen, amit ma tudtam meg! - mondtam.
-     Ja, igen. - nevetett. - Bocsásd meg nekik, csak kicsit össze-vissza áll a fejük! - legyintett.
-     Nem gáz. - rántottam vállat. - Nem is akarok menni. - mondtam.
-     Miért?! - néztek rám 3-an hatalmas szemekkel.
-     Mert nem is mehetnék ki a kórházból! - mondtam.
-     Majd kikönyörgöd magad! Nem hagyhatod ki! - mondta Harry.
-     Oké, ha megengedi a doki, akkor is borzasztóan fogok kinézni. - mondtam.
-     Dehogy! - rázta a fejét Roxy. - Szép leszel! Most is az vagy! - mosolygott.
-     Aha... - forgattam a szemem.
-     De te hogy tudsz ilyen idegőrlően vidám lenni? - kérdezte Harry, mire elnevettem magam.
-     Nem akarok sírni, mert itt vagyok! - mosolyogtam rá. - Ha úgy vesszük, magamnak köszönhetem, annak ellenére, hogy baleset volt. - nevettem el magam.
-     Túl bátor vagy! - rázta a fejét mosolyogva Roxy.
-     Lehet, de nem tartanék ott, ahol vagyok, ha nem lennék túl bátor! - mosolyogtam.
-     Az biztos! - ölelt magához oldalról.
-     Ugye sírni fogunk, mikor Becky férjhez megy?! - kérdeztem tőle mosolyogva.
-     Biztos lehetsz benne! Engem annyira nem izgat, hogy Ő megkért, hogy ne! - forgatta a szemét. - Én úgyis sírni fogok! A tiéden is, Jesy-én is, a sajátomon, meg főleg! - nevetett.
-     Az enyémen nem. - ráztam a fejem.
-     Miért? - nézett rám megdöbbenve.
-     Már kitaláltam, hogyan akarok meghalni. - mondtam neki.
-     Te normális vagy?! - nézett rám hatalmas szemekkel Harry.
-     Igen! - nevettem. - Egyedül, hogy senki ne sirasson engem, lovas balesetben, vagy autóbalesetben. - mondtam.
-     Oké, akkor ideje lenne kijönnöd innen, ha ezt kitaláltad! - mondta Roxy.
-     Már régen találtam ki. - mondtam.
-     Oké, akkor elmondom, hogyan fogsz meghalni! - mondta Roxy.
-     Egy vénember mellett, öregasszonyként, rengeteg unokával és úgy, hogy majd Én mellém fognak temetni! - vázolta az Ő ötletét Roxy.
-     A sajátom jobban tetszik. - mondtam.
-     Lényegtelen, majd megbeszéljük. - rántott vállat.
Nem sokkal később mindenki otthagyott engem, pedig elnyomott az álom.

2. évad 3. rész

A napok összemosódtak, azt se tudtam, mióta vagyok otthon és sodródok az élettel. Nem voltam boldog. Előfordult, hogy napokig meg sem jelentem a házunknál, csak Alkonnyal jártam az erdőt, a pusztát és a hegyet. Sokszor jártam fent, a hegy tetején. Kiskoromban is azért szerettem, amiért most is. Mert mindig beláttam a tetejéről mindent. Madárnak éreztem magam, mégsem szálltam. Szabad voltam, csak a gondolataim és az érzelmeim voltak rabok. Méghozzá az Ő rabjai. Nem tudhatta, hogy mekkora seb tátong bennem. Az igazság az, hogy hiányzott. A szívem lenne a sivatag Louis, pedig a kellemes eső az oázis, pedig Alkony, a szüleim, a nővérem és a barátnőim. Egy valamin javított, hogy Louis és Én szakítottunk, a sikereimen. A táncversenyeken 2.-nál rosszabb helyezésünk nem volt, és Alkonynak is sok trükköt tanítottam.  Úgy tettem, mint akit nem érdekel már, de ez úgy volt hazugság, ahogy megszületett a fejemben. A hegy tetejéről méregetve teljesen más az élet. Néha Alkony nyugodtan odébbállt, így egyedül merülhettem el gondolati mélységeimbe. Sűrűn tértem vissza Londonba, viszont ügyeltem, hogy ne találkozzak vele.

Éppen nyugodtan értem be London belvárosába és tartottam az elhagyatott Wiches házba, Rebelként. Miért mentem? Hogy versenyezhessek. Mert úgy éreztem, kicsi gyógyítja a lelkem, pedig nem. Mikor beléptem a házba, megöleltem a lányokat, majd ittam és elővettem indultam volna.
-    Hova mész? - kérdezte Jesy.
-    Versenyezni. - mondtam.
Mit titkoljam?! Úgyis rájönnek!
-    Miért kevered magad életveszélybe?! - kérdezte kezét a homlokához emelve.
Én miközben válaszoltam, felkaptam a táskámat.
-    Miért ne? - kérdezte közömbösen.
-    Mert belehalhatsz! - mondta mérgesen.
-    Nem érdekelné. - rántottam vállat. - Elfogadná, hogy nem létezem többé és csak emlék maradtam, vagy számára ez sem. - mondtam halkan.
-    Reb, kérlek felejtsd el egy pillanatra és gondolkozz a maradék eszeddel! - könyörgött.
-    Hogyan?! - húztam le a pólóm nyakát, hogy lássa a tetoválást. - Sajnos, nem megy! Nem akarom! - mondtam mérgesen. - Úgy hiszed, egy másik férfi nem kérdezné meg, hogy mit jelent?! - kérdeztem mérgesen.
-    Rebel, annyira szeretlek, de egy kicsit fogd vissza a nemtörődöm stílust és kapj a fejedhez! - kérlelt.
-    Úgy gondolom, ha nem léteznék többet és a tetved kormány mögött halnék meg, nyertesen pillanatnyi mosoly lenne az arcomon. - mondtam. - Nem lennék boldog, csak abban a pillanatban. - mondtam halkan, mégis határozottan. - Már nem hat, hogy könyörögsz, vagy bárki más könyörög. - mondtam. - Úgyis egyedül maradok és, akkor legalább meglesz az a kis örömöm. - mondtam, mire sírva fakadt.
Én némán távoztam és elértem a célom, vagyis legyőztem mindenkit. Mikor hazaértem, lemostam a sminkemet és átöltöztem, vagyis Sarah lettem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-    Szia Sarah! - szólt bele vidáman Apa.
-    Szia! - mondtam.
-    Akkor fél óra múlva a stadionnál, nálunk van Alkony. - mondta.
-    Oké, rohanok! - vágtam rá.
Megígértem, hogy lovagolok egy bemutatón, ahol szegény gyerekeknek gyűjtenek pénzt. Gyorsan felrohantam és a hajamat kifésültem, majd befontam. Nagyon enyhe smink, majd átöltöztem és száguldottam a stadion felé. Abban a stadionban lesz, ahol Louis megkérte a kezem. Felszórják homokkal, hogy lehessen lovagolni rajta. Meg persze, rengeteg alakításon ment még keresztül. Mikor odaértem, megpillantottam az ismerős lószállítót, majd a többi 100 szállító között átrohanva szaladtam oda.
-    Kicsim, csodásan festesz! - mosolygott rám Anya. - A lazával kezdünk! A ruhád az öltözőben. - mondta.
-    Milyen öltözőben? - kérdeztem.
-    Abban, ahol a focisták is öltöznek. - mondta.
-    Oké, köszi! - öleltem meg, majd berontottam az ismerős épületbe és betörtem az öltözőbe.
Gyorsan átvettem a fehér lovas nadrágom és a fehér galléros lovas pólóm, aminek a hátán Swarovski kristályokkal van kirakva egy lófej forma. Ezt még egyszer szülinapomra kaptam. A hajamat ehhez a számhoz kibontottam, mert azt kellett bemutatnom, hogy mennyire bízik bennem Alkony, vagyis minden kötél nélkül fogok rajta lovagolni és trükköket bemutatni. Mikor felöltöztem, visszarohantam anyuékhoz.
-     Sarah, Alkonyt csak be kell majd vezetned, a számodat tudod. - mosolygott rám Apa.
Én bólintottam. Izgultam nagyon, mert bár tapasztalt versenyző voltam, mégis sokan voltak ebben a hatalmas stadionban és sok híresség is tartózkodott, hogy adományozzanak. Alkonyt kivezettem a lószállítóból, majd bementem a pálya bejáratához. Anya kezében ott volt a mikrofon, miközben halkan szólt egy általam választott zene. Megszólalt a férfi, aki a házi gazda, de az egész rendezvényen, nem látjuk, hiszen csak beszél. Elmondta a nevemet, a lovam nevét és a produkció címét is, több nyelven is. Én már az éppen erre az alkalomra kialakított kapuban álltam, Alkony mellettem és kettőnk között lazán lógott a vezetőszár. Hatalmasat sóhajtottam, odahajoltam hozzá és megpusziltam az orrát, majd beljebb vezettem és becsukták mögöttünk a kaput.
-     Nagy csöndet kérnénk, mert Sarah most elengedi a lovát. Ne ijesztgessük! - mondta anya a mikrofonba, majd elhalkult a kiabáló aréna.
Én levettem Alkonyról a kötőféket, majd a vezetőszárral együtt arrébb dobtam.
-     Semmi nincs a kezében és a lovon sincsen semmi! - mondta Anya, mire felemeltem a kezeimet és utána végigsimítottam Alkony egész testét.
-     Jól van babám, jók leszünk! - súgtam, miközben orrom a fejének döntöttem.
-     Egy kis megbeszélés mindig kell! - mondta vidám hangon anya.
-     Oké, kezdjünk! - mondtam, majd bólintottam.
Elindult a zene halkan. Minden tökéletesen sikerült, majd amíg szerelték a nekünk szükséges akadályokat, beálltam a pálya közepére, Alkonnyal és ott csináltunk trükköket.
-     Nem csak Sarah ad puszit a lovának, de ezt Alkony is viszonozza! - mondta Anya és hallottam, hogy mosolyog.
Én csettintettem egyet, hogy Alkony rám figyeljen, majd a számra mutattam. Alkony a számhoz érintette az övét, így maradt pár másodpercig, miközben Én puszilgattam.
-    Most Sarah mindenféle felszerelés nélkül küzd meg az akadályokkal! - mondta Anya, mire mosolyogva felugrottam Alkonyra.
Vágtában teljesítettük az előre megtervezett pályát.
-    Nos, ez Alkonynak lovas nélkül is tökéletesen sikerül! - mondta Anya, majd leugrottam a lovamról és magammal hívtam.
Szaladtam mellette, miközben Ő átugrotta az akadályokat. A végén megállítottam, majd megsimogattam. Közben, az erős és hatalmas pályarendező urak, már pakoltál lejjebb a rudakat.
-    A jó lovast, nem csak a ló veszi a hátára, Ő is a lovát! - mondta, majd letérdeltem és Alkony tudatosan, két első lábát a nyakamba tette.
Én óvatosan felálltam. Nem tapsolt a tömeg, mert csöndet kértünk, de a döbbenet kiült minden arcra. Óvatosan letettem Alkony lábait, majd megsimogattam.
-    És természetesen amit a ló megtesz a lovasának, azt a lovas is a lovának! - mondta Anya, majd futni kezdtem az akadályok felé, míg Alkony ügetett mellettem.
Én átugráltam az akadályokat, majd magamhoz öleltem Alkonyt és úgy tértünk vissza a pálya közepére. Meghajoltam és velem egy időben Alkony is, mivel ezt is megtanítottam neki.
-    Köszönjük a csöndet és a figyelmet, örülünk, hogy itt lehetünk és most Sarah is szólna pár szót! - mondta Anya, majd hátulról a kezembe adtak egy mikrofont.
-    Először is, köszönöm a narrátornak, vagyis anyukámnak a munkáját, a pályarendező uraknak is hatalmas köszönet! - fordultam feléjük, majd dobtam nekik egy puszit, mire mosolyogva bólintottak. - Köszönöm apukám munkáját is, a nővéremét is és persze Alkonyét is! - mondtam, majd megpusziltam.
Alkony elégedetten prüszkölt egyet, majd lefeküdt és hemperegni kezdett. Én elnevettem magam.
-   Remélem tetszett a bemutatónk és megtiszteltünk mindenkit azzal, hogy a lovam tiszta VOLT! - emeltem ki a volt szót. - Mert ez nála nem sokáig tart, ez már rekord! - nevettem. - Ja és köszönöm neki, hogy tisztán hagyott! - nevettem. - Remélem, hogy jöhetünk még ilyen rendezvényre és azt is, hogy tetszett a produkciónk! - mosolyogtam, majd integettem és kikapcsoltam a mikrofont.
-    Gyere! - intettem Alkonynak, aki amolyan "maradjunk még!" fejjel nézett vissza rám. - Indulás! - mutattam a kapu felé, mire felállt és utánam jött.
A vezetőszárat átdobtam a nyakán, majd nyílt a kapu és egyenesen bement a lószállítóba. Apa kikötötte bent, majd becsukta utána.
-    Lola? - kérdeztem Anyától.
-    A nézőtéren! - mosolygott.
-    Hol? - kérdeztem.
-    Neked is vettünk jegyet, hogy te is nézhesd! - nevetett Apa, majd a kezembe nyomta.
-    Köszönöm! Akkor megyek! - mondtam mosolyogva, mire nevetve bólintottak és Én elkezdtem futni a nézőtérre vezető lépcsőkhöz.
Mikor felértem, megnéztem a jegyem, hogy hol ülök. A szememmel lekövettem, majd megláttam Lolát. Mosolyogva szaladtam felé, majd óvatosan odalopakodtam a felette lévő sorba és leültem a földre, majd a lábaimat a nyakába lógattam.
-    Csak te lehettél! - nézett rám.
-    Milyenek voltunk? - kérdeztem mosolyogva.
-    Gyönyörűek! - mosolygott.
-    Várjál! - mosolyogtam, majd kiszaladtam abból a sorból, ahol voltam és egy fokkal lejjebb mentem, majd óvatosan bementem az emberek előtt és megálltam Lola mellett.
-    Tehát csodák voltatok! - mosolygott.
-     Köszi! - öleltem meg. - Bejössz velem az öltözőbe? - kérdeztem mosolyogva.
-     Persze! - állt fel mosolyogva.
Óvatosan kimásztunk, majd lesiettünk a lépcsőkön és már az ismerős épület előterében voltunk.
-     Tényleg, te egyedül jöttél? - kérdeztem mosolyogva.
-     Nem. Zaynnel. - mosolygott.
-     Benji? - kérdeztem csodálkozva.
-     A barátnőid vigyáznak rá! - nevetett.
-     Ajjaj! - nevettem, majd az öltöző előtt álló őrnek megmutattam a belépőm. - Velem van! - fogtam meg a nővérem kezét, mire bólintott és beléptünk.
A hatalmas sporttáskámhoz léptem, majd kidobáltam belőle a sima ruháimat, majd öltözni kezdtem.
-     Amúgy, milyen napja van Alkonynak? - kérdezte Lola.
-     Nem tudom, anyáék hozták, remélem nem hisztis. - mondtam, miközben a nadrágomat húztam fel.
-     Hát Én is, mert nagyon utálja a szállítót, tehát nem örülnék neki, ha mikor kiszedjük belőle, összetaposna! - mondta sóhajtva, mire nevettem, miközben ingem gombjaival bajlódtam.
-     Akkor még nagyon fiatal volt, már hozzászoktattam a szállítóhoz. - mondtam.
-     Az király, nincs valami hely a fellépőknek? - kérdezte.
-     De van valami! - mondtam mosolyogva, mikor felhúztam csizmáimat.
-     Nem tudsz bevinni oda? - kérdezte.
-    Be tudlak, csak nem akarok bemenni, mert egy helyet kaptunk a sztárokkal, meg ilyen nagyon okosokkal és nem szeretnék most ott mosolyogni össze-vissza! - mondtam, miközben kiléptünk.
-    De nem is kell, úgyis egymással lesznek elfoglalva, mindig ez van, nem? - kérdezte.
-    De igen. - bólintottam. - Később megyünk, jó? - kérdeztem.
-    Oké. - bólintott mosolyogva.
-    Most meg akarom látogatni a büfét! - mosolyogtam.
-    De ott van kaja, ingyen. - mondta.
-    Jó, de nekem a szokásos forró csoki kell. - mondtam.
-    Ja, oké! - rántott vállat, majd már zörgött is a gép, miközben a csokimat keverte. - Amúgy nem vagy fáradt? - kérdezte.
-    De, legszívesebben már aludnék a kocsi hátsó ülésén, csak a fellépőket meg akarom nézni, meg ilyenek. - rántottam vállat.
-    Oké, tessék! - adta a kezembe.
-    Elég érdekes napom volt, tehát inkább pihenésre lenne szükségem, mint energiát adó cukorra, de hagyjuk. - rántottam vállat és beleittam.
-    Na, akkor menjünk! - mondta.
-    Oksi. - mosolyogtam, majd a telefonomon megnéztem, merre is kell mennem. - Fel megyünk azon a lépcsőn és balra az első ajtó. - mondtam, majd elindultunk.
-    Nincs izomlázad? - kérdezte nevetve Lola.
-    Á, nincs! - mondtam szarkazmussal. - Csak lovagoltam, meg azóta megmásztam pár ezer lépcsőt! - legyintettem.
-    Jól van na! - nevetett.
Mikor felértünk, Lola nyitott be, akit rögtön ki akartak paterolni.
-    Velem van. - nyögtem be, mire békén hagyták.
-    Utálom a biztonsági őröket. - morgott.
-    Én nem! - nevettem, miközben leültem egy kényelmes székre.
-    Oké, most ugye nem alszol el itt? - nevetett.
-    Nincs tervben, de van rá esély! - rántottam vállat, majd felálltam. - Na mit is akartál itt? - kérdeztem.
-    Csak megnézni, kik vannak itt! - mosolygott, majd körbe pillantott és a szeme mögöttem állapodott meg.
-    Mi van ott? - kérdeztem, de nem fordultam meg, csak fáradtan lestem ki a hatalmas ablakon, amin keresztül a pályára pillantottam.
-    Semmi... - mondta elvékonyodott hazudós hangon.
-    Oké. - rántottam vállat.
Nem igazán érdekelt, milyen hírességet talált, aki neki éppen szimpatikus, vagy nem. Engem lekötött a bemutató. Az üvegre tapadva néztem a profikat.
-    Szerintem menjünk. - mondta.
-    Hova? - kérdeztem.
-    El innen. - mondta.
-    Felejtsd el! - vágtam rá. - Felrángottál ide, hulla fáradt vagyok, ráadásul ismersz, lusta vagyok! - mondtam, majd magam alá rántottam egy széket. - Maradunk és elcsevegsz, vagy csinálsz, amit akarsz! - rántottam vállat.
-    De nem hinném, hogy te itt maradni akarsz. - mondta.
-    Én meg nem hinném, hogy le akarok mászni a lépcsőkön. - morogtam.
-    Oké, akkor ne fordulj meg! - mondta.
-    Tudod, ez egy olyan mondat, ami az embereket arra készteti, hogy megforduljanak, de most hallgatok rád. - mondtam.
-    Köszönöm! - ölelt meg hátulról, majd elment valamerre.
Sóhajtottam, majd néztem a bemutatót, ami csodás volt. Mikor vége lett a produkciónak, meg akartam nézni, merre van Lola, de nem várt személyekkel találkozott a tekintetem. Régi barátok és valaki, akivel nem akartam találkozni. Mégis rám siklott a tekintete, de Én elfordultam tőle. A hajamat az arcomba fésültem, de már hallottam a nevem.
-    Sarah! - mondta vidáman Niall, majd elém rohant és majdnem felborított székkel együtt, de erősen megölelt.
2 hónapja nem találkoztam velük.
-    Hiányzott a Horan ölelés! - öleltem Én is magamhoz.
-    Remegett a lábam, mikor a nyakadba vetted a lovad! - húzódott el és mosolyogva méregette az arcom, mire elnevettem magam.
-    Eltaposott, nem is egyszer! - nevettem. - De okos a kis dagi! - nevettem.
-    Nagyon cukik voltatok! - mosolygott.
-    Köszönjük! - döntöttem oldalra a fejem. - Jaj de jó neki, már csak pihenhet! - mondtam mosolyogva.
-    És te miért nem pihensz? - kérdezte mosolyogva.
-    Mert meg akarom nézni a fellépőket, de fontolgatom, hogy inkább alszom egyet valahol! - nevettem.
-    Csodálom, hogy nem vagy fáradt! - nevetett.
-    Kívülről! - legyintettem.
-    Sarah! - jött oda mosolyogva Liam.
-    Liam! - mosolyogtam rá, majd az Ő karjaiba vetettem magam.
-    Ugye tudod, hogy utállak? - kérdezte.
-    Mert nem hívtalak. - néztem fel rá mosolyogva.
-    Mert nem hívtál! - bólintott, de mosolyogva nézett rám.
-    Mentségemre szóljon, nem voltam otthon! - mondtam.
-    Mit csináltál? - kérdezte.
-    Vándoroltam! - mosolyogtam.
-    Jaj! - forgatta a szemét. - Egyszer elkap valami az erdőben! - nevetett.
-    Persze! - nevettem. - Majd rám támad egy mókus! - nevettem.
-    Milyen jó kedvű vagy! - jegyezte meg mosolyogva.
-    Igen, eléggé! - mosolyogtam.
-    Most, hogy itt morogtál nekem! - forgatta a szemét Lola.
-    Oké, Én jövök! - tört utat magának Harry.
-    Téged nem felejtelek ki Bodri! - nevettem.
-    Én sem téged Báránykám! - simogatta meg a fejem, mire megforgattam a szemem.
-    Veled mi van? - kérdeztem.
-    Nem mesél az asszonyom? - kérdezte nevetve.
-    Ja de, csak olyankor általában álmodozom! - nevettem.
-    Meglepő! - forgatta a szemét.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Előkaptam a farzsebemből, majd felvettem.
-    Szia Anya! - köszöntem vidáman.
-    Megyünk haza, mert Alkony már kezd ideges lenni, jössz, vagy elköszönsz? - kérdezte.
-    Nem megyek még, majd valaki hazavisz! - rántottam vállat. - Viszont megnyugtatom, mielőtt még ugrálni kezdene! - mondtam és letettem. - Bocsi, majd jövök. - mosolyogtam, mire Lola utánam szólt.
-   Mi a baj? - kérdezte.
-   Nem taposott össze senkit! - nyújtottam rá a nyelvem.
-   Akkor, most mész, hogy te legyél az első? - kérdezte nevetve.
-   Nem! - forgattam a szemem. - Anyáék viszik haza, elköszönök. - mondtam, majd kimentem és leszaladtam a lépcsőn.
Rekord idő alatt értem a lószállítóhoz, majd megnyugtattam a lovam és elköszöntem a szüleimtől. Utána megindultam vissza. Mikor felértem, fáradtan léptem be.
-   Mi van? - kérdezte Lola.
-   Semmi, nyugis. - mosolyogtam rá.
-   Te hol alszol? - kérdezte.
-   Nem tudom! - gondolkoztam el. - Szerintem előkerítem Jack-et. - mondtam.
-   Jó, de jöhetnél a közös házba is. - mondta.
-   Tudom, de onnan jöttem és szinte állva alszom! - mondtam, mire bólintott.
-   Ugye nem gondoltad, hogy ölelés nélkül hagysz? - kérdezte Zayn.
-   Dehogy! - nevettem és magamhoz szorítottam.
-   Mikor lesz Benji-nek unokatesója? - kérdezte.
-   Zayn, hagyjuk! - kértem fájdalmas arccal.
-   Miért nem keresel valami jó lovas pasit? - bökött meg.
-   Jaj, nem olyan könnyű az! - sóhajtottam. - Mostanában megint járnom kellett a kórházba. - mondtam halkan.
-   Mi?! - kérdezte ijedten Lola.
-   Jól vagyok! - mosolyogtam rá. - Csak 3 napig szettem gyógyszereket! - mondtam neki.
-   Nem fejeznéd be? - kérdezte.
-   Nem, sőt! Lehet, hogy inkább haza megyek, hogy eddzek! - mondtam.
-   Felejtsd el! - mondta. - Most indulunk! - mondta Lola szigorúan, mire bólintottam és elindultam.
Elköszöntem a fiúktól, kivéve Louistól, akire rá se pillantottam, csak kimentem. Lola hazavitt a saját lakásomba, ahol a zuhanyzás után, rögtön elnyomott az álom.

2. évad 2. rész

Sziasztok! Mostanában, nem tudom olyan sűrűn hozni a részeket, nem tudok pontos napokat mondani, de egy héten minimum egy rész, biztosan lesz, sőt, szerintem annál több is, igyekszem! Ez a rész most rövid ugyan, de van benne történés, rendesen. Nem is húzom tovább, jó olvasást ~L!
Reggel iszonyú fejfájással ébredtem, a saját szobámban. A kutyáim nem voltak mellettem, viszont rajtam smink volt és fel voltam öltözve, csak cipő nem volt rajtam. Lassan felültem, majd a kezemet a fejemre tapasztottam és csukott szemmel vártam egy kicsit, hátha ez segít, de semmi nem változott. Végül kinyitottam a szemem, majd körül néztem. A magassarkúm az ágyam mellett hevert. Úgy éreztem magam, mint egy zombi. Kivettem a szekrényemből egy melegítő alsót, egy pólót és fehérneműt, majd bementem a fürdőmbe és zuhanyozni kezdtem. Kicsit javított a helyzetemen, de csak igazán kicsit. Próbáltam törni a fejem, majd lassan, de biztosan úsztak elém az emlékképek.

Mindig imádtuk a csajos partikat és rég tartottunk ilyet, miért is ne?! Szünet van! Kiválasztottam egy megfelelő összeállítást, majd elkészültem. Természetesen Rebelként léptem ki szobám ápoló falai közül. A lányokkal a lépcsőn lefelé menet bókokat szórtunk egymásnak. A limuzinba beülve, már rögtön nekikezdtünk az ivászatnak, hogy mire odaérünk, legyen egy kis hangulat. 

Itt, mintha átaludtam volna, semmi nem jutott eszembe. Erősen gondolkoztam mosakodás közben, majd újabb emlékfoszlány röppent elmémbe.

Már a sokadik kört ihattuk, mert rengeteg sráccal meghívattuk magunkat. Roxy már a táncparketten ugrált és néha talált magának táncpartnert is. Hirtelen nekem is kedvem támadt táncolni, majd a vonagló emberek tömegébe vetettem magam, minden figyelmeztetés nélkül. Kiszúrtam egy elég jól kinéző srácot, aki pár másodperc múlva rám talált szemeivel, majd közeledni kezdtünk egymás felé. A nevét meg sem kérdeztem, Ő se az enyémet, - bár lehet, hogy tudta - csak táncolni kezdtünk. 

Itt megint, mintha leütöttek volna, semmi. Erősen gondolkoztam, de mikor készen lettem a zuhanyzással, még mindig nem jutott eszembe. Miközben felöltöztem, csak törtem a fejem. Ahogy kiléptem a szobámba, eszembe jutott és ez az emlék olyan szinten arcon csapott, hogy leültem az ágyamra. Nem tehettem ezt! Még ittasan sem! Nem mentség! Mégis megtettem és valószínű, már tudja. Összeomlottam magamban és hányni tudtam volna, ahányszor csak a fáradt, sápadt tükörképemet láttam a tükörben. Előtörtek a könnyeim, majd lementem. A lányok a konyhában itták a kávéjukat.
-     Kérsz? - nyújtotta felém a bögrémet Jesy.
-     Nem. - mondtam halkan.
-     Fájdalom csillapító? - tolta elém a dobozt Becky.
-     Nem, csak egy időgépet szeretnék. - mondtam zokogva és felültem a bárszékre, Becky mellé.
-     De részeg voltál, elmész hozzá és megbeszélitek. - simogatta a hátam Becky.
-     Nem. - mondtam halkan. - Nem így lesz! - mondtam hangosabban.
-     Sarah, nyugi! - simogatta meg a hátam Roxy.
-     De utálom magam! - kiabáltam. - Te nem érted! Nem vagy annyira balfék, mint Én! - kiabáltam teli torokból. - Öljetek meg! - kiabáltam zokogva. - Miért kellett ezt tennem?! Szeretem Louist, mégis megcsaltam! - sikítottam a székről leugorva.
-     Beszéld meg vele! - mondta Jesy.
-     Most szégyent hoztam Louisra és a Wichesre! - mondtam.
-     Nem hoztál szégyent ránk, hiszen ember vagy és tévedhetsz! - ölelt magához szorosan Roxy.
-     Elmegyek. - mondtam.
Felkaptam a cipőmet, majd egy pulcsit és a hajammal és az öltözékemmel nem foglalkozva siettem a 1D ház felé. Kopogás nélkül feltéptem az ajtót.
-     A szobájában. - biccentett Liam.
Én csöndesen bólintottam, majd a könnyeimet a pulcsim ujjával felitatva, a lépcsőfokokat kettesével véve szaladtam Louis szobája felé. Az ajtaja kulcsra volt zárva. Kopogtam, de nem jött válasz.
-    Louis, Én vagyok. - mondtam halkan.
Tudtam, hogy hallja.
-    Menj innen. - mondta halkan, komoran.
-    Beszélnünk kell! - mondtam szipogva.
-    Nincs miről. - mondta. - Már nincs. - fejezte be, mire sírásom, csak erősödött.
-    Kérlek. - könyörögtem. - Tudom, hogy nem fogsz megbocsájtani, nem lep meg és elfogadom, mert igazad van. - mondtam és szipogtam egyet. - Csak kérlek hagy beszéljek veled. - mondtam zokogva. - Csak még egyszer, utoljára. - súgtam.
Nyílt előttem az ajtó és Louis beengedett, majd becsukta az ajtót, de már nem kulcsra. Szana szét hevertek zsebkendők és a szeme is feldagadt és kipirosodott.
-    Köszönöm. - súgtam.
-    Szeretlek. - mondta halkan. - És tudom, elkövettem bűnöket, de sosem csaltalak meg. - mondta és egy könny gördült le az arcán, majd határozott mozdulattal letörölte.
-    Én is szeretlek. Azokkal a bűnökkel együtt és utálom magam, amiért ezt tettem! - mondta zokogva. - Szégyent hoztam rád és a Wichesre. - mondtam szipogva. - Nem mentegetőzöm azzal, hogy ittas voltam, hiszen nem számít. - mondtam és hagytam, hogy könnyeim szabadon folyjanak az arcomon.
-    Sarah, kérlek ne nézz így rám! - kért. - Mindketten tudjuk, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül, miket élt túl a kapcsolatunk, de ezt nem tudja. - mondta halkan.
-    Tudom Louis és sajnálom, tönkre tettem. Úgy éreztem, a kapcsolatunk egy erős vár, amit sikeresen Én ledöntöttem. - mondtam. - Kérlek tartsd meg a humorod, ne légy szomorú miattam, ne gondolj többet rám, sosem nőj fel, ne hordj zoknit, igyál teát, tartsd meg a csodás hangod és találd meg azt a lányt, akit életed szerelmének érzel és légy boldog vele. - mosolyogtam rá halványan, de könnyfátyol mögül csodáltam utoljára tökéletes arcát, tökéletes alkatát és az imádott tetkóit.
-    Kérlek, maradj mindig mosolygós, ne sírj miattam, soha ne legyél magasabb, édesen játssz a gyerekekkel, légy bátor lovas és soha ne engedd senkinek, hogy Törpinek, Törpillának, vagy Csingilingnek hívjon! - mondta, de az Ő káprázatosan kék szemeit is könnyfátyol terítette be.
-    Soha nem engedném, senki másnak. - mosolyodtam el, mire Ő is ezt tette. - És hidd el, hogy szép vagy. - mosolyogtam rá.
Értette, hogy mire is értettem a mondatom és halk nevetés hallatszott a szájából.
-    Sajnos, soha többé nem fogja nekem bebizonyítani senki annyira emlékezetesen, mint te! - ölelt magához szorosan, mire zokogva szívtam be minél jobban, a különleges illatát, hogy tüdőm sose felejtse el. - És hidd el, mindenki imádja a hajadat, mert kislányos bájt varázsol az angyali és egyben ördögi arcodra. - mosolygott.
-    Szeretlek. - súgtam.
-    Szeretlek. - súgta Ő is, majd elengedett és elindultam az ajtó felé.
Imádkoztam, hogy állítson meg, de nem tette. Én sírva csuktam be magam után az ajtót, majd halkan lelépdeltem a lépcsőn. Kiléptem az ajtón, majd a telefonomat előkapva a zsebemből, hívtam egy taxit, majd elindultam haza, a szüleimhez. Kifizettem az utat, majd csöndesen mentem be a házig. Nem kellett megszólalnom, tudtam, hogy mind tudják, mi történt. Sírva sétáltam fel a szobámba, majd az ágyamba feküdtem és magamra rántottam a takarót. Álomba sírtam magam.