2. évad 52. rész

Sziasztok tojássárgáim!(<-- Na ennek semmi értelme nem volt, de no problem :D) Tehát ma is szeretném lent komiban látni a reakciótokat, ugyanis annyit megsúgok, hogy lesz mire reagálni! ;) De hát nyilván nem úgy ismertek, mint aki hagy titeket unatkozni! Tehát jó olvasást és ismét kíváncsi vagyok a reakcióra, tehát komi! 

-  Sarah! - lökdösött Louis. 

-  Mi van? - horkantottam és felültem. 

-  Már egy órája ébren vagyok és nem tudok mit csinálni! - morgott. 

-  Jól van, csak azt várd meg, amíg nem áll keresztbe a szemem. - sóhajtottam. 

-  Igazából, ha beszélgetsz velem, már akkor sem unatkozom! - mondta és elmosolyodott. 

-  Nagyon boldog vagyok. - mondtam unottan. 

-  Melletted aztán micsoda életkedvem lesz! - horkantott. - Tegnap előtt még megröhögtettél, pedig a lelki összeomlás közelében voltam. 

-  Néha komolyan elgondolkozom rajta, hogy benned valahol van egy elem, vagy aksi, mert majdnem mindig pörögsz. - mondtam, majd elmosolyodtam. - Egy duracel nyuszi vagy. 

-   És van egy lusta barátnőm. 

-   Csak szólj és nem lesz. - mondtam pimasz mosollyal. 

-   Olyanok vagyunk, mint egy idős házaspár! - nevetett, mire Én is elnevettem magam. 

-   Szeretlek öregapám! - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam. 

-   De tényleg! - nevetett. - Neked mindened fáj, Én nem látok. - sorolta mosolyogva. 

-   Én teli vagyok állatokkal. - nevettem. - Már csak unoka kéne! - mondtam. 

-   Hát figyelj, ha most belehúzunk... - mondta perverz vigyorral. 

-   Töröld ezeket a gondolataidat! - szóltam rá. 

-   Oké. - nevetett. 

Végül lemásztunk, majd elindultunk le. 

-   Félek! - mondta Louis a lépcső közepén. 

-   Nem bízol bennem? - kérdeztem. 

-   Hát... - mondta vigyorogva, hogy cukkoljon. 

-   Kipróbálhatjuk, hogy ha lelöklek vissza jön-e a látásod, vagy betörik a fejed! - mondtam vigyorogva. 

-   Lelöknél egy vak embert a lépcsőről? - kérdezte "sértődötten". 

-   Nem, egy pimasz Louis Tomlinson-t löknék le! - mondtam mosolyogva, majd simán leértünk a lépcsőről. - Micsoda bajnok vagy, túl élted! - mondtam mosolyogva. 

-   Hát melletted nehéz volt! - vigyorgott pimaszan. 

-   Ti teljesen ugyan olyanok vagytok! - nevetett Jack. 

-   Mit gondolsz, majd megváltozunk? - kérdeztem mosolyogva. 

-   Elvárnám, hogy ápolgass és ne piszkálódj! - mondta Lou mosolyogva. 

-   Jól van nagyságos úr! - forgattam a szemem mosolyogva. 

Ettünk, majd Louis felment a srácokkal mi, pedig a lányokkal elintéztünk pár dolgot. Például lovakat etettünk, meg rendet tettünk a nyergesben, a kertben is volt már egy kis rendetlenség, Joey-t is megnéztük, aztán bementünk. A srácok már aludtak a kanapén egymás hegyén hátán. 

-   Mi dolgozunk, Ők egész nap csak heverésznek és mégis Ők alszanak itt! - háborgott Roxy. 

-   Én kész vagyok! - motyogtam. 

-   Beszélgessünk egy kicsit. - mondta Lola, mire bólintottunk és leültünk az étkezőben. 

-   Azért most elég húzós lesz, nem? - kérdezte Roxy sóhajtva. 

-   Micsoda? - kérdezte Jesy. 

-   Hát a turné. - mondta Becky. 

-   Biztos, hogy nem folytatjuk. - vágtam rá. - Az kéne még, hogy leesen nekem a színpadról. 

-   Igazad van, de akkor mi lesz? - kérdezte elkomorodva Lola. 

-   Vége a One Direction-nek és a Wiches-nek? - kérdezte Roxy szomorúan és halkan. 

-   Ebbe még nem gondoltam bele. - mondtam. 

Ránk tört a csend. Mindenki elmerült a gondolataiba. 

-   Mindennek vége? - kérdezte halkan Becky és a könny már mindannyiunk szemében fájdalmasan várakozott. 

-   Nincs több album? - kérdezte halkan Jesy. 

-   Se koncert? - folytatta a felsorolást Roxy. 

-   Se táncpróba? - szálltam be. 

-   Se turné? - Lola. 

-   Se díjátadó? - Becky. 

-   Se műsor? - Jesy. 

-   Se rajongók? - Roxy. 

-   Se Rebel? - kérdeztem az utolsót és itt mindannyiunk szemébe könny szökött és halkan szaladt le az arcunkon. 

Borzasztó lenne. Tudtuk, hogy egyszer vége lesz, hiszen semmi sem tart örökké, de sose így gondoltuk. Úgy képzeltük, hogy talán majd ha kiöregszünk. Majd ha nem bírjuk már az iramot, majd ha családunk lesz és nem akarjuk hónapokig egyedül hagyni azt. Vagy ha már elhagynak a rajongóink, mert nem leszünk nekik elég jók. De egyikőnknek sem jutott eszébe, hogy majd Louis megvakul és emiatt kell befejezni ezt az egészet. 

* Louis szemszöge *

Csak ültem a nappaliban csöndben és hallgattam, ahogy szomorúan sorolják miket tettem tönkre. Mert Én voltam az oka mindennek. Miattam akarják befejezni. Mintha nem emésztene fel ez az egész így is! De Sarah eddig mindent megtett, hogy ne érezzem magam kevesebbnek a vakság miatt. De nem tehetem tönkre 4 vidám lány életét! Úgy érzem, ott kell hagynom mindent és mindenkit, ugyanis a rajongók fontosak és a karrierjük is! Mindennél jobban szeretem Saraht és azt akarom, hogy boldog legyen, viszont ez velem nem történhet meg! Ha elengedem, talál majd egy másik pasit, akivel boldog lesz, lesz egy gyönyörű családja és Én is boldog leszek, hogy tudom, Ő az. Tehát döntöttem. 

-  Harry! - löktem meg, mire felébredt. 

-  Mi van haver? - emelte fel a fejét álmosan. 

-  Elviszel Doncasterbe? - kérdeztem. 

-  Aha, most? - kérdezte, mire bólintottam. - Jó, csak összeszedem magam. - mondta, mire felálltam és óvatosan kibotorkáltam az étkezőben. 

-   Lou, ébren vagy? - kérdezte Sarah és kicsit még sírós volt a hangja. 

-   Igen, de megyek Doncasterbe. - mondtam határozottan és bármennyire sírtam volna, érzelemmentes maradtam kívülről. 

-    Elvigyelek? - kérdezte. 

-    Nem. - mondtam határozottan. - Szakítok veled Sarah! - jelentettem ki, mire semmi válasz nem érkezett, de nem is vártam meg, egyszerűen kimentem. 

Harry segített beülni az autójába és útközben meg sem szólaltam. Ő semmiről sem tudott és nem is akartam, hogy megtudja. Úgyis lebeszélne róla, de nem engedem. Pontosan ezért nem hagytam időt Sarahnak és nem magyaráztam meg miért tettem amit tettem. Mert ismerem és lebeszélne róla Én, pedig megbánnám. Viszont a Wiches-t nem fogom tönkre tenni, csak mert önző vagyok és szeretem Saraht! Borzasztó nehéz volt az út, ugyanis a szívem minden erejével azon volt, hogy rá vegyen arra, hogy elüvöltsem magam, hogy Harry forduljon vissza, de nem engedtem neki! Nem, lehetek ennyire önző! 

-   Louis, miért döntöttél így hirtelen? Sarah miért nem jött? - kérdezgetett Harry egy idő elteltével. 

-   Mert szakítottam vele. - sóhajtottam. 

-   De nem ez kell a boldogságodhoz? Hogy vele legyél? - kérdezte mérgesen. - Miért kínzod mindkettőtöket? 

-   Mert ez így helyes. - mondtam. - Miattam akarták felbontani a Wiches-t és miattam menne tönkre a One Direction is! Ha kiszállok, mindkét banda tovább halmozza a sikereket. - mondtam. 

-   Louis Tomlinson! - kiabált rám. - Rohadtul nem lesz nélküled One Direction! - üvöltötte idegesen. - Megoldjuk. Emlékszel mit beszéltünk meg az elején? Vagy mind, vagy sehogy! 

-   Harry, azóta annyi minden történt! - sóhajtottam. 

-   Nem Louis! Magasról leszarom, hogy eltelt 5 év! Remélem el is fog még! Nem érdekel, hogy megszületett Benji, nem érdekel, hogy Niall és Becky összeházasodtak, nem érdekel, hogy megvakultál! - kiabált, majd lassan lenyugtatta magát. - Lehet, hogy felnőttünk, de ettől még nem kell véget vetni az életünknek! - sóhajtott. 

-   Én nem ezt mondtam, de Én nem tudok többet színpadra állni! - mondtam halkan. 

-   De igen Lou! - mondta határozottan és hangosabban, de nem kiabálva. - Vannak rajtad kívül vak emberek és boldogulnak az életben! Nem te vagy az egyedüli! Vigyázunk rád, törődünk veled. - mondta, mire szomorú mosolyra húztam a szám. 

-   Harry, az úgy nem működne! Ti mind azzal foglalkoznátok, hogy le ne essek a színpadról, az nekem roppant megalázó lenne és senki nem élvezné a koncerteket, mert mindenki arra figyelne, hogy ne legyen semmi bajom! - mondtam szomorúan. 

-   Tudod mi az egyetlen baj? - kérdezte idegesen. - Te nem csak aggódsz, hanem feladtad! Nem akarsz küzdeni azért, hogy újra normális életet élj! - mondta mérgesen. 

-   Semmi jó nem sülne ki abból, ha folyamatosan csak rám figyelne mindenki és egyszer úgyis történne valami baleset! Ti sem lennétek boldogok a színpadon, Én sem és tönkre tennénk mindkét bandát. 

-   Rohadj meg Louis, semmi nem menne tönkre! - kiabált. - Most nem hiszem el, hogy téged valaha is szeretett, vagy szeretne Sarah. Teljesen összetörte magát egy csikó miatt és utána nem akarta feladni, pedig kibaszottul hiányoztál neki és egy kórházban voltatok, de végignézte szegény lány, ahogy azzal a szőke ribanccal enyelegsz és elment Becky és Niall esküvőjére gipszben és táncolt és utána lóra ült! Utána az a pöcs verte, megerőszakolta és csöndben tűrte, hogy ne essen bajod, majd megmentetted és azt is eltűrte, hogy megdugtad a konyha padlón, majd kussoltál, leszartad és Daniellel voltál és összeszedte magát és belement abba, hogy újra együtt legyetek és visszaszoktasd az érintésekhez! - kiabált és hagyott egy kis szünetet. - Téged hozzá képest most tényleg csak sajnálni tudlak, ugyanis az a lány most sokkal erősebb mint Te! 

Teljesen igaza volt, de akkor sem teszem tönkre az életét! Ha visszamennék, talán egyszer összeházasodnánk, de sosem lehetne családja, ugyanis Én semmiben nem tudnék szegénynek segíteni. 

-   Most viszont egyedül hagytad a szarban! Nem mondtad meg neki, miért hagyod el, csak csöndben kiléptél az ajtón. Ő rajtad kívül maximum Jack-ben bízik ennyire és neki engedi, hogy bárhogyan hozzáérjen, viszont Jack olyan neki mint a tesója. Ő viszont sosem fogja úgy megérinteni, ahogy Te megtehetnéd és nem fog lefeküdni vele és lehet, hogy senkivel! - mondta már halkan. 

-   Így viszont egész életében akadályoznám! Mindig engem kéne ápolnia és sose élhetne boldogan és szabadon! - mondtam. 

-   Annyira hülye vagy! - sóhajtott, majd abbahagytuk a beszélgetést. 

Mikor végre megérkeztünk, Harry bekísért, de el is ment. 

-   Louis, örülök hogy jöttél! - ölelt magához szorosan Anya. 

-   Anya, ez szörnyű. - mondtam és sírva fakadtam. 

-   Tudom Édesem, de nem lesz baj! - simogatta a hátam. - Minden visszaáll majd a rendes kerékvágásba és újra nyugalom lesz. - mondta és nyugtató volt amit mondott, viszont tudtam, hogy nem lesz így. 

-   Szakítottam Sarahval. - mondtam halkan, mire eltávolodott tőlem. 

-   Miért? Összevesztetek? - kérdezte ijedten. 

-   Nem. - ráztam a fejem. - Egyszerűen teher vagyok számára és a lányok beszélgettek Én, pedig hallottam. Azt beszélték meg, hogy most emiatt az egész miatt vége lesz mindkét bandának és sírtak, felidézték az olyan dolgokat, amiket elveszítenek, ha vége lesz a bandának. - mondtam sírva. - Miattam. Ki akarok lépni a One Direction-ből és ezért szakítottam Sarahval. - mondtam. 

-   Kisfiam, a fiúkkal beszélni fogsz! - mondta szomorkásan. - Valahol megértem, miért tennéd, de ez a ti bandátok és meg kell beszélned velük. - mondta és kis szünetet hagyott. - Saraht, pedig nagyon sajnálom. Tudod, hogy szüksége volt rád, de felnőtt vagy és bízom a döntéseidben. Ha Te ezt tartod helyesnek, így kell tenned. - mondta, mire bólintottam. 

-   Hiányozni fog, de legalább nem nehezítem meg az életét. - mondtam, mire megsimogatta az arcom. 

-   Louis! - kiabálták a lányok, majd megölelgettek. 

-   Sarah miért nem jött? - kérdezte Phoebe. 

-   Szakítottunk. - mondtam halkan. 

-   Sajnálom. - mondta elszomorodva. 

-   Ne szomorkodj! - mosolyodtam el. 

-   De jól vagy, ugye? - kérdezte Fizz.

-   Igen. - mosolyogtam. - Elég nehéz még ez az egész, de jól vagyok. 

-   És a srácok? - kérdezte Lottie. 

-   Szerintem majd jönni fognak. - mosolyogtam. 

-   De most nem vagy szomorú, ugye? - kérdezte Daisy. 

-   Nem, csak kicsit hiányzik Sarah, de így jobb lesz. - mosolyogtam halványan. 

-   És ez most olyan mint eddig? - kérdezte Lottie. - Mármint, kis szünet és utána újra hatalmas szerelem? 

-   Lotts! - szólt rá Anya. 

-   Nem, ez már végleges. - sóhajtottam. 

-   De barátok maradtok? - kérdezte Phoebe. 

-   Nem hinném. - mondtam halkan. 

-   És szereted? - kérdezte Daisy. 

-   Igen, de ez a helyes. - mondtam. 

-   Ezt nem hiszem el! - szaladt el sírós hangon Phoebe. 

-   Miért? - súgta maga elé szomorúan Daisy, majd Ő is elment. 

-   Miért kell ennek ennyire nehéznek lennie? - kérdeztem elkeseredetten. 

-   Nyugi Lou. - simogatta meg a karom Lottie. - Minden rendben lesz, csak mind szerettük Őt, de biztosan okosan döntöttél. 

-   Ha úgy gondolod, ez a legjobb számotokra akkor az úgy van. - mondta Fizzy. - Ha meg nincs így, a sors úgyis újra és újra összehúz benneteket. 

-   Úgy gondolod? - kérdeztem. 

-   Biztos vagyok benne. - súgta és megölelt. 

-   Nyilván először nehéz lesz ez az egész, de mindketten találtok majd valakit, aki mellett megtaláljátok a boldogságot. - mondta Anya. 

-   És ha nem? - kérdeztem. 

-   Akkor az egy jel lesz arra, hogy nincs értelme teljesen eltávolodni egymástól. - mondta Lottie és megölelt.