2. évad 43. rész

Louis meg sem szólalt, csak meredten nézett engem. Én óvatosan elmentem Louis mellett vigyázva, hogy ne érjek hozzá, majd megálltam Dani előtt.
-   Sajnálom. - súgtam neki, mire csak sírva megrázta a fejét és mindketten halvány mosollyal öleltük meg egymást.
-   Nagyon remélem, hogy ha nem is vele, de valakivel tényleg igazán boldog leszel, mert megérdemled. - mosolygott rám halványan.
-   Én tudom, hogy te az leszel, egy sokkal jobb emberrel, mint Louis és a veszekedések ellenére csodálatos lány vagy. - mosolyogtam halványan.
-   Te is. - mosolygott, majd hívott egy taxit és utána haza utazott.
Nem szóltam Louishoz, viszont a szobámtól undorodtam. Egyszerűen betotyogtam a nappaliba, majd az egyik párnát magamhoz ölelve, szipogva és az arcomat bele fúrva próbáltam abbahagyni a sírást.
-   Sarah. - lépett be a nappaliba Louis, mire rá pillantottam.
-   Belém rúgsz még egyet? - kérdeztem sírva.
-   Kérlek ne csináld ezt! - nézett rám és könnyek nyomát láttam az arcán.
Én letettem a párnát és lassan elé léptem. Igen, féltem az érintéstől, de borzasztó volt pont Őt így látni. Letöröltem a könnyeit.
-   Sajnálom, nem kellett volna elmondanom mindent neki helyetted. - sóhajtottam.
-   Nem érdekel. - rázta meg a fejét. - Az érdekel, hogy haragszol rám, teljesen jogosan! - mondta.
Nem tudtam erre mit mondani, csak néztem.
-   Én... igen, haragszom. - bólintottam.
-   És soha nem lesz esélyem? - kérdezte.
-   Megmondtam, hogy mindig emlékezni akarok majd rád! - sóhajtottam, mire reménykedve nézett rám. - Megmondtam, hogy mindennél jobban szeretlek és arra szeretnélek kérni, hogy segíts. - néztem fel gyönyörű kék szemeibe.
-   Segítsek? - kérdezte döbbenten.
-   Igen. - bólintottam. - Bízom benned, mert neked sikerülhet visszaszoktatnod minden normális dologhoz.
-   Én nagyon szívesen segítek, de ahhoz az kell, közelebb engedj magadhoz. - mondta, mire bólintottam.
-   Egyszerűen boldog szeretnék lenni. - mondtam sírva.
-   Én is azt szeretném, hogy boldog légy. - mosolyodott el, majd elgyengültem.
Minden vágyam volt az ölelése, így nem bírtam tovább és a karjai közé bújtam, majd a csípőjét gyengén átölelve a nyakába fúrtam az arcom. Szorosan magához ölelt.
-   Nem fogok a szobámban aludni. - motyogtam, mire csak bólintott.
Végül a kanapén maradtam egy takaróval. Tudtam, hogy nem lesz a világ legkényelmesebb helye, de egyszerűen undorodom a szobámtól.

Reggel a konyha felől zörgést hallottam és erre ébredtem. Halkan felkeltem, majd lassan kitotyogtam. Louis éppen főzött, - legalábbis azzal próbálkozott - mikor halkan lábujjhegyre állva átlestem a válla felett. Halvány mosoly jelent meg az arcán, mikor érezte, hogy szorosan mellette vagyok és sütötte tovább a palacsintát. A hasam megkordult és csak reméltem, hogy nem hallotta. Éppen próbálta feldobni, ami sikerült is neki.
-   Mióta tudsz te ilyeneket? - kérdeztem meglepetten.
-   Mióta egy gonosz szőke lány megtanított rá. - mosolygott.
-   Tényleg. - mosolyodtam el halványan.
Felültem a pultra, a lábaimat is felhúztam törökülésbe és úgy figyeltem, ahogy életem szerelme ügyetlenkedik, de Ő - természetesen - közben is tökéletes volt.
-   Valami azt súgja, hogy a nagymamád kinyírna, ha látná, hogy így ülsz. - mosolygott Louis.
-   Biztosan így lenne, de mivel most nincs itt és nem kell beszélnünk neki erről sosem fog kinyírni. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Megbeszéltük. - bólintott.
-   Nem hiányzik?
-   Danielle? - tette le a serpenyőt és rám nézett.
-   Nem, a nagymamám! - forgattam a szemem. - Mégis ki másról lenne szó?! - kérdeztem és úgy néztem rá mint egy idiótára.
-   Nem. - mondta halkan. - Bevallom, hogy csak azért kezdtem járni vele, hogy betöltse a magad után hagyott űrt, aztán megismertem és kiderült, hogy nagyon aranyos lány. - mondta, szünetet tartott és a végét egy sóhaj közben mondta. - De nem szerettem igazán.
Én - mint minden nő - képes voltam közbe figyelni a palacsintát és hirtelen lekaptam a serpenyőt a gázról.
-   És miért beszélgetsz egy ilyennel? - kérdeztem úgy, ahogy Ő átgázolt a lelkemen a múltkor.
-   Sarah, Én nem... - mondta volna, de elmosolyodtam.
-   Ezt dobd ki. - adtam oda neki szegény eldeformálódott és itt-ott megégett palacsintát.
-   Mi bajod ezzel? - mutatott szegény torzszülöttre.
-   Hát a többi jobban néz ki. - mutattam rájuk. - Ez meg... - próbáltam megfogalmazva nem megbántva Őt.
-   És ha megeszem? - kérdezte mosolyogva.
-   Azt megnézem. - mosolyogtam.
És reggeli közben tényleg megette a kis szerencsétlen palacsintát. Nem tűnt valami finomnak Louis grimaszai legalábbis nem ezt bizonyították. Én kuncogva ettem tovább. Utána senkinek nem volt kedve elmosogatni, így csak bevágtunk mindent a mosogatóba, mondván: Úgy is jön majd Jesy és Liam. Én visszabattyogtam a nappaliba és igazából minden terv nélkül leültem. Louis is mellém totyogott és leült. Kicsit távolabb húzódtam tőle.
-   Amúgy hogy jöttél le? - néztem rá.
-   Nem voltam fent. - mondta, mire nagy szemekkel néztem rá. - A fotelben voltam.
-   Mégis miért? - kérdeztem.
-   Mert nem akartalak egyedül hagyni.
Én halványan elmosolyodtam, de nem csúsztam közelebb. Túlságosan fájt amit tett és egyébként is: Nem vagyok egyedül! Szinte felpattantam hirtelen és kimentem. Alkony nem is olyan messze legelt és felkapta a fejét, mire csak kuncogtam. Természetesen odajött hozzám, majd mikor megunta azt, hogy agyon szeretgetem egyszerűen szórakozottan ott hagyott. Én mosolyogva ingattam a fejem majd bementem a házba. Louis rám kapta a tekintetét. Én elindultam fel, ugyanis fel kellett öltöznöm. Hát nem akartam, de bementem a szobámba, ami úgy nézett ki, mint ahol bomba robbant, de ennek Én voltam az oka. Egy cicanadrágot kaptam magamra, egy fekete pólót és Louisnak a pulcsiját, amit nem is olyan rég vettem fel. Zoknit nem vettem, ami egy halvány mosolyt varázsolt az arcomra. A hajamat egy copfba kötöttem és lementem. Louis ugyan ott ült, csak bekapcsolta a tv-t. Kimentem a konyhába, csináltam kakaót mindkettőnknek, majd bevittem neki.
-   Köszönöm. - mosolyodott el.
-   Mivel fogsz segíteni? - néztem rá nagy szemekkel.
-   Majd meglátod. - mosolygott rám. - De csak ha megbízol bennem.
-   Louis, Én eddig is bíztam benned. - sóhajtottam. - Ez soha nem fog megváltozni.
-   Nem úgy néztél ki. - motyogott.
-   Tudom, mert nem akartam, hogy lásd mennyire fáj ez az egész. - néztem rá könnyes szemekkel.
-   Szeretlek. - mondta halkan.
Én sóhajtva néztem rá
-   Megmondtam, hogy nem várom el, hogy ezt mond. - néztem rá, mire fújtatva letette a bögréjét.
-   Nem érdekel, hogy elvárod-e, vagy hogy örülsz-e neki, így van. - mondta mérgesen. - Ez egy tény, nem tudok mit tenni ellene és fáj úgy itt ülni melletted, hogy mintha fertőző beteg lennék a kanapé másik felébe húzódsz! - mondta idegesen.
-   Mit szeretnél? - néztem rá kicsit ijedten a hirtelen jött idegesség miatt.
-   Csak azt, hogy akkor ölelgesselek, amikor csak akarlak. Megcsókolni nyilvánosan, egyszóval: hogy a barátnőm légy. - mondta és a végén sóhajtott.
-   Bizonyíts. - mosolyodtam el és amolyan "kihívásnak" szántam ezt az egészet.
-   Imádom ezt a pimasz mosolyod. - mosolygott rám.
-   Hát, tudod Én is! - mosolyogtam rá, majd egy kicsit közelebb csúsztam hozzá.
Felém nyúlt, ami ijesztő volt számomra, mert néha ilyenkor bevillannak a képek, ahogy Charlie ránt magához idegesen, de ahogy láttam a tetoválásokat eltűntek. Úgy éreztem Louisnak el kell mondanom ezt az egészet.
-   Louis, meg kell tudnod mi ijeszt meg annyira. - néztem a szemébe, mire bólintott. - Mikor felém nyúl bárki bevillannak képek arról, ahogy Charlie magához rántott, vagy erőszakosan megcsókolt. - törölgettem a könnyeimet.
-  És amikor mi a konyhában... - kérdezte ijedten.
-  Akkor nem. - vallottam be. - Nem tudom miért, egyszerűen nem jutott eszembe, de ettől még kicsit ijesztőnek találtam.
-  Miért nem állítottál le? - kérdezte mérgesen és felpattant. - Ha mondtad volna, hogy félsz Én...
-  De akartam! - kiabáltam rá, mire megállt a morgásban.
Döbbenten nézett rám, mire elmosolyodtam.
-   Te...
-   Igen. - bólintottam. - De csukd be a szád, mert belerepül a légy. - mondtam, mire becsukta.
-   Még mindig meg tudsz lepni, nem is kicsit. - mondta.
-   Miért, azt hitted nem? - kérdeztem pimasz mosollyal. - Sose lesz olyan. - kacsintottam.
-   Direkt csinálod, ugye? - kérdezte.
-   Mit? - mosolyogtam rá ártatlanul.
Igen, képes vagyok pimaszból rögtön visszaváltani az ártatlanba.
-   Menj a francba! - mondta morogva, mire mosolyogva felálltam és kimentem a kertbe.
Azért vannak képességeim! Lehet, hogy elég rossz állapot uralja a lelkem, de ilyeneket nehéz elfelejteni. Mikor kiértem Alkony pont ott legelt. Én elmosolyodtam, majd felültem rá. Egy fél órát elbarangoltam az erdőben, majd a telkünk szélén - ahol húzódik az út - arra indultam vissza. Csönd volt, amíg meg nem pillantottam 2 ismerős autót. Én mosolyogva kezdtem vágtázni, majd újra léptem és megvártam, amíg a két autóval mellém nem érnek.
-   Mit művelsz kicsi lány? - húzta le az ablakát Harry.
-   Hát, barangolok. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Hoztunk meglepetést. - mosolygott Roxy, majd hátra dőlt és Jack bukkant elő.
-   Juj! - sikítottam, mire a lovam kicsit megijedt és megugrott alattam. - Bocsi. - simogattam meg nevetve. - Verseny! - jelentettem be.
-   Felejtsd el, úgyis mi érünk a házatok elő hamarabb! - nevetett a vezető Nialler.
-   Majd meglátjuk! - kacsintottam, majd vágtázni kezdtem.
Niall és gázt adott, majd egyre növeltem a sebességet, mire Alkony felbátorodott és élvezte, így magától is begyorsított. Közben eltávolodtunk az úttól. És igazam volt! Én már az ajtó előtt ülve vártam az autókat. Mikor Niall megállt mosolyogva nyújtottam rá a nyelvem. Először Jack nyakába ugrottam, miközben a kutyáim próbáltak az Én nyakamba ugrani. Bementünk, meséltünk, majd ebédet főztünk.
-   Akkor veletek több dolog történt, mint velünk. - mondta Liam.
-   Igen. - bólintottam.
-   És most amúgy mi van? - kérdezte Stan, aki szintén velünk jött.
Az "ajándékom" Jack volt, Louisé Stan.
-   Tudod, nagyon utáltalak, mert olyan lassan vezettél, mint mikor alvás közben tolatok, aztán tök jó arcnak tűntél, aztán most megint utállak. - meséltem neki az asztalra könyökölve. - Miért osztod meg a világgal a leghülyébb gondolataidat? - kérdeztem mosolyogva, igazi kíváncsisággal, amin Jack csak röhögött.
Igazából mindenki nevetett.
-   Tudsz gördeszkázni? - csikizte meg az oldalamat Jack.
-   Először is, te voltál a tanárom. - mutattam fel a hüvelykujjam. - Másodszor, igen rögtön, ahogy lábra tudtam állni gördeszkáztam! - néztem rá mosolyogva mint egy hülyére.
-   Ma csipkelődős vagy. - állapította meg Zayn.
-   Nem. - ráztam meg a fejem mosolyogva.
-   Szegénykének be kell pótolnia azt az időszakot, amikor... - mondta volna Becky.
-   Oké, ne is gondoljunk rá. - sóhajtottam.
-   Amúgy vannak valami tervek holnapra? - kérdezte Hazza.
-   Nincs. - ráztam a fejem.
-   És mára? - kérdezte Jesy.
-   Én úgy terveztem, hogy még sötétedés előtt lépek. - mondtam.
-   Nem mész sehova. -  vágta rá Louis.
-   Akkor ti mentek. - mosolyogtam. - Mi maradunk a lányokkal.
-   Oké, de hova? - kérdezte Liam. - Semmit nem ismerünk itt.
-   Tovább mentek az úton és ott lesznek ilyen izék. - rántottam vállat.
-   És azokban az izékben lehet bulizni? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Stan.
-   Lola mond már meg mik azok! - löktem meg.
-   Hát ilyen kis kocsma szerű valamik. - magyarázta.
A csajos buliból annyi lett, hogy Én - a különc - valami sorozatot néztem és a lányok aludtam, mert fáradtak voltak. Kösz! Eskü, inkább elmentem volna srácokkal, akik nyilván jót buliztak. A kanapén maradtam a kutyáimmal és a madarammal. Jó, igazából nem maradtam a kanapén, mert a két kutya - akik elefántnak hiszik magukat - úgy gondolták, hogy melléjük már nem férek oda - arra a kanapéra, ahol általában még 4-en is elalszunk - így lelöktek. Ezzel akkor nem törődtem, csak aludtam tovább. Egész jól aludtam a szőnyegen, mintha a saját ágyam lett volna - bár abba most nem szívesen aludnék -.

Hirtelen a telefonom hangjára ébredtem. Megnéztem ki hív: Liam. Sóhajtottam, majd felvettem.
-   Alszol? - kérdezte.
-   Nem Payno, a rák ellenszerét kutatom! - horkantottam.
-   Kérhetek valamit? - kérdezte.
-   Melyik kis izénél vagytok? - kérdeztem sóhajtva.
-   Nem tudom, de meg fogsz találni minket, ugyanis szerintem a házatok elől is hallod, ahogy Niall és Zayn együtt éneklik a No Control-t. - mondta.
-   Utálom, hogy szeretlek titeket! - sóhajtottam. - Niallnek hol a kocsi kulcsa? - kérdeztem.
-   Pillanat. - mondta. - Niall! - szólt vagy 6-szor az említett személynek. - Hol a kocsi kulcsod? - kérdezte hangosan Liam.
A választ nem értettem, de Liam megismételte.
-   A konyha pulton. - mondta. - Legalábbis remélem, hogy ezt mondta.
Én oda szaladtam és elvettem.
-   Jó, megyek. - sóhajtottam.
Várjunk, 7 srácot próbálok hazahozni egy autóval? Hogyan?
Felszaladtam és elgondolkoztam. Jesy kiabálna, Lola is. Becky csak Nialler miatt, tehát maradt Roxy, aki inkább jót röhög ezeken. Óvatosan megbökdöstem, majd mikor elmagyaráztam neki röhögött.
-   Muszáj mennem! - nevetett. - Hallani akarom, ahogy a két idióta énekel! - nevetett.
Mindketten felkaptunk egy-egy pulcsit, majd elindultunk. Roxy jött utánam. Mikor megláttam a csapatot nem bírtam nevetés nélkül. Harry és Niall tényleg énekeltek, egymásba karolva, néha röhögve. Louis ült a járda szélén és bámult magyarázott, amit Jack, Stan és Zayn hallgattak. Liam leste az utat, hogy mikor érkezünk már meg.
-   Harry! Nézd már, tök ismerős az az autó! - üvöltötte Niall, a saját autójára mutatva, mire a visszapillantóban láttam, hogy Roxy már röhög.
Én mosolyogva parkoltam le.
-   Te hülye! - vágta tartók Harry. - Biztos Sarah is vett ilyet. - ezen már Én is nevettem.
Kiszálltunk, majd hárman bepréseltük a csapatot. Velem jött Louis, Jack és Niall, Roxyval Harry, Liam és Stan. Én lehúztam az ablakot, hogy ne fulladjak meg. Louis ült mellettem az anyós ülésen és elkezdte osztani az észt.
-   Te olyan ártatlan vagy! - kezdte rám nézve, de a szavak eléggé összemosódtak. - De nagyon rossz vagy! - intett fenyegetően a mutató ujjával.
-   Most akkor jó vagy rossz? - röhögött Jack hátul.
-   Szerintem már Louis sem tudja! - legyintett röhögve Nialler.
-   Mindkettő! Kívül nagyon ártatlan vagy, de belül... - mondta, de egy csuklás megszakította. - Belül meg nem!
-   Oké, de ne üvölts! - tettem a mutató ujjam a szája elé.
-   Oké, akkor halk leszek! - suttogott, de igazából normális hangerővel beszélt.
Én sóhajtottam és jobbnak láttam csöndben hallgatni. Mikor végre megérkeztünk, kikászálódtak a kocsiból, majd azzal, ahogy konkrétan betörtek a házba mindenki felkelt. Ez igazából egész jó volt, ugyanis nem nekünk kellett ápolgatni mindenkit. Jack, Ő mindig a legjobb volt, ugyanis kidőlt a nappaliban a szőnyegen és csak aludt.
-   Én megyek iszom valamit! - mutatott a konyha irányába.
-   Vizet! - vágtam rá.
Niallt Becky felvonszolta, ahogy Lola is Zaynt, csak az volt a különbség, hogy Lola röhögött, Becky meg háborgott. Jesy, na neki tényleg jó volt, ugyanis egyszerűen felmentek és már aludtak is. Roxy kitalálta, hogy Ők maradnak a nappaliban, de segít elvonszolni Louist a kuckóig, amibe beleegyeztem, ugyanis nem akartam elvonszolni oda senkit, így is sánta vagyok. Már csak egy valaki maradt: Louis, aki folyamatosan mesélt valamit. Az első témánk a focilabda volt, amit az Ő cipelése közben kezdett el mesélni. Szegénynek így is fájt mindene, de mi még vonszoljuk is és holnap egy kellemes másnaposság társul majd ehhez.
-   Egyébként a focilabda, annyira szép, nem? - kérdezte vigyorogva. - Olyan kerek, fekete-fehér, de van belőle színes is. A színesek azok olyan hippi labdák. - ezeket az "elmés" gondolatait nem bírtuk nevetés nélkül hallgatni. - Na, mindegy. - legyintett. - De izé... - gondolkozott el.
-   A focilabdákról beszéltél. - nevetett Roxy.
-   Olyan kerekek, fura alakjuk van és semmire nem jók. - rántott vállat, majd felnevetett. - Mármint, ha nem, rúgnánk, mire lenne jó? - kérdezte nevetve. - Pontosan! - bólogatott. - Semmire! - mondta, mire mind röhögtünk. - Tudtátok, hogy a Napon még nem járt ember?
-   Igen Tommo! - nevetett Roxy.
-   Mivel azt a bolygót gázok alkotják! - mondtam nevetve.
-   Tehát egy hatalmas finggolyó! - állapította meg, mire felröhögtünk. - Biztos nincs jó illat rajta. - grimaszolt, majd nevetett. - De a nap izzik! - állapította meg.
-   Ez így van. - bólintottam  nevetve.
-   Tehát egyszer meggyújtok egy pukit, lehet nap lesz belőle! - mondta, mintha ez egy általános dolog lenne az életben.
-   Nem Louis! - rázta a fejét nevetve Roxy.
-   Erre semmi esélyed. - nevettem.
-   Pedig tök jó neve lenne a napomnak! - mosolygott. - Ő lenne Louis Napja! - vigyorgott.
-   Ez inkább egy filmnek tűnik! - nevettem.
-   Sajnálom. - rántott vállat. - Majd nem jössz a Napomra! - rántott vállat.
Louis, a csillagász! Érdekes...
-   De tudjátok mit nem értek?! A szúnyogokat! - bólogatott okosan.
-   Azokkal mi bajod? - kérdeztem nevetve.
-   Az, hogy aranyosan zümmögnek, de kiszívják a véred és ez nekik miért jó? Nagyon utálatos állatok! - ingatta a fejét.
Végre megérkeztünk, majd Roxy vissza is ment.
-   Louis, van kedved zuhanyozni? - néztem rá.
Konkrétan az ágyon ülve álmodozott.
-   Az attól függ. - mosolyodott el. - Veled? - kérdezte vigyorogva.
-   Nem. - vágtam rá. - Maximum segítek neked. - mondtam, majd közelebb léptem hozzá és megéreztem a szagát. - Na tuti hogy zuhanyzol! - rántottam fel az ágyról.
Konkrétan tiszta víz lettem és végig magyarázott. Megfejtette a héliumos lufi lényegét, rájött, hogy mekkora fizikus, aztán szembesítettem vele, hogy nagyon nem az, majd eszébe jutott, hogy sebésznek simán elmenne és elkezdte magyarázni a saját elméletét arról, hogy hogyan lehetne valóban bevarrni valakinek a száját, ugyanis ezzel fenyegettem. Hálát adtam az égnek, mikor végre eldőlt az ágyba és elaludt. Én is nyugodtan tudtam aludni.