2. évad 35. rész

Sziasztok! Úgy terveztem, hogy ezt a részt tegnap befejezem és ki is rakom, de hajnalban mentünk ilyen csapatépítő bulira, ami nagyon unalmas volt, a felénél haza akartam jönni, mégis éjjelig maradtunk és a telefonomat nyomkodtam, de mindegy, nem untatlak titeket ilyen okosságokkal, tehát jó olvasást mindenkinek! 
Reggel Cara kiabálására ébredtem. Elmehetne fociedzőnek! Nem is értem, hogy nem vertem még agyon! Fáradtan másztam ki az ágyamból és mint eddig minden reggel a Louisval kedvenc közös képünkre néztem, amin elmosolyodtam, majd elgondolkoztam. Megérdemelnék még páran, hogy a falamra kerüljenek. Van egy csomó autóversenyes képem, rengeteg Alkonyos és kutyásból is van egy pár, na meg persze a hülye családi selfie-k. Ezekkel a tervekkel mosolyogva mentem le.
-    Zayn vidd innen a fiad! - kiabálta Lola, majd Zayn nevetve jött szembe velem a lépcsőn egy nyakig nutellás Benjivel az ölében.
-   Anyád már megint ki van? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-   Aha. - bólintott. - Puszi! - mondta, mire megpusziltuk egymást.
-   Zayn, intézd el, mert rád is ki lesz akadva és bezár titeket a szobájába! - nevettem.
-   Oké. - nevetett, megöleltük egymást, majd folytattuk az utat.
-   Itt miért van üvöltés? - kérdeztem értetlenül.
-   Mert nem sokára Európa, de addig sem kéne ülni és semmit tenni! - mondta Cara.
-   Oké, akkor mit kell csinálni? - kérdeztem.
-   Először fotózás a lányoknak, utána pár videót készítünk. - mondta, mire sóhajtottam.
-   Milyen fotózás? - nyafogtam és a pultra könyököltem.
-   Iris! - mosolygott Becky.
-   Az jó. - mosolyogtam, majd elvettem a kávémat.
-   Akkor a Malik családon kívül mindenki menjen öltözni! - mondta Cara, mire kiengedtem a kertbe az ebeimet, Richard mint mindig, ment felügyelni Én, pedig felmentem öltözni.
Gyorsan bementem a fürdőbe és fél óra elteltével már lent is voltam, ahogy mindenki. Az állataimat behívtam és bezártam az ajtót, majd elindultunk. Az úton csöndben voltam, ugyanis egy Danielle-Louis páros falta egymást előttem, így úgy 5 perccel később nem bírtam nézni. A piros lámpánál se szó se beszéd kinyitottam az ajtót ami mellett ültem, kiszálltam, a telefonomat az ülésre dobtam, hogy még véletlenül se tudjanak elérni, majd becsaptam az ajtót és elindultam.

* Becky szemszöge *

Reb mellett ülve pontosan tudtam, hogy mi a baja és egyet értettem vele! Egy autóban vagyunk, könyörgöm! Nincs bajom velük, de nehogy már lenyeljék egymást! Szerencsére Rebel kis jelenete miatt elváltak egymástól. 

-   Ennek mi baja? - kérdezte Danielle értetlenül. 

-   Fogalmam sincs! - rázta a fejét Louis. 

-   De ez miért jó neki? - kérdezte Liam. 

-   Könyörgöm, nem tudtátok még megszokni, hogy ilyen? - kérdezte idegesen, már-már kiabálva Roxy. - Nem fog megváltozni, hiába csodálkoztok rá! - mondta mérgesen, majd sóhajtott és hátra dőlt. 

-   Akkor sem értem miért nem tud egy szót se szólni, mielőtt kiszáll az autóból! - sóhajtott Dani. 

-   Mert az egyetlen ember ezen a földön, aki valaha is egy kicsit megértette ilyenkor Louis volt, ugyanis fogalmunk sincs mégis mi megy végbe a fejében, viszont neki sokszor elmondta! Most senkinek nem mond el semmit! Mielőtt összejöttek, azelőtt is ilyen volt és ezentúl is ilyen lesz! Valószínű sose tudjuk meg, hogy hova megy, vagy mit csinál, mert nem fogja elmondani! - magyarázta mérgesen Jesy. 

-   Engem se avatott be ilyenekbe! - mondta Louis. 

-   De igen! - vágtuk rá egyszerre a csajokkal. 

-   Ahogy te voltál az egyetlen, aki leszoktatta a céltalan száguldozásról, az első, akit tényleg szeretett és az egyetlen aki vezethette azt a retkes autót! - kiabáltam. 

Nem értettem miért kiabáltam, de úgy éreztem megkönnyebbültem. Ez már rég kikívánkozott belőlem. Rebel egy érzéstelen barom volt, mi mégis szerettük, majd jobb ember lett Louis miatt és most ugyan ott van. 

Reb nem jelent meg a fotózáson, de nem is vártunk mást. Utána Cara hazavitt minket. Mikor beléptünk Richard repült a vállamra. 

-    Jackkel van. - adta át az infót. 

-    És jól van? - kérdeztem aggódva. 

-    Igen. - mondta, majd elrepült: vagyis nem. 

* Sarah szemszöge *

A saját lakásomba jöttem, minden sminket lemostam és lezuhanyoztam, majd felvettem a pizsamámat. Sírva hívtam fel Jackket. 

-    Mi a baj Hercegnő? - kérdezte ijedten. 

-    Nem tudnál átjönni? - kérdeztem szipogva. 

-    De megyek. - mondta, majd letette. 

Én csöndben vártam, hogy mikor nyit be. Csöndben leült mellém, majd elmeséltem mi volt, mire szorosan magához ölelt. Én háttal ültem az ajtónak és az arcomat a vállába fúrtam. 

-    Jack Én nem akarok Rebel lenni! -mondtam sírva. - Sarah akarok lenni! - kiabáltam. - Sarah, aki életében a legfontosabb férfi te vagy, Alkony és az apja! Sosem akarnék Londonba költözni, híres lenni! - töröltem le a könnyeimet, de újak jöttek. - Sosem akarok a Wiches tagja lenni, a lányokkal találkozni! - törölgettem a szemem. - Nem akarok találkozni a One Direction-nel, sosem akarok szerelmes lenni Louis Tomlinson-ba! - kiabáltam. - Átlagos akarok lenni! - mondtam halkan. 

-    Sarah... - hallottam meg Jesy hangját a hátam mögül. 

Nem néztem hátra, csak reméltem, hogy csak a lányok vannak, itt, de ezt a következő megszólaló ember megcáfolta. 

-    Miért nem mondtad, hogy baj van? - kérdezte Niall. 

-    Mert nem tudtok segíteni! - álltam fel kiabálva, feléjük fordulva. - Senki sem tud! Nem mondhatom el, mert akkor csak nagyobb bajban leszek! - törölgettem a könnyeim. 

Louis tekintetéből nem tudtam semmit kiolvasni. Reméltem, hogy annyira meg akar ölelni, mint Én Őt.

Körülnéztem, de egyszerűen nem tudtam megszólalni, egy hang se jött ki a torkomon. Nem is tudtam mit mondhatnék egy ilyen helyzetben. Bocsánat? Hülyeség lenne! 

Egyszerűen emberi roncsként vágódtam vissza a kanapéra. 

-   Nem akarok létezni. - súgtam magam elé, majd a sírástól a vállam rázkódni kezdett, aztán már kinevettem saját magam, egyszerűen annyira szánalmas voltam. 

Felálltam, sóhajtottam és se szó se beszéd bementem a fürdőbe és bezárkóztam. A mosdókagyló elé léptem és belenéztem a tükörbe. 

-   Szánalmas vagy! - mondtam keserű mosollyal a tükörképemnek, majd megmostam az arcom és megtöröltem. 

Elgondolkoztam azon, hogy elkezdem vagdosni magam, de valahogy ehhez mindig túl erősnek éreztem magam és ez most is így volt. Csak azt nem értem, hogy miért! Nem vagyok erős, egy cseppet sem, mégis mindenki azt hiszi, még Én is.
Dörömbölés ébresztett fel a gondolataim csodás világából.
-   Ugye nem csinálsz hülyeséget? - kérdezte aggódva Jack.
-   De. - súgtam magamnak a tükörbe nézve. - Egész életemben azt tetten. - mondtam halkan, majd lehajtottam a fejem és néztem, ahogy a könnyeim a mosdókagylóra csöppennek és a lefolyóig gyorsan siklanak, majd eltűnnek.
Hallani lehetett a cseppek koppanását, ahogy a mosdóhoz érnek, ugyanis kintről hallgatóztak.
-   Törpilla, kérlek nyisd ki az ajtót, különben esküszöm, hogy átmászom a hálóablakból! - hallottam Louis ideges, aggódó hangját, mire halványan elmosolyodtam.
-   Sarah, a francba nyikkanj már meg! - rúgott az ajtóba idegesen Jesy.
-   Nincs semmi bajom. - mondtam halkan, remegő hangon, de kint hallották.
-   Akkor mehetünk! - mondta Danielle.
-   Menjetek! Sokkal jobb dolgotok is van mint könyörögni, hogy elmondjam mi a bajom! Mert nem fogom! - mondtam az utolsó mondatot idegesebben.
-   Törpe, légyszíves! Csak gyere ki! - kérlelt Louis. - Nem fogunk faggatni, elfogadjuk, hogy nem mondod el, csak gyere ki! Kérlek! - mondta a végét halkan.
Halkan kattant a kulcs, majd kinyitottam az ajtót. Roxy alaposan végignézett rajtam, majd megnézte a csuklóm. Én idegesen kirántottam a karom a fogásából.
-   Nem csinálok hülyeséget! - néztem rá mérgesen. - Nem leszek öngyilkos, nem adom fel. Szerintem nem így ismertek. - mondtam fölényesen, majd kimentem a konyhámba.
Mikor lettem Én ilyen erős? Vagy csak annak mutatom magam? Pedig esküszöm, hogy ez teljesen magától jött. Sírva jöttem ki a fürdőből, de a mondatom felszárította a könnyeimet és magabiztos lettem.
-   De az előbb még... - hallottam Danielle értetlen hangját a szobámból, mire elmosolyodtam.
-   Nem fogod fel, hogy senki sem tudja mi van a fejében? Olyan mint egy időzített bomba az egész lány! Gondol egyet és hopp már el is ment! - kiabált rá idegesen Jesy. - Nem tudom miért nem bírja felfogni ezt senki! - mondta és a végén sóhajtott, mire csak kuncogtam.
Végül kijöttek hozzám és ahogy vizsgáltak úgy éreztem magam, mint valami szobor.
-   Mi lenne, ha nem bámulnátok rám, mint egy idiótára? Úgy néztek, mintha életetekben nem láttatok volna embert! Élek, nem vagdosom magam és nem fogom elmondani mi a bajom, ugyanis nem lehet! - mondtam.
-   Miért taszítasz el mindenkit? - kérdezte Hazza.
-   Nem fogjátok megérteni! Ha valaha egyszer elmondhatom, ígérem, hogy elmagyarázom, de most nem tehetem! - mondtam és megint előjöttek a könnyeim.
-   De mi akadályoz meg benne? - kérdezte értetlenül Zayn.
-   Ha elmondom, iszonyú nagy bajba keverlek titeket! Mindenkit aki megtudja! - sóhajtottam.
-   De most te vagy bajban! - mondta idegesen Payno.
-   Nekem nem lesz bajom, amíg nem mondom el senkinek! - mondtam.
-   Értjük. - bólintott Lola.
Én attól féltem, hogy a rengeteg sírástól kiszáradok, így egy nagy pohár vizet elkezdtem kortyolni. Közben végignéztem a társaságon. Louis minden mozdulatomat figyelte, Liam agyalt, Harry elkeseredetten bámulta a pultot, Niall fájdalmas arccal nézegetett, Zayn aggódó arccal gondolkozott, Danielle is gondolkozott, Jesy sírt, Roxy dühös volt, bár ezt nem mutatta, de láttam rajta, Becky csak nézte a poharat elkeseredetten Lola, pedig azon csak méregetett.
-   Szerintem te terhes vagy! - jelentette ki Danielle, mire a pohár kiesett a kezemből és kiköptem a számban lévő vizet.
A pohár nem tört el, csak egy kis darab belőle, viszont sikeresen leköptem a társaságot és hatalmas szemekkel bámultam Danira.
-    Ez hogy jött neked? - kérdeztem totál értetlenül.
-    Hangulatingadozás, sírás, üvöltözés, rengeteg csoki, másra nem tudok gondolni! - rántott vállat.
-    Danielle húzzál kifelé! - fordult felé üvöltve Roxy és az ajtóra mutatott. - Hányszor mondjuk el, hogy Ő ilyen? - üvöltött.
-    Ne üvölts vele! - szólt rá Louis.
-    Mehetsz vele! - kiabált Roxy. - Kézen fogva húzzatok a francba! - üvöltött.
-    Miért rajtam töltöd ki a dühöd? - kérdezte Dani nyugodtan.
-    Tudod miért? - vigyorodott el gonoszan Roxy. - Mert te egy Barbie világban élsz! Jó pofizz máshol, mert erre rohadtul nem kíváncsi senki! - üvöltötte. - Sőt, ha lehet vissza se gyere, mert tök fölösleges vagy, a mi családunk teljes! Te vagy az egyetlen, aki nem kell! Főleg ide nem! Szerintem ha itt valaki terhes, az csak te lehetsz, bár valószínű, hogy te ilyen idiótának születtél, nem tehetsz róla! - kiabált tovább. - Nem is értem, minek jöttél ide! Hogy megtudd mi a baja? - mutatott rám. - Nem, csak hogy Louis nyakán lógj, mint mindig! - mondta, majd a végén elvigyorodott.
-    Roxy, ez több a soknál! - kiabált rá Louis. - Mit tett ellened?
-    Fájdalmasan hülye! - nevetett lenézően Roxy. - Sajnos már nem is szórakoztató, ugyanis szomorú vagyok, hogy egy ekkora libát választottál! - nevetett. - Ágyasnak elmegy neked, de akkor sürgősen koptasd le! - vigyorgott gonoszan.
-    Nem értem mit szeret rajtad Harry! Nem érdemled meg Őt! - kiabálta Louis, majd kiviharzottak a bejárati ajtón.
Én még egy fél percig bírtam, majd felröhögtem.
-    Nem bírtam a csajt, amúgy sem! - rántotta vállat vigyorogva Roxy.
-    Hát ez hatalmas volt! - nevettem.
-    Kicsit porig aláztad Életem! - ölelte meg Hazza, majd megcsókolta.
-    Roxy miért volt ez jó? - kérdezte Louis, mikor visszajött.
Én nem tudtam abbahagyni a röhögést.
-    Felvidítottam! - mutatott rám büszke mosollyal. - De nyugodtan menj a kis csajod után, nem haragszunk meg! Nem az eszed miatt szeretünk téged se! - legyintett, majd nevetve megöleltem.
Nem gondoltam volna, hogy Roxy kiborulása fel tud vidítani, de sikerült és jót röhögtem rajta.