2. évad 53. rész

Sziasztok cukik! Megint itt vagyok és meghoztam Sarah reakcióját erre az egészre. Remélem tetszeni fog, jó olvasását és természetesen érdekel a vélemény! 

* Sarah szemszöge *

-   Mondd, ez az ember normális?! - sikítottam idegesen. - Felkel és eszébe jut, hogy nem szeret?! Kilép, közli hogy szakít velem és lelép?! - kiabáltam. - Terhes, vagy csak simán hülye?! 

-   Nyugi Sarah! - mondta halkan Jesy. 

-   Nem érdekel, hogy vak, felőlem levághatják a lábát, akkor is megverem! - lépett ki idegesen Jack. 

Én nem bírtam felfogni ezt az egészet. 

-   Nekem most időre van szükségem! - mondtam és lecsapódtam a székre. 

Eltelt vagy 5 perc, amíg az agyam feldolgozta mi is történt és a szívem egy hangos reccsenéssel darabokra hullott és a ici-pici darabkái könnyként távoztak. Nem tudtam megszólalni sem, annyira erős síró görcs kapott el. Egyszerűen ültem azon a széken és remegve sírtam. Nem akartam senkit magam köré, mindenkit utáltam. Senki nyugtató ölelésére nem volt szükségem, még Jack-ét sem fogadtam el. Egyszerűen meg sem mozdultam a remegéstől eltekintve. 

-   Húgi, ez ijesztő! - mondta Lola. - Tudom, hogy nagyon fáj, de magadnál vagy, ugye? 

Azért valahol megértettem a nővéremet, mert nem lehetett megnyugtató dolog, hogy beszéltek hozzám, de egyszerűen meg sem moccantam, csak sírtam. 

-   Magamnál vagyok, csak egy szerencsétlen idióta, aki annyi szart megtett azért a félkegyelműért és megint itt hagyott! - kiabáltam zokogva. - Miért futok utána folyamatosan, ha mindig leszarja, hogy mi van velem?! Miért kell mindig nekem a rövidebbet húznom? - üvöltöttem, majd a falnak dőlve lecsúsztam és összekuporodtam mellette. 

Tudtam, hogy nem tudnak mit tenni. Nem is akartam, ha közeledtek volna elhajtottam volna mindenkit. Egy valakire lenne szükségem, aki itt hagyott. 

-   Miért bánt mindenki? - kérdeztem halkan zokogva. - Charlie fizikailag, Louis lelkileg tör össze! - mondtam sírva. - Mit tettem, hogy ezt érdemlem? 

-   Sarah! - rontott be az ajtón Harry, majd mikor meglátott rögtön mellém guggolt és rám nézett. 

-   Hagyj békén! - kiabáltam rá sírva. 

-   Tudom, hogy Louis mekkora barom és Én is haragszom rá! - simogatta az arcom az előbbi kirohanásommal nem törődve. - Viszont Te ennél sokkal erősebb lány vagy! Te nem adod fel soha, mert a francba is, Te vagy Sarah Tomson, aki összetörte magát egy lovas balesetben és lóra ült, akit fizikailag bántalmaztak és csöndben eltűrte és nem fordult be és itt van velünk, Te vagy akit kihasznált Louis, aztán előtted sétálgatott Daniellel, de megbocsájtottál neki, mert Te egy olyan lány vagy, aki bárkinek bármikor példát tud mutatni azzal, hogy mennyire erős és kitartó! - mondta és figyeltem rá, ugyanis igaza volt. - És te leszel az a lány is, aki most magasról tojik az idióta haverom fejére és nem fordul magába, nem issza le magát! Okos vagy, gyönyörű, bátor, vicces és mindenkinél erősebb. Pár napig természetesen szomorú leszel, de ez teljesen természetes, de közben hagyod, hogy a lányok kikúráljanak. Utána, pedig minden erőbedobással arra törekszel, hogy boldog legyél! - mondta, mire már csillapodott az előbb hihetetlen erősségű, váratlan és gyötrő sírógörcs, már inkább csak pityeregtem, majd megöleltem Hazzát. 

-   Köszönöm. - súgtam. 

-   Nincs mit Édesem. - súgta és közben a hátamat simogatta.
-   Oké, de akkor is magányra van szükségem! - töröltem le a könnyeim, majd Harry eltávolodott, Én felálltam és felmentem.
Ahogy beléptem a szobámba újabb sírógörcs kapott el, de ez már nem volt olyan erős, hogy a testemet is lebénítsa. Közben tudtam öltözködni, viszont a könnyeim csak úgy versenyeztek az arcomon. Hihetetlen sebességgel öltöztem át, felkaptam Louis pulcsiját és leszaladtam. Kimentem a kertbe, majd futni kezdtem, ugyanis minél hamarabb el akartam távolodni a háztól és teljes magányt akartam érezni. Mikor végre beértem az erőbe, egyszerűen ismét rám tört a sírás és úgy gondoltam, ha nem engedem ki, sokkal rosszabb lesz. Magam köré fontam a karjaim, így erősen éreztem Louis illatát magam körül, ami még erősebb sírásra ösztönzött. Egyszerűen úgy éreztem, kiszakítottak belőlem egy darabot és hatalmas űr keletkezett szegény életemben.
Miért fáj ennyire?
Mert szereted! - súgta vissza egy másik gondolat.
De nem értem! Ezek után, miért rajongok érte így! Annyiszor törte össze a szívem, hogy már megszámolni sem tudom?!
Mert ezt elfeledteti veled minden gyönyörű emlék, amit együtt átéltetek. - válaszolt újra.
És miért hagyott el megint? Miért nem magyarázta meg?
Volt oka ezt tenni.
Nem szeretett?
Erre már nem tudott a hang válaszolni. Én sose éreztem még úgy egy szerencsétlen fiú iránt sem, mint iránta. Minden mozdulata, szava és gondolata elkábított. Mindbe szerelmes vagyok. Egyszerűen semmi nem tudja elfeledtetni velem Őt. Úgy érzem, Ő életem szerelme. Vele kell leélnem életem hátralévő részét. Nem érdekel, hogy vak. Az sem érdekelne, ha valami más történne vele és teljesen megváltozna a külseje, semmi ilyesmi. Úgy érzem, mellette kell lennem mindig és vigyáznom rá. Tudom, hogy a családjánál van, ugyanis annyira felelőtlen még Ő sem lehet, hogy máshova megy, viszont így is inkább rohannék utána, mint aggódjak azon, hogy valami baja esik.
Mondhatni az egész napom így telt. Egyszerűen annyira szomorú és elkeseredett voltam, hogy még lóra se ültem. Sötétben értem haza és akkor is csak egy gyors zuhany és alvás.

~ másnap délelőtt ~
Miért kell felkelnem? Tök vidám vagyok a tudatlanságban, csak alszom és nem juthat eszembe semmi szomorú, maximum egy rémálom. Mikor felébredek mégis szembesülnöm kell vele, hogy a rémálom semmi ahhoz képest, amiben most vagyok. Fél órába telt mire rávettem magam, hogy kimásszak az ágyból. Semmihez nem volt kedvem, csak egyszerűen leülni valahova a kertbe egyedül és sírni. Ez is lett a programom. Olyan dél körül mentem vissza a házhoz.
-   Sarah, változz át, ugyanis live-ot fogunk csinálni! - mondta vidáman Liam.
-   Minek? - sóhajtottam.
-   Jó lesz, csak siess! - mosolygott Roxy, mire felszaladtam és pár pillanat alatt el is készültem.
Leültünk a kanapéra, mind, majd elindítottuk.
-   Helló! - kiabáltunk bele egyszerre, csak Jack és Stan mentek fel filmezni.
-   Na válaszolunk a kérdéseitekre! - mondta vidáman Becky.
Hirtelen elkezdett rohanni felém Málna, majd az ölembe ugrott.
-   Mi van sötét?! - kezdtem dögönyözni. - Viselkedjél és mutassál jó példát a rajongóknak! - mondtam, majd szépen elfeküdt az ölemben.
-   Málna nagyon édes! Ezt Roxy nevű lány írta. - mondta Liam mosolyogva.
-   Málna nagyon köszöni! - mondtam mosolyogva.
-   Tehát kérdések! - mondta Becky, majd kikeresett egyet. - Mikor folytatjátok a turnét? Várom a videókat! Hiányoztok! - olvasta fel, mire mind mosolyogtunk. - Még nem tudjuk mikor folytatjuk, de már mi is várjuk, ugyanis imádjuk, mikor velünk énekeltek és buliztok!
-   Reb, van most valakid? Csak mert nem sértődnék meg, ha engem választanál! Ezt Josh írta. - mondta Harry.
-   Nincs senkim és nagyon aranyos vagy, de egy darabig nem is szeretnék semmilyen kapcsolatot. - mondtam mosolyogva.
-   Rebel, miért szakítottatok Louisval? - olvasta fel Zayn.
-   Nagyon hosszú történet. - legyintettem mosolyogva. - Utána pedig következett egy nagyon nehéz korszak számomra, de már minden rendben.
-   Na valami sokkal vidámabb téma! - kiabálta Jesy, majd olvasgatni kezdett a kérdések között. - Mi a kedvenc édességetek?!
-   Nekem a fagyi. - mosolygott Roxy.
-   Muffin. - vigyorgott Hazza.
-   Reb? - nézett rám Liam.
-   Nem tudom. - rántottam vállat. - Én édesség függő vagyok! De ha muszáj választani, csoki, fagyi, savanyú gumicukor és minden felé torta! - soroltam.
-   Igen és ha lenne még időnk az összeset felsorolnád! - nevetett Zayn.
-   Pontosan, de ez mellékes.
-   Neked? - néztem Beckyre.
-   Régen a vattacukor volt, de már inkább a kekszek. - mosolygott.
-   Mindet szeretem. - rántott vállat Nialler. - Talán a kedvencem nekem is a fagyi, de azt is meg szoktam szórni édességgel.
-   Nekem a pillecukor. - mosolygott Zayn.
-   És neked Büdös? - dögönyöztem mosolyogva Málnát, aki játszani kezdett a kezemmel. - Jól van, nem vagy valami bőbeszédű!
-   Inkább vad buliba mennétek, vagy egy nyugodt délutánt töltenétek együtt? - olvasta Liam.
-   Buli! - kiabáltuk egyszerre Beckyvel, Roxyval, Harryvel és Niallel.
-   Na igen, kb. Ők az őrültek. - nevetett Zayn.
-   És büszkén vállaljuk! - vigyorgott Becky.
-   Ti már kiöregedtetek a bulizásból! - legyintettem.
-   Tehát a kövi! - mondta mosolyogva Liam, majd egy darabig keresgélt. - Van vagy volt valami olyan közös emlék, ami úgy gondoljátok egész életetekben megmarad? - olvasta fel. - Szerintem egy csomó ilyen van! - mondta.
-   Jó, de akkor mondjuk párat! - mondtam.
-   Hát nekem az mindig megmarad, mikor beállítottál a turnén a hotelszobába két kutyával. - mondta nevetve Nialler.
-   Hallod ezt csajszi? - simogattam meg Málna fejét. - Nialler szeret téged!
-   Gyere! - hívta magához, mire odaszaladt hozzá, majd az ölébe feküdt kényelmesen.
-   Jesy? - néztem rá.
-   Nekem az, mikor Bécsben mindenkit felkészítettél a randijára. - mosolygott rám. - Az egy király nap volt.
-   Ja, akkor mennyi minden hülyeséget csináltunk! - nevetett Harry.
-   Az egy tök jó randi volt. - mosolygott Payno Jesyre.
-   Igen. - mosolygott rá, majd megpuszilta az arcát.
-   Na Liam?! - kérdezte tőle mosolyogva Zayn.
-   Hű...- gondolkozott. - Talán az a randi.
-   Oké, Roxy? - nézett rá Hazza.
-   Szerintem mikor ezt a hülyeséget csináltattuk! - mutatta a csuklóján lévő tetkót, majd a kamerának is.
-   Hazz? - kérdezte Niall.
-   Szerintem a legjobb az volt, mikor a lányok beavattak abba a csajos estébe, ami velünk már nem volt az, de mindegy. - legyintett mosolyogva.
-   Rebel? - kérdezte Becky.
-   Hát ez természetesen elfelejthetetlen! - mutattam mosolyogva az L betűre a bőrömön. - De egyébként azt sosem felejtem el, mikor a turnén Barney mindennap azzal keltette Louist, hogy konkrétan a fülét rágta, majd együtt csináltunk reggelit, amíg a kutyák mindenkit felkeltettek. -  mondtam mosolyogva.
Hirtelen hallottam, ahogy kopog Barney körme és mikor megérkezett elém az ölembe vetette magát.
-   Rólad van szó te kis gengszter! - simogattam nevetve.
-   Akkor a következő... - nézelődött a kérdések között Niall.
Ekkor megcsörrent Hazz telefonja. Ő előkapta, megnézte ki hívja, majd gyorsan a kamerába nézett.
-   Sajnos nincs időnk több kérdésre, majd csinálunk még ilyet, ígérjük! Sziasztok! - hadarta és leállította, majd felkapta a telefont és kiment a konyhába.
-   Most vagy baj van, vagy valami jó hír. - mondta Jesy.
Hazza vagy 10 percet telefonált, majd mikor visszajött idegesen levágta a telefonját az asztalra és hirtelen belerúgott a kanapéba. Lecsapódott rá és a kezeibe temette az arcát.
-   Mi történt? - kérdeztük ijedten.
-   Mi történt volna?! - kezdte idegesen. - Jay hívott, hogy ez a baromarcú nyomorék tegnap éjjel amíg Ők aludták leitta magát és a konyhában a földön aludt reggel mikor megtalálta. Most éppen fél órája hány, vagy szenved a fejfájása miatt, miközben folyamatosan, megállás nélkül bőg! - fejezte be és a végére már üvöltött.
Én szinte teljesen összeomlottam és megint kellett egy kis idő, amíg feldolgozom az infót.
-   Fent leszek. - motyogtam és felrohantam, majd bevágtam magam után az ajtómat és sírva fakadtam.
Egyszerűen ledőltem Lola ágyára és csak sírtam. A hátamon feküdtem és annyi erő sem volt bennem, hogy pozíciót váltsak. A lábam lelógott az ágyról, a kezeim mellettem elernyedtek és egyszerűen olyan voltam, mint egy élettelen test. Mintha nem élne lélek a testemben, egyszerűen csak egy egészséges test lenne, csak éppen lakatlan. Egy test, mely magától vesz levegőt és magától pislog, mert ez az ösztöne, viszont nem lakik benne szív sem lélek, mely irányítaná. Ha valaki meg akarna ölni, akkor sem mozdulnék meg. Erőm és akaratom sem lenne hozzá.

* Liam szemszöge *

Ahogy Sarah felment mi rögtön felváltva kezdtük hívni Louist. 

-   Mi a jó francért nem képes felvenni?! - kiabált idegesen Zayn olyan negyed óra múlva. 

-   Nyugi, nincs jól. - mondtam nyugodtan, pedig bennem is hatalmas volt a pánik. - Hívom. - mondtam és a nevére nyomtam. 

Egy csöngés után felvette, mire meglepetten a fülemhez emeltem. 

-   Mit akartok?! - morgott. - Nem világos, hogy ha nem veszem fel egyikőtöknek sem, nem vagyok rátok kíváncsi?! 

-   Louis, ezt most fejezd be! - szóltam rá mérgesen. 

-   Miért, csak nem vagy az apám? - kérdezte és keserűen elnevette magát. 

-   Ugye tudod, hogy ez a legszarabb módja annak, ahogy ezt az egészet kezelhetnéd?! - kérdeztem mérgesen, majd kihangosítottam és letettem az asztalra. 

-   Magasról leszarom, mit gondoltok arról, ahogy kezelem! - mondta idegesen, majd a lépcső felől Sarah lépkedett le kisírt szemekkel, smink nélkül Louis pulcsijában, abban amiben tegnap is volt és azzal is aludt. 

-   Louis... - mondta volna Zayn, de Sarah erősen rázta a fejét jelezve, hogy ne tudassa a vonal másik végén dühöngő Tommo-val, hogy itt van és hallja. 

-   Mi van? - kérdezte idegesen. 

-   Mit csináltál? - kérdezte Niall, de Ő cseppet sem volt ideges, inkább elkeseredett. 

-   Tudom, hogy anyám felhívta Harryt! Nem vagyok hülye, csak vak, de attól még hallok! - morogta. 

Sarah horkantott, majd közelebb jött. 

-   Nem fejeznéd be a flegmázást, ha egyszer a legjobb barátaiddal, mondhatni a családoddal beszélsz, akik szeretnek és aggódtak miattad. - mondta Lola nyugodtan. 

-   Egyikőtök sem tudja, mennyire nehéz ez az egész! - kiabált. - Nincs szükségem senkinek a sajnálatára, egyszerűen a normális életemre van szükségem és semmi másra! 

-   Tudjuk, hogy nincs szükséged a sajnálatunkra, viszont segítségre szükséged van! - mondtam. 

-   Csak nem a tietekre! - kiabált. - Csak a családomra van szükségem és senki másra! - kiabált. 

Fájt. A legjobb barátainak mondta ezeket és Sarahra pillantva, egy roncsot láttam, aki a pulcsiba fúrva az arcát zokogott és a többiek arcán is döbbenet és elkeseredettség ült. 

-   Haver, szerintem nyugodj le és utána küldj el mindenkit a francba! - mondta Stan. 

-   Te se mondd meg nekem, hogy mit csináljak! - kiabált. - Felnőtt vagyok és úgy teszem tönkre az életemet, ahogy akarom! 

Ekkor Sarah nem bírta tovább. 

-   Fogd már be! - kiabálta sírva. - Nem érdekel, ha engem egy mondattal kidobsz, sőt az sem, ha magasról szarsz rám és nemhogy a segítségem nem kell, de látni sem akarsz, viszont azokkal ne beszélj így, akik szeretnek téged! És lehet, hogy Én is szeretlek, mindennél jobban, de ha nem kellek neked, megértem! - mondta és letörölte a pulcsi ujjával a könnyeit. - Viszont velük ne kiabálj és a francba is, nőj fel! Pontosan tudod, hogy hülyeséget csinálsz! Ha valamit, akkor azt megtanultam a rengeteg hibám és szenvedésem során, hogy bármi is lesz a barátaidat ne taszítsd el és ne sértsd meg őket! Egyedül maradsz és az borzasztó! Annál rosszabb nincs. Fogadd meg a tanácsukat, vigyázz rájuk, mert a barátság mindig egy olyan dolog, amire jobban kell vigyázni, mint bármi másra. - mondta a végére már elhalkulva és sírva. - Csak kérlek ne csináld ezt többet és vigyázz magadra! - súgta, majd a sírás belé fojtotta a szót, de erőt vett magán és folytatta. - Nagyon szeretlek! - súgta, majd válaszra nem várva felállt és kiszaladt a házból. 

Mind igazat adtunk neki és a vonal túlsó végén is csönd lett. 

-   Ne hagyjátok sírni. - súgta Louis halkan és az Ő hangján is hallani lehetett, hogy sír. 

-   Nem tudjuk megakadályozni! - sóhajtott Roxy, majd lehuppant a kanapéra. 

-   Louis, még engem is messze küld magától. - mondta Jack. 

Pedig mindig Jack volt a Joker, vele mindig mosolygott egy kicsit. 

-   Egy faszkalap vagyok! - mondta már magára haragudva. - Hova ment? - halkult el. 

-   Nem tudjuk, délelőtt is elvonult valamerre a pulcsidban, ahogy tegnap is és most is. - mondtam. 

-   Tegnap este konkrétan a földről kapartam össze. - mondta Hazz. 

-   Akkor is ez a helyes. - mondta halkan. 

Bár kifejtenéd! Nem magyarázod el, miért gondolod ezt helyesnek! Nyilván van benne valami okos, ha így döntöttél, mert rohadtul szerelmes vagy, de mi? 

-   Louis, csak ne idd le magad és próbálj vigyázni magadra, ahogy kérte. - kérte Niall. 

-   Rendben. - mondta sírva. 

-   Szerintem ma már nem látjuk! - sóhajtott Becky. 

-   Mindjárt sötétedik, biztos hogy nem jön haza. - mondta Jesy és az ölelésembe bújt. 

Magamhoz szorítottam és a hátát simogattam, miközben megpusziltam a fejét. 

-   Vigyázzatok rá! - kérdezte Louis. 

-   Mi mindent megteszünk. - mondta Stan. 

-   Tudom, köszönöm. - súgta. 

-   Menj aludni Lou. - mondta halkan Lola. 

-   Rendben, sziasztok. - mondta. 

-   Szia. - mondtuk halkan, majd kinyomta. 

Egy percig minimum mindenki néma csendben ült vagy állt és hallgatta a csöndet, ami beállt. Egyszerűen tanácstalanok voltunk és mind tudtuk, hogy Sarah nem jön haza, vagyis csak abban bízhattunk, hogy Louis tényleg vigyáz magára. 

-   Miért kell mindig elszúrni valamelyikőjüknek, ha mind tudjuk, hogy egymásnak lettek teremtve? - kérdeztem sóhajtva és természetesen nem kaptam rá választ. 

Bocsi, ha a Liam szemszög elég ramatyul sikerült, de nem igazán szoktam így írni, tehát ezt nézzétek el nekem! :) Véleményeket komiba! :) :*