- Louis! - nyafogtam mosolyogva.
- Édeském, igazán nem lenne rossz, ha így fél 1-kor felkelnél! - mondta nevetve, mire felültem.
- Louis, ezt nem hiszem el! - néztem rá összehúzott szemekkel.
- Bocs, de az idő múlását nem kenheted rám! - nyújtotta rám a nyelvét.
- Nem fogtam rád! - nevettem.
- De ez volt a terved! - nevetett, majd mivel Ő eddig is a hátán feküdt, magára rántott a vállamnál fogva.
- Nincs kedvem felkelni! - nyöszörögtem a mellkasába.
- Megértelek! - simogatta a hajam nevetve, mire Én is nevetni kezdtem.
- Komolytalan vagy! - néztem fel rá.
- Tudod, a sok jó tulajdonságom mellett, ez eltörpül! - legyintett, mire megint elnevettem magam.
- Ma le kell rendeznünk Colin-t. - mondtam rá nézve.
- Tudom. - bólintott, majd megpuszilt a fejem. - Gondoltam előtte elvonom a figyelmed! - mosolygott rám, mire mosolyogva megcsókoltam.
- Édes vagy! - mosolyogtam, majd lemásztam egészen a földre és készülődni kezdtem.
Mikorra felöltöztem és elfogadhatóan néztem ki, addigra Louis is készen lett. Kézen fogva mentünk le, majd gyors reggeli után már indultunk is Colin háza felé. Nekem remegett a kezem.
- Nyugi, minden oké lesz! - puszilta meg a fejem.
- De Louis, annyira rossz embernek érzem most magam! - mondtam és aggódó tekintettel néztem fel rá.
- Nem vagy az, egyszerűen a szívedre hallgattál. - ölelt magához szorosan.
- Oké, akkor soroljam? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Megcsaltad velem a barátnődet, megcsaltalak, mikor már a menyasszonyod voltam, aztán egy ártatlan volt barátomat a pótlékomnak használtam, aztán nem jelentem meg a saját esküvőmön. - mondtam, majd rá pillantottam. - Azért ezek együtt, kimondva elég rosszul hangzanak, nem gondolod? - kérdeztem, mire elnevette magát.
- De, rosszul hangzik. - nevetett. - Viszont a legtöbb embernek bonyolult a szerelmi élete, lássuk be! - mosolygott.
- Bocs, kihagytam, hogy miután először összejöttünk, végig titkolóztam és a szemedbe hazudtam! - mondtam karba tett kézzel.
- De most már minden oké! - mondta vidáman. - Te csak is az Én Törpillám vagy! - fordított magával szembe. - Én, pedig csak a Te Pocid! - forgatta a szemét.
- Mégis szereted az új neved? - kérdeztem kuncogva.
- Nem, csak elfogadom, mert egy tündérkétől kaptam! - morgott, majd kézen fogva tovább mentünk.
Colin a házuk előtt ült és a telefonját nyomkodta. Ahogy közelebb értünk, ránk nézett. A pillantása csalódottságot, utálatot és lenézés keverékét tükrözte.
- Szia. - mondtam halkan.
- Azt hiszem beszélnünk kell. - mondta, mire bólintottam, majd Colin elindult be az éttermükbe.
Én még Louisra pillantottam, aki eltátogott egy "minden oké lesz"-et, majd elengedte a kezem és bementem Colin után. Leültünk a leghátsó asztalhoz. Fura volt, hiszen Én sokszor jártam már itt, legtöbbször fent az emeleten, de most az étteremben ültünk.
- Gondolom magyarázatot szeretnél. - néztem rá bűnbánóan.
- Igen Sarah, jó lenne! - mondta mérges pillantással fűszerezve.
- Jesy-t hívta Liam, hogy Louis kórházban van, autóbalesete volt. - mondtam, de nem nézett a szemembe, végig az öreg terítőt nézte. - Oda rohantam. - mondtam halkan.
- Szereted Őt, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - Hát persze! - szűrte ki a fogai közt halkan. - Csak pótlék voltam, ugye?! - emelte fel a hangját.
- Sajnálom... - mondtam, de idegesen nézett rám. - Azt hittem szeretlek, ahogy régen. - mondtam.
- De nem szerettél! - kiabált, mire az összes bent ülő vendég minket figyelt, de nem érdekelte. - Csak azt nem értem, hogy minek mondtál igent?! - üvöltött.
- Colin...- túrtam a hajamba.
- Nem érdekel! Végig azt mondtad, hogy szeretsz! Azt mondtad, nem érdekel már az a féreg! Azt mondtad, hogy megbántad azt a tetoválást! - mutatott rá.
- Ilyet sosem mondtam! - mondtam idegesen. - Sosem fogom megbánni! - kiabáltam rá.
- Azt mondtad, nem jelent már semmit! - kiabált.
- Colin, Én ilyet egy szóval sem mondtam! Mindig szeretni fogom ezt a tetoválást, mert mikor ezt csináltattam, boldog voltam! - kiabáltam.
- És velem nem voltál? - halkult el és visszaült.
- Azt hittem az vagyok, de nem voltam. - mondtam halkan.
- Világos, éppen ezért meg sem jelentél az esküvőn! - csapott hatalmasat az asztalra. - De miért nem mondtad előtte? Miért aláztál meg?
- Akkor jöttem rá! Este még az esküvőnkön gondolkoztam, de mikor felmerült, hogy akár el is veszíthetem, örökre, helyesen döntöttem. - mondtam.
- Tehát szereted. - mondta, mire bólintottam. - Végig szeretted, ugye? - kérdezte, mire megint bólintottam. - Tudnom kellett volna, hogy nem hiába bámulod a tv-t, mikor csak egy pillanatra is láthatod az arcát! Nem véletlen, hogy csak neki vetted fel a telefont az esküvő napján! Mikor csak szomorkásan a távolba meredtél, rá gondoltál! Mikor Én öleltelek, akkor is a helyembe képzelted! - mondta rám nézve.
- Colin Én annyira... - mondtam volna, de közbe vágott.
- Sajnálod?! Dehogy sajnálod! - nevetett kínjában. - Hiszen jól döntöttél. Boldog vagy vele, lekoptattál engem, nincs mit sajnálnod! - mondta. - Csak azért mondod ezt, hogy javíts a helyzeten, de nincs min javítanod! Világos. Őt szereted, Engem kihasználtál, hogy betöltsd az űrt! - mondta halálos pillantást rám vetve.
- Ez nem igaz! - mondtam. - Azt hittem, szerelmes vagyok! - mondtam, majd elhalkultam. - De nem voltam.
- És eddig miért nem bírtál elém állni?! Megmondani, hogy is állunk és akkor ennyi! Nem reménykedem benne, hogy még van esélyünk, hogy valami teljesen más miatt nem voltál ott! - mondta idegesen.
- A kórházban voltam, aztán Alkony nem volt meg. - mondtam.
- Tehát ennél minden fontosabb volt! - mondta hangosabban.
- Nem, csak gondoltam várok egy kicsit, amíg minden nyugodt lesz. - mondtam halkan.
- Rendben. - bólintott, már sokkal nyugodtabban. - A családomnak majd elmondom. - mondta, mire bólintottam.
- Sajnálom. - mondtam, mikor felálltunk.
Közelebb léptem hozzá, hogy megöleljem, de magához rántott és megcsókolt. Én a mellkasánál eltoltam magamtól. Hirtelen kicsapódott az ajtó és Louis rögtön nekiesett Colinnak. Jobb ökle hirtelen Colin arcát érte, mire Ő a földre került. Az egész egy perc lehetett. Én rögtön Louis elé léptem és a mellkasára téve a két kezem, egyenesen a szemébe néztem.
- Louis, elég! - néztem rá kérlelően. - Menjünk! - kértem, mire vonásai megenyhültek és elindult ki.
- Ne érj hozzá többet! - kiabált vissza Colin-nak.
Én megfogtam a kezét és csöndesen sétáltunk. Még mindig rettentő ideges volt, ezt az is mutatta, hogy izmai befeszültek. A kezemet gyengén fogta, viszont szinte ölni tudott volna. Az erdő közepén meguntam, hogy csöndben sétálok egy robbanni készülő bomba mellett és szembe fordítottam magammal.
- Nyugi! - néztem egyenesen a szemébe, de nem lágyult meg. - Csak téged szeretlek, vele ne törődj! Kérlek! - mondtam halvány mosollyal, majd ajkaira apró puszit nyomtam, mire megenyhült és elmosolyodott.
- Bocs, hogy jelenetet rendeztem. - nézett rám bűnbánó tekintettél.
- Nem haragszom, édes, hogy féltékenykedsz és szexi vagy, mikor emiatt képes vagy leütni valakit. - mosolyogtam szégyenlősen a cipőm orrát nézve.
- Tehát neked ez tetszett? - kérdezte meglepetten.
- Igen, de ne csinálj ilyeneket! - mondtam a mutató ujjamat felmutatva. - Ezt is szeretem benned, ahogy minden porcikádat! - mosolyogtam rá, mire megcsókolt. - Amúgy ahhoz képest, hogy tegnap jöttél a kórházból, igen jó erőben vagy! - nevettem el magam.
- Megmondtam, hogy semmi bajom! - mosolygott. - De mi lenne, ha most a kis házba mennénk? - kérdezte és közben kacsintott.
- Menjünk. - mosolyogtam rá, majd arra folytattuk az utat.
Hirtelen a telefonomra ébredtem. Ijedten kaptam a fülemhez.
- Édes egyetlen húgom, mi a jó szarért nem bírsz hazaszólni, hogy mi a franc van veletek?! - kiabált a telefonba Lola. - Tudod, pontosan 4 órája léptetek le! Mégis mi akadályozott meg benne, hogy felhívj és közöld, hogy minden oké, megbeszéltétek, csak a viskóba mentek, mert kettesben akartok lenni?! - folytatta a kiabálást.
- Bocs Lolusz, elfelejtettem! - mondtam, mire Louis a fejét a párnába fúrva röhögött.
- És megkérdezhetem, hogy mi a jót csináltok, hogy egyetlen egy nyomorult SMS-re nem tudtok válaszolni, sem felvenni a telefont?! Abban már nem is reménykedtünk, hogy visszahívtok! - kérdezte morogva.
- Hogy mit csinálunk? - kérdeztem a fejemet vakarva, mire Louis még jobban röhögött. - Fejezd már be! - löktem meg, mire felnézett rám és jobban röhögött.
- Oké, ennyiből pont levágtam! - sóhajtott Lola. - Mikor lesz kedvetek hazajönni? - kérdezte.
- Nem tudom. - mondtam vállat rántva.
- Nem tudod mit csináltunk? - kérdezte röhögve Louis.
- Túl léptünk ezen a témán drága Poci! - csíptem meg az arcát, mire megforgatta a szemét, majd visszadőlt a párnába.
- Tehát? - kérdezte Lola.
- Mire kellünk? - kérdeztem.- Mondjuk tudni akarjuk, mi történt! - mondta.
- Mármint Colin-nal, vagy a kis házban? - kérdeztem, mire Louis felröhögött.
- Biztosan a második, Lola nagyon perverz! - röhögött Lou.
- Mit csináltál vele? - kérdezte Lola.
- Semmit, de ideje lenne lelőni szegénykét! - mondtam, majd gonoszan néztem rá.
- Biztos vagy benne, hogy semmit nem csináltál velem? - kérdezte vigyorogva, miközben a szemöldökét húzogatta, majd elnevette magát.
Én megforgattam a szemem, majd a fejét a párnába nyomtam.
- Tehát majd megyünk. - mondtam. - Úgysem bírom már sokáig kettesben vele, ha ilyen "humoros"! - mondtam, mire Lola elnevette magát.
- Oké, de ne holnap! - mondta, majd letette.
- Szerinted uncsi vagyok? - kérdezte Louis.
- Nem, imádom, hogy mindig vidám vagy! - mosolyogtam rá.
- Oké, ezt is imádod? - kérdezte, majd fejbe vágott egy párnával és leugrott az ágyról.
- Hiba volt Tomlinson! - mondtam és mosolyogva rá mutattam. - Ez háború! - mondtam elmélyített hangon, majd elnevettem magam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése