- Kicsim, jó reggelt! - nyomott puszit a fejemre.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá, majd lemásztam az ágyamról.
A szekrényem elé álltam, majd kikaptam belőle egy melegítő nadrágot, egy pólót és fehérneműt. Gyorsan magamra kapkodtam, majd a hajamat kifésültem és lebattyogtam a földszintre.
- Barney, Málna kaja! - szóltam nekik, mire a konyhában termettek,
Adtam nekik tápot, majd elvettem a kávémat a pultról.
- Richard! - szóltam neki, mire a vállamra röppent. - Ettél? - kérdeztem.
- Igen. - mondta.
- Anya, elviszem sétálni a kutyákat, lovagolok egyet és jövök! - szóltam neki.
- De Sarah, jönnek a vendégek! - mondta Anya.
- Ugyan ilyen voltál te is! - nevetett Mama. - Hagy menjen, visszajön! - mosolygott.
- Meghálálom! - mutattam mosolyogva Mamára.
- Csak annyit kérek, hogy érj vissza időbe ás legyen nálad telefon! - mosolygott Mama.
- Oké! - tettem zsebre a telefonom.
- Málna, Barney gyertek! -szóltam nekik, mire odarohantak hozzám. - Megyünk sétálni! - simogattam meg a fejüket, majd felkapva a cipőm kimentem.
Füttyentettem, mire Alkony is mellém szegődött. Nem ültem fel rá, csak sétáltunk egymás mellett, hárman. Természetesen, elkezdtek hívogatni megállás nélkül. Az első kettőt kérdés nélkül nyomtam ki, aztán úgy döntöttem, a szerencsém 3-asnak felveszem. Előkaptam, majd rá se néztem, csak felvettem. Már az erdő közepén jártunk.
- Helló, Te vagy a szerencsés harmadik, aki a fáradt menyasszonyt zaklatja! Nem tudom ki vagy, de te vagy az első, akinek felvettem! - mondtam, majd a végére elmosolyodtam, milyen szöveget hoztam össze.
- Sarah, nem változol! - nevetett a vonalba Louis. - Azért majd nézd meg, kik zaklattak még! - mondta és hallottam, hogy nevet.
- Meg fogom, ha hazaértem. - mondtam mosolyogva.
- Miért hol vagy? - kérdezte.
- Az erdőben sétálok a kutyákkal és a lovammal. - mondtam, majd a telefont kicsit elemeltem a fülemtől. - Barney, ne ugrálj a ló előtt, mert rád fog lépni! - szóltam rá. - Gyere ide! - mondtam, majd mellettem folytatta az utat.
- Mindig Ő a rossz! - nevetett.
- Nem mindig! Mindketten rosszak! - nevettem.
- Hogy engedték, hogy megszökj? - kérdezte.
- Nem késhetek el! De engem ismerve, sose érek vissza.
- Siess, nehogy már a saját esküvődről késs el! - nevetett.
- Már, ha nem sikerül leesnem valahogy a lovamról! - mondtam mosolyogva.
- Miért esnél le? - kérdezte.
- Mert Alkony nem biztos, hogy rajongani fog a nagy fehér ruháért! - nevettem.
Alkony rám nézett, majd megállt.
- Igen rólad van szó! - pusziltam meg, majd tovább sétáltunk.
- Ne csináld! - nevetett. - Biztosan nem most fog halálra rémülni, miközben, te ott vagy vele! Nem szokása! - mondta vidáman.
- Attól függ, milyen napja van. Ha neki jó napja van, minden jól sikerül, ha hisztis, kevésbé. - mondtam.
- Mikor a közelében vagy, neki csak jó napja lehet! - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Én lennék a legboldogabb, ha igazad lenne! - nevettem el magam.
Alkony kíváncsian támasztotta fejét a vállamra. Én elnevettem magam.
- Ez csikiz! - nevettem.
- Mit csinál? - kérdezte Louis.
Alkony erre szuszogott egy nagyot, majd levette a fejét.
- Nem tudom, a vállamra tette a fejét! - nevettem. - Mi van Poci? - kérdeztem tőle mosolyogva. - Nagy haveroddal beszélek! - mosolyogtam a lóra.
- Nem izgulsz? - jött az unalmas kérdés.
- De, egy kicsit! - mondtam mosolyogva, majd Alkony megindult mellettem és elvágtázott. - Ez tök logikus, csak Én nem értem?! - nevettem.
- Én biztosan értem, de mit is? - kérdezte nevetve.
- Miért vágtázott el most? - kérdeztem tőle.
- Oké, ezt Én sem értem. - mondta. - Te nem szeretnél hazamenni? - kérdezte.
- Gondoltam hazalovagolok, de Alkony ezt nem így gondolta. - nevettem.
- Hívd vissza. - mondta.
- Micsoda atomfizikussal beszélek! - forgattam a szemem. - Ez eszembe se jutott volna!
- Haha! - mondta komoran. - Amúgy remélem, nem baj, ha csak éppen, hogy odaérek, mert Londonban vagyok és még össze kell szednem a cuccaim, de előtte még elvileg elmegyünk valahova Zoe-val. - mondta.
- Nem baj, de érjél ide, mert kinyírlak! - nevettem.
- Ott leszek! - mondta nevetve.
- Rendben. - mondtam vidáman.
- Akkor megyek, mert sose indulok el! - nevetett.
- Oké, szia! - mondtam vidáman.
- Szia! - mondta és letette.
Alkony visszajött hozzám Én, pedig a kutyákra figyelve hazalovagoltam. Mikor megérkeztem, leugrottam a lovamról, majd mosolyogva léptem be a házba.
- Te normális vagy?! - kiabált rám Anya. - Siess! - sürgetett.
- Sarah! - kiabált Roxy, majd sírva szaladt le a lépcsőn. - El sem hiszem! - mondta és magához ölelt.
- Én sem! - öleltem szorosan magamhoz.
- Ideje készülni! - kiabálta az emeletről Louise.
Nagyon hosszú órákig készülődtünk mind, majd mikor készen lettünk, mint a hercegnők, úgy vonultunk le egymás után sorba. Kilépve az ajtón, ott várt minket Papa a legszebb hintónkkal, amit mindig is imádtam. Mosolyogva ültem bele és az úton mind csöndben mosolyogva néztük a tájat. Mindig lenyűgözött, pedig itt nőttem fel. Mikor megérkeztünk a helyszínre, már liftezett a gyomrom, de Becky megnyugtatott, hogy Ő majdnem hányt, tehát ez normális. Kiszálltunk a hintóból, majd Jesy telefonja csöngött.
- Szia! - mondta. - Igen, de nem ültök bent?! - kérdezte ijedten. - Hogy mi történt vele?! - kérdezte még ijedtebben. - Akkor nem jöttök? - kérdezte. - Megértem. - mondta, majd letette.
- Ki volt és ki nem jön? - kérdeztem tőle ijedten.
- Liam és nem jönnek, mert a kórházban vannak. - mondta.
- Hogy hol?! - kérdeztem ijedten. - Nem lehet! Kivel történt és mi?! Könyörgöm, az esküvőmről van szó, még ma sem mehet simán semmi! - sóhajtottam.
- Louis-nak autóbalesete volt és éppen műtik. - mondta. - Mind ott vannak. - mondta és hagyott egy kis szünetet.
Látta, hogy Én ezt nagyon lassan fogom fel.
- Már egy órája a műtőben van, Niall már majdnem elájult, annyit sírt, Hazza lassan kifogyasztja a kávéautomatát, Zayn meg sem szólal, csak ül egy széken, Liam hívott, magáról nem mondott semmit. - fejezte be Jesy.
Nekem megremegtek ajkaim, majd szépen lassan az agyam is felfogta az információkat. Nem zavart, hogy mennyien várnak rám, a vőlegényemmel együtt.
- Louis a műtőben van, Londonban. - összegeztem. - Autóbalesete volt, az összes srác ott van és nem tudnak eljönni. Louis már egy órája a műtőben van. - mondtam, mire Jesy kimérten bólintott.
Nekem könnyek szöktek a szemembe.
Louis meghalhat. Bár melyik pillanatban a műtőasztalon, orvosok keze között. Az Én esküvőm miatt és még csak be se mentem hozzá?! Na nem! Ezt nem! - kiabáltam belülről, majd gondolkodás nélkül rúgtam le a drága fehér magassarkúmat, majd mindent és mindenkit elengedve kezdtem rohanni az út felé.
Jesy elkapta a karom. Megállított. Nekem, már folytak a könnyeim.
- Sarah... - akart szólni.
- Meghalhat! - sikítottam az arcába sírva, majd óvatosan kicsúsztattam a kezemet az ujjai közül, majd odaszaladtam az úthoz.
Egy taxi állt pont meg. Én beugrottam a hátsó ülésre és elhadartam neki a kórház nevét.
- Siessen! - kiabáltam rá sírva és az ablakon kinézve a szám elé szorítottam a kezem.
A lányok tehetetlenül néztek rám. Ott állt a gyönyörű hintó, a gyönyörűen díszített, csodás épület mellett és Én éppen elhajtottam onnan.
- Kislány, nem egy nőt szöktettem meg az esküvőjéről. - mondta mosolyogva az idős, érdes hangján. - Mindnek tudom a történetét. Te vagy a legfiatalabb köztük, gyönyörű esküvőd lett volna és pontosan te vagy a tizedik. Meséld el a történeted! - kért egy mosolyt vetve rám.
- Röviden és tömören! - mondtam, mire mosolyogva bólintott. - Nagyon bonyolult életem van. - kezdtem. - Egy csodálatos sráccal jártam, aztán megkérte a kezem. A kapcsolatunk eleje is borzasztó nehéz volt és előtte is rengeteg dolgon mentünk keresztül. Megcsalta velem a barátnőjét, többször is. Szerettem, de nem tudta. Utána egy tetkós lánnyal járt, aki a barátnőm volt, de emiatt megutáltam. Fájt őket együtt látni. Aztán őszintén kezdtünk bele a kapcsolatunkba, majd egy évvel és pár hónappal később, megkérte a kezem. Utána egy bulin elég érdekes táncot lejtett az ölében egy másik lány, egy-egy csókkal díszítve, de megbocsájtottam neki, mert részeg volt. Utána hónapokkal Én egy buli keretében megcsaltam. Szakítottunk, majd hónapokig nem láttuk egymást, utána összefutottunk. Majd megint. Éppen az esküvőmre tartott, de autóbalesete volt és a legjobb barátai, akik nekem is olyan, mintha a tesóim lennének, hívták egy barátnőmet, hogy mi a helyzet, de ez mind most történt. És most itt ülök. - sóhajtottam sírva.
- Szeret. - mondta.
- Honnan tudja? - kérdeztem.
- Egy ilyen lányt csak egy őrült utasítana vissza! Otthagytad miatta az esküvődet! - mondta.
- Ne emlékeztessen kérem! - mondtam a szememet törölgetve. - Csak siessen! - mondtam.
Pár forgalmi szabályt megszegve, de megérkeztünk a kórházhoz. Mikor fizetni akartam, végignéztem magamon. Csak Én.
- Sose kértem még ilyet senkitől, de különleges lány vagy! - mondta, majd sóhajtott. - Ne fizess, csak vedd el a névjegykártyám és hívj majd meg az esküvőtökre! - mosolygott, majd a kezembe nyomta.
Meztelen talpam csattogott a nedves betonon, ugyanis Londonban esett. Mikor a kórház fedele alá értem, intettem a sofőrnek, aki mosolyogva intett vissza és elhajtott. Beszaladtam az épültbe, majd megtámadtam a recepciós hölgyet, aki ijedten nézett rám.
- Hol van Louis Tomlinson? - kérdeztem.
- Sajnálom, ilyen információt nem adhatunk ki! - mondta.
- Nézzen rám! - kiabáltam rá.
Nem illik, de a helyzet megkövetelte.
- Az esküvőmről jövök! - mondtam. - Otthagytam az egész esküvőmet, hogy bejöjjek hozzá! Nem látja?! - kiabáltam. - Tehát nyögje ki, hogy melyik tetves emeletre kell mennem... - néztem meg a névtábláját. - Lara! - kiabáltam a nevét is.
Ijedten előkapta a papírokat, majd megnézte.
- Második emelet, a műtőben van. - mondta.
- Köszönöm! - mondtam, majd rohanni kezdtem.
Tudtam, hogy a lifttel semmire nem megyek, tehát a ruhám szoknya részét megemelve rohantam fel mezítláb a másodikra. Mikor a lépcső végéhez értem, belöktem az ajtón. Ismerős 4 szempár nézett rám ijedten.
- Te... - jöttek volna a kérdések.
- Álljunk hozzá úgy, hogy ezen egyszer nevetni fogunk! - sóhajtottam. - Ti nem sokkal később Én, majd ha nagymama leszek! - sóhajtottam, majd szorosan magamhoz öleltem őket egyszerre.
- De azért egy mesét megér, nem? - kérdezte Niall.
- Mikor Liam hívott, éppen akkor szálltam ki a hintóból. Jesy elmondta, lerúgtam a cipőmet, mindent elengedtem és rohantam mezítláb a taxiig, ami az út szélén állt. Elhadartam, hogy ide jöjjön. Út közben elmeséltem a fél életemet, nem kellett fizetnem, csak el kell hívnom a sofőrt az esküvőmre - mutattam fel a névjegykártyát. - Aztán berontottam a kórházba, üvöltöttem a recepciós hölgyet, mert nem akarta megmondani hol van Louis. - hadartam.
- És most nincs rajtad cipő! - mutatott a lábamra Zayn.
- Nincs, de úgy gondolom, most ez annyira nem nagy gond! - mondtam, majd leültem egy műanyag székre.
- Gyönyörű vagy. - mosolyodott el Harry.
- Köszönöm. - mosolyodtam el halványan.
- De akkor te és Colin? - kérdezte Niall.
- Kérlek, ne most! - sóhajtottam. - Ez most annyira nem felel meg a lelki állapotomnak. - mondtam, majd egy pillanatra lecsuktam a szemem.
Éreztem, ahogy ketten és mellém ülnek. Niall és Liam. Átöleltek oldalról. Nem gondolkoztam. mire újra kinyitottam a szemem, már egy könnycsepp gördült le az arcomon.
- Félek. - suttogtam.
- Nem lesz baj! - simogatta meg az arcom Harry. - Meg fogják érteni. - suttogta.
- Nem érdekel! - keltem ki magamból, majd talpra ugrottam. - Nem zavar, hogy mit gondol Colin családja, Colin, az Én családom, vagy bárki más! - mondtam idegesen. - Nem tud érdekelni! - rántottam vállat kitett karokkal, majd leengedtem a karjaim. - Csak Louis legyen jól, élje túl! Csak szóljon hozzám! - mondtam sírva, majd sóhajtva ültem vissza az előző helyemre. - Nem érdekel mit mond. Nem kell szeretnie. Az is elég, ha csak azt mondja, hogy utál! - zokogtam. - Csak mondjon valamit! - mondtam.
- Sarah, ez egy kicsit sok volt neked! - simogatta a hátam Zayn. - Már az esküvő is elég teher lett volna, de most még ez is! - ölelt magához.
Én kislányhoz méltó módon kapaszkodtam bele és húztam magamhoz.
- Kérlek ne utáljatok! - zokogtam.
- Sarah, te olyan vagy, mintha a kishúgom lennél! - mosolygott rám halványan Niall.
- Te igyál kérlek, mert ha kiszáradsz, a feleséged engem fog lefejezni! - mondtam.
- Már megittam egy liter vizet. - mosolygott szomorúan.
Én nem tudom hogyan, de azon a kényelmetlen széken, gyönyörű ruhában, elfojt sminkkel, mezítláb, sírás közben elaludtam. Nem értem, hogy az ember ilyen pillanatokban hogyan tud elaludni?! Egyszerűen lehetetlennek tartom!
Hirtelen jött zajra keltem fel. Egy ágy gurult el előttem, melyet ápolók kísértek. Felugrottam. Nem láttam az arcát, mert nem tudtam arra figyelni. A feje is be volt kötve és még rengeteg helyen. Utána akartam rohanni, nyújtottam a kezem, de Zayn visszatartott. Én Zayn oldala mentén lestem, ahogy eltolják. Remegve és zokogva sikítottam egyet, majd mikor eltűnt egy másik ajtó mögött, remegve csuklottam volna össze, de Liam hátulról elkapott.
- Sarah, nyugi! - simogatta meg az arcom Harry.
- Már csak azt várjuk, hogy felébredjen és utána bemehetünk hozzá. - mosolyodott el Zayn.
- Oké. - sóhajtottam és letöröltem a könnyeim.
Visszaültem a székre. Pár perccel később Dr. Parks lépett ki az ajtó mögül. Elénk sétált.
- Sarah, mi baj? - kérdezte.
- Louis miatt vagyok itt! - mondtam. - Ne is kérdezze a ruhát! - sóhajtottam.
- Rendben. - bólintott. - Komoly sérülései vannak. - mondta komolyan. - Emiatt tartott idáig a műtét. Most lassan felébred és egyesével bemehetnek! Egyszerre csak is egy! - mondta, mire bólintottunk. - Nem lesz semmi baj a memóriájával, de a feje megsérült. Sok vért veszített. A műtét közben többször is újra kellett éleszteni, de már stabil az állapota. - mondta, mire a makacs forró könnycseppek egymással versenyezve igyekeztek az arcomat áztatni. - Ha felébredt, tájékoztatjuk önöket. - mondta, mire bólintottak a többiek.
Én remegve sírtam tovább. A műtét közben többször is újraélesztették, miattam. Ez volt a fejemben. Csak is miattam. Magamat mardostam a hosszú várakozás alatt. Tétlenek voltunk. Ez talán a legrosszabb. Csak reménykedni tudtunk és mást semmit. Utálom, mikor csak ülök és imádkozom, hogy keljen fel és legyen egészséges. Egyszerűen sikítani tudtam volna, annyira nyomorult helyzet volt. Louis miattam került ebbe a helyzetbe, tehát tartozom neki ennyivel, de akkor is! Legszívesebben leordítanám az orvosunk fejét, hogy mit csinált abban a műtőben.
- Ezt nem hiszem el! - morogtam.
- Nyugi! - simogatta a karom Liam.
- Mit csinált a műtőben?! - kérdeztem idegesen. - Hamarabb készültem el Én! Ki is festette azt a műtőt?! Sőt, ennyi idő alatt, fel is újítom! - pufogtam,
- Sarah, ahogy felébredt, bemehetsz hozzá, de most egy kicsit még pihenj! Nyugodj meg, gondold át mit akarsz mondani! - mosolygott Liam.
- Igazad van. - sóhajtottam.
Lecsuktam a szemem és megint sikerült elszunnyadnom. Az még csak át se futott rohanó elmémen, hogy mi lehet Colin-nal, vagy bárki mással. Csak Louis hogyléte érdekelt. Szeretem. Szerelmes vagyok belé és ezt nem tagadhatom! Magamnak is hazudtam.
Mi lett volna, ha ez nem történik meg?! Összeházasodom Colin-nal.
Örökre boldogságban éltünk volna? Nem tudom, valószínű, hogy nem.
Mi lett volna, ha Louis-t meglátom az esküvőmön? Nem tudtam volna levenni róla a szemem.
Elváltam volna Colin-tól? Valószínűleg igen.
Louis szeretett volna? Nem tudom.
Érdekeltem volna még, az után, hogy hozzámentem máshoz és nem törődtem vele? Nem hinném.
Vége szakadt volna a barátságunknak? Pár év elteltével biztosan.
A többi fiút elvesztettem volna? Egész biztosan.
A Wiches sokáig élne még? Biztosan nem.
Rebel meghalna? Tuti.
Megszakadna a kapcsolatom az összes Wiches-t támogató, számomra fontos emberrel? Igen!
Fájna? Biztosra veszem.
Úgy gondolom, sose lennék igazán boldog, csak úgy látszana.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése