2. évad 9. rész

* Louis szemszöge *

Mikor felébredtem, bírható fájdalom áradt szét az egész testemben. A kórházban voltam. Valószínű, ennél sokkal erősebb lesz a fájdalom, csak idő kérdése, mikor múlik el a fájdalomcsillapító hatása. Nem sokkal az után, hogy már egyenletesen vettem a levegőt, belépett egy orvos. Rögtön felismertem: Dr. Parks. 

-    Jó napot Mr. Tomlinson! - varázsolt halvány, cseppet sem őszinte mosolyt. 

-    Jó napot Dr. Parks. - mondtam érzelemmentesen. 

-    Hogy érzi magát? - kérdezte. 

-    Enyhe fájdalom, a helyzethez képest jól. - mondtam. 

-    Szeretnének bejönni magához páran. - mondta, mire bólintottam. - Szólok nekik, hogy felébredt. 

Kiment, majd újra csend ült az eddig is unalmasnak ítélt szobára. Egy ablak volt, amin beszűrődött a fény. Világos volt, tehát javában megy az esküvő. 

-    Szia. - mosolyodott el halványan Niall az ajtóból. 

-    Helló haver! - mosolyogtam rá. 

-    Hogy vagy? - kérdezte és kényelmesen leült az ágyam melletti székre. 

-    Egész jól. - rántottam vállat. 

-    Tudod mi történt? - kérdezte, mire bólintottam. - Ez most kicsit hasonlít arra, mikor még az X-faktor idején beleléptél abba a tengerisünbe, csak akkor nem mehettünk be hozzád. - idézte fel az emléket, mire mindketten elmosolyodtunk. 

-    Visszamennék oda! - mosolyogtam rá. 

-    Igen, Én is. - mosolygott. - Bár nagyon fura lenne most újra átélni! 

-    Neked biztosan. - mosolyogtam rá. - Hiányozna az asszonykád! - nevettem el magam. 

-    Haha! - forgatta meg a szemét, majd egyszerre elnevettük magunkat. 

Mikor befejeztük a nevetést, mosolyogva meredtünk a távolba.

-    Louis, mi jól elnevetgélünk, de kint mindenki kész van. - mondta, majd felállt és kilépett. 

Kint beszélhettek pár szót, mert csak percekkel később nyílt az ajtóm. Egyszerre lépett be Zayn, Harry és Liam. 

-    Fáj? - kérdezte Liam. 

-    Viselhető. - mosolyodtam el. 

-    Ugye tudod, hogy mind kikészültünk? - kérdezte Zayn. 

-    Igen, sejtettem. - bólintottam. - De már jól vagyok. - mondtam és elmosolyodtam. 

-    Oké, de azt nem biztos, hogy tudni akarod, mennyi mindent csináltak veled! - mondta Harry. 

-    Nem szeretném, hogy elmagyarázzák, mennyi szilánkot szedtek ki belőlem. - fintorodtam el, majd mégis jó emlék ugrott be. 

Mikor Rebel lábából húztam ki a szilánkokat. Elvileg ez egy rossz emlék, mert neki fájt, de közel voltunk egymáshoz, vészesen közel. 

-    Nektek is ugyanaz jutott eszetekbe? - nevette el magát Harry. 

-    Mikor Rebelt műtöttem? - mosolyodtam el. 

-    Igen. - vágta rá egyszerre Zayn és Liam. 

-    Nem volt semmi! - nevettem. 

-    Az biztos! - nevetett Liam.

-    Nem hittem volna, hogy a te eszeddel valaki még sebész is lehet, de mégis! - nevetett Zayn. 

Egyszerre nevettünk egy emléken. Ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy még egy ilyen helyzetben is meg tudom nevettetni a bandát. 

-    De kihagytátok miattam Sarah esküvőjét? - kérdeztem csodálkozva. 

-    Ez egy hosszú sztori. - mondta Zayn. 

-    De valaki még beszélni szeretne veled! - mosolyodott el Liam, majd kimentek sorban. 

Ki lehet?! Biztos Zoe! Elvégre Ő a barátnőm, szeretem és aggódik értem. 

Azonban, mikor az ajtó felé pillantottam, egészen más lépett be rajta. Pontosabban próbált. A hatalmas fehér ruha alig akart beférni az ajtón. Végül bejött, majd rám pillantott. Arcán a smink teljesen elfolyt és kisírt szemeivel nézett rám, mégis szép volt. Óvatosan lépkedett közelebb és leült mellém. 

-    Sajnálom. - súgta. 

-    Mégis mit? - kérdeztem meglepetten. 

-    Ami veled történt! - mondta halkan. - Miattam van, hiszen Én siettettelek! - mondta, majd egy könnycsepp nyomot húzva maga után csöppent a kezére. 

-    Sarah, nem miattad van! - mosolyodtam el halványan, mire a szemembe nézett. - Ez egy baleset volt, nem tehet róla senki. - mosolyogtam rá. - Viszont te mit keresel itt és miért nem az esküvődön vagy?! - kérdeztem meglepetten. 

-    Mikor megtudtam, ide rohantam. - mondta, majd halvány mosoly ült ki az arcára. - Pontosabban egy kicsit érdekes a történet, amin majd nevetni fogunk. - mosolygott halvány. 

-    Meséld el! - kértem, mint egy kisfiú. 

-    Oké.- bólintott. - Mikor Liam telefonált Jesynek, éppen akkor szálltunk le a hintóról. - kezdett bele és közben felidézte magában. - Mikor Jesy elmondta nekem, lerúgtam a cipőmet, eldobtam mindent, bevágódtam az út szélén álló taxiba és elhadartam a kórház nevét. Majd a sofőr megkért, hogy meséljem el, hogy mi az Én történetem. Nem egy menyasszonyt szöktetett már meg. - magyarázta. - Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, majd nem volt nálam pénz, de azt mondta, elég, ha majd meghívom az esküvőmre. - mondta és elmosolyodott. - Majd mivel a recepciós kisasszony, nem volt hajlandó kinyögni, hogy hol vagy, kicsit leüvöltöttem a fejét, aztán felrohantam és vártam. - mondta és a végén lehervadt a mosolya. 

-    Leordítottad a recepciós kisasszonyt? - kérdeztem halk nevetéssel díszítve. 

-    Igen. - mosolyodott el halványan. - Megkérdeztem, hol vagy, de azt mondta, nem mondhatja meg. Aztán elkezdtem kiabálni velem, hogy nézze meg mi van rajtam és kiabálva megkérdeztem, hogy melyik tetves emeletre kell mennem és elmondta. - kuncogott a végén. - Igazából fogalmam sincs, mit is gondoltam! Ha hív valakit, hogy vigyen ki, mit csináltam volna?! - nevetett. - Egy esküvői ruhában, mezítláb és a hatalmas teremettemmel! - nevetett.
Csilingelő nevetésétől vidámabb lett a szoba.
-    Nincs rajtad cipő? - kérdeztem csodálkozva, de mosolyogva.
-    Nincs. - nevetett.
-    Várjunk, ez egy kicsit gyors! - nevettem.
-    Összegezve, otthagytam Colin-t az oltárnál, ingyen taxiztam, üvöltöttem egy kedves kis hölggyel és mindezt egy esküvői ruhában cipő nélkül. - kuncogott.
-    Nem vagy semmi! - nevettem el magam. - De nem szereted Colin-t? - kérdeztem.
-    Nem tudom... - gondolkozott el.
-    És mind ezt miattam? - kérdeztem döbbenten.
Szégyenlősen bólintott és a gyönyörű ruhájának alját tanulmányozta.
-    Féltem. - suttogott. - Attól féltem, hogy meghalsz. - mondta még halkabban és egy könny társult a mondathoz.
-    Tudod mit látok most? - kérdeztem tőle elmosolyodva, mire rám pillantva felnézett és megrázta a fejét. - Egy síró hercegnőt! - mosolyogtam rá.
-    De ki hercegnőjét? - kérdezte és elnevette magát kínjában. - A hercegemet, vagyis akire azt hittem, hogy Ő az, otthagytam. - mondta.
-    Tudod, Malik barátunknak van egy nagyon igaz mondása. - mosolyogtam rá. - Az, hogy nincs herceged, nem azt jelenti, hogy nem vagy hercegnő! - mosolyogtam.
-    Gyönyörű lehetek! - mondta és elfintorodott.
-    Nekem az vagy! - súgtam.
Nem tudom, miért mondtam ezt. Nekem barátnőm van, mégis igaznak éreztem, amit mondtam.
-    Tényleg? - pillantott rám, mire elmosolyodtam és bólintottam.
-    Ha nem lennék ágyhoz kötve, esküszöm, hogy táncolnék veled. - mosolyogtam rá.
-    Louis, lehetek veled teljesen őszinte? - kérdezte.
-    Természetesen. - mosolyogtam rá.
-    Attól féltem, hogy meghalsz. - mondta halkan. - Meg attól is, hogy miattam halsz meg. - folytatta. - De amitől leginkább tartottam, hogy úgy hagysz itt, hogy nem tudod az igazat. - mondta halkan. - Hogy nem mondom el, hogy szeretlek. - mondta. - Louis, szerelmes vagyok beléd. - mondta őszintén és újabb könnycsepp érintette az arcát.
-    Sarah, kérlek ne sírj! - kértem tőle. - Csak adj nekem egy kevés időt! - kértem, mire bólintott.
-    De ha nem szeretsz, megértem. - mondta. - Csak mond meg! - kérte.
-    Szeretlek, csak egy kis időt kérek. - mondtam és elmosolyodtam.
-    Rendben. - bólintott, majd fel akart állni.
-    Kérlek maradj! - kértem tőle, mire visszaült.
-    Louis, Zoe-nak szóljunk? - kérdezte.
-    Igen, az jó lenne. - bólintottam.
-    Akkor mindjárt jövök. - mondta, majd kilépett.
Kihúzta a ruháját, majd elnevette magát.
-    Van csokid?! - hallottam Sarah vidám hangját, mire elmosolyodtam.
Utána egy csokival a kezében tért vissza.
-     Hazza felhívta. - mosolyodott el. - Úton van. - mosolygott, majd kidobta a papírt a kis kukába.
Visszaült mellém.
-     Te aludtál valamit? - kérdeztem tőle.
-     Igen, amíg vártunk. - mosolygott rám.
-     Azon a széken? - kérdeztem csodálkozva.
-     Igen. - bólintott.
-     Nem akarsz tényleg pihenni? - kérdeztem és kicsit arrébb húzódtam.
-     Nem hinném, hogy Dr. Parks támogatná az ötletet. - mosolyodott el. - Ha látnád a talpam, szerintem nem ez lenne a véleményed! - kuncogott. - Meg szerintem nem férnénk el egy ágyon a ruhám miatt. - mondta.
-     Ez kifogás. - mondtam elmosolyodva.
-     Nem. - mondta. - Jó nekem itt, hidd el. - mosolygott.
-     De a kedvemért aludj egy kicsit! - kértem tőle mosolyogva.
-     Csak, ha te is! - mondta mosolyogva.
-     Rendben. - bólintottam mosolyogva.
Elhelyezkedett a széken - mintha lehetne azon helyezkedni - és becsukta a szemét. Elmosolyodtam, majd az egyik kezét óvatosan megfogtam és az ágyamra téve fogtam, majd hüvelykujjammal simogattam a kezét. Elmosolyodott, majd Én is becsuktam a szemem, de folytattam a keze simogatását.

Hirtelen ajtócsapódásra ébredtem. Sarah rádöntötte a fejét az ágy szélére, kezét az enyémbe pihentette továbbra is, de Ő is felkelt a zajra. Felkapta a fejét és óvatosan elhúzta a kezét. Zoe állt a szobában.
-     Kimegyek. - mondta halkan Sarah, majd az ajtóban elakadt.
-     Menni fog! - hallottam Harry hangját kintről, miközben nevet.
-     Nem vicces! - nevetett Sarah.
-     Tudod, ezeket az ajtókat nem menyasszonyoknak tervezték! - nevetett Zayn.
-     Na ne mond?! Képzeld, már rájöttem magam is! - nevetett Sarah. - Amúgy azon kívül, hogy röhögtök, akár segíthetnétek is! - nevetett.
-     Megyek! - nevetett Liam, majd lehajolt és Sarah derekánál hátra nyúlt, majd a lábainál óvatosan tolta előre az anyagot.
-     Köszi! - nevetett a lány, majd becsukták az ajtót.

* Sarah szemszöge *

-     Többször nem kéne bemennem! - nevettem. 

-     Amúgy nem kéne rád egy cipő? - kérdezte Harry. 

-     Nem. - rántottam vállat, majd leültem a székemre. 

-     Mikor szeretnél Colin, Colin családja és a saját családod elé állni? - kérdezte Liam, mire mind elkomorodtunk.
-     Nem most. - sóhajtottam. - De, majd ezen is túl leszek. - rántottam vállat és felnéztem Liamre.
-     Ezt hogy érted? - kérdezte Liam.
-     Őszintén szólva, már annyi szörnyű dolgot tettem és történt velem, hogy ez már kötelező volt! - nevettem el magam.
-     Például? - kérdezte Zayn.
-     Hazudoztam, titokban utáltam a barátnőmnek hívott lányt, Louis megcsalta velem Eleanort, aztán folyamatosan a nyakamon lógott Charlie, aztán minden jó lett, de megcsaltam a vőlegényemet most, pedig otthagytam a másik vőlegényemet az oltárnál. - soroltam, majd elmosolyodtam. - Azért gondolatban kevésbé hangzott rosszul. - nevettem el magam.
-     Igen, ez így kicsit erős volt! - mosolygott Zayn.
-     De igaz. - bólintottam. - És most egy kórházban ülök menyasszonyi ruhában, cipő és zokni nélkül, elfojt sminkkel. - mondtam és megint elmosolyodtam. - Azt hiszem, talán sikerült ezzel visszakapnom amit csináltam! - mondtam.
Hirtelen a lépcsőhöz vezető ajtó kicsapódott és egy ismerős alak szaladt hozzám, majd megölelt.
-    Jack! - szorítottam magamhoz.
-    Nem foglak kikéredzni, majd mások megteszik! - mosolygott rám, kicsit eltolva magától, de a derekamat még mindig átkarolta. - Lola mondta mi történt, Ő is jönni akart, de anyukátok nem engedte, mert valószínű Ő is rohant volna. A többi lányt sem engedték, nehogy újabb baleset legyen a vége. - mondta, mire elmosolyodtam. - Tudni akarod, mi a folyik nálatok? - kérdezte.
-    Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem! - nevettem rá.
-    Bájos vagy, ahogy nevetgélsz, miután egy pár embert faképnél hagytál! - nevetett, majd megölelt. - De Hercegnőm, mi vezérelt erre? - kérdezte mosolyogva.
-    Az érzéseim. - mondtam ki kerek-perec. - A valódi érzéseim. - mosolyodtam el.
-    Történt valami odabent? - kérdezte Liam.
-    Szerelmet vallottam. - mondtam halkan, elpirulva.
-    Nem hiszem el! - nevetett Jack. - Te aztán gyors vagy! - nevetett.
-    Oké, lényegtelen. - legyintettem. - Hol a lovam? - kérdeztem tőle kíváncsian.
-    A hegy felé ment, mikor elengedték. - mosolygott.
-    Rendben. - sóhajtottam.
Leültünk a székekre, majd Jack a kezébe vettem az enyémet és játszott vele.
-    Tetszenek a körmeim? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Jobban szeretem, ha természetes! - mondta, de elmosolyodott.
-    De ez egy esküvő, ráadásul az enyém lett volna! - nevettem el magam. - Fura lett volna, ha minden természetes, mint egy rendes esküvőn! - mosolyogtam rá.
-    Abban biztos lehetsz! - mosolygott rám.
-    Sarah! - szólított meg egy ismerős hang: Dr. Parks.
-    Igen? - mosolyogtam rá.
-    Tudom, hogy csak az orvosod vagyok, voltaképp semmi közöm hozzá, de furdal a kíváncsiság. - jött közelebb, mire rá mosolyogtam. - Mi is történt veled? - kérdezte mosolyogva.
-    Otthagytam az oltárnál a vőlegényem. - mosolyogtam rá. - Pontosabban leszálltam a hintóról és taxival rohantam ide. - mosolyogtam rá.
-    Értem. - mosolygott. - Azért egyszer férjhez mész, ugye? - kérdezte nevetve.
-    Ez a terv! - rántottam vállat.
-    Azt meg kell jegyeznem, gyönyörű menyasszony lettél volna! - mosolygott rám.
Hirtelen kitört az ajtón Zoe és gonosz mosolyt dobott felém. Én kitettem elé a lábam, mire olyat hasalt, hogy csúszott a padlón.
-    Sarah, ez egy kórház! - szólt rám Dr. Parks.
-    Tudom, miért mit tettem? Látott valaki valamit? - néztem a fiúkra.
-    Nem! - mondtál egyszerre tudatlanul.
-    Jaj lányom! - sóhajtott a fejét ingatva, de mosolygott.
-    Azt hiszed, visszakapod? - kiabált Zoe.
-    Nem hiszem, tudom! - álltam fel magabiztos mosollyal.
A magasságbeli különbséggel nem foglalkozva, bátran néztem a szemébe.
-    Azért, mert aljas módon otthagytad a vőlegényed, nem fog szeretni! - horkantott, majd elviharzott.
-    Ha egy csaj miattam hagyná ott a saját esküvőjét, tuti elvenném feleségül! - nézett rám Jack.
-    Te?! - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Kételkedem benne, hogy valaha volt rendes kapcsolatod! - nevettem el magam.
-    Pedig volt! - mondta és szúrósan nézett.
-    El ne felejtsd kivel beszélsz! - mosolyogtam rá határozottan.
-    Féljek tőled? - kérdezte.
-    Nem mondtam ilyet! - mosolyogtam rá. - Csak ne felejtsd el, hogy ki vagyok! - nevettem el magam.
-    Fogadjunk, hogy lesz feleségem! - nyújtotta a kezét.
-    Valószínű már találkoztál is vele, mert London összes nője járt az ágyadban. - nevettem.
-    Te is? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Liam.
-    Igen, de Én aludtam! Én vagyok az egyetlen! - mosolyogtam Jackre.
-    Ha nem így lennél öltözve és nem egy kórházban lennék, halálra csikiznélek! - mosolygott.
-    Sajnálom, de szerencsés vagyok! - rántottam vállat mosolyogva.
-    Nekem mennem kell, de majd találkozunk! - puszilta meg a fejem Jack, miközben felállt. - Vigyázzatok rá, nehogy elszökjön! - mutatott Jack a fiúkra. - Te meg gyógyítsd meg! - mutatott Louis ajtajára.
-    Mi vagyok Én? - néztem rá nevetve. - Tündérkeresztanya? - húztam fel a szemöldököm.
-    Ami csak szeretnél! - mosolygott, majd elment.
Én elnevettem magam.
-    Menj be! - mosolygott rám Zayn.
Én bólintottam, majd bementem. Louis rám nézett, majd elmosolyodott. Leültem a székre az ágy mellé.
-    Louis, mi a baja Zoe-nak? - kérdeztem.
-    Ne törődj vele, egyszerűen rossz napja van. - legyintett.
-    Oké. - rántottam vállat.
Ekkor nyílt az ajtó, amin pár másodperce beléptem és az orvos lépett be.
-    Te lány, miért gondolod, hogy jó dolog, hogy nincs rajtad cipő? - nézett rám az orvos.
-    Hé, most nem Én vagyok a beteg! - mutattam Louisra.
-    Menj a szemem elől a csupasz lábaddal! - mondta az orvos mosolyogva, de csukott szemmel.
Én kuncogva álltam meg mögötte és a fehér falnak.
-    Mr. Tomlinson, jó híreim vannak! - mondta az orvos. - Magának és nem a menyasszonynak! - pillantott rám az orvos.
-    Most menjek ki?! - háborogtam. - Azt se tudhattam volna, hogy Louist itt műtik, tehát ha szeretné magával is kiabálhatok! Csak rám kell nézni! Kicsi vagyok, menyasszony, lefolyt a sminkem és megszöktem az esküvőmről! - soroltam magabiztos mosollyal. - Azt hiszem maga áll vesztésre! - mosolyogtam.
Louis, csak nevetett az ágyán.
-    Sarah, ne idegesíts fel! - mosolygott rám.
-    Akkor ezt megbeszéltük! - mosolyogtam.
-    Tehát, csak egy hetet kell itt maradnia Mr. Tomlinson! - mondta a doki.
-    Ez jó?! - horkantottam.
-    A fal nem beszél! - nézett rám az orvosom.
-    Menyasszonyból fal?! Azért van egy kis különbség! - morogtam.
-    Tehát, csak egy hét, aztán ha bármi baj van, mindenképp be kell jönnie! - mosolygott rá az orvos. -    Ha nem jön be, bevonszolom! - mosolyogtam.
-    Fal! - szólt rám az orvos.
-    Fal. - sóhajtottam.