2. évad 13. rész

Reggel mikor lementem, sajnos még mindig fagyos volt a hangulat. Nagyon fáradt voltam az éjjeli "kiruccanás" miatt. Elvettem egy szendvicset az asztalról, majd felvettem a cipőmet és a kutyákkal, meg a papagájjal kimentem a kertbe. Búsan ültem le a ház elé. A telefonom nem volt nálam. A szendvics felét megettem, de a másik felét, már nem tudtam, mert eszembe jutott, hogy mivel egyre több ideje nincs otthon Alkony, egyre messzebb mehet. A szendvicset ketté törtem és odaadtam a hülyéknek, akik így is összevesztek rajta. Bementem a házba.
-    Nézd meg a telefonod. - mondta Richard, mire mosolyogva megpusziltam és felmentem, majd tettem amit mondott.
Rengeteg nem fogadott hívás. Kettőn akadt meg a szemem: Louis, Jay. Először mérlegeltem a dolgot, de nem tudtam, kit hívjak vissza előbb. Jay hívását nem értettem Louis, pedig kórházban van.
-    Jay-t! - mondta Richard, mire már hívtam is.
Pár csöngés után már fel is vette.
-    Szia! - mondta vidáman. - Itt van nálunk a lovad! - mondta, mire hatalmasat sóhajtottam.
-    Jaj de jó, már napok óta nincs meg! - mosolyodtam el.
-    Ma reggel vettem észre, hogy itt van a kert hátuljánál, aztán már beengedtem. - hallottam, hogy mosolyog.
-    Nem akarom, hogy zavarjon, sietek érte! - mondtam.
-    Jaj Sarah, édesem! - nevetett, majd letette.
Én felkaptam a pulcsim, de csak a derekamra kötöttem, majd már le is rohantam. Papa volt a konyhában.
-    Papa, meg van Alkony, rohanok érte, Doncasterben van! - mondta sietősen, de mosolyogva, mire rám nézett és elmosolyodott. - Kutyák a kertbe, Richard marad veled, sietek! - pusziltam meg az arcát, majd bólintott és kirohantam a kertbe és egészen az istállóig meg sem álltam.
Berny volt a célpontom. Gyorsan elintézte nekem a lovász Én, csak felültem és már gyorsan haladtam Doncaster felé. Engem is meglepett, hogy mennyire hamar értem oda. Lehuppantam a lóról, majd Jay mosolyogva engedett be.
-    Te tényleg rohantál! - nevetett.
-    Igen, úgy aggódtam érte! - sóhajtottam mosolyogva.
-    Vigyáztunk rá. - mosolygott, majd megpillantottam a lovam a hátsó kertben.
Vidáman jött felém, majd hozzám bújt.
-    Te hülye, tudod te, mennyire aggódtam érted?! - húztam meg a fülét mosolyogva. - Most büntiben leszel! - szóltam rá, majd hirtelen Berny megharapta a kezem.
Nem fájt, de ideges lettem.
-     Normális vagy?! - vágtam orrba, mire felkapta a fejét. - Ne hisztizz, mert hamar leszoktatlak róla! - fenyegettem. - Most hülye voltál, mert nem ült rajtad senki, így simán kapsz a pofádra! - szóltam rá megint, mert sunyított. - Ugye Alkony nem hisztizett és nem harapdált? - kérdeztem Jay-t.
-    Nem, aranyos volt. - mosolygott rám.
-    Mert valaki tud viselkedni! - pusziltam meg a lovam. - Valaki meg nem bír megállni egy helyben. - néztem mérgesen Berny-re. - Ne félj, te kapsz ma még! - mutattam rá.
-    Nem is maradsz? - kérdezte Jay.
-    Nem, mert tudod, elszöktem az esküvőről, Louis-nál voltam, akkor utána hazaengedték, de összeesett, Én száguldoztam a kórházig, aztán ott aludtam, aztán nincs meg a ló, de eddig nem szóltak, mert gondolták hazamegy, de kis hülye ide jött, hogy dögönyözzék, közbe a másik sötét belém harap, meg legszívesebben mennék vissza a kórházba. - soroltam.
-    Kicsim, Louis-nál voltunk tegnap este, semmi baja, azt mondta, ha kiengedik megy hozzátok! - mosolygott rám.
-    Nem engedem! - ráztam a fejem határozottan. - Az kéne még, hogy elájuljon az autóban! - mondtam.
-    Szerinted hányszor könyörögtem érte? Olyan, mint te vagy! - sóhajtott.
-    Rossz hatással vagyok rá. - mondtam mosolyogva.
-    Egymásra vagytok rossz hatással! - mosolygott rám.
Berny megint megharapott.
-    Elkényeztetett hülye vagy! - csaptam orrba. - Bocsi, mennünk kell, mert a Papámnak elhadartam, hova rohanok, ez meg még hülye is! - mondtam.
-   Semmi baj, majd találkozunk! - mosolygott rám, majd megöleltük egymást.
Hazafelé, már Alkonyon lovagoltam. Berny-t odaadtam a lovásznak, hogy intézze el. Alkonnyal egymás mellett sétáltunk, mikor egy ismerős autó hajtott a házunk elé. Én elkezdtem szaladni, Alkony, pedig ügetett, hogy ne maradjon le. A sofőr mosolyogva nézett rám, majd elfáradtam. Elég nagy volt a távolság közöttünk, így megvártam a lovam, majd a hátán lovagoltam a "Hercegemhez". Mosolyogva állítottam meg a lovam Louis mellett, majd leszálltam Alkonyról. Közelebb léptem hozzá és mosolyogva átöleltem, mire kezét a derekamra csúsztatta és csókban forrtunk össze.
-    Megmondtam, hogy minden rendben lesz! - mosolygott rám.
-    Mindkét hülyém visszatért! - fontam össze ujjaim a tarkóján, hátradőlve.
-    Hülyéd? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-    Doncaster-ben szedtem össze! - böktem a fejemmel a lovam felé. - Onnan jövök. - mosolyogtam. - Te amúgy mit keresel itt? - kérdeztem.
-    Hozzád jöttem. - mosolygott.
-    Tudod, kórház? - kérdeztem.
-    Kevés volt a hely, meg mindig hangoskodtunk a fiúkkal, Dr. Parks megvizsgált és elengedett. - mosolygott rám.
-    És mi lett volna, ha elájulsz a kormány mögött? - kérdeztem idegesen.
-    Megvizsgált! - mondta.
-    Oké. - mondtam, majd kimásztam karjai közül és Alkony-t egy lovásszal bevitettem a bokszba, majd bementem a házba.
Louis a nyomomban volt.
-    Haragszol rám? - kérdezte az előszobában.
-    Igen! - vágtam rá, miközben lerúgtam a cipőmet.
Louis is ezt tette.
-    De a doki elengedett... - mondta.
-    Nem érdekel, nyilván nem úgy engedett el, hogy nyugodtan vezess egy órát! - mondtam idegesen, majd beléptünk a nappaliba, ahol mindenki minket bámult.
-    Én lemaradtam! - állt fel Apa a kezét felemelve. - Colin, Louis, vagy egyedül vagy? - kérdezte.
-    Apa, kérlek figyelj rám! - sóhajtottam. - Louisval vagyok, Colin örökre elfelejtve, most éppen haragszom Louisra. - mondtam lassan.
-    Oké, értem. - bólintott, de folytatta. - Azért a nővérednél kicsit könnyebb követni! - sóhajtott. - Figyeltem rád mindig, de az esküvőd előtti este is itt ültél, aztán másnap nem jelentél meg! - mondta a levegőben mutogatva.
-    Oké, akkor most ez van! - mondtam, majd feltrappoltam a szobámba.

* Lola szemszöge *

-   Mit csináltál? - kérdeztem sóhajtva Louist nézve. 

-   Ide jöttem a kórházból. - mondta. 

-   Te normális vagy?! - csattantunk fel egyszerre Anyával és Apával. 

-   De megvizsgált az orvos. - mondta. 

-   Igaza van! - bökött az emelet felé Apa. 

-   Dehogy van! - nevetett Mama. - Ugyan ilyenek voltatok fiatalon! - nevetett. 

-   Menj fel hozzá! - mosolygott Louisra a papánk, majd Louis bólintott és el is tűnt. 

* Sarah szemszöge *

A babzsákfotelemben ültem és a kezeimet néztem, mikor nyílt az ajtó. Tudtam, hogy ki az, inkább fel sem néztem. Mellém húzta a másik fotelt és mellém ült, pontosan mellém. Mosolygott, majd közelebb hajolt az arcomhoz és megpuszilta. 

-   Sajnálom. - mondta és újabb puszit lehelt az arcomra. - Meggondolatlan voltam, de te is ilyen vagy! - mosolygott rám. 

Legszívesebben azonnal mosolyogva ugranék a karjaiba, de tartanom kell magam! Felálltam, majd kimentem. Leültem a kanapéra, mivel az egész nappali kiürült. Éreztem, ahogy leül mellém valaki és az illata elárulta, hogy ki ő. 

-    Annyira szeretlek! - simogatta az arcom gyengéden. - Nem akartalak egy percig sem egyedül hagyni, tudom, hogy mennyire stresszes vagy, ezért jöttem ide! - mondta mosolyogva. 

-    Zavarsz! - mondtam, de annyira édes volt, hogy már majdnem mosolyogtam.

-    Miben? Még a tv is ki van kapcsolva. - mosolygott rám. 

-    Abban, hogy rád haragudjak! - adtam meg magam és elmosolyodtam. 

Anya és Mama a konyhában nevettek rajtunk, mivel tökéletes látták és hallották a kis jelenetet. 

-    Idegesítően túl aranyos vagy! - mosolyogtam rá kuncogva. 

-    Sajnálom, nem tehetek róla! - rántott vállat. 

-    És igazán szerény is! - nevettem, miközben átkaroltam a nyakát és összeérintettem az orrunkat, mire meg akart csókolni, de huncut mosollyal húzódtam el és nem hagytam. - Büntiben vagy! - mosolyogtam pimaszan. 

-    Nem fogod sokáig bírni! - mosolygott. 

-    Tudom. - bólintottam, majd megcsókoltam. 

-    Azért azt hittem, ennél tovább bírod! - nevetett. 

-    Hülyeség lett volna! - mosolyogtam rá. - Menjünk fel! - mosolyogtam rá, mire bólintott. 

Beleült a babzsákfotelbe Én, pedig az ölébe. 

-    Ugye segítesz holnap? - kérdeztem. - Mármint gondoltam holnap beszél Colinnal. - mondtam, mire elmosolyodott és bólintott. 

-    Törpi, kicsit nyugodj meg, ne gondolj ilyenekre, egyszerűen élvezd ami most van! - mosolygott rám, és magához húzott. 

-    Szeretlek! - mosolyogtam rá. 

-    Én is szeretlek! - puszilta meg a homlokom. 

-    Neked amúgy pihenned kéne! - mondtam. 

-    Neked is! - nevetett. 

-    Louis! - jutottak eszembe a kutyáim. 

-    Mi van? - kérdezte és elnevette magát. 

-    A hülyéim! - álltam fel, majd Ő is és így összeért a mellkasunk. 

-    Itt vagyunk! - nevetett. 

-    Komolytalan vagy! - löktem vissza mosolyogva a babzsákfotelbe, majd kikerültem a lábait és kimentem. 

Leszaladtam a lépcsőn, egyenesen a konyhába. 

-    Papa, hol vannak a kutyáim? - kérdeztem ijedten. 

-    Alszanak a fürdődben! - mondta. 

Én villám sebességgel rohantam az emeletre és a szobámban Louis pont az utamat keresztezte, így újból visszalöktem a fotelbe és a fürdőmbe kötöttem ki. 

-    Málna, Barney! - szóltam rájuk, mivel éppen a ruháimmal játszottak. 

Barney éppen széttépett egy zoknit. 

-    Fejezd be! - szóltam rá, majd Málnára pillantottam, aki éppen egy pólómat ráncigálta. - Málna! - kiabáltam, mire befejezte és leült mint egy jó kutya. - Menjetek ki ti átkok! - mutattam a nyitott ajtóra. 

A fejemet fogva, idegesen mentem ki. 

-    Egy kérdés! - mondta Louis, mire rá pillantottam. 

Éppen a kutyák voltak az ölébe és nyalogatták. 

-   Málna belenyaltál az orromba! - szólt rá, mire elnevettem magam, majd Louis újra rám figyelt. - Felkelhetek innen, vagy még sokszor fogsz visszalökni? - kérdezte, mire elnevettem magam. 

-   Bocs, csak útban voltál! - mosolyogtam rá. 

-   Persze, meg értem! - nevetett. - Barney, nem csókolózunk! - lökte arrébb. - Szeretlek, de azért nem vagyok ennyire kutya barát! - mondta, mire elnevettem magam. 

-   Málna, Barney! - szóltam rájuk, de nem figyeltek rám. - Kaja! - kiabáltam, mire megálltak Louis nyalogatásában. - Húzzatok! - mutattam az ajtóm felé, mire Málna ráugrott az tesójára, majd egy bukfenc után kirohantak. 

-    Nem normálisak! - nevetett Louis. 

-    Hát nem. - mosolyogtam rá. - Menjünk valahova! - mondtam, majd felhúztam a babzsákfotelből. 

-    El sem hiszem, hogy nem löksz vissza! - nevetett, mire hátra pillantottam és mosolyogva visszalöktem. 

-    Elhamarkodtad! - nevettem, majd felállt és jött utánam. 

-    Hova megyünk? - kérdezte. 

-    Nem tudom, mondjuk sétáljunk! - rántottam vállat mosolyogva. 

Egészen sötétedésig sétáltunk és a holnapi bejelentésről beszéltünk. Igazából arra jutottunk, hogy már úgyis mindegy, tehát a legegyszerűbb, ha elmondom az igazat és azt is megtudják, hogy Louis-val vagyok. Azt sem tudják, hogy miért rohantam el, nem engedtem, hogy elmondják  Colin-nak, vagy a családjának. Jó volt a kapcsolatunk eddig, de valószínű Ő utál. Nekem sem a szívem csücske, hiszen egy ilyen kapcsolat után fura lenne, ha barátként tekintenék rá. Vagyis az állás: 

Csak Louis és Én és senki más!