2. évad 4. rész

Minden a helyére került. Eltelt újabb két hónap. Nem találkoztam többet vele és így éreztem jónak. Minek fájdítsam a szívem, valószínű új barátnője van. Én, csak sorra halmoztam a táncversenyeket, a szünetben sem akartam eltűnni a rajongóim elől, már ha léteznek még. Alkonnyal is rengeteget edzettem. Ez is átlagos, edzés napom volt. Reggel, csak egy laza lovaglással kezdtem, ki az erdőbe. A csikót, néha átvállalom Lolától. Most is így tettem. Felnyergeltem, majd elkezdtem az alap gyakorlatok vele. Hirtelen begurult a házunk elé egy autó és, mivel senki nem látta, dudált. A csikó, erre hatalmasat ugrott, amivel nem is lett volna baj, mert még az egyensúlyomat sem vesztettem el, de olyan ijedt volt, hogy elkezdett vágtázni a pálya kijárata felé, majd végig a kijárat felé bakolt, egyre nagyobbakat. Hirtelen úgy döntött, kiugrik a pályáról, ami lássuk be, számára nem nagy feladat. Én, viszont már fáradt voltam, az egyensúlyomat is elvesztettem, majd az ugrás előtt megtorpant, így Én lefejelve a karám legfelső gerendáját, átestem azon, de a fejembe hasító fájdalom miatt mozdulni se tudtam, így a tudatlan, ijedt csikó rám ugrott, majd elvágtázott. Olyan fájdalmaim voltak, hogy sikítani se tudtam, csak feküdtem a porban és nyöszörögtem. A fejemben olyan fájdalom volt, amitől üvölteni tudtam volna, hasonlóan a bal lábamban és a jobb karomban, de erős fájdalmak gyötörtek a hátamon végig. Egyszerűen sikítani sem volt erőm. Csak a szemet tudtam nyitva tartani és hangosan nyögtem. Hallottam, ahogy valaki segítségért kiáltozik, miközben felém rohan, majd a karjaiba vesz és szalad velem valamerre. Ekkora már a nyögések sem sikerültek és a szemem nyitva tartása se, egyszerűen lecsukódott a szemem és a halk zajok is megszűntek. Csak a sötétség és a csönd maradt velem.

Hirtelen hangos gépek csipogása, klórszag és éles fájdalom. Ezek az ingerek fogadtak. Lassan, óvatosan nyitottam ki a szemem, hiszen a fejem még mindig úgy fájt, mint amibe baltát vágtak. Fehér falak, kényelmetlen ágy, csipogó gépek és infúziós csövek, amik a kezemből lógtak ki. Azt a fájdalmat, amit a tűk okoztak a kézfejemben, már meg sem éreztem, hiszen a bal lábam, jobb karom, a fejem és a hátam elvonta a figyelmemet. Azt vettem észre, hogy kapkodva veszem a levegőt és hatalmasakat. Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Ekkor nyílt az ajtó és egy orvos lépett be.
-    Jó napot Mr. Parks! - köszöntem illedelmesen.
-    Szervusz Sarah! Hogy érzed magad? - kérdezte.
-    Őszintén? Mindenem fáj. A fejem, a bal lábam, a jobb karom, a fejem és a hátam is, de az viselhetőbb! - mondtam.
-    A lábad és a kezed eltörted, a fejed, pedig erősen vérzett. - mondta az engem arcon csapó tényeket. - 4 órás kezelést kaptál, tegnap az altató miatt már fel sem keltél, de nem jártál volna jól, mert erősebbek lettek volna a fájdalmak. - mondta, mire kimérten bólintottam.
-    És meddig kell itt bent maradnom? - kérdeztem félve a választól.
-    Az állapotodtól függ. Legjobb esetben, csak 2 hét, legrosszabb esetben egy hónap! - mondta, mire leesett az állam. - De arra emlékszel, hogy mi történt? - kérdezte.
-    Persze, de nem hinném, hogy tudni szeretné doktor úr, nem szeretnék az idegeire menni. - mosolyogtam rá kedvesen.
-    Csak egy szót mondj! - kért és közben elmosolyodott.
-    Csikó. - mosolyogtam rá amolyan "semmi rosszat nem csináltam" fejjel.
-    Jaj lányom! - sóhajtott, halkan elnevette magát, majd megsimogatta a karom. - Sose változol! - mosolygott, majd kiment.
Minden balesetemnél Ő gyógyított meg, tehát már tudja, milyen veszélyes figura tudok lenni. Ekkor belépett Lola.
-    Szia. - mosolyogtam rá.
-    Az Én hibám! Az Én csikóm! - mondta sírva.
-    Szedd össze magad! - mosolyogtam rá. - Nem haltam bele. Itt vagyok. - mosolyogtam biztatóan.
-    Ugye tudod, hogy ez a gondolkodási mód, egy hülyeség? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
-    De akkor sem keseregni kell! Csak két hét, vagy egy hónap! - mosolyogtam.
-    Sarah, most kimegyek, mert nem akarok kiabálni veled. - mondta, mire elnevettem magam.
A szüleim jöttek be, majd őket is megnyugtattam. Utána a Wiches lányok jöttek.
-    Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - kérdezte Roxy.
-    Mindenem fáj, ágyhoz vagyok kötve, miért kéne izgulnom? - kérdeztem mosolyogva.
-    Jaj! - forgatta a szemét sóhajtva Jesy, majd leült a székre.
-    Közlöm, hogy senki, aki itt van, nem aludhat itt! Mindenki haza megy! - mondtam.
-    Miért kell ilyen akaratosnak lenned? - kérdezte Becky.
-    Mert attól még, hogy történt egy baleset, az élet megy tovább! - mosolyogtam rájuk.
Fél órát beszélgettem a lányokkal, majd menniük kellett.

 ~ Egy héttel később~
A második hét első napja van és halálra unom magam. Kiolvastam az összes magazint, rengeteg könyvet és már a telefonomon található zenéket is meguntam. A lányok, maximum egy órát maradtak, Lola néha Benji-vel jött, de ritkán. A szüleim, szinte mindennap vagy 10-szer.
Éppen a kelésem után 5 perccel nyílt az ajtó és Dr. Parks lépett be.
-    Jó reggelt! - mosolyogtam.
-    Drágaságom, dél van. - mosolygott kedvesen az orvosom.
-    Nem baj. - nevettem el magam. - Jó híreket hozott? - kérdeztem, mire mosolyogva bólintott.
-    Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldog leszel! - mosolygott.
-    Hazamehetek? - kérdeztem izgatottan.
-    Azt még nem, de járkálhatsz, a kórház falain belül! Szigorúan a kórház falain belül! - mondta.
-    Köszönöm! - öleltem magamhoz.
-    Csak óvatosan! Ha baj van, rögtön sikítasz! Vagy nekem, vagy egy nővérnek szólsz! - mondta, mire mosolyogva bólintottam. - Várnak kint, nyugodtan menj ki hozzájuk! - mosolygott, mire vidáman bólintottam.
Óvatosan pakoltam lábaimat az ágy mellé, majd lassan, finoman helyeztem rájuk a súlyomat. Sikerült megállnom. Elmosolyodtam, majd az orvosom átnyújtott két mankót.
-    Köszönöm. - mosolyogtam, majd a mankók segítségével elmentem az ajtóig.
Dr. Parks kinyitotta nekem, majd kidöcögtem rajta. Mikor oldalra pillantottam, először egy szöszit pillantottam meg, aki nekem háttal állva erős ír akcentussal hadar a vele szemben álló szintén szöszi lánynak, aki látszólag mindent tökéletesen ért. Vagyis Niall és Becky. Én elmosolyodtam, majd a begipszelt lábamra támaszkodva, a bal kezemben lévő mankóval megütöttem gyengén Niall lábát. Hirtelen megfordult, majd hatalmas mosolyt eresztett.
-    Te kijöhetsz?! - kérdezte vidáman.
-    Igen. - mosolyogtam, majd szoros ölelésben részesített.
-    Nem ülsz le? - kérdezte Becky.
-    Örülök, hogy állhatok! - mosolyogtam.
-    Járkálhatsz? - kérdezte mosolyogva Niall.
-    Igen, de csak a kórház falain belül. - fintorodtam el.
-    Akkor, merre is akarsz menni? - kérdezte vidáman Becky.
-    Először is meséljétek el, mi az?! - böktem Becky ujján csillogó csodálatos gyűrűre.
-    Mrs. Horan leszek! - mosolygott.
-    Mikor? - kérdeztem hatalmas mosollyal.
-    Holnap után! - mosolygott Niall.
-    És nem akartatok szólni? - rúgtam bokát a gipszemmel Beckyt.
-    Aú! - fogat a bokáját. - Azért jöttünk, hogy megmutassam a ruhád! - mondta, majd kihúzta magát.

a koszorúslányok ruhája

-    Juj, mutasd! - mondtam izgatottan.
-    Ez lesz! - nyomta az orrom alá a telefonját.
-    Annyira gyönyörű, úgy sajnálom, hogy nem mehetek. - mondtam elszomorodva.
-     Dehogynem! Felejtsd el, hogy nem jössz! - mondta Niall.
-     De csak a kórház falai között járkálhatok és igencsak elrontatnám a gyönyörű esküvőt azzal, hogy gipszben van a kezem és a lábam! - mondtam halvány mosollyal.
-     Azért választottam ilyen ruhát, hogy ne látsszon a lábadon a gipsz és Én elhúzlak azzal az ággyal együtt! - mondta Becky az ágyam felé mutatva, mire lenevettem magam.
-     Elkönyörögöm magam. - mosolyogtam rá és megöleltem.
-     Na azért! Már mindent megszerveztem! Reggel bejön hozzád Louise, a srácok sminkese és vele fogsz elkészülni! Majd időre jön értetek a kórház elé a limuzin és elhoz titeket a helyszínre! - mosolygott.

Becky öltözete

-    Azért az esküvőt is megszervezted, vagy csak a szállításomat? - nevettem. - Köszönöm Becky! - öleltem magamhoz szorosan. - Az esküvőmön, már ha lesz olyan nekem, te leszek a pap! - mondtam, mire elnevettük magunkat.
-     Először is, természetes, hogy ezeket megtettem, másodszor, még szép, hogy lesz esküvőd, majd mi intézzük a csajokkal és neked meglepetés lesz! Harmadszor, pedig elvállalom a pap szerepét! - nevetett.
-     De a te ruhádat is mutasd meg! - löktem meg a karját.
-     Összeszerkesztettem a ruhám, a hajam, a cipőm, a csokrom, a fülbevalóm és gyűrűket is! - mosolygott, majd megmutatta.
-     Gyönyörű leszel! - mosolyogtam rá. - Én, pedig iszonyú ronda. Egy gyönyörű ruhában, gipszben, mankóval és elfojt sminkkel! - mosolyogtam rá.
-    Nem fogsz sírni! - szólt rám.
-    De igen! - mosolyogtam rá.
-    Nem, kemény vagy! - mondta, mire elnevettem magam.
-    Mindenkit megkért, hogy ne sírjanak, mert akkor Ő is sírni fog! - nevetett Niall.
-    Oké, akkor közlöm, hogy Én leszek a legelső, aki sírva fakad, mert mikor kijelentetted, hogy összeházasodtok, már majdnem sírtam! - mondtam nevetve.
-    Sajnos azt nem láthatod, ahogy tiszta ideg leszek, amikor készülődöm. - nevetett Becky.
-    Egy fontos, nagyon jó tanács! - emeltem fel a mutató ujjam. - Mielőtt felveszed a ruhádat, mindenképp menj el pisilni! - szóltam rá.
-    Mi? - nézett rám Niall értetlenül.
-    A szalagavatómon tapasztaltam! - mondtam, mire Becky felnevetett.
-    Sajnos, most muszáj mennünk, mert még rengeteg dolgot el kell intéznünk! - öleltek meg egyszerre.
-    Majd találkozunk! - mosolyogtam, majd kimentek.
Semmi kedvem nem volt visszamenni az unalmas szobámba. Leültem a repedezett műanyag székekre az ajtó mellé és figyeltem a sürgő forgó embereket. Mikor mentem volna be, még egy kicsit gondoltam megállok és nézem a kórházi sürgés-forgást, de hirtelen valaki erőből nekem csapódott. Majdnem elestem, de az illető hátulról rögtön meg is ragadta a karjaimat. Óvatosan fordultam meg.
-    Annyira sajnálom! Nagyon béna vagyok! - hadart egy ismerős hang.
Harry nézett rám ijedten.
-    Szia! - öleltem meg mosolyogva.
-    Sarah, mi lett veled? - nézett végig rajtam. - A bal lábad, jobb karod és a fejed. - nézett végig rajtam mosolyogva, de ijedten.
-    Meg a hátam, de az nem látszik, csak ha felhúzom a pólóm. - mosolyogtam rá. - Lola csikója megijedt, majd bakolva vágtázott a karám széléhez, majd átugrott rajta, de előtte megtorpant. Mikor megtorpant, átestem a karámon, de bevertem a fejem a felső gerendába, majd rám ugrott a ló. - mondtam.
-    Jézusom! - nézett végig rajtam. - Csoda, hogy élsz! - mondta.
-    Tudom. - mosolyogtam rá.
-    Ki tud róla? - kérdezte.
-    Akiről tudom, hogy biztosan tudja, az Niall és Te vagy. - mosolyogtam.
-    De ilyen vidám vagy? - kérdezte.
-    Igen, most sírjak?! - nevettem.
-    Liam-nek, Zay-nek és Louis-nak nem kéne szólni?! - kérdezte idegesen.
-    De, de és nem. - soroltam a válaszaim.
-    Késő, már tudom. - hallottam egy hangot magam mögül.
-    Miért van mindenki mögöttem?! - morogtam, majd nehézkesen fordultam meg.
Louis látszólag egészséges volt. Végignéztem rajta.
-    Te mit keresel itt? - kérdeztem.
-    Agyrázkódás. - mondta röviden, majd végignézett rajtam. - A te sztorid érdekesebb.
-    Ez biztos. - bólintottam. - Várjunk! - mutattam fel a mutató ujjam. - Ha Niall tudta, hogy itt vagyok, akkor te miért nem?! - fordultam Harry felé.
-    Becky mondta neki. - mondta Hazza.
-    És Roxy?! - néztem a göndörre értetlenül.
-    Nem mondta, mert kicsit összevesztünk. - mondta.
-    Min? - kérdeztem.
-    Nagyon hosszú, de egy hülyeség! - legyintett.
-    Ahogy elmentél innen, azonnal megbeszélitek, felfogtad?! - kérdeztem tőle idegesen.
-    De... - mondta volna, de közbe vágtam.
-    Nincs de! Ezt fogod csinálni, mert okos vagy! Tegyük fel, hogy okos vagy! - nevettem el magam az utolsó mondatomon. - Tehát ahogy elhagytad ezt az épületet, meg sem állsz addig, ahol Roxy van és rögtön megbeszélitek! Felfogtad? - kérdeztem, mire bólintott.
-    Oké, de ti, hogy nem tudtatok egymásról?! - kérdezte Harry.
-    Úgy, hogy ma szállhattam ki először az ágyamból! - mondtam. - Közölte az orvosom, hogy óvatos legyek és, ha fáradt vagyok, menjek vissza a szobámba! - mondtam idegesen. - Kiléptem, majd közölte velem Mr. és Mrs. Horan, hogy Ők MR. és Mrs. Horan lesznek! Utána majdnem fellöktél, majd megérkezett Louis és rengeteg kérdés össze-vissza. Most, pedig megőrülök, annyira fáj a fejem! - mondtam, majd sóhajtottam és a szobám felé vánszorogtam.
-    Sarah, jól vagy? - kérdezte aggódva Harry.
-    Igen, csak  kicsit sok dolog történt egyszerre! - mondtam, majd nagyot sóhajtottam.
-    Sajnálom, ha... - kezdett bele Louis, miután egymás után beléptek a fertőtlenítő szagú szobába.
-    Nem, semmi gond! - sóhajtottam és a fejemre tettem a kezem.
Ekkor belépett valaki a terembe.
-    Fáj?! - kérdezte ijedt hangon Roxy. - Mit keresel itt?! - kérdezte lenézően Harry-től .- És Te?! - pillantott Louisra.
-    Igen, de mindjárt elmúlik. - mondtam halkan.
-    Elnézést, hölgyem és uraim, de ha Sarahnak fájdalmai vannak, egy kicsit hagyják pihenni! - mondta Dr. Parks, majd közelebb lépett hozzám és végig pillantott a vendégeimen. - Mr. Tomlinson?! Mit keres itt?! - kérdezte csodálkozva az orvos.
-    Én, csak Sarah ismerőse vagyok. - mondta halkan, de nem meghunyászkodóan, határozottan.
-    Kérem fáradjanak ki! - mondta Dr. Parks.
-    Ja, és ti most azonnal béküljetek ki! - mutattam Harryre és Roxyra.
-    Kérem, teljesítsék a beteg kérését! - mosolygott a barátaimra Dr. Parks.
-    Bizony! - mosolyogtam a barátaimra.
-    Mr. Tomlinson, magának azt mondtam, hogy legyen az ágyában! - mondta az orvosom.
-    De annyira unom magam, hogy már kiolvastam 2 könyvet. - mondta.
-    Én 16-ot. Doki, kérem hagyja, hogy járkáljon, Én is unatkozom! - kértem tőle mosolyogva.
-    Ez nem így működik! - nézett rám komoran.
-    Vagyis nem teljesíti a betege kérését?! - kérdezte tőle mosolyogva Harry és Roxy egyszerre.
-    Bizony! - mosolyogtam rá.
-    Sarah, ha nem lenne ilyen kis angyali arcod és ártatlan szőke fürtjeid, azt hinném, hogy éppen egy ördögöt gyógyítok! - mosolygott Dr. Parks.
-    Akkor ez egy igen? - kérdezte mosolyogva Louis.
-    Igen. - bólintott megadóan a doki.
-    Köszönöm! - ugrottam fel és szorítottam magamhoz az orvosom. - Meghálálom! Esküszöm! - mosolyogtam rá.
-    De be úgy tartsd be, ahogy az előző ígéreteidet! - mondta mosolyogva.
-    Ez nem az Én csikóm volt, hanem a nővéremé! - mosolyogtam rá huncutan.
-    Na látod lányom, mindig kitalálsz valamit! - mosolygott. - De ígérd meg, hogy többet nem szórakozol vele! - mondta szigorúan.
-    Most sem játszottunk! - mondtam.
-    Tudod mivel háláld meg? - kérdezte.
-    Mivel? - kérdeztem és magamhoz vettem a mankóim, így elengedhetett az orvosom.
-    Ne is lássalak ebben az épületben, csakis a tv-ben a dobogón! - mosolygott rám.
-    Látott engem a jótékonysági rendezvényen? - kérdeztem.
-    Láttalak és nagyon ügyes voltál! - puszilta meg a fejem.
-    Na amiatt a ló miatt kerültem kórházba először! - mosolyogtam büszkén.
-    Azóta, ezért összeszoktatok! - mosolygott.
-    Igen. - mosolyogtam, majd az orvos kilépett a körünkből.
-    Köszönöm. - mondta Louis.
-    Nincs mit. - mosolyogtam rá, majd Roxyra néztem.
-    Mikor akartad közölni, hogy tudsz járni?! - kérdezte felháborodva.
-    Akkor még nem ismertük egymást. - nevettem.
-    Haha! - nyújtotta rám a nyelvét. - Akkor jössz a Horan esküvőre? - kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
-     Igen, amit ma tudtam meg! - mondtam.
-     Ja, igen. - nevetett. - Bocsásd meg nekik, csak kicsit össze-vissza áll a fejük! - legyintett.
-     Nem gáz. - rántottam vállat. - Nem is akarok menni. - mondtam.
-     Miért?! - néztek rám 3-an hatalmas szemekkel.
-     Mert nem is mehetnék ki a kórházból! - mondtam.
-     Majd kikönyörgöd magad! Nem hagyhatod ki! - mondta Harry.
-     Oké, ha megengedi a doki, akkor is borzasztóan fogok kinézni. - mondtam.
-     Dehogy! - rázta a fejét Roxy. - Szép leszel! Most is az vagy! - mosolygott.
-     Aha... - forgattam a szemem.
-     De te hogy tudsz ilyen idegőrlően vidám lenni? - kérdezte Harry, mire elnevettem magam.
-     Nem akarok sírni, mert itt vagyok! - mosolyogtam rá. - Ha úgy vesszük, magamnak köszönhetem, annak ellenére, hogy baleset volt. - nevettem el magam.
-     Túl bátor vagy! - rázta a fejét mosolyogva Roxy.
-     Lehet, de nem tartanék ott, ahol vagyok, ha nem lennék túl bátor! - mosolyogtam.
-     Az biztos! - ölelt magához oldalról.
-     Ugye sírni fogunk, mikor Becky férjhez megy?! - kérdeztem tőle mosolyogva.
-     Biztos lehetsz benne! Engem annyira nem izgat, hogy Ő megkért, hogy ne! - forgatta a szemét. - Én úgyis sírni fogok! A tiéden is, Jesy-én is, a sajátomon, meg főleg! - nevetett.
-     Az enyémen nem. - ráztam a fejem.
-     Miért? - nézett rám megdöbbenve.
-     Már kitaláltam, hogyan akarok meghalni. - mondtam neki.
-     Te normális vagy?! - nézett rám hatalmas szemekkel Harry.
-     Igen! - nevettem. - Egyedül, hogy senki ne sirasson engem, lovas balesetben, vagy autóbalesetben. - mondtam.
-     Oké, akkor ideje lenne kijönnöd innen, ha ezt kitaláltad! - mondta Roxy.
-     Már régen találtam ki. - mondtam.
-     Oké, akkor elmondom, hogyan fogsz meghalni! - mondta Roxy.
-     Egy vénember mellett, öregasszonyként, rengeteg unokával és úgy, hogy majd Én mellém fognak temetni! - vázolta az Ő ötletét Roxy.
-     A sajátom jobban tetszik. - mondtam.
-     Lényegtelen, majd megbeszéljük. - rántott vállat.
Nem sokkal később mindenki otthagyott engem, pedig elnyomott az álom.