- Sarah, készülődj! - lökdösött Roxy.
- Minek?! Szünet van! - vágtam rá.
- Mert tudod, Louis, aki a barátod, neki focimeccse lesz és egy órád van elkészülni! - vágta rá, mire felugrottam.
- Imádlak! - öleltem meg, majd a szekrényem elé álltam.
Gyorsan kiválasztottam a megfelelő ruházatot, majd bezárkóztam a fürdőmbe és elkészültem, termesztésen Rebellé varázsoltam magam. Mire lerohantam, már a többiek készen voltak.- Megetettük a kutyáidat és Richardot! - mosolygott Roxy.
- Isten vagy! - dobtam neki puszi, majd megsimogattam a kutyáimat.
- Jók legyetek szarzsákok! - simogattam meg a kutyáim fejét. - Richard, te figyelsz a kutyákra és magadra! - kiabáltam neki.
- Meglesz! - kiabált vissza.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte Jesy.
- Aha. - mondtam és magamra kaptam a kabátom, majd a többiek után Én is kiléptem az ajtón, természetesen a két kutya is jönni akart. - Nem jöhettek, de szurkoljatok apátoknak! - simogattam meg őket, majd bezártam az ajtót a kulccsal.
- Kik jönnek autóval? - kérdeztem.
- Úgy beszéltük meg, hogy te és Liam. - mondta Jesy.
- Oké. - mosolyogtam, majd megindultam a garázs felé. - Ki jön velem? - kérdeztem mosolyogva.
- Ezt is megbeszéltük! - nevetett Roxy. - Én, Becky és Jesy. - mosolygott, majd jöttek velem.
Beültünk és szokás szerint Liam ment elöl, de megelőztem, mire csóválta a fejét.
- Izgulsz? - kérdezte vigyorogva Becky.
- Miért kéne? - kérdeztem.
- Hát mert ma Louis... - mondta volna, de Roxy hirtelen a szájára tapasztotta a kezét és Jesy fejbe vágta.
- Semmiért. - mondta mosolyogva Roxy.
- Oké, de tuti van valami titok! - mondtam.
- Nincs semmi, ugye Becky?! - nézett rá mérgesen Jesy.
- Nem, nincs. - rázta a fejét ijedt arccal.
Innentől a rövid út a beállt csend miatt hosszúnak tűnt. Én azon töprengtem, mi lehet a titok a többiek, pedig néztek ki az ablakon. Mikor a stadion mellé érkeztünk, kicsit nagyon teli volt. Eddig mindig, csak pár autó állt itt és körülötte is, csak lézengtek az emberek. Most a parkolóban alig volt hely és olyan volt, mint egy felrázott méhkas. Persze Én rögtön kiszúrtam egy helyet, majd beparkoltam. Utána kereken 10 percet vártunk, míg Liam is talált magának helyet, természetesen legtávolabb.
- Nem lehetett volna közelebb parkolni? - kérdezte unottan Becky.
- Próbálj meg te! - mondta neki Liam.
- Valószínű, ennyi idő alatt, már a meccset is megnyerem! - forgatta a szemét Roxy, majd megfogta Harry kezét és elindultunk befelé.
Hatalmas sor állt. Sajnos egyetlen ismerős alakot sem pillantottam meg. Ilyenkor, még az a serpenyő képű edző sem akar előkerülni! (írói megjegyzés: jó kis hasonlat mi?! :D) Hiába nézelődtem, egyszerűen senki nem volt, aki bevihetne.
- Én ezt biztosan nem fogom kivárni! - duzzogtam.
- Louis márpedig biztosan nem jöhet ki! - nevetett Niall.
- De az edzője is tökéletes lenne! - mondtam.
- Hívd fel Louist! - mondta Jesy.
Micsoda esze van neki! Én egy hülye vagyok!
- Király vagy! - pacsiztam vele, majd előkaptam a telefonom.
Két csöngés múlva felvette.
- Szia Törpi! - mondta, mire elmosolyodtam volna, ha nem lennék türelmetlen, mérges és nem utálnám, mikor össze-vissza lökdösnek a büdös, izzadt, részeg férfiak; ja és, ha nem lennék önmagam!
- Szia, tudod nincs türelmem és közel járok ahhoz, hogy egy úthengerrel áthajtsak ezzel a rengeteg emberen. Nem küldenéd ki az okoskodó edződet? - kérdezte, mire elnevette magát.
- Mindjárt megy. - nevetett.
- Köszi, majd meghálálom neki. - mondtam.
- Na, szia. - mondta és bontotta a vonalat.
- Beenged? - kérdezte Liam.
- Aha... - pásztáztam a tömeget. - Ott van! - mutattam az edzőre.
Valamit odaszólt a biztonságiaknak és intett nekünk. Mi szépen előre tolakodtunk, majd bementünk.
- Végre van valami haszna. - mondta az edzőnek.
- Micsoda bók. - nevette el magát.
- Haha. - forgattam a szemem.
- Mellettem fogsz ülni. - mondta rám nézve.
- Én a barátaimmal akarok ülni! - vágtam rá összehúzott szemekkel.
- Jobb helyed lesz. - mondta és elkezdett húzni, de visszatartottam.
- Akkor is velük akarok ülni! - hisztiztem.
- Fogd be és gyere! - vonszolt maga után.
- Utálom magát! - mormoltam az orrom alatt és mentem vele, de hagytam, hogy húzzon.
- Nem utálsz! - mosolygott, majd felvitt egy lépcsőn és leültetett maga mellé.
Innen az egész pályát láthattam, csak a barátaimat nem.
- Miért kell nekem itt lennem?! - nyavalyogtam.
- Maradj csöndben! - mondta szigorúan.
- De, csak, hogy tudja a nővérem mellett lenne a helyem, aki terhes! - dobtam be az aduászt, hátha elhiszi.
- Ma fog szülni? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Nem, de akkor is mellette a helyem. - mondtam.
- Akkor maradsz! - vágta rá, majd elém lökött egy kólát.
Nagyon jó! Ülhetek itt az edzővel, akit utálok!
Valamiért az egész meccs alatt aggódtam, mert féltettem Louist. Talán értem, miért félt, mikor lovagolok... Elég rossz, mikor nem tehetsz semmit, csak reménykedhetsz. Nem akartam, hogy valamelyik idióta focista felrúgja, mert akkor kecsesen besétálok a pályára, elkapom a hajánál fogva a jómadarat és kivonszolom onnan. Ha kopasz, akkor a fülénél fogva húzom ki, nem hat meg! Oké, az Én aggódásom teljesen más, mint Louisé! Szinte végig a kezeimet szorongattam, vagy a kólának az üvegét. Mikor vége lett a meccsnek, hálát adtam az istennek, hogy Louisnak nem lett baja. Az annyira nem izgatott, hogy nyertek. Azért Én is felugrottam és megöleltem az edzőt, de én annak örültem, hogy Louisnak semmi baja. Majd az örömködésemet egy ismerős hang zavarta meg, ami behálózta az egész stadiont. Ez, pedig Louis hangja volt.- Az edzőnk mellett ül egy csodálatos lány, aki történetesen az Én barátnőm. - mondta, mire tátott szájjal rá kaptam a fejem Tommo, pedig magabiztosan mosolygott rám.
Az edző a kezével becsukta a számat, az államat feltolva, de nem foglalkoztam vele.
- Rebel, leszel a feleségem? - kérdezte mosolyogva.
Az arcomra hatalmas mosoly ült ki. Nem tudtam gondolkozni, beszélni, csak vigyorogva száguldottam Louis felé. A lépcsőről úgy, ahogy van leugrottam, majd rohantam a pályára. Meg sem álltam, csak már sírva a karjaiba csapódtam és a nyakát átkarolva szorítottam magamhoz. Én, csak a vállába szipogtam hatalmas mosollyal, miközben a közönség sikított és tapsolt.
- Ez igent jelent? - kérdezte.
- Igen! - mondtam szipogva, majd eltolt magától.
Óvatosan az ujjamra csúsztatta a gyűrűt, majd az arcomra nézett és csókban forrtunk össze.
- Ez volt életem legjobb meccse. - mosolygott rám.
- Reméltem is! - mondtam magabiztos mosollyal.
- Nem zavar, hogy izzadt vagyok? - kérdezte huncut vigyorral.
- Elnézem. - mosolyogtam. - De ez volt az első és az utolsó, hogy így ölelgetlek! - mondtam a mutató ujjam felmutatva.
- Felfogtam! - mosolygott, majd a derekamnál fogva magához húzott és szerelmesen megcsókolt. - Szeretek! - súgta.
- Tudom. - mosolyogtam magabiztosan. - Én is téged!
- Csak nem?! - nevetett.
- Örülj magadnak! - mosolyogtam és megböktem a hasát.
- Ja, és futottál miattam, nem is lassan! - mosolygott büszkén.
- Oké, ha megbeszéltük, mennyire örülsz magadnak, menjünk a pálya közepéről! - mosolyogtam.
- Rendben. - rántott vállat, majd krumplizsákhoz hasonlóan a vállára kapott és szaladni kezdett velem kifelé.
Én nevetve kezdtem csapkodni a feneket, majd Ő is az enyémet. A pálya szélén, ott állt az edző.
- Szép volt Tomlinson. - mondta Louisnak, a hangjából ítélve mosolyogva.
- Louis, azonnal tegyél le! - mondtam nevetve.
- Miért, nem jó neked ott? - kérdezte és rácsapott a fenekemre.
- Nem! - vágtam rá. - Nem vagyok krumpli! - mondtam, mire letett.
Én megigazítottam magamon a ruhám, majd a hajamat is. Louis az edzőjével beszélt, de Én nem figyeltem rájuk. Hirtelen megcsíptem Louis oldalát.
- Ezt azért, mert egy stadion bámulta a fenekem. - mondtam morcosan, de mosolyogva.
- Olyan szörnyű vagyok, mert Tomlinson kérésére magam mellé ültettelek? - kérdezte az edző büszke vigyorral.
- Nem... - nyögtem ki halkan és a cipőmet néztem. - A maga idegesítő és okoskodó módján még talán szerethető is. - nyögtem ki, mire megölelt.
- Ne nyavalyogj már annyit! - mondta nevetve az edző.
- Oké, elég. - toltam el magamtól.
- Nem izgultál? - kérdezte tőlem mosolyogva Louis.
- De, a kislány itt szorongatta vagy a kezét, vagy a kóláját. Aggódott érted. - mondta vigyorogva az edző.
- Ó, csak nem rájöttél, milyen? - kérdezte mosolyogva Louis és a vállamra támaszkodott.
- Nem igaz. - vágtam rá.
- De-de! - bólogatott az edző. - Így volt! - mosolygott.
- Törpikém, ne szégyelld! - húzott magához Louis szorosan.
- Először is, még mindig izzadt és büdös vagy; másodszor, megbeszéltük, csak otthon hívsz így! - mondtam morogva.
- Megint pukkancs vagy! - mosolygott és megcsípte az oldalam.
- Megkérdezhetem, miért vagy most ennyire bátor? - kérdeztem karba tett kézzel.
- Mert a menyasszonyom vagy! - mosolygott.
- Meg önmagam, meg autóversenyző is. - soroltam. - Tehát most igazán lenne kedvem egy kicsit száguldozni, leginkább el innen! - morogtam.
- Pedig még lesz buli is! - mosolygott.
- Na, oda nem megyek. - mondtam.
- Miért? - kérdezte elkomorodva.
- Nem szeretem a focit, van egy unokaöcsém, van két kutyám, meg egy nagyszájú papagájom, futottam, megöleltelek izzadtan és sírtam egy tömeg előtt! - soroltam. - Tehát az utolsó hármat lelkileg ki kell hevernem! - mondtam.
- Leginkább, hogy futottál. - nevetett Louis.
- Pontosan, járna nekem egy hát alvás! - mondtam.
- Hol vagy Mrs. Tomlinson?! - kérdezte nevetve Lola.
- Megöllek! - szaladtam felé, majd neki csapódtam és megöleltem.
- Mi van? Asszony lettél! - nevetett.
- Ne merd kimondani még egyszer! - mondtam. - Hitted volna, hogy előbb kérik meg a kezemet, mint a tiedet? - kérdeztem nevetve.
- Nem, mert azt hittem, összeházasodsz a Milka tehénnel! - nevetett.
Hirtelen kis kezek öleltek át hátulról.
- Daisy, Phoebe! - fordultam meg, majd szorosan megöleltem őket.
- Ki ne hagyj minket! - szaladt felém Lottie és Fizzy.
Őket is bevettem az ölelésbe.
- Oszoljatok! - hallottam meg Roxy hangját.
Elengedtek a Tomlinson tesók.
- Hogy gondoltad szerelmem?! Azt hittem, Én vagyok az egyetlen, erre te igent mondasz! - mondta nevetve, majd szorosan megölelt.
- Én is! - kiabált Becky, majd csatlakozott.
- Hülyék! - rohant Jesy és Ő is csatlakozott.
Majd jöttek a fiúk és Ők is csatlakoztak, majd a Tomlinson tesók is, köztük Louis is, majd Jay és Jenny és Lana is ott termett hirtelen, ahogy Cara is. Mikor feloszlott az ölelés, össze vissza indult a beszélgetés.
- Louis, menj! - mutattam az öltöző irányába.
- De... - mondta volna.
- Louis, hallgass a menyasszonyodra! - mondta Jay, majd elment.
Mikor Louis kész lett, a lányokkal mi hazamentünk, jött velünk Jenny, Lola és Benji is, de a fiúk maradtak a bulira. A mai nap azt hiszem, mind elfáradtunk és rögtön lezuhanyoztunk, majd elmentünk aludni.
És itt a vége az első évadnak, de jön a második, senki se aggódjon! Viszont gondoljuk át, mennyi minden történt a szerelmesekkel, de azt hiszem, az összes próbát kiállták és ettől, csak szorosabb lett a kötelék köztük! Remélem tetszett az első éved, ha igen írjátok meg, miért, melyik volt a kedvenc részed/részeitek és, hogy azt miért szereted!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése