Reggel iszonyú fejfájással ébredtem, a saját szobámban. A kutyáim nem voltak mellettem, viszont rajtam smink volt és fel voltam öltözve, csak cipő nem volt rajtam. Lassan felültem, majd a kezemet a fejemre tapasztottam és csukott szemmel vártam egy kicsit, hátha ez segít, de semmi nem változott. Végül kinyitottam a szemem, majd körül néztem. A magassarkúm az ágyam mellett hevert. Úgy éreztem magam, mint egy zombi. Kivettem a szekrényemből egy melegítő alsót, egy pólót és fehérneműt, majd bementem a fürdőmbe és zuhanyozni kezdtem. Kicsit javított a helyzetemen, de csak igazán kicsit. Próbáltam törni a fejem, majd lassan, de biztosan úsztak elém az emlékképek.
Mindig imádtuk a csajos partikat és rég tartottunk ilyet, miért is ne?! Szünet van! Kiválasztottam egy megfelelő összeállítást, majd elkészültem. Természetesen Rebelként léptem ki szobám ápoló falai közül. A lányokkal a lépcsőn lefelé menet bókokat szórtunk egymásnak. A limuzinba beülve, már rögtön nekikezdtünk az ivászatnak, hogy mire odaérünk, legyen egy kis hangulat.
Itt, mintha átaludtam volna, semmi nem jutott eszembe. Erősen gondolkoztam mosakodás közben, majd újabb emlékfoszlány röppent elmémbe.
Már a sokadik kört ihattuk, mert rengeteg sráccal meghívattuk magunkat. Roxy már a táncparketten ugrált és néha talált magának táncpartnert is. Hirtelen nekem is kedvem támadt táncolni, majd a vonagló emberek tömegébe vetettem magam, minden figyelmeztetés nélkül. Kiszúrtam egy elég jól kinéző srácot, aki pár másodperc múlva rám talált szemeivel, majd közeledni kezdtünk egymás felé. A nevét meg sem kérdeztem, Ő se az enyémet, - bár lehet, hogy tudta - csak táncolni kezdtünk. Itt megint, mintha leütöttek volna, semmi. Erősen gondolkoztam, de mikor készen lettem a zuhanyzással, még mindig nem jutott eszembe. Miközben felöltöztem, csak törtem a fejem. Ahogy kiléptem a szobámba, eszembe jutott és ez az emlék olyan szinten arcon csapott, hogy leültem az ágyamra. Nem tehettem ezt! Még ittasan sem! Nem mentség! Mégis megtettem és valószínű, már tudja. Összeomlottam magamban és hányni tudtam volna, ahányszor csak a fáradt, sápadt tükörképemet láttam a tükörben. Előtörtek a könnyeim, majd lementem. A lányok a konyhában itták a kávéjukat.
- Kérsz? - nyújtotta felém a bögrémet Jesy.
- Nem. - mondtam halkan.
- Fájdalom csillapító? - tolta elém a dobozt Becky.
- Nem, csak egy időgépet szeretnék. - mondtam zokogva és felültem a bárszékre, Becky mellé.
- De részeg voltál, elmész hozzá és megbeszélitek. - simogatta a hátam Becky.
- Nem. - mondtam halkan. - Nem így lesz! - mondtam hangosabban.
- Sarah, nyugi! - simogatta meg a hátam Roxy.
- De utálom magam! - kiabáltam. - Te nem érted! Nem vagy annyira balfék, mint Én! - kiabáltam teli torokból. - Öljetek meg! - kiabáltam zokogva. - Miért kellett ezt tennem?! Szeretem Louist, mégis megcsaltam! - sikítottam a székről leugorva.
- Beszéld meg vele! - mondta Jesy.
- Most szégyent hoztam Louisra és a Wichesre! - mondtam.
- Nem hoztál szégyent ránk, hiszen ember vagy és tévedhetsz! - ölelt magához szorosan Roxy.
- Elmegyek. - mondtam.
Felkaptam a cipőmet, majd egy pulcsit és a hajammal és az öltözékemmel nem foglalkozva siettem a 1D ház felé. Kopogás nélkül feltéptem az ajtót.
- A szobájában. - biccentett Liam.
Én csöndesen bólintottam, majd a könnyeimet a pulcsim ujjával felitatva, a lépcsőfokokat kettesével véve szaladtam Louis szobája felé. Az ajtaja kulcsra volt zárva. Kopogtam, de nem jött válasz.
- Louis, Én vagyok. - mondtam halkan.
Tudtam, hogy hallja.
- Menj innen. - mondta halkan, komoran.
- Beszélnünk kell! - mondtam szipogva.
- Nincs miről. - mondta. - Már nincs. - fejezte be, mire sírásom, csak erősödött.
- Kérlek. - könyörögtem. - Tudom, hogy nem fogsz megbocsájtani, nem lep meg és elfogadom, mert igazad van. - mondtam és szipogtam egyet. - Csak kérlek hagy beszéljek veled. - mondtam zokogva. - Csak még egyszer, utoljára. - súgtam.
Nyílt előttem az ajtó és Louis beengedett, majd becsukta az ajtót, de már nem kulcsra. Szana szét hevertek zsebkendők és a szeme is feldagadt és kipirosodott.
- Köszönöm. - súgtam.
- Szeretlek. - mondta halkan. - És tudom, elkövettem bűnöket, de sosem csaltalak meg. - mondta és egy könny gördült le az arcán, majd határozott mozdulattal letörölte.
- Én is szeretlek. Azokkal a bűnökkel együtt és utálom magam, amiért ezt tettem! - mondta zokogva. - Szégyent hoztam rád és a Wichesre. - mondtam szipogva. - Nem mentegetőzöm azzal, hogy ittas voltam, hiszen nem számít. - mondtam és hagytam, hogy könnyeim szabadon folyjanak az arcomon.- Sarah, kérlek ne nézz így rám! - kért. - Mindketten tudjuk, hogy mennyi mindenen mentünk keresztül, miket élt túl a kapcsolatunk, de ezt nem tudja. - mondta halkan.
- Tudom Louis és sajnálom, tönkre tettem. Úgy éreztem, a kapcsolatunk egy erős vár, amit sikeresen Én ledöntöttem. - mondtam. - Kérlek tartsd meg a humorod, ne légy szomorú miattam, ne gondolj többet rám, sosem nőj fel, ne hordj zoknit, igyál teát, tartsd meg a csodás hangod és találd meg azt a lányt, akit életed szerelmének érzel és légy boldog vele. - mosolyogtam rá halványan, de könnyfátyol mögül csodáltam utoljára tökéletes arcát, tökéletes alkatát és az imádott tetkóit.
- Kérlek, maradj mindig mosolygós, ne sírj miattam, soha ne legyél magasabb, édesen játssz a gyerekekkel, légy bátor lovas és soha ne engedd senkinek, hogy Törpinek, Törpillának, vagy Csingilingnek hívjon! - mondta, de az Ő káprázatosan kék szemeit is könnyfátyol terítette be.
- Soha nem engedném, senki másnak. - mosolyodtam el, mire Ő is ezt tette. - És hidd el, hogy szép vagy. - mosolyogtam rá.
Értette, hogy mire is értettem a mondatom és halk nevetés hallatszott a szájából.
- Sajnos, soha többé nem fogja nekem bebizonyítani senki annyira emlékezetesen, mint te! - ölelt magához szorosan, mire zokogva szívtam be minél jobban, a különleges illatát, hogy tüdőm sose felejtse el. - És hidd el, mindenki imádja a hajadat, mert kislányos bájt varázsol az angyali és egyben ördögi arcodra. - mosolygott.
- Szeretlek. - súgtam.
- Szeretlek. - súgta Ő is, majd elengedett és elindultam az ajtó felé.
Imádkoztam, hogy állítson meg, de nem tette. Én sírva csuktam be magam után az ajtót, majd halkan lelépdeltem a lépcsőn. Kiléptem az ajtón, majd a telefonomat előkapva a zsebemből, hívtam egy taxit, majd elindultam haza, a szüleimhez. Kifizettem az utat, majd csöndesen mentem be a házig. Nem kellett megszólalnom, tudtam, hogy mind tudják, mi történt. Sírva sétáltam fel a szobámba, majd az ágyamba feküdtem és magamra rántottam a takarót. Álomba sírtam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése