Éppen nyugodtan értem be London belvárosába és tartottam az elhagyatott Wiches házba, Rebelként. Miért mentem? Hogy versenyezhessek. Mert úgy éreztem, kicsi gyógyítja a lelkem, pedig nem. Mikor beléptem a házba, megöleltem a lányokat, majd ittam és elővettem indultam volna.
- Hova mész? - kérdezte Jesy.
- Versenyezni. - mondtam.
Mit titkoljam?! Úgyis rájönnek!
- Miért kevered magad életveszélybe?! - kérdezte kezét a homlokához emelve.
Én miközben válaszoltam, felkaptam a táskámat.
- Miért ne? - kérdezte közömbösen.
- Mert belehalhatsz! - mondta mérgesen.
- Nem érdekelné. - rántottam vállat. - Elfogadná, hogy nem létezem többé és csak emlék maradtam, vagy számára ez sem. - mondtam halkan.
- Reb, kérlek felejtsd el egy pillanatra és gondolkozz a maradék eszeddel! - könyörgött.
- Hogyan?! - húztam le a pólóm nyakát, hogy lássa a tetoválást. - Sajnos, nem megy! Nem akarom! - mondtam mérgesen. - Úgy hiszed, egy másik férfi nem kérdezné meg, hogy mit jelent?! - kérdeztem mérgesen.
- Rebel, annyira szeretlek, de egy kicsit fogd vissza a nemtörődöm stílust és kapj a fejedhez! - kérlelt.
- Úgy gondolom, ha nem léteznék többet és a tetved kormány mögött halnék meg, nyertesen pillanatnyi mosoly lenne az arcomon. - mondtam. - Nem lennék boldog, csak abban a pillanatban. - mondtam halkan, mégis határozottan. - Már nem hat, hogy könyörögsz, vagy bárki más könyörög. - mondtam. - Úgyis egyedül maradok és, akkor legalább meglesz az a kis örömöm. - mondtam, mire sírva fakadt.
Én némán távoztam és elértem a célom, vagyis legyőztem mindenkit. Mikor hazaértem, lemostam a sminkemet és átöltöztem, vagyis Sarah lettem. Ekkor megcsörrent a telefonom.
- Szia Sarah! - szólt bele vidáman Apa.
- Szia! - mondtam.
- Akkor fél óra múlva a stadionnál, nálunk van Alkony. - mondta.
- Oké, rohanok! - vágtam rá.
Megígértem, hogy lovagolok egy bemutatón, ahol szegény gyerekeknek gyűjtenek pénzt. Gyorsan felrohantam és a hajamat kifésültem, majd befontam. Nagyon enyhe smink, majd átöltöztem és száguldottam a stadion felé. Abban a stadionban lesz, ahol Louis megkérte a kezem. Felszórják homokkal, hogy lehessen lovagolni rajta. Meg persze, rengeteg alakításon ment még keresztül. Mikor odaértem, megpillantottam az ismerős lószállítót, majd a többi 100 szállító között átrohanva szaladtam oda.
- Kicsim, csodásan festesz! - mosolygott rám Anya. - A lazával kezdünk! A ruhád az öltözőben. - mondta.
- Milyen öltözőben? - kérdeztem.
- Abban, ahol a focisták is öltöznek. - mondta.
- Oké, köszi! - öleltem meg, majd berontottam az ismerős épületbe és betörtem az öltözőbe.
Gyorsan átvettem a fehér lovas nadrágom és a fehér galléros lovas pólóm, aminek a hátán Swarovski kristályokkal van kirakva egy lófej forma. Ezt még egyszer szülinapomra kaptam. A hajamat ehhez a számhoz kibontottam, mert azt kellett bemutatnom, hogy mennyire bízik bennem Alkony, vagyis minden kötél nélkül fogok rajta lovagolni és trükköket bemutatni. Mikor felöltöztem, visszarohantam anyuékhoz.
- Sarah, Alkonyt csak be kell majd vezetned, a számodat tudod. - mosolygott rám Apa.
Én bólintottam. Izgultam nagyon, mert bár tapasztalt versenyző voltam, mégis sokan voltak ebben a hatalmas stadionban és sok híresség is tartózkodott, hogy adományozzanak. Alkonyt kivezettem a lószállítóból, majd bementem a pálya bejáratához. Anya kezében ott volt a mikrofon, miközben halkan szólt egy általam választott zene. Megszólalt a férfi, aki a házi gazda, de az egész rendezvényen, nem látjuk, hiszen csak beszél. Elmondta a nevemet, a lovam nevét és a produkció címét is, több nyelven is. Én már az éppen erre az alkalomra kialakított kapuban álltam, Alkony mellettem és kettőnk között lazán lógott a vezetőszár. Hatalmasat sóhajtottam, odahajoltam hozzá és megpusziltam az orrát, majd beljebb vezettem és becsukták mögöttünk a kaput.
- Nagy csöndet kérnénk, mert Sarah most elengedi a lovát. Ne ijesztgessük! - mondta anya a mikrofonba, majd elhalkult a kiabáló aréna.
Én levettem Alkonyról a kötőféket, majd a vezetőszárral együtt arrébb dobtam.
- Semmi nincs a kezében és a lovon sincsen semmi! - mondta Anya, mire felemeltem a kezeimet és utána végigsimítottam Alkony egész testét.
- Jól van babám, jók leszünk! - súgtam, miközben orrom a fejének döntöttem.
- Egy kis megbeszélés mindig kell! - mondta vidám hangon anya.
- Oké, kezdjünk! - mondtam, majd bólintottam.
Elindult a zene halkan. Minden tökéletesen sikerült, majd amíg szerelték a nekünk szükséges akadályokat, beálltam a pálya közepére, Alkonnyal és ott csináltunk trükköket.
- Nem csak Sarah ad puszit a lovának, de ezt Alkony is viszonozza! - mondta Anya és hallottam, hogy mosolyog.
Én csettintettem egyet, hogy Alkony rám figyeljen, majd a számra mutattam. Alkony a számhoz érintette az övét, így maradt pár másodpercig, miközben Én puszilgattam.
- Most Sarah mindenféle felszerelés nélkül küzd meg az akadályokkal! - mondta Anya, mire mosolyogva felugrottam Alkonyra.
Vágtában teljesítettük az előre megtervezett pályát.
- Nos, ez Alkonynak lovas nélkül is tökéletesen sikerül! - mondta Anya, majd leugrottam a lovamról és magammal hívtam.
Szaladtam mellette, miközben Ő átugrotta az akadályokat. A végén megállítottam, majd megsimogattam. Közben, az erős és hatalmas pályarendező urak, már pakoltál lejjebb a rudakat.- A jó lovast, nem csak a ló veszi a hátára, Ő is a lovát! - mondta, majd letérdeltem és Alkony tudatosan, két első lábát a nyakamba tette.
Én óvatosan felálltam. Nem tapsolt a tömeg, mert csöndet kértünk, de a döbbenet kiült minden arcra. Óvatosan letettem Alkony lábait, majd megsimogattam.
- És természetesen amit a ló megtesz a lovasának, azt a lovas is a lovának! - mondta Anya, majd futni kezdtem az akadályok felé, míg Alkony ügetett mellettem.
Én átugráltam az akadályokat, majd magamhoz öleltem Alkonyt és úgy tértünk vissza a pálya közepére. Meghajoltam és velem egy időben Alkony is, mivel ezt is megtanítottam neki.
- Köszönjük a csöndet és a figyelmet, örülünk, hogy itt lehetünk és most Sarah is szólna pár szót! - mondta Anya, majd hátulról a kezembe adtak egy mikrofont.
- Először is, köszönöm a narrátornak, vagyis anyukámnak a munkáját, a pályarendező uraknak is hatalmas köszönet! - fordultam feléjük, majd dobtam nekik egy puszit, mire mosolyogva bólintottak. - Köszönöm apukám munkáját is, a nővéremét is és persze Alkonyét is! - mondtam, majd megpusziltam.
Alkony elégedetten prüszkölt egyet, majd lefeküdt és hemperegni kezdett. Én elnevettem magam.
- Remélem tetszett a bemutatónk és megtiszteltünk mindenkit azzal, hogy a lovam tiszta VOLT! - emeltem ki a volt szót. - Mert ez nála nem sokáig tart, ez már rekord! - nevettem. - Ja és köszönöm neki, hogy tisztán hagyott! - nevettem. - Remélem, hogy jöhetünk még ilyen rendezvényre és azt is, hogy tetszett a produkciónk! - mosolyogtam, majd integettem és kikapcsoltam a mikrofont.
- Gyere! - intettem Alkonynak, aki amolyan "maradjunk még!" fejjel nézett vissza rám. - Indulás! - mutattam a kapu felé, mire felállt és utánam jött.
A vezetőszárat átdobtam a nyakán, majd nyílt a kapu és egyenesen bement a lószállítóba. Apa kikötötte bent, majd becsukta utána.
- Lola? - kérdeztem Anyától.
- A nézőtéren! - mosolygott.
- Hol? - kérdeztem.
- Neked is vettünk jegyet, hogy te is nézhesd! - nevetett Apa, majd a kezembe nyomta.
- Köszönöm! Akkor megyek! - mondtam mosolyogva, mire nevetve bólintottak és Én elkezdtem futni a nézőtérre vezető lépcsőkhöz.
Mikor felértem, megnéztem a jegyem, hogy hol ülök. A szememmel lekövettem, majd megláttam Lolát. Mosolyogva szaladtam felé, majd óvatosan odalopakodtam a felette lévő sorba és leültem a földre, majd a lábaimat a nyakába lógattam.
- Csak te lehettél! - nézett rám.
- Milyenek voltunk? - kérdeztem mosolyogva.
- Gyönyörűek! - mosolygott.
- Várjál! - mosolyogtam, majd kiszaladtam abból a sorból, ahol voltam és egy fokkal lejjebb mentem, majd óvatosan bementem az emberek előtt és megálltam Lola mellett.
- Tehát csodák voltatok! - mosolygott.
- Köszi! - öleltem meg. - Bejössz velem az öltözőbe? - kérdeztem mosolyogva.
- Persze! - állt fel mosolyogva.
Óvatosan kimásztunk, majd lesiettünk a lépcsőkön és már az ismerős épület előterében voltunk.
- Tényleg, te egyedül jöttél? - kérdeztem mosolyogva.
- Nem. Zaynnel. - mosolygott.
- Benji? - kérdeztem csodálkozva.
- A barátnőid vigyáznak rá! - nevetett.
- Ajjaj! - nevettem, majd az öltöző előtt álló őrnek megmutattam a belépőm. - Velem van! - fogtam meg a nővérem kezét, mire bólintott és beléptünk.
A hatalmas sporttáskámhoz léptem, majd kidobáltam belőle a sima ruháimat, majd öltözni kezdtem.
- Amúgy, milyen napja van Alkonynak? - kérdezte Lola.- Nem tudom, anyáék hozták, remélem nem hisztis. - mondtam, miközben a nadrágomat húztam fel.
- Hát Én is, mert nagyon utálja a szállítót, tehát nem örülnék neki, ha mikor kiszedjük belőle, összetaposna! - mondta sóhajtva, mire nevettem, miközben ingem gombjaival bajlódtam.
- Akkor még nagyon fiatal volt, már hozzászoktattam a szállítóhoz. - mondtam.
- Az király, nincs valami hely a fellépőknek? - kérdezte.
- De van valami! - mondtam mosolyogva, mikor felhúztam csizmáimat.
- Nem tudsz bevinni oda? - kérdezte.
- Be tudlak, csak nem akarok bemenni, mert egy helyet kaptunk a sztárokkal, meg ilyen nagyon okosokkal és nem szeretnék most ott mosolyogni össze-vissza! - mondtam, miközben kiléptünk.
- De nem is kell, úgyis egymással lesznek elfoglalva, mindig ez van, nem? - kérdezte.
- De igen. - bólintottam. - Később megyünk, jó? - kérdeztem.
- Oké. - bólintott mosolyogva.
- Most meg akarom látogatni a büfét! - mosolyogtam.
- De ott van kaja, ingyen. - mondta.
- Jó, de nekem a szokásos forró csoki kell. - mondtam.
- Ja, oké! - rántott vállat, majd már zörgött is a gép, miközben a csokimat keverte. - Amúgy nem vagy fáradt? - kérdezte.
- De, legszívesebben már aludnék a kocsi hátsó ülésén, csak a fellépőket meg akarom nézni, meg ilyenek. - rántottam vállat.
- Oké, tessék! - adta a kezembe.
- Elég érdekes napom volt, tehát inkább pihenésre lenne szükségem, mint energiát adó cukorra, de hagyjuk. - rántottam vállat és beleittam.
- Na, akkor menjünk! - mondta.
- Oksi. - mosolyogtam, majd a telefonomon megnéztem, merre is kell mennem. - Fel megyünk azon a lépcsőn és balra az első ajtó. - mondtam, majd elindultunk.
- Nincs izomlázad? - kérdezte nevetve Lola.
- Á, nincs! - mondtam szarkazmussal. - Csak lovagoltam, meg azóta megmásztam pár ezer lépcsőt! - legyintettem.
- Jól van na! - nevetett.
Mikor felértünk, Lola nyitott be, akit rögtön ki akartak paterolni.
- Velem van. - nyögtem be, mire békén hagyták.
- Utálom a biztonsági őröket. - morgott.
- Én nem! - nevettem, miközben leültem egy kényelmes székre.
- Oké, most ugye nem alszol el itt? - nevetett.
- Nincs tervben, de van rá esély! - rántottam vállat, majd felálltam. - Na mit is akartál itt? - kérdeztem.
- Csak megnézni, kik vannak itt! - mosolygott, majd körbe pillantott és a szeme mögöttem állapodott meg.
- Mi van ott? - kérdeztem, de nem fordultam meg, csak fáradtan lestem ki a hatalmas ablakon, amin keresztül a pályára pillantottam.
- Semmi... - mondta elvékonyodott hazudós hangon.
- Oké. - rántottam vállat.
Nem igazán érdekelt, milyen hírességet talált, aki neki éppen szimpatikus, vagy nem. Engem lekötött a bemutató. Az üvegre tapadva néztem a profikat.
- Szerintem menjünk. - mondta.
- Hova? - kérdeztem.
- El innen. - mondta.
- Felejtsd el! - vágtam rá. - Felrángottál ide, hulla fáradt vagyok, ráadásul ismersz, lusta vagyok! - mondtam, majd magam alá rántottam egy széket. - Maradunk és elcsevegsz, vagy csinálsz, amit akarsz! - rántottam vállat.
- De nem hinném, hogy te itt maradni akarsz. - mondta.
- Én meg nem hinném, hogy le akarok mászni a lépcsőkön. - morogtam.
- Oké, akkor ne fordulj meg! - mondta.
- Tudod, ez egy olyan mondat, ami az embereket arra készteti, hogy megforduljanak, de most hallgatok rád. - mondtam.
- Köszönöm! - ölelt meg hátulról, majd elment valamerre.
Sóhajtottam, majd néztem a bemutatót, ami csodás volt. Mikor vége lett a produkciónak, meg akartam nézni, merre van Lola, de nem várt személyekkel találkozott a tekintetem. Régi barátok és valaki, akivel nem akartam találkozni. Mégis rám siklott a tekintete, de Én elfordultam tőle. A hajamat az arcomba fésültem, de már hallottam a nevem.
- Sarah! - mondta vidáman Niall, majd elém rohant és majdnem felborított székkel együtt, de erősen megölelt.
2 hónapja nem találkoztam velük.
- Hiányzott a Horan ölelés! - öleltem Én is magamhoz.
- Remegett a lábam, mikor a nyakadba vetted a lovad! - húzódott el és mosolyogva méregette az arcom, mire elnevettem magam.
- Eltaposott, nem is egyszer! - nevettem. - De okos a kis dagi! - nevettem.
- Nagyon cukik voltatok! - mosolygott.
- Köszönjük! - döntöttem oldalra a fejem. - Jaj de jó neki, már csak pihenhet! - mondtam mosolyogva.
- És te miért nem pihensz? - kérdezte mosolyogva.
- Mert meg akarom nézni a fellépőket, de fontolgatom, hogy inkább alszom egyet valahol! - nevettem.
- Csodálom, hogy nem vagy fáradt! - nevetett.
- Kívülről! - legyintettem.
- Sarah! - jött oda mosolyogva Liam.
- Liam! - mosolyogtam rá, majd az Ő karjaiba vetettem magam.
- Ugye tudod, hogy utállak? - kérdezte.
- Mert nem hívtalak. - néztem fel rá mosolyogva.
- Mert nem hívtál! - bólintott, de mosolyogva nézett rám.
- Mentségemre szóljon, nem voltam otthon! - mondtam.
- Mit csináltál? - kérdezte.
- Vándoroltam! - mosolyogtam.
- Jaj! - forgatta a szemét. - Egyszer elkap valami az erdőben! - nevetett.
- Persze! - nevettem. - Majd rám támad egy mókus! - nevettem.
- Milyen jó kedvű vagy! - jegyezte meg mosolyogva.
- Igen, eléggé! - mosolyogtam.
- Most, hogy itt morogtál nekem! - forgatta a szemét Lola.
- Oké, Én jövök! - tört utat magának Harry.
- Téged nem felejtelek ki Bodri! - nevettem.
- Én sem téged Báránykám! - simogatta meg a fejem, mire megforgattam a szemem.
- Veled mi van? - kérdeztem.
- Nem mesél az asszonyom? - kérdezte nevetve.
- Ja de, csak olyankor általában álmodozom! - nevettem.
- Meglepő! - forgatta a szemét.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Előkaptam a farzsebemből, majd felvettem.
- Szia Anya! - köszöntem vidáman.
- Megyünk haza, mert Alkony már kezd ideges lenni, jössz, vagy elköszönsz? - kérdezte.
- Nem megyek még, majd valaki hazavisz! - rántottam vállat. - Viszont megnyugtatom, mielőtt még ugrálni kezdene! - mondtam és letettem. - Bocsi, majd jövök. - mosolyogtam, mire Lola utánam szólt.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Nem taposott össze senkit! - nyújtottam rá a nyelvem.
- Akkor, most mész, hogy te legyél az első? - kérdezte nevetve.
- Nem! - forgattam a szemem. - Anyáék viszik haza, elköszönök. - mondtam, majd kimentem és leszaladtam a lépcsőn.
Rekord idő alatt értem a lószállítóhoz, majd megnyugtattam a lovam és elköszöntem a szüleimtől. Utána megindultam vissza. Mikor felértem, fáradtan léptem be.
- Mi van? - kérdezte Lola.
- Semmi, nyugis. - mosolyogtam rá.
- Te hol alszol? - kérdezte.
- Nem tudom! - gondolkoztam el. - Szerintem előkerítem Jack-et. - mondtam.
- Jó, de jöhetnél a közös házba is. - mondta.
- Tudom, de onnan jöttem és szinte állva alszom! - mondtam, mire bólintott.
- Ugye nem gondoltad, hogy ölelés nélkül hagysz? - kérdezte Zayn.
- Dehogy! - nevettem és magamhoz szorítottam.
- Mikor lesz Benji-nek unokatesója? - kérdezte.
- Zayn, hagyjuk! - kértem fájdalmas arccal.
- Miért nem keresel valami jó lovas pasit? - bökött meg.
- Jaj, nem olyan könnyű az! - sóhajtottam. - Mostanában megint járnom kellett a kórházba. - mondtam halkan.
- Mi?! - kérdezte ijedten Lola.
- Jól vagyok! - mosolyogtam rá. - Csak 3 napig szettem gyógyszereket! - mondtam neki.
- Nem fejeznéd be? - kérdezte.
- Nem, sőt! Lehet, hogy inkább haza megyek, hogy eddzek! - mondtam.
- Felejtsd el! - mondta. - Most indulunk! - mondta Lola szigorúan, mire bólintottam és elindultam.
Elköszöntem a fiúktól, kivéve Louistól, akire rá se pillantottam, csak kimentem. Lola hazavitt a saját lakásomba, ahol a zuhanyzás után, rögtön elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése