Holnap lesz az esküvőm és szerencsére megszervezhettem magamnak! Persze, a lányok is segítettek, rengeteget. A ruhámban például Ők választottak, mert a két legjobb között nem tudtam választani. Úgy érzem, boldog vagyok! Biztos vagyok a döntésemben. Nem zavar, hogy csak egy hónapja vagyunk együtt, mert előtte 2 évig tartott a kapcsolatunk. Már mindent megszerveztünk, egy valamin kellett még dolgoznom: Alkony viselkedésén. Elterveztem, hogy nekem lovas esküvőm lesz és ezt meg is valósítom! Már csak az nem lenne poén, ha ráülnék abban a csodás ruhában és ijedtében kiugrana alólam. Rengeteg gyakorlást igényelt ez az egész, mégsem vagyok biztos abban, hogy jó lesz. Meg se tudnám számolni, hányszor ültem rá úgy, hogy közben a hátára dobtam egy lepedőt, vagy rá se ültem, csak a hátára dobtam valamit, de azért néha megijedt. Nem akarok kockáztatni! Mi lesz, ha az esküvőmön töröm össze magam?! Nem a legjobb! Egész nap, csak magamat nyugtattam. Este hallottam, hogy egy édes hang szólongat. Colin volt. Én lepedővel a derekamon, lovon mentem felé.- Ne aggódj annyit, holnap minden tökéletes lesz! - mosolygott.
- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? - kérdeztem mosolyogva.
- Tudod, ismerek egy lányt, aki teljesen összetörte magát és mosolyogva köszöntötte a barátait mindennap a kórházban és mankóval táncolt végül az összes barátjával! - mosolygott.
- Colin, az nem ugyanaz! Ez az esküvőm! Ennek tökéletesnek kell lennie! - mondtam.
- Édesem, tökéletes lesz! Az a lényeg, hogy mi ketten ott legyünk! - mosolygott.
- Megőrjítesz ezzel a nyugodtsággal! - fogtam a fejem.
- Tudom, te is ezt csináltad mindenkivel! - nevetett.
- Jól van na! De most ez ennél sokkal komolyabb! Jobb esetben egy lánynak egy esküvője van! - mondtam.
- És, mit gondolsz, neked egy lesz? - kérdezte pimasz vigyorral.
- Biztos vagyok benne! - mosolyogtam rá.
- Szeretlek! - mosolygott.
- Én is! - mosolyogtam.
Tudom! - ez jutott eszembe. Rossz dolognak éreztem, hogy a fejembe szökött, hiszen a vőlegényemnek mondtam, aki nem Louis! Mégis jó emlékként maradt meg a kis pimasz válasz, ami egész életemben kergetni fog.
- Colin, nem zavar majd, hogy ez ki fog látszani a ruhámból? - kérdeztem a tetoválásra mutatva.
- Nem érdekel az... - mondott volna valami "gyönyörű" jellemzést.
- Kímélj meg! - kértem.
- Nem érdekel Louis, csak te! - mosolygott rám.
Mosollyal zártuk a beszélgetést, majd elment. Én tovább próbálgattam, majd elengedtem a lovam, de velem maradt.
- Alkony, te annyira bölcs vagy! - guggoltam le, majd leültem a homokba. - Jól döntöttem, ugye? - kérdeztem mosolyogva tőle.
Az orrát az arcomnak nyomta, majd hatalmasat szuszogott. Beszívta az illatomat, majd az arcomba fúrta a kellemesen csikiző meleg levegőt. Úgy szagolta meg az arcom, mintha ezzel az esküvővel, elválnánk egymástól.
- Nyugi drágaságom, soha, de soha nem választhatnak el egymástól! - öleltem magamhoz a fejét.
Mellém feküdt és a fejét az ölembe tette. Csikó korában mindig így fektettem az ölembe, mert elég ijedős volt este és így könnyen megnyugodott. Teljesen olyan volt, mintha fel akarna idézni minden emléket, amit együtt átéltünk.
- Alkony, nem megyek sehova, csak Colin felesége leszek! - pusziltam meg a fejét. - Nem hagylak itt! - simogattam.
Én nyújtott lábbal ültem a kezeimmel megtámasztottam magam hátul és hallgattam, ahogy a lovam szuszog. Pont a naplementével szemben voltunk. Úgy éreztem, hogy ezt a költői pillanatot szentebbé kell tennem. Így a pillanathoz illő dalt kezdtem halkan énekelni. Közben a régi emlékeinkre gondoltam és könnybe lábadt a szemem. Közben néztem, ahogy a nap lassan eltűnik a hegy mögött. Kicsit hűlt a levegő, de nem túlságosan. Még világos volt, de hirtelen összegyűltek fölöttünk a felhők és esni kezdett. Alkony fel akarta kapni a fejét, már emelte, de úgy döntöttem, hogy mindkettőnknek megadom ezt a csodás pillanatot.
- Semmi baj! - simogattam meg a fejét, majd egy kicsit a nyakát is. - Maradunk! - mondtam halkan, mire nyugodtan visszatette a fejét és hagytuk, hogy áztasson minket az eső.
Láttam, hogy nyugodtan szuszog, bízik bennem. Én is csöndesen énekeltem tovább neki. Mikor jobban rákezdett, már nem is akartam elmenni. Én elmosolyodtam, majd felnéztem és úgy énekeltem tovább. Úgy éreztem, ez életem egyik legszebb pillanata lett. Gyönyörű, szeretettel teli és meghitt.
- Szeretlek! - pusziltam meg a fejét, majd énekeltem tovább.
Mikor vége lett a dalnak, csöndben ültem tovább. Már szakadt az eső, de annyira élveztük egymás társaságát, hogy nem érdekelt.
- Drágám, nincs kedves, egy kicsit még tombolni? - kérdeztem tőle mosolyogva.
Válaszként felállt. Én felugrottam a hátára és rögtön vágtázni kezdett. Folyt rólunk az esővíz, mégis biztos és tökéletes ugrásokkal tette meg a távot a pálya széléig. A kapu nyitva volt, a gerendák ferdén álltak. Direkt megcélozta a közepét és akadályként ugrotta át. Én elnevettem magam és megsimogattam.
- Ügyes vagy! - súgtam neki.
Tovább vágtázott. Egészen a házunkig, majd előtte állt meg. Annyira boldog volt, hogy mikor leugrottam a hátáról, vidáman bakolt egy nagyot, majd ágaskodott és a fejét megrázva rúgott első lábaival a levegőbe, miközben róla is hullott az esővíz. Olyan volt, mint egy játékos kiscsikó. Én párja voltam ebben és ujjongtam hozzá. Majd megindult vágtában. Én utána szaladtam, majd megállt. A hátára ugrottam és a hegy felé kezdett vágtázni. Én még láttam a házból kijövő családtagjaimat. Rájuk mosolyogtam, majd az egyik kezemet a magasba nyújtva kiabáltam egyet. Annyira szabadnak éreztem magam! Alkony, pedig gyorsan vágtázott, fel a hegyre. Mikor felértünk a tetejére, oda, ahol eddig szomorkodtam, mosolyogva pillantottam körbe. Mindent láttam. Én sikítottam egyet. Alkony olyan vidáman nézett, mintha mosolyogna, majd izgatottan nyerített. Mindössze egy percet töltöttünk a hegy tetején, mert utána Alkonnyal vágtáztunk vissza a házhoz. Mikor visszaértünk, mosolyogva ugrottam le a hátáról. A sárba csobbant a talpam, de nem érdekelt. Alkony megrázta magát, mire Én is a fejem.
- Gyere egyetlenem! - hívtam magamhoz.
Átöleltem a nyakát, majd megpusziltam a fejét.
- Mindig te leszel az első! - mosolyogtam rá, majd elindult az erdő felé Én, pedig a ház felé.
Én az ajtó előtt álltam meg, míg Ő az erdő szélén.
- Szeretlek! - kiabáltam neki.
Ő, csak boldogan nyerített, majd elvágtázott. Én elnevettem magam, majd beléptem a házba.
- Annyira édesek vagytok! - ölelt magához Mama.
- Mama, olyan büszke vagyok rá! - mosolyogtam rá.
- Én meg rád! - hallottam nagypapám öreges hangját, majd magához ölelt.
- Aztán, már nagymama szeretnék lenni! - mosolygott Anya.
- Később! - mondtuk egyszerre Colin-nal.
- Jól van, te menj haza, mert anyukád már hívott te, pedig azonnal menj el zuhanyozni! - mutatott először Colin-ra, majd rám Apa.
- Majd holnap! - mosolygott rám, majd megölelt.
- Mi már csak az esküvőn találkozunk! - vázoltam magamnak a helyzetet.
- Bizony! - mosolygott.- Oké, akkor szeretlek! - mosolyogtam rá, majd hosszú csókkal köszöntünk el egymástól.
- Akkor Én is! - nevetett, majd kiment.
Felszaladtam, majd lezuhanyoztam. Cseppet sem fáztam, de nem mehetek betegen az esküvőmre! Mikor készen lettem, a pizsamámat kerestem, de nem találtam. Végül az egyik régi, kedvenc pizsamámat találtam meg. Mikor kiléptem a szobámból, a kutyáimmal folytattam az utat a konyhába. Elvettem egy tábla csokit, majd felosztottam, hogy Málna, Barney és Richard is tudjon enni. Mikor megettük, tovább ültünk a kanapén.
- Kicsim, nem eszel valami normálisat? - kérdezte Anya.
- Nem! - mondtam mosolyogva.
- Tessék Angyalkám! - adott a kezembe egy kockát a kedvenc csokimból Papa.
- Köszönöm! - öleltem magamhoz, majd megpusziltam és megettem a csokim.
- Holnap akkor mivel kezdesz? - kérdezte Apa.
- Reggelizek, adok enni Barneynak és Málnának, meg Richardnak és megnézem Alkonyt! - mosolyogtam rá.
- Tényleg, Én hol leszek holnap? - kérdezte Richard.
- Ha csöndben maradsz, eljöhetsz! - mosolyogtam rá.
- Lakat a csőrömön! - ült a hasamra.
A két kutya az ölembe feküdtek, majd Én a papám vállára dőlve néztem tovább a tv-t.
- Izgulsz Kicsim? - ült mellém Mama.
- Igen, egy kicsit. - mosolyogtam rá.
- Nem kell! - mosolygott Anya.
- Te reggel felkeltél és hánytál, tehát te ne magyarázz! - nevetett Mama.
- Tényleg? - néztem Mamára.
- Igen, meséljek még ilyeneket? - kérdezte mosolyogva.
- Igen! - bólogattam.
- Mikor megtudta, hogy terhes Lolával, teljesen bepánikolt, hogy mi lesz most! - nevetett Papa.
- Egy nappal a születésed előtt, azon aggódott, hogy majd jó tesók lesztek-e! - nevetett Apa.
- Oké, elég! - mondta Anya.
- Apád sem volt túl jól! - nevetett Papa.
Minden figyelmemet a nagyszüleimnek szenteltem, akik arról meséltek, milyen volt, mikor Anya és Apa bénáztak újdonsült szülőként, vagy az esküvőjük előtt.
- De ne aggódj, neked már nem hagyjuk, hogy elkövesd ezeket a hibákat! - mosolygott rám Anya.
- Oké, ennek örülök! - nevettem.
- De anyád még az esküvője előtt 3 nappal tanult meg rendesen járni olyan nagy ruhában és magassarkúban. Előtte hatalmasakat esett, mert vagy kibicsaklott a lába, vagy összetaposta a szoknyáját! - mosolygott Mama.
Egészen késő estig hallgattam a régi vicces családi történeteket.
- Sarah, most már menj aludni, mert nem lehetsz fáradt holnap! - mondta Mama.
- Oké. - bólintottam. - Barney, Málna, Richard gyertek! - szóltam, mire a madár a vállamra ült a kutyák, pedig felrohantak.
Felmásztam az ágyamra, majd mosolyogva aludtam el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése