Reggel szokásosan két kutya keltett.
- Hagyjatok! Louist keltsétek! - mondtam.
- Louis ébren van! - ölelt át hátulról.
- Ez esetben is hagyjatok! - mondtam.
- Hívtak. - mondta Louis.
- Megnézem. - mosolyogtam és felültem.
Lola volt. Gyorsan visszahívtam.
- Szia! - mondtam vidáman.
- Szia! Nagyon zavarok? Éppen egy családi reggeli közepén vagy? - kérdezte.
- Nem, most ébredtem! - mondtam.
- Tényleg, hogy is gondoltam, hogy te ébren vagy! - mondta.
- Miért, baj van? - kérdeztem.
- Itthon vagyok. - mondta.
- Mi majd holnap megyünk. - mondtam.
- Oké, nem akartalak felhívni, mert ismerlek és valószínű, hogy ahogy csak tudsz, ide rohannál! - mondta.
- Tehát baj van! - ugrottam fel az ágyról.
- Igen, de nem nagy. Maradj Doncasterben! - mondta.
- Lola, mond már légyszíves! - mondta idegesen.
- Újra megjelentek a farkasok. - mondta.
- Úr isten! Le kell tennem! - mondtam és már elhúztam a piros gombot.
Az arcomat a kezembe temettem.
- Minden rendben? - kérdezte Louis és megsimogatta a hátam.
Megráztam a fejem.
- Baj van otthon. - mondtam és már folytak a könnyeim.
- Szeretnél hazamenni? - kérdezte.
- Tudom, hogy hiányzik a családod! - mondtam.
- De nem baj! Tudom, hogy baj van, látom rajtad, hogy legszívesebben már rég úton lennél! - mondta, majd ahogy leült az ágyára az ölébe húzott.
- Louis, maradj nyugodtan, de nekem muszáj hazamennem. - mondtam.
- Megyek veled! Reggelizünk és indulunk! - mondta és lecsókolta az arcomról a könnycseppet.- Biztos? - kérdeztem.
- Egész biztos! - mosolyodott el.
Gyorsan megmosakodtunk, majd felöltöztünk. Elég cuki lett a ruhám.
- De édes vagy! - ölelt magához Lou.
- Hasonlítok rád! - nevettem.
- Nincs zokni és kantáros szoknya! - mosolygott.
Lementünk. Nagy mosollyal fogadtak minket.
- Jó reggelt! - mondtuk egyszerre Louisval.
- Anya, ma megyünk Sarahékhoz. - mondta Louis.
- Rendben drágáim, de van valami baj? - kérdezte.
- Igen, de megpróbálom megoldani. - mondtam.
Reggeli alatt, még jó kedvünk volt a lányok miatt. Összepakoltunk és a táskáinkat beraktuk a csomagtartóba. Mindenki kijött elköszönni.
- Vigyázz magadra drágám! - ölelt magához Dan.
- Most már ideje lenne! - tette hozzá Louis.
Megöleltem Dant hatalmas mosollyal.
- Megígéred, hogy jössz még? - kérdezte Daisy.
- Ígérem! - mosolyogtam és megöleltem az ikreket.
- Vigyázz Louisra! - ölelt magához szorosan Lottie.
- Meglesz! - mosolyogtam.
- Mindig ilyen ügyesen játszd ki! - nevetett Fizzy és megölelt.
- Menni fog! - nevettem.
- Angyalom, vigyázz magadra és ügyesen meg fogod oldani! Tudom! - simogatta ölelés közben a hajam Jay.
- Remélem. - mondtam és potyogni kezdtek a könnyeim.
- Tudom! Nagyon ügyes, okos lány vagy! Bármiben tudunk segíteni, csak szólj! - mosolygott.
Louist is agyon ölelgették, majd beköltöztettük az állatokat és Én is beültem Lou mellé.
- Sajnálom! - mondtam.
- Ha menni kell, megyek veled! - mosolygott.
- Nagyon édesek vagytok, de indulhatnánk! - puffogott Richard.
Az úton végig aludtam. Arra ébredtem, hogy állunk. Louis idegesen fogja a fejét.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Megálltunk! - mondta. - Én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere! - mondta idegesen.
- Megnézném mi a baj, de innen látom, hogy nem tankoltál! - kuncogtam.
- Sajnálom! - mondta.
- Várj! - mondtam és kiszálltam.
Körülnéztem. Rögtön tudtam, hogy merre is vagyunk. A mi legelőnk kerítése mellett.
- Louis, nem vagy szerencsétlen! Sőt! Imádlak! - mosolyogtam.
Kiszállt, majd mellém lépett.
- Miért is? - kérdezte.
- Mindjárt meglátod! - mosolyogtam.
Kivettem a két kutyát és Richardot Louis vállára parancsoltam.
- Gyere! - intettem, miközben átmásztam a kerítésen.
A két kutya alul átbújt, míg Richard átrepült Lou, pedig átmászott.
- Igen, egy puszta! Nagyon szerencsés vagyok! - mondta.
- Várj! - mosolyogtam.
Füttyentettem egyet, majd először semmi hang, de aztán hallottam a megszokott patadobogást.
- Hallod? - kérdeztem mosolyogva hátra fordulva.
- Nem. - mondta.
- Zárj ki minden külső tényezőt, ne légy ideges! Halld a csöndet! A madarak hangját is zárd ki! - mosolyogtam mögé léptem.
- Lódobogás. - mondta, mire elmosolyodtam.
Már közelebbről hallottuk, majd az előttünk lévő mindent takaró reggeli ködből kirajzolódott a lovam vágtázó alakja. Egy méterrel előttem állt meg bizalmatlanul nézett.
- Alkony, Én vagyok! - mondtam és közelebb léptem, mire Ő is, de fél füllel Louist figyelte.Óvatosan az orrához érintettem a kezem, mint gyerekkoromban, mikor a ménesből választottam.
- Semmi baj! - suttogtam mosolyogva, majd egyre feljebb haladtam a fején. - Nem fog bántani! Rám figyelj! - suttogtam neki és már a nyakát öleltem.
Megnyugodott és teljesen rám figyelt.
- Jól van! - mosolyodtam el és belepusziltam a sörényébe.
Elmosolyodtam, majd hátrébb léptem.
- Louis, Ő Alkony. - mosolyogtam.
- A lovad? - kérdezte.
- Nem, elég szabad személyiség! - mosolyogtam. - Ezért van mindig kint a legelőn! - mosolyogtam rá és biztató mosollyal kísérve megfogtam a kezét.
Elléptem Louis mellől, majd Alkony egész testét végig simogattam.
- Jól van, semmi bajod! - pusziltam meg a nyakát. - Gyere Louis! - nyújtottam neki a kezem.
Louis megfogta a kezem és mellém állt. Megfogtam Louis kezét és Alkony orrához érintettem óvatosan. Lassan szaglászni kezdte. Nyugodtan és egy cseppet sem idegesen.
- Érzed, ahogy lassan a lehelete a kezedet éri? - kérdeztem suttogva.
- Igen. - suttogta Lou.
- Nyugodt, nem gyorsan veszi a levegőt, lassan szuszog! Nem fél tőled! - mosolyodtam el. - Most óvatosan vezesd fel a kezed, lassan a fejére és simítsd végig, majd térj át a nyakára, az oldalára, majd megkerülve, a másik oldalát is simogasd végig, de ne emeld el tőle a kezed. - mondtam.
Louis lassan csinálta. Én mosolyogva néztem. Louis óvatos volt, nehogy valami rosszat csináljon, miközben Alkony csak rá figyelt. Ahogy simogatta tovább és haladt, úgy kezdett bízni benne. Mikor Lou végzett, Alkony önszántából lépett oda hozzá és fejét a mellkasának döntötte.
- Bízik bennem? - kérdezte.
- Igen, nem bántottad és érzi, hogy nem is fogod. - mosolyogtam.
Mosolyogva léptem melléjük.
- Most, pedig szépen felülünk! - mosolyogtam.
- De nincs rajta nyereg, se kantár! - mondta Louis.
- Neked adta bizalmát, most te jössz! - mosolyodtam el. - Nem csinál semmi rosszat majd, egyszerűen a parancsokat, amiket majd adok neki. - mosolyogtam és megpusziltam a homlokát. - Okos.
- Rendben, de nem fogok leesni? - kérdezte.
- Nem. Estem már róla, nagyon régen, de megbízom benne, ahogy Ő bennem. Most Ő bízik meg benned, te is bízz benne! - mosolyogtam.
Felugrottam a hátára, majd segítettem Louisnak.
- Biztos jó ötlet? - kérdezte.
- Csak bízz bennünk! - mosolyodtam el.
Megfogtam a két kezét és a derekam köré vezettem. Ő átkarolt.
- Barney, Málna gyertek! - mondtam.
Először, csak lépésbe indultunk, el, de utána beugrattam Alkonyt vágtába. Nagyon jó volt újra a hátán ülni. Élveztem.
- Próbáld követni a mozgását! - mosolyogtam Louisra.
Követte az utasításom és sokkal kényelmesebben érezte magát, amit az ülésén is észre lehetett venni.
- Adtam volna neked másik lovat, de Loláé nem jött, tehát vagy lovagol, vagy vele van. - mosolyogtam.
Mikor kicsit közelebb értünk, már látni lehetett a házunkat. Barney és Málna bírta a tempót.
- Az ott a házunk! - mutattam.
- Jó nagy! - mondta.
Pár perc múlva megérkeztünk. Kint állt Anya, Lola és Mama.
- Te hogy kerültél ide? - kérdezte hatalmas mosollyal Anya.
- Hosszú történet, nem most mesélem el! - legyintettem.
Louis lehuppant mögülem.
- Anya és Mama Ő Louis, a barátom! - mutattam be.
- Szia! Nagyon örülök, hogy megismerhetlek! - ölelte meg anya. - Hívj csak Alicenek. - mosolygott rá.
- Én is nagyon örülök! - mosolygott Louis.
- Én láttalak már! - ölelte meg Mama.
- Neked nincs kedved leszállni? - kérdezte Anya.
- De, persze! - mondtam, de előtte felálltam Alkony hátán.
- Csak előtte gizdázik a pasija előtt! - mondta nevetve Lola.
- Pontosan! - mosolyogtam és megigazítottam a szoknyám.
- Vége a gyereknapnak! - mondta Anya.
Louis mellém lépett, majd miközben leugrottam elkapott.
- Köszönöm uram! - nevetettem.
- Nincs mit hölgyem! - mondta és letett.
Odaszaladtam Anyához és Mamával együtt megöleltem őket.
- Hogy nézel ki?! - nézegetett Anya. - Tiszta kosz vagy! - mondta.
- Nem Én tehetek róla, hogy nem mossátok le a lovam! - mondta vállrántva.
- Kik ők? - mutatott Anya a kutyákra és Richardra.
- Málna, Barney és Richard. - mutogattam végig.
- Édesek. - mosolygott.
- Merre van Zayn? - kérdezte Lolát.
- Alszik. - nevetett Mama. - A nővéred elvitte túrázni és szegény rendesen kifáradt! - mondta.
- Igen. - mosolygott Lola.
- Bár, ki tudja mitől fáradt ki! - nevetett Mama.
- Mama! - szólt rá Lola, mire mind csak nevettünk.
- Anya, hol vannak a ruháim? - kérdeztem.
- Mondjuk a szobádban? - kérdezett vissza.
- Oké. - mosolyogtam.
Louis megfogta a kezem, majd bementünk. Felmentünk a lépcsőn és benyitottam a szobámba.
- Itt aludtunk Lolával. - mosolyogtam.
- Egy szobátok volt? - kérdezte.
- Igen. - nevettem.
Gyorsan előkaptam egy lovas ruhát, majd átöltöztem. Louis ezt hatalmas mosollyal figyelte.
- Mi lenne, ha Én is kifárasztanálak egy túrával? - kérdeztem.
- A mamád elmélete is szimpatikus! - mondta, mire felnevettem.
- Keresünk neked egy lovat! - mosolyogtam.
- Oké. - mosolygott.
Lementünk, majd rögtön Alkonyhoz léptem.
- Anya, megyünk mi is túrázni. - mosolyogtam.
- Rendben, de vigyázzatok magatokra! - mondta.
- Oké! - mondtam. - Málna, Barney és Charlie a tiétek addig! - mondtam.Louis megfogta a kezem, majd megindultunk az istálló felé.
- Alkony, hol vagy? - kiabáltam, mire mellém ügetett.
Elmosolyodtunk.
- Ők itt akik bent vannak, közülük választunk! - mosolyogtam.
Megálltam az első boxnál.
- Ő itt Fény! - mutattam be.
Tovább léptem, majd megláttam a "kedvenceim".
- Ők itt a bajod testvérek, Boci, Ragyogás és Csoki. Nagyon szépek, de folyamatosan összekapnak és nem a legokosabbak. - mondtam.- Tényleg gyönyörűek! - mosolygott.
- Mindenen képesek összeveszni. - forgattam a szemem.
Elérkeztünk régi kedvencemhez, még Alkony előtt. Mint mindig most is gyönyörű volt és szépen álldogált a helyén. Rajta versenyzett Lola, mikor kicsik voltunk és Én is sokat ültem rajta, de nem annyit, mint Ő.- Ez a gyönyörűség, pedig Fagyott Hegycsúcs! - mosolyogtam. - Nagyon okos, régen vele versenyzett Lolusz. Szeretik egymást Alkonnyal. - mosolyogtam.
- Őt választom! - vágta rá Lou.
- Oké, akkor gyere! - mondtam.
A nyergesben odaadtam neki a nyergét és a kantárját. Én, pedig követtem.
- Gyere! - mondtam, mikor beléptem a boxba.
Megtanítottam Louist nyergelni és kantározni.
- Most gyere, felnyergeljük Alkonyt és indulunk! - mosolyogtam.
Louis vezette maga mellett Fagyott Hegycsúcsot. Én sokkal gyorsabban megvoltam. Felültünk, majd egymás mellett lovagolva indultunk útnak. Belovagoltuk a legelőt, az erdőt és megmutattam az erdő közepén lévő tavat is. Utána mentünk haza, már este. Pont belefutottunk az egyik lovászba.
- Alkony mehet a legelőre, Hegycsúcs a helyére! - adtam oda neki a két lovat.
- Rendben. - mondta és elvitte őket.
Mi bementünk a házba. Éppen beléptem volna a nappalioba, mikor anya utánam kiabált.
- Ugye nem akarsz a lovas csizmádban a szőnyegre lépni? - kiabálta, mikor már éppen ráléptem volna.
- Eszemben sincs! - kiabáltam, majd gyorsan lerúgtam a lábamról és a szoba közepén akartam hagyni.
- És nem akarod a szoba közepén hagyni?! - kiabált, mire Louis felnevetett.
- Mégis hol vagy?! Látsz? - kiabáltam, miközben a helyére raktam a cipőm.
- Lelki szemeimmel! - nevetett.
Felszaladtam, majd benyitottam.
- Emeletes ágyatok van? - kérdezte Louis mosolyogva.
- Igen és, ha jól látom alul aludt a nővérem.- mondtam és felcsimpaszkodtam a felső részhez. - Igen. - mosolyogtam.
- Elférünk ketten? - kérdezte.
- Ne aggódj! - legyintettem. - Kiskoromban Alkonyt felhoztam ide, mikor csikó volt! - nevettem. - Egy Louis simán befér! - nevettem.
- Rendben, csak nehogy lelökjelek! - mondta és hátulról átölelt.
- Ne félj, akkor biztos lehetsz benne, hogy visszamászom! - nevettem.
- Nem fogunk ráesni a nővéredre és Zaynre? - kérdezte.
- Nem, kiskorunkban Én szakadtam le ágyastól, egyenesen Sarahra! - nevetett Lola, aki most jött be.
- Hogyan? - nevetett Zayn.
- Fogalmam sincs! - mondta nevetve Lola.
- Azt hittem, hogy csak anyáéknak nem mondjuk el! - mondtam.
- Én meg azt, hogy senkinek! - mondta.
- Ki vele! - mondta Zayn.
- Mindketten tudjuk, hogyan esett rám! Az akkori barátja aludt vele fent és nem éppen aludni akart! És Én, pedig alattuk végeztem. - mondtam nevetve.
- Ráadásul titokban volt itt a srác, tehát majdnem lebuktunk! - nevetett Lola.
- Nem buktatok le?! Hogyan? - kérdezte Louis.
- Felkeltünk, kidobáltuk a romokat, majd Én elvonultam az istállóba és ott aludtam. - nevettem. - Amúgy nagyon kényelmes volt! Mikor valamelyik ló beteg, Én akkor is kint aludtam. Ha Alkony beteg, akkor is haza jövök, ha csak valami kisebb baja van. Ha a többi ló, akkor csak akkor, ha Álomról van szó és Lola nem tud, vagy ha nem csak valami kis bajuk van. - mondtam.
- Jó, de te önszántadból is aludtál már az istállóban! - mondta Lola.
- Az más! Megnyugtató! Szuszognak a fülembe, néha-néha valamelyik ló felébred, nyihog egyet, vagy eszik esetleg iszik egy kicsit, majd tovább alszik. - mosolyogtam.
- Gondolom, hogy soha életedben nem ejtettél meg egy éjjeli túrát sem! - forgatta a szemét Lola.
- Nem, de te tartottál már túrát az istállóban az egyik barátodnak! - nevettem.
- Nem igaz! - mondta.
- Hallottam! - nevettem.
- Neked fura a hallásod! - mondta.
- Felismertem a hangod! - nevettem.
- Inkább menj fürdeni! - mondta.
- Ó, nem is zavarok! - nevettem.
- Csak vigyázz, még belefojthatlak a kádba! - mondta.
- Majd fürdés közben megírom a végrendeletem! - mosolyogtam. - Mindent a kutyákra hagyok! - nevettem.
- Ezt gondold át! - mondta Richard.
- Meg rá! - mutattam a vállára.
- Jobban hangzik! - mondta és felült az ágyamra.
- Nem jöttök csinálni valamit? - kérdeztem.
- Mit? - kérdezte Lola.
- Nem tudom, lovagolni? - kérdeztem.
- Merre? - kérdezte Lola.
- Messzire! - mosolyodtam el. - A ménest nézzük meg! - mosolyogtam.
- Rendben, akkor készülődj! - mondta.
- Az Én nyergesemnél találkozunk. - mondtam, majd Louis kezét fogva leszaladtunk.
Kiléptünk a házból, majd elmosolyodtam. Álom éppen ott legelt.
- Itt hagyott a nővérem? Te szegény! - mondtam, odamentem és megsimogattam.
Tovább mentünk.
- Az Én nyergesem elég messze van innen, de semmi gáz! - legyintettem majd füttyentettem.
Alkony odavágtázott.
- Mi van baba?! - pusziltam meg az orrát.
- Megint ketten? - kérdezte Lou.
- Nem, te Hegycsúcson maradsz, ha az jó? - mondtam.
- Tökéletes! - mosolygott.
Felnyergeltük Hegycsúcsot, majd Én felugrottam Alkonyra.
- Arra van! - mutattam az irányba.
Lovon, csak 5 perc volt odaérni.
- Ez az? - mutatott a házikóra.
- Igen. - mosolyogtam, mire leszálltunk.
Nehezen kinyitottam.
- Itt kéne lennie a cuccoknak! - mondtam és turkáltam a szekrényben.
Mikor megtaláltam mindent, amire szükségem volt, felnyergeltük Alkonyt és lóra ültünk. Pont, ahogy elindultunk volna vissza Loláékhoz, akkor ügettek oda.
- Nem vagyunk lassúak! - mosolygott Zayn.
- Majd meglátjuk! - nevettem.
- Nem vágtázhatsz előre! - mondta Lola.
- Jó! - forgattam a szemem.
Egészen ellovagoltunk a hatalmas rétig, ami úgy három erdővel van odébb és ott találtuk a legelésző ménest és a többi lovat, akik ki voltak engedve.- Kit látnak szemeim! - nevettem.
- Ne! - fogta a fejét Lola.
- Látjátok azt a gömböt?! Ő Artúr! Utálatos, harap és egy ideig Én vigyáztam rá! - forgattam a szemem.
- Gondolom, legalább annyira szereted, mint Ő téged! - nevetett Louis.
- Persze, imádom! - mondtam és lepattantam Alkonyról.
- Adok egy lovat! - dobtam oda Alkony kantárját Lolának, aki elkapta. - Szia! Látom nagyon boldog vagy, hogy láthatod a képem! - mondta Artúrnak, aki rögtön sunyított és meg akart csípni.
- Hát, ha bekeményítesz, Én is! - mondtam és felugrottam a hátára.
Beugrattam vágtába, majd pár kör után, amit Ő is élvezett, leszálltam és hagytam, hagy menjen.
- Na, ne lássalak! - mondtam Artúrnak és visszakapva Alkony kantárját felültem rá.
- Ilyen dögöt! - rázta a fejét Lola.
- Utálatos! - mondtam és megindultunk előre.
- A tóhoz megyünk? - kérdezte Lola.
- Igen. - mosolyogtam.
Mikor odaértünk, leszálltunk és leültünk a fűbe. Én teljesen leszereltem Alkonyt, majd hagytam egy kicsit bóklászni.
- Ne menj messzire! - mondtam, miközben puszit nyomtam az orrára.
- Nem fog, örül, hogy hazajött a gazdája! - mosolygott Lola.
- Ja, végre gyereknap van! - mondtam és Louis öléből felugrottam.
- Hova mész? - kérdezte Louis.
Én nem válaszoltam, csak nevettem.
- Már látom! - fogta a fejét Lola.
Felugrottam Alkonyra, majd belevágtattam a tóba, ami miatt mindenki vizes lett.
- Na, hazaérkezett! - törölte le az arcáról a vizet Lola.
Alkony prüszkölt egyet, majd szórakozottan ledobott a hátáról, hogy vízben legyek. Ez régi játéka volt.
- Á, tehát ez most kihívás! - mosolyogtam, majd kicsit lefröcsköltem.
Én is kaptam egy fröcskölést, ami kicsi volt, de nagyobb, mint az enyém.
- Igen?! - mondtam nevetve és nagyobbat fröcsköltem.
Alkony kecses mozdulattal beborított vízzel, úgy, hogy teljesen vizes lettem és csöpögött belőlem.
- Ó fiam, de szeretlek! - nevettem.
Szórakozottan nyerített egy hangosat, miközben megrázta a fejét. Elkezdtem beljebb oda, ahol nem ér le a lábam Alkony, pedig mellettem lépett. Mikor gyorsítottam ügetni kezdett. Belekapaszkodtam a nyakába, majd felugrottam rá. Hátra néztem, ahol mindenki nevetett. "Véletlenül" arra mentünk és mindenki totál vizes lett.
- Senki sem csatlakozik? - kérdeztem.
Mind megrázták a fejüket.
- Ha csinálok valami hülyeséget bejössz?! - mondtam Lounak.
- Legyen! - adta be a derekát.
Én belovagoltam a tó mély részére, majd megállítottam Alkonyt. Felálltam a hátán, majd oldalra kitettem a két karom. Csettegtem neki, mire elindult előre ügetésben Én, pedig a vízbe estem.
- Gyere vissza! - mondtam, majd mikor visszaért felültem rá.
Lola megfogta Hegycsúcsot, majd Louis felült mögém.
- Van valami terved, ugye? - kérdezte Louis.
- Nekem semmi! - mosolyogtam.
Alkony megint játszani kezdett és mi ketten a vízben kötöttünk ki, majd egyszerre kezdtük fröcskölni, de így is legyőzött minket. Vizesen indultunk vissza. Én a cuccokat a nyergesemben hagytam, Alkonyt, pedig hagytam útjára menni, ezért Louis elé ültem. Mikor hazaértünk, az összes lovat elvette a lovász, majd bementünk a házba. A csizmámat a megfelelő helyen hagytam, majd vizesen csattogtunk föl.
- Kitalálom! Sarah és a tó, meg persze a lova! - szólt utánunk anya.
Egyszerre kiabáltunk vissza egy "Igen"-t. Felmentünk, majd először Én foglaltam el a fürdőt, utánam Lola, majd Zayn és Louis. Közben Én, már fent az ágyamban ücsörögtem és az elcsórt távirányítót nyomkodtam.
- Semmi izgalmas nincs! - háborogtam.
- Jobb lenne, ha nem ugrálnál, mert félek! - nevetett Zayn.
- Mi lesz, ha feljön Lou? - kérdeztem nevetve.
- Ránk szakadtok! - mondta Lola.
- Nem fogunk! - mondta Louis, miközben felmászott mellém.
- Enni kéne valamit! - mondtam és Tommon átmászva lemásztam.
- Ez elég Niall volt! - nevetett Lou.
- Igen, de mit lehet tenni, ha ilyen sokat van vele az ember! - nevettem, majd mezítláb indultam útnak.
Mikor leértem a konyhába, mosolyogva vettem észre, hogy Anya süt.
- Mi készül? - kérdeztem mosolyogva.
- Csokis süti, tettem neked félre egy tál csokit! - mondtam és elém rakta.
- Imádlak! - mosolyogtam, majd evőkanállal kezdtem enni az olvadt édességet.
- Csoki leves, csoki főzelékkel? - nevetett Zayn.
- Kóstold meg! - nyomtam a szájába egy nagy kanállal.
Ízlelgette, majd elvigyorodott.
- Nem is rossz! - mosolygott, majd levágódott mellém.
- Ne már, te is ilyen leszel? - kérdezte Lou.
- Te is kóstold meg! - mondtam, majd belemártottam az ujjam és Louis szájába nyomtam.
Hümmögés közben lenyalt az ujjamról.
- Van eszed! - mosolygott.
- Tudom! - mosolyogtam.
- Lola! - kiabáltam.
- Nem csatlakozom az őrült társasághoz! - rázta a fejét.
- Persze! - bólogattam nevetve, majd a szájába nyomtam a kanalat.
Megette.
- Én már ettem ilyet, nem egyszer! Egyébként hányan ettünk egy kanállal? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Csak a leprás húgod evett belőle és a lepráid, te megafinnyás! - mondtam és rányújtottam a nyelvem.
- Srácok, Én megyek! El kell intéznem valamit. - mondta anya, ledobta a kötényt és szaladt a cipőjéért.
Elszaladt.
- Tehát, ki eszik? - kérdeztem.
- Én! - mondta egyszerre a két fiú.
Hoztam még két kanalat, majd közéjük ültem és kanalaztuk.
- Komolyan? - kérdezte a fejét fogva Lola.
- Igen! - mondtuk egyszerre hárman.
Megettük, majd felvonultunk. Fogat mostunk, majd álmosan feküdtünk be az ágyba. Bekapcsoltuk a tv-t, de semmit nem lehetett hallani, mert a kutyáim sírtak.
- Babáim, nem tudtok ide feljönni! - mondtam nekik.
- Gyertek! - hívta őket magához Lola.- Köszönöm! - dobtam puszit neki.
Loláékhoz bebújtak, majd néztük a tv-t. Mikor elálmosodtunk, Én felmásztam Louis hátára, aki elmosolyodott. Beletúrtam a hajába, majd összeborzoltam.
- Ezt most muszáj volt? - motyogta.
- Édes vagy, mikor reggel össze-vissza áll a hajacskád! - kuncogtam.
- Örülök neki, hogy szereted! - mosolygott.
- Jó éjszakát! - pusziltam bele a fülébe.
- Jó éjszakát! Szeretlek! - mosolygott.
- Én is! - mondtam és megint megpusziltam a fülét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése