32. rész

Sziasztok! Szomorú hírem van. Holnap elutazom és szinte egész őszi szünetben nem leszek otthon, tehát valószínű, hogy nem lesz rész, de minden erőmmel azon leszek, hogy valahonnan varázsoljak netet, mert imádlak titeket és ezt a blogot írni! Remélem, hogy nem hagytok el kedves olvasóim, akiket mindennél jobban szeretek! <3 Ahogy tudok, hozok részt ;)
Reggel a két kutya ébresztett. Enni és inni adtam nekik, majd kiengedtem őket a kertbe. Fél órát játszottak. Néha én is csatlakoztam. Mire bementünk, csak Roxy és Becky voltak itthon. Becky már lázasan pakolt és rohangált össze-vissza.
-      Becky, nyugi! - fogtam meg a vállánál. - Nyugi! Nem fog megenni Niall családja, max Niall! - mondtam, mire elnevette magát. - Jó lesz! Senki nem fog utálni, nyugodj meg, gondold át, hogy miket raktál be és amit nem, de vinni akarsz, szedd össze! - mosolyogtam és megöleltem.
-       Segítesz? - kérdezte, mire elmosolyodtam.
-       Persze! - mosolyogtam.
Felmentünk, majd egy ideig csöndben pakoltunk, majd Becky újra ideges lett.
-       Mi lesz, ha nem leszek szimpatikus?! - kérdezte idegesen.
-       Az leszel! Te olyan vagy, mint egy dobozos kóla, amit felráztak és kinyitottak! Imádni fognak! - mosolyogtam és megsimogattam.
-       De nem mindig vagyok olyan kedves! - mondta.
-       De igen, mindig! - mosolyogtam.
-       Jól van, de akkor még jobban utálnának, ha késünk, tehát menjünk! - mosolygott.
Éppen lefelé tartottunk a lépcsőn, mikor ismerős hangot hallottam, de még nem láttam a személyt.
-       De láttam, mielőtt megkérdeznéd! Éppen Sarah és segít Beckynek pakolni! - mondta Roxy.
-       Menj előre! - engedett maga elé a lépcsőn Becky.
Én előre mentem, majd megpillantottam Lout.
-       Nem, már itt van! - ugrottam elé.
-       Még mindig ne ugrálj! - mondta, de mosolygott és a fenekem alá nyúlva megemelt.
-       Jól van, de ismersz! - mosolyogtam a karjaiban.
-       Persze! - mondta és megpuszilt.
-       Louis, mond, hogy Niall szülei nem esznek meg! - mondta Becky.
-       Dehogy! Egyszer mind elmentünk haza, de Én elmentem mindenkihez. Először, csak beállítottam a Horan rezidenciára! Még úgy sem haragudtak rám! - legyintett.
-       Oké, de nekem rohannom kell! - szaladt ki a táskájával.
Nevetve megráztam a fejem.
-       Néha olyan, mintha Niallt látnám! - nevettem.
-       Igen. - nevetett Roxy.
-       Te mikor mész Holmes Chapelbe? - kérdezte Louis.
-       Elvileg éjjel indulunk, mert Hazzának dolga van! - mondta.
-       Én mikor megyek Doncasterbe? - kérdeztem Tommot.
-       Ma és ahogy segítettem összepakolni, indulunk! - mosolygott.
-       Benne vagyok! - mosolyogtam.
-       Téged itt hagyjunk? - kérdeztem.
-       Elleszek! - legyintett Roxy és elvágódott a kanapén.
Elkezdtünk pakolni, de nem a bőröndömbe, hanem egy sima táskába.
-       Ezt megnézném rajtad! - mondta, miközben kivett egy fekete, csipkés tangát a fiókomból.
-       Louis! - szóltam rá és elvettem. - Még lehet rá esélyed! - mosolyodtam el és beraktam a táskába.
-       Ó, ennek igazán örülök! - mosolygott.
Fél óra alatt készen lettünk, majd Louis kényelmes autójába ültünk.
-       Annyit mondj, hogy nem esz meg a családod! - mondtam.
-       Imádni fognak! Már a kutyák és a madár miatt is! - mosolygott.
Az úton végig aludtam. Louis keltett föl Egy gyönyörű házban laknak. Mosolyogva szálltam ki és vettem volna ki a táskám, de Lou elvette.
-        Még mindig nincs szükség arra, hogy mindentől megvédj! - mosolyogtam.
-        De Én szeretnélek! - mondta és átkarolt, miközben a hajamba puszilt.
Hirtelen nyílt az ajtó, majd Louisra négy lány tapadt. Johannah mosolyogva nézett.
-       Szia! Te lehetsz Sarah! - mosolygott. - És Rebel is! - mondta.
-       Igen. - mosolyogtam.
-       Örvendek! - mondta és megölelt.
-       Én is! - mosolyogtam.
Mikor elengedett, ámuldozva néztem.
-       Mi az, van valami baj? - kérdezte.
-       Nem semmi, csak maga gyönyörű! - mosolyogtam.
-       Nyugodtan tegezz! És köszönöm, te is gyönyörű vagy! Rengeteget hallottam rólad! - mosolygott.
-       Lányok, Ő a barátnőm Sarah és Rebel! - mutatott be Louis.
-       Sarah, Ők itt Felicé, vagyis Fizzy, Charlott, vagyis Lottie és az ikrek Daisy és Phoebe! - mutatta be a lányokat.
-       Nagyon örülök! - mosolyogtam.
-       Mi is, rengeteget hallottunk rólad! - ölelt meg Lottie.
-       Tényleg? Ennyire sokat beszél rólam Lou? - kérdeztem és visszaöleltem Lottiet.
-       Folyamatosan! Ahányszor beszélünk! - mondta Phoebe.
-       Igen! Csak is rólad beszélt! - forgatta a szemét Fizzy.
-       Megkérdeztük, hogy vannak a fiúk, erre Boo csak, jól, egyébként voltunk bálban és Rebel annyira szép volt és bla bla! - mondta Daisy.
-       Lányok! Mondtam, hogy ez titok! - mondta Louis.
-       Lányok, szeretitek az állatokat? - kérdeztem mosolyogva.
-       Van állatod? - kérdezte kíváncsian Lottie.
-       Mondhatni, gyerekeim! - nevettem.
Louis kinyitotta a kocsi ajtót, mire a kutyák kiugrottak és odaszaladtak, majd mindenkit izgatottan szaglászni kezdtek.
-       Barney, nem ugrálsz! - szóltam rá, mire viselkedett.
Charlie borzosan repült a vállamra.
-       Helló! - mondta mindenkinek.
-       Szia! - örült neki Fizzy.
Richard Fizzy vállára szállt és elvoltak, közben bementünk a nappaliba.
-       Mondtam, hogy szeretni fognak! - puszilta meg az arcom Louis.
-       Boo, gyere egy kicsit! - hívta a konyhába Jay Louist.
-       Anya, ne már! - mondta.
-       Édes! - mosolyodtam el.
Ekkor a lépcsőn lejött Dan, Louis nevelőapja.
-       Szia! Te lehetsz az angyalnak kinéző szépség! - mosolygott.
-       Sarah és Rebel vagyok! - mutatkoztam be.
-       Dan! - mosolygott és megölelt. - Nyugodtan tegezz! - mosolygott.
-       Látom megismerkedtetek! - lépett mellénk mosolyogva Jay.
-       Gyere, megmutatom a szobánkat! - fogta meg a kezem Louis.
-       Csak csöndbe legyetek, mert Ernest és Doris alszanak! - mosolygott Jay.
Bólintottunk, majd tovább mentünk. Louis szobája nagyon édes volt. Itt ott voltak még gyerekes dolgok, de nem volt egy tipikus gyerekszoba.
-       Imádnak! A lányok legszívesebben körbe ugrálnának, de anya szólt nekik, hogy ne, mert kettesben akarunk lenni. - mondta mire elmosolyodtam.
-      Nagyon aranyosak! - mosolyogtam. - De annyira gyönyörűek! Anyukád, a húgaid, te! Mind azok vagytok! - mosolyogtam.
-      Mikor elhívott anyukám azt mondta, gyönyörű vagy és, hogy vigyázzak rád és meg ne bántsalak még egyszer! - mondta.
-      Annyira kedves anyukád! Nem hiszem el! - mosolyogtam. - Ha ismernéd az unokaöcsémet! A lehető legidegesítőbb teremtés a világon! - mondtam és megforgattam a szemem. - Ráadásul nagyon vagány és idegesít, hogy nem csapta le még senki! - mondtam idegesen.
-      Biztosan nem szörnyű! - mosolygott. - De egyébként nekem te vagy a leggyönyörűbb! - mondta és szorosan megölelt.
-      Cuki vagy Boo! - mondta huncut mosollyal.
-      Ne hívj így! Kiskoromban sem szerettem! - mondta mosolyogva.
-      Pedig cuki! - mondtam és megpusziltam.
-      Ha felkelnek, megmutatom a két legcukibb családtagot! - mosolygott.
-      Az egyik éppen ölelget! - mosolyogtam rá.
-      Engem, pedig egy földre szállt angyal! - mosolygott és megforgatott.
Nevetve dőltem Louis vállára. Felkapott az ölébe, majd lassan megcsókolt. Letett, majd benyitott Daisy.
-      Sziasztok! Anya mondta, hogy gyertek vacsorázni! - mosolygott.
-      Oké. Meg vannak még az állatok? - kérdezte Lou.
-      Igen, nagyon édesek! Nem hagyod itt őket?! - kérdezte tőlem mosolyogva.
-      Nem hinném, hogy nem rohannának utánam. - mosolyogtam.
-      Annyira szeretnek? - kérdezte, miközben már a lépcsőn mentünk le.
-      Igen, aludni sem hagynak! - mondtam mosolyogva. - Barney a legrosszabb! - nevettem.
-      Pedig nagyon jól neveltnek tűnnek. - mosolygott.
-      Csak tűnnek! - nevetett Louis. - Egyszer úgy keltett Barney, hogy rágta a fülem. - mondta, mire Daisy felnevetett.
-      Sarah, nagyon édesek! - mondta Fizzy, aki éppen Málnával játszott.
-      Csak várjátok meg, míg elkezdünk enni! - nevettem.
-      Adhatunk nekik? - kérdezte Phoebe.
-      Persze, csak előtte ültessétek le őket és ne engedjétek felugrani! - mosolyogtam.
Ekkor lejött Jay Dorisszal és Ernesttel a kezében.
-      Megfogjátok őket? - kérdezte.
-      Juj igen! - ugrottam fel örömömben.
Én Daisyt kaptam. Rögtön bohóckodni kezdtem, mire felkacagott.
-     Ne ugrándozz! - puszilta meg a fejem Lou.
-     Úgysem tudom abbahagyni! - mosolyogtam rá. - Mindig ugrálok, vagy nevetgélek, vagy táncolok, vagy énekelek, vagy beszélek, vagy lustálkodom le legsűrűbben édességgel tömöm magam és az összes körülöttem! - nevettem.
-     Tudom! És rájöttem, hogy ez miért van! - mosolygott Louis.
-     Érdekel az elméleted! - nevettem.
-     Tehát, mivel minden reggeledet édességgel kezded, ezért felpörögsz, majd kezdődik a pörgésed, amikor ugrálsz, táncolsz és énekelsz, majd mikor ebben elfáradtál lustálkodsz, majd közben elfáradsz és elalszol! Mikor felkelsz, megint valami cukrossal tömöd magad és újra pörögsz, egészen estig. Ha szerencsénk van, akkor éjjelre elmúlik a hatása! - mondta, mire felnevettem.
-     Ezeknek, semmi közük egymáshoz! Bár lehet, hogy talán egy ici-pici van. Nem minden reggelem kezdődik édességgel, csak majdnem minden! Az, pedig azért van, mert imádom az édes dolgokat! Utána pörgök, mert csak! - rántottam vállat. - Mert olyan jó! Aztán ellustulok, mert a pörgésnél, csak pihenni szeretek jobban. - mondtam mosolyogva.
-     Aha, értem! Tehát igazán összetett személyiség vagy! - nevetett Jay.
-     Igen. - mosolyogtam.
-     Tetszik ez az életmód! - mosolygott Fizzy.
A vacsora nagyon jó volt. Beszélgettünk, a két kutya és Charlie is jól lakott. Mikor végeztünk, Jaynek segítettem elmosogatni, majd mire bementünk a nappaliba, Dan és a két baba már nem volt a társaságban a két kutya kétfelé dőlve aludtak, de ügyeltek arra, hogy valakihez hozzá legyenek bújva. Charlie Fizzy ölébe aludt. Leültem Louis és Lottie közé. Barney felkapta a fejét, majd rám ugrott.
-     Mi van ráncos? - nevettem, miközben simogattam. - Aludjál vissza! - mondtam és lefektettem, de játszani kezdett a kezemmel.
A másik irányból Málna ugrott a tesójára.
-     Mit mondjak, nem vagytok alultápláltak! - dögönyöztem őket.
Játszani kezdtek, majd Barney megharapta közben valahogy Málnát, aki nyikkant egyet és átugrott Lottie ölébe.
-     Nem durvulunk! - húztam fel Barney két első mancsát a vállamra.
Hirtelen megnyalta az orrom.
-     Még mindig nagyon sötét vagy! - nevettem.
Louis kivette az ölemből, mire Barney a legjobb haverja ölében felugrott.
-     Ez most olyan "Juj, ez a haverom!" ugrás volt! - nevetett Jay.
Mind nevettünk, miközben Lou játszott vele. Charlie mérgesen emelte fel a fejét.
-     Ezek a nyálgépek sose fáradnak el?! - kérdezte mérgesen.
-     Ez a galamb sose marad csöndbe? - kérdeztem nevetve.
-     Azt hittem, a lyukas fejű szőke haverod elmagyarázta, hogy papagáj vagyok! - rázta a fejét.
-     Azt hittem, megbeszéltük, hogy ha nem viselkedsz, megsütlek! - szóltam rá.
-     Ugye tudod, hogy nem nyerhetsz? - kérdezte pimaszan.
-     Tudom, de nem szeretnék egy papagáj ellen veszíteni! - nevettem.
-     Pedig ez lesz! - szállt a fejemre. - Mert, tudod nagyon okos vagyok, ja és a cukiságomról ne is beszéljünk! - mondta, mire mindenki felnevetett.
-     És nincs önbizalom hiányod! - nevetett Lottie.
-     Azzal sose volt gondja! - nevettem.
-     De lecseréltél! Meg  vagyok haragudva! - mondta.
-     Látsz itt más papagájt? - kérdeztem értetlenül.
-     Nem! Régen Én voltam az egyetlen férfi az életedben! - mondta és az ölembe ült.
-     Nem. - nevettem.
-     Jó, de a szerelmednek hívtál! - mondta és megcsípte a hasam.
-     Aú! Most is az vagy és úgy is hívlak, csak nem figyelsz! - nevettem. - Kivéve, ha még egyszer megcsípsz! - mondtam.
-     Bocsánat! - rázta a fejét.
-     Féltékeny vagy? - nevettem rá.
-     Azért az nem! - mondta.
-    Á, dehogy! - nevettem és megpusziltam a fejét.
-    Nekem van értelme féltékenynek lennem? - kérdezte Louis.
-    Nincs! - nevettem. - Tekintve, hogy egymásra vagytok azok és közlöm, egyikőtök egy papagáj, nem nincs! - nevettem.
-    Jó, azért megkérdeztem. - nevetett.
-    De nyugtass meg, hogy egyik ráncos nyálgépet sem hívod szerelmednek! Még a borzossal megvagyok, mert tudom, hogy szebb vagyok, de ne hívj úgy, mint a két nyálast! - mondta Richard, mire felnevettünk.
-    Louis, lekörözött egy papagáj! - nevetett Jay.
-    De, a nyálasokat is így hívom! - mondtam.
-    Tényleg? Te ezt a nevet így osztogatod? Odamész az utcán egy lámpaoszlophoz és "Ó, szia szerelmem!"? - kérdezte Charlie, mire megint hangos nevetés.
-     Aludj vissza. - mondtam.
-     Nem! Adj csokit! - mondta.
-     Nem kapsz, mert nem fogsz aludni! - mondtam.
-     Gyerekek, menjetek fürdeni! - mondta Jay.
-     Oké anyu! - mondta Louis, majd megfogta a kezem és az ölébe kapva elkezdett szaladni felfelé, de leguggolt.
Én, csak nevettem.
-     Nem pont rád gondoltam, de mehetsz te is! - nevetett Jay.
-     Ugye tudod, hogy van lába? - mutatott rám Fizzy.
-     Ja, van! - mondta nevetve.
-     Jól van na! - mondta, majd hirtelen dobott rajtam egyet.
-     Lou, már semmi bajom! - mosolyogtam.
-     Semmi? - kérdezte huncut mosollyal.
-     Féljek? - kérdeztem.
-     Nem! - mondta és letett. - Verseny! - mondta és felszaladt.
-     Persze, lusta a focista ellen, ez tök fair! - nevettem.
Hirtelen mellettem termett a két segédem.
-     Barney, Málna kapjátok el Louist! - mondtam, mire elrohantak.
Nevetve felsétáltam, majd a lépcső tetején találtam Louist, akin a két kutya volt és nyalogatták.
-     Hmm, talán legközelebb okosabb leszel! - nevettem.
-     Louis, elfelejted, hogy milyen okos barátnőd van! - nevetett Phoebe.
-     Bizony! Meg, hogy te sem voltál fair! - nevetett Lottie.
-     Kell segítség? - kérdezem huncut mosollyal.
-     Igen! - mondta.
-     Ismerd el, hogy nyertem! - mosolyogtam.
-     De ez nem fair! - mondta.
-     De az Louis! - nevetett Fizzy.
-     Ne már! A bátyátok vagyok! - mondta.
-     Akkor is fair! - nevetett Daisy.
-     Jó, nyertél! - mondta a szemét forgatva.
-     Gyertek! - hívtam magamhoz a két ördögöt.
-     Még visszakapod! - mondta és hátulról megölelt.
-     Kétlem! - kuncogtam.
Bementünk Lou szobájába.
-     Nem zuhanyzol velem? - kérdezte.
-     Nem ma! - nevettem.
Gyorsan elmentünk egymás után, majd bedőltünk az ágyba.