35. tész

Sziasztok! Ez egy kicsit mozgalmasabb rész, remélem tetszeni fog! ~L
Reggel úgy éreztem, ez a világ legszebb reggele. Louis karjai közt voltam és rögtön elmosolyodtam, ahogy körül néztem. Óvatosan kibújtam Louis karjai közül, a fiókomból kivettem tiszta fehérneműt, felvettem, majd a lovas nadrágomat és egy pólót. A hajamat a fejem tetején összekötöttem egy copfba. Körül néztem, majd elmosolyodtam. Louis a hasára fordult és szuszogott tovább. Én a csizmámat felhúzva kiléptem és halkan becsuktam az ajtót. Elég meleg volt, sütött a nap és meleg volt. Jó volt kilépni a fűbe, ami halkan susogott a lépéseimtől. Füttyentettem egyet, majd nem messziről hallottam a vidám nyerítést, majd a lódobogást. Elmosolyodtam, majd a hang irányába néztem és láttam, ahogy a lovam vidáman vágtat felém a domb felől, miközben csakis engem figyel. Mikor odaért, átöleltem a nyakát és megpuszilgattam. Úgy gondoltam, először egy kicsit szeretgetem, majd utána megnézem tudja-e még amiket tanítottam neki. Leültem a fűbe
törökülésbe, mire Alkony értette a célzást és mögém állva az orrát a tenyereim közé tette. Óvatosan puszikkal hintettem be a feje bal oldalát az orrától, majdnem a szeméig, majd a jobb oldalát is. Csöndben szuszogott, sikerült elaltatnom, de azért éber volt. Megsimogattam, majd felálltam, mire felemelte a fejét. Elmosolyodtam, majd megindultam előre és hozzá sem értem. Követett, ahogy ez a feladata is volt. Mikor megálltam, Ő nem lépett túl onnan, ahol Én álltam, ezért megsimogattam és megpusziltam. Kocogni kezdtem, mire ezt ügetésben is megtette. Utána egy finom kézmozdulatomra ágaskodott, majd mikor mutattam, abbahagyta. Megsimogattam. Anélkül, hogy hozzáértem volna, beugrattam vágtába és Ő körülöttem körön vágtázott. Megállítottam, majd megsimogattam. Hátra léptettem, majd megsimogattam.
-      Úgy látszik, ezekre emlékszel! - mosolyogtam.
Lefeküdtem a fűbe, a hátamra, majd a betanult kézjelre, Alkony eltávolodott, de velem egy vonalban maradt. Az újabb kézjelre vágtázott felém, majd ahogy azt megtanítottam neki átugrott. Felpattantam, majd megölelgettem, simogattam és közben puszilgattam.
-      Jól van! - mosolyogtam.
Lefektettem, majd mellé feküdtem. Játszottam a sörényével, miközben Ő, csak pihegett. Néha megsimogattam, vagy megpusziltam. Hirtelen valaki mellém feküdt, fejét az ölembe hajtotta és rám mosolygott.
-      Nem tudtam hol vagy! - mosolygott Lou.
-      Semmi bajom! - mosolyogtam és elkezdtem játszani a hajával.
-      Nagyon ügyesek vagytok! - mondta.
-      Láttad? - kérdezte döbbenten.
-      Igen. - bólintott. - Kicsit féltettelek, de ügyesek vagytok! - mondta, mire megpusziltam.
-      Menjünk haza. - mondtam, mire felállt.
Én is felálltam, majd Alkony is.
-      Lovagolunk, vagy sétálunk? - kérdeztem.
-      Tudom, hogy lovagolni szeretnél hercegnőm, tehát azt választom! - mondta és megcsókolt.
Felültünk, majd lépésben mentünk a házig. Az ajtó előtt láttam apát, akit még nem is láttam.
-      Louis, az ott apukám! - mutattam mosolyogva az alakja felé.
-      Ennek örüljek, vagy féljek? - kérdezte, mire kuncogtam.
-      Nem fog megenni, nem az a típus! - mosolyogtam.
Pár perc múlva odaértünk. Lehuppantunk, majd Apa nyakába ugrottam.
-      Hiányoztál kicsim! - szorított.
-      Te is! - mosolyogtam.
Mikor letett, Louis mellé léptem.
-      Apa, Ő a barátom Louis. - mutattam be.
-      Hallottam! - mosolygott. - Nagyon örülök, Don vagyok! - mondta.
-      És is! - mosolygott Louis.
Engem hátulról Alkony bökdösött.
-     Baba, ez nem az a pillanat, amikor feltűnést kelthetsz! Ez egy ilyen fura pillanat, amit egyszerűen kínos csendnek nevezünk, amit nekem kéne megtörnöm, de ebben eléggé megzavarsz! - mondtam neki, ami suttogásnak indult, de mindenki hallotta.
Lökött rajtam még egyet, majd Én ettől előrébb léptem Louis mellé Ő, pedig elvágtázott.
-     Gondolhattam volna! - ráztam a fejem. - Menjünk be! - mosolyogtam, majd csinosan mindenkit beelőzve megálltam az ajtó előtt.
Kitártam, majd beugrottam és hülye pózba vágtam magam. Lerúgtam a cipőm, majd a zoknim is lehúztam.
-     Megfulladunk! - nevetett Apa.
-     Ha ha ha! - nyújtottam rá a nyelvem.
Louis is levette a cipőjét, majd felbattyogtunk. Mikor beléptünk, Louis hatalmasat sóhajtott.
-     Mondtam, hogy ne izgulj! - nevettem.
-     Kérdezted, hogy mi történt? - kérdezte Lola.
Hogy lehetek ilyen hülye?! Elfelejtettem, amiért hamarabb jöttünk! Nem kérdeztem, hogy veszélyben van-e a lovam és a családom élete!
Hatalmasra nyíltak a szemeim, majd kirontottam az ajtón, bevágtam magam után és levágtattam a lépcsőn.
-     Mi van a farkasokkal? - kérdeztem ijedten.
-     Már nincs sok, a legtöbbet a vadászok elintézték, de van még minimum három. - mondta Apa, mire az arcomat könnyek lepték el.
-     Kicsim, nem lesz baja egyik lónak, sem! - próbált megölelni Anya, de ellöktem magamtól.
Felkaptam a csizmám, majd az istállóba rohantam és kikaptam a puskát a titkos helyéről. Füttyentettem egyet, mire Alkony vágtázott felém. Meg sem állt, de Én már fel is ugrottam rá. Pontosan tudtam, merre van a farkasok területe. Odáig, csak vágtáztam. Senkire és semmire nem gondoltam. Mikor a közelükbe értünk, Alkonyt, megállítottam és lépésben mentünk tovább. Éreztem, hogy figyelnek. Ahogy egyre beljebb voltunk, Alkony is érezhette, mert megijedt.
-      Semmi baj! - ugrottam le rólam.
Ekkor láttam, hogy a három farkas körbevett minket. Nem sírtam. A lovam elé álltam és a velem szembe kerülőt rögtön lelőttem. Még mielőtt nekem támadhatott volna. Egy pillanatra megállt bennem az ütő és levegőt sem vettem. Az egész világot kizártam. Megöltem. Mire felébredtem, Alkony hatalmasat nyerített, mert az egyik már az oldalán csimpaszkodott. Én a puskával akkorát ütöttem rá, hogy lerepült onnan és neki csapódott egy fának, mire lelőttem. Itt, már nem néztem az állatot. Az utolsó Alkony lábában ejtett sebet, mire gondolkozás nélkül akkorát rúgtam bele, hogy vonyítva húzódott arrébb, de lelőttem.
Sírva dobtam el a puskát és rohantam a lovamhoz, aki már a földön feküdt. Én rögtön sírva fakadtam. Simogatni kezdtem.
-     Semmi baj! Vigyázom rád! Ki fogod heverni! Hülye voltam, hogy ide hoztalak! - suttogtam a fülébe halkan sírva.
Zokogni kezdtem, sőt ez nem is jó szó! Bőgtem. Legalább annyira fájt ez az egész, mintha engem sebeztek volna meg. A sebeket próbáltam elszorítani, de nem sikerült. A kezem vérben úszott.
-      Alkony, bírd ki! Nem lesz baj! - sírtam és a fejét simogattam.
Nem olyan volt, mint szokott. Fájt neki. Minden. De elhiszem róla, hogy jobban fájt, neki, hogy Én sírok, mint a sebei. Nem tudom mennyi ideig suttogtam neki sírva, nekem napokig tartott, míg lódobogást hallottam. Én már a sírástól és a félelemtől remegve simogattam.
-     Gyere! - ölelt át Lola és próbált elhúzni, de sírva megráztam a fejem.
Odaült mellém és simogatott. Közben Apa már óvatosan próbálta lábra állítani Alkonyt, de nem sikerült neki.
-     Majd Én. - mondtam halkan, mire apa bólintott.
-     Gyere! - mondtam és óvatosan feltérdeltem. - Neked is menni fog! - biztattam, majd egyszerre álltunk fel.
Én a nyakába borultam.
Lola mögé kellett felülnöm és hazavágtáztunk. Meg sem szólaltam. Csöndben leültem a nappaliban és magam elé meredtem.
-     Semmi baj! - ölelt meg Lola.
-     Miattam van! - mondtam.
-     Nem, te csak jót tettél! - mondta.
Én idegesen felugrottam.
-     Nem! Meggondolatlanul vittem magammal a lovamat! Miattam tartunk itt! Undorodom magamtól! Miattam halt meg 3 állat! - kiabáltam sírva. -  Alkony ki fogja bírni, erős! De megmarad benne, hogy miattam van ez! Vakon bízik bennem, mert vigyázom rá, de most bajt kevertem! - kiabáltam és összecsuklottam a földön remegve.
-     Mindent elrontottam! Megöltem 3 ártatlan állatot érted?! Mert, ha Alkonyt nem viszem magammal, Ő nem sérül meg és egyik farkast sem kell megölnöm! Most könyékig véres vagyok! A saját lovam vére? Olyan, mintha Őt lőttem volna meg! - sírtam.
Ekkor lerohant Louis. Meg akart ölelni, de nem hagytam neki.
-     Ne érj hozzám! Még téged is megöllek! - mondtam és felrohantam sírva.
A szobán áttörve berohantam a mosdóba és a mosdókagyló fölé emeltem a kezeim. Megnyitottam a vizet, de a vér csöpögött bele. Sírva néztem, majd pár perc múlva elkezdtem lemosni. Az arcom is megmostam és úgy mentem ki. Már nem sírtam. Undorodtam magamtól. Lementem, majd hirtelen az egész csapat állt előttem.
-     Minden rendben? - kérdezte Jesy.
-     Nem. - ráztam meg a fejem, majd némán kikerülve a többieket kimentem az ajtón és csöndben becsuktam magam után.
Tudtam, hogy az ablakon át néznek. Csöndben indultam meg sétálva az erdő irányába. Pár perc séta után megtaláltam akiket kerestem. Apa, Anya és Alkony.
-     Kicsim, nem kellett volna vissza jönnöd! - mondta Apa.
-     De igen! - mondtam és elvettem Alkony kötőfékét. - Menjetek haza. - mondtam.
-     Nem hagyunk egyedül! - mondta Anya.
-     Légyszíves menjetek haza, egyedül akarok lenni! - mondta szigorúan, mire elvágtattak mellettem.
Csöndben sétáltunk. Csak a lépteinket lehetett hallani. Alkony a fájdalomtól Én, pedig a szomorúságtól voltam lassú. Eltelt egy jó fél óra, mire kiértünk. Én rögtön a patamosóhoz vittem a lovat, majd kitisztítottam a sebet és a lábát bekötöttem, de az oldalát nem kellett, mert ott, csak kisebb sebek voltak, amik nem voltak mélyek. Bevittem Alkonyt a boxába, majd a sarokba leültem összegömbölyödve.
-     Sajnálom, az Én hibám! - mondtam, mire rám nézett, odajött és csendben az ölembe hajtotta a fejét, szuszogott.
Megnyugtatott vele. Megpusziltam, majd otthagytam. Nem nézett utánam, neki is szüksége volt egy kis magányra. A házig, nagyon lassan sétáltam. Mikor beléptem, mindenki rám kapta tekintetét.
-     Minden rendben? - kérdezte Anya.
-     Lerendeztem. - bólintottam.
-     Nem a lóra értem, hanem veled! - mondta aggódva.
-     Alkony sokkal fontosabb most! - mondtam. - Majd ha jobban lesz, Én is. - mondtam határozottan és kimentem a konyhába.
-     Édesem, nyugodj meg kérlek! - mondta Louis és átölelt hátulról.
Én hirtelen megfordultam és ahogy csak tudtam a karjai közé bújtam. Simogatta közben a hátam, mint először. Hatalmas levegőket vettem, beszívtam Lou illatát.
-     Meg fog gyógyulni, ugye? - suttogtam a pólójába.
-     Megígérem! - mondta és megpuszilta a fejem tetejét. - Bármilyen kezelés, vagy valami ilyesmi kell, kifizetem neki! Érted? Eladom az autóm, az összes házam, lakásom mindent, csak légy boldog! - fogta kezei közé az arcom.
-     Köszönöm! - mosolyogtam és egy könnycsepp gördült le az arcomon, de a hüvelykujjával letörölte. - Szertelek! - mosolyodtam el.
-     Tudod, erre egy nagyon jó barátnőm azt mondaná, hogy tudom! - mosolygott, mire kuncogtam.
-     Nagyon jó fej lehet az a barátnőd! - kuncogtam.
Louis megcsókolt.
-     Akkor szent a béke? - lépett mellénk Anya.
Bólintottam, majd visszadőltem Lou mellkasára.
-     Louis, alvásra van szükségem! - mondtam. - Egy kis tudatlanságra! - mondtam.
-     Rendben, gyere! - mondta és kézen fogva mentünk fel.
Éreztem a rengeteg kíváncsi szemet. Mikor beléptünk, úgy ahogy voltunk, felmásztunk és Louis karjai közt nyomott el az álom.

Reggel szokásos volt. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam. Louis már nem volt mellettem. Lemásztam, betámadtam a fürdőt, majd felöltöztem és lementem. Senki sehol. Mikor kiléptem, megláttam az állatorvosunk autóját. A bögre, amit közben megtöltöttem kávéval, kiesett a kezemből. Rohantam az istálló felé. A box ajtaja nyitva volt és láttam Lola hátát. Arrébb löktem, majd beléptem a földön fekvő, éppen, hogy szuszogó Alkonyt, aki nehezen veszi a levegőt és szenved a fájdalomtól. 
-     El kell altatnunk! - hallottam meg az orvos hangját.
A könnyeim csak csöpögtek és bólintottam. Megkaptam a tűt. Világ életemben mindent Én csináltam a lovammal, amit csak tudtam. Leültem mellé, majd megsimogattam. Utoljára. Utoljára megsimogattam, utoljára adtam neki puszit, utoljára simítottam végig az egész testén, utoljára suttogtam a fülébe "Semmi baj nem lesz, szeretlek!", utoljára öleltem magamhoz. Megpusziltam még egyszer, majd a tűt benyomtam a helyére.
-     Mindig szeretni foglak! Kiskorom óta velem vagy! Sosem felejtelek el! - mondtam, majd belenyomtam a folyadékot.
Sírva a nyakát öleltem és néztem a szemét, ahogy utoljára pislog, majd csukva marad a szeme és soha többet nem nyitja ki...

Hirtelen felültem. Szakadt rólam a víz, könnyek borították a szemem. Louis is felkelt.
-     Csak álmodtam! - suttogtam.
-     Minden rendben? - kérdezte ijedten.
-     Igen, csak a világ legrosszabb álma! - mondtam.
-     Semmi baj! - mondtam, majd megpuszilt.
Bólintottam, majd hozzá bújtam és a mellkasára dőlve aludtam el. Ez az álom kergetett egész nap és egész éjjel. Mindig máshogy történt, de Ő meghalt. Volt olyan, mikor mire megtaláltuk, már nem élt, olyan, hogy valami másik farkas ölte meg, olyan, hogy egy műtét közben és még több ezer variációja Alkony halálának. Hajnalban már nem bírtam tovább. Lemásztam és átrohanva a házon, rohantam az istállóig. Ott aludta a boxban. Mikor meglátott felkapta a fejét. Gyorsan bementem hozzá, majd leültem. Figyeltem minden mozdulatát, majd valahogy akaratom ellenére elnyomott az álom.