41. rész

Valamikor éjjel ébredtem. Még nem hajnalodott. Felálltam, de a papagáj és a kutyák aludtak ifcfh    tovább. Felmentem. Valami arra késztetett, hogy Rebellé sminkeljem magamat. Mikor készen lettem, felöltöztem, a hajamat szokásosan, kiengedve hagytam. Felkaptam a táskám, majd a cipőm és elindultam. Valami megmagyarázhatatlan dolog késztetett arra, hogy nekivágjak London utcáinak. Mindig is imádtam Londont. Elbűvölt a város szépsége és nekem bárki magyarázhatott a szmogról és arról, hogy minek jöttem nagyvárosba, miért nem maradtam otthon, nekem London lett az otthonom és lesz is! Tudom, nem jó dolog a környezet szennyezés, nem is így értette, hogy nem érdekel a szmog. Azért nem érdekel, mert itt vagyok boldog, Londonban. Az eső csöpögött. Egyszerűen nem csináltam semmi különlegeset, levegőztem és közben nézelődtem. Egy idő után elkezdtem vizsgálni a körülöttem lévő embereket. Buliba tartó csapat, velem egykorúak lehetnek. Teljesen más volt a hangulatuk, mint nekem. Vidámak, önfeledtek és izgatottak voltak. Miután Őket elhagytam, először nem voltak emberek, majd befordultam egy forgalmasabb útra. Az autók a piros lámpánál álltak. Volt anyuka, 4 gyerekkel. 3 kicsi hátul, ülésben és egy 14 körüli mellette. A kicsik is és a nagy is aludtak, amit nem csodálok. Taxik, amikben vagy jól öltözött, gazdag emberek utaztak, vagy buliba tartó csapatok, esetenként kicsit szakadtabb ruhájú, középkorúak, nem nevezném őket kifejezetten szegénynek, de azért a gazdagoktól messze álltak. Egy közös volt bennük. Mindegyiküknek látszott a szemében, hogy a látszat ellenére vannak gondjaik és aggódnak. Az anyukának tisztán látszott a szemében, nem is próbálta takarni. A jól öltözött gazdag emberek szemében is látszott a gond, de fele akkora sem, mint az anyukának és azt a keveset is profin takarta a lenéző pillantás, amit Én nyertem. A buliba tartó csapatok között, a legtöbb tagnak ott lebegett a szeme előtt a hatalmas gond, de jelenleg az alkohol felhője ügyesen takarta. A szakadtabb ruhájú, középkorú emberek sem fedték el a gondokat, minden arcvonásukra rá volt írva, hogy mennyi gondjuk lehet. A következő, amit láttam egy szerelmes pár. Boldogság, szeretet és vidámság lengte körül őket. Semmi olyasmi nem látszott kettejük között, mint az előbb látott autókban. Élvezték egymás társaságát. Elrobogott mellettem egy busz, azon is jól kivehető volt az emberek életéből egy-egy részlet. Volt fiatal anyuka, akinek az ölében aludt a maximum 3 éves kisfiú. Az anyuka nem lehetett sokkal idősebb nálam és a szeméből, csak sugárzott a fáradtság, aggodalom, de fiát mégis mosolyogva nézte, ahogy alszik. Utána egy szerelmes pár volt, akik egymást ölelve kapaszkodtak. Édesek voltak. Őket találtam a legérdekesebbnek, de persze nem volt tömve az a busz! Utána egy teljesen üres utcába fordultam. Magas házak vettek körül. Összesen, csak 5 ablakból áramlott fény. Az egyikben valaki dohányzott. A másikba nem láttam be, a függöny miatt. A legfelsőben egy kislány alakját fedeztem fel, ahogy kifelé néz és hallatszott a szipogása. Valószínű, hogy sírt.
Mikor a kislányt vizsgáltam, valaki elkapott hátulról, betett egy autóba, majd elindult. Felültem és megpillantottam. Charlie volt.
-     Ha jó leszel, nem lesz baj! - vigyorgott, majd meg sem állt a telepükig.
A bilincs egyik felét az Én csuklómra tette a másikat az épület oldalán futó csőre. Hirtelen megpofozott.
-     Azt hitted, majd ennyivel elintézel?! - üvöltötte és lenézően nevetett. - Majd a kis Louis megvéd?  Nem fog! - nevetett.
Egymás után ütött, míg a földre nem rogytam. Otthagyott és elment versenyezni. Nem tudom mennyi idő telt el, de a fájdalom miatt nekem óráknak tűnt, mire visszatért. Nem sírtam, kemény voltam, legalábbis annak akartam látszani. Hirtelen megint megpofozott, miközben a telefonját elemelte a fülétől és kihangosította.
-     Haló! Charlie, te vagy? - hallottam Louis hangját.
-     Louis! - sikítottam.
-     Jól vagy? - hallottam, ahogy megijed.
-     Louis, nem lesz baja, ha elhozod nekem, ami kell. - vigyorgott Charlie.
-     Mi kell? - kérdezte.
-     A kis barátnőd versenyautója! - nevetett Charlie.
-     Viszem! - mondta Louis, majd le is tette a telefont.
-     Édesem, ne vágj ilyen ijedt fejet! - simogatta meg az arcom Charlie. - Nem lesz bajod. Csak az autód kell. - mosolygott és megpuszilta az arcom.
-     Sose leszel olyan, mint Én! Mert hülye vagy! - kiabáltam.
-     Hiszékeny vagy! - nevetett és megint felpofozott.
Ekkor begurult Louis a versenyautómmal. Kiszállt, de rögtön be is csukta maga után. Odarohant hozzánk.
-      Engedd el! - kiabálta.
-      Add a kulcsokat. - nevetett.
-      Majd, ha elengedted! - mondta Louis.
Charlie elengedett, majd Louisra pillantott.
-      Azt mondtad, ha elhozom az autót, nem bántod! Alig bír felállni! - kiabált.
-      Tudod, az élet igazságtalan! - nevetett.
Én összeszedtem minden erőm, majd felálltam. Louistól elvettem a kulcsokat. Egy ügyes mozdulattal behúztam Charlienak, akinek elkezdett vérezni az orra.
-      Nem kellett volna! - vigyorgott és közelebb akart jönni.
-      Szerintem sem! - mondta Louis, majd megint orrba verte, majd hasba és összecsuklott.
Megvártuk, míg felkecmereg.
-       Azt hiszed, ennyivel elintézel? - kérdezte.
-       Nem! - vigyorogtam, majd tökön rúgtam, mire megint a földön végezte. - Tudod, legközelebb óvatosabban válassz barátnőt! - vigyorogtam és meglengettem előtte az autóm kulcsait.
Louis felém fordult és magához húzott. Valamennyire tartott is, Én az arcomat a vállába fúrtam ás mélyen beszívtam az illatát. Ő simogatta a hátam és a hajam.
-       Menjünk. - mondtam.
Louis, még megütötte párszor Charliet, aki már az ájulás határán volt, majd megindultunk az autóm felé. Odadobtam Louisnak a kulcsot, majd bevágódtam az anyósülésre.
-       Komoly? - kérdezte mosolyogva.
-       Megérdemled. - mosolyogtam rá. - De ha összetöröd, ezzel az autóval hajtok át a nyakadon! - mondtam.
-       Nem fogom! - vigyorgott, majd beindította.
Egészen hazáig, csak mosolygott. Mikor beálltunk a garázs titkos részébe, segített kiszállni.
-       Ne szokj hozzá! - mutattam Louisra. - Te vagy az első, aki rajtam kívül, több mint egy kört vezette! - mondtam.
-        Szeretlek! - mondta, miközben megcsókolt és felültetett a motorháztetőre.
-        Tudom, de ezt a kocsit nem rongáljuk! - mondtam és leszálltam róla.
-        Pedig nagyon szexi vagy mikor rajta ülsz! - kacsintott.
-        Tudom! - mondtam és bementünk.
A többiek, a nappaliban izgultak. Hirtelen mindenki felénk rohant és hatalmas csoportölelés lett.
-        Tudjátok, ezt igazán befejezhetnétek mielőtt mi mind megőrülünk! - mondta Liam.
-         Nincs tervben mindennap összeveretnem magam! - mondta és lerúgtam a cipőm.
-         Fürödj le! - mondta Lola.
-         Oké. - bólintottam és elindultam fel.
Louis megindult utánam. Megfogtam a kezét, mikor mellém ért. Benyitottam a szobámba, ahol a két kutya nyalogatott és Richard is elmagyarázta, hogy nagyon félt. Bementem a fürdőbe, majd gyorsan lezuhanyoztam és törölközés után a törölközőbe csavarva mentem ki. Louis elmosolyodott. Kicsavart a törölközőből, majd felvettem a pizsamám. Megfogta a kezem és elindultunk ki, de a kutyák követtek.
-          Maradtok és alvás! - mondtam, mire felugrottak az ágyra.
Elmosolyodtam és becsuktam magunk után az ajtót. Louis felkapott az ölébe és levitt a lépcsőn, amin nevettem.
-          A szerelmesek mehetnek aludni! - mondta Harry.
-         Már elnézést, de Én vagyok az idősebb! - nevetett Louis.
-         Én, pedig hármunk közül a legérettebb, tehát csönd. - mondtam, majd kikerültem őket és kisétáltam a konyhába.
A lányok, csak nevettek rajtam6. Én ittam egy pohár vizet, majd leültem a kanapéra. Louis mellém vágódott, majd a fejét a vállamra döntötte.
-        Képzeljétek el, mi lett volna, ha ma nem történik semmi?! Unalmas lenne a nap! - nevettem.
-        Máshogy is izgalmasabbá tehetnéd a napjainkat, mint életveszélybe sodrod magad! - mondta Louis.
-        Veled együtt! - mondta neki mérgesen Hazza.
-         Igen, ugyanolyan rosszak vagytok! - mondta csípőre tett kézzel Jesy.
-         Te, ne járkálj éjjel egyedül, te meg szólj nekünk! - mutatott először rám, majd Louisra Roxy.
-         Oké, akkor most már aludhatok? - kérdeztem.
-         Aludj. - mondta Lola és megölelt.
Elmosolyodtam. Felmentem, de ahogy kinyitottam az ajtót kirohant a két kutya.
-         Jó, akkor is ott fogtok aludni, mert kiszöktetek! - mondtam.
Levittem a kanapéra a párnám és a takaróm a kutyákat, pedig bezártam a szobámba.
-          Itt alszol? - nevetett Niall.
-          Igen! - mondtam, miközben lefeküdtem.
-          Aludhatok veled, vagy Én is menjek a szobádba? - kérdezte Louis.
-          Aludhatsz velem! - mosolyogtam.
Louis mellém feküdt, majd bekapcsoltam a tv-t. Pár pillanat alatt elaludtam Lou karjaiban.