Eliott - 4

* Louis Tomlinson*
Nagyon is találkozni akartam Abigel-lel, de fogalmam nem volt róla, hogyan kéne ezt összehozni... Be kellett volna vallanom az egészet Danielle-nek és Abigel-nek is.

Éppen rohannom kellett volna, ugyanis nagyon is késésben voltam a családi vacsoráról és még éppen, hogy kiértem Londonból, amikor egy sikítást hallottam. Egy női sikítást, ami miatt megborzongtam és rögtön félre álltam. Borzasztóan fájdalmas sikítás volt és tudtam, hogy egy nő volt...
Kipattantam és a hang irányába indultam.
-   Ne bánts, kérlek! - hallottam a zokogó hangot.
-   Nem megmondtam, hogy kussolsz?! - üvöltött egy férfi. - Abigel, egy idióta liba vagy! Megmondtam, hogy nem találkozgathatsz más férfival, nem?!
Rögtön rádöbbentem, hogy valóban Ő sikított. Rohanni kezdtem és addig meg sem álltam, amíg meg nem láttam a nálam jóval alacsonyabb, de kigyúrt férfit. Abigel is magasabb volt nála, de mégis rettegés látszott a szemeiben és remegett.
Nem gondolkoztam, egyszerűen elkaptam a pasi kabátjának nyakát hátul és elrántottam Abigel-től.
-   Még ide is hívod a gazdag hólyagot? - röhögött gonoszan a férfi. - Kell a pénze, mi? Hányszor hagytad, hogy megdugjon?! - köpte a szavakat Abigel-nek. - Nem kell dolgoznod, majd eléldegélsz a hátán, nem? - röhögött, majd felém fordult. - Te meg hogy lehetsz olyan idióta, hogy hagyod neki?! Csak a pénzed és a hírneved kell neki, mert egy utolsó ribanc! Eljátssza, hogy neki nem kell semmilyen ajándék, sem puccos hely, majd elkezd követelőzni!
Biztattam magam, hogy hazudik, mégis ott voltak a kételyeim.
-   Ne merj a közelébe menni! - mondtam, majd közelebb léptem a nekem a mellkasomig is alig érő pasihoz, majd behúztam neki egyet.
-   Ch, ugyan olyan undorító ribanc maradsz! - röhögött, majd elrohant.
-   Louis, annyira köszönöm... - motyogott félve Abigel.
-   Gyere. - mondtam, de hangom rideg volt.
Hihetetlenül sajnáltam és legszívesebben magamhoz szorítottam volna, de ott van az esély, hogy valóban csak a pénzre van szüksége.
-   Te hiszel neki?! - nézett fel rám döbbenten.
Nem szólaltam meg, mire mérges lett.
-   Ő Eliott apja volt. - törölgette a szemét. - De nyugodtan higgy neki, végül is, Őt ismered, nem?! Én vagyok az, aki leszarja a fiát, nem?! - kezdett kiabálni. - Mi a francért hittem, hogy más vagy? - nevette el magát keserűen. - Megértem, hogy bizalmatlan vagy, mert Én is az vagyok, de kibaszottul bíztam benned és lehet, hogy neked nem jelentett semmit az a randi, de nekem évek óta az első randim volt és az első csókom. - kiabálta, majd közelebb lépett, szinte teljesen elém. - Még az is jobban esett volna, ha végignézed, ahogy agyonver! - mondta halkan a szemembe nézve, majd megindult.
Így is Londonon kívül voltunk, de elindult az út mellett a magas fűben valamerre.
Lefagytam. Előkaptam egy cigit, majd leguggolva gondolkoztam, miközben egyre csak fogyott a cigi.
Miután eldobtam a csikket beültem az autómba.
Útközben óvatosan figyeltem a pusztát, amin elindult Abigel.
Megláttam az alakját, ahogy a fűben feküdt. Nem érdekelt semmi, keresztbe megálltam az úton, így pont az alakját világította meg az autóm lámpája. Kipattantam és megindultam felé. Láttam, ahogy a levelet olvassa, amit Én küldtem nekik. Meg akartam mutatni a családomnak, hogy mit küldött nekem Eliott, így az Ő levele a zsebemben lapult. Előszedtem, széthajtogattam és csöndben, minden szó nélkül lefeküdtem Abigel mellé, majd a kezébe csúsztattam a fia levelét. Végigolvasta és közben mosolygott.
-   Sosem gondoltam volna, hogy megjegyzi amit Louis bácsiról mesélek. - mondta mosolyogva, mire elmosolyodtam.
-   Sosem értettem, miért boldogok az ember, csak mert velem találkoznak. - mondtam halkan mosolyogva, Abigel arcát nézve, de nem nézett rám.
-   Mert szeretnek téged. - mondta.
-   Már rájöttem milyen érzés ez. - mondtam mosolyogva. - Tudom milyen, mikor minden vágyad, hogy találkozz azzal a valakivel. Tudom milyen borzasztó, amikor fájdalmat okozol neki, vagy amikor sírni látod. - mondtam halkabban, - Sajnálom, hogy bizalmatlan voltam. - mondtam halkan.
Már nem mosolygott, egyszerűen visszaadta Eliott levelét, majd az enyémet összehajtotta és a zsebébe csúsztatta. Biztos voltam benne, hogy utál, de mint mindig, most is meg tudott lepni.
Óvatosan közelebb húzódott, majd a fejét a vállamra tette, majd óvatosan hátáról az oldalára fordult, így felém volt fordulva.
-   Ha már ilyen aranyos vagyok, legalább átkarolhatnál! - fogta meg a kezem, majd óvatosan a csípőjére helyezte, így tipikus romantikus, ölelkezős helyzetben voltunk, ami nekem tetszett, de ez nem vall Abigel-re.
-   Azt hittem, hogy utálod a romantikus dolgokat. - néztem le rá mosolyogva.
-   De ha megköveteli a helyzet, megadom magam. - mondta. - Ugyanakkor félek, hogy a hajamba másznak a hangyák. - mondta kuncogva, mire elnevettem magam.
-   Nem haragszol? - kérdeztem tőle.
-   De igen. - vágta rá. - Mindig haragszom rád! - nézett fel rám.
-   Miért?! - néztem rá értetlenül.
Arcunk nagyon közel volt egymáshoz, de ez most annyira nem foglalkoztatott, mint örökös haragjának oka, Őt viszont annál inkább. Végignézett az arcomon, majd a számon akadt meg a tekintete és óvatosan közelebb hajolt, majd egy puszit nyomott a számra, amit nem viszonoztam, csak mosolyogtam ezen.
-   Többek közt ezért is! - utalt arra, hogy nem pusziltam meg. - Azért is, mert szerencsés vagy.
-   Mert randiztál velem és most itt fekszel? - kérdeztem mosolyogva.
-   Nos azért is. - vigyorodott el. - De leginkább a kinézeted és a tehetséged miatt.
-   Gyönyörű vagy. - néztem le rá mosolyogva, majd a kezemet óvatosan a fenekére csúsztattam. - Van rajtad húsi.
-   Tényleg? - nézett fel rám felhúzott szemöldökkel. - Nálunk azt hájnak nevezik, de Te tudod. - rántott vállat, mire felnevettem.
-   Nálunk az ilyen lányokat gyönyörűnek nevezik. - mosolyogtam rá.
-   Nálunk azt amit fogdosol fenéknek. - nézett fel rám.
-   Tudom. - vigyorogtam rá.
-   Fejezd be! - lökte el a kezem.
-   Mérges vagy? - kérdeztem mosolyogva.
-   Mindig. - vágta rá.
-   És mi volt a betegséged? - kérdeztem elkomolyodva, mire sóhajtott.
-   Rákos voltam. - mondta.
-   Nagyon erős nő vagy. - simogattam meg az arcát.
-   Csak nem hercegnő, sem tündér. - mondta.
-   Az Én tündérhercegnőm. - mondtam mosolyogva, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
-   Ez már túl sok! - lökte le a kezem, majd felállt és leporolta magát, felhúzta a nadrágját, majd a pulcsiját is megigazította.
Én elnevettem magam ezen.
-   Most igazán tönkretetted ezt a pillanatot. - néztem fel rá mosolyogva.
-   Cserébe segítek felállni Louis bácsi. - vigyorgott, majd a kezeit nyújtotta, mire megfogtam és magamra rántottam, majd hirtelen fordítottam a helyzetünkön és fölötte tartottam magam és rá kacsintottam.
-   Louis bácsi egy pedofil állat vagy. - nevetett alattam, mire elnevettem magam, majd szenvedélyesen megcsókoltam, ami úgy meglepte, hogy először nem csókolt vissza, majd mégis és közben kezeivel óvatosan átkarolta a nyakam, majd ujjait óvatosan a hajamba csúsztatta, mire elmosolyodtam.
-   Eljössz velem. - simogattam meg az arcát, amikor elhúzódtunk egymástól.
-   Hova? - kérdezte.
-   A családomhoz. - mondtam mosolyogva.
-   Utálni fognak, remélem tudod! - nézett fel rám.
-   Nem fognak. - mosolyogtam rá. - Viszont nagyon késésben vagyunk, úgyhogy menjünk. - mondtam, majd óvatosan lemásztam róla, majd mindketten felálltunk.
-   Örülök, hogy az első nem hivatalos randi után nem dugsz meg a pusztában. - mondta vigyorogva, mire elnevettem magam.

*Abigel Blue*
Útközben tök jót beszélgettünk és egy hatalmas ház elé érkeztünk.
-    Imádni fognak! - mosolygott rám Louis.
-    Persze, hiszen olyan imádni való vagyok. - forgattam meg a szemem, majd kiszálltam és Ő is így tett.
Mosolyogva léptem mellé, majd felnéztem rá oldalról. A pillantásomban benne volt egy kis huncutság és majdnem elmosolyodtam, de nem.
Ő elnevettem magát ezen, majd oldalról magához húzott és egy puszit nyomott az arcomra, mire elnevettem.
-   Abigel Blue! - hallottam a nevem valahonnan, mire megpördültem és megláttam az unokatesómat.
-   Te? - néztem rá nagy szemekkel.
-   Én láttam! - rohant felém.
-   Dana... - mondtam volna, de szorosan magához szorított.
-   Annyira édesek vagytok! - szorongatott. - Mondtam, hogy egyszer Mrs. Tomlinson leszel!
-   Nem járunk. - toltam el magamtól.
-   Ch, persze... - forgatta meg a szemét. - Senkinek nem hagyod, hogy puszilgasson és ölelgessen! Ha mégis, akkor folyamatosan morogsz közben, most viszont nevettél! - érvelt.
-   Akkor sem. - vágtam rá.
Dana kérdőn nézett fel Louis-ra, aki igazat adott nekem.
-   Akkor is láttam! - vigyorgott. - Jó most rohannom kell, de majd szekállak! - vigyorgott, majd elrohant.
-   Nem normális. - forgattam meg a szemem.
Louis felnevetett, majd megfogta a kezem és a ház felé indultunk.
-   Remélem tudod, hogy ritka alkalmak egyike ez. - pillantott a kezünkre.
-   Tudom. - mosolygott, majd benyitott.
-   Fiam, csak nem sikerült megérkezned?! - lépett oda Jay, majd nagy mosollyal nézett rám. - Abigel!
-   Meséltél rólam! - böktem meg a könyökömmel Louis-t vigyorogva.
-   Örömet szerez neked? - nézett le rám vigyorogva.
-   Most elrontottad! - morogtam.
-   Mindenki hallott már rólad. - mosolygott Jay.
-   Sok rosszat? - kérdeztem, mire Jay nevetett.
-   Csak jókat hallottunk. - nevetett.
-   De dicsérgess, mert nem sok jó tulajdonságom van! - néztem fel Louis-ra.
-   De igen. - vágta rá, majd hátulról megölelt.
Hirtelen kopogtak a hátunk mögött aztán nyílt az ajtó.
-   Nem akarok zavarni... - hadarta Dana, majd gyorsan körülnézett. - Sosem voltam még itt... - jegyezte meg ezt is hadarva. - Gyönyörű ház... - mosolyodott el, de ezt mind egy másodpercen belül hadarta el. - Hozzád jöttem Abigel, mert Te rossz vagy és valami nagyon rosszat csináltam! - hadarta, majd megölelt. - Olyat, amit Te már tuti többször és csak egy vállrántással kezeltél, de Én nem! Én nagyon rossznak érzem magam, mármint nem annyira mint Te, de azért eléggé! - hadart.
-   Dana! - toltam el magamtól. - Nyugi, semmi baj! Mondd el szépen mit csináltál!
-   Megtéptem egy lányt! - mondta ijedten, majd hirtelen a nyakamba borult. - Nem akarok olyan lenni mint Te! - motyogta a vállamba.
-   Kösz... - morogtam.
-   Tudod, hogy nem úgy értettem, nem akarlak megbántani... - hadarta.
-   Tudom. - mosolyodtam el. - Tisztában vagyok vele, hogy nem jó olyan lenni, amilyen Én vagyok, mert Én vagyok Én. - magyaráztam.
-   Még mindig nem vagy okos. - kuncogott.
-   Dana! - szóltam rá és elnevettem magam. - Ne aggódj emiatt, senki nem fog rossz embernek gondolni, titokban tarthatod, de ahhoz már kicsit késő... Én is megtéptem már idegesítő ri... - mondtam volna, de Dana közbe vágott.
-   Tudod Louis anyukája előtt igencsak nem lenne rossz, ha megjátszanád milyen aranyos vagy. - kuncogott.
-   Kaptam egy tanácsot hogy legyek jó, egy hogy legyél rossz tanácsért? - nevettem el magam, mire csak felnevetett.
-   Igen. - nevetett.
-   Tehát Én már sok idegesítő nőszemélyt megtéptem és nem attól lettem rossz ember! - ráztam a fejem. - Azt a negatívságom, a bunkózás, a lobbanékonyságom és a sértődékenységem okozza! - soroltam.
-   Úr Isten most kb. betörtem egy házba! - ijedt meg Dana.
-   Ez ellen nagyon könnyen tehetünk! - mondtam unottan, majd kinyitottam az ajtót, kilöktem rajta és becsuktam.
-   Abigel! - hallottam a felháborodott hangját.
-   Menj haza! - vágtam rá.
-   Így szereted a családod? - nevetett Jay.
-   Mindig pánikba esik! - forgattam meg a szemem. - Betört egy házba?! Na és? Nem vitt el semmit! Én egyszer bementem a szomszédba éjjel mert azt hittem meghalt a bácsi, de nem csak horkolt. - mondtam.
-   Tényleg hatalmas figura vagy. - nevetett Jay.
-   Gyere! - mondta, majd az ölébe kapott és elkezdett velem szaladni valamerre.
Egy nappaliba érkeztünk és ott ült az egész család, akik Louis akciója miatt minket néztek.
-   Család, bemutatom Abigel-t! - vigyorgott Louis, majd letett.
-   Ahányszor felhívsz, fél órát ecseteled, hogy mennyire különleges! - sóhajtott Fizzy vigyorogva, mire elnevettem magam.
-   A különleges egy kedves szó a furára. - néztem fel Louis-ra karba tett kézzel.
-   Nem. - vágta rá.
-   De igen. - bólogattam vigyorogva. - Ha valakit nem akarunk megbántani, de elég furán néz ki a pulcsija, akkor az különleges. Ha nagyon ronda a pulcsi, de még mindig kedvesek akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy érdekes. Mármint Én nem csak mások. - magyaráztam, majd vállat rántottam. - Én megmondom, ha valami úgy szar ahogy van. - vigyorodtam el.
-   Oké, vágom miért szereted. - nevetett Lottie.
-   Tehát mit gondolsz különleges vagyok, vagy érdekes? - kérdeztem karba tett kézzel, felvont szemöldökkel, de vigyorogva.
-   Csőbe húztak! - nevetett Daisy, majd mellém lépett.
-   Gonosz vagy! - vigyorgott Louis.
-   Tudom. - rántottam vállat.
-   Csodálatosan különleges vagy. - mosolygott, majd közelebb lépett. - Szerethetően fura és rendkívül érdekes a szó eredeti jelentésében.
-   Tudod mit kell mondani. - mosolyodtam el.
-   Hát ezt nagyon jól látod! - vigyorgott.
Azért mindenkinek bemutatkoztam, majd elhelyezkedett mindenki.
Ment a beszélgetés össze-vissza, de Lottie felém fordult.
-   Mesélsz a Eliott-ról? - fordult felém mosolyogva, mire elmosolyodtam.
-   Véleményem szerint elég okos és talpra esett, bátor és természetesen Ő a mindenem. - mosolyogtam rá.
Egyszerűen mindenkivel tök jól el tudtam beszélgetni, majd mikor már igencsak késő volt, Louis kisebb féltesói már aludtak, jött egy SMS-em Dana-tól.
Megnyitottam és semmi mást nem láttam, csak egy banánt, ami mellé egy kérdőjelet tett.
Ez mit jelentett? Lefekszem-e Louis-val. Én rögtön visszaírtam neki.
"gyere a ház elé!"
Egy mosolygóst írt vissza, majd megböktem Louis-t és felpattantam.
-   Hova mész? - kérdezte értetlenül, mire elnevettem magam, majd az ajtójuk felé igyekeztem.
Mikor kinyitottam, ott állt előtte Dana egy banánnal a kezében. Én kikaptam a kezéből, gyorsan kibontottam, majd elkaptam a lányt és az arcába nyomtam a banánt.
-   Kis rohadék vagy! - mondtam, miközben vigyorogva jól szétkentem az arcán.
-   Abigel! - küzdött nevetve.
-   Na, a közelembe ne gyere! - töröltem bele a kezemből a banánt a nadrágjába, majd beszaladtam és becsuktam az ajtót.
-   Velem alszol! - jelentette ki Louis vigyorogva és úgy figyelte a reakcióm.
-   És ha Ernie-vel akarok aludni? - néztem fel rá vigyorogva, karba tett kézzel.
-   Nem férsz bele az ágyába. - jelentette ki magabiztosan.
-   Ch, mert a tiedbe igen? - kérdeztem karba tett kézzel.
-   Az enyémbe igen. - mondta, majd berogyasztott, átölelte a derekam és a hátára kapott, mint egy krumplis zsákot.
-   Tegyél le! - kezdtem nyekeregni.
-   Hova viszed azt a szegény lányt? - kérdezte nevetve Fizzy.
-   Ágyba. - vágta rá Louis, mire elnevettem magam és a fenekére csaptam.
-   Ez igencsak konkrét volt. - nevetett fel Lottie.
-   Gyerekek! - nevetett Jay.
-   De nem úgy viszem ágyba. - röhögött Louis. - Vagyis ki tudja... - mondta, mire nagyobbat csaptam a fenekére, amit viszonzott.
-   Louis! - nevettem fel.
-   Semmi baj, gyere! - mondta, majd megindult velem a lépcsőn.
Felrohant velem a kezében, majd benyitott egy szobába, majd halkan becsukta az ajtót és utána az ágyra dobott, amin nevetnem kellett, majd felém mászott, de csak mosolyogva nézett végig rajtam. Mosolyogva csúsztattam egyik kezem a hajába, de csak is a szemébe néztem mosolyogva.
-   Nagy ribi lennék, ha azt tenném amire mindketten gondolunk. - vigyorogtam rá. - De nyugodj meg, nem leszek, mert azt hiszem mindketten tudjuk mi lehet ennek a következménye...
-   Menj zuhanyozni. - nyomott puszit a homlokomra, majd le akart mászni rólam, de mindkét karommal átkaroltam a nyakát, lehúztam magamhoz és már majdnem összeértek az ajkaink, amikor megszólaltam.
-   Ugye tudod, hogy ahogy hazamegyünk, szinte lehetetlen, hogy találkozzunk, vagy ilyesmi? - kérdeztem.
-   Nem. - vágta rá. - Csak bízd rám. - vigyorodott el, majd megcsókolt.
-   Louis, mindkettőnknek gyereke van, ráadásul Én Manchester-ben lakom, Te pedig ahol kedved van.
-   Miért nem nézed egy kicsit a dolgok jó oldalát? - kérdezte édes mosollyal.
-   A világ egyik legnegatívabb nőjétől kérdezed ezt, de akárhogy nézem, ennek nincs jó oldala! Te gazdag vagy, kibaszott jó pasi, csodálatos énekes, egy gyönyörű kisfiú apukája és egy hozzád illő modell barátnőd van, ezek mellett vicces vagy, kedves, kellően pimasz és szórakozott. - soroltam. - Ezzel szemben én egy eladósodott, a béka segge alatt lévő, ronda, gondterhelt, tehetségtelen, negatív, lobbanékony, utálkozó, megviselt ex-tinianyuka. - soroltam.
-   Miért fontos, hogy összepasszoljunk? - kérdezte mosolyogva.
-   Mert megsavanyodnál mellettem! - nevettem el magam keserűen.
-   Szerintem pedig te lennél sokkal vidámabb velem! - nyomott puszit a homlokomra.

Eliott - 3

*Louis Tomlinson*
Fogalmam nem volt róla, hogy miért hívtam el. Egyszerűen muszáj volt. Danielle hazautazott, Én csak azt mondtam neki, hogy még van egy kis dolgom. Természetesen késésben voltam, ugyanis a csapattal találkoztam és dumáltunk még egyet.
Így kissé gyorsan haladtam Manchester utcáin.
Mikor végre megérkeztünk, Eliott focizott a ház előtt, Hannah, Gabriella és Abigel pedig nézték, miközben Abigel cigizett.
Gyorsan kipattantam és mosolyogva dőltem az autónak.
-    Anya, most sem focizol velem? - nyafogott Eliott.
-    Nem. - mondta Abigel sóhajtva, majd rám pillantott és elmosolyodott.
-    Nem tudtam, hogy dohányzol. - mosolyogtam rá.
-    Anya csak akkor cigizik, ha Mama és Papa nincs itt, vagy nem hallja. - oktatott ki Eliott vigyorogva.
-    Pontosan. - bólintott Abigel vigyorogva.
Egy fekete farmer volt rajta és egy pulcsi. Én is hasonlóan lazán voltam felöltözve.
-    Elmondod hova viszel? - kérdezte mosolyogva.
-    Egy fura, mégis élvezhető randira. - vigyorogtam rá.
-    Semmi túl romantikus, túl nyálas, túl drága? - kérdezte mosolyogva.
-    Semmi. - biccentettem.
-    Ennyit arról, hogy Te soha többet senkivel nem mész sehova! - vigyorgott rá Gabriella.
-    Ez csak egy randi! - mutatott rá. - És nem azt mondtam, hogy nem megyek sehova, hanem hogy nekem nem lesz soha többet párkapcsolatom! És ezt be is tartom.
Majd kiderül...
-    Persze... - forgatta meg a szemét Hannah.
-    Jó, menjünk mert nem fejezik be! - sóhajtott rám nézve Abigel, majd eldobta a cigijét és rátaposott.
Beültünk mindketten, majd már útközben egész jól elbeszélgettünk.
-    Nem bízol a férfiakban, ugye? - kérdeztem tőle mosolyogva.
-    Nem. - mondta. - Nem tudom, hogy valójában melyik kérdést kéne feltennem, azok közül amik a fejemben kavarognak...
Én elmosolyodtam.
-    Mindet. - mondtam mosolyogva. - Tudom, hogy érdekel Freddie, Briana, Danielle, a srácok... - soroltam.
-    Tehát nem zavar? - kérdezte.
-    Azt kérdezel amit csak szeretnél. - bólintottam mosolyogva.
-    Oké. - vigyorodott el. - Milyen érzés apukának lenni?
-    Elég keveset látom Freddie-t, de csodálatos. - mondtam mosolyogva.
-    Jó tudni, hogy van akit érdekel a gyereke... - bólintott mosolyogva.
-    Fáj, hogy elhagyott, még most is? - néztem rá, mire elkomolyodott Ő is.
-    Nem. - mondta, majd elmosolyodott. - Valójában szeretem, hogy ketten vagyunk. Nem keresek senkit harmadiknak. - magyarázta mosolyogva, majd rám pillantott. - Miért hívtál el? Danielle?
-    Szerettem, de most nem tudom... - motyogtam.
Valójában biztos voltam ebben a szerelemben, amíg nem jött Abigel. Ő annyira más... Sokkal szabadabb, vadabb...
-    Jó, kérdezek mást. - kuncogott. - Briana? Jártatok?
-    Nem. - mondtam, majd elmosolyodtam. - Tudod egy buli után... - mondtam, majd elnevettem magam.
-    Ja, velem is ez történt, csak 16 évesen. - mondta mosolyogva. - De igazából örülök, hogy akkor lettem terhes, mert ha később történt volna, nem egy lehetőségként fogtam volna fel. Így inkább úgy fogtam fel, hogy "Hú de nagy buli lesz, egy kisbaba, nagy has, cuki ruhák..." - mondta, majd elnevette magát. - Annyira nem volt nagy buli.
-   Egyszer eljöhetnétek hozzám LA-be. - néztem rá mosolyogva.
-   Nyár van. - mosolygott rám. - Dolgozom, de Eliott ráér.
-   Hol dolgozol? - kérdeztem.
-   Takarítónő vagyok egy kávézóban. - mondta, majd elnevette magát. - Fogadjunk, hogy nem randiztál még takarítónővel!
-   Csak mert még sosem találkoztam olyannal, mint Te! - mosolyogtam rá.
-   Édes vagy. - mosolygott szégyenlősen.
Éppen megérkeztünk a McDrive-ba, mire nevetve nézett fel. Megijedtem, hogy nem tetszik neki, de meglepett volna, ha e miatt nevetett volna.
-   Meki? - kérdezte nevetve. - Imádom.
Igen, itt azért eléggé megkönnyebbültem.
-   Azt hittem nem tetszik. - fújtam ki a levegőt mosolyogva.
-   Ne hidd, hogy engem egy puccos étteremmel el tudnál csábítani. - nézett rám mosolyogva. - Utálom amikor ki kell öltözni, vagy halkan kell beszélni, vagy csöndben kell lenni. Én sokkal inkább az vagyok, aki melegítőben letotyog a boltba, bevásárol édességeket és otthon nyugiban felzabálja.
Ezen elnevettem magam, ugyanis Én is elég lusta tudok lenni...
Miután megkaptuk a kajánkat, tovább hajtottam a következő helyre.
-   Megmondod hova megyünk? - nézett rám mosolyogva.
-   Moziba. - adtam be a derekam.
-   Kajával? - bökött az ölében pihenő zacskókra.
-   Pontosan. - bólintottam vigyorogva.
-   Oké, be kell valljam, hogy nálad furább férfivel még sosem találkoztam. - vizsgált felhúzott szemöldökkel. - De örülök, hogy nem egy gazdag sznob vagy! - nevette el magát. - Mármint tudtam, hogy jó ember vagy, de azért érted...
-   Értem. - nevettem el magam, majd megálltam, ugyanis megérkeztünk.
-   Ez a mozi már nem üzemel... - nézett rám meglepetten.
-   Nyugi! - vigyorogtam rá.
-   Ha megijesztesz, esküszöm, hogy sikítva hazafutok. - nézett rám
-   Gyere! - mosolyogtam biztatóan,
Ő sóhajtva szállt ki, majd mellém lépett és amíg Én beriasztottam az autót, végigmérte a valóban elhagyatott épületet, majd nagyon óvatosan egy kicsit közelebb csúszott hozzám.
-   Azt hittem bátor vagy. - pillantottam le rá vigyorogva.
-   Bátor vagyok! - húzta ki magát, majd megindult lendületesen az épület felé, majd a kilincshez nyúlt és ahogy benyitott, meglátta a meglepi vendéket, aki megszólalt volna, ha Abigel nem sikít fel és rohan oda hozzám, majd hirtelen megölelt, mire nevetve öleltem magamhoz. - Mozgott! - motyogott a mellkasomba bújva ijedten. - Kísértet! Vagy gyilkos! Louis, menjünk innen! Vagy azt a szellemet vidd el! Öld meg! - hadarta félve.
-   Bátorkám, Őt Én hívtam ide és nem kísértet. - nevettem. - Tehát ki a bátor?
-   Nem féltem! - lépett el tőlem hirtelen, majd megigazította a melegítőfelsőjét. - Én csak teszteltelek! De megbuktál a teszten! Nem mentenél meg! - mondta magabiztosan.
-   Hát hogyne! - nevettem el magam. - Akkor menj be! - biccentettem az ajtó felé.
-   Oké. - indult meg az ajtó felé nagyon bátran, majd megtorpant előtte és rám pillantott.
Elgondolkozott rajta, hogy mit is mondhatna, hogy ne látsszon rajta, hogy fél.
-   Azért mégis menjek? - vigyorogtam rá.
Ő csak hümmögve bólintott. Vigyorogva léptem mellé és a kilincs felé nyúltam, de közben óvatosan megfogta a másik kezem. Vigyorogva pillantottam rá, de a feje le volt hajtva.
-   Érezd magad különlegesnek. - motyogta.
-   A végén még Te fogod romantikussá tenni! - néztem rá vigyorogva.
-   Kétlem. - forgatta meg a szemét, de nem engedte el a kezem.
Benyitottam és mosolyogva engedtem előre az ajtóban.
-   Csak Én voltam! - mosolygott rá kedvesen Niall. - Gondolom ismersz.
Abigel csak mosolyogva bólintott.

*Abigel Blue*
-   Te pedig Abigel vagy. - nézett le rám mosolyogva Niall.
-   Nagyszájú, roppant negatív, szabályszegő és örök szingli. - soroltam vigyorogva a tulajdonságaim.
-   Meghódíthatatlan? - kérdezte Niall felhúzott szemöldökkel mosolyogva.
-   Abszolút. - bólintottam vigyorogva.
-   Mégis randin vagy. - vigyorgott rám Louis.
-   Jó, akkor most randin vagyok! - rántottam vállat. - Mindenki boldog?
-   Mutatok egy tök jó helyet! - mosolygott Louis.
-   Onnan is előugrik valaki? - néztem rá felhúzott szemöldökkel.
-   Egy béka. - vigyorgott.
-   És a fülem mögül fog kiugrani? - forgattam a szemem unottan, karba tett kézzel.
-   Nem, a bugyidból. - kacsintott vigyorogva.
-   Na akadj le a bugyimról! Ne is gondolkozzál Te ilyenekről! - mondtam karba tett kézzel elkomolyodva. - De amúgy fekete. - vigyorodtam el pimaszan.
Láttam rajta, hogy meglepődött.
-   Mármint a bugyid? - kérdezte meglepetten.
-   Hát a tied színéről nem tudok! - rántottam vállat vigyorogva.
-   Honnan van neked ilyen beszélőkéd? - vigyorgott Louis kérdőn.
-   A személyiségemmel együtt járt! - rántottam vállat vigyorogva.
Louis elém lépett és kezeit óvatosan a derekamra csúsztatta.
-   Most meg akarsz csókolni? - néztem a szemébe huncut mosollyal.
-   Visszacsókolnál? - kérdezte Ő is vigyorogva.
-   Ha nem próbálod meg, sosem jössz rá. - vigyorogtam.
-   Hihetetlen egy nőszemély vagy. - vigyorgott, majd közelebb hajolt és megcsókolt.
Természetesen visszacsókoltam, ugyanis már jó pár éve erről álmodoztam és csalódnom kellett. Sokkal jobb volt mint álmaiban.
Közben a kezeimmel óvatosan átkaroltam a nyakát. Eddig kissé lehajolt hozzám, de most óvatosan ereszkedtem lábujjhegyre, így fel tudott egyenesedni kényelmesen, de a csókot nem szakítottuk meg.
Megmosolyogtatta, hogy kisebb vagyok nála, mire Én is elmosolyodtam.
Ahogy elhúzódtunk egymástól teljesen elpirultam.
-   Oké, nem tudom melyikőtökön lepődjek meg! - nevetett Niall. - Louis-n mert megszelídített, vagy rajtad, mert csöndben vagy, elpirultál és szégyenlősen bámulod a cipődet!
Visszaszóltam volna, de nem nagyon tudtam...
-   Felülmúltam a képzeleted? - nézett le rám vigyorogva Louis.
-   Egy kicsit... - kuncogtam.
-   Reméltem, hogy összejön. - kacsintott.
Oké, nem kérdés, hogy életem legjobb randija volt.

*Louis Tomlinson*
Három nappal később is az az este volt a fejemben. Egyszerűen annyira különlegesnek találtam Abigel-t. Tudtam, hogy ez így is van. Biztos voltam benne, hogy Ő egy különleges nő.

Éppen LA-ben ebédeltünk Dani-val amikor egy sikítást hallottunk.
-   Azonnal tegyél le! - sikított tovább az ismerős hang. - Addig biztosan nem maradok csöndben! - kiabált tovább Abigel, akit aztán már meg is pillantottam egy nagyon magas srác vállára dobva. - Eliott, verd agyon! - kiabálta a fiának, aki csak jót nevetett rajtuk. - Én esküszöm, hogy agyonverlek Peter!
-   Abigel, nyugodj meg! - nevetett a srác. - Amúgy mindenki minket bámul és csak közlöm, hogy szinte mindenki a fenekedet nézi...
Milyen igaza volt, ugyanis Én is azt vizsgáltam és nagyon is tetszett.
-   Tegyél le! - kiabált, majd elkezdte ütögetni a srác hátát.
-   Nem fáj, csak unom a visításod. - mondta röhögve Peter, majd letette a földre. - De akkor csöndben leszel? - kérdezte, mire Abigel bólintott.
Peter elengedte, de nem lépett tőle távolabb. Abigel rátaposott az egyik lábára, majd elvigyorodott.
-   Öcsi, nem jegyezted még meg, hogy mindig beszélek?! Nem leszek csöndben.
-   Ch, téged lehetetlen megnevelni, vagy normális viselkedésre rábírni. - forgatta a szemét Peter.
-   Csak akkor vagyok csöndben ha zavarban vagyok. - nézett fel rá karba tett kézzel.
-   És csak szerelmesen jössz zavarba. - vigyorgott lenézve rá. - Szerelmes vagy nővérkém? - húzta fel a szemöldökét.
-   Nem. - vágta rá. - Soha többet!
-   De igen! - vigyorgott a két méteres Peter. - Teljesen kivirultál, ma nem voltál negatív és sokat nevetsz és mosolyogsz. - sorolta vigyorogva. - Ahw szerelmes vagy!
-   Nem vagyok. - vágta rá Abigel szemrebbenés nélkül. - Te vagy és nem szerelmes, hanem idióta. De olyan hülye vagy, hogy rád dőlne a diliház!
-   Ilyen nővér mellett nincs szükség ellenségre. - forgatta meg a szemét Peter vigyorogva. - Tudom, hogy szerelmes vagy! - rántott vállat vigyorogva. - Sőt azt is tudom, hogy randiztál valakivel, csak azt nem mondta meg Ella, hogy kivel.
-   Fú, ha hazamegyek, megfojtom azt a libát! - morgott. - Nem mondhatod el anyáéknak se, meg senkinek!
-   Jó, de elmondod, hogy kibe vagy szerelmes? - nyaggatta mosolyogva.
-   Hülye lennék! - nézett Peter-re nevetve. - Amúgy sem vagyok szerelmes! Csak... olyasmi... - kuncogott és elvörösödött.
Oké, akkor Abigel szerelmes belém... ez az érzés valamely szinten kölcsönös...
-   Anya, mikor érünk már oda? - nézett rá nyafogva Eliott.
-   Ott van előtted! - mutatott a házra.
-   Mehetek? - nézett vidáman Abigel-re, aki bólintott.
Meglepett, hogy LA-ben láttam őket, de sajnos Dani miatt nem mehettem oda.
Órákkal később újra láttam Abigel-t, de egészen máshogy. Egy gyönyörű ruhában, de tornacipőben és egy gördeszkán, de Peter fogta a kezét, Ő nevetett és szerintem valami tanítás lehetett... Mi is ki voltunk öltözve Dani-val mert esküvőre mentünk.
-   Tuti, hogy seggre esek és eltöröm a farcsontom! - mondta Abigel.
-   Csak egy kicsit legyél pozitív! - sóhajtott Peter mosolyogva, aki a kezét fogta és segített neki közben.
-   És akkor nem kell az esküvőre mennem. - jelentette ki, majd elvigyorodott. - Ez pozitív volt!
-   Hozzád képest lehet... - nevette el magát Peter.
-   De nem akarok menni! - nyafogott Abigel. - Mire odáig lejutunk gyalog, szakállam nő!
-   Ő volt az anyuka, akinek a fia küldte a levelet. - mosolyogtam Danielle-re.
-   Akkor vigyük el őket! - mosolygott, mire bólintottam.
Természetesen mindketten belementek, hogy együtt menjünk, így beültek hátra.
-   Soha többet nem fogok gördeszkázni... - morgott Abigel.
-   Eddig azt mondtad, hogy tetszik! - nézett rá értetlenül Peter.
-   Már nem. - vágta rá.
-   Végig ilyen morcos leszel? - sóhajtott Peter.
-   Nem. - mondta és csak az ablakon bámult kifelé. - Csak rosszabb leszek.
-   Mi javítana a kedveden? - mosolyodott el az öccse.
-   Egy pisztoly. - vágta rá. - Meg egy fagyi. - mosolyodott el.
-   Most? - nézett rá felhúzott szemöldökkel Peter.
-   Előbb a fagyi aztán még eldöntöm, hogy szükségem van-e a pisztolyra. - magyarázta.
-   Vágom. - nevette el magát Peter. - Már nem mondhatod, hogy Louis kell, mert megoldható.
-   Segítek a kedveden? - néztem rá a visszapillantóból.
-   Csak kellett valami ami nem kivételezhető. - rántott vállat.
Én behajtottam a Mekibe és vettünk egy fagyit.
-   Elégedett vagy? - nézett rá vigyorogva Peter.
-   Sajnos. - morgott, de közben elmosolyodott.
-   Hogy férhet ennyi harag egy ekkora testbe... - nézett rá vigyorogva Peter.
-   Én kicsi vagyok és negatív, de okos... Te nagy és buta. - vigyorgott az öccsére.
-   Voltál már valaha is kedves valakivel? - sóhajtott Peter és hátradöntötte a fejét.
-   A csaj a tükörben tök szimpi! - vigyorgott rá Abigel, majd Peter fájdalmasan elnevette magát. - Tudod, hogy szeretlek Te nyomorék! - csípte meg az öccse arcát.
-   Nálad ez a szeretet jele? - néztem hátra.
-   Pontosan. - bólintott. - Ha utálok valakit az meg más... - rántott vállat.
Elnevettem magam, majd megérkeztünk. Először Abigel ugrott ki a kocsiból és rögtön egy hozzá hasonló ruhájú lány szaladt.
-   Pukkancs! - ölelte magához, mire Abigel felnevetett.
-   Hiányoztam? - nevetett.
-   Mindenki túl vidám volt. - nevetett a lány. - De nem engedem, hogy igyál!
-   Hülye lennék. - forgatta meg a szemét. - Csak legyünk túl ezen az esküvőn!
-   Mit mondasz majd a sajátodon? - nézett rá Peter.
-   Nekem sose lesz esküvőm! - vágta rá.
Hát az esküvő elég uncsi volt, de utána végre indulhattunk Abigel-ék jelenlegi otthonához. Ahogy kiszállt abban a gyönyörű ruhában, rögtön elgondolkoztam rajta, hogy mennyire szívesen táncolnék vele.
Ő megigazította a ruháját, majd kecsesen kilépett a magassarkúból és felvette a földről. Hirtelen kirobbant az ajtón egy lány.
-    Abi, sose láttalak még olyan ruhában! - örömködött vigyorogva, majd végignézett rajta. - Vedd vissza azt a cipőt! - bökött rá. - Csak amíg megnézlek.
Sóhajtva lépett vissza a cipőjébe, majd mosolyogva körbe fordult.
-   Annyira szép vagy! - vigyorgott a lány.
-   Szerintem is! - vigyorgott, majd kipattant a cipőjéből.
-   Olyan vagy mint egy hercegnő! - mosolygott rá szeretetteljesen a lány.
-   Ő egy napszemüveges, tornacipős, pizsamás hercegnő. - vigyorgott Peter.
-   Jó, menjünk mert utálom a szoknyákat! - morgott Abigel. - Meg a magassarkúkat!
-   Csak nem próbálnál meg egy pillanatig aranyos és hercegnős lenni? - sóhajtott a lány a szemét forgatva.
-   Utálom a szoknyákat, a magassarkúkat, a puccos helyeket, a hercegnőket és az undorítóan pozitív embereket! - sorolta hatalmas műmosollyal. - De legyen világbéke... - tette hozzá vigyorogva.
-   Kislány korodban voltak babáid! - vigyorgott rá Peter.
-   Igen és azt is hittem, hogy tündér hercegnő leszek. - vágta rá elkomolyodva. - Aztán jött egy büdös paraszt, akire meg azt hittem, hogy herceg és tőből letépte a szárnyaimat, majd elhajította a koronámat. - mondta komoran.
-   Abigel, ne... - mondta volna Peter.
-   Hagyj békén! - vágta rá, de mérgesnek tűnt, nagyon. - Nem lesz esküvőm, nem fogok járni senkivel, nem leszek szerelmes. Az egyetlen dolgom ebben az életben, hogy felneveljem a fiam!

Eliott - 2

*Abigel Blue*
Éppen Gabriellára vártunk a házunk előtt, miközben Eliott izgalmában össze-vissza pattogott és Én sem álltam messze ettől, ugyanis mégiscsak Louis Tomlinson-ról van szó! És akármilyen ciki, 21 évesen szeretem a One Direction-t és Louis a leghelyesebb! Idegesen tördeltem ujjaimat, miközben Eliott-ot figyeltem, ahogy nagy mosollyal focizik. Pontosabban a ház oldalának rugdossa a labdát, melyet ez nem visel meg jobban, hiszen az már elég öreg ahhoz, hogy bírja a focilabda csapásait.
Hirtelen leparkolt előttünk Gabriella a Fiat 500-assal és mosolyogva biccentett, miszerint ideje beülnünk.
-   Gyere Kicsim! - mosolyogtam Eliott-ra, aki vidáman kapta magához a labdáját és már nyitotta is az jobb hátsó ajtaját és beült a kis kék ülésébe Gabriella mellé.
Én beültem bal előre mosolyogva.
-   Szia! - mosolyogtam Ellára, aki nagy mosollyal ölelt meg.
-   Gondoltad volna, hogy ilyen szuper fiad van? - mosolygott, mire elnevettem magam.
-   Igen, mert az Én fiam! - vigyorogtam.
-   Te soha nem változol! - forgatta a szemét Gabriella, mire elnevettem magam.
Az úton Eliott végig Louis-ról kérdezgetett és Én mindenre készségesen válaszoltam.
Mikor végre megérkeztünk a hatalmas stadion elé, majd megmutatva a mit tudom Én milyen király jegyeinket beengedtek a V.I.P. parkolóba.
-   VIP-ek vagyunk! - nevettem.
-   Persze, csak ránk kell nézni! - dicsekedett Eliott.
-   Meglátják ezt a kis Fiat-ot és már nyitják a parkolót! - nevetett Ella is.
Kikászálódtunk a kocsiból, majd Eliott mellém lépett és megfogta a kezem, ahogy mindig szokta.
-   Úgy izgulok! - mosolyogtam.
-   De azt mondtad, hogy Louis bácsi nagyon aranyos! - nézett fel rám mosolyogva.
-   Igen, az! - mosolyogtam rá.
-   Kit érdekel, hogy aranyos, ha... - mondta volna Ella, de rá néztem.
-   Ne neveld a gyereket, ez az Én dolgom! - mosolyogtam rá, mire elnevettük magunkat.
-   Az ott nem Louis bácsi?! - mutatott egy alakra nagy szemekkel és hatalmas mosollyal Eliott.
-   De. - bólogattam döbbenten.
Eliott elengedte a kezem és odaszaladt hozzá. Életem legaranyosabb jelentét láthattam, ahogy Louis Tomlinson az ölébe kapja a fiamat és megölelik egymást. Valahol az ájulás és a halál között lehettem. Soha nem mertem belegondolni, hogy találkozom Louis-val, főleg hogy ilyen aranyos lesz.
Mi is egyre közelebb értünk.
-   Sziasztok! - mosolygott.
-   Szia! - mondta Gabriella lazán, Én nem tudtam beszélni. - Nagyszájú elhallgatott, de amúgy Gabriella vagyok, Ő pedig Abigel. - mutatott rám.
Louis mosolyogva lépett hozzám és szorosan magához ölelt, amit viszonoztam és valahol a fellegek felett repkedtem.
-   Nagyon örülök a találkozásnak. - mosolygott rám.
Gáz lenne most elájulni? Kétségtelenül.
-   Mi is. - mosolyogtam rá.
Sikerült megszólalnom.
-   Nem lehetne, hogy mindig velünk járkálj? - vigyorgott Ella Louis-ra. - Így sokkal csendesebb.
Louis édesen elnevette magát.
-   Ne szégyenlősködj! - mosolygott rám kedvesen, mire elnevettem magam halkan. - Sajnos most mennem kell, mert ide-oda kell járkálnom meg hasonlók, de nyugodtan üljetek le.
-   Én is ide-oda akarok járkálni! - nézett csillogó szemekkel Louis-ra, majd rám.
Persze, anyád kb. sokkos állapotban van!
-   Eliott, nem kell hogy Te ott zavarj! - szóltam rá.
-   Fél óra múlva gyertek az öltözőhöz és akkor Te fogsz a legjobb helyen ülni! - mosolygott Louis Eliott-ra, aki aranyosan nézett rám, majd Louis is ezt tette. - Vigyázom rá.
-   De csak ha szót fogadsz! - mutattam a fiamra, aki elvigyorodott.
-   Mikor nem szoktam?! - vigyorgott pimaszan.
-   Soha. - vágtam rá a szememet forgatva, de mosolyogva.
Végül Louis elment a dolgára, így mi is elfoglaltuk a helyünket a VIP részen, ahol rendesen olyan volt mint egy étteremben, ráadásul rögtön kiszúrtam Louis családját.
Csöndben vizsgáltam a helyet. Nem sűrűn jártam ennyire puccos helyeken, de elfogadtam a helyzetet, miszerint órákig itt leszek. Valójában nagyon távol állt tőlem ez, cseppet sem az Én stílusom volt.
Fél órával később elindultunk Eliott-tal.
-   Anya, ugye nézni fogod? - mosolygott rám izgatottan.
-   Még nem tanultam meg, hogyan kell befelé fordítani a szemgolyómat, így muszáj leszek. - vicceltem, mire a fiam felnevetett.
-   És kinek szurkolsz? - kérdezte a lépcsőkön leugrálva.
Közben már láttuk Louis-t, ahogy mosolyogva vár ránk.
-   A bírónak. - vágtam rá, mire Eliott megint nevetett, de tovább ugrált. - Eliott, miért nem tudsz normálisan lejönni a lépcsőről, ahogy mások? - sóhajtottam.
-   Mert az unalmas. - vágta rá.
-   Értem, igazad van. - bólintottam mosolyogva, a szememet forgatva.
Közben már megérkeztünk Louis-hoz.
Eliott hozzám hasonlóan csodálva nézett fel rá.
-   Vigyázom rá! - mosolygott rám Louis, mire elmosolyodtam és bólintottam.
-   Eliott, viselkedj! - parancsoltam rá.
-   Oké. - bólogatott nagy mosollyal, majd megfogta Louis kezét. - Milyen nagy a kezed! - nézett fel rá csodálkozva, mire Louis elnevette magát.
-   Az enyémhez képest nyilván. - mosolyogtam. - Nagyon köszönöm, hatalmas szíved van! - mosolyogtam hálásan Louis-ra.
-   Nagyon erős nő vagy! - mosolygott rám, majd megölelt.
Mikor elengedett, mosolyogva kívántam neki sok szerencsét, majd felsiettem.
A meccset nem különösebben élveztem, de azt figyelni, hogy Louis mennyire jó pasi, az igen jó elfoglaltság volt! Louis-ék nyertek, de Én már hulla fáradt voltam. Majdnem aludtam a kényelmes székben.
-   Abigel, ébren vagy? - kérdezte nevetve velem szemben Ella.
-   Igen. - bólintottam és elmosolyodtam. - Csak nem Te kezdted a reggelt azzal, hogy sajnálkoztál az alattad lakóknak, amiért a fiad hajnali 5-kor sikítozott és rohangált a lakásban.
-   Jól van, na! - nevetett. - Nem akartok nálam aludni? - kérdezte mosolyogva.
-   Miért lenne az nekem olyan jó? - kérdeztem.
-   Csak mert Eliott is élvezi, Te is és Én is és közelebb van. - magyarázta.
-   Végül is, legyen. - bólintottam vállat rántva.
-   De nem foglak alvás közben a karjaimban felcipelni. - nevetett. - Mint a herceged!
-   Nekem nincs hercegem. - vágtam rá. - Pontosítok. - mondtam és elmosolyodtam. - Az Én hercegem egy büdös tapló volt, nincs értelme tárgyalni róla. - mondtam, mire mindketten elnevettük magunkat.
-    Most komolyan itt feladtad a párkeresést? - kérdezte sóhajtva.
-    Figyelj, az egyetlen mód arra, hogy megtaláld a tökéletes férfit, hogy megszülöd! - néztem rá, mire felröhögött.
-    Imádom ezeket a bölcsességeidet! - nevetett.
-    Anya! - érkezett meg mellém a fiam.
-    Mondd, hogy jó voltál! - néztem rá mosolyogva.
-    Jó volt. - nevetett Louis. - Nem maradtok a bulira? - kérdezte mosolyogva.
Eliott már nézett is rám és nyitotta a száját, de közbe vágtam.
-    Te fürdesz és alszol, ahogy hazaértünk. - néztem rá. - Én hulla fáradt vagyok, Gabriellának meg nincs kedve.
-    Nekem van kedvem! - nézett rám karba tett kézzel Ella.
-    Oké, akkor add a kocsi kulcsot! - vigyorogtam rá.
-    Megyek. - vágta rá.
-    Nagyon köszönjük! - mosolyogtam Louis-ra.
-    Nincs mit, remélem találkozunk még! - mosolygott.
-    Abigel, szerelem nélkül nem lehet élni! - folytatta az előző témánkat Ella.
-    Oxigén nélkül nehezebb. - vágtam rá, mire Louis és Eliott is nevetett.
-    Olyan izé vagy! - morgott. - Pedig szerintem tökre filmbe illő lenne, ha egy csodálatos családod lenne!
-    Igen. - vágtam rá. - Viszont nem egy filmben élek, Te sem és senki.
-    Olyan negatív vagy! - morgott Ella.
-    Elkérhetem a számod? - mosolygott rám Louis.
-    Természetesen. - mosolyogtam rá, majd gyorsan lediktáltam neki.
-    Örülök, hogy eljöttetek! - mosolygott rám kedvesen.
-    Nagyon köszönjük a meghívást! - mosolyogtam aranyosan, majd Eliott hátulról átölelt és kb rajtam lógott, de csak a csípőmet ölelte, így annyira nem volt kényelmes. - Eliott, nem foglak lecipelni se hazacipelni, se fel a lakásba kedvesem, úgyhogy letehetsz róla! - mondtam sóhajtva, majd megcsikiztem, mire felsikított aztán nevetni kezdett és Én is nevettem.
-    De Anya! - nyafogott.
-    De Eliott! - utánoztam vigyorogva, mire elnevette magát.
-    Abigel, ha most nem indulunk meg, Én itt maradok a bulira és nem adom oda a kocsi kulcsot! - nézett rám karba tett kézzel.
-    Részegen amúgy sem vezethetsz! - vigyorogtam rá.
-    Még mindig szabályosan vezetek részegen, mint Te akármikor! - vigyorgott rám gonoszan.
-    Pontosan tudod, hogy ez nem igaz! - forgattam a szemem.
-    Jó, ezen majd összeveszünk a kocsiban, csak menjünk! - mondta vigyorogva.
Louis jól szórakozott ezen, míg mi már egymást piszkálva indultunk lefelé.

*Louis Tomlinson*
Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Eliott anyukája ilyen fiatal, szép és vicces. Szívesen megismerkednék vele, de ott van Danielle, Freddie és Briana... Emellett még randizgatni is... de annyira vonz... Kíváncsi vagyok rá, meg akarom ismerni. Csodálom benne, hogy ilyen vidám, hiszen szemmel látható, hogy nincs könnyű élete.

Másnap reggel elég nyúzottan keltem fel a buli viszont fergeteges volt.
-   Jó reggelt! - lépett be a szobába mosolyogva Dani, mire elmosolyodtam.
-   Jó reggelt! - mosolyogtam álmosan.
-   Mik a terveid? - nézett rám mosolyogva és lehuppant mellém.
-   Hazamegyünk és alszom. - néztem rá mosolyogva.
-   Ez egy igazán izgalmas terv! - kuncogott.
-   Szerintem is! - mosolyogtam rá.
Hirtelen kb. az ajtó elől sikítást hallottunk.
-   Nagyon remélem, hogy nem rajongók! - sóhajtottam, majd felkeltem, gyorsan felkaptam egy melegítőnadrágot és egy pulcsit, majd kiléptem az ajtón.
A mellettem lévő szobából tört ki egy lány, aki terhes volt, de még nem volt olyan hatalmas hasa. Kérdőn pillantottam rá, de észre se vett engem, ugyanis a liftet figyelte.
Rám pillantott, majd ijedt arca lett.
-    Felébresztettelek? - nézett rám ijedten. - Bocsánat, nem akartam! Annyira sajnálom, nagyon fáradtnak tűnsz! Vegyek neked egy kávét? Annyira sajnálom tényleg! - sajnálkozott hadarva.
Én hirtelen reggel szinte fel se tudtam fogni, hogy szegény lány így megijedt.
-    Kedves Hannah, közlöm, hogy fél kilenc van, nem otthon aludtam, olyan mosott szar vagyok kívülről, amilyennek érzem magam Te meg bocsánatért esedezel?! - dühöngött a liftnél egy ismerős hang.
Én oda pillantottam és Abigel-t figyeltem. Cseppet sem volt mosott szar, inkább aranyosan álmos.
-    Ha akarom, az egész nyomorék hotelt felébresztem, mert sikítok! Vagy felgyújtom, mert olyan kedvem van! Ideje felkelni emberek, itt nem alszunk tizenegyig mert mi ilyen öngyilkosjelölt koránkelők vagyunk! - mondta mutogatva.
-    Neked még mindig nagy az arcod! - nevetett - mint kiderült - Hannah. - És még mindig olyan pozitív vagy? - vigyorgott rá.
-    Roppantul! - forgatta a szemét az álmos lány. - Téged meg ki csinált fel?!
A vidámabbik lány felnevetett.
-    A barátom. - mosolygott rá a hasára téve a kezeit szeretetteljesen.
-    Összeházasodtatok? - kérdezte a falnak dőlve, felhúzott szemöldökkel Abigel.
-    Még nem. - válaszolt rá a kismama.
-    Semmi nem tartja vissza! - vágta rá. - Hidd el, olyan gyorsan fog lelépni, hogy még a menetszelet is érezni fogod! Én is így örültem neki! Aztán az a büdös görény ott hagyott és hol tartok? Ott, hogy hajnalban keltem és nem otthon aludtam.
-    És terhes vagy? - vigyorodott el pimaszan Hannah.
-    Egy barátnőmnél aludtam és hidd el, hogy már egyszer rájöttem mennyire szar egyedül nevelni egy gyereket. - mondta karba tett kézzel, majd beleivott a kávéjába. - Amúgy meg menj a francba!
-    Te tényleg nem lettél se visszafogottabb, se pozitívabb! - nevetett Hannah.
-    Ha mindig a legrosszabbra számítasz, csak pozitívan csalódhatsz! - vágta rá okosan.
-    Tegnap nem vettem észre a nagy szádat! - néztem Abigel-re.
Ő meglepetten nézett rám.
-    Mióta állsz itt? - csodálkozott.
-    Érkezésed előtt kb. kettő másodperccel álltam ide. - vigyorogtam rá.
-    Atyaég! - ivott bele gyorsan a kávéjába. - Hánykor kelhettem ha nem veszek észre egy embert?! Amúgy jó reggelt! - mosolyodott el.
-    Ma reggel mosolyogtál már? - nézett rá vigyorogva Hannah.
-    Ma reggel kiröhögtem egy embert, aki lefejelte az ablakot. - vágta rá. - Amúgy meg tök jól nézel ki! Amikor Én terhes voltam, mint egy bálna, úgy néztem ki!
-    Nem is! - vigyorgott rá Hannah. - Tök cuki voltál!
-    Persze... - forgatta meg a szemét Abigel. - Régen is ilyen idegesítően vidám voltál? Amúgy meg jó, hogy nem hívsz be magadhoz! - nézett Hannah-ra.
-    Nem tudtam, hogy ilyen morgós vagy! - nevettem el magam.
-    Nagyon sok mindent nem tudsz! - nézett fel rám.
-    Nem akarsz gyereket? - nézett Abigel-re Hannah mosolyogva. - Lehetnénk együtt kismamák!
-    Mondd drágaságom, kitől, mikor és hova?! - sorolta. - Mert nincs senkim és nem is lesz, anyagilag sem bírnám és a lakásunk is akkora, hogy tökéletes nekem és egy gyereknek.
-    Jó, akkor ne akarj! - forgatta meg a szemét Hannah
-    Beleavatkozol a magánéletembe! - mondta neki vigyorogva Abigel.
-    Még meg sem öleltél Te kiállhatatlan! - ölelte magához Hannah, mire Abigel elmosolyodott és visszaölelt.
-    Abigel, nincs kedved eljönni velem vacsorázni? - kérdeztem amikor elengedték egymást, mire Abigel teljesen döbbenten nézett fel rám, felhúzott szemöldökkel.
-    Most éppen harcol a nagyszájú, a szégyenlős, a negatív és a spontán énje. - közvetített nekem vigyorogva Hannah.
-    Nem vagyok szégyenlős. - vágta rá Hannah-ra pillantva, majd aranyosan elmosolyodott a kismamát figyelve.
-    Mit szeretnél? - vigyorodott el Hannah rá nézve.
-    Tudod, gyereket nevelni nagyon nehéz... - kezdett bele, elkomolyodott és nekidőlt a falnak. - Nagyon sokszor kételkedik benne az ember, hogy képes lesz-e rá. Valószínű veled is volt ilyen, vagy lesz... - pillantott rá bölcsen. - De itt vagyok Én! - vigyorodott el. - Én nagylelkűen kölcsönadom a fiamat, hogy profi legyél és ne kelljen aggódnod!
Na ez igazán profi szöveg volt...
-    Ő így fejezi ki azt, hogy nekem kell vigyáznom a fiára... - pillantott rám Hannah mosolyogva. - Túl okos...
-    Én csak jót akarok neked. - rántott vállat vigyorogva, majd beleivott a kávéjába.
-    Nem úgy volt, hogy nekem is hozol kávét? - kérdezte tőle Hannah.
-    Azt útközben megittam. - rántott vállat. - Tehát, kell a kölyköm vagy nem?!
-    Nagyon szívesen segítek neked! - forgatta a szemét mosolyogva Hannah.
-    Ez inkább fordítva igaz... - forgatta meg a szemét, majd rám pillantott. - Puccos?
-    Cseppet sem. - vágtam rá vigyorogva az ajtófélfának dőlve.
-    Drága?
-    Én fizetek. De amúgy nem.
-    Olyannal el sem megyek, aki az első randin nem fizet! - vigyorgott pimaszan.
-    Ki mondta, hogy ez egy randi? - kérdeztem felhúzva a szemöldököm.
Hát ha játszunk, akkor játszunk!
-    Nem randi? - vigyorgott Ő is hasonlóan.
-    Nyertél. - nevettem el magam.
-    Nekem már profi a technikám! - vigyorgott rám vállat rántva. - Talán egyszer megtanítom...
-    Alig várom. - biccentettem mosolyogva, majd megvillantottam a mosolyt, amitől pontosan tudom, hogy elolvadnak a nők,
Abigel és hasonlóan reagált rá... Szinte rák vörös lett és a kezében lévő kávét kezdte vizsgálni.
-   Mi van azzal a szégyenlősséggel? - kérdeztem vigyorogva.
-   Direkt csináltad! - motyogott mosolyogva és a kávéjában turkált a szívószállal.
-   Többször kéne velünk lenned! - vigyorgott rám Hannah. - Bírnám, ha ilyen lenne!
-   Nem vagyok ilyen! - nézett fel rá unottan. - Sosem leszek pozitív, csöndes, vagy valami ehhez hasonló! Akadj le rólam! Sőt, ha már itt tartunk. Emlékszel, amikor gimiben egyszer összevesztünk és amikor kibékültünk vittem neked egy sütit? - nézett Hannah-ra, mire Ő bólintott. - A kukából szedtem.
-   Te nem vagy normális! Én azt megettem! - nézett rá felháborodva.
-   Gondoltam, majd sok évvel később vicces lesz... - mondta, majd elnevette magát. - Számomra az!
-   Na jó, hagyj ma!
-   Hagyma? - vigyorgott rá Abigel.
-   Abi! - szólt rá mérgesen Hannah, mire felnevetett.

Eliott - 1

*Louis Tomlinson*
Éppen rohannom kellett volna, ugyanis nem volt fél órám se az edzés kezdetéig, de Én még otthon voltam, amikor kikaptam a leveleket a postaládából. Az egyiken megakadt a szemem, mert nem ismertem a feladót, így elkönyveltem, hogy az egyik rajongó küldte, vagyis a táskámba tettem, hogy majd elolvashassam.
Szerencsére hamar megérkeztem a Manchester-i stadionhoz, köszöntöttem a csapattársaimat, majd előkaptam a levelet, hiszen még a másik csapat edzett. Gyorsan felbontottam és rögtön olvasni kezdtem:
"Kedves Louis bácsi! 
 Tudom, hogy nem ismersz, mert még sosem találkoztunk, de Anya nagyon sokat mesél rólad. Azt  mondta nagyon jó ember vagy és csodálatos hangod van, nagyon különleges. Nagyon szeret téged.  Apáról sosem mesél, csak azt mondta, hogy rossz ember. Sosem szerette Anyát. Anya sokat sír, mert  azt hiszi, hogy nem tud rólam rendesen gondoskodni, pedig ez butaság. Én nagyon szeretem Őt és  tökéletes anyuka. Azt mondta, hogy nagyon boldog lenne, ha találkozhatna veled, de nincs esély  erre. Anya nagyon beteg volt, de már meggyógyult. Én arra szeretnélek kérni kedves Louis bácsi,  hogy valahogyan találkozz Anyával, mert azt szeretném, ha vidám lenne. 

 Eliott"

A levél hihetetlen aranyos gyerekírással készült, így biztos voltam benne, hogy a kisfiú írta. Nagyon meghatott a levél és rögtön gondolkozni kezdtem, hogy vajon hogyan tudnék találkozni Eliott anyukájával. 

-   Te levelezel? - lépett mellém Olly nevetve. - Nincs telefonod?

-   Olvasd el. - adtam oda neki. 

Ő egy idő után elmosolyodott, majd mikor végigolvasta mosolyogva adta vissza. 

-   Én a helyedben mindenképp találkoznék velük. - mosolygott. 

-   Én is ezt tervezem, csak nem tudom mikor és hol. - rántottam vállat sóhajtva. 

-   Hívd el őket a meccsre! - mosolygott. 

-   Jó ötlet! - bólintottam mosolyogva. 

-   Szerezz nekik jegyet és akkor majd találkozhattok! - mondta, mire mosolyogva bólogattam. 

* Abigel Blue *

Végre hazaértem a kávézóból, Eliott természetesen már aludt az ölemben. Óvatosan tettem az ágyra, majd halkan behajtottam a szobája ajtaját és a konyhába mentem. Gyorsan elmosogattam és utána még halkan kimentem a kis lakásból, megnézni a postát. Végignéztem a csekkeket, majd az utolsó levélen megakadt a szemem. Feladó: Louis Tomlinson. 

Ez igazán érdekelt, mert pontosan tudtam, hogy valószínű ez valami kamu. Azért mégiscsak 21 vagyok! Nyilván rájövök, hogy nem a valódi Louis írhatta. 

Felszaladtam a lépcsőkön, majd csöndben léptem be a lakásba. Halkan csuktam be az ajtót és leültem a kanapéra. Rögtön felbontottam a furcsa levelet. 

"Kedves Eliott! 

 Nagyon szívesen megismerkednék veled és anyukáddal is. Biztos vagyok benne, hogy anyukád egy  nagyon erős nő és abban is, hogy nagyon jó anya. Én is nagyon szívesen találkoznék anyukáddal,  hogy személyesen beszélgessünk. Remélem, hogy szeretitek a focit, mert küldtem nektek három jegyet  a vasárnapi jótékonysági meccsre, amin részt veszek. Ott találkozhatunk személyesen. :) A jegyeket  kérlek add oda anyukádnak, nehogy elvesszenek! 

Louis"

A boríték tényleg tartalmazott még két jegyet az említett meccsre, valamint Louis leírta a telefonszámát a levél legaljára. Így már elhittem, hogy valóban Ő a feladó, hiszen a kézírása is felismerhető volt. Az egyetlen probléma az volt, hogy szombat éjjel volt. Természetesen holnap nem dolgozom és azt is tudtam, hogy a legjobb barátnőmet, Gabriellát hívom magammal, csak azért hirtelen ért ez az egész. 

There is nobody around just me and you

~Louis~
Már megint késésben voltam, pedig időben kezdtem készülődni! Persze nem könnyű olyan hamar elindulni, ha az ember barátnője a konyhában, csupán egy lenge gombolatlan ingben és fehérneműben táncikálva és dúdolva készíti a reggelit.
Gyorsan suhantam át az utcákon a gördeszkám segítségével, mely halk zajjal jelezte, hogy az út nem tökéletesen sima. A deszkám zaját mégis elnyomta a levelek halk susogása, ahogy összeérnek a lágy szellő miatt, valamint az autók zaja, amik ritkán elhúztak mellettem. Gyorsan előkaptam a telefonom és leellenőriztem az időt.
Csak 5 perc késés.
Gyorsítottam a tempómon, de a késés már biztos volt.
Mikor végre megérkeztem a focipálya mellé, leszálltam a gördeszkáról, melyet hanyagul a hónom alá csaptam és úgy indultam az öltözőbe. Hallottam a haverjaim hangos nevetését.
-  Itt! - intettem hanyag lazasággal vigyorogva, miközben gyorsan kinyitottam a szekrényemet.
-  Tommo, Te soha se tudsz időben megjelenni? - röhögött a padon ülve Stan, aki már át volt öltözve.
-  Most csak 3 percet késtem! - rántottam vállat, miközben a szekrényből kidobáltam a padra a gyűrött ruhákat, majd a szekrénybe tettem a deszkám, a telefonom és a kulcsom.
-  Még mindig jobb, mint a múltheti fél óra. - röhögött fel Oli, mire Én is elnevettem magam.
-  Nem tehetek róla, hogy a barátnőm egy bomba nő! - rántottam vállat röhögve, majd lekaptam a pólómat és átvettem a másikat.
-  Jól van, másról se hallunk, csak róla! - forgatta a szemét röhögve Luke. - Louis vagyok és szerelmes! - nyekergett, mire hozzá vágtam a cipőmet és mind felröhögtünk.
-  Lányok, aki 2 percen belül nincs a pályán, kitakarítja a WC-t! - nyitott be az edző, mire villám gyorsan rúgtam le a cipőmet és dobtam be a szekrénybe, de szerencsétlenségemre pont észrevett az edző. - Tomlinson, csak nem megint késtél?! - forgatta a szemét.
-  Csak a barátnőjét dugta indulás helyett! - röhögött Calvin, mire elröhögte magát mindenki, de Én megcsaptam a nadrágommal.
Az edző is röhögve ment ki. Gyorsan cseréltem le a nadrágom, majd felvettem a zoknim és a cipőmet is.
Ahogy kiléptünk a pályára megpillantottunk egy lány csapatot. Természetesen ők nem fociztak, igazából még sosem láttuk őket. Éppen egy igencsak csajos autóból kászálódtak ki mind a 4-en nagyokat nevetve.
-  Stefy, hozd már a táskámat! - nyomta a vöröske kezébe nevetve egy szőke hajú nagyon vékony, tökéletes alakú lány.
-  Hát hogy ne hoznám kedves Angela hercegnő! - vette el tőle nevetve a vörös, aki egyébként vezetett.
-  Lányok, olyan hangosak vagytok, hogy a vakondok is megsüketülnek a földben! - nevetett egy fekete hajú lányka.
-  Vegyél a nyakadba! - lépett mellé a legalacsonyabb csaj, akinek nagy, göndör hajkoronája volt.
-  Jó, gyere! - sóhajtott a fekete hajú, majd a kicsi lány - valószínű valami tornász lehetett - egy szaltó után érkezett a barátnője nyakába.
-  Annyira hülyék vagytok! - nevetett Stefy.
-  Kuss már, mindenki minket néz! - nevetett a picike a fekete hajú nyakában.
-  Egy ilyen ugrás után és mivel olyan hanggal vagyunk, mint egy komplett szurkoló tábor egy gól után, engem annyira nem lep meg! - nevetett a fekete hajú.
-  Ó, mert Te olyan halk vagy kis Eperke! - nevetett a vörös.
Jó, ez nyilván egy becenév, de Eperke?! Tudom ki eperke, a piros hajú mesecsaj, de ez mi?! Persze aranyos lánynak tűnt, de eperke?
-  Utállak! - nevetett "Eperke".
-  Ne már, fociznak! - nyafogott felénk mutatva Angela.
-  És Te nem tudsz? - fordult felé vigyorogva Stefy.
-  Stefy, nem fogunk focizni! - vágta rá a pici borzi lányka.
-  Miért? - vigyorgott az Eperke.
-  Állj meg! - nyafogott a kicsi, mire a fekete hajú megállt, majd a picike lazán hátra dőlt, így kézenállásba érkezett a fűre, majd lábait átlökte, így hídban végezte, ahonnan könnyedén felállt.
-  Na, ha befejezted a bemutatót, akkor gyertek! - mondta Stefy, majd felénk igyekeztek. - Sziasztok! - vigyorgott.
-  Nagyon örülünk lányok, de itt edzés lenne! - nézett az edző a 4 csajra.
-  Nekem ne mondja meg mi lenne itt, mert... - mondta volna a kicsi borzos, mire a fekete hajú csajszi befogta a száját.
-  Alexa, még mindig 150 centi vagy és egy focicsapat vesz körül, ha kérhetem ne keménykedj! - mondta, mire elnevettük magunkat.
-  Oké. - morogta.
-  Bocsi, nem akartunk zavar... - mondta volna "Eperke", de a Stefy közbe vágott.
-  Mi lenne, ha játszanánk egymás ellen? - vigyorgott.
-  Ezt nem hiszem el! - horkantotta "Eperke". - Húzzunk haza, vagy nekem annyira mindegy, de itt zavarunk!
-  Nem zavartok, benne vagyunk. - bólogatott vigyorogva az edzőnk.
Igazából az összes lány kicsi volt hozzánk képest, pedig Én sem vagyok nagyon magas.
Eperke tűnt a legfélősebbnek, ijedten nézett végig az edzőn, majd rajtunk.
-  Miért akarunk mindenképpen kikapni? - nézett a lányokra.
-  Ne fossál már! - vigyorgott rá a picike. - Amúgy is, Te nézel a bátyáddal focit mindig!
-  Először is, nézni nyilván könnyebb, mint játszani, ráadásul Én nem nézem, alszom! - nézett rá karba tett kézzel.
-  Nem harapunk! - vigyorgott a csajszira Stan.
-  Az jó, mert mi igen! - vigyorgott rá karba tett kézzel.
-  Én nem maradok. - mondta, majd megindult az egyik irányba.
-  Maradtok? - mosolyogtam a többiekre, akik bólogattak.
-  Mi baja? - biccentett a már kissé messzebb járó fekete hajú felé Oli.
-  Nehéz időszaka van, de amúgy is ilyen. - mosolygott ránk biztatóan Angela. - Holnapra már megbékél.
Igen, határozottan ilyennek látszott a lány és felettébb bizalmatlannak. Valami nagyon fura volt benne.

Élek!

Sziasztok! Sajnos nagyon rég volt rész és úgy döntöttem, hogy ez egy darabig így is lesz. Kis szünetet tartok, kb. a nyári szünet kezdetéig (június 16. az első napja a szabadságnak!). Tehát addig sajnos részt nemigen tudok hozni, de úgy gondoltam, írhatnék novellákat. 
Az lenne a kérdés, hogy Mit szólnátok novellákhoz a szünet ideje alatt? :) Komiban szeretném, hogy válaszoljatok! Előre is köszi annak, aki megteszi!