2. évad 63. rész

Valamikor éjjel keltem fel arra, hogy valaki meglökött. Morogva nyitottam ki az egyik szemem és Louis-t pillantottam meg, aki békésen aludt. Nagyon édes volt és akármennyire is haragudtam rá, mégis napokig tudtam volna csodálni a gyönyörű arcát, miközben olyan halkan és édesen szuszog, akár egy kiscica. Sajnos nem igazán tudtam visszaaludni, mert egyszerűen annyira csodás volt, hogy bámulhattam anélkül, hogy észrevenné és rám szólna. Már órák óta csak Őt néztem és annak ellenére, hogy álmos voltam, nem aludtam. Elkezdett mozgolódni, mire gyorsan becsuktam a szemem és csak imádkoztam, hogy ne tudja meg, mi volt az elfoglaltságom eddig. Éreztem, ahogy felemeli a fejét, majd visszateszi a párnára és a hozzám közelebb eső kezét óvatosan a hátamra simította, majd cirógatni kezdte a gerincem mentén. Kissé összébb húzódtam, amin valószínű elmosolyodott. Hagytam, hogy simogassa a hátam, mert egyébként ez számomra nagyon ijesztő lenne, de mivel most csak mi ketten voltunk itt, sötét volt és próbáltam aludni, így nem emlékeztetett Charlie-ra. Ő sose volt velem ennyire óvatos, figyelmes és sose szerettem igazán.
-   Nem félsz? - súgta Lou, majd elmosolyodott. - Igen tudom, hogy ébren vagy, már úgy 2 órája észrevettem, hogy figyelsz, de túl álmos voltam ahhoz, hogy megemlítsem. - magyarázta.
-   Oké. - motyogtam halkan. - És nem, most nem. - súgtam.
-   Miért? - kérdezte, de a hátam cirógatását nem hagyta abba.
-   Nem tudom... - motyogtam. - Egyszerűen semmi emlék, gondolat.
-   Bízol bennem? - kérdezte halkan.
-   Nem tudom...- mondtam halkan.
-   Én nem kérem, hogy elmondd mit is érzel irántam, ha érzel valamit, csak ha úgy érzed, el akarod mondani. - motyogta halkan. - Viszont segíteni akarok ezen a hatalmas félelmen.
-   Segíts. - súgtam. - De tudnod kell, hogy ez az egész most még bonyolultabb és rosszabb lett.
-   Ha bízol bennem és teszed amit mondok, nem lesz az. - mondta, mire bólintottam. - Ha azt akarod, hogy abbahagyjam, ellököd a kezem, oké? - kérdezte, mire bólintottam.
Lassan a kezét az oldalamra simította, mire erősen a szemébe néztem, mert összerezzentem és remegni tudtam volna a félelemtől.
-   Sarah, soha, ismétlem: soha nem tudnálak bántani. - mondta halkan, mire bólintottam.
Óvatosan elkezdte simogatni az oldalam, ami eleinte hatalmas feszültséget szült az egész testemben, de Louis hatalmas türelemmel, hosszú percekig folytatta tevékenységét. Egészen megvárta, ahogy megszűnik a feszültség, majd előjön a nyugodtság és a végén átalakul kellemessé. Még megsimította párszor, majd elmosolyodott.
-   Nagyon bátor vagy. - mosolygott. - Tudom, hogy mennyire nehéz, az egész lényeden érződik ez, viszont nincs miért feladni.
-   De ugye tudod, hogy ez hosszú távon megint tökre nem fog működni? - kérdeztem halkan.
-   Miért ne működne? - kérdezte.
-   Nem hinném, hogy Ellának tetszene ez az egész. - mondtam.
-   Elintézem. - mondta, majd elmosolyodott.
-   Miért hajnalban beszéljük meg ezt? - súgtam és elmosolyodtam,
-   Mert sose voltunk átlagosak. - kuncogott.
Eszembe jutotta egy király ötlet.
-   Kelj fel! - súgtam mosolyogva, majd lerúgtam magamról a takarót és felpattantam.
-   Minek? - kérdezte. - Álmos vagyok.
-   Louis, ez egy jó ötlet csak haladj! - sürgettem a kezemmel.
-   Feküdj vissza! - paskolta meg az ágyat. - Nélkülem úgyse tudsz igazán közlekedni. - legyintett mosolyogva.
Megforgattam a szemem, majd odabicegtem hozzá és hirtelen lerántottam róla a takarót. Nem zavartatta magát, vigyorogva feküdt tovább, mire gonoszan elvigyorodtam, elkaptam a bokáját és elkezdtem lehúzni az ágyról. Ő nevetve kapaszkodott, de Én nyertem és az ágy végénél seggre esett. Ez annyira vicces volt, hogy nem bírtuk nevetés nélkül. Közben próbáltuk egymást csitítani, de nem igazán sikerült, mert szakadtunk a röhögéstől.
-   Jó, megyek! - nevetett, majd felkecmergett. - Gyere! - mondta, mire a bal kezemmel átkaroltam a vállát Ő, pedig a jobb kezét óvatosan a derekamra csúsztatta, majd biztatóan rám mosolygott.
A lépcsőig elég jól haladtunk, de ott az egész szinte lehetetlennek bizonyult.
-   Ne ijedj meg, jó? - kérdezte, mire félve néztem rá. - Nem lesz baj, nem bántalak. - mosolyodott el újra, majd oldalról óvatosan megemelt.
Én megráztam a fejem, mire letett és szembe állított magával.
-   Soha többet nem hagyom, hogy bárki is bántson téged! - nézett mélyen a szemembe, majd kezeit az arcomra tette. - Ha valaki, akkor az Én vagyok, aki soha az életbe nem tudna kezet emelni rád. - simogatta az arcom. - Sose tudnám megtenni, bízz bennem. - mondta, mire bólintottam Ő, pedig leengedte a kezeit.
Óvatosan közelebb léptem hozzá, majd kissé félve mindkét kezemmel átkaroltam a nyakát, míg a vállára támasztottam a fejem. Tudtam, hogy meglepte, hogy engedem, hogy így emeljen fel és az még jobban megdöbbentette, hogy Én kezdeményeztem.
-   Jól van. - súgta mosolyogva és a hátamat simogatta, majd egyre lejjebb vezette a kezét.
Mikor a fenekemhez ért a keze, összerezzentem és rendezetlenül vettem a levegőt.
-   Nyugi, nem bántalak. - súgta a fülembe, ami megnyugtatott.
Rendeztem a légzésem és nyugodtan bólintottam.
-   Ugorj. - mondta, mire kicsit ugorva a lábaim a csípője köré fontam Ő, pedig megtartott. - Minden rendben? - kérdezte halkan. - Nem félsz.
-   Nem félek és minden oké. - súgtam bólintva, mire lassan elindult le a lépcsőn.

* Lottie szemszöge *

Ahogy felkeltem Louis és Sarah nevetésére kilestem az ajtómon, de még mindig Louis szobájából hallottam a nevetést. Kis résen lestem kifelé. Nem vettek észre a sötét miatt, de Én meg tudtam csodálni, mennyire édesek voltak. Sarah Louis-ba kapaszkodva bicegett, míg a bátyám hagyta, hogy rá támaszkodjon és a derekán pihent a keze. Csak mosolyogni tudtam ezen az egészen, mert hihetetlenül boldog voltam, hogy végre nem veszekednek. Sarah nem tűnt olyan ijedtnek, mint mikor Louis felkapta. Most mindketten nyugodtak voltak, de a lépcső előtt megálltak. Valamit súgott neki Lou, majd oldalról megemelte, de Sarah hirtelen megrázta a fejét, mire Louis letette és magával szembe állította. 

-   Mondd, hogy szereted és csókold meg! - szurkoltam suttogva. 

-   Soha többet nem hagyom, hogy bárki is bántson téged! - tette kezeit Sarah arcára. 

Tudja, csak csókold már meg! 

-   Ha valaki, akkor az Én vagyok, aki soha az életbe nem tudna kezet emelni rád. - súgta neki. 

Ez komoly?! Csókold meg Te idióta! 

 -  Sose tudnám megtenni, bízz bennem. - folytatta, mire Sarah közelebb lépett hozzá.
Ez az! Te csókold meg, mind tudjuk, hogy Te vagy az okosabb!
Kezeit a nyaka köré fonta, majd fejét Lou vállára támasztotta.

Szórakozol?! Tökéletes lett volna, konkrétan olyan, mintha egy pár lennétek és az is lehetnétek, ha nem lennétek mindketten ennyire sötétek!
Ugrott egy kicsit miközben a lábát Louis csípője köré fonta, Lou pedig megtartotta. Ezen muszáj volt mosolyognom. Louis kezeit látva hátulról, biztos volt, hogy a fenekénél fogja. Hát ilyen az Én bátyám, nem halasztja el az alkalmat és szerintem ha földrengés lenne, akkor se fogná szegény lányt tisztességes helyen.
Még így is borzasztóan felvidított, hogy Louis levitte a lépcsőn. A lépcső alján megállt, de úgy látszott rajtuk, egyikőjük sem akarja megváltoztatni ezt a helyzetet. Egymás szemébe néztek mereven és látszott rajtuk, hogy semmit nem érzékelnek a külvilágból.
-   Ezt nem kéne. - mondta Sarah, de tekintetét nem tudta és nem is akarta levenni a bátyámról.
-   Tudod ezt már annyiszor mondtuk egymásnak és sose állított meg. - mondta Sarah-nak és elmosolyodott.
-   Nem Louis. - rázta a fejét. - Megint ugyan az lesz! - mondta és letette a lábait, majd egyet hátra lépett.
-   Mit lesz ugyan az? - kérdezte értetlenül Louis.
-   Csak szórakozol velem és másra nem is kellek. - mondta nagy sóhajjal. - Tudom, hogy így lesz.
Végre egy okos megszólalás, köszönöm Sarah!
-    Én nem... - motyogott Louis, mire Sarah kikerülte és otthagyva elbicegett a kert felé.
A bátyámból egy hatalmas sóhaj tört fel, majd arcát a kezébe temetve leült a lépcső aljára. Tudtam, hogy Sarah-nak igaza volt, de borzasztó volt nézni, hogy Lou ott ül csöndben.
Halkan kiléptem, lementem a lépcsőn és mellé ültem.
-   Miért nem alszol? - nézett rám könnyes szemmel.
Sír?! De hát akkor biztos, hogy szereti!
-   Mert arra ébredtem, hogy két ember nevetgél, majd kilestem és azt láttam, hogy egy lány, aki retteg a férfiak érintésétől minden bizalmát odaadva egy aranyos fiúba kapaszkodva biceg mellette és a fiú mint a szeme fényére, vagy egy utolsó gyémántra a világon, úgy vigyáz a lányra. Egy tökéletes párt láttam. - mondtam mosolyogva. - Majd a lépcső előtt a lány nagyon félt attól, hogy a srác felvegye, de másodszorra Ő kezdeményezte ezt az egészet és megbízott benne. - mosolyogtam, mire halvány mosoly húzódott az arcára. - Majd a lány elbizonytalanodott, mert a fiú sokszor megbántotta már.
-   Tudom, de hogyan szerezzem vissza a bizalmát? - kérdezte.
-   Ez nagyon egyszerű. - mondtam mosolyogva. - Csak mondd el neki, hogy mennyire szereted és hogy soha többet nem fogod elhagyni semmi hülyeség miatt.
-   De ott van Ella, akit szintén szeretek. - motyogott.
-   Szerelmes vagy Ellába? - kérdeztem.
-   Igen és azt hittem, hogy Sarah-t elfelejtettem, de most, hogy itt van nem tudom... - motyogott lefelé nézve. - Nem bízik bennem annyira mint régen és közben mégis.
-   Louis, ugyan úgy bízik benned, viszont Te nem harcolsz azért, hogy ez nem múljon el! - mondtam lelkesítően.
-   Hogyan harcoljak? - kérdezte értetlenül.
-   Légy vele kedves, vigyázz rá, ne bántsd meg folyamatosan. Légy figyelmes és legyen időd rá! - magyaráztam.
-   Tehát próbáljam meghódítani? - kérdezte értetlenül.
-   Igen! - bólintottam határozottan. - Érezze, hogy egy kicsit küzdesz érte és meg lesz az eredménye! - mondtam mosolyogva, mire Lou megölelt.

* Sarah szemszöge *

~reggel~

A kertben ébredtem a földön fekve. A nap kellemesen simogatta a bőröm és vidáman ültem fel. Nehézkesen álltam fel, de mosolyogva fogadtam, hogy attól függetlenül, hogy a földön aludtam, nem lettem piszkos. Betotyogtam a házba, majd a nappaliba vettem az irányt. 

-   Jó reggelt! - mosolygott rám Fizzy és Jack egymás mellett ülve. 

-   Jó reggelt! - mosolyogtam, majd lehuppantam az egyik fotelbe. 

-   Sarah! - rohant be a szobába Phoebe. 

-   Mondjad! - mosolyogtam rá. 

-   Én tudok valamit! - vigyorgott rám.
-   Mit? - mosolyogtam.
-   Nem mondom meg! - kuncogott.
-   De meg súgod? - kérdeztem mosolyogva.
-   Sarah! - rohant be Louis.
-   Mindenki így fog szólni nekem? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Amúgy mi van? - kérdeztem.
-   Jönnöd kell valahova! - jelentette ki.
-   Hova? - kérdeztem.
-   Hát valahova. - mondta.
-   De hova? Feleslegesen nem is pislogok! - mosolyodtam el.
-   Foci edzésre. - mondta.
-   Felejts el! - jelentettem ki. - Hívjad Ellát, vagy akit akarsz. - legyintettem.
-   De Sarah! - nyafogott.
-   Miért nekem kell mennem? - nyafogtam Én is. - Vigyél olyat, aki tényleg menni akar.
-   Senki nem akar és Te vagy az egyetlen, aki még befűzhető! - mondta.
-   Miért nem mész egyedül?! - értetlenkedtem. - Tudtommal nagy fiú vagy.
-   Jössz? - kérdezte szinte könyörögve, majd hirtelen a fotel elé térdelt és onnan nézett fel rám. _ Kérlek gyere!
-   Most térden állva könyörögsz? - kérdeztem összehúzott szemmel, mire bólogatott. - 2 feltételem van! - néztem rá mosolyogva.
-   Mi? - kérdezte reménykedve.
-   Ha vége megmasszírozod a lábam és nem hagysz egyedül, mert nem tudok járkálni! - mondtam, mire bólogatott, majd örömében felugrott és megölelt.
-   Köszönöm! - szorított magához.
-   És adsz normális ruhát! - néztem rá morcosan.
-   Hozok! - vigyorgott, majd felrohant.
-   Meghülyült? - kérdeztem furán nézve Phoebe-re.
-   Nem tudom. - rántott vállat.
Louis még az Ő tempójához képest is gyorsan ért vissza Lottie egyik farmerjával és az Ő egyik pólójával. Átöltöztem, majd már indulnunk is kellett. Elöl ültem, de a focipálya helyett egy ház előtt álltunk meg.
-   Ülj hátra! - nézett rám Lou.
-   Minek? - néztem rá értetlenül.
-   Mert jön Ella is. - mondta, mire amolyan "Te most hülyének nézel?!" fejjel néztem rá.
-   Na jó, Én most kiszállok és nem szólok hozzád, csak csöndben elindulok hozzátok! - mondtam mérgesen, majd kinyitottam az ajtót és kiszálltam.
Elindultam bicegve és nagyon mérges voltam. Hallottam, hogy Louis kiszállt és sietve lépkedett felém.
-   Most mi bajod Sarah?! - kérdezte idegesen, de rá se néztem, csak bicegtem. - Úgysem tudsz így hazamenni! Ülj vissza! - mondta, mire horkantottam.
-   Felejtsd el! - mondtam idegesen. - Húzzál focizni és szállj le rólam! - jelentettem ki, majd mentem tovább.
Louis odaszaladt mögém és hirtelen felkapott, miközben a kezét a számra tapasztotta, majd egy kézzel felkapott, kinyitotta a csomagtartót, betett és rám csukta. Döbbenten, ijedten és mérgesen feküdtem ott. Elkezdtem ütögetni belülről a csomagtartót és sikítani.
-   Sarah, nem akarom, hogy megbüntessenek miattad, tehát csönd! - mondta Lou, majd egyszerűen hallottam, ahogy beszélgetnek és beülnek, majd elindultunk.
Mikor végre megérkeztünk, Louis felnyitotta a csomagtartót. Én idegesen löktem el a csomagtartó elől, majd kiugrottam belőle és egy hatalmas pofon csattant Louis arcán.
-   Te normális vagy?! - kiabáltam rá. - Mondhatni elraboltál! De tudod mit, nem érdekel, hagyj békén, az érdekel a legkevésbé, hogy miért kellett ide jönnöm, mert nem csinálok semmit! - mondtam karba tett kézzel.
Nem szólt egy szót sem, egészen az edzésének végéig csöndben koslattam utánuk. Beültem a hátsó ülésre, majd ahogy megérkeztünk idegesen pattantam ki az autóból, majd bementem.
-   Mizu? - mosolygott Fizzy.
-   A bátyád egy tapintatlan bunkó paraszt! - kiabáltam, majd kitörtem a kertbe.
-   Mit csinált már megint? - kérdezte Lottie.
Én elmeséltem neki a sztorit, mire Ő is ideges lett, majd mikor nyílt az ajtó, hirtelen berohant és csak annyit hallottam, hogy rólam szól az egész veszekedés, pontosabban miattam van Én viszont, csak sírtam és sírtam, ugyanis amióta Louis betett a kocsiba a számat befogva, egymás után törtek elő az emlékek arról, ahogy ugyan ezt tette velem Charlie számtalanszor. Egyszerűen összegömbölyödve sírtam.