2.évad 67. rész

* Sarah szemszöge *

Reggel a sírás miatt fájtak a szemeim, vörösek voltak és hatalmasak. Mikor megláttam magam a tükörben elszörnyedtem. 

-   Te borzasztóan nézel ki, ezt be kell valljam! - mutattam magamra a tükörben. 

Bementem a fürdőbe és egy törölközőt bevizeztem, visszafeküdtem az ágyamba és a szememre tettem. Hirtelen Barney meglökte az arcom. Végül mellém feküdt, majd visszaaludt velem együtt.

-   Ébredj! - sikított fel szinte a fülem mellett Roxy.
-   Miért nem tudsz aranyosan felkelteni? - néztem rá mérgesen.
-   Mert nem kelsz fel. - mondta.
-   De már felkeltem, már békén hagyhatsz. - néztem rá, majd elmosolyodtunk.
-   Kitaláltam egy tök jó programot! - dőlt le mellém.
-   Már ha valaha felkelünk. - néztem rá mosolyogva.
-   Igen, elég kényelmes itt. - nevettük el magunkat. - De el kéne menni vidámparkba! - mosolygott.
-   Nem kéne... - néztem rá nyafogva.
-   De ott tök jó! - lökött meg.
-   Nincs kedvem! - morogtam.
-   Mi a programod? - kérdezte.
-   Semmi és ez tök élvezhető. - mondtam. - Mindenki megy? - kérdeztem.
-   Igen, már csak téged kell megfűzni! - lökött meg nagy mosollyal.
-   Most ehhez nincs hangulatom, bocsi. - mosolyodtam el, majd felültem.
-   De legalább most lejössz? - kérdezte mosolyogva.
-   Lemegyek, mert kakaót fogok inni. - mondtam, majd elindultam az ajtóhoz.
-   Jó, de ha az felpörget, akkor jössz? - kérdezte vigyorogva már a lépcsőn.
-   Nem. - mondtam, mire horkantott. - Felőlem csicsereghetsz is, akkor sem megyek!
-   Komolyan nem jössz? - kérdezte elszomorodva Niall.
-   Nem. - ráztam a fejem.
-   De miért vagy ilyen?! - nyafogott Jesy. - Oda rohanok veled, ahová csak szeretnéd, de gyere!
-   Nem megyek, nincs kedvem, mást fogok csinálni! - néztem rá mosolyogva.
-   Mit? - kérdezte csípőre tett kézzel Harry.
-   Áthívom Jack-et. - néztem rá mosolyogva.
-   Jöjjön Ő is! - vágta rá Lola.
-   Én sem megyek. - ráztam a fejem.
-   Ne már, tök öreges vagy! - lökött meg Liam.
-   Akkor majd kötni fogok! - kacsintottam rá, majd megérkezett Málna és Barney.
-   Gyere már! - nyafogott Lola.
-   Nem, megyek a lovamhoz. - mosolyodtam el a csodás ötletemre.

* Louis szemszöge *

Szerintem a világon nincs még egy ilyen nőszemély. Egy másodperc alatt dönti el, hogy Ő mit is akar csinálni és semmivel és senkivel nem törődve megindul. És természetesen ez most is így történt. Mint aki süket és vak, felrohant a szobájába, majd mikor újra láttuk, már tökéletesen összeszedte magát és egy heló után elment. 

Nagyon rossz érzés fogott el, ami eléggé megmagyarázhatatlan volt. Reméltem, hogy elmúlik, viszont egyre erősebb lett. Mikor megérkeztünk a vidámparkba, már olyan érzésem volt, mintha valaki élet veszélyben lenne. Emiatt egyáltalán nem tudtam élvezni a napot, mert folyamatosan azon kattogtam, hogy ki lehet és természetesen mindig Sarah-nál lyukadtam ki, ugyanis Ő az, aki mindenben rögtön benne van, ami csak egy kicsit is veszélyes. Ő néha nem bátor, hanem vakmerő. Valljuk be, vele van a legtöbb baj emiatt. 

Először a családomra gondoltam, de valamiért biztos voltam benne, hogy velük minden rendben. Velünk nem történt semmi a nap folyamán, a régi haverjaim normálisak és így már csak egy valaki maradt, akiről tökéletesen elképzelhető, hogy életveszélyben van. Sarah-t ismerve, vigyorogva közölné, hogy betört a feje és utána rögtön elmagyarázná, hogy mennyire élvezte amit a baleset előtt csinált. Mert hogy majdnem mindig ezt csinálja! Azt is vigyorogva kezelné, ha tetőtől talpig gipszben lenne, mert leesett a lóról és eldicsekedne, hogy Ő mennyire jót lovagolt, vagy esetleg száguldozott. Mind tudjuk, hogy ilyen téren ez a lány normálatlan. 

Viszont amitől féltem, nem következett be. Nyugodtan aludtam el, anélkül, hogy kaptam volna egy hívást arról, hogy ki került kórházba. Ez eléggé megnyugtatott, így nem kattogtam tovább ezen az egészen. 

Az éjjel közepén ébredtem a telefonomra. Nem értettem, hogy ki a jó őrület lehet ez, az egyetlen tippem Sarah lett volna, de Becky volt. 

Mit akar tőlem Becky hajnali 3-kor? 

Ki akartam nyomni, majd úgy voltam vele, hogy még fontos is lehet, tehát felvettem. 

-   Szia Becky! - morogtam. - 3 óra van. - mondtam álmosan. 

-   Tudom. - mondta szipogva. 

Tuti, hogy nagy a baj! 

-   Mi történt? - kérdezte ijedten. 

-   Én nem tudom, engem most hívott Lola, hogy úton van haza autóval és valami nagy baj van Sarah-val, de mást nem mondott, mert vezetett. - mondta szipogva. - És gondoltam, hogy Te is menni akarsz. - mondta. 

-   Igen. - vágtam rá. - 5 perc és ott vagyok. - nyomtam ki, majd a szekrényem elé léptem. 

Hihetetlen sebességgel öltöztem fel, majd rohantam le a lépcsőn. Csodáltam, hogy nem estem pofára. Felkaptam a cipőm és a garázsba rohantam. Valószínű úgy vezettem, ahogy Sarah szokott, mert magamat is megleptem azzal, hogy milyen hamar odaértem. Kiugrottam az autóból és betörtem a házba. 

-   Siess! - nézett rám sírva Becky. 

-   Nem lesz semmi baj, remélem. - néztem rá. - Ha megtudok valamit, hívlak! - mondtam, majd berohantam a garázsukba és bepattantam a versenyautóba. 

Eddig utáltam ezt az autót, mert féltettem a sofőrjét, de most rájöttem, mennyire jó, ha van egy ilyen a háznál. Konkrétan negyed annyi idő alatt értem oda, mint a saját autómmal és mivel hajnal volt, nem is voltak annyira sokan az utakon. Mikor megálltam a ház előtt, Colin a ház előtt ülve sírt. Kipattantam, mire rám kapta a tekintetét és hirtelen elkeseredettből idegesre váltott. Izmai megfeszültek, majd megindult felém és hirtelen már csak azt éreztem, ahogy az ökle az arcomat éri. 

Sarah összes volt barátja egy erőszakos állat?! Mármint rajtam kívül. 

-   Mi bajod? - néztem rá értetlenül. 

-   Ez az egész a Te hibád! - üvöltötte az arcomba. 

Nem törődtem vele, kikerültem és bementem a házba. Csak Sarah nagymamáját találtam a kanapén sírni. 

-   Louis. - nézett fel rám reménykedve. 

-   Mi történt? - kérdeztem ijedten. 

-   Vettek valami új lovat és ez a lány természetesen ki akarta próbálni! - csapott a térdére. - Kilovagolt vele az erdőbe és egy óra múlva a ló nélküle vágtázott haza. Megtalálták az erdőben a saját vértócsájában fekve és már elrohantak a kórházba. Lola úton van. - magyarázta. 

-   Én elmehetek a kórházba, vagy senki nem akar itt látni? - kérdeztem félve, hiszen elég sok van már a rovásomon. 

-   Fiam, mind szeretünk téged. - mosolyodott el halványan. - Te leszel az, akit először keresni fog! Rohanj! - mondta, mire bólintottam, majd kirontottam az ajtón. 

Colin újra elém állt és orrba vágott. 

Miért? Rajtam vezeti le a feszültséget?! 

-   Húzz már innen! - löktem arrébb, majd bepattantam az autóba. 

Rögtön elszáguldottam és csak később vettem észre, hogy folyik a vér az orromból, bár ez bizonyult most a legkisebb bajnak. Nem szoktam hozzá ehhez az autóhoz, így most is meglepődtem, hogy mennyire hamar megérkeztem. Rohantam, amíg az elsőn meg nem találtam a szülőket. 

-   Louis. - nézett rám sóhajtva Sarah anyukája. - Miért kell neki ennyire bátornak lennie? - kérdezte sírva a férjét ölelgetve. 

-   Még semmit nem tudunk, csak annyit, hogy újraélesztették. - mondta az Apuka, mire lehuppantam a székre. 

Fel kellett fognom, mennyi minden történt ebben a pár órában. Muszáj volt arra gondolnom, amit kért: bármi lesz, csókoljam meg halála előtt. Most mit tehetnék? Tudom, hogy nem fog meghalni, de ott van az a kis esély, hogy mégis. Nem bírnék azzal a gondolattal együtt élni, hogy nem tettem eleget a kérésének. 

Csak kattogtam és kattogtam és teltek a percek és az órák. Idegőrlő csend és feszültség ült rajtunk. Hihetetlen fáradt voltunk mind, viszont folyamatosan mardosott a bűntudat. Nem aludhattam el! Folyamatosan próbáltam magam ébresztgetni, gondolkoztam, észrevétlenül csipkedtem a kezem, de egyszerűen lecsukódott a szemem. 

Egy nagyon ismerős hang mondogatta a nevem, majd mikor kinyitottam a szemem nagyon megdöbbentem. 

-   Louis, veled mi történt? - kérdezte ELEANOR. 

Most vagy képzelődöm, vagy tényleg itt van és komolyan mondom, hogy már csak Ő kellett! 

-   Eleanor... - motyogtam. 

Fáradt voltam, mindenem fájt, aggódtam és megjelenik? Miért kell engem ennyire szívatni?! 

-   Louis, Te kivel verekedtél és miért itt alszol? - kérdezgetett. 

Ó, tényleg Colin! 

-   Nem fontos. - mondtam. 

Gyönyörű volt, de kórházi ruhában volt. 

-   Veled mi történt? - kérdeztem. 

-   Autóbaleset. - mondta. 

Hirtelen egy halk sikolyt hallottam az ajtó felől, ami mellett ültem. 

-   Hogy történt? - kérdeztem. 

-   Éppen haza tartottam, mikor... - kezdett bele, de nyílt mellettem az ajtó. 

-   Annyira nem lenne szabad ezt csinálnod és nekem annyira nem lenne szabad segítenem neked ebben! Most ha elesel és még nagyobb bajod lesz, az az Én hibám lesz és mindenki utálni fog! - hallottam Lola hangját az ajtó felől. 

-   Lányok, ha anyátoknak elmondjátok, hogy ebben segítettem, egyszerre halunk meg. - mondta Sarah apukája. 

-   Na rinyálj már Apa, Te vagy itt a felnőtt! - mondta Lola. - Sarah, ijesztően erőtlennek tűnsz! - hallottam Lola hangját, majd megjelentek az ajtóban. 

Még így is gyönyörű volt, viszont tényleg látszott rajta, hogy mennyire nincs jól. A jobb lába be volt gipszelve és a feje is be volt kötve, valamint a karjai tele voltak sérülésekkel és az infúziós tűk helyei is látszottak. Mikor megpillantott El mellett, hirtelen minden érzelmét láttam a szemében. Összetört, elkeseredett, csalódott és hirtelen elengedte a nővérét, aki nagyrészt Őt tartotta és valahogy egyedül visszament. 

Az arcomat a kezembe temettem és hallottam, ahogy bevágódik az ajtó. 

-   Komolyan, még mindig ő? - nevetett Eleanor. - Danielle tökéletes volt, Ella is, de komolyan Ő?! Mi a vonzó ebben a lelki szemétládában? 

Nem tudtam foglalkozni a beszédével, ugyanis éppen agyban vertem magam. 

-   Louis! - csapódott ki az ajtón Lola iszonyat mérgesen. 

-   Én megyek. - mondta El, majd elment. 

-   Én téged nem értelek! - mondta halkabban. - Csak azért akart kijönni, mert megmondtuk neki, hogy itt várod és hogy alszol. Nem engedte, hogy felkeltsünk és behívjunk. Ő akart kijönni, hogy lásson téged. - mondta csalódottan. 

Hogy lehet valaki ennyire aranyos és szeretni való? 

-   Én akkora görény vagyok! - csaptam homlokon magam. - De csak beszélgettünk. - néztem rá. - Esküszöm! Én szeretem Sarah-t. 

-   Én tudom és nem állítottam, hogy Te akarsz tőle valamit, viszont ismered a Törpilládat, nem? - mosolyodott el halványan. 

-   Kiküldött. - jött ki szomorúan az apuka. - Azt mondta, egyedül akar lenni. 

-   Bemehetek hozzá? - néztem rá, mire bólintott. 

Én halkan felálltam, majd benyitottam. 

-   Húzz innen! - hallottam a sírós hangját. - Majd később bejöhetsz, de most hagyjatok egyedül! Ülj le kint! - mondta mérgesen szipogva. 

-   Sarah... - mondtam halkan. 

-   Te nem jöhetsz vissza. Húzz el a kórházból is, de a legboldogabb akkor lennék, ha az országból is távoznál! - mondta mérgesen, de sírva. 

-   Én...

-   Sajnálod? - horkantott. - Sajnáld máshol, ne itt! - mondta, mire feladtam és lehajtott fejjel kimentem. 

Nem voltam hajlandó elmozdulni az ajtó melletti székről, pontosabban a legtávolabbi pont onnan, ahol tartózkodtam az a földszinti kávéautomata volt. 

~ egy héttel később ~

Egy hete élek itt, ezeken a székeken. Éjjel nappal itt vagyok és hajthatatlan vagyok. Addig nem mozdulok ebből a kórházból, amíg Sarah nem megy el innen. Eleanor-ral azóta beszélgettem párszor, hiszen kibírhatatlan, hogy csöndben ülök folyamatosan, vagy azt magyarázom, hogy nem megyek el. Muszáj volt valakivel beszélnem, aki tényleg beszélget velem azon kívül, hogy elmagyarázza, hogy ez már beteges. 

* Sarah szemszöge *

A szobából nem mozdulhatok ki, folyamatosan infúzióra vagyok kötve és rengetegszer csak fekszem az ágyban csöndben és bámulok előre. Rengeteget sírtam amiatt, amit láttam, viszont meguntam. Azóta egyáltalán nem szóltam Louis-hoz, senkitől nem kérdeztem meg, hogy mit tevékenykedik otthon. Senki nem mert róla beszélni, aminek örültem. Én nem akarom, hogy megint bábnak nézzen. 

Jack lépett be végre. 

-   Nem lehetsz ennyire kegyetlen. - nézett rám sóhajtva. 

-   Miért lennék az? - néztem rá értetlenül. 

-   Louis-hoz egy szót nem szólsz, mert láttad beszélgetni Eleanor-ral? - kérdezte összehúzott szemöldökkel már az ágyam melletti széken ülve a kezemet fogva. - Én tudom, hogy rosszul esett, de azért ennyire nem lehetsz vele kemény. Csak beszélgettek. - mondta. 

-   Hogyan beszélhettem volna vele? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Elküldtem amikor láttam őket és végre valamit megértett és eltűnt. Megmondtam, hogy nem akarom többet látni, sem a közelemben tudni és elment. - mondtam, mire Jack meglepetten nézett rám. 

-   Te mikor jártál ezen a szobán kívül? - kérdezte. 

-   Egy hete, mikor láttam Louis-t és Eleanor-t. - mondtam hidegen.