2. évad 56. rész

Reggel hatalmas csörömpölésre ébredtem, majd Maddie szinte sírva röhögött, mikor kinyitottam a szemem.
-   Mi történt? - mosolyodtam el.
-   Leromboltam a fürdőt! - nevetett és lassan már-már összeesett.
-   Hogyan? - kezdtem el nevetni.
-   Csak levertem a sminkes táskámat a polcról, aztán lelöktem a törölközőt és a tusfürdőket. - nevetett, mire felnevettem.
-   Menjünk reggelizni! - mosolyogtam.
-   Nem felejtettél el valamit? - mosolyodott el.
Elkezdtem gondolkozni, majd eszembe jutott: Louis.
-   Nem megyek sehova! - kiabáltam.
-   De igen! Tegnap is megúsztad, ma is meg fogod! - mosolygott.
-   Jó, de kitekerem a nyakad, ha... - mondtam volna, de a kezembe nyomott egy kupac ruhát, belökött a fürdőbe, majd rám zárta az ajtót.
Gyorsan összeszedtem magam, majd indultunk reggelizni. Mivel az éttermet és a halt egy üvegfal választja el, tökéletesen láttam az egész Tomlinson családot.
-   Nem reggelizhetnénk máshol? - néztem Maddie-re.
-   Ne csináld már! - nézett rám fájdalmasan. - Oda ülünk a sarokba és nem leszünk olyanok, mint általában! - mutatott a legeldugottabb asztalra.
-    Legyen, de... - mondtam volna, de közbe szólt.
-    Kitekered a nyakam! - forgatta a szemét. - Tudom! - mondta, majd behúzott.
Tényleg nem vett észre minket senki, de akkor is kínos volt. Mikor végre végeztünk a reggelivel - előbb, mint Tomlinson-ék - mentünk a lifthez.
-    Ez így még jobb is, mert hozzászoksz ehhez! - mosolygott.
-    Csodálatos! - forgattam a szemem.
-    Kár, hogy nincs vele semmilyen haverja! - mondta, majd bementünk a liftbe.
-    Miért? - néztem rá. - Nagyon ciki lenne, ha a haverjára rányomulnék!
-    Neked! - mosolygott. - Nekem nem.
-    És engem egyedül hagynál? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
-    Oké, befejeztem! - emelte fel a kezeit védekezően.
-    Mi a terv? - kérdeztem.
-    Strand! - vigyorgott, majd mikor felértünk kiröppent a liftből.
Mosolyogva mentem utána, majd a villám gyorsan átvettük a fürdőruhánkat, rá egy kis ruhácskát, majd összepakoltunk egy táskába és indultunk is. Beszálltunk a liftbe mosolyogva és beszélgettünk, majd megállt. Bekövetkezett amitől féltem. Lottie Louis-t kísérve szemezett velem. Teljes csöndben voltunk és Maddie-re pillantottam, aki bűnbánóan nézett rám. Nekidőltem a lift hátuljának és onnan figyeltem a csodálatos alakját és még onnan is éreztem az illatát. Lotts is rám pillantott. Legszívesebben megöleltem volna hátulról, de nem akartam, hogy észre vegyen, vagy hogy felidegesítsem. Végig Őt figyeltem, amire utólag ráébresztett, hogy nem kellett volna.
-     Azért egy kicsit kevésbé látványosan is bámulhatnál. - közölte, mikor kilépett a liftből Lottie mellett.
Én ki se szálltam, csak lefagytam és újra megnyomtam a gombot.
-    Ekkora taplót! - csattant fel Maddie.
-    Mégis szeretem. - súgtam és halkan sírva fakadtam.
-    Na nem! - vágta rá. - Azért sem fogsz egész nap a szobában ülni és sírni! Ki se szállunk, megyünk strandra és este bulizni! - mondta és megnyomta a földszintet.
Letöröltem a könnyeim, majd bólintottam. Mikor kiléptünk, már nem voltak ott, ami megnyugtatott. Amíg el nem értünk a partra, nyugodt csöndben sétáltunk. Kerestünk egy megfelelő helyet, lepakoltunk, majd egy kis napozás után bementünk a vízbe bohóckodni.
-    Gyere! - kapott a hátára nevetve Maddie, majd berohant a vízbe és mikor már elég mély részhez értünk, egyszerűen a part felé fordult, majd bedőlt a vízbe háttal.
Nevetve álltunk fel.
-    Látod, így kell elfelejteni valakit! - nevetett.
Egészen sötétedésig a strandon voltunk, majd vacsorára elkészültünk. Ott megint elbújtunk egy hátsó asztalnál, majd utána - természetesen a Tomlinson család előtt - felmentünk. Rögtön bedőltem az ágyba fáradtan.
-    Ne csináld már! - ült le mellém Maddie. - Megöregedtél. - mosolygott rám halványan.
-    Nem Maddie, imádnék egy buliban őrjöngeni, csak annyi hülyeséget csináltam már! - sóhajtottam.
-    Korodhoz képest tök bölcs vagy! - dőlt le mellém, majd megfogta a kezem.
-    Bár ne lennék! - sóhajtottam megint szomorkásan.
-    Szerintem ez tök jó! - mosolygott. - Így kevesebb hülyeségbe mész bele, okosabban döntesz és jobban átlátod a helyzeteket.
-    Lehet, de borzasztó rossz ez! - folyt le az arcomon az első könnycsepp.
-    Tudom. - sóhajtott.
-    Főleg, hogy nem mondta meg miért?! Szerintem azért azt megérdemeltem volna! - sírtam.
-    Ez egy gyökér! - legyintett. - Utáld!
-    De nem tudom. - suttogtam. - Mert reménytelenül szerelmes vagyok belé, még akkor is rohadtul szeretem, mikor paraszt módon oda köp nekem valamit. - magyaráztam.
-    Azt hitted, Ő az igazi? - kérdezte halkan.
-    Azt hittem, tudom, hogy Ő az igazi! - sírtam. - De hogyan tévedhettem ekkorát?
-    Szerelmes voltál, akkor senki sem gondolkozik úgy, ahogy amúgy tenné. - magyarázta.
-    Most is az vagyok! - kiabáltam.
-    Na figyelj, most pihenünk egy pár órát, aztán elmegyünk a strandra! - mosolygott.
-    Este van! - ültem fel rá nézve.
-    Tudom! - vigyorgott. - Bulizni pia és izzadt emberek nélkül is lehet! - mosolygott.
-    Oké, akkor aludjunk egyet! - mosolyodtam el, majd átöltöztem egy kényelmesebb ruhába.

* Louis szemszöge *

Utálom, hogy valaki folyton kísérget. Idegesítő, hogy nem mehetek egyedül az ég világon sehova! Az, hogy Ő is itt van, megnehezíti ezt az egészt! Miért?! Tudom, a lányok azt mondták, hogyha együtt kell lennünk, a sors majd elintézi, de ez volt a jel? Vagy ez csak egy véletlen? Szerintem a második, ugyanis elég kis jel lenne, ha az lenne. 

Mikor felmentünk, Ernest és Doris fürdetése következett, az ikrek valami műsort néztek, Lottie és Fizzy pedig halkan pusmogtak. Leültem az ágyamra, majd elfeküdtem rajta. Hallottam, hogy nyílik az ajtó. 

-   Lou... - szólt Lotts. 

-   Igen? - kérdeztem. 

-   Miért vagy ennyire magad alatt? - ült le mellém. 

-   Vajon miért?! - kérdeztem unottan. 

-   Nem, ennek nem a vakság az oka, mert azon hamarabb túlesnél! - mondta. 

-   Nem tudom Lottie! - sóhajtottam. - Így minden sokkal nehezebb, semmi életkedvem nincs, mindig kísérgetnek és mindenki sajnál. - magyaráztam. 

-   Louis, tudom hogy Te vagy a legidősebb, de elmesélném, hogy most kb. ovis szinten vagy! - magyarázott. - Vágom, nehéz! De nem kell belebetegedni. 

-   Tudom, de akkor is... - motyogtam. 

-   Álmos vagy? - feküdt le mellém. 

-   Igen, eléggé. - bólogattam. 

Közelebb bújt hozzám, majd átölelt ami megmosolyogtatott és Én is magamhoz öleltem. 

* Sarah szemszöge *

~ másnap reggel ~

Valami napfényre keltem. Óvatosan nyitogattam a szemem, majd megpillantottam hol is vagyok: a strandon. 

-   Maddie! - lökdöstem meg a mellettem alvó barátnőm, mire felébredt. 

-   Itt maradtunk. - nevetett, mire elnevettem magam. 

-   Éhes vagyok. - mondtam. 

-   Én is, menjünk! - állt fel, majd felhúzott. 

-   Te milyen energikus vagy reggel. - kuncogtam, majd átkaroltam a vállát. 

Mosolygott és visszaölelt. Így sétáltunk el a hotelig. 

-   Szerintem ránk fér egy zuhany. - mondtam. 

-   Hát teli vagyok homokkal. - nevetett. 

Mikor beléptünk, rögtön a lifthez mentünk. Mikor felértünk és kiléptünk, Fizz állt az ajtó előtt. 

-   Szia! - mosolyogtunk rá. 

-   Ti merre voltatok? - csodálkozott. 

-   Esti strandolás és aztán ott aludtunk el. - nevettem. 

-   Csak azért jöttem, mert mesélni akarok. - mondta. 

-   Baj van? - kérdeztem ijedten. 

-   Hát nem tudom, hogy annak nevezhető-e, vagy érdekel-e... - mondta. 

-   Nyisd! - parancsoltam Maddie-re, aki nyitotta az ajtót, majd bementünk és leültünk az ágyra. - Mondjad! - néztem rá. 

-   Hát Lou eléggé ki van... - mondta. 

-   Én is. - mondtam. - Neki köszönhetjük. 

-   Azt kamuzza, hogy a vakság miatt van, de nyilván nem! - magyarázta. - Elég fura... csöndes lett, lobbanékony, mindenen balhézik és elég hisztis, meg haragtartó. - mesélte. 

-   Tehát éppen a saját maga ellentéte? - kérdeztem. - Bár a hiszti eddig is ment neki, de nem sűrűn használta ezt a képességét. - tettem hozzá. 

-    Hát kb. - bólintott. - Annyira rossz így! - dőlt hátra az ágyon. - Mindenki érzi a folyamatos feszültséget rajta és emiatt kb. mindenki feszült. Élvezhetetlen a nyaralás. 

-    Megértem, de mit kéne tennem? - néztem rá. - Nyilván volt oka szakítani, bár nem mondta meg mi. - mondtam. 

-    Nem tudom, de hiányzol neki. Ez most nem olyan, mint eddig. Mert most nincs olyan lány, akit egy pillanat alatt felszedne, hogy betöltse az űrt amit hagytál. - sóhajtott. - Nem tesz semmit, csak sodródik az élettel. 

-    Ismerős... - nézett rám Maddie. 

-    Felhívtalak és éppen Miami-ban vagyunk! - érveltem magam mellett. 

-    Oké, folytasd Fizzy. - legyintett. 

-    Tehát nem tudunk mit tenni vele. Nem akarsz beszélni vele? 

-    Sajnálom Fizz, tudod hogy imádlak titeket és Louis-t is, de ezt most nem. - mondtam. - Én lennék a legboldogabb, ha beszélnénk, de úgy gondolom, ha ezt akarja, vagy erre van szüksége, neki kell odajönnie hozzám. - magyaráztam. 

-    Tudom, igazad van. - bólintott és megölelt. - Azért köszönöm. - mosolyodott el halványan. 

Csöndesen otthagyott minket. Mi egymás után lezuhanyoztunk, majd - mivel lekéstünk a hoteli reggeliről - elmentünk egy kisebb étterembe és ott megreggeliztünk. 

-    Annyira rossz látni, hogy ennyire mardos a bűntudat! - sóhajtott fel reggeli közben Maddie. 

-    Te honnan veszed... - kérdeztem volna, de közbe vágott. 

-    Kívülről is látszik rajtad! - mondta. - De nem a te hibád! Ő szakított veled, hadd bánja meg! Megérdemli, amekkora tapló volt. 

-    Tudom, de akkor is szörnyű! - mondtam. 

-    Én is így éreznék, viszont be kell bizonyítanod, hogy Te mennyire erős vagy. - mondta, mire bólintottam. 

~ két héttel később ~

Mi történt? Rengeteg minden. De kezdjük a nyaralással. Egész jó volt, Louis-val többet nem futottunk össze, Lotts és Fizzy néha meséltek pár dolgot róla, de igazából tudtommal semmi nem változott. 

Mikor hazatértünk, Cara megbeszélést hívott össze. Itt úgy döntött, hogy mi folytatjuk a turnét, csak a One Direction nélkül. Azóta folyamatos munka van megállás nélkül. Bár a turné is módosult egy kicsit. Én külön megyek mindenhova, a lányok többnyire együtt, de nem mindig. Mondhatni a munkába temetkeztem. Amikor nincs koncert, vagy valahol máshol jelenésünk, rögtön hazautazom és lovagolok. Versenyekre járok és készülök a turné közben. Először rosszul bírtam, de úgy döntöttem, hogy ez márpedig így lesz és hozzá szoktattam magam. 

Azóta Louis-ról semmi hírt nem tudok, a srácokkal ezért találkozom és velük a barátságunk nem változott természetesen. Lola és Benji elég vidámak mostanában, ugyanis Zayn is otthon lehet. 

A srácok... Ők boldogok is, meg nem is. Örülnek a szabadságnak, de teljesen letörtek Louis miatt. Őszintén szólva mindenkiben benne van a teljes érzelmi zavar és a hangulatingadozás. Megviselte a társaságot Louis hirtelen eltűnése. 

A One Direction éppen a rajongók számára oktalan szüneten van, ugyanis nem tudják mi is történt Louis-val. Minden koncerten el kellett mondanunk, hogy sajnáljuk, hogy Ők nem lehetnek velünk, ami eléggé lerombolta a hangulatot. 

Azóta is mardos a bűntudat, hogy mi van ha akkor a nyaraláson beszélnem kellett volna vele? Bár nyilván nincs már akkora hatalmas gödörben, mert mindig mindenen hamarabb túlesett, mint Én. 

Éppen beléptünk az öltözőbe, rögtön miután vége lett a koncertnek, mikor hirtelen kiabáltak a 1D-s srácok, Zayn-en és Louis-n kívül mind ott voltak. Én csak csöndben lecsapódtam a kanapéra. 

-    Mondhatok egy rossz hírt? - nézett rám Hazza. 

-    Mondd, szerinted nem vagyok felkészülve rájuk? - nevettem el magam keserűen. - Mondj, már annyira mindegy! - legyintettem. 

-     Louis összejött egy vak lánnyal. - mondta. 

-     Hát, kéz és láb törést. - mondtam és elmosolyodtam, mire azért kicsit mindenki nevetett. 

-     Gonosz vagy. - kuncogott Jesy. 

-     Tudom. - rántottam vállat. - De legalább megérdemli a lány? - kérdeztem. 

-     Lotts azt mesélte, hogy nagyon aranyos, szép és Lou boldognak tűnik. - mondta Niall. 

-     És ezt miért Lottie mondta? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. 

-     Mert Louis-t csak ritkán érjük el. - mondta Payno. 

-     Igen?! - pattant fel mérgesen Roxy. 

-     Nem veszi fel nektek? - csodálkoztam. 

-     Hát nem igazán. - rázta a fejét Harry. - Inkább Jay, vagy a húgai értesítenek minket. 

-     Ezt a taplót! - mérgelődött Becky. 

-     Add ide a telefonod! - nézett rám Jesy mérgesen. 

Nagyon mérges volt, ami rá szinte egyáltalán nem jellemző. Én odaadtam neki, ugyanis igaza van, ha valakinek, nekem felveszi. Kihangosította, majd az asztalra tette a telefont. 

-     Haló! - szólt bele Lou halkan. 

-     Csak nem Louis Tomlinson?! - kezdte idegesen Jesy. 

-     Jesy, miért ezen hívsz? - kérdezte Louis. 

-     Mert tudtam, hogy felveszed! - mosolyodott el gonoszan, majd karba tett kézzel állt meg. - Miért is nem vagy hajlandó beszélni a legjobb barátaiddal?! 

-     Komolyan rám küldtek? - kezdte volna, de Jesy félbe szakította. 

-     Nem kedvesem, Én akartalak felhívni! - jelentette ki határozottan. - Ugyanis mindig ott voltunk veled a szarban, de nem veszed fel a telefont! - kezdte mérgesebben és hangosabban. - Megértem, hogy ez nem könnyű neked, de reméltem, hogy nem vagy egy paraszt! 

-     Jesy... - kezdett volna magyarázkodni. 

-     Nem érdekel a magyarázat, innentől kezdve mindennap felhívsz minimum egy srácot! - jelentette ki határozottan. 

-     Rendben. - mondta Louis. 

-     Csodás beszélgetés volt, szia! - mondta, majd kinyomta. - Barom! - horkantotta, majd leült mellém. 

-     Üdv a klubban! - mosolyodtam el, mire elnevette magát és a vállamra hajtotta a fejét. 

-     Remélem összekapja magát. - mondta Becky. 

-     Nem kell, Jesy összekapja. - nevetett Roxy. 

-     Ti! - mutatott a fiúkra. - Nem hagyjátok elkallódni! 

-     Értettük! - bólintott Nialler.