2. évad 62. rész

Reggel egy hatalmas zajra ébredtem. Elmosolyodtam, majd a hátamra fordultam és meglepetten tisztáztam, hogy Louis fekszik mellettem ébren és mellette Ella.
-   Jó reggelt! - súgta.
-   Jobbat. - motyogtam és kimásztam mellőle.
Most nem vettem fel pulcsit, csak az ablakához mentem. Elhúztam a függönyt, majd kilestem rajta. Így Fizzy megpillantott és rám mosolygott, majd integetett. Én nagy vigyorral integettem vissza. Ő is grimaszolt egyet, majd Én is. Elmutogatta, hogy feljön, mire bólogattam. Először végignéztem magam az egész alakos tükörben és láttam, hogy Louis is figyel. Végigsimítottam a még mindig kissé fájó, igazán feltűnő nyomokon, amiket a széttört borosüveg hagyott a combomon. Louis is ránézett a figyelt területre, majd lehajtotta a fejét. Én megsimítottam az L betűt, majd Louis-ra pillantottam a tükörben. Még mindig nem nézett fel, viszont Fizzy belépett, majd hátulról megölelt és a vállamra támasztotta a fejét.
-   Én annak örülnék a legjobban, ha Te kerültél volna a családunkba. - súgta mosolyogva kuncogva. - De ne mondd el ennek a lükének. - nevetett, mire Én is kuncogtam.
-   Mindig barátnők leszünk! - mosolyogtam rá a tükörben.
-   Tudom, hogy sosem fogsz elfelejteni minket! - mosolygott, majd arrébb húzta a pólóm, hogy lássa az L betűt. - Tényleg nem szedetted le. - mosolygott.
-   Megmondtam, hogy nem fogom. - mosolyogtam halványan, majd azért lehajtottam a fejem. - Nem akarom ezt hazudni soha senkinek, hogy nem akartam, ahogy azt sem, megbántam. - néztem mosolyogva a lábfejem.
-   Nem bántad meg? - kérdezte Louis hátulról.
-   Nem. - mondtam, majd felnéztem a tükörbe.
Louis arcáról semmi érzelmet nem tudtam leolvasni, viszont Fizzy hatalmas mosollyal jelezte, mennyire tetszik neki a válaszom.
-   Na, így úgysem felejtesz el minket! - mosolygott Fizzy. - Már csak az lett volna jobb, ha a Tomlinson-t tetováltatod magadra! - vigyorgott, amin kuncogtam. - De mi lenne, ha inkább Fizzy-t csináltatnál? - kérdezte, mire elnevettem magam és Ő is.
-   Nem akarok többet. - mosolyogtam.
-   Oké, de ha majd mégis, gondolkozz el rajtam! - nevetett.
-   Mindenképp! - nevettem.
-   Amúgy nincs kedved ma lelépni? - kérdezte mosolyogva a barna hajú lány mosolyogva.
-   Nem tudom. - rántottam vállat. - Elég jó egy kis pihenés a folyamatosan pörgés után. - magyaráztam. - Meg beteg vagyok, tehát annyira nincs. - mosolyodtam el.
-   Akkor mit csinálunk ma? - kérdezte mosolyogva.
-   Én túl élem ezt a napot is. - mondtam, majd Louis mérges pillantást vetett rám. - Mondjuk ideje lenne hazamennem, a saját ruháimat hordani és kicsit összeszedni magam. - gondolkoztam hangosan.
-   Maradj! - nyafogott Fizzy. - Louis-t nem érdekli, hogy az Ő ruháiban vagy! - mondta, majd elnevette magát. - Sőt, semmilyen ruha nem érdekli, csak ami már nincs rajtad. - nevetett.
-   Fizz! - szólt rá Louis kissé vörösen.
-   A nővérünk már megint hisztizik! - nevetett Fizzy.
-   Nem lehet, hogy túl sokat találkoztunk? - néztem Fizzy-re nevetve.
-   De, akkor most megyek elviszem a kocsidat! - nevetett.
-   Tudod mit kéne! - jutott eszembe.
-   Mit? - mosolygott rám.
Én az ötlettől feltüzelve felugrottam az ágyra.
-   Vidámparkba menni! - találtam ki nagy mosollyal.

~ fél óra múlva ~
Louis ágyában haldoklom, ugyanis a betegségemnek nem tett jót, hogy nadrág nélkül járkáltam a hidegben. Louis kukája már teli van használt zsepikkel, rajtam van 3 pulcsi és egy melegítő nadrág, meg két takaró is, de nagyon fáztam. A lázamra már kíváncsi sem voltam, inkább forró teát ittam és reménykedtem benne, hogy túl élem a napot.
Halálra untam magam, vagy 50 filmet megnéztem és már csak feküdtem és bámultam a plafont, 10 perce csak bámultam és bámultam.
Hirtelen nyílt az ajtó, mire felkaptam a fejem. Louis lépett be csöndben, ugyanis azt hitte alszom.
-   Végre! - mondtam izgatottan, orrhangon és a torkom miatt rekedten itt-ott elcsukló hangon, de mosolyogtam.
-   Így örülsz nekem? - mosolyodott el.
-   Halálra unom magam. - nyögtem és ledőltem a párnájába. - Meghalok!
-   Itt maradjak? - kérdezte mosolyogva.
-   Én már annak is örülnék, ha elengednél egy legyet a szobában. - sóhajtottam. - De nagyon fáj a torkom, tehát mesélhetnél valamit! - mosolyodtam el.
Leült az ágy másik oldalára, majd a párnáját beállította úgy, hogy neki tudjon dőlni és elmosolyodott.
-   Mit meséljek? - kérdezte mosolyogva.
-   Nem tudom, bármit. - rántottam vállat mosolyogva.
-   Mindent tudsz. - mosolygott.
-   Mit csináltál, amíg nem találkoztunk? - mosolyogtam rá.
-   Elhitettem magammal, hogy mennyire szar életem lett, majd meguntam mindent és találkoztam Ellával. - mosolygott.
-   És hogy találkoztatok? - kérdeztem.
-   Abban semmi különleges nem volt. - legyintett mosolyogva. - Itt lakik Doncaster-ben és összefutottunk.
-   Oké. - mosolyogtam.
-   Te mit csináltál? - kérdezte.
-   Kidolgoztam a belem. - mosolyogtam. - De várom, hogy folytassuk a turnét. - rántottam vállat nagy mosollyal.
-   Azért jó buli csak a csajokkal tolni, nem? - mosolygott.
-   Ja, kb. folyamatosan hülyéskedtünk és folyamatosan fegyelmezni kellett minket. - mosolyogtam visszagondolva. - Mesélj mondjuk az X-faktorról! - mosolyogtam rá.
-   Vicces időszak volt. - nevetett. - Folyamatosan együtt hülyéskedtünk, a szobánk olyan volt, mint ahol éppen háború folyik és nem telt el óra úgy, hogy ne kezdtünk volna verekedni. Egyáltalán nem komolyan verekedtünk, csak poénból.
-   Gondoltam, hogy nem vertétek össze egymást. - nevettem.
Mindent megtudtam az X-faktor időszakáról és jókat nevettem, de sajnos a mesélés közben valamikor elaludtam.
Megőrjít ez a nyomi betegség! Tökre nem akartam aludni, mégis sikerült elaludnom és ez csak ennek a tetves járványnak az oka! Közben természetesen alig kaptam levegőt, mégis elaludtam.

* Louis szemszöge *

A világért nem hagytam volna ott Sarah-t. Borzasztó volt látni, mennyire rosszul van szegény, még ha nem is mutatja, tisztán látszik rajta. A hangja a legeslegrosszabb, ugyanis szegénynek orrhangja van és még a torka is fáj. Nagyon aranyosan aludt és örültem neki, hogy elaludt, mert így hamarabb leküzdi ezt a nyavalyát. Ez a pillanat kissé elgondolkoztatott. Ott ültem mellette, Ő összegömbölyödve, kicsit hozzám bújva aludt és közben a hátát simogattam. Jól esett újra mellette lenni és látni Őt. Teljesen más volt, mint Ella. Ella talán még most se bízik bennem úgy, ahogy Sarah az első pillanattól. Mert már a találkozásunk első pillanatában megbízott bennem, hiszen mikor elesett, belém kapaszkodott. Bár magára rántott ezzel, viszont bízott bennem, annak ellenére, hogy nem tudta ki vagyok. Rebel teljesen más volt. Először úgy tett, mint aki utál és hidegen hagyom. Bebizonyította később, hogy ez nem így volt, de nem bízott bennem. Pontosan nem tudnám megmondani, mikor bízott meg bennem, mert hosszú és számomra még mindig kicsit titkos folyamat volt. 

Ellának is folyamat ez az egész, de nála sokkal lassabb és bonyolultabb. Ő sokkal félénkebb, mégis őszintébb. Nekem már megmutatta azt az oldalát, amit másoknak nem igazán. Érdekes és félénk lány. Eddig teljesen biztos voltam benne, hogy szeretem és most is kijelenteném, hogy így van, de Sarah felkavarta a dolgokat. Ellával el tudnám képzelni a családomat és azt is, ahogyan megöregszünk, de Sarah... Ő annyira más. Egy időben ezt az egészet csak vele tudtam elképzelni, most viszont vele szinte egyáltalán nem. Imádtam vele lenni, de már nem hinném, hogy olyan erős lenne az a parázs a szívemben, hogy újra lobogó tűzzé váljon. 

Teljesen más érzéseim jönnek elő a két lány mellett. Ella kihozza a felnőtt énem, míg Sarah-val még mindig sokat veszekszünk, viszont előcsalogatja a kisfiút belőlem. Ella mindig megnyugtat és komolyabbá tesz, míg Sarah folyamatosan megnevettet, kalandvágyóvá tesz és mellette iszonyatosan laza és spontán vagyok. 

Nyílt az ajtó, majd Ella lépett be. 

-   Louis... - motyogta. 

Én kiugrottam az ágyból és odasiettem hozzá. 

-   Ella... - motyogtam. 

-   Én tudtam, hogy szereted. - suttogta. 

-   De nem szeretem! - jelentettem ki és abban a pillanatban teljesen biztos voltam benne, hogy így van. - Már egyáltalán nem érzek iránta mást, csak is szánalmat. - mondtam, bár ez nem volt igaz. 

* Sarah szemszöge *

Tehát nem szeret, ráadásul szánalmat érez irántam. Hát oké! 

Összeszedve minden erőmet, a betegséggel nem törődve pattantam ki az ágyból és Louis ijedten nézett rám. 

-   Jó tudni. - mondtam halkan, majd kikerülve Ellát és Louis-t, kitörtem az ajtón. 

Lerohantam és semmit nem vittem magammal, csak a kocsikulcsom. Beültem az autómba, majd egyszerűen sírni se tudtam. Túl sokszor sírtam már miatta, de most nem fogok. 

Láttam, ahogy Louis kirohan az ajtón és ez kísértetiesen emlékeztetett az álmomra. Beindítottam az autót, majd megláttam az álmomban szereplő fát, de csak keserű mosollyal indultam el az úton. Eszembe se jutott feladni az életet. Nem lesz olyan szerencséje senkinek, hogy magamtól adom fel. Száguldozva haladtam előre. Egyáltalán nem úgy vezettem, ahogy szoktam. Általában finoman és kényelmesen vezetek, most viszont nem éreztem rendesen az autót, tehát a padlógáz és a satufék lépett érvénybe. A dolgomat megnehezítette a hatalmas lázam, ami miatt elkezdtem kissé szédülni, de minden erőmmel azon voltam, hogy az autót irányítsam. Ez egy darabig ment is, de nem tudtam kiérni Doncasterből, ugyanis egyre inkább elhatalmasodott rajtam a láz. Mégsem adtam fel, haladtam előre, hogy minél távolabb legyek Louis-tól. Megláttam egy S kanyart. Bíztam benne, hogy annyi erőm még van, hogy azt bevegyem. Az első kanyar még sikerült, de a másiknál már egyszerűen teljesen elmosódott a látásom, majd egy hatalmas csattanást hallottam és hirtelen hatalmas ütés és a mellkasom a kormányba ütközik, ahogy előre esem. Hátra csapódik a testem a kényelmes ülésbe és meg sem próbáltam kimászni az autóból. Egy hangot nem tudtam szólni, csak ültem hátradőlve, erőtlenül, csukott szemmel. Éreztem, ahogy elhatalmasodik rajtam a láz és emiatt lassan elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. 

-   Sarah! - hallottam egy üvöltést nem is olyan messziről. 

Kinyitottam a szemem és szembesültem vele, hogy hol is vagyok. Louis állt az autó mellett, majd az ajtóhoz rohant és kinyitotta. 

-   Miért? - kérdezte sírva halkan. - Mondd, miért nem maradtál lent, ahogy gondoltam?! - kérdezte Louis sírva. - Mi a jó francért kellett elindulnod valahova közel 40 fokos lázzal?! - kiabálta sírva. 

Én keserű mosollyal szálltam ki az autóból bicegve. Louis meg akart ölelni, de arrébb löktem. 

-   Hozzám ne érj! - kiabáltam, majd elkapott egy köhögő roham. 

Kiköptem egy kis vért a számból, majd felnéztem rá. 

-   Mit bőgsz?! - kérdeztem tapintatlanul. - Fogd fel, hogy semmi bajom és húzzál haza! - legyintettem. 

-   Fejezd már be! - rántott közelebb magához a csuklómnál fogva. - Kussolj! - szólt rám mérgesen és valószínű abban reménykedett, hogy a közelsége, majd elnémít, ami normális esetben így lenne, de most nem tudott elnémítani. 

A kezemet kirántottam a fogásából és ellöktem magamtól. 

-   Nincs szükségem rád, se a szánalmadra! - mondtam. 

-   Fogd már be! - üvöltött rám. - 40 fokos lázad van, ráadásul most volt autóbaleseted! 

-   Valószínű nem lesz semmi bajom! - rántottam vállat. - Egyáltalán nem mentem gyorsan, egy S kanyar volt! 

-   Meg is halhattál volna! - kiabált rám. 

-   Mekkora megkönnyebbülés lett volna neked is és nekem is! - mondtam a képébe. 

-   Nekem hatalmas fájdalom lett volna! - mondta, mire rögtön visszaszóltam volna, de a tenyerét a számra tette. - Ha nem hiszed, akkor is. - mondta már halkan.

Ezzel sikerült leblokkolnia engem úgy, ahogy az előbb akart, így újra megfogta a csuklóm és hirtelen közelebb rántott magához. Folyamatosan egymás szemébe néztünk, de engem még így megijesztett egy kicsit ez az egész. Ijedt voltam, meglepett és 100%-osan bizonytalan. Az előbb még magabiztos voltam és utáltam Őt, de ezzel az egy mondattal teljesen megváltozott a véleményem. 

-   És mit tennél, ha meghaltam volna? - kérdeztem halkan. 

-   Magamat okolnám és igazam lenne. Én azt hittem lementél, de mikor lementem közölte Lottie, hogy meg se szólaltál, csak mezítláb, úgy ahogy voltál kitörtél az ajtón. - mondta halkan, de nem vette le rólam a tekintetét. - Akkor minden dolog eszembe jutott, ami történhetett. - mondta halkan és egy könnycsepp tört elő a szeméből. - Mikor megláttam az autódat, azt hittem meghaltál és rám tört a sírógörcs. - mondta. 

-   Miért csinálod ezt? - kérdeztem halkan. 

-   Mit? - kérdezte értetlenül. 

-   Én csak ezt az oldaladat ismerem, mondhatni. Régen nagyon sokat veszekedtünk, aztán egyáltalán nem, mert mindig ilyen voltál. Mindig figyeltél arra, hogy egy szavaddal se tudj megbántani. - mondtam halkan halvány mosollyal. - De mióta ide jöttem folyamatosan megbántasz. - mondtam már a mosolyt elhagyva. 

-   Sajnálom Sarah, csak először egyáltalán nem örültem neki, hogy ide jöttél annak ellenére, hogy eleinte mennyire hiányoztál. - mondta halkan sírva. - Borzasztó volt az az időszak. 

-   Ne sírj. - mondtam halkan, de magabiztosan. - Tudod, hogy utálom ha sírsz! 

-   Mert férfi vagyok és ne sírjak, mert az nőies. - mondta, bár egyáltalán nem ez volt az oka annak, hogy utáltam. 

-   Nem ezért. - mondtam halkan. - Ha egy férfi sír, az azt jelenti, hogy vannak érzései és nem egy tapló. - fejeztem be. - De ha Te sírsz, az teljesen más. Nem szeretem, ha sírsz, mert borzasztó látni. Legszívesebben minden erőmmel azon lennék, hogy felvidítsalak. - mondtam halkan, mire halványan elmosolyodott. - Azt szeretem, ha boldog vagy és nevetgélsz. - mondtam. 

-   Azt szeretnéd, hogy boldog legyek? - kérdezte, mire bólogattam. - Akkor azonnal húzzunk innen. - mondta, mire bólintottam. 

Louis a házukig vontatott a kocsimmal, ami amúgy elég csúnyán összetört, de megvannak a szerelők, akik összerakják szegénykét. Mire megérkeztünk, már egészen jól voltam, de a járás nem volt az erősségem. Nem fogadtam el Louis segítségét, elbicegtem az ajtóig, majd benyitottam. 

-   Te idióta! - kiabált Jack, majd szorosan magához ölelt és kicsit megemelt. 

Az Ő karjaiban tökéletes volt. Én is szorosan öleltem és az arcomat a nyakába fúrtam. 

-   Bocsánat. - súgtam neki. - Csak... - motyogtam, de közbe vágott. 

-   Nem haragszom és tudom. - simogatta a hátam és tudtam, hogy mosolyog, így Én is elmosolyodtam kicsit. 

-  Tegyél le! - húzódtam el mosolyogva. 

-  Nem. - mondta pimasz vigyorral. 

-  Nekem mindegy, a pólódba is fújhatom a taknyom! - rántottam vállat gonosz mosollyal. 

-  Fúj! - mondta, majd gyorsan letett és arrébb lépett.
-  Miért töröd össze magad? - jött oda sóhajtva Jay.
-  Nem törtem össze magam! - mosolyogtam rá.
-  Nem, Te sose szoktál olyat! - nevetett Lotts.
-  Megbeszéltétek? - nézett ránk Fizzy.
-  Igen. - mondta Louis.
-  Ez nem azt jelenti, hogy nem haragszom rád, vagy megbocsájtottam! - néztem rá mérgesen.
-  Tudom. - bólintott Louis sóhajtva.
-  Te azonnal húzzál pihenni és valaki menjen veled valaki, aki vigyáz rád. - mondta Jay határozottan. - Akik nem az ikrek! - nézett rájuk, mire elnevettük magunkat.
-   Gyere, Te rossz gyerek! - fogta meg a kezem Lotts, majd segített felbicegni a lépcsőn.
Sikerült elaludnom filmnézés közben, bár ez cseppet sem lepett meg.