2. évad 68. rész

-   Hogyan beszélhettem volna vele? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Elküldtem amikor láttam őket és végre valamit megértett és eltűnt. Megmondtam, hogy nem akarom többet látni, sem a közelemben tudni és elment. - mondtam, mire Jack meglepetten nézett rám. 

-   Te mikor jártál ezen a szobán kívül? - kérdezte. 

-   Egy hete, mikor láttam Louis-t és Eleanor-t. - mondtam hidegen.
-   Louis azóta itt van. - mondta határozottan, mire leesett az állam. - Egy hete járkál csöndben a kórházban, nem igazán beszélgetett mostanában senkivel, csak próbáltuk hazaküldeni, de tiltakozott és nem tudtunk mit csinálni vele. - magyarázta.
-   Nem hiszem el. - ráztam a fejem. - Ő mindig sokkal hamarabb túllépett az ilyeneken, mint Én. - mondtam. - Biztos, hogy nincs itt.
-   Behívjam? - nézett rám.
Én megráztam a fejem.
Sarah, Te most fel fogsz kelni, mert nem vagy öreg néni! Látni akarod Louis-t! - hajtottam magam, majd kihúztam a kezemből az infúziós tűket, lehúztam a takarót és óvatosan a földre helyeztem a lábaim, amiket nem fedett semmi. Egy hete nem járkáltam és kissé féltem, hogy miként sikerül ez a felállás, de sikerült. Megindultam az ajtó felé.
-   Sarah, azonnal feküdj vissza! - szólt utánam Jack. - Neked nem szabadna felállnod, de legfőképp nem kitépni a kezedből a tűket! - mondta mérgesen.
-   Jack, nem fogok összeesni! - néztem hátra.
-   De nem szabad! - mondta.
-   Mondd barátom, hányszor érdekelt engem, hogy mit szabad? - horkantottam, majd végre elértem az ajtóhoz és megfogtam a kilincset.
Nagyot sóhajtottam, majd lenyomtam és kinyitottam az ajtót. Magabiztosan indult meg és Louis felé fordultam. Teljesen megdöbbentem. Tényleg ugyan úgy volt felöltözve és az arcán fáradtság látszott, valamint két kék folt.
-   Te egész héten itt voltál? - kérdeztem halkan, meg-meg remegő hanggal, mire nem szólalt meg, csak felnézett rám és bólintott. - De mégis miért? - dadogtam.
-   Mert aggódom érted. - mondta halkan és óvatosan felállt.
Arra vágytam, hogy a karjai között legyek.
Szinte minden bűnét elfeledtette velem az, hogy egy hete itt van miattam és mivel megparancsoltam neki, hogy hagyjon békén, még csak nem is láttam.
Nem lépett közelebb hozzám, így rajtam volt a sor. Óvatosan tettem meg a kis távolságot, majd átkaroltam a nyakát és kapaszkodtam belé.
-   Nem kéne itt lenned. - súgta, de nem engedett el és örültem neki.
-   Csak kijöttem ide, ha valaki elmondta, hogy egy herceg már egy hete itt csövezik miattam. - mondtam halkan, mire elmosolyodott.
-   Azt hittem haragszol rám. - mondta halkan, mire kissé elhúzódtam tőle és végignéztem az arcán.
Egyszerűen nem tudtam haragudni rá, mert mindent jóvá tett, viszont nem akartam, hogy tudja ezt.
-   Sarah, Te mit keresel itt kint? - hallottam Colin hangját magam mögül.
-   Te mit keresel itt? - fordultam felé.
-   Én féltelek. - mondta halkan.
-   Nem érdekel. - mondtam.
Én bántottam meg, tudom, viszont nem szeretem már és nem akartam, hogy itt legyen.
-   Tudom, hogy haragszol rám, mert megütöttem Louis-t, de Én szeretlek. - mondta, mire megdermedtem, majd Lou felé fordultam újra és megfogtam az arcát.
Megnéztem a kék foltokat, majd visszafordultam a kellemetlen látogatóhoz.
-   Te voltál?! - kérdeztem mérgesen és közelebb léptem Colin-hoz.
-   Igen. - mondta ki, mire egyáltalán nem gondolkoztam semmin, egyszerűen bokán rúgtam a begipszelt lábammal, mire rajtam kívül mindenki meglepődött.
Egyáltalán nem foglalkoztam vele, hogy sajnáltatja magát.
-   Louis, menj zuhanyozni, mert ez elég undi. - mondtam, mire elmosolyodott, majd bólintott és megindult az ajtó felé, majd utána Én.
-   De nekem nincs itt ruhám. - mondta.
Én előkaptam a telefonom, majd írtam egy SMS-t Harry-nek, hogy hozzon Lou-nak ruhákat, majd mikor válaszolt Louis elment zuhanyozni. Pont tökéletesen érkezett meg a göndör.
-   Kibékültetek? - nézett rám mosolyogva Hazz.
-   Nem tudom, olyasmi. - motyogtam.
-   Haragszol rá? - kérdezte Jack felhúzott szemöldökkel.
-   Kicsit... - motyogtam.
-   Én nagyon szeretlek Sarah, de szegény srác egy hete alszik azokon a székeken ott! - mutatott az ajtó felé Jack mérgesen. - Nem tudom mit kéne még tennie ahhoz, hogy megbocsájts neki! - ingatta a fejét. - Te is csináltál hülyeségeket és elismerem, tényleg nagyon fájt neked és Én is nagyon haragudtam rá, viszont komolyan ott alszik már egy hete és még csak meg sem próbált bejönni, mert erre kérted.
-   Nem haragszom rá! - mondtam ki hangosabban kicsit mérgesen, majd a kezemet a számra szorítottam. - Miattad üvöltözöm. - néztem Jack-re.
-   Biztos lehetsz benne, hogy hallotta. - mosolygott Hazza.
-   Tudom. - mondtam és alaposan magamra húztam a takarót.
Louis nagy mosollyal lépett ki a fürdőből.
Nekem hirtelen megfájdult kb. mindenem.
-   Nincs valami erősebb fájdalom csillapító? - morogtam halkan.
-   Azt mondta az orvosod, hogyha erősebbet kapnál, kiütne. - mondta Jack.
-   Nekem csakis arra van szükségem! - mondtam. - Louis, azonnal feküdj le! - néztem rá határozottan.
-   Melléd? - kérdezte.
-   Felőlem a szomszéd szobába is mehetsz. - mondtam, mire elmosolyodott, majd óvatosan az ágyam szélére ült, mire arrébb húzódtam, így be tudott feküdni mellém.
Így közelebbről elég csúnyák voltak az ütések nyomai.
-   Idióta Colin. - motyogtam, majd mérgesen a párnába nyomtam az arcom.
-   Meg fogsz fulladni. - mondta Jack.
-   Megkönnyebbülés lenne! - mondtam, de Ők csak motyogásnak hallhatták.
-   Most épp miért akarsz meghalni? - kérdezte unottan Jack és lehuppant a mellettem lévő székre. - Eddig az volt a problémád, hogy Louis nem szeret. Most mi? - kérdezte.
-   Mindenem fáj és unalmas itt. - morogtam. - És egy idegesítő liba, aki remélem agykezelésre érkezett ide.
-   Ha nem lennél nagyon bátor, akkor nem fájna mindened és nem unatkoznál itt és ha nem lennél erőszakos, akkor nem zavarna Eleanor sem, mert nem is találkoztál volna vele. - magyarázta.
-   Tehát minden az Én hibám? - kérdeztem.
-   Pontosan. - mondta Jack.
-   Baleset volt, amúgy sem tudna senki megváltoztatni. - magyaráztam. - Eleanor nem miattam van itt... sajnos. - mondtam, majd elmosolyodtam.
-   Na, legközelebb a börtönből fogunk összeszedni? - morgott Louis mellettem.
-   Csak véletlen ütném el! - mondtam mosolyogva.
-   Amúgy Colin túlélte a rúgást? - kérdezte Harry.
-   Nem különösebben érdekel. - rántottam vállat.
-   Amúgy Sarah, miért kell neked az életeddel játszanod? - kérdezte Louis nem túl kedvesen. - Mert most a szó szoros értelmében azt csináltad!
-   Addig jó, amíg csak a saját életemmel játszom, nem? - kérdeztem mosolyogva.
-   Ez most nem vicces! - szólt rám mérgesen Jack.
-   Nem tudtam, hogy ez lesz! - rántottam vállat.
-   Ne bántsátok már szegény lányt! - szólalt meg Harry az érdekemben. - Mindene fáj, pontosan tudja, hogy hülyeséget csinált, szerelmes egy komplett idiótába és még oktatjátok is! - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Köszönöm! - mondtam, majd hallottam, hogy nyílik az ajtó, mire felemeltem a fejem.
Roxy lépett be, majd mikor meglátta Louis-t elmosolyodott.
-   Kimentél az ajtón? - nézett rám Roxy, mire bólogattam. - És szent a béke? - kérdezgetett tovább. - Vagy mi van?
-   Nem haragszom. - mondtam, majd nagy erőfeszítés árán a hátamra fordultam. - Most nem. - néztem Louis-ra.
-   Most? - nézett rám kérdőn.
-   Téged ismerve ez nem lesz hosszú időszak. - mondtam unottan.
-   Tehát nem jártok. - bólintott Roxy. - Miért vagytok ennyire bonyolultak? - horkantott, majd leült az ágy szélére. - Lassan mi kerülünk diliházba miattatok. - sóhajtott, mire elmosolyodtam és megfogtam a kezét.
-   Ígérem meglátogatlak majd! - mosolyogtam rá, mire mosolyogva megforgatta a szemét.
-   A kutyáid hiányolnak, Richard konkrétan megőrjít minket és a pasid. - mosolyodott el és észrevétlenül rám kacsintott, mivel Louis elég kíváncsian és meglepetten vizsgált minket.
-   A kid? - nézett rám meglepetten és kissé mérgesen Lou.
-   Most ezt muszáj volt?! - néztem mérgesen Roxy-ra.
-   Nem tudtam, hogy Louis nem tudja.- mondta mosolyogva vállat rántva.
-   Lányok, fejezzétek be! - nézett ránk Hazz, mint egy apuka. - Hagyjátok Louis-t pihenni!
-   Tudtam, hogy nincs pasid! - nyújtotta rám a nyelvét Lou.
-   Nem tudtad! - mosolyogtam rá magabiztosan, majd megérkezett a megszokott nővérke, aki velünk egy korú lehet és megszokta, hogy milyen vagyok.
Louis ugrott volna ki mellőlem, de elmosolyodott.
-   Maradj, hallgatok. - mosolygott rá aranyosan. - De jobb lenne, ha hozatnék neked egy ágyat, tudom, hogy nem fogsz elmenni, hallottam pár vitát, viszont nem túl jó ötlet székeken aludni és akkor kényelmesen elférnétek. - mondta Louis-ra nézve mosolyogva.
-   Nem kell, így tökéletes. - mosolygott rá.
-   Ha nem zavarod a beteg nyugalmát, maradhatsz! - mosolygott rá a lány, mire Louis-ra néztem felhúzott szemöldökkel.
-   A hobbid a nyugalmamat zavarni! - nyomtam össze Tommo arcát.
-   Nem igaz, mert ez fordítva működik. - motyogta, de nem igazán értettük az összepréselt arca miatt.
-   Be kéne tömni a szád és így tökéletes lennél. - mosolyogtam rá, mire elhúzta a kezem magától és eltartotta.
-   Szerintem meg téged kéne bezárni egy házba. - mondta Louis.
-   Hanyagoljátok a harcot és kérem a kezed! - mondta a nővér, majd odaadtam neki.
Mikor a kezembe szúrta az infúziós tűt megszorítottam Louis kezét, bár nem igazán fájt, de azért mégis utáltam.
-   Óvatosan! - nézett rám a lány. - Tudtommal nem jön ide senki, de ha mégis, viselkedjetek! - mutatott ránk, majd mosolyogva kisétált.
-   Utálok ott lenni! - morogtam.
-   Mégis gyakran jársz ide! - mosolygott Jack.
-   Ha kiengednek elmegyünk bungee-jumping-ozni? - kérdeztem nagy mosollyal.
-   Nem! - vágta rá egyszerre mindenki rajtam kívül.
-   De hát ott ki vagyok kötve! - mondtam.
-   Te akkor sem kerülhetsz ilyenek közelébe! - nézett rám Roxy.
-   Elvágod a kötelet! - nézett rám Lou.
-   A tiedet! - mosolyogtam rá gonoszan. - Amúgy valaki nem akar nekem fájdalomcsillapítót adni? - nyöszörögtem.
-   Nem kaphatsz többet! - mondta Jack, mire sóhajtottam és belepréseltem a fejem a párnába.
-   Te miért nem alszol? - néztem Louis-ra.
-   Mert valaki folyamatosan mocorog mellettem. - mondta, majd elmosolyodott.
-   Jó, akkor mivel tudnék segíteni, hogy el tudj aludni? - pillantottam rá és elmosolyodtam.
-   Meséljél nekem! - mosolygott, majd a fejét a vállamra döntötte.
-   Tudok egy nagyon jó mesét! - mosolyodtam el az ötletemre. - Volt egyszer egy lány, akinek arany élete volt! Mindene megvolt, amit csak akart, tényleg. Tehát arany élete volt, amíg nem találkozott egy idiótával... - mondtam mosolyogva, de Louis közbe vágott és a többiek meg röhögtek.
-   De normálisat! - morgott.
-   Ez a megismerkedésünk története! - löktem meg mosolyogva.
-   Nem vicces! - mondta, de elmosolyodott.