3. évad 5. rész

Éjjel egy kicsit felébredtem, de nagyon álmos voltam, félig aludtam, viszont Lou és Stan még ébren voltak.
Észrevettem, hogy fázom és, hogy iszonyat kényelmetlen pózban fekszem, így közelebb húzódtam Louis-hoz és óvatosan átöleltem.
-   Még mindig haragszol rám? - kérdezte Louis, gondolom abban reménykedett, hogy azért, mert megöleltem, ez változott.
-   Igen. - bólogattam, majd megdörzsöltem a szemem és felálltam.
Észre vettem, hogy Málna és Barney a szobám előtt fekve alszanak.
Elmosolyodtam, majd odamentem és kinyitottam az ajtót.
-   Menjetek be! - mondtam, majd felkeltek, becammogtak és felugrottak az ágyamra.
Elmosolyodtam, majd levettem az idegesítő zoknim és bedobtam a szobámba, majd a melltartómat is levettem a pólóm alól, ugyanis egészségtelen abban aludni, ráadásul iszonyatosan kényelmetlen. Azt is csak behajítottam a szobámba, majd becsuktam az ajtót.
Elbattyogtam a konyhába, ittam és újra összekötöttem a hajam. Ásítva battyogtam vissza a nappaliba, majd elvettem az asztalról a telefonom. Megnyomtam a középső gombját, ami megmutatta, hogy éppen éjjel 11 óra van. Visszatettem az asztalra, majd megfogtam a pokrócot és miközben a lábaimat Louis ölébe rakva elfeküdtem magamra rántottam.
-   Alszol? - kérdezte tőlem Louis.
-   Nem, ejtőernyőzöm! - mondtam unottan, majd becsuktam a szemem.
-   Nem kérsz puszit? - kérdezte.
-   Tőled nem. - morogtam.
Louis bedugta a kezét a pokróc alá és a lábamhoz érintette, de hideg volt a keze.
-   Lou, hideg a kezed. - nyafogtam.
-   Jó, akkor utálj! - horkantott, majd kihúzta a kezét.
Nem törődtem vele, csak becsuktam a szemem és már aludtam is.

Reggel arra ébredtem, hogy pakolászás van körülöttem. Kinyitottam a szemem és megláttam, ahogy Louis a cuccait dobálja egy táskába, miközben Stan magyarázott neki.
-   Louis, legyél sokkal halkabb, mert alszik, ráadásul tegnap azért igaza volt és ezt Te is tudod! - mondta neki.
-   Nem érdekel! - dühöngött Louis. - Semmi sem jó neki, ha próbálom kiengesztelni, az se jó, ha hozzá se szólok, az se jó!
Én a fejemet ingatva keltem fel és a szobámba indultam, de nem vettem észre, hogy az ajtó előtt fekszik Málna, így átestem rajta és hangos dobbanás kísérte az esést, mire mindketten rám kapták a szemüket.
Közben olyan fájdalom kerített hatalmába, hogy visítani tudtam volna.
-   Idióta! - szidtam magam. - Nem nézel a lábad elé, félig alva közlekedsz és véletlenül sem szeded be a gyógyszert felkeléskor! - csaptam magam homlokon, ami szintén fájt.
-   Jól vagy? - kérdezte halálra rémülve Louis.
-   Nem, de túlélem. - horkantottam, majd elkezdtem feltornázni magam, de valaki a hátam mögött óvatosan megemelt és talpra állított.
-   Nagyon fáj? - kérdezte Louis mögöttem állva.
-   Őszintén? Igen, nagyon! - bólogattam, majd felé fordultam. - Elmész? - kérdeztem szomorúan.
-   Minek maradjak, ha már első nap csak hülyeséget csináltam?! - kérdezte sóhajtva. - Képzeld, mi lenne, ha folyamatosan együtt lennénk!
-   Én szeretem a hülyeségeidet. - néztem fel rá, majd lehuppantam az ágyamra, majd könnybe lábadt a szemem. - Louis, Én megígérem, hogy soha többet nem ülök autóba, soha többet nem ülök lóra, soha többé nem eszek csokit, nem énekelek, nem beszélek, meg is vakíthatsz, vagy levághatod a lábaimat, vagy a kezeimet, csak ne hagyj itt újra. - mondta sírva. - Pontosan tudom, hogy mikor hisztis vagyok, semmi se jó nekem és lobbanékony vagyok, de iszonyat rossz volt ott ülni és nézni, ahogy mások azt teszik, amit Én nem tehetek, pedig mindennél jobban szeretem. - mondtam és hagytam egy kis szünetet, ugyanis a patakokban folyó könnyeimet törölgettem. - De igazából ez sem igaz, mert Te vagy, akit mindenkinél és mindennél jobban szeretek. - sóhajtottam, majd folytattam. - Igazából minden hülyeségedet és hülyeségünket szeretem. Nem tudsz olyat mondani, amit nem szeretek. Mármint ami veled kapcsolatos. - mondtam sírva. - És most pontosan tudom, hogy hülyét csináltam magamból, mert el fogsz menni és egyedül maradok és csöndben fogok szenvedni, majd egyszer beleőrülök ebbe és öngyilkos leszek. - törölgettem a könnyeimet
-   Ugye Te nem gondolkozol azon, hogy elmenj?! - kérdezte döbbenten Stan. - Mert amúgy pontosan tudod, hogy Te amúgy ugyan úgy szenvedsz, ha nincs veled és megőrülsz!
-   Nem megyek. - nézett rám, mire felnéztem a szemébe, majd elém lépett Én, pedig óvatosan megfogtam a kezét. - Szeretlek. - puszilta meg a fejem tetejét.
Én elmosolyodtam, majd a lábaimat óvatosan letettem a földre úgy, hogy ne lépjek Louis lábára, majd felálltam, így szinte a karjai közé másztam, mire kezeivel szorosan magához ölelt és megpuszilta a vállam, mire megborzongtam Ő, pedig kuncogott ezen.
-   Nem vagytok normálisak! - horkantott Stan.
-   Elnézést, de egy romantikus pillanatot zavartál meg! - szólt rá Louis, mire nevetve dőltem az ágyamra.
-   Tudtommal nem jártok! - mondta mosolyogva.
-   Baráti ölelés volt. - mondtuk egyszerre, majd elnevettük magunkat.
Én nyújtózkodtam egyet, majd feljebb csúsztam az ágyon és benyúltam a párnám alá. Elmosolyodtam, mikor megtaláltam csokit, amit oda dugtam. Kibontottam, majd kuncogva beleharaptam.
-   A párnád alatt is csokit tartasz?! - kérdezte Stan a fejét ingatva.
-   Nem tudhatod, hol leszel, mikor jön a világvége! - mondtam mosolyogva. - Vagy mikor éhes leszel! - mosolyogtam, majd felugrott az ágyra Barney és rögtön utána Málna.
Gyorsan visszacsomagoltam a csokit és visszadugtam a párna alá, de ez Őket nem zavarta, engem kezdtek piszkálni. Egyre jobban belejöttek a játékba és nyalogatták az arcom.
-   Nagyon szeretlek titeket, de elég! - mondtam nevetve, de nem igen hagyták abba.
Én összegömbölyödtem, hátha akkor békén hagynak, de ez sem jött össze.
-   Elég! - sikítottam nevetve, de Barney rám ugrott és megpróbálta az arcomat nyalogatni, de rátettem a kezem, így csak azt tudta. - Barney, hagyj békén! - mondtam nevetve, de Málna is akcióba lendült és Ő is nyalogatta a kezem. - Hagyjatok! - nevettem. - Barney, belenyaltál a fülembe. - sikítottam nevetve.
-   Málna, Barney! - szólt nekik Louis. - Hol a kajátok?! - mondta, mire békén hagytak és kirohantak a szobámból.
Én nevetve terültem el az ágyamon, mint egy tengeri csillag.
-   Fúj! - törölgettem a nyálat az arcomról nevetve. - Ezt amúgy csinálhattad volna előbb is!
-   Én a helyedben felkelnék onnan, ugyanis nincs kajájuk. - nevetett Louis, mire felugrottam az ágyon.
Hirtelen berohant a két kutya, majd felugrottak az ágyra és folytatni akarták a kínzásomat, de nem tudták.
-   Na, fejezzétek be! - mondtam, majd leszálltam az ágyról. - Rosszak vagytok! - mutattam rájuk.
-   Későn vetted észre! - nevetett Stan.
-   Nyugi! - mondtam a kutyáimnak.
Ők aranyosan lefeküdtek az ágyamra, mire mosolyogva hátrálni kezdtem az ajtó felé.
-   Menjetek már! - lökdöstem kifelé a két fiút, majd gyorsan kisiettem utánuk és becsuktam az ajtót, majd sóhajtottam. - Remélem egy kicsit lenyugszanak! - mondtam és megindultam a konyhába.
-   Most reggelizünk? - kérdezte Stan.
-   Éhes vagy? - kérdezte.
-   Aha. - mondta.
-   Akkor igen. - mondtam, majd kinyitottam a hűtőt.
Gyorsan összedobtunk egy reggelit, majd utána csöngött a telefonom: Becky.
Mosolyogva vettem fel.
-   Szia! - mondtam nagy mosollyal.
-   Szia! - mondta vidáman. - Ma megyünk valahova.
-   Hova? - kérdeztem.
-   Egy nagy buli lesz valamelyik szórakozó helyen, a nevét nem jegyeztem meg, de oda megyünk fellépni! - mondta boldogan.
-   Király! - örömködtem.
-   Este megyünk érted és csak csajok leszünk. - mondta. - De most mennem kell, szia! - mondta és le is tette.
-   Lou, este azt csinálsz amit akarsz. - néztem rá.
-   Miért? - kérdezte.
-   Mert megyünk fellépni valahova. - mondtam röviden.
-   Oké. - mosolygott rám.
-   Mit szólnátok hozzá, ha tanítanálak titeket egy kicsit? - kérdeztem mosolyogva.
-   Mire? - kérdezte Stan.
-   Versenyezni. - mosolyogtam huncutan.
-   Azt hittem ideges leszel. - nézett rám Louis.
-   Kibírom. - rántottam vállat. - Viszont jó voltál tegnap.
-   Én benne vagyok. - bólogatott Stan hevesen.
-   Én is. - bólogatott Louis.
Gyorsan elkészültünk mindhárman, majd eszembe jutott valami.
-   Mi lenne, ha elhívnánk a többieket is? - kérdeztem mosolyogva.
-   Egy kocsid van, nem? - kérdezte Stan.
-   Nem, kettő. - nézett rám Louis. - Mármint azt tudom, hogy a másik az nem a tied, de valahonnan megszerezted. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Megoldom. - kacsintottam, majd felhúztam a cipőmet. - Richard, gyere! - mondtam, mire a vállamra röppent.
-   Mehetek?! - csodálkozott.
-   Igen, de vigyázol magadra és a kutyákra. - mosolyogtam. - Málna, Barney! - szóltam, mire odarohantak.
Rájuk tettem a pórázt, majd elindultunk. Közben körbetelefonáltam, hogy mindenkivel találkozunk a pályán.
Egyszerre értünk oda, ugyanis nem Én vezettem.
-   Sziasztok! - mondtam vidáman, mikor kiszálltam.
Mindenki össze-vissza ölelgette egymást, majd elmagyaráztam mit találtam ki.
-   Először is, hányan szeretnétek versenyezni? - kérdeztem mosolyogva.
-   Szerintem mindenki. - mondta mosolyogva Roxy.
-   Jó, egyszerre nincs annyi kocsim! - mondtam, majd végiggondoltam hány van a titkos garázsomban. - Oké, akkor először mondjuk menjenek a fiúk, úgyis veletek lesz több baj.
-   Miért lenne velünk több baj? - kérdezte Niall értetlenül.
-   Mert értetlenek vagytok, ellenkeztek és nem tudtok csöndben maradni. - mondtam és az utolsónál Louis-ra pillantottam, majd elmosolyodtam.
-   Oké, legalább mi törhetjük össze a kocsikat! - nevetett Liam.
-   Ja igen! - mondtam. - Ha bajuk lesz, áthajtok rajtatok! - mondtam elkomolyodva. - De figyelni fogok rátok, gyertek! - intettem az öltöző felé.
-   Mi is? - kérdezte Jesy.
-   Persze, beöltözhettek Ti is és akkor nem kell majd. - mosolyogtam, majd az ajtó elé lépve megpróbáltam benyitni, de zárva volt. - Nagyon király. - horkantottam, majd megfordultam, ugyanis ha bezárja valaki az öltözőt, akkor a kulcsot a másik oldalon lévő polcokon lévő legnagyobb kupába rakja bele, így van megbeszélve.
Ez nem is lenne gáz, ha nem lenne eltörve a lábam, mert akkor felállok valamire és leveszem, de így ez nem megy.
-   Elbírsz? - néztem Louis-ra.
-   Igen, eddig is elbírtalak! - mondta értetlenül.
-   Gyere. - biccentettem a polcok felé. - Abból kell kivennem a kulcsot! - mutattam rá a kupára.
-   Akkor ülj a nyakamba. - mondta, mire bólintottam.
Louis berogyasztott, Én óvatosan a nyakába másztam, majd felállt.
-   De király magasnak lenni! - nevettem, majd levettem a kupát.
Nem tudtam megállni, így megfogtam a kupát is a magasba emeltem, mintha most nyertem volna és ünnepelnénk. A többiek röhögni kezdtek, majd tapsoltak is ujjongtak.
-   Nagyon köszönöm! - ünnepeltettem magam, majd mind röhögtünk. - Jó, befejeztem! Rég volt, mikor ezt nyertem. - mondtam és kivettem a kulcsot, majd Louis kezébe adtam.
-   Te nyerted? - csodálkozott Benji.
-   Aha. - vigyorogtam büszkén. - Megfogod? - kérdeztem mosolyogva, mire nagy vigyorral bólogatott Én, pedig odaadtam neki.
-   Nem is tudtam, hogy itt is tartasz díjakat. - mondta Louis vidáman.
-   Nem fért be mind abba a kis titkos garázsba. - mondtam vállat rántva, majd Louis lassan elkezdett leguggolni. - Óvatosan, mert ha megint összetöröm magam, már darabokban visztek haza! - mondtam, majd Louis leguggolt Én, pedig lemásztam a nyakából. - Köszi. - mosolyogtam rá.
Ő vigyorogva az arcára mutatott. Én elmosolyodtam, majd egy kis puszit nyomtam rá.
-   Baráti puszi volt! - mondta mosolyogva, mire bólogattam.
-   Na, add ide! - vettem ki a kezéből a kulcsot mosolyogva, majd kinyitottam az öltözőt.
-   Én is vezethetek? - kérdezte Benji.
-   Beülhetsz Apához és Anyához, oké? - mosolyogtam rá.
-   Oké! - bólogatott vigyorogva.
-   Tehát, itt vannak a ruhák. - mutogattam rá a szekrényekre. - Elvileg ebben vannak azok, amik az enyémek. - nyitottam ki, majd megpillantottam a fekete alapon néhány rózsaszín áramvonalas halvány csíkkal ellátott tűzálló kezeslábasokat. - Igen, ez a csajoké.
-   És mi? - kérdezte Hazz.
-   Ez meg... - nyitottam ki a másikat, amiben ugyan olyan ruhák voltak, csak kék csíkokkal. - Ez Charlie csapata volt, mikor még jártunk, meg ilyenek, de aztán már teljesen más ruhájuk volt, tehát az enyémek. - mondtam, majd kikerestem azt, amelyik a félkegyelműé volt. - Ezt kivágjuk. - mondtam ás a kukába dobtam.
Mindenki elkezdett öltözni Én, pedig mosolyogva játszottam addig a kutyákkal és közben beszélgettem Richard-dal.
Mikor készen lettek, végignéztem rajtuk.
-   Mutatok valamit. - mondtam mosolyogva, majd Louis mellé léptem.
Ő tökéletesen bízott bennem, így rám se pillantott.
Én mosolyogva elkaptam a karját, majd előkaptam egy öngyújtót és meggyújtottam és a ruha ujjához érintettem a lángot.
-   Normális vagy?! - kiabált Louis ijedten, miközben elugrott mellőlem, mire sírva röhögtem. - Felgyújtasz?!
-   Tűzálló! - mondtam nevetve és ugyan ezt megtettem a mellettem álló Roxy ruhájával is. - Csak gondoltam bebiztosítom, hogyha kigyullad az autó, Ti nem égtek meg. - nevettem.
-   Azért szólhattál volna, hogy "Hé Louis, most felgyújtalak, jó?" - mondta még mindig kissé ijedten.
-   Oké, majd legközelebb így keltelek. - nevettem és elindultam ki. - Gyertek. - mondtam, mire követtek.
Én a garázs leghátuljához mentem, ahol egy szerszámos kocsi volt, hogy az takarja el az egyébként tökéletesen a fal színéhez illeszkedő titkos ajtót.
Én gondoltam simán eltolom a szerszámos kocsit, csak abba nem gondoltam bele, hogy mennyi szerszám van rajta és az észre se vettem, hogy rajta volt egy komplett motor.
Tehát megragadtam a két oldalán és arrébb akartam tolni, de ez nem jött össze. Megpróbáltam megint nagyobb erővel, de nem igazán jött össze.
-   Valaki? - fordultam meg mosolyogva.
-   Kíváncsi voltam, mi a terved. - nevetett mögöttem Zayn, majd megfogta és eltolta.
-   Valahova eltettem valamikor a kulcsot... - gondolkoztam.
-   Mindent egy titkos ajtó mögött tartasz, amit kulcsra zársz és nem tudod hova teszed a kulcsot? - kérdezte nevetve Stan.
-   Nem, de tudom hol a kulcs! - vigyorogtam, majd odamentem a derékig érő gumitoronyhoz, majd kivettem belőle a kulcsot.
Nehezen sikerült kinyitni az ajtót, majd ott volt a fekete függöny, amit még régen szereltettem fel oda.
-   Ugye ez nem egy hatalmas ablak? - kérdezte Liam.
-   Nem. - ráztam a fejem mosolyogva, majd odamentem a kapcsolóhoz, ami még a függönyön kívül volt és felkapcsoltam a lámpákat.
Hirtelen jött a sötét terembe a hatalmas, tökéletesen fehér fény és ezzel egy időben elhúzódott a függöny és mindenki megpillanthatta a csöndben, eltitkoltan őrzött 5 versenyautót, aminek mindene tökéletes volt. A hófehér fény gyönyörűen csillant meg a fényezésükön. Volt egy rikítóan zöld, egy tűz piros, egy sárga, aminek a közepén egy vastag fekete csík húzódott végig, egy fekete, amin halványan áramvonalas csíkok voltak és egy tökéletes világoskék.
-   Ez hatalmas titok, Ti soha nem jártatok itt és nem láttátok ezeket az autókat, sőt nem is tudjátok, hogy létezik ez a garázs és az ajtó. - mondtam komolyan nézve a barátaimra.
-   Oké, de ezt eddig miért nem tudtad kinyögni?! - nézett rám Lola.
-   Mert nem volt biztonságos. - mondtam.
-   Miért titkoljuk? - kérdezte Louis. - Mármint valami gáz lehet velük, mert különben nem lennének csak így itt.
-   Ha tényleg soha senkinek nem meséltek erről, elmondom! - néztem végig rajtuk nagyon komolyan, mire bólogattak. - Charlie-tól kaptam őket. - sóhajtottam. - Pontosabban cserélte Őket és azok, amikért ezeket kapta, nos... - tartottam kis szünetet, majd sóhajtottam egyet és kinyögtem. - Nem voltak mind sajátok.
-   Mármint lopott kocsikra cserélte ezeket? - kérdezte Jesy.
-   Igen és mikor ezt megtudtam fel akartam jelenteni, de... - motyogtam. - De valahol a lelkem mélyén akkor még szerettem és nem tudtam.
-   Tehát ezért téged is elkaphatnának? - kérdezte Becky félve a választól.
-   Nem, mert kényszerített arra, hogy ne mondjam el. - mondtam halkan. - Nekem semmi közöm nem volt a lopott autókhoz, csak ezekhez. - mutattam a szépségeimre.
-   Összegezve nem beszélhetünk róluk, de legálisan vannak itt. - mondta Roxy, mire bólintottam.
-   De nem akarom elrontani a kedveteket ezzel. - legyintettem és elmosolyodtam.
-   Még egy kérdés! - mondta Harry, mire rá néztem. - A Te autód? Azt miért hordod haza, miért jársz vele? Miért azzal versenyeztél?
-   Mert az különleges. - mosolyodtam el. - Először, mikor ide kerültem, Charlie miatt, fogalmam nem volt az autóversenyzésről, de az ilyen autókról. - mosolyogtam. - Csak beültetett maga mellé és száguldozott velem, miközben nekem halál félelmem volt. - kuncogtam. - Majd mikor elmúlt a félelem és már magabiztosan ültem benne, elvihettem egy körre a kocsiját. - mondtam és visszagondolva elnevettem magam. - Életem legcikibb köre volt. - nevettem. - Majd az Ő kocsiján tanított sokáig, amíg el nem tanultam mindent tőle, majd tovább fejlesztettem ezt az egészet és jobb lettem nála. Az egyik versenyen összetörtem a kocsiját, ideges lett, üvöltött velem. - halkultam el. - Akkor összeszedtem az összes pénzt a nyereményemből és megvettem egy roncsot. Nem volt pénzem rendes autóra, ebben volt az a motor, amibe beleszerettem és tökéletes volt, viszont minden már rossz volt. Összeszedtem a barátaimat és együtt egy év alatt megcsináltuk. - mosolyogtam. - Ezért különleges. Életem első autója. Ráadásul versenyautó, a saját pénzemből vettem és Én kupáltam ki.
-   Már sajnálom, hogy vezettem! - mondta halvány mosollyal Louis.
-   Pedig most is Te fogod. - kacsintottam rá, majd a farzsebemből kivettem a kulcsot és odadobtam neki. - Életemben egyszer törtem össze ezt a kocsit úgy, hogy nem tudtam Én helyretenni. - mondtam Louis-ra mosolyogva. - Mikor lázasan, bőgve akartam tőled a legmesszebb kerülni.
-   Pontosan ezért nem érdemlem meg, hogy vezessem! - mondta Louis szomorúan.
-   De igen, megérdemled. - mosolyogtam rá. - A saját hülyeségemből törtem össze és megérdemeltem.
Közben a többiekre pillantottam.
-   Srácok, válasszatok kocsit, a kulcsokat majd adom. - mosolyogtam rájuk, mire megtámadták a szépségeimet.
-   Nem, sose érdemelted meg, hogy miattam sírj. - lépett elém Louis és megsimogatta az arcom.
-   De igen. - mondtam, majd elmosolyodtam és megfogtam a kezét. - Szeretlek. - mondtam mosolyogva.
-   Én is szeretlek. - puszilt meg a homlokom.
-   Gyere. - biccentettem, majd a többiek felé fordultam.
Már mindenki megtalálta a neki legmegfelelőbb kocsit.
-   Itt vannak a kulcsok. - mondtam és a függöny mögé eldugott kis szekrényhez mentem és sorban kivettem a az összes kulcsot.
Mindenkinek kiosztottam, majd a terem hátuljához mentem. Kinyitottam az ajtókat, majd sorban kiálltak és mentek a pályára. Én kihordtam a sisakokat, amikbe eleve be volt szerelve minden. Ellenőriztem a kocsikat, majd mindenkinek odaadtam a sisakot.
-   Louis, vigyázz rá! - mondtam, mire elmosolyodott, bólintott és elléptem a kocsiktól.
A fejemre tettem a fejhallgatót, majd elmosolyodtam és beleszóltam.
-   Most elméletileg mindenki hall, ugye? - kérdezte.
-   Igen. - jött a válasz egyszerre.
-   Király. - mondtam mosolyogva, majd a nyakamba tettem a fejest. - Ki szeretne csinos zászló lengető csaj lenni? - emeltem fel a két kockás zászlót.
-   Én! - vágta rá egyszerre Roxy és Becky.
-   Oké, majd szólok, ha jöhettek. - mosolyogtam rájuk és odaadtam nekik és visszatettem a fejest. - Még mindenki él? - kérdeztem.
-   Igen. - szólaltak meg egyszerre.
-   Akkor oké. - nevettem. - Na, először menjünk egy próba kört, melegítsétek a gumikat. - mondtam mosolyogva, majd elindultak. - Közben mondom a szabályokat. - mondtam és kényelmesen leültem az egyik fotelbe és elkezdtem bekacsolgatni a tv-ket, amiken keresztül egyszerre láthatom az egész pályát és mindenkit. - Tehát, a legeslegfontosabb, hogy egyik kocsit sem tőrjük össze! - mondtam határozottan. - De ha mondjuk valami gáz van és összetörjük Őket, az enyémre vigyázunk a legjobban! Tommo, ha hatalmas karambol gombóc van előtted, megállsz, vagy megfordulsz! Nem mész bele és még véletlen sem teszed tönkre az kis édesemet! - mondtam, mire Louis nevetett. - Ha valakinek ég az autója, kiabál, félreáll és kiszáll belőle! De nem lesz gáz, vigyázok rátok és jó kocsikat kaptatok. Senki nem beszél vissza nekem, maximum rendben, vagy oké! Nem szólunk vissza, csak csináljuk, amit mondok! Ugye kedves Louis? - kérdeztem mosolyogva.
-   Pontosan tudod, hogy az veszélyes volt! - mondta.
-   Ha már itt tartunk, el kell mondjam, hogy nem mértem ki pontosan, hogy Te beférsz-e a liba mellett, csak bíztam benne, hogy így van. De aki mer az nyer!
-   Ezt jó tudni! - horkantotta.
Közben hirtelen Málna az ölembe ugrott.
-   Málna, most hagyjál békén! - szóltam rá, mire leugrott. - Köszönöm! - nevettem, majd újra a fiúkra figyeltem. - Semmiképpen ne legyen pánik, mindig próbáljatok nyugodtak maradni! Ha Én visítok és pánik van itt, akkor lehet félni! - mondtam, majd visszaértek a rajthoz és megálltak. - Nagyon király, akkor figyeljétek a lámpát! - mondtam és megnyomtam a gombot, ami a lámpát indította.
Egyszerre rajtoltak el. Én figyeltem a monitort. Niall a szélén volt, de Harry szorította le oda.
-   Harry, ne szorítsd le! - szóltam rá, mire beljebb jött.
Észrevettem, hogy Louis a belső íven van és lemarad.
-   Tomlinson, csak tanulsz? - nevettem.
-   Nem, csak követem a logikádat. - nevetett.
Zayn vezetett, viszont a pálya közepén ment és elhagyta a nyomot ahol haladt, ide-oda császkált.
-   Zayn, ne ráncigáld, csak óvatosan, maradj a kiválasztott nyomban. - szóltam rá, mire tette amit mondok.
A srácok elég jók voltak. Végül Liam nyert, Louis nem tudta megelőzni a módszeremmel sem.
Sajnos mire a lányok is versenyeztek Én már tiszta ideg voltam és sorra szívtam el a cigiket.
-   Sarah, elég lesz! - mondta Lola és elvette a kezemből a szálat, amit meg akartam gyújtani. - Tudjuk, hogy ideges vagy, de ez nagyon egészségtelen! - mondta.
-   Nagyon ideges vagy Törpi? - kérdezte Louis a rádión keresztül.
-   Nem, csak úgy jókedvből üvöltözöm, káromkodom és szívtam el majdnem egy doboz cigit! - mondtam idegesen.
-   Van egy ötletem. - mondta vigyorogva Lou.
-    Nem hinném, hogy hallani akarom. - mondtam unottan.
-    De, neked nagyon be fog jönni! - mondta.
-    Mint ahogy tegnap is?
-    Nem, ez tényleg tetszeni fog! - mondta és a srácok megálltak a garázs előtt.
Én a tv-s állványnak nekitámaszkodva, karba tett kézzel álltam.
-    Gyere. - mondta szórakozottan Louis, mire megráztam a fejem.
Ő elmosolyodott, majd lassan begurult Én, pedig mikor már elég közel éreztem magamhoz, a gipszes lábamra helyezve a testsúlyom a másikkal óvatosan a rendszámtáblára illesztettem a talpam Louis, pedig megállt. Én lehajtott fejjel mosolyogtam, majd felnéztem Louis-ra.
Levettem a fejhallgatót, odamentem Louis ablakához.
Ő levette a sisakját, majd megigazgatta a haját.
-   Mi a terved? - kérdeztem.
-   Gyere! - biccentett a fejével, majd jobb kezével kinyúlt a lehúzott ablakon, megfogta az enyémet, összekulcsolta az ujjainkat, majd lassan és óvatosan tolatni kezdett kifelé.
Én mosolyogva sétáltam mellette, ugyanis tökéletes tempóban gurult.
-   Nagyon laza kezdesz lenni, de ha összetöröd, Én a koponyádat töröm össze! - ingattam a fejem mosolyogva.
-   Megkockáztatom. - kacsintott pimaszan, majd mikor tökéletesen kiértünk a garázsból megállt, elengedte a kezem és kinyitotta az ajtót, mire arrébb léptem, mert úgy ítéltem meg, hogy kiszáll.
Kitárta az ajtót, majd megfogta a kezem és berántott az ölébe.
-   Pakold be a lábaidat. - mondta mosolyogva, mire tettem amit mondott.
Becsukta az ajtót, majd először lassan elindult és két kezét a kormányra tette a testem mellett. Visszafordult a rajtvonalhoz és beállt a többiek közé oda, ahonnan eddig is rajtolt.
-   Ugye nem jutott eszedbe, hogy így elindulj? - kérdeztem félve.
-   Ugye most nem a legbátrabb fél a saját versenyautójában? - nézett rám oldalról vigyorogva Nialler.
-   Ez komoly?! - néztem Louis-ra. - Biztos, hogy kiszállok! - mondtam és az ajtóhoz akartam nyúlni, de Lou mosolyogva megakadályozta, majd felvette a sisakot.
 -  Maradsz! - mondta mosolyogva, majd a lámpák felvillantak egyszerre, majd elkezdtek sorban felkapcsolódni.
Louis kicsit bőgette a motort, majd mikor az összes lámpa zöldre váltott, mindenki gázt adott, ahogy Louis is, mire sikítottam.
-   Nem vagy normális! - sikítottam.
-   Azt hittem, Te ideges vagy és száguldozni akarsz! - mondta Louis mosolyogva.
-   Igen, de úgy, hogy Én vezetek! - mondtam.
-   Nyugi, élvezd! - mondta mosolyogva és még gyorsított.
Félve ültem az ölében, de csöndben maradtam, majd az első kanyarban újra pánik kerített hatalmába.
-   Meg fogunk halni! - sikítottam és összeszorítottam a szemem. - Louis, biztos, hogy meghalunk!
-   Vigyázom rád. - mondta nyugodtan, mosolyogva és megpuszilta az arcom.
-   Ne puszilgass, hanem vezess! - szóltam rá félve.
-   Azt mondtad, halálod előtt csókoljalak meg! - mondta pimaszan mosolyogva.
-   Erre nem vágyom, ha megölsz! - mondtam hangosabban.
Őt szórakoztatta, hogy éppen majd' bepisilek a félelemtől, de mégis meg akart nyugtatni, így egyik kezével elengedte a kormányt és a másikkal megfogta a kezem, majd a hüvelykujjával simogatni kezdte.
Én elengedtem a kezét és visszatettem a kormányra.
A kör végén megállt, mire mint akit puskából lőttek ki, kiugrottam a kocsimból és senkivel és semmivel nem törődve betörtem az öltözőbe, majd magamra zártam az ajtót kulccsal.

Szótlanul leültem az egyik padra és próbáltam összeszedni magam.
Valahol a lelkem mélyén éreztem azt a kis megnyugvást, amit a száguldozás nyújtott és egy kis pörgést is, de a félelem elnyomta ezeket.
Egész testemben remegtem ott ülve és csak bámultam magam elé a semmibe.
Villámcsapásként ért a felismerés, hogy totál élvezhető volt ez az egész, főleg nekem.
Újra érezni akartam. Látni, ahogy az úton száguldunk ketten, ahogy a motor búg és szinte érezhetetlenül rezegteti ezzel az autót, ahogy Louis levegőt vesz, ahogy adrenalin szökik a testemben rögtön, ahogy meghallom, hogy Louis gázt ad, felbúg a motor és gyorsul az autó.

-   Törpilla, nagyon sajnálom, ha halálra rémítettelek. - hallottam Louis aggodalmas hangját, majd elmosolyodtam a becenevemen.
Hirtelen felpattantam, kinyitottam az ajtót, majd a nyakába ugrottam és valami hihetetlen érzés arra késztetett, hogy csókoljam meg és megtettem.
Mikor elváltunk egymástól, mindketten szuszogtunk. Én nem tudtam, hogy a csók miatt, vagy a rengeteg adrenalin miatt, de hatalmas vigyor varázsolódott az arcomra.
-   Csináljuk még egyszer! - néztem rá hatalmas mosollyal, lelkesen.
Ő elmosolyodott, majd mint aki átvette a lelkesedésemet és a pörgésemet, megragadta a kezem, sietve az autómhoz ment, beült és az ölébe rántott.
-   Te kormányozol, Én pedálozok. - mondta mosolyogva.
-   Biztos vagy benne? - kérdeztem.
-   Bízom benned, kösd be a szemem! - mondta, mire ledöbbentem.
Én sóhajtottam, majd hátra nyúltam, majd megfogtam a sálat, amit ott találtam és bekötöttem Louis szemét.
-   Mondd, hogy mit csináljak és kormányozz. - mondta mosolyogva.
-   Rendben. - mondtam nagy mosollyal, majd sóhajtottam. - Induljunk! - mondtam, mire gázt adott Én, pedig kormányoztam.
A többiek most nem jöttek velünk, csak a pálya széléről figyeltek.
-   Gyorsuljunk! - mondtam, mire Louis gázt adott és az egyenesben úgy száguldottunk, mintha csak egy valaki vezetne. - Lassíts! - mondtam a kanyarba, majd Louis óvatosan fékezett Én, pedig befordítottam az autót.
Az egész körön sikeresen végigmentünk, már majdnem visszaértünk, de eszembe jutott, hogy kockáztassunk valamit.
-   Oké, most adj bő gázt! - mondtam, vigyorogva, mire tette amit mondtam Én, pedig hirtelen elkaptam a kormányt. - Satufék! - mondtam, mire pont úgy, ahogy elterveztem, az autó hátulja kifordult és a gumik égtek, majd megálltunk egyenesen.
Mindkettőnk tüdejéből egy nagy sóhaj szökött ki, majd Louis levette a kötést a szeméről.
Nem tudtunk megszólalni, csak hatalmas vigyorral szálltunk ki.
Mindkettőnkben annyi vidámság kavargott, hogy nem lehetett kontrollálni. Louis hirtelen elkapta a derekam és maga elé húzott, majd hatalmas mosollyal az enyémnek döntötte a homlokát.
-   Csókolj meg! - mosolyogtam rá.
-   De nem járunk! - mosolygott.
-   Mondjuk, nem vesszük észre! - kuncogtam, majd eleget tett a kérésemnek, de mindketten elmosolyodtunk közben.