3. évad 4. rész

Az első nap kettesben! Már mindketten átcuccoltunk, ami eléggé kifárasztott, így leültünk tv-t nézni.
-   Így olyan, mintha együtt laknánk, csak ketten. - mosolygott rám Louis, majd megpuszilta a fejem tetejét.
-   Nekem azért hiányoznának a többiek. - mosolyogtam rá.
-   Nekem is, de azért elég buli lenne. - csókolt meg.
-   Louis. - néztem rá határozottan.
-   Tudom, nem vagyunk együtt! - forgatta a szemét unottan. - De ez csak egy csók volt! Remélem, nem szeded le a fejem! - emelte fel a kezét védekezően. - Amúgy is, visszacsókoltál!
Én csak kuncogtam azon, ahogy össze-vissza hadovál.
-   Szerintem néha sok mindent akarsz elmondani egyszerre. - nevettem.
-   Pontosan tudod, hogy sokat beszélek. - nézett rám mosolyogva.
-   Igen, de már rájöttem, hogy Te azt a rengetem mindent, amit eldarálsz, azt amúgy egyszerre akarod elmondani, csak rájössz, hogy nem vagy rá képes! - nevettem.
-   Ez így van. - bólogatott. - Amúgy nem akarsz csokit enni?
-   De, csak nem most. - mosolyogtam rá. - Most aludni akarok! - bújtam hozzá szorosan.
-   Sarah. - szólt rám olyan hangsúllyal, mint ahogy Én szoktam rászólni. - Nem vagyunk együtt! - utánozta a hangom elég bénán.
-   Nem ilyen a hangom! - nevettem. - Amúgy, pedig a barátok is aludhatnak együtt, nem?
-   Aludhatnak egy ágyban, de jó messze egymástól! - magyarázta. - Ez az alvásmód, már bőven átlépi a barátság határait. - mondta vigyorogva, mire nevettem.
-   Bezárkózzak a hálóba? - nevettem.
-   Nem kell, így tökéletes! - szorított magához. - Én csak mondtam, hogy neked érdekes elveid vannak! - rántott vállat mosolyogva.
-   Lou, ez az első nap és még csak délután kettő. - néztem rá mosolyogva. - Eddig megcsókoltál véletlen. - nevettem.
-   Jó, aludj! - nyomta le a fejem mosolyogva, majd ráhúzta a pokrócot.
Kuncogva húztam le a fejemről a takarót, de ez igazán összekócolt és az arcomba hullott az összes hajam.
-   Most úgy nézel ki, mint egy felmosó. - nevetett.
-   Régen még szeretted a hajam! - löktem meg mosolyogva, majd megráztam a fejem, így a hajam helyre állt.
-   Most is szeretem. - puszilt bele. - Nagyon aranyos vagy vele. Főleg, mikor sapka van rajtad és pár fürtöd kilóg alóla. - mosolygott.
-   Persze, akkor úgy nézek ki, mint egy 7 éves. - néztem fel rá.
-   Akkor imádom, mikor 7 éves kinézeted van! - nevetett, mire csak mosolyogva megforgattam a szemem.
-   Srácok. - röppent az ölembe Richard.
-   Mizu? - simogattam meg a kis fejét.
-   Csak emlékeztetnélek titeket arra, hogy nem jártok. - mondta, mire Louis-ra néztem.
-   Ezt mondtam Louis! - mondtam neki vigyorogva, de tudta, hogy csak poénból piszkálom.
-   Nem Én bújtam hozzád úgy, hogy levegő se legyen kettőnk között! - mondta a kezét védekezően vigyorogva.
-   Hányas voltál fizikából? - néztem rá összehúzott szemöldökkel.
-   Jó voltam fizikából! - nyújtotta rám a nyelvét. - Tudom, hogy a levegő körbevesz minket!
-   Kis okos! - simogattam meg a fejét nevetve. - Amúgy meg aludni akartam és azért vagyok ilyen közel hozzád és fekszem félig rajtad, mert nem férek el!
-   Nem rossz kifogás. - bólogatott Richard.
-   Nem kifogás, ne csönd! - mondtam, majd becsuktam a szemem, hogy megpróbáljak aludni, de elfelejtettem, hogy Louis még mindig önmaga.
Megfogta az egyik tincsemet és elkezdte csikizni az orrom, mire elkaptam a csuklóját.
-   Fejezd be! - nevettem.
Hirtelen rám ugrott a két kutyám a semmiből.
-   Sziasztok! - simogattam Őket mosolyogva.
-   A kutyáinak jobban örül, mint neked Louis. - nézett a fiú felé Richard.
-   Igen, észrevettem. - bólogatott Lou is.
Csöngettek, mire Louis-ra néztem.
-   Úgy tudtam. - sóhajtottam, majd a kutyák szerencsére leugrottak rólam, de ugatni kezdtek. - Csönd! - szóltam rájuk, mire leültek és csöndben maradtak.
Mosolyogva megsimogattam Őket, majd mentem az ajtóhoz és mikor kinyitottam, kicsit meglepődtem. Egy hatalmas csokor fogadott. Aláírtam a postás lapját, majd becsuktam az ajtót. Nem mentem beljebb, hanem megkerestem benne az eldugott cetlit.

"Csak egy baráti csokor."

Pontosan tudtam, kitől kaptam.
-   Louis, akkor baráti csokrot kaptam, hogy nem fér el a lakásban! - mentem be hozzá a nappaliba mosolyogva.
-   Honnan tudod, hogy Én küldtem? - kérdezte.
-   Először is, felismerem az írásod; másodszor, elég egyértelmű ez a mondat; harmadszor, más valami romantikusat írna rá, vagy a nevét. - mosolyogtam.
-   Jó, de egy haveromnak nem írhatok semmi romantikusat! - mondta vigyorogva.
-   De csokrot küldhetsz?! - néztem rá nevetve.
-   Miért ne küldhetnék?! - rántott vállat.
Én elindultam a konyhába és egy vázába vizet töltöttem, majd a csokrot az étkezőbe az asztalra tettem mosolyogva.
-   És amúgy Stan kapott már tőled csokrot? - kérdeztem vigyorogva.
-   Hát... Ő még nem, de lehet küldök neki egyet! - mondta nagyon "komolyan".
-   Remélem örülni fog neki. - nevettem.
-   Most miért? A virágnak mindenki örül! - rántott vállat mosolyogva.
-   Szerintem ahogy megkapta, fel fog hívni, hogy melyik nemet szereted valójában. - nevettem, majd megint csöngettek. - Ötlet, haverom? - néztem rá.
-   Most tényleg nem tudom! - emelte fel a kezeit védekezően.
Én az ajtóhoz mentem, majd kinyitottam. Stan nézett rám mosolyogva.
-   Szia! - vigyorgott. - Na most remélem bejöhetek, mert bejövök! - mondta, mire nevetve hátrébb léptem, majd becsuktam utána az ajtót.
-   Bejöhetsz. - nevettem, majd kirohant a két kutya és elkezdtek Stan-re ugrálni.
-   Málna, Barney! - szóltam rájuk, mire abbahagyták és mellém csapódtak. - Bocs, csak még mindig idióták! - néztem rájuk mérgesen, majd Barney rám ugrott. - Mit mondtam?! -szóltam rá mérgesen. - Húzz a helyedre! - mutattam a szobám felé.
Ő elkezdett kullogni, majd Málna szomorúan rám nézett és elindult utána.
-   Málna, Te maradhatsz! - simogattam meg, majd visszanéztem Barney-ra. - Barney, miért nem vagy még a helyeden?! - szóltam rá, mire beszaladt a szobámba, ugyanis mindig oda küldöm őket.
Odamentem és bezártam rá az ajtót.
-   Majd kijöhetsz. - mondtam és visszamentem Stan-hez. - Louis, gyere! - kiabáltam neki.
-   Azt hittem az ajtót ki tudod nyitni egyedül... - mondta unottan.
-   Elestem. - kamuztam, mire odasietett.
Én rá vigyorogtam.
-   Helló! - ölelték meg egymást Stan-nel.
-   Csúnya volt! - nézett rám összehúzott szemekkel.
-   Én is az vagyok, mégis eltűrnek. - rántottam vállat, majd Málna a kezemet bökdöste. - Igen, Te vagy az okos! - simogattam a fejét mosolyogva. - Ugye milyen jó férfiak nélkül?! - hajoltam le mosolyogva. - Nem vagy olyan nyomulós, mint az öcséd.
-   Barney-t bezártad? - kérdezte tőlem Louis.
-   Igen. - néztem rá bólogatva.
-   Pedig Ő is jó arc. - ingatta a fejét.
-   Tudom, imádom a hülye fejét, de idegsít, mikor nem hagy békén, ha rászólsz, akkor sem.
-   Igaz. - bólogatott.
-   Na gyere csajszi. - álltam fel, majd megindultam a konyha felé. - Louis, legyél jó házigazda és szolgáld ki a vendéget! - mondtam mosolyogva.
-   Én sem lakom itt. - mondta. - Itt neked kéne kiszolgálnod minket!
-   Remélem, Te sem gondoltad komolyan. - forgattam a szemem, majd adtam inni Málnának és bementem a nappaliba.
Már mindketten ott ültek a kanapén és valami fociról dumáltak, ugyanis csak annyit hallottam, hogy gól, meg kapu, meg labda. Nem mintha túl sok focista fogalmat tudnék, talán ezek a szavak, amiket meg is értettem a beszélgetésből.
Leültem az egyik fotelbe, majd Málna az ölembe ugrott.
-   Elmegyünk majd sétálni. - mondtam neki mosolyogva, mire felpörgött a séta szóra. - Majd! Feküdjél le! - simogattam, mire lassan lenyugodott és óvatosan elfeküdt az ölemben a fejét, pedig a karfára támasztotta és úgy feküdt. - Mikor elhoztalak titeket, még ketten elfértetek itt. - simogattam a fejét. - Na jó, ez nem igaz, mert az öcséd hülye és mindig kitúrt innen.
-   Törpe, van valami terved mára? - nézett rám Louis.
-   Persze, megyek autókázni. - forgattam meg a szemem. - Miért, merre szeretnél menni?
-   Focizni. - mondta mosolyogva.
-   Jó utat! - rántottam vállat. - Én nem szeretnék részt venni benne.
-   De tetszeni fog. - mosolygott rám Stan.
-   Nekem tetszeni a foci?! - kérdeztem felhúzott szemöldökkel. - Valakivel nagyon összekeversz.
-   Jó, nem focizni megyünk, de tetszeni fog neked! - mosolygott rám Louis.
-   Nem tetszik ez nekem. - ingattam a fejem.
-   De ez nagyon fog! - bólogatott Louis hevesen.
-   Megyek, mert kíváncsi vagyok, nem mert Te azt mondtad! - közöltem, majd óvatosan megemeltem a kutyám, felálltam és visszafektettem.
Louis csak nevetett rajtam, de ez volt az igazság.
-   Gyorsan öltözz! - mondta Stan.
-   Igen? - fordultam felé. - Szerinted mennyi ideig tart felvenni egy nadrágot?! - forgattam meg a szemem, majd bementem a szobámba.
Barney ugrálni kezdett össze-vissza.
-   Kis hülye, kimehetsz! - nyitottam ki az ajtót, mire kirohant.
Mosolyogva csuktam vissza, majd a szekrényem elé léptem. Kiválogattam a megfelelő összeállítást, majd elkezdtem készülődni. Nem vittem túlzásba, igazából nem volt kedvem elmenni sehova, de hát ha már muszáj...
Mikor készen lettem, kimentem és a konyhába vettem az irányt. Kivettem a hűtőből egy tábla csokit és beleharaptam.
-   Ugye nem csokit eszel? - kérdezte Richard.
-   De igen. - mondtam.
-   És nekem nem adsz? - kérdezte és vállamra szállt.
-   Tessék. - adtam egy kockát neki, majd beleharaptam megint.
-   És nekem? - kérdezte Louis.
-   Neked nem. - vágtam rá, miközben ráharaptam a csokira, hogy szabad legyen a kezem és kivettem a hűtőből két jeges teát, majd megindultam vele a táskám felé.
Inkább úgy döntöttem, beviszem a táskámat, így egy kézbe fogtam a két üveget és a másikba a táskát, majd megindultam a nappaliba. A táskát ledobtam Louis és Stan közé, szétcipzároztam és beledobtam az üdítőket.
Gyorsan haraptam egyet a csokimból, majd azt Louis ölébe dobtam.
-   Edd meg. - mondtam és a telefonjaimat kezdtem keresni.
Megtaláltam azt, amelyiken nem tud hívni Cara, vagyis nem a Rebel telefont és bedobtam a táskába.
Közben Barney úgy gondolta, meglep és hirtelen két lábra ugrott és a mellső lábaival a fenekemnek támaszkodott.
-   Barney, fejezd be! - szóltam rá, mire leugrott rólam. - Kösz.
-   Miért vagy ilyen szigorú? - nézett fel rám Louis.
-   Nem vagyok szigorú. - mosolyogtam rá, majd kikapcsoltam tv-t.
Megcsörrent a telefonom, mire felkaptam.
-   Szia Kicsim! - szólt bele a nagymamám.
-   Szia Mama! - mondtam vigyorogva. - Mizu?
-   Hiányol a lovad. - újságolta el.
-   Én is hiányolom. - szomorodtam el. - Megpuszilgatod helyettem is? - kérdeztem.
-   Persze, de szegény elég szomorú. Tegnap jött haza, előtte egy hétig nem láttuk. - mondta, mire sóhajtottam.
-   Kis érzékeny lelkű. - mosolyogtam halványan. - Anyuék? - kérdeztem.
-   Anyádék elmentek valahova, mert hoznak csikókat, meg pár lovat, akin oktatni fognak. - mondta.
-   Új lovak?! - csillant fel a szemem és nagy lett a vigyorom.
-   Ne is álmodozzál Törpilla! - szólt rám Louis.
-   Csak nem ott van Louis... - mondta Mama hatalmas mosollyal.
-   De itt van. - mondtam mosolyogva. - Te ennek ennyire örülsz?
-   Persze, az összes eddigi fiúid közül, Louis a legaranyosabb és a leghelyesebb. - magyarázta nagy mosollyal.
-   És a leghülyébb. - tettem hozzá vigyorogva.
-   Ne bántsd, szeret téged! - védte meg.
-   Ugye arra emlékszel, hogy Én vagyok az unokád, akinek el van törve a lába és nem Louis? - kérdeztem mosolyogva.
-   Emlékszem, Louis nem lenne olyan hülye, hogy így törje el a lábát. - mondta.
-   Kösz Mama, Én is szeretlek! - horkantottam mosolyogva.
-   Hol vagytok? - kérdezte.
-   A lakásomban vagyunk. - mondtam mosolyogva.
-   Kettesben? Hagyjátok kibontakozni a kapcsolatotokat? - kérdezte nagy mosollyal.
-   Nem, nem vagyunk kettesben és nem járunk. - ingattam a fejem mosolyogva.
-   Miért nem? Melyikőtök csinált hülyeséget, már megint? - kérdezte.
-   Most éppen egyikőnk se csinált hülyeséget... - forgattam a szemem. - Csak nem járunk, mert...
-   Mert makacs vagy. - vágta rá Mama.
-   Nem vagyok makacs, csak... - gondolkoztam el, majd rájöttem, hogy de igen, makacs vagyok.
-   De makacs vagy. - mondta Louis rám nézve.
-   Jó, akkor makacs vagyok. - rántottam vállat.
-   Sajnálom Louis-t! - mondta mosolyogva.
-   Mond, Te most Louis-t unokádnak fogadtad, vagy mi történt?! - kérdeztem értetlenül.
-   Lehet, nyugisabb életem lenne. - nevetett.
-   Na jól van, a saját nagymamám jobban szereti a volt barátom, mint engem! - horkantottam, majd a táskámat az asztalra dobtam és levágódtam Louis és Stan közé.
Fel akartam tenni a lábam az asztalra, de túl messze volt, viszont Louis és Stan elérték a lábukkal.
-   Tudod, hogy imádlak! - mondta mosolyogva.
-   Tudom. - mondtam mosolyogva, majd lejjebb csúsztam a kanapén és nyújtózkodtam a lábammal, de még így se értem el.
Louis és Stan is jót mulattak azon, hogy kicsi vagyok.
Végül feladtam és a lábamat inkább Louis feltett lábaira pakoltam.
-   Várjunk, kedves Sarah! - szólalt meg a Mamám. - Hol laktok?
-   Most éppen ketten a lakásomban. - magyaráztam.
-   Tehát együtt laktok, szeretitek egymást, együtt alszotok, mindenhová együtt járkáltok, a média úgy tudja, hogy együtt vagytok, de amúgy nem vagytok együtt? - kérdezte.
-   Nem, vagyis hát igen... - próbáltam elmagyarázni. - Együtt lakunk egy hétig, szeretjük egymást... - mondtam, majd Louis-ra pillantottam, aki rám vigyorgott. - Jobb esetben..., együtt alszunk, vagyis még nem aludtunk együtt, de valószínű együtt fogunk, ha nem küldöm ki Louis-t a kanapéra, nem járkálunk mindenhova együtt, csak majdnem mindenhova... - mondtam, de Mama megint közbe szólt.
-   Persze... - mondta hitetlenül mosolyogva. - Csak WC-re nem kíséritek el egymást!
-   Nem csak WC-re nem együtt megyünk! - mondtam, majd elnevettem magam.
-   Nem hiszek neked. - mondta nevetve.
-   Jó, mindegy. - forgattam a szemem. - A média tényleg úgy tudja, hogy együtt vagyunk, de nem vagyunk. - magyaráztam.
-   És mi ennek az oka? - kérdezte.
-   Azt találta ki Benji, hogy egy hétig együtt lakunk és hétvégén eldöntjük, hogy összejövünk-e. - magyaráztam.
-   Ti egy 3 éves kisfiútól kértek párkapcsolati tanácsot? - kérdezte nevetve Mama.
-   Nem kértünk tőle párkapcsolati tanácsot. - nevettem. - Csak kitalálta és jó ötletnek tűnt.
-   Jó, csak ne őrjítsd meg Louis-t! - mondta sóhajtva.
-   Nem őrjítem meg Louis-t. - forgattam a szemem. - Miért, olyannak tartasz?
-   Sarah, Te mindenkit megőrjítesz! - mondta mosolyogva.
-   Nem is, Lou elég jól megvan mellettem! - nevettem.
-   Én a helyedben azért gyorsan kimondanám azt az igen-t, mielőtt sikerül az agyára menned! - mondta nevetve.
-   Gondolod, hogy így harmadik próbálkozásra sikerülne összeházasodnom valakivel? - kérdeztem nevetve.
-   Remélem, hogy igen. - nevetett.
-   Induljunk! - mondta Stan.
-   Jó. - bólintottam, majd Ők mindketten felálltak és Louis felhúzott.
-   Örülnék neki, ha jönne már a következő dédunokám! - mondta Mama nagy mosollyal.
-   Nem lenne jobb, ha örökbe fogadnám Louis-t? - kérdeztem nevetve.
-   Te tudod! - nevetett. - Ha nem tartod furcsának, hogy a gyereked legyen!
-   De furcsának tartanám! - nevettem. - De amúgy észrevetted, hogy egy telefonbeszélgetés alatt először össze akartál hozni Louis-val, majd hozzáadni és most azt, hogy terhes legyek?! - kérdeztem nevetve.
-   Igen, mert felnőtt vagy! - mondta mosolyogva. - Ideje lenne már!
-   Mama, még mindig csak 21 éves vagyok! - emlékeztettem.
-   Jól van, nem szólok bele! - mondta mosolyogva.
Felrántottam egy cipőt az egészséges lábamra, majd megfogtam a pulcsim és a táskám és indultunk is.
-   Amúgy hova mentek? - kérdezte Mama.
-   Fogalmam sincs. - mondtam nevetve. - Louis, tessék! - nyomtam a kezébe a versenyautóm kulcsát.
Ő meglepetten nézett rám.
Én vigyorogva vállat rántottam, majd rá kacsintottam és bementem a liftbe.
-   Mit adtál neki? - kérdezte gyanakodva Mama. - Meglephette, ugyanis csöndben van. - mondta, majd elnevette magát.
-   A kis turbó kulcsát. - dőltem a lift oldalának mosolyogva.
-   Ettől még muszáj használnod a mankókat! - nézett rám Louis mosolyogva.
-   Tudom. - sóhajtottam.
-   Mióta vagy Te ilyen jó kislány? - csodálkozott Mama.
-   Én mindig is jó kislány voltam. - mondtam mosolyogva.
-   Csak nem ilyen téren. - mondta Mama mosolyogva. - Tehát, kikaptál Louis-tól?
-   Nem kaptam ki. - mondtam mosolyogva.
-   Pedig ideje lenne! - mondta Lou vigyorogva, majd kacsintott.
Én hátulról megpöcköltem a fülét.
-   Nem úgy értette! - nyújtottam rá a nyelvem.
-   Leharapom! - szólt rám vigyorogva.
Megforgattam a szemem.
-   Alkony, gyere! - hallottam Mama hangját, majd pata dobogást és pár pillanat múlva az ismerős szuszogást.
-   Jaj, de édes! - mondtam hatalmas mosollyal.
-   Igen, csak hiányzol neki. - mondta Mama mosolyogva.
-   Ő is nekem. Úgy megölelgetném, össze-vissza puszilgatnám, egész nap csak vele lennék, egy szabad perce nem lenne! - álmodoztam mosolyogva.
-   Tudom Kicsim! - mondta mosolyogva. - Most mennem kell, mert a nagyapád tudod milyen életképtelen nélkülem. - nevetett.
-   Persze, szia! - mondtam mosolyogva.
-   Szia! - mondta, majd letette a telefont.
Mosolyogva tettem a táskámba a telefont.
-   Mehetünk! - mondtam mosolyogva, mikor kinyílt a liftajtó.
Louis ment elől, de Én nekem ez nem tetszett, így vigyorogva elkaptam a nadrágjának a szélét, mire hirtelen megtorpant és értetlenül nézett rám.
Én nevetve kerültem meg, majd elé sétáltam és kimentem a kapun.
-   Gyerekes vagy. - nevetett Louis, majd kinyitotta az autót.
Mosolyogva vágódtam be hátra és ledobtam magam mellé a táskámat. Elindultunk és megpillantottam mögöttünk egy ismerős autót. Vigyorogva kaptam elő a telefonom és már hívtam is.
-   Szia Hercegnő, szép a kocsid! - nevetett Jack a telefonba.
-   A tied is. - nevettem. - Nem Én vezetek. - szomorodtam el.
-   Gondoltam, ugyanis utolértelek. - nevetett.
-   Jól van na! Annyira nem vagyok veszedelmes!
-   De igen. - nevetett. - Látszik, hogy Louis vezet.
-   Szegény kis kocsim sokkot kap, hogy mennyi férfi vezeti! - horkantottam.  - A végén még hozzászokik!
-   Mi lesz most?! - nevetett Jack. - Amúgy meg Louis még csak hasonló dolgokat sem csinál vele, mint Te!
-   Tudom, mert Louis bénán vezet Én, pedig profi vagyok. - mondtam.
-   Meg egoista! - mondta Louis vigyorogva.
-   Nem vagyok egoista, csak tudom, hogy tehetséges vagyok! - mondtam. - Jack, hova mész? - kérdeztem.
-   Vásárolni, mert éhes vagyok. - mondta.
-   Főzöl? - csodálkoztam.
-   Nem. - nevetett. - Cipőt veszek és bemegyek kajálni valahova.
-   Cseles. - nevettem. - Louis, mi hova megyünk? - kérdeztem.
-   Titok! - vágta rá.
-   Kiugrok az autóból! - fenyegettem, mire Jack felröhögött.
-   Zsarold csak! - nevetett Jack a telefonba.
-   Komolyan! - néztem rá a visszapillantó tükörben. - Tudod, hogy ilyen sebességnél meg merem tenni!
-   De ha elmondom, jó leszel és eljössz? - kérdezte, mire mosolyogva bólogattam. - Gokartozni. - mondta.
-   Louis! - szóltam rá. - Nem megyek! - ráztam a fejem hevesen. - Nem vezethetek, ráadásul elviszel egy ilyen helyre?! Normális vagy?!
-   Tetszeni fog! - kacsintott.
-   Jack, leteszem, nehogy azt higgyék, hogy a társam voltál a gyilkosságban. - mondtam, mire Ő felröhögött.
-   Gyors és fájdalommentes halál legyen! - nevetett, majd letette.
-   Louis William Tomlinson, Te megkergültél?! - kérdeztem hangosan és gyorsan. - Én nem szórakozom veled!
-   Nyugi! - nyúlt hátra és megsimogatta a combom, de lelöktem a kezét.
-   Ne érj hozzám és ne is szólj hozzám! Csak vezessél és kuss! - szóltam rá idegesen.
-   Törpi! - mosolygott rám aranyosan a visszapillantóban. - Ne legyél morcos.
-   Hagyj békén! - néztem rá mérgesen. - Rohadtul nem vicces, mert pontosan tudod, mennyire szar lesz nekem!
Ő sóhajtott, majd békén hagyott. Én elővettem egy cigit, lehúztam az ablakot és rágyújtottam.
-   Sarah, légyszíves ne mérgezd magad! - mondta.
-   Azt csinálok amit akarok. - vágtam rá. - De jobban tennéd, ha tényleg nem szólnál hozzám és nem hergelnél, mert a lábadon fogom elnyomni ezt a cigarettát! - mondtam idegesen, majd végre tényleg leszállt rólam Én, pedig csak bámultam ki az ablakon.
Szegény Stan-t azért sajnáltam, mert most az Ő kedvét is elrontottuk, de nem tehetek róla, hogy egy idiótával ülök egy autóban!
Mikor megérkeztünk, idegesen szálltam ki. Louis és Stan köszöntek a haverjaiknak és még csajok is gokartoztak.
Én csak koslattam utánuk a mankóimmal.
Mindenkit beöltöztettek Én, pedig addig csak bámultam magam elé. Az Istenért sem néztem volna Louis-ra, aki folyamatosan kereste a tekintetem. Egy kedves srác felügyelte őket és miután beültek, Én pufogva ültem le az egyik székre a pálya mellett.
-   Szia! - ült mellém mosolyogva a srác.
-   Heló. - mondtam és próbáltam nem goromba lenni.
-   Látom Te is szívesen vezetnél. - bökött a fejével a pálya felé.
-   Igen, mert utcai versenyeken vettem részt két éve aktívan. - néztem rá.
-   Bajnok voltál, ugye? - mosolygott rám.
-   Hát... igen, de ezt honnan tudod? - kérdeztem és elmosolyodtam.
-   Olyan szakszemmel figyeled az amatőröket, mintha tanítanád őket. - mosolygott rám.
-   Sarah vagyok!
-   Ron. - mosolygott. - Én is jártam pár utcai versenyre.
-   Charlie? - kérdeztem.
-   Ismerős. - bólintott mosolyogva. - Undorító ember. - fintorodott el.
-   Tudom. - bólogattam. - Láttad a kocsim? - böktem a fejemmel a kijárat felé.
-   Nem, megmutatod? - kérdezte mosolyogva.
-   Persze, gyere. - mosolyogtam, majd felálltam és megindultunk ki.
Olyan 20 percig beszélgettünk a kocsimról, majd visszamentünk és visszaültünk.
-   Volt csapatod is, ugye? - kérdezte, mire mosolyogva bólogattam.
-   Volt és iszonyat jók voltak, viszont elég sokat veszekedtem velük, viszont tudták, hogy szeretem őket. - mosolyogtam.
-   Pedig nem tűnsz olyan veszekedősnek. - ingatta a fejét mosolyogva.
-   Akkor nagyon kiakadtam. - nevettem. - Egyszer csak lassult az autóm, majd megállt alattam. Elkezdték magyarázni a fülembe, hogy mi baja van Én, pedig csak kiabáltam, hogy "Rakjatok össze egy autót!" - nevettem, mire Ő is nevetett. - Meg sokszor elküldtem az ellenfeleimet melegebb éghajlatra. - nevettem.
-   Hát igen, az velem is előfordult. - nevetett, majd felállt, ugyanis lejárt a csapat ideje.
Kiálltak, majd azért Én is odamentem.
-   Megyünk még egyet. - mondta egy csaj vigyorogva és végignézett a csapaton, akik nagy mosollyal bólogattak, csak Louis nem vigyorgott.
Ó, vigyorogjatok csak, úgy lekörözném az összeset, hogy öröm lenne nézni!
-   Nem szeretne valaki rádiót? - kérdezte Ron. - Kaphat segítséget a bajnoktól. - mosolygott rám, mire elmosolyodtam.
-   Nem vagyok bajnok, csak voltam. - mosolyogtam Ron-ra. - Én szeretnék rádiót és Louis-nak akarok segíteni. - mondtam, majd Louis rám nézett.
Én is rá néztem, viszont még véletlen sem mosolyogtam, csak is komolyan néztem rá. Ron hozott egy rádiót, majd Louis sisakjába beszerelte és Én is megkaptam a fülest.
-   Zene van? - néztem Ron-ra mosolyogva.
-   Persze, hogy van. - mosolygott rám. - Válassz. - mosolygott rám.
-   Oké! - vigyorogtam, majd utána mentem.
Rögtön megtaláltam az összes zene között a megfelelőt.
-   Ha elindultak, indítom. - kacsintott rám a srác, aki a zenét intézte.
Be kell, hogy valljam, iszonyat jól nézett ki. Én egy huncut mosolyt villantottam rá, majd Ron-nal visszamentünk.
-   Ron? - néztem rá mosolyogva.
-   Igen? - kérdezte mosolyogva.
-   Egyszer elhoznám ide a barátnőimet. - mosolyogtam rá. - Ha a száguldozást nem is élveznék, úgy látom itt csak jó pasik dolgoznak. - kuncogtam.
Ő nevetni kezdett.
-   Köszönjük. - nevetett. - Szerintem nem bánnánk, ha hoznál még magaddal ilyen szépségeket.
-   Oké. - nevettem.
Én feltettem a fejemre a fülest, ami eddig a nyakamban lógott, majd mosolyogva ültem le.
-   Jól el flörtöltél? - kérdezte mérgesen Louis.
-   Mérges vagy? - kérdeztem gonosz mosollyal.
-   Igen. - vágta rá.
-   Tökéletes, Én is mérgesen versenyzek a legjobban. - mondtam boldogan. - Amúgy sem járunk.
-   De akkor is! - mondta mérgesen.
-   Szerinted majd pont itt pasizok be? - kérdeztem mosolyogva. - Bár felőlem féltékenykedhetsz, ahogy gondolod, csak ne pofázz vissza. - mondtam.
-   Mi? - értetlenkedett.
-   Én megmondom, mit csinálsz, Te csinálod! Én mindig az autóban ülő voltam, de most kipróbálom fordítva. Engem iszonyatosan idegesített, ha a csapatom hozzám dumált, sokszor üvöltöttem velük, hogy kussoljanak el. Te nem szólsz vissza!
-   Oké. - mondta, de a hangján félelem hallatszott.
-   Félsz? - kérdeztem mosolyogva.
-   Ja. - mondta.
-   Nem kell, bár még nem igen csináltam ilyet, de pontosan tudom milyen, mikor magyaráznak neked és Te csinálod! Bízz bennem. - mondtam mosolyogva és Őt néztem.
-   Oké. - mondta és a hangján is hallatszott, ahogy elmosolyodott és a testtartása is sokkal kevésbé volt feszült.
-   Jól van. - mondtam vidáman. - A kisujjamból kirázom ezt.
-   Oké, de nem Te vezetsz! - mondta.
-   Megmondtam, hogy bízd ide! - mondtam.
-   Haragszol még rám? - kérdezte.
-   Igen, csak gondoltam jobb, ha elmondom előre, hogy ne legyél feszült. - mondtam komolyan. - Nagyon haragszom rád, tehát nem örülnék neki, ha visszaszólnál!
-   Oké. - mondta, majd csöndben maradtunk és levettem a fejhallgatót.
-   Gyere be, a pálya belsejére, onnan jobban látod. - intett Ron mosolyogva.
Én elmosolyodtam és bólintottam. Mikor elértünk a térdig érő gumifalhoz, Ron rám nézett.
-   Segítsek? - nézett rám mosolyogva.
-   Nem kell. - ráztam meg a fejem, majd először átemeltem a tökéletes lábam, majd a begipszeltet.
Mosolyogva bólintott Ron, majd a második gumifalon is így keltem át.
Belüli is voltak székek, sőt ott volt egy ilyen emeltebb lelátó szerű valami, amin ülések voltak. Oda felültem, míg Ron lent maradt, hogy figyeljen mindenkit.
Mosolyogva tettem fel a fülest, majd elkomolyodtam.
-   Figyelj és ne törődj a külvilággal! - mondtam.
-   Rendben. - mondta Lou komolyan, majd elindultak és a zene is.
-   Jó, lassíts. - mondtam.
Láttam, ahogy Louis teszi, amit mondtam.
-   És ahogy egyre hátrébb kerülsz, menj a belső ívre. - mondtam. - Ezt a taktikát soha nem pofázod ki, mert így versenyeztem! - mondtam, majd komoly fejjel néztem Ron-ra is.
-   Én sem! - nézett rám, mire bólintottam.
-   Oké, most hátul vagy, gyorsíts. - mondtam és láttam, ahogy teszi amit mondok. - Oké, óvatosan maradj itt, leghátul, de rátapadsz a többiekre és nem hagyod el őket.
A pálya negyedéig nem szóltam.
-   Sarah, már a pálya negyedénél járunk és még mindig leghátul vagyok! - mondta Louis idegesen.
-   Nyugi! Ki volt kettőnk közül, aki szarrá vert egy mezőnyt?
-   Te. - mondta.
-   Oké, majd a verseny felétől kezdünk mozogni. - mondtam, majd csak mikor már a verseny felénél voltunk, akkor szóltam újra Louis-hoz. - Oké, akkor most gyorsíts és belülről előzd meg. - mondtam és tette amit mondok. - Ügyes, most a következő hármat... - néztem a pályát. - Nem, négyet előzd meg egyszerre. Menni fog, csak gyorsíts és belülről előzz! Maradj a belső íven, itt nincsenek olyan idióták, akik leszorítanak. - mondtam, mire tette amit mondtam és már csak hárman voltak előtte. - Oké, most bekeményítünk. - mondtam. - Már csak Stan és egy csaj van előtted.
Gyorsan átfutottam az összes lehetőséget és kiválasztottam a legjobbat.
-   Stan is belül jön, tehát Te most kívülről előzöd meg és arra figyelj, hogy valószínű, akkor kifelé fog jönni, de Te gázt adsz és nem hagysz annyi időt, hogy megakadályozza az előzést. - mondtam.
Louis egész jól elkezdte, de Stan elég gyors volt és Louis túl lassú, így nem tudta megelőzni.
A számat elhagyta egy igencsak cifra káromkodás, majd élesen kifújtam a levegőt.
-   Bocs, koncentrálok! - sóhajtottam. - Próbáld meg újra, tök jó volt, csak még több gáz. - mondtam, majd Lou újra próbálkozott és most sikerrel járt. - Engem nem fog lenyomni egy amatőr idióta! - örömködtem. - Tehát, ki ez a csaj előtted? - kérdeztem.
-   Egy nagyon régi volt barátnőm, Kelly. - mondta.
-   Aha, nem szimpi. - mondtam. - Nagyon nem szimpi!
Gyorsan átfutottam minden eshetőséget, majd kettő lehetőség maradt, ugyanis a csaj nagy helyet hagyott kívül, viszont belül pont akkorát, hogy néha befért egy autó oda, néha nem.
Ha kívülről próbálja megelőzni Louis, akkor az sikerülhet, viszont több ideig tart és már nem volt olyan sok a versenyből, viszont belül neccesen fér el.
Ezt az egészet egy pillanat alatt gondoltam ki.
-   Maradj belül, adj gázt és előzd meg belülről! - mondtam.
-   Nem férek el! - mondta. - Biztos, hogy ott nem férek el.
-   Kuss! Nem pofázol vissza, megelőzöd! - mondtam határozottan, mire Louis gyorsított.
Beért mellé, de nem igazán előzte meg, pontosabban egyszer Louis autójának az orra volt előrébb, egyszer Kelly autójának az orra.
-   Louis, nekünk ez nem elég! - mondtam határozottan. - Gáz és határozottan előzd meg! - mondtam.
-   Jó, de nagyon közel van! - mondta.
-   Nem érdekel, ne magyarázz, csináld! - mondtam, mire gázt adott és egy kicsit hozzáért a gumihoz, de tökéletesen megelőzte és aztán már 5 méterrel volt előtte.
Amikor Ron meglengette a kockás zászlót, Louis már egy fél körrel előrébb volt a többieknél.
Mindenki leparkolt, de Én akkor már rég a pálya külső szélén voltam. Az irányítás jól ment, viszont iszonyatosan rápörgettem magam erre az egészre és tök ideges voltam, hogy Én nem mehetek.
Kikaptam egy szál cigit a táskámból, meg az öngyújtómat, majd kimentem és a kocsim motorháztetőjének dőlve rágyújtottam.
Ez valamennyire megnyugtatott, de nem eléggé. Sőt, igazából ideges maradt és semmi másra nem vágytam annyira, mint beülni abba az autóba, aminek nekitámaszkodtam és elszáguldani.
Sőt, olyan idegállapotban, amiben Én voltam, még az is jól esett volna, hogy egy vizes lufit földhöz vágjak.
Bármi, amivel egy kicsit is tombolni lehet.
-   Sarah. - jött ki Stan. - Oké vagy? - lépett mellém és rá néztem.
-   Nem. - ráztam a fejem. - Ennyire vagyok attól, hogy megőrüljek! - mutattam az ujjaimmal.
-   Látszik rajtad. - mondta, majd megölelt.
-   Olyan szinten ideges vagyok, hogy mindjárt sírva fakadok. - mondtam.
-   Nyugi, Louis nem tudta, hogy ennyire ideges leszel. - simogatta a hátam.
-   Kijönni nem tud! - mutattam bejárat felé. - Bár lehet, hogy okosabb döntés, ha nem jön a közelembe, mert valószínű, hogy agyon verném. - mondtam, majd egy utolsót szippantottam a cigimből, eldobtam és eltapostam.
-   Gyere. - mondta, majd bementem vele.
Egyáltalán nem mutattam azt a rengeteg indulatot, ami összegyűlt bennem. Csak csöndben bicegtem Stan mellett.
Éppen ment a verseny és Louis valahol közép tájon lehetett.
-   Miért nem mentél Te is? - néztem Stan-re.
-   Nem akarom, hogy egyedül ülj itt, meg láttam, hogy totál kész vagy. - mondta, mire elmosolyodtam és megöleltem, majd a pályára pillantottam.
-   Idióta. - morogtam.
-   Mi? - nézett rám Stan.
-   Louis. - mondtam a pályát nézve. - Hülyeséget csinál, így nem fog nyerni. - magyaráztam, majd Stan-re pillantottam. - Amúgy jó voltál, csak hát Én ültem abban az autóban, csak más testben. - mosolyogtam rá.
-   Kösz. - mosolygott. - Jól helyretetted Louis-t? - kérdezte mosolyogva.
-   Ja, még itt visszadumál nekem. - forgattam a szemem. - Mert ha versenyző lenne és dumál, hát dumáljon, Ő is ért hozzá, de így?! - böktem a pálya felé. - Én is visszadumáltam a csapatomnak.
-   Tényleg? - csodálkozott. - Azt hittem, hogy fegyelmezett voltál és csöndes, mikor Louis-t irányítottad, akkor is csak arra koncentráltál.
-   Igen, így kívülről más, de mikor versenyzek és beleélem magam, akkor iszonyat kiszámíthatatlan és lobbanékony vagyok. Nagyon könnyen megyek át bátorból vakmerőbe. - magyaráztam. - És utáltam, ha nekem magyaráztak kanyarban. Akkor rájuk szóltam, mert egyszerűen zsongott a fejem. - meséltem, majd elmosolyodtam. - Olyan is volt, hogy ideges lettem, fogtam a sisakom, levettem, kitéptem belőle a cuccot, kivágtam az ablakon és visszavettem a sisakot. Sőt, olyan is volt, hogy ideges lettem és úgy ahogy volt kiálltam a versenyből, kiszálltam, levágtam a sisakot a földre, bevágtattam az öltözőmbe, átöltöztem és már nem is találtak, mert hazamentem. - nevettem.
-   Nem vagy semmi. - nevetett Stan.
-   És telefonált a csapatomból egy srác, hogy hol vagyok. - nevettem.
Közben már kiálltak és megindult felénk Ron.
-   Nem kértek inni valamit? - kérdezte.
-   De, Én kérek. - mondtam mosolyogva.
-   Én is. - mondta Stan.
-   Mit hozzak? - kérdezte mosolyogva Ron.
Egyszerre rávágtuk, hogy kólát, mire Ron nevetve bólintott és elment.
-   Láttam, hogy szédítetted ezt a srácot, meg a zenéset is. - nézett rám Stan. - Louis, iszonyú ideges volt.
-   Hát, sajnálom! - rántottam vállat mosolyogva. - Én is így vagyok ezzel.
-   De nem akarsz velük semmi komolyat, ugye? - nézett rám.
-   Dehogy. - ráztam a fejem mosolyogva. - Csak Louis agyát húzom egy kicsit.
Ekkor visszaért Ron.
-   Köszi! - mondtuk egyszerre.
Stan kifizette az övét, majd Én is elkezdtem keresni a pénztárcámat a táskámban.
-   Meghívlak. - mosolygott rám.
-   Mi? Nem, nem kell... - ingattam a fejem és tovább kerestem, majd megtaláltam a jeges teát, amit hoztam.
-   Sarah, hagyd! Meghívlak! - mosolygott rám.
-   Köszönöm. - mosolyogtam rá.
-   Igazán nincs mit.- legyintett mosolyogva, majd elment.
-   Édes... - olvadoztam Stan mellett.
-   Sarah! - szólt rám nevetve.
-   Nem járunk és csak mondtam! - emeltem fel a kezem védekezően, majd Louis-ra pillantottam, aki azzal a Kelly-vel, meg a másik csajjal beszélgetett. - Ő is csajozik! - rántottam vállat, majd kinyitottam a kólámat és megittam egyszerre az egész dobozzal, majd idegből szorítottam össze a markomban a dobozát és erőből bevágtam a kukába. - Bocs. - néztem Stan-re.
-   Megértem. - bólintott. - Gyere menjünk a többiekkel. - biccentett, mire bólintottam, majd követtem.
Stan beverődött a csapatba Én, pedig már megint csak koslattam utánuk.
Mindenki leült az asztalokhoz rajtam kívül, Én a pulthoz ültem, ugyanis Ron állt mögötte és jelent pillanatban Őt találtam a legjobb társaságnak.
-   Elég szomorúnak és idegesnek tűnsz. - nézett rám. - Minden oké?
-   Nem. - ráztam a fejem.
-   Szeretnél róla beszélni? - kérdezte.
-   Nem, csak haza akarok menni. - horkantottam.
-   Hívjak taxit? - kérdezte.
Elgondolkoztam az ajánlatán.
Haragszom Louis-ra, nagyon haragszom rá, de nem akarom ezzel a hülyeséggel tönkretenni a kapcsolatunkat. Inkább pufogok itt és a kocsiban, mint szenvedjek Lou nélkül.
-   Nem kell. - ráztam a fejem, majd felálltam és odamentem a csoporthoz és leültem Louis mellé.
Nem szólaltam meg, csak a gyönyörűen kidíszített gipszemet vizsgálgattam. A kocsin, Louis-n, hercegnőn és a mikrofonon kívül, még voltak rajta szívecskék, villámok, virágok, egy ló és Jenny, Lux és Benji is aláírta.
Közben ment a beszélgetés, amiből tökéletesen kimaradtam. Sőt, az igazat megvallva félig aludtam. A testem ott ült, az agyam csak relaxált.
Majd elkezdtek kajálni. Nagyon boldog voltam, ugyanis ez azt jelentette, hogy még ott ülök egy darabig. Louis is evett, így kénytelen voltam a kanapé háttámlájának nekidőlni.
Elővettem a telefonom és észrevettem, hogy van egy üzenetem Roxy-tól. Semmi különös nem volt benne, csak megkérdezte hogy vagyok.
Én válaszoltam neki, majd eltettem.
-   Sarah, mi történt a lábaddal? - szólt nekem a kérdés Kelly-től.
-   Lovas baleset. - mondtam röviden. - Nagyon durva baleset.
-   Lovagolsz? - kérdezte a másik csaj.
-   Igen, kiskorom óta és a szüleim és a nagyszüleim birtokán, van egy hatalmas istállónk és elég sok lovunk. - mosolyogtam.
-   És a saját lovadról estél le? - kérdezte egy srác.
-   Nem, dehogy. - ráztam a fejem. - Az Én lovam tudja, ha baj van. Nagyon vigyáz rám, egy angyalka.
-   Mi a neve? - kérdezte Kelly.
-   Alkony. - mosolyogtam. - Fekete és olyan, mintha az ikertesóm lenne.
-   Mikor kaptad? - kérdezte a srác.
-   Nagyon kicsi koromban választottam. - meséltem. - Igazából együtt nőttünk fel.
-   Hogy történt a baleseted? - kérdezte Kelly.
-   Hát, igazából nem emlékszem úgy konkrétan semmire, csak egy új lovon lovagoltam az erdőben és senki sem tudja, hogy pontosan hogyan történt, ugyanis az erdőben találtak valahol. - magyaráztam.
-   Elájultál? - kérdezte Stan.
-   Meghaltam. - mondtam. - Újra kellett éleszteni és össze-vissza törtem magam.
-   Már nem fáj semmid? - kérdezte Kelly.
-   De, csak minden reggel fájdalomcsillapítóval kezdek. Viszont a kórházban volt a legrosszabb, ugyanis ott még annyira erős fájdalmaim voltak, hogy az a bivaly erős fájdalomcsillapító, amit most szedek, semmit nem hatott szinte és folyamatosan infúzió volt a kezemben, ráadásul lelki problémából is volt elég.
-   És meddig kellett feküdnöd? - kérdezte Oli.
-   Egy hétig, aztán a kórház körül járkálhattam egy hétig és csak utána engedtek ki. - meséltem.
-   És sokat sírtál? - kérdezte az ismeretlen lány.
-   Nem, mert elég jól tűröm a fájdalmat, viszont mikor az orvos helyre tette a csontjaimat az nagyon fájt.
-   De akkor sem sírtál? - csodálkozott Kelly.
-   Nem, csak torkom szakadtából visítottam. - mondtam, majd elnevettem magam. - Az egész családomat felkeltettem, mert Ők meg az ajtóm előtt aludtak.
-   Én azt nem hallottam, pedig ott voltam. - nézett rám Louis.
-   Anya mondta, hogy végig aludtál. - néztem rá. - Apa meg azt mondta, hogy Anya végig sírt.
-   Igen, anyukád nagyon kész volt. - bólogatott Louis.
-   De ahogy apukám elmesélte, azon végig röhögtem! - mosolyodtam el. - "Anyád végig bőgött! Annyi zsebkendőt használt el, hogy már kunyerálni kellett idegenektől, aztán szerintem már az egész kórházban elfogyott a zsebkendő! Már elgondolkoztam rajta, hogy leviszem a csecsemők közé, hátha valami nővérke meg tudja nyugtatni!" - idéztem, mire a csapat nevetett. - De igazából az egészet a saját hülyeségemnek köszönhetem. - ingattam a fejem.
Ezek után elég jól elbeszélgettem a csapattal, de azért örültem neki, mikor végre elindulhattunk haza.
A kocsiban először halálos csönd volt, majd Louis hátra pillantott rám.
-   Haragszol? - kérdezte, mire bólintottam.
És újabb csönd, egészen hazáig. Stan jött velünk fel a lakásba vacsorázni. Mikor beértünk a lakásomba, nagyot sóhajtottam. Levettem a cipőm, megsimogattam a kutyákat, majd köszöntem a madárnak is.
Bementem a szobámba, az egész alakos tükör előtt összekötöttem a hajam, majd belépett Louis. Mikor meglátott előhúzta a telefonját a farzsebéből, majd szorosan mögém lépett. A szabad kezét óvatosan a hasamra tette, majd a telefonját felemelte, de elfordítottam a fejem balra. Ő mégis elkészítette a képet, mire kérdőn néztem rá.
-   Én így is szeretlek. - mondta, mire a fejemet ingatva elmosolyodtam.
-   Én is, csak ideges vagyok. - mondtam, majd a szekrényhez léptem.
Kidobtam egy pólómat és egy rövidnadrágot, majd Louis-nak is egy pólót és a melegítőjét. Mosolyogva elé léptem és először le akartam venni róla a pólót, majd ezt az idegi állapotom nem engedte, így megfogtam a póló nyakát és egy erős, határozott mozdulattal ketté téptem azt. Hangosan reccsent, ahogy ezt tettem, de nem zavart.
-   Sokkal jobb. - sóhajtottam, ugyanis ebben a mozdulatban letudtam az összes feszültséget, ami bennem volt.
Elléptem Louis elől, majd gyorsan háttal neki átöltöztem. Közben Ő is átöltözött, majd a mankóimat még mindig kicsit idegből vágtam be az ágyam alá és kimentem Louis előtt.
-   Már nem haragszol rám? - kérdezte Louis, ahogy utánam igyekezett.
-   De igen. - vágtam rá.
-   Haver, add fel! - nevetett Stan a kanapén ülve. - Ezt nem fogod ma helyre hozni.
Én mosolyogva huppantam le a kanapé szélére.
-   Nem. - néztem Louis-ra a fejemet ingatva.
Louis mellém ült mosolyogva, majd kezét a hátamra csúsztatta.
Elkezdtünk tv-t nézni, de kb. a második reklámnál elaludtam.