2. évad 42. rész

Na jó emberek! Erre a részre tényleg büszke vagyok. Hosszú lett, mondhatni ömlöttek belőlem a szavak, igazából nem így terveztem ezt a részt, de így sokkal jobban tetszik és elég eseménydús. Ez is teli van érzelemmel, van pár meglepő helyzet benne, de többet nem árulok el, jó olvasást Édeskék! 

Ma haza utazunk Londonba, de a terv az, hogy jövünk is vissza, csak a kedves házi sátánjaimat - amiket normál esetben háziállatnak neveznénk, de ők nem azok - és vinni pár cuccot. Az utazás ugyan úgy volt, mint ide felé. Mikor megérkeztünk a lányok és a fiúk külön váltak. Lola és Zayn úgy döntöttek, hogy maradnak Benji miatt. Lehet, hogy gonosz leszek, de legalább elférünk majd! A kutyák 10 percig nem hagytak felállni, de ez mellékes. Richard addig magyarázott, amíg nem közöltem, hogy oké elég! Olyan dél körül érkezett meg Louis, amin egy cseppet meglepődtem. A következő dolog ami meglepett az az volt, hogy velem akart beszélni.
-   Sarah! - szólított negyedszerre, mert eddig rossz helyen keresett, így mikor meglátott az udvaron, rögtön odasietett.
Nem szóltam hozzá, csak szép lassan ráemeltem tekintetem, így végig tudtam mérni egész alakját és csodálatos volt.
-   Kölcsönkérhetem a kocsid? - kérdezte, mire egy részem talán örült, de a másik teljesen összetört.
Örültem, ugyanis már nem akarok kötődni ehhez az emberhez, el akarom taszítani magamtól, csakhogy ez nem könnyű, mert a szívem mellé húz. Összetörtem, mert abban reménykedtem, hogy valami olyat tesz vagy mond, amivel majd megint összeszedi szívem összes apró szilánkját.
-   Minek? - kérdeztem ridegen, bár nagyon fájt. - Mi baja a tiédnek?
-   Hosszú sztori. - legyintett.
-   Melyik kell? - kérdeztem.
-   A verseny. - mondta mosoly nélkül, pedig régen csak ki kellett mondanom és pimasz mosoly terült el az arcán, ugyanis már csak az izgalommal töltötte el, hogy bele ülhet, mint egy kisgyereket a vidámpark.
-   Miért adnám oda? - kérdezte.
-   Ne csináld már! - nézett rám kérlelően, mire felálltam a székből.
Elindultam be tempósan, mire a kutyáim berohantak és Louis is követett. A garázsba mentem, majd elővettem a kulcsot és felemeltem. Louis el akarta venni, de elhúztam.
-   Úgy vigyázol rá, mint a szemed fényérére, mert ha bármi baja lesz Én elharapom a torkod! - fenyegettem, mire bólintott. - Nem csinálsz hülyeséget és nem mész Charlie putrijának a közelébe! - soroltam, mire bólintott és nyúlt érte. - Megígéred? - kérdeztem.
-   Ígérem. - bólintott, majd odaadtam a kulcsot neki.
-   Jó utat! - sóhajtottam, majd felrohantam a szobámba.
Furdalt a kíváncsiság, hogy mire kell neki a kocsim. Gyorsan felöltöztem, majd mikor készen lettem felkaptam a telefonom, ugyanis a versenyautómba beszereltek valami kütyüt, amivel pontosan tudom, hogy merre jár, így figyelték a pályán, hogy merre járok, de ez most kapóra jött. Közben reggeliztem és rádiót hallgattam, ugyanis nem volt túl izgalmas nézni, ahogy Louis megáll a piros lámpánál és hasonlók. Utána leültem és Jesy-vel tv-t néztünk. Meg is feledkeztem a telefonomról és olyan délután kettő körül jutott eszembe. Rá pillantottam és először semmi gyanús. Valami zsákutcában állt az autóm, majd betöltötte az utca neveket és rémület ült ki az arcomra: Charlie telepén volt. Én felugrottam és a Vans cipőmbe belebújva elkaptam a kocsikulcsom, majd kirontottam az ajtón. A lányok kiabáltak utánam, de nem válaszoltam. Én úgy vezettem a rendes autómat is, ahogy azt, amit Louis elvitt - legalábbis most biztosan -. Ha út közben nem dudáltak rám ezerszer, akkor egyszer sem, de ez zavart a legkevésbé.
Miért kell neki mindig hülyeséget csinálnia?
Na és neked miért kell?
Jó, ez igaz. De nem megyek oda, hogy keressem a bajt!
Nem? Akkor most mit csinálsz kedves Sarah?
Jó, most oda megyek, de csak miatta!
Aha... és nagy bajba kevered magad, ugyanis még csak nem is Rebel vagy, tehát nem félnek tőled!
De bármi baja eshet!
Szánalmasan ragaszkodsz hozzá! Semmi értelme, mert már nem érdekled Őt!
De...
Nincs de! Elfelejtett!
Így mardostak a fájdalmas gondolataim egész úton. Mikor a telep előtt voltam, megálltam. Becsuktam a szemem és hatalmasat sóhajtottam.
-   Charlie már nincs itt, viszont Louis igen! Ha valaki, akkor Ő nem fogja hagyni, hogy bajom! De nekem mi bajom lehet már? - nevettem el magam az utolsó mondaton keserűen, majd behajtottam, nem is lassan.
Hirtelen fékeztem így magam mögött port hagyva álltam meg. Félve lépkedtem egyre beljebb és beljebb. Tőlem elég távol láttam egy alakot és hangokat is hallottam, de egyiket sem tudtam beazonosítani, mégis arra indultam. Nem volt merszem futni, ugyanis halál félelmem volt az egész helytől. Megláttam egy másik alakot is, akit a nagyobbik - az akit először láttam - elkezdett kíméletlenül ütni. Az áldozat néha a földre esett az ütésektől, hiába próbált visszaütni, szinte semmi esélye nem volt. Sajnos nem tudtam oda futni, mert attól féltem, hogy Charlie megszólal majd valahol körülöttem, de a szememet az alakokon tartottam. A támadó hirtelen elkapta áldozatának a nyakát és erőből belevágta a fejét a mellettük álló autóba - ami nem az enyém volt - és közben az áldozat kiáltott. Felismertem hangját, biztos voltam benne, hogy Louis hangját hallottam, - ami annyira különleges, gyönyörű és nyugtató egyben, hogy eltéveszthetetlen - majd rohanni kezdtem. Már nem féltem semmitől. Egyedül attól, hogy Louis nem áll fel és ez a félelmem valóra vált, ugyanis a földön maradt. Én rohanás közben magamon éreztem a támadó tekintetét, de nem érdekelt. Az utamban álló autó motorháztetőjén szinte csak át ugrottam, így a földön fekvő Louis mellé kerültem. Letérdeltem mellé és kezemet az arcára tettem. Még így gyönyörű volt, tökéletes.
Vérzett az orra és egy kis vágás is volt az arcán, de fellélegeztem, mikor éreztem, hogy van pulzusa.
-   Mi a francokat akartál tőle? - üvöltöttem sírva a mögöttem álló férfire.
-   Bántott egy nekem fontos személyt. - mondta.
-   Húzz a francba! - sikítottam, mire beült egy másik autóba és elhajtott.
Én sírva simogattam Louis arcát.
-   Louis! - szóltam neki, de semmi. - Kérlek nézz rám! - könyörögtem sírva, mire óvatosan nyitogatta a szemét.
Én sóhajtottam, de nem engedtem el az arcát. Engem nézett, de nem kért magyarázatot és semmi ilyesmi, csak halkan szuszogott és nézett.
-   Nem megmondtam, hogy ne gyere ide? - kérdeztem sírva, kicsit mérgesen. - Megint miattam vert agyon az a barom! - törölgettem a könnyeimet és már inkább magamat szidtam, nem is Őt.
-   Nem miattad. - mondta halkan.
-   De igen! Ki miatt ismerne?
-   Én jöttem ide, mert ide hívott. - mondta halkan.
-   Te eltervezted, hogy ide jössz? - kérdeztem már inkább dühösen. - Ha nem tette volna meg helyettem, Én vernélek meg! - mondtam, majd óvatosan segítettem Louisnak felállni.
Belém kapaszkodva, már Ő is sántán totyogott mellettem, aki szintén nem bírok még normálisan járni.
-   Most csodálatos. - nevetett. - Te vonszolsz, mikor neked sokkal nagyobb fájdalmaid vannak! - mondta és el akart engedni, de nem engedtem.
-  Te most kussolsz és azt csinálod, amit mondok! - mondtam határozottan.
-  Bírom, mikor erőszakos vagy és mindenképp irányítani akarsz. - mondta vigyorogva.
Én beültettem az anyós ülésre, majd bekapcsoltam az övét az ülésére támaszkodva és megkerültem az autót, majd beültem.
-  Ugye tudod, hogy az előbb tökéletesen ráláttam mindenre, ami érdekelt? - kérdezte vigyorogva, arra utalva, hogy tökéletesen behajoltam úgy, hogy megnézhesse a melleimet.
Én megforgattam a szemem, majd elindultam.
-  Komolyan, ha nem lennél sérült, tuti agyon vágnálak! - néztem rá.
-  Tudom és ki is használom a helyzetet! - vigyorgott.
-  Mond, neked semmid nem fáj? - néztem rá értetlenül. - Mert nekem konkrétan mindenem, te meg itt vidáman röhögsz!
-  De, csak fölösleges lenne sírnom. - sóhajtott.
Innentől csöndben voltunk, amíg meg nem érkeztünk. Kiszálltam, majd kinyitottam Louis ajtaját.
-  Kapcsold ki magadnak! - utaltam az övre.
-  Már nem is segítesz? - kérdezte vigyorogva, majd kikapcsolta.
Én megfogtam az egyik karját és segítettem neki kiszállni. Beriasztottam az autómat, majd Louist szinte vonszolva kísértem az ajtóig, amit idegesen kinyitottam. Mindenki ránk nézett.
-  Jesy, hozd el Charlie telepéről a verseny autót! - parancsoltam Louist még mindig szinte tartva.
-  De...
-  Charlie nincs már ott! Senki nincs ott és ezt majd elmagyarázom, csak nem most! - mondtam, majd Louisra néztem. - Hol a kulcs? - kérdeztem.
-  A farzsebemben! - mondta, mire óvatosan belenyúltam, - nem mondom, hogy nem élveztem - de nem akartam tapizni, az arcán mégis megjelent a pimasz vigyor.
-  Töröld le a képedről! - mondta.
-  A másikban van. - mondta, mire mérgesen néztem rá.
-  Nem mondtad volna elsőre! - horkantottam.
-  Úgy élvezted, nem akartam megszakítani! - kacsintott, majd elröhögte magát és a lányok is röhögtek.
-  Én leszek a következő, aki agyon ver! - fenyegettem, majd a megszerzett kulcsot Jesynek odadobtam, aki el is indult.
Nagy nehezen feltántorogtunk a lépcsőn, nagyon jó volt, ugyanis nekem ez simán is elég nagy feladat, nemhogy Louist támogatva! A szobámba beérve egyszerre huppantunk le az ágyra.
-  Kibírom! - szorítottam össze a szemem magamnak suttogva.
-  Nagyon fáj? - kérdezte halkan.
-  Eléggé, de nyilván nem annyira, mint neked. - néztem rá.
-  Köszönöm. - mosolyodott el halványan.
Megforgattam a szemem, majd óvatosan felkeltem. Louisnak segítettem bemenni a fürdőbe, majd adtam neki ruhát, amit még nálam hagyott és hagytam zuhanyozni, vagyis így gondoltam. Leültem az ágyamra és halvány mosollyal megsimogattam a kutyáimat.
-   Sarah. - hallottam Louis hangját, mire nagyra nyílt szemmel mentem az ajtóhoz.
-   Me...menjek be? - dadogtam elég félénken.
-   Ha nem nagy kérés. - hallottam, ahogy sóhajt.
Halkan benyitottam a földet nézve, majd becsuktam az ajtót.
-   Segítesz zuhanyozni? - kérdezte, mire csak óvatosan bólintottam, majd közelebb léptem hozzá és észrevétlenül végig néztem rajta: tökéletes.
Az alsó ajkamba haraptam, de le is hajtottam a fejem, hogy ne lássa. Közben totál vörös voltam, de már azóta, hogy beléptem a fürdőbe, tehát már hozzá szoktam ahhoz, hogy izzik az arcom.
-   Ne csináld már! - mondta mosolyogva és az arcomat megfogta és maga felé fordított. - Hányszor láttál már így?
-   Jó, de az más volt... - motyogtam.
Elnevette magát, majd segítettem neki a zuhanyzásban. Közben végig vörös voltam, majd mikor készen lett - vagy inkább lettem - megtöröltem. Felkapta az alsóját, a pólóval - amit azért adtam neki, hogy ne haljak bele minden léptébe - nem is foglalkozott, csak szó nélkül otthagyta. Utána elkezdtem lekezelni a sebeit az arcán, mert leginkább ott voltak.
-   Nagyon fáj a lábad? - kérdezte aggódva.
-   Igen, de ne törődj vele. - rántottam vállat, miközben csak is a sebre koncentráltam.
-   Be mertél jönni a telepre. - mondta, mire bólintottam.
-   Halál félelmem volt és hidd el, nem sétálni akartam, mikor láttam, hogy valakit vernek, csak egyszerűen nem tudtam futni. - fújtam ki a bent tartott levegőt.
-   Nem várom el tőled, hogy fuss. - mondta, majd elmosolyodott. - Soha nem vártam el.
Én is elmosolyodtam ezen.
-   Tudod, régen elgondolkoztam rajta, hogy egyszer engedem, hogy megtaníts focizni. - mosolyogtam.
-   És? Nem szóltál? - kérdezte.
-   Aztán szakítottunk. - mondtam.
-   És? Attól még focizni lehet! - rántott vállat.
-   Főleg, hogy hónapokig nem beszéltünk. - mosolyodtam el halványan.
-   Ja, az más. - bólintott.
-   Maradj már nyugton. - nevettem el magam halkan. - Közlöm, már összekentem az egész arcodat, ugyanis folyamatosan mozogsz és beszélsz. - nevettem, majd a fölösleges helyekről letöröltem a fertőtlenítőt.
Mikor végeztem nem kötöttem be a sebeket az arcán, mert szinte betekerhettem volna az egész fejét gézzel.
-   Neked a szád is vérzik! - sóhajtottam.
-   Már egy ideje. - bólintott.
-   De attól még folyamatosan beszélsz! - néztem rá a fejemet ingatva, majd óvatosan elállítottam a vérzést egy zsepivel.
Elővettem egy kis krémet is.
-  Ezt ha lehet ne nyald le, mert fogalmam sincs milyen íze van és hogy mi van benne! - néztem rá.
-  Nem kell olyan. - tolta el a kezemet. - Tudod, valami más biztosan meg tudná gyógyítani az összes sebet. - mosolyodott el, majd közelebb hajolt és meg akart csókolni, de bármennyire vágytam erre az egészre eltoltam magamtól.
-  Nem! - néztem a szemébe. - Egyszerűen nem bírom ezt az egészet! - sóhajtottam. - Pontosan tudom, hogy mennyi szart csináltam! Mindent, amit egy kapcsolatban el lehet rontani, azt elrontottam! De ne tedd tönkre a kapcsolatod Daniellel! Pontosan tudom, hogy megcsaltad velem és a te döntésed, hogy elmondod-e neki, vagy nem. Szerintem értékelné, ha megtennéd és talán így megbocsájtana neked, mert legalább elmondtad neki, de ne szórakozz vele! Megérdemlem, hogy velem ezt tedd, ha bosszúból teszed, megértem, csak Danit ne bántsd, mert Ő nem tett semmit! Csodálatos lány, gyönyörű pár vagytok. - mondtam, majd a végén sóhajtottam.
-  Miért mondod ezt? - kérdezte. - Sosem bántanálak téged, nem tudnék haragudni rád! Különleges vagy számomra, soha egy lányhoz se tudnálak hasonlítani, ugyanis nem lehet.
-  Louis... - sóhajtottam. - Nem könnyű elfelejteni téged, de ezen vagyok és ezt eléggé megnehezíted, nem beszélve erről. - húztam arrébb a pólómat, hogy lássa a tetoválást.
-  Megbántad, ugye? - kérdezte halkan, mire hevesen ráztam a fejem.
-  Ha valamit, azt sose fogom bánni. Ha egyszer elfelejteném az összes emlékemet, akkor ez lenne az, amit sosem tüntetnék el, mert biztosan megkérdezném, hogy mi ez és ha nem is emlékeznék az összes hülyeségre, amit együtt csináltunk, hallanék rólad. - mondtam végig a kezemmel babrálva.
-  Köszönöm. - mondta halvány mosollyal és letörölte a könnyeit. - Megint úgy sírok, mint egy 5 éves.
-  Vannak érzéseid. - mondtam halvány mosollyal.
-  Azt hittem utálod, ha egy pasi sír. - mondta.
-  Én ezt soha nem mondtam. - ráztam meg a fejem. - Mert szeretem. - mosolyogtam rá. - Mármint, nyilván nem folyamatosan, de mindenképp jó, ha egy srác nem egy érzéketlen tahó! - mondtam.
-   Mint Charlie. - fejezte be a mondatot, mire bólintottam.
Csöndben kimentünk a szobámba, majd Loura néztem.
-   Mikor megyünk vissza? - néztem rá.
-   Nem tudom, lent tartsunk közvélemény kutatást. - mondta, mire bólintottam.
Én mellé léptem és átöleltem a csípőjét, míg Ő a vállamat és így tántorogtunk ki, majd le a lépcsőn.
-   Az egyik sánta segít a másiknak! - jegyezte meg Jesy. - Igazán elmés!
-   Haha! - forgattam a szemem, majd egyszerre csapódtunk le a kanapéra.
-   Tehát mi történt? - kérdezte Becky.
-   Hát az az alak már elég régóta írogatott SMS-eket és megbeszéltem vele, hogy ott találkozunk és... - mondta volna, de dühösen néztem rá.
-   Nem mondtad! - néztem rá mérgesen. - Majd agyonvert! - fejeztem be a történetet.
-   Ennyi. - mondta Lou.
-   Aha... - bólintott Roxy. - Hogy lehettek mindketten... - kezdte volna idegesen, majd elkezdte nyugtatni magát. - Nem mondok semmit! - fújta ki a levegőt.
-   És mikor akartok vissza menni? - kérdeztem.
-   Nem tudom, Én maradok egy kicsit. - mondta Jesy.
-   Szerintem mind, mert jó egy kicsit itthon. - mondta Becky.
-   Én megyek. - mondtam, mire bólintottak.
-   Megyek veled. - nézett rám Louis.
-   Mond, ki vezet? - néztem rá. - Mert gondolom Danielle, már nem szívesen ül olyan autóba, amit Én vezetek - nevettem el magam. - Te, pedig... nos inkább nem mondok semmit.
-   Akkor is te vezetsz. - mondta.
-   Nekem oké, de neked van ruhád összepakolva? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
Felhívta Liamet, hogy rámoljon neki ruhát.
-   Az állataim maradnak veletek. - mondtam, mire a csajok bólogattak.
-   Gyere sérült! - húztam fel Roxy Louist, majd kikísérte velem.
-   Melyikkel menjünk? - gondolkoztam hangosan.
-   A simával. - sóhajtott Jesy.
Louist beültette Roxy mellém, majd a srácok házához mentem. Danielle is ott volt és hátra ültette Louist maga mellé, így egyedül ültem elöl. Elég uncsi volt az út, ugyanis Louis és Danielle meg sem szólalt. Éjjel megálltunk egy pihenőnél, ugyanis Dani elmentem WC-re, így a csöndes utasaim is. Amíg őket vártam a kocsimnak dőlve elővettem a telefonom és írtam Roxynak.
Egész úton mindketten csöndben vannak Én, pedig megőrülök! 
Közöld, hogyha nem szólalnak meg, kivágod Őket! Pontosabban Louist úgysem tudnád! :D Túl aranyosnak tartod! :D
Mert az! 
Édesem, pontosan tudod, hogyan kell féltékennyé tenni egy srácot! Használd a kis tehetséged! ;)
Nem is rossz ötlet... 
Tudom, Roxy egy zseni! :D Vagyis Én!
Meg szerény is!
Természetesen igen! :D
Mennem kell, jönnek! :(
A telefonomat a kezembe fogva vártam meg, míg az utasok megérkeznek.
-   Mehetünk? - kérdeztem.
-   Aha. - bólintott Louis.
Én bevágódtam a kocsiba, míg szegényt inkább bepréselte Dani. A telefonomat az anyós ülésre dobtam hanyagul, majd tovább indultunk. Hátra néztem és mindketten a telefonjukat nyomkodták. Én bekapcsoltam a rádiót, ahol - milyen meglepő - a közös dalunk ment Louisval. Láttam, ahogy a tükörből rám néz, de nem tulajdonítottam nagy figyelmet ennek az egésznek, adót váltottam. Itt az egyik kedvenc dalom szólt. Mosolyogva hangosítottam fel a rádiót és a végén, mikor - az egyébként csodálatos hangú - nő énekel, azt énekeltem Én is. Mikor vége lett lehalkítottam, lehúztam az ablakom és rágyújtottam.
-   Tudom, hogy nem olyan jó a kapcsolatunk, de úgy énekeltél, hogy libabőrős a karom! - magyarázta nagy mosollyal Danielle engem figyelve a visszapillantóban, mire Én is rá pillantottam a tükörben.
-   Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd újra az útra figyeltem.
Valamikor éjjel érkeztünk haza. Danielle elment zuhanyozni, majd Én is. Ők ketten fent maradtak az szobánkban Lolával és fogalmam nincs mit csináltak, de Én lent tökéletesen elvoltam egyedül. A tv-ben Agymenőket néztem. Majd félreismerhetetlen hangokat hallottam fentről. Komolyan az Én szobámban?! Louis hogy lehet ekkora tapló? Ezt kapom? Ch, kösz! Nekem könnybe lábadt a szemem és a tv-t, pattogatott kukoricát és minden mást ott hagyva mentem ki az udvarra. Nagyon hideg volt ahhoz képest, ahogy fel voltam öltözve, de a legkevésbé sem zavart. Szinte reszkettem, mert még a szél is fújt, de úgy éreztem ez nekem tökéletes. Már semmihez nem volt kedvem. Megint összetapasztotta a szívem, majd újra apró darabokra törte. Csak ültem a hideg füvön, az arcomat a kezeimbe temetve és vártam a csodára, ami majd elragad és elvisz valahova, ahol boldog vagyok. Ez a csoda, pedig egy kis fekete, négylábú angyalka személyében érkezett. Nem vágtázott, csak lassan közelített meg és mint aki tudja, hogy nagy baj van, orrát agyon óvatosan illesztette az arcomhoz, ezzel letörölve a könnyeim és közben nagyokat szuszogott.
-   Benned meg tudok bízni. - súgtam neki sírva, de mint aki csitítani akar, csak közelebb lépett és fejével szinte simogatta az arcom. - Nagyon szeretlek! - simogattam meg.
Nagyon nyugtató a jelenléte, bárki bármit mond. Jobban kötődöm ehhez a lóhoz, mint bárki máshoz. Sose csapott be, sose hagyott cserben és bár nem beszél, néha sokkal többet mond, mintha ezer bölcs embernek kérném ki a tanácsát. Szó nélkül többet mond, mint más ember órákig tartó magyarázással. Ő az akit nyugodtan engedek szívem közelébe, mert pontosan tudom, hogy sosem tenne semmit, amivel le tudná rombolni a feltétlen bizalmat kettőnk között. Bármi bajom volt - lelki vagy testi - mint a legjobb orvos, egy hét alatt kikezelte belőlem. Mintha csak azt súgta volna az esküvő előtti délután, hogy rossz döntést készülök meghozni.
* visszaemlékezés *
Az orrát az arcomnak nyomta, majd hatalmasat szuszogott. Beszívta az illatomat, majd az arcomba fúrta a kellemesen csikiző meleg levegőt. Úgy szagolta meg az arcom, mintha ezzel az esküvővel, elválnánk egymástól.
-    Nyugi drágaságom, soha, de soha nem választhatnak el egymástól! - öleltem magamhoz a fejét.
Mellém feküdt és a fejét az ölembe tette. Csikó korában mindig így fektettem az ölembe, mert elég ijedős volt este és így könnyen megnyugodott. Teljesen olyan volt, mintha fel akarna idézni minden emléket, amit együtt átéltünk.
-    Alkony, nem megyek sehova, csak Colin felesége leszek! - pusziltam meg a fejét. - Nem hagylak itt! - simogattam.
Én nyújtott lábbal ültem a kezeimmel megtámasztottam magam hátul és hallgattam, ahogy a lovam szuszog. Pont a naplementével szemben voltunk.
* visszaemlékezés vége *
Akkor azt hittem, fél, hogy elveszít, de már világosan látom, hogy tudta, mennyire rossz döntést hoztam. És vajon most? Most rossz döntést hozok?
Mintha csak azt mondta volna Alkony, hogy tennem kell valamit, mert ez semmire nem jó, felkapta a fejét, mire felnéztem rá. Az egész testtartása azt sugallta, hogy hülyeséget csinálok. Fölöslegesen sírok. És azzal, hogy Ő elszántnak tűnt, ezzel engem is azzá tett. Éppen azt nem tudtam, hogy el akarom felejteni Louist, vagy kitalálni neki. Ezt a kettőt tehetem. Viszont idegesen berontottam a házba, bevágtam magam után az ajtót, majd azért még az ablakon kilestem. Annyit láttam, hogy Alkony elvágtázik és közben hatalmasakat rúg a levegőbe. Elmosolyodtam, de ez nem gyengített el, ellenkezőleg: erőt adott.
Berontottam a konyhába, mint valami idegbeteg és hirtelen nem gondolkoztam.
-   A francba is, megérdemlem, hogy boldog legyek! - üvöltöttem, majd törtem zúztam, mert ehhez volt kedvem.
Nem zavart, hogy mekkora kuplerájt csinálok. Földhöz vágtam egy poharat, majd hirtelen úgy éreztem, ez az egész semmit nem ér. Sírva kezdtem összeszedni a szilánkokat, majd egy megvágta a kezem. A mosogató fölé lógattam a kezem és nem törődve semmivel néztem, ahogy belecsöppen a vérem.
-   Nem vagyok ilyen gyenge! - vágtam magam pofon a másik kezemmel, majd lemostam a vérem és mivel egy nagyon apró vágás volt el is állt a vérzés.
Borzasztóan néztem ki. A kezemen még látszottak a hegek, a lábaim be voltak kötve, hatalmasra dagadt vörös szemek, a kezemen egy friss vágás és belül egy összetört lélek. Lépteket hallottam a lépcső felől. Nem érdekelt, ha így látnak, ha megtudják mi is a valódi bajom, egyszerűen belefáradtam ebbe az egészbe. Hallottam a konyha ajtó nyílását, de nem néztem oda, ugyan úgy bámultam a mosogatóba.
-   Mi... - próbált kérdezni valamit Louis, de mikor meglátta a kezemen húzódó rövid sebet megragadta a csuklóm és meg akarta vizsgálni, de kirántottam a kezéből.
-   Nem vagdosom magam! - mondta idegesen, de nem néztem fel rá, csak a földet kémleltem.
-   Akkor ez mi? - kérdezte.
-   Először is, ha vagdosnám magam, ahhoz se lenne semmi közöd, ha nem ahhoz se, de csak egy szilánk volt! - mondtam idegesen, még mindig nem nézve rá.
-   Mi bajod velem? - kérdezte.
-   Mi bajom veled?! - kérdeztem egyre idegesebben, majd nem érdekelt, hogy látja, hogy sírtam, felnéztem a szemébe. - Az, hogy pár órája még meg akartál csókolni, most meg az Én szobámban húzod meg a barátnőd, akinek folyamatosan hazudozol! - kiabáltam sírva, de nem is a szomorúság miatt sírtam, hanem a düh miatt. - És annyira nem érdekel, hogy hallja! Tudnia kell a teljes igazságot, ugyanis undorító, amit vele tettél!
-   Miről beszél? - nézett rá Danielle.
Louis nem válaszolt.
-   Tudni akarom, ugyanis hiszek neki! Igazat beszél! - kiabálta sírva.
-   Megcsaltalak vele. - mondta halkan.
-   Engem egyáltalán nem érdekel már semmi és senki, felfogtad? - néztem rá sírva.
-   Sarah... - mondta volna, de közbe vágott Danielle, aki legnagyobb meglepetésemre mellém állt.
-   Kussolj be Louis, és hallgasd végig, mert rohadtul szeret téged! - mutatott rám kiabálva. - Sokkal jobban, mint te azt valaha el tudod képzelni!
-   Sajnálom. - súgta nekem Louis.
-   Én is! Mindig adtál valami pici reményt arra, hogy szeretsz, majd leromboltad! Ezt játszottad és már nem bírom tovább! Belefáradtam a folyamatos hazudozásba, a titkolózásba.
-   Miért nem mondtad el Daninak? - kérdezte tőlem.
-   Mert szeretlek te idióta! - sikítottam a képébe sírva. - Utálom, hogy így van, mert rohadtul nem érdemled meg, de nem tudok mit tenni ellene! És nem tudlak elfelejteni, ugyanis folyamatosan megakadályozod!
Nem tudott mit mondani.
-   Én nem tudok mit mondani... - nyögte ki.
-   Nem is vártam, hogy azt mond: szeretsz. A vak is látja, hogy nincs így. - mondtam már sírva.

2. évad 41. rész

Sziasztok! Tudom, hogy régen írtam rész elé, de valentin nap alkalmából miért ne? Szintén a valentin nap miatt lett érzelmesebb ez a rész és megleplek titeket egy kis zenével, ugyanis Én ezeket hallgattam a rész írása közben és szerintem ezek illenek hozzá a leginkább! Remélem tetszeni fog, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ugyanis szerintem ennyire érzelgős rész még nem is volt. Jó olvasást! 

Éjjel a hatalmas fájdalmaimra ébredtem. Halkan sírva másztam ki az ágyból, majd kiosontam a szobámból. A konyháig még sikerült eljutnom, de onnan sehova. Sírva rogytam össze a padlón. Louis mondhatni utál, igazából fogalmam sincs most miért, mindenem fáj és utálok vele flegmázni, de nem tehetek úgy, mint akinek nem fájt ez az egész. Az egész házban az egyetlen zaj a sírásom volt. Nem bírom tovább! Egyszerűen fáj ez az egész! Lelkileg és testileg is fáj. Louis az egyetlen aki miatt igazi mosoly kerülhetne a meggyötört arcomra, de mire várok? Én hajtottam fel, direkt idegesítettem fel! Mert egy hülye liba vagyok, aki nem gondol bele, hogy a saját hülyeségei miatt később mekkora fájdalmai lesznek!
Egy kezet éreztem a vállamon. Hirtelen oda kaptam a fejem és az ismerős - és titkon imádott - tetoválásokat pillantottam meg a nagy, férfias mégis puha kézen.
Milyen szánalmas, hogy még a nyomorult kezeiért is rajongok, mint valami megszállott. Mert az vagyok! Ennek az embernek a megszállottja! Rosszabb vagyok, mint az összes Direction össze vonva! Csak mosolyognia kell egyet a barátnőjére és egy km-es körzetben mindenki hallja, ahogy a szívem hangosan reccsen, miközben apróbbnál apróbb darabokra hullik, majd mond valami gyönyörű, remény ébresztőt nekem és ezzel meggyógyítja. Sajnos ezt játssza velem mióta Charlie miatt szakítottunk. És lassan már nem tudja majd tökéletesen összeilleszteni a szívem darabjai, eltűnnek a darabjai és talán örök búban fogok a föld alá jutni.
Óvatosan leül mellém és közelebb csúszik.
Mint egy szerelmes tinilány, olyan lehetek. A szívem gyorsabban, szinte már fájdalmasan ver. Úgy érzem, mintha a testemben áramló vérem forróvá változna és égetne. A hasamban felröppennek azok a bizonyos pillangók, amikről minden filmben és könyvben szó van. Az Én pillangóim egész mások. Nem kellemesen repkednek, inkább ideges denevérnek tűnnek, ugyanis elszívják az erőmet azzal, hogy fájdalmasan csapkodnak.
-   Sarah, mid fáj? - kérdezte halkan, szinte már suttogva és nem törődve azzal, hogy sötét van, a földön ülünk a konyhában, közelebb húzott magához és már a két lába között ültem, háttal neki és a vállam fölött nézett rám.
-   Mindenem. - súgtam és a már émelyítő pezsgéssel nem törődve a testemben előbukkan egy könnycsepp az arcomon. - De leginkább a szívem. - mondtam halkan.
Már minden mindegy, nem?
-  Miért? - kérdezte halkan.
-  Mert ez az egész borzasztó. - mondtam sírva. - Utálom, mikor veszekszünk.
-  Én is és nagyon sajnálom, amiket hozzád vágtam. - éreztem, ahogy egy könnycsepp a vállamat érte, majd óvatosan Louisra pillantottam.
Igen, sírt. A könnycsepp hosszú, nedves nyomát az ablakon beszűrődő halvány holdfény megvilágítja, így az csillog a tökéletes és gyönyörű arcán.
-   Nem haragszom. - sóhajtottam nagyot. - Már nem.
-   Pedig lenne miért. - súgta.
-   Tudom, de fölösleges. Attól semmi nem lesz jobb és nem fog változni a helyzet.
-   Beszéljünk valami sokkal vidámabbról. - mondta, majd letörölte a könnyeim, mire félve nyúltam az arca felé, de csak nyugodtan várta, hogy ugyanazt megtegyem. - Beszéljünk a múltról.
-   Emlékszel, mikor a életedben először láttad Alkonyt? - mosolyodtam el halványan. - Annál édesebb dolgot, soha életemben nem láttam.
-   Emlékszel, mikor te éppen Colinnal jártál és átjöttél hozzánk? - kérdezte halkan, mire csak aprót bólintottam. - Mindennél jobban örültek neked a húgaim és most is mindennél jobban szeretnek téged.
-   Emlékszel, mikor menyasszonyi ruhában, undorító arccal, mezítláb szorongattam a kezed? - kérdeztem halkan.
-   Te voltál a leggyönyörűbb menyasszony és az is leszel. - súgta. - Tudtam, hogy többen lesznek abban a kórházban apukák, viszont Én téged látva, abban a gyönyörű ruhában és elgondolva, hogy miattam hagytad ott az egész kócerájt, a kórház legszerencsésebb férfiének éreztem és tekintettem magam. - Én halványan elmosolyodtam.
-   Én meg akkor, mikor rájöttem, miért kell az edző mellett ülnöm azon a meccsen. - mosolyogtam.
-   Be kell vallanom, hogy előző este olyan ideges voltam, hogy éjjel hánytan. - mondta, mire kuncogtam.
-   Igazán felesleges volt!
-   Arra emlékszel, mikor megmentettelek a részeg embertől az utcán?
-   Igen, aztán a híres zöld gumicukor. - itt nem tudtam nem mosolyogni.
-   Mond, miért csináljuk ezt? - kérdezte halkan.
-   Nem tudom. - sóhajtottam, majd mindkettőnk arcán könny folyt le.
-   Hiányzik az az idő! - mondta, majd az arcát a nyakam és a vállam közé fúrta, ahogy Én régen rengetegszer.
Éreztem a hűvös könnycseppeket a bőrömön és ahogy szuszog, amitől kirázott a hideg -természetesen jó értelemben - és óvatosan becsuktam a szemem.
-   Nekem is. - súgtam, majd Lou kezét éreztem az enyémen és ujjait óvatosan beillesztette az enyéim mellé, majd ahogy finoman összecsuktuk kezünket tökéletesen összefűződtek ujjaink, ami szintén előhozta a szerelmes pezsgést.
-   Az volt az álmom, hogy lássalak egy hasonlóan gyönyörű ruhában, kimondhatom azt a bizonyos igent rád mosolyogva, láthatlak majd hatalmas pocakkal, ahogy a mi kisbabánkat hordozod, hogy átölelhetlek hátulról, miközben a vállad fölött az apró arcára mosolyt csalhatok a bohóckodásommal. - fejezte be és mindketten sírtunk, de nem is kicsit.
-   Majd túl engedékenynek lenni az unokáinkkal és mindent elmesélni nekik arról a rengeteg hülyeségről, amit együtt átéltünk és végül melletted venni az utolsó lélegzetemet, még utoljára a te illatodat érezni és a te gyönyörű szemeidbe nézni. - fejeztem be és már mindketten zokogtunk, de nem fájdalmas zokogás volt, nem olyan, aminek az ember vigasztalással véget akar vetni.
Jól eső zokogás volt. Olyan volt, mint a hatalmas nyári forróságban egy kellemes zápor. Utána minden eddig kiszárított növény újra éled, a kiégetett fű helyett újra gyönyörű zöld nő és újra megjelennek a kis jelentéktelen virágok, amik még így is be tudják aranyozni a látványt.
Mondhatni szerelmet vallottunk egymásnak sokadjára. Tehát Louisban sem tűnt el ez az érzés. De akkor mi mégis miért szenvedünk? Miért vagyunk ilyenek? Miért beszélünk az emlékeinkről és a már elmosódott közös jövőnkről? Annyira zavaros ez az egész. Egyszerűen magam sem értem, mit csinálunk éppen, miért itt, miért így, miért együtt és mégis miért, de jól esik.
-   Miért rontottunk el mindent? - kérdeztem szipogva.
-   Csak hoztuk a formánkat. - mondta halkan, majd kis nevetés jött belőlünk, ugyanis tényleg ilyenek vagyunk.
-   Sajnálom. - súgtam.
-   Én is. - súgta, majd felém fordult, mire Én is felé fordultam.
Egy ujjnyi választott egy tőle, de egyszerre törtük át azt a falat, ami eddig kettőnk között húzódott és egy csókban forrtunk össze. Hirtelen észbe kaptam és elhúzódtam.
-   Louis, ezt nem szabad! - mondtam halkan.
-   Igen kevés mesélni való lenne a világon, ha senki nem tett volna olyant, amit nem szabad! - súgta és egyszerre elmosolyodtunk, majd újabb csókban forrtunk össze.
Hagytuk, hogy ez elfajuljon. Nem törődtünk azzal, hogy hányan vannak az emeleten, hogy a konyhában vagyunk a földön, hogy Louisnak barátnője van. Csak egymásra figyeltünk és semmi másra. Tudtam, hogyha ez után minden úgy marad, ahogy eddig volt, nekem nagyon fog fáji, hogy csak ennyit jelentettem neki, de nem zavart! Újra érezni akartam, hogy milyen vele. Egyszerűen a szerelem vezetett mindkettőnket.
Ha ez után ugyan úgy marad minden, napokig sírni fogok, senkit nem fogok beengedni a kuckóba, levegőre se megyek. Egyszerűen elzárkózom minden és mindenki elől, hogy begyógyíthassam a sebeket.
Tudtam, hogy nekünk még lesz közös emlékünk. Mióta Louisval találkoztam, szinte minden hibát a nyakamba lehet varrni kapcsolatok terén. Többször megcsalta velem Eleanort, majd titkolóztam előtte és hazudoztam neki, tetoválást csináltattam róla, féltékenykedtem, megcsaltam, majdnem összeházasodtam Colinnal, de Őt cserben hagytam, utána hagytam, hogy Charlie azt csináljon velem amit akar, hazudoztam neki, közben hagytam, hogy elfelejtsen és új barátnőt szerezzen, miközben szerettem, majd most megcsalta velem az új barátnőjét is. Komolyan mondom, ezeket elsorolva talán megértem miért nem kellek már neki. Minden rosszat elkövettem, amit csak lehet. De nem tehetek róla, a szerelem elvakít és régen is elvakított.

Reggel az ágyamban ébredtem egyedül. Lemásztam az ágyról, de a lábam nagyon fájt. A szekrényemig elsántikáltam, majd gyorsan elkezdtem válogatni a ruháim között. Elmentem zuhanyozni, majd mikor készen lettem lecseréltem a kötést a lábamon és elindultam le. Nagyon fájt, de leértem.
-   Jó reggelt. - mondta a kórus.
-   Sokkal jobbat. - horkantottam, majd kitotyogtam a konyhába és a hűtőből kivettem egy tábla csokit, majd elindultam vele a nappaliba.
-   Nekem is adsz belőle? - kérdezte mosolyogva Niall.
-   Nem, egyedül eszem meg. - jelentettem ki. - Tudod hol tartom! - böktem a konyha felé.
-   Maradj itt velünk! - kért mosolyogva Lola, mire sóhajtottam és megálltam mellette, mivel nem volt székem.
-   Jól vagy? - kérdezte Zayn.
-   Igen. - bólintottam.
-   De látszik rajtad, hogy nem. - mondta Liam.
-   Valami biztos, hogy van! - mondta Becky.
-   Az a baj, hogy létezem. - mondtam.
-   Mi? - nézett rám ijedten Roxy. - De nem...
-   Nem vagdosom magam. - közöltem nyersen.
-   És csak van valami oka is ennek a "nem akarok létezni" se dolognak! - mondta Harry.
-   Persze, hogy van. - bólintottam.
-   És meg is tudhatjuk? - kérdezte Lola.
-   Ezt nem Én döntöm el. - rántottam vállat, majd Loura pillantottam, aki rám se nézett.
-   Charlie? Megint? - kérdezte ijedten Jesy.
-   Nem. - sóhajtottam, majd bementem a nappaliba és eldőltem a kanapén.
Ötletem sem volt, hogy mégis hogyan kéne beszélnem Louisval, de nem is akartam. Egy pillantásra sem méltat, minek küszködjek? Egyszerűen átsétáltam a saját is kuckómba és betakaróztam, majd sírva fakadtam. Közben szomorú zenét hallgattam és vártam, hátha végre végleg kiszáradok, de sajnos nem történt meg. Csak sírtam és sírtam, majd egyszer csak minden homályossá vált és tompán hallottam a zenét is. Hallottam egy zajt, mintha az ajtó nyílt volna, de már nem tudtam kinyitni a szemem, ugyanis azok elnehezültek.

Már nem hallom a szomorú zenét, csak alapzajt, ami emberek beszédét jelenti jelen esetben. Az orromba erős fertőtlenítő szag szökik, majd kipattannak a szemeim. Hideg fehér falak, kényelmetlen ágy, ismeretlen, fehér ágynemű:kórházban vagyok.
Az ajtó zárva volt. Hiába néztem volna újra körül, semmi izgalmas nem volt a szobában. A kezemből infúziós cső lógott ki. Teljesen átlátszó, színtelen folyadék csöpögött a tasakból és már alig volt pár csepp benne. Nyílt az ajtó és egy nővér lépett be.
-   Ó, ébren van! - mosolygott rám a nővérke. - Erre már nem is lesz szükség. - húzta ki a kezemből a tűt.
-   Köszönöm. - mondtam, de csak nagyon halk, már-már nyöszörgés jött a torkomon.
-   Csak pihenjen. - mosolygott kedvesen. - Beküldhetem a hozzátartozóit? - kérdezte, mire csak bólintottam.
Kitolta az infúziós állványt is, majd az ajtót nyitva is hagyta.
-   Nyugodtan bemehetnek, felébredt. - mondta a nővérke kint, bár már az alakját nem láttam, de a hangját tisztán hallottam.
-   Köszönjük! - hallottam Harry hangját, majd mindenki bejött, beleértve Daniellet és Louist is, akikre most egyáltalán nem voltam kíváncsi.
-   Sarah, te tudod, hogy megijesztettél minket? - kérdezte Lola idegesen. - Mond, mennyit sírtál.
-   Nem tudom. - mondtam halkan, ugyanis még mindig nem voltam jó erőben.
Mindenki sajnálkozó tekintettel nézett rám.
-   Ne nézzetek már így! - mondtam. - Nem ittam és ennyi az egész!
-   Ha nem talállak meg, sokkal nagyobb baj is lehetett volna! - mondta Louis.
Tehát Ő talált meg. Fenomenális!
-   És mikor mehetek haza? - kérdeztem unottan.
-   Most. - mondta mosolyogva Roxy, mire felültem, felkaptam a mamuszomat, amiben érkeztem és indulásra kész voltam.
-   Akkor húzzunk innen! - sürgettem a csapatot.
-   Nem kezeled ezt az egészet túl lazán? - kérdezte Dani.
-   Nem! - mondtam, majd lazán elindultam ki.
Pontosan tudtam az utat. A többiek jöttek utánam.
-   Szerintetek megismer a portás? - kérdeztem hátra fordulva nevetve.
-   Nyilván! - nevetett Hazza.
Mikor leértünk rám pillantott a portás lány, aki ugyan az volt.
-   A mezítlábas menyasszony és Louis Tomlinson! - mutatott ránk.
Nevetve köszöntünk neki, majd odamentem hozzá beszélgetni egy kicsit.
-   Sajnálom az akkorit, csak... - mondtam volna, de mosolyogva megölelt.
-   Hallottam, hogy miért hozott be és sajnálom. - mondta, mire elmosolyodtam.
-   Köszönöm. - mosolyogtam rá, majd hagyott menni.
Na, hát az volt, hogy Én kerültem egy autóba Louisval és Daniellel, ugyanis a többieknek nem tudom mi baja volt. Én végig csöndben bámultam ki az ablakon. Mikor megérkeztünk, ahogy lefékezett Louis kiszálltam. Nem bírtam ezt a légkört, főleg velük nem. Mintha végre levegőt kaptam volna, olyan érzésem volt, mikor kiszálltam. Sajnos semmi nem változott, csak annyi, hogy Louis megcsalta velem Daniellet és együtt sírtunk, de nem kötődik hozzám.

Remélem tetszett, ha igen komizz, iratkozz fel egyszóval: hagyj nyomot! :)

2. évad 40. rész

Reggel mocorgásra ébredtem. Utána Louis konkrétan belerúgott az egyik sebes lábamba, így a kezemet a számra tapasztva másztam ki az ágyból. Készítettem magamnak kakaót, majd nem törődve az esővel, ami zuhogott kimentem és leültem a fűbe, de pont úgy, hogy nem ért a víz, ugyanis még pont a házacska teteje alatt voltam. Füttyentettem egyet, majd a kis vizes lovam alakját láttam halványan, ugyanis az esőben nem láttam el hozzá. Mikor megérkezett elém az orrát az arcomhoz dörgölte, mire vizes lettem Én, pedig csak kuncogtam.
-   Vizes vagy Bogyó! - pusziltam meg, mire hapcizott egyet és megrázta magát Én, pedig vizes lettem. - Kösz, szeretlek! - nevettem.
-   Muszáj hajnalban üvölteni? - trappolt ki mérgesen Danielle.
-   Bocs, nem tudtam, hogy a hercegnő minden kis zajra felkel! - horkantottam unottan.
-   Sarah, muszáj bunkózni? - lépett ki Louis.
-   Természetesen, Én vagyok a rossz! - sóhajtottam, majd mérgesen felálltam a földről. - Várj meg! - mondtam a lóra nézve, majd bementem a házba, a számba vettem egy cigit, meggyújtottam, majd az asztalra dobtam az öngyújtót és kimentem. Nem törődtem vele, hogy pólóban és bugyiban vagyok, ahogy azzal sem, hogy fáj a lábam és vizes a lovam. Felugrottam rá.
-   Basszus! - szisszentem fel, majd elindítottam a lovam.
-   Sarah, éppen szembe nézel a rohadt nagy fájdalommal, mivel mindjárt átázik a lábadon a kötés, egy barátságos megfázással és a csúszós, vizes lóval! - sorolta Louis. - Szállj le és gyere vissza! - mondta, mire sóhajtottam, majd tettem amit mondott.
Megsimogattam a lovam, majd megrázta magát, mire tiszta víz lettem és ezen elmosolyodtam.
-   Kösz fiam, na húzz innen! - mondtam, majd a fenekére paskoltam, amiből így kicsattant a víz és elvágtázott.
Láttam, hogy nagyon csúszik a föld.
-   Lassan! - kiabáltam utána. - Össze ne törd magad! - kiabáltam, mire láttam, hogy visszanézett rám, majd lépésben ment tovább.
Én csak mosolyogtam.
-   Kis hülye! - ültem vissza az előző helyemre.
Mosolyogva figyeltem az egyre távolodó alakját. Láttam, ahogy újra vágtázni kezd. Féltettem, így felálltam és úgy figyeltem. Hirtelen annyit láttam, hogy elcsúszik.
-   Basszus! - kiabáltam, majd eldobtam a cigim és rohanni kezdtem felé.
Nem érdekelt, hogy mennyire fáj a lábam, meg semmi ilyesmi. Rohanás közben eszembe jutott, hogy egyedül odamegyek nem tudom felállítani, ha nem menne neki, így hátra fordultam.
-   Gyertek már, egyedül nem tudom felszedni! - kiabáltam és már potyogtak a könnyeim.
Louis és Danielle megindultak utánam. Soha nem futottam még így. Azért az teljesítmény, hogyLouis a focista nem tudott megelőzni! Mikor odaértem nem érdekelt, hogy nyakig sáros vagyok,  letérdeltem a lovam mellé.
-   Miért kell neked rohannod? - törölgettem a könnyeimet.
-   Fel tud állni? - kérdezte Louis.
Én felálltam, majd a lovam is felállt. Egy kicsit sántított, de nem volt vészes.
-   Ez komoly? Szórakozol velem? Akkorát estél, hogy ott a nyomod! - mutattam a helyre mosolyogva, majd megpusziltam. - Kis kemény! - nevettem el magam.
Alkony szórakozottan a sárba csapott a mellső lábával, így mind a hárman sárosak lettünk, még az arcunk is.
-   Te nyomi! - nevettem és nem törődtem azzal, hogy mondhatni az egész arcomat kis sárcseppek fedik.
Szóltam az egyik lovásznak, hogy vigye be az istállóba, ugyanis Én éppen, hogy a házig el tudtam menni. Nagy nehezen sírva lezuhanyoztam, majd lementem.
-   Ne sajnáltasd már magad! - sóhajtott Louis, mire hatalmas szemekkel néztem rá.
-   Te komolyan mondtad? - nézett rá mérgesen Lola.
Na, ha sokáig várunk a nővérem elharapja a légcsövét!
-   Ezt csinálod napok óta! - mondta Tommo.
-   Mond, tényleg azt akarjuk megbeszélni, hogy ki mit csinál napok óta? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - Csak mert akkor neked is lenne mesélni valód! - mondtam karba tett kézzel.
Rossz emberrel kezdtél Louis, nagyon rosszal!
-   Tudtam! - nézett rá elkeseredve Danielle.
-   Te ezt elhiszed? - mutatott rám lenézően Louis.
-   Igen! - vágta rá sírva Dani.
-   Szerinted majd rohanni fogok utána? - mutatott rám, mintha valami undorító lény lennék. - Végig hülyített, ezek utána még a világ legjobb nője után sem fogok futni, nemhogy utána! - mutatott rám megint.
Nagyon fájt minden szó, amit mondott rólam. Legszívesebben ott sírva fakadtam volna. Louis még sosem volt ilyen velem.
-   De azért jó voltam, nem? - kiabáltam, majd Roxy idegesen felállt és a kezembe nyomta a kakaóját.
Én Louis elé léptem, majd totálba a fejére öntöttem.
-   Sok boldogságot! - néztem rá gonosz mosollyal, majd a bögrét Roxy kezébe nyomtam és elindultam fel a lépcsőn.
-   Nem fogsz tudni felmenni. - szólt utánam a döbbenettől halkan Becky.
-   Leszarom! - kiabáltam vissza idegesen.
-   Csak megjátssza! - nevetett Louis lesajnálóan. - Fel tud menni! - mutatott rám, mire hátra se fordultam, csak tovább mentem.
Gyorsan felöltöztem és eltüntettem a sírás nyomait. Egy hatalmas sóhaj után lerobogtam.
-   Hova mész? - nézett rám Lola.
-   El. - mondtam, majd a telefonomat kiraktam az asztalra.
Direkt nem vittem magammal. Alkonyt letisztítottam, megnéztem a lábát, amivel már nem volt semmi baj, felnyergeltem és nekiindultam az erdőnek.

* 3 nappal később *

* Louis szemszöge *

Magam sem gondoltam komolyan amiket Sarah fejéhez vágtam. Undorodtam magamtól, nem értem hogy mondhattam ezt a lánynak, akit mindennél jobban szeretek. Már 3 napja nem jött vissza és már 3 és fél napja megbántam amiket mondtam. Ahogy visszajön az első lesz, hogy a bocsánatáért esedezem. 

Délután a kertben ültünk az istálló mellett, mikor egy fekete lovat láttam meg, aminek a kis földre szállt angyalom ült a nyergében. A lovát megállította tőlünk messze, leszerelte, majd elindult felénk a nehéz cuccokkal. Ránk se pillantott, csak bement az istállóba és pár perccel később jött ki. 

-   Hol voltál? - kérdezte tőle Zayn. 

-   Az erdőben. - rántott vállat. 

-   És esetleg nem vagy éhes? - kérdezte Lola. 

-   A háznál voltam. - mondta. - Szerinted hol aludtam? 

-   Jól van, igazad van. - bólintott. 

-   Beszélhetnénk? - néztem rá. 

-   Nem. - jelentette ki ridegen. 

-   És hogy van a lábad? - kérdezte Becky. 

-   Szarul. - rántott vállat. - 3 nap folyamatos használat nyilván rontott a helyzeten. - mondta. 

Elindult a ház felé, majd bement. Pár perccel később utána mentem. 

* Sarah szemszöge *

Ahogy beléptem lerúgtam a cipőm, majd felmentem. Az ágyamra kihajítottam egy cicanadrágot és egy pólót, majd átöltöztem. A koszos ruháimat csak lustán arrább rúgtam és a babzsákfotelbe huppantam. A fejemet hátra döntöttem, majd becsuktam a szemem és csak mosolyogtam. 

-   Tök penge vagy! - tettem a kezem a vállamra mosolyogva. 

-   Zavarhatlak? - hallottam Louis hangját az ajtó felől. 

-   Már megetetted! - emeltem rá a tekintetem, majd feltornáztam magam a fotelból és a fürdőbe mentem.
Igazából nem volt tervben, hogy elmegyek valahova, de úgy éreztem elegem van a napok óta tartó "gyógyulásból". Nekem kaland kell, ami életkedvet ébreszt bennem. Erre a legjobb emberek: Roxy, Becky, Harry és Niall. A tükör előtt elkezdtem elkészíteni enyhe sminkem.
-   Sarah, beszélnünk kell! - mondta Louis az ajtófélfának támaszkodva.
-   Azt csináljuk. - mondtam sminkelés közben a tükörképemre figyelve leginkább.
-   Nem tudnál rám figyelni? - kérdezte idegesen.
-   Azt csinálom, de nem mondasz semmit! - mondtam, majd mikor végeztem kifésültem a göndör hajam.
-   Pont leszarod amit mondok neked! - mondta idegesen.
-   Csodálom, hogy szóba állsz egy olyan kis senkivel, mint Én. - mondtam. - Te a nagy Louis Tomlinson!
-   Sosem mondtam, hogy felsőbb rendű vagyok nálad! - kiabált.
-   Á, dehogy! - nevettem keserűen.
-   Ne forgasd ki a szavaimat! - kiabált tovább.
-   Én ilyet nem csináltam! - sóhajtottam, majd mikor sikerült rendeznem a kis borzos valamit, ami a fejemen nő, mint másoknak a haj, kimentem és a szekrényemben kutakodtam.
Kidobáltam a megfelelő ruhákat az ágyamra, majd elkezdtem kicserélni a kötést a lábamon.
-   Folyamatosan ezt teszed! - kiabált.
-   Nem Louis! Konkrétan undorodsz tőlem! - mondtam, majd mikor készen lettem felálltam.
Rá néztem, majd megszólaltam.
-   Mit szeretnél azon kívül, hogy üvöltözöl velem? - kérdeztem.
-   Én nem ezért jöttem... - mondta volna idegesen, de félbe szakítottam.
-    Akkor? - kérdeztem. - Miért?
-   Mert direkt csinálod! - mutatott rám idegesen.
-   Megbeszéltük! - bólintottam. - Én egy szörnyű alak vagyok, ráadásul undorító is! Na, kérlek hagyj készülődni! - toltam ki az ajtón, majd becsuktam utána.
Mikor felöltöztem végig néztem magamon.
Nem is olyan rossz, mint amilyennek gondoltam!
Kitörtem az ajtómon, majd muszáj volt elmosolyodnom, mikor eszembe jutott mire is készülők.
-   Roxy, Becky indulunk! - mondtam mosolyogva.
-   Mi? - nézett rám Niall.
-   Jöhetsz! - mosolyogtam rá.
-   De hova is? - kérdezte Roxy.
-   Majd meglátjátok. - mosolyogtam.
-   Kajálni? - kérdezte Nialler.
-   Nem.
-   Akkor nem megyek! A mamád megígérte, hogy süt nekem sütit! - mosolygott, mire bólintottam.
-   És Én mehetek? - kérdezte Hazza.
-   Nem. - ráztam meg a fejem. - Ha Niall nem, te sem! - mosolyogtam.
-   Akkor ez valami csajos lesz? - ugrott fel örömében Becky.
-   Igen. - bólintottam.
-   Oké! - ugrott ki Hazza karjai közül Roxy, majd felvettük a cipőnket és beültünk a kocsimba.
Az úton elmeséltem, hogy mit beszéltünk Louisval. A lányok eléggé meglepődtek, majd mikor odaértünk a kiszemelt helyre, vagyis a szomszéd település legjobb bárjába, elkezdtünk beszélgetni.
-   Annyira fura lett Louis! - mondta Roxy.
-   Tudom és nem igazán értem miért. - rántottam vállat.
-   Beszélni kéne a srácokkal! - mondta Becky, mire bólintottunk.
-   Nem lehet, hogy Danielle miatt? - kérdezte Roxy.
-   Nem, mert eddig nem volt ilyen. - mondta Becky.
-   Akkor nem tudom. - rántott vállat. - De ne csak üljünk! - mondta mosolyogva, majd belevetettük magunkat a buliba, ami nem volt valami vad parti, csak jól éreztük magunkat.
A kocsiban Roxy és Becky hátul egymásra dőlve elaludtak, majd mikor megérkeztünk a lovagjaik kiszedték őket az autóból. Én betotyogtam utánuk. Bent már mindenki aludt, vagyis valószínű. Én felmentem a szobába, majd egy fájdalmas mégis gyors zuhanyzás után vigyázva arra, hogy senkit ne tapossak el bemásztam az ágyamba és hamar elaludtam. 

2. évad 39. rész

-   Én nem tudok úgy tenni, mintha nem lett volna köztünk ezelőtt semmi... - mondta, mire félve néztem rá.
Ezt most vagy úgy érti, hogy nem akar velem barátkozni sem, vagy hogy még mindig szeret.
-   Ezt hogy érted? - kérdeztem óvatosan.
-   Lehet, hogy jobb lenne, ha egy kicsit hanyagolnánk ezt az egészet. - nézett rám sóhajtva.
Vajon hallotta, ahogy reccsent a szívem?
-   Rendben. - suttogtam, de csak magam elé néztem.
-   Sarah, minden vágyam, hogy segítsek neked túl lépni ezen az egészen, de szeretem Daniellet és tudom, hogy hülyeséget csinálnék, ha segítenék.
-   Megértem és túl fogok lépni rajta egyedül. - bólintottam.
-   Menni fog? - kérdezte félve, mire sóhajtottam.
-   Mond, van más választásom? Senkit nem fogok arra kötelezni, hogy segítsen nekem és talán hosszú folyamat lesz, de teljesen mindegy.
-   Nem, rohadtul nem mindegy! - nézett rám idegesen. - Túl könnyen veszed ezt az egészet!
-   Miért, sajnáltassam magam? A sebek begyógyulnak és egyszer majd hozzászokom minden máshoz is újra! - mondtam mérgesen. - Senkit nem fogok magamhoz láncolni!
-   Ez a baj veled! - sóhajtott. - Ha nem kötelez rá senki nem törődsz a saját problémáiddal! - mondta.
A legnagyobb, hogy nem lehetek a barátnőd!
-   Most mit tudok tenni? - kérdeztem.
-   Igazad van! - ült mellém sóhajtva. - Kitalálok valamit! Nem fogom hagyni, hogy így élj! - mondta, de Én még mindig csak magam elé bámultam.
-   Köszönöm. - mondtam halkan. - De nem akarok a nyakadon lenni, vagy hasonlók.
-   Nem vagy a nyakamon! - mondta mérgesebben, ami kicsit megijesztett, annak ellenére, hogy Louis soha életében nem bántott és valószínű nem is tudna.
Kicsit arrébb húzódtam és megremegtem.
-   Sajnálom, nem akartalak megijeszteni.- mondta bűnbánóan.
-   Nem haragszom. - mondtam.
-   Hagylak pihenni! - mondta, felállt és kiment.
Én lekapcsoltam a lámpát és pár percen belül el is aludtam.

Reggel kiabálásra és rohangálásra ébredtem. Mikor kiléptem az ajtón nekem rohant valaki és éppen, hogy nem estem el, mert belekapaszkodtam Harrybe, aki a mellettem lévő szobából lépett ki. 

-   Jól vagy? - kérdezte ijedten Hazza. 

-   Aha. - töröltem meg a szemem. 

-   Miért vagy az útban? - nézett rám mérgesen Danielle, majd elszaladt mellettem. 

-   Ch, bocs! - forgattam a szemem, majd Harryre néztem. - Köszi! - mutattam rá mosolyogva és megvakartam a fejem, majd megint rá néztem. - Miért is rohangál mindenki? - értetlenkedtem. 

-   Mennünk kell valami fotózásra, de csak nekünk és aztán majd valamikor valami hülye versenyre is zsűrizni! - mondta sóhajtva. - Elvileg a kettő között jövünk vissza hozzátok. - mondta. 

-   Oké, akkor nekem nem kell mennem sehova! - vigyorogtam, majd visszamentem a szobámba és felöltöztem. 

Mikor készen lettem leevickéltem a lépcsőn, majd megláttam a kis családot  az étkezőben és elmosolyodtam. Sajnos Danielle is ott volt, így annyira nem volt jó és Benji nem volt, ahogy a zabagép kutyák és az örök dumás papagáj sem, de mégis jó volt látni. 

-    Mi a kaja? - kérdeztem mosolyogva és bár helyem nem volt, mert Danielle ült ott, azért kíváncsi voltam. 

-    Szendvics! - mutatta fel Roxy, mire kivettem a kezéből, haraptam egyet, majd visszaadtam. 

-    Nem kell! - mondtam. 

-    Hova mész? - kérdezte gyanakodva Lola. 

-    Ahova akarok! - vigyorogtam gonoszan. 

-    Válaszolj! - parancsolt rám Liam. 

-    Csak a lovamhoz! - sóhajtottam.
-    Mindjárt indulnunk kell, addig nem akarsz velünk lenni? - kérdezte mosolyogva Hazza.
-    Hát ha így hiányzom! - nevettem, majd beleültem Roxy ölébe.
-    Ez általában fordítva működik! - mondta.
-    Igen, viszont ha te most az ölembe ülsz és bepisilek a fájdalomtól! - mondtam.
-    És hogy fürödtél? - kérdezte fájdalmas arccal Becky.
-    Sírva. - vallottam be.
-    Jaj! - ölelt magához szorosan Roxy.
-    De csak a tusfürdő miatt fájt? - kérdezte Liam.
-    Hát már akkor sírni tudtam volna, mikor vizes lett a lábam, de mikor tusfürdő érte, az valami kínzás volt. - sóhajtottam.
-    Szegénykém! - ölelt magához Lola.
-    Oké, elég a sajnálásomból! - legyintettem mosolyogva.

* Louis szemszöge *

Fájó szívvel hagyom itt Saraht, főleg a zuhanyzása elmesélése után. Legszívesebben közölném, hogy magasról tojok a fotózásra, de nem tehetem. Ráadásul Danielle arra kért, hogy ne jöjjünk vissza és beleegyeztem. Én hülye! Titokban márpedig sehogy sem tudok ide jönni, pedig megtenném szívesen. Remélem azután a hülye verseny után, ahol zsűriznem kell, rögtön jöhetünk vissza. Sok versenyen voltam már úgy, hogy igazából semmit nem értettem az adott dologhoz, csak az alapján pontoztam, hogy hogy tetszett. Ez is ilyen lesz. 

~ a verseny napján ~

* Louis szemszöge *

Kiderült, hogy egy lovas verseny fogunk zsűrizni! Nem mondom, hogy értek hozzám, vagy hogy tudok lovagolni, de volt egy lovas barátnőm, akit még mindig szeretek, ez több mint a semmi, nem? 

-    Louis, gyere már! - kiabált fel Harry. 

Én sóhajtottam, majd felhúztam a cipőm és lementem. 

-    Mehetünk? - kérdezte Liam, mire bólintottam. 

-    Nem is értünk ehhez az egészhez! - mondta Zayn. 

-    Sarah és Lola! - mondtam. - Jobb mint a semmi, nem? - kérdeztem és elmosolyodtam. 

-    Hát annál sokkal! - nevetett Niall. 

Mikor odaértünk megmutatták, hogy hol fogunk ülni és elfoglaltuk a helyünket. Igazából tudtam élvezni ezt az egészet, ugyanis láttam már az Én gyönyörűségemet lovagolni és olyan volt mint egy hercegnő, mondjuk már nem az Én gyönyörűségem, de még gyönyörűség! Danielle ült mellettem és Ő is mosolyogva figyelte a gyönyörű díjlovas programokat. Mindent tetszés szerint pontoztunk. 

A szünet előtti utolsó versenyző következett, de nem a lovas és a ló nevét mondták, hanem előtte meglepő módon mást. 

-    Érkezett egy tehetséges versenyző, aki bár most versenyezni nem tud, de edzőként itt izgul a pálya szélén! Nagy tapsot az edzőként érkezett Sarah Tomson-nak! - mondta, mire a srácokkal a pályára kaptuk a figyelmünket, ahová az ismerős szőke mosolygós lány bicegett be, integetett, meghajolt, majd ki is ment. 

A kislány, akinek az edzőjeként érkezett, nem okozott csalódást a híres edzőnek, ugyanis ahogy elnéztem a szakértő zsűri - akik hozzánk se szóltak - is magas pontokat adott neki, így mikor elkezdődött a szünet felpattantunk. 

-   Hova mentek? - kérdezte Dani. 

-   A kis edzőhöz, jössz? - kérdeztem, mire bólintott, majd megfogtuk egymás kezét és elindultunk. 

Én közben rágyújtottam egy cigire és mikor megpillantottam a szőke göndör lányt, éppen a nővérével beszélgetett, miközben a saját lovát simogatta, akinek teljesen szabad volt a háta. Mikor meglátott nagy mosoly terült el az arcán. 

-   Nem számítottunk rátok! - mosolygott ránk Lola. 

-   Ez fordítva is elmondható! - nevettem. 

-   Ch, Anya találta ki, hogy induljunk, de rá beszéltem, hogy ne nekünk kelljen! - mondta Sarah. - Ráadásul Ő reggel óta hülye. - mutatott a lovára, aki a gazdájának pólóját rágta. - Köpd ki! - szólt rá Sarah, mire békén hagyta. - És hajnalban keltem, mert az egész ló sáros volt, aztán kiosztottuk a feladatokat a csajoknak, tehát nagyon jó napunk van! - sóhajtott a kis morgós szöszi. 

-    Várom, hogy hazamenjünk! - ölelte meg Zayn Lola mosolyogva. 

-    A fiatok még meg van? - nevetett Nialler. 

-    Persze, anyukámnál élvezi azt, hogy nincsenek szabályok! - nevetett Zayn. 

Sarah pólóját megint rágni kezdte a lova. 

-    Fejezd be! - szólt rá idegesen. - Otthon büntetésben leszel és egész héten dolgozni fogsz! - mondta mérgesen, de a ló megint csak pofátlankodott, mire nem túl erősen, csak figyelmeztetésként orrba vágta, mire a ló felkapta a fejét. - Gyere! - mondta a kis szöszke, majd bevitte a lovat a lószállítóba, kikötötte és sóhajtva jött ki. 

-    Csak nem összevesztetek? - kérdezte Liam. 

-    Nem, Ő az agyamra megy! - mondta Sarah. - Ráadásul reggel alig bírtam lábra állni, ugyanis valahogy rosszul aludtam, vagy tudom is Én, de le se bírtam mászni az ágyamról, így arról is leestem, tehát most járni is alig. - mondta, majd nekidőlt az autónak. 

-    De zuhanyozni tudsz már? - kérdezte Hazza. 

-    Nem, ott tartunk, hogy Roxy segített, ami nagyon vicces volt, de közben nagyon fájdalmas. - mesélte. 

Eldöntöttem! Én megyek velük! Nem hagyom szenvedni Őt! 

-    Én megyek veletek! - bukott ki belőlem. 

-    Mi? - kérdezte egyszerre Danielle és Sarah és az utóbbi szemében kis vidámságot véltem felfedezni. 

-    Minek? - kérdezték megint egyszerre. 

-    Fejezd be! - szólt Danielle Sarahra.

Na most mondj okosat, hogy Danit ne sértsd meg, mégse hazudj akkorát! Gyerünk Louis! 

-    Vagy maradjatok itt! - mondtam. 

-    Úgy gondolod? - nézett rám Sarah, mint egy hülyére. - Mond, vele mit akarsz? - mutatott a hatalmas lószállítóra. 

-    Akkor mi megyünk! - mondtam és bele vettem Daniellet is. 

-    Minek? - kérdezte Sarah. 

-    Kitaláltam egy meglepetést! - hazudtam, ugyanis megtermett az ötlet a fejemben. 

-    Nekem teljesen mindegy, ha vezetsz! - mondta Sarah, mire bólintottam Ő, pedig a kezembe dobta a kulcsot. 

A szünet után már csak kevesen voltak, így az hamar lement, majd az eredményhirdetés is. Utána odamentünk a lányokhoz. 

-    Mehetünk? - kérdezte Lola. 

-    Persze. - bólintottam. 

-    Ki hol ül? - kérdezte Lola. 

-    Teljesen mindegy, csak menjünk már! - mondta Sarah, majd alkony prüszkölt. - Egyetért! - mondta és elmosolyodott. 

-    Jó, akkor te ülsz hátul velem. - mondta Lola, mire Sarah bólintott. 

Beültünk, majd elindultunk. Sarah konkrétan a második kanyarnál elaludt. Az út elején minden rendben volt, majd Alkony mozgolódni kezdett. Az út fele előtt egy kicsivel már muszáj volt félre állni, mert annyira nyugtalan volt, hogy az már veszélyes volt. Sarah az első nagyobb megmozdulásánál felkelt. Ahogy félreálltam kiszállt és rögtön bement a lovához. 

-    Tudom, Én is ideges voltam ma, meg minden hülyeség össze jött! - hallottam, ahogy nyugtatja. - Csak kérlek hazáig bírd ki! Nyugi Kicsim, semmi baj nem lesz! - hallottam, ahogy halkan megpuszilja. - Jól van, holnap lerendezzük! Előtte alszunk egy jót! - mondta, majd becsukta a lószállítót, majd még elment a mosdóba. 

5 perc múlva még nem jött vissza, majd Lola elment megnézni. Mikor visszajöttek aggódva néztem a fiatalabbik lányra. 

-    Jól vagyok, csak idegesség. - sóhajtott. - Van valami víz? - kérdezte, mire odaadtam neki, amit kaptunk. 

Kiöblítette a száját, majd ivott egy kicsit. 

-    Hánytál? - kérdeztem.

-    Igen, de minden oké. - sóhajtott és visszaült. 

-    Biztos? - néztem rá hátra. 

-    Igen, de amúgy is a saját autómat hányom össze! - mondta unottan, majd levette a cipőjét, felhúzta a lábát és kényelmesen elhelyezkedett. 

A hazaút már nyugodt volt és Sarah is visszaaludt, ahogy Lola is. Danielle csak néha rám mosolygott. Mikor megérkeztünk már sötét volt. 

-    Lányok! - fordultam hátra, mire Sarah felkapta a fejét. 

-    Lolusz! - lökte meg a nővérét, aki felkapta a fejét. 

-    Az összes csaj alszik! - sóhajtott Lola. 

-    Hajrá! - mosolyodott el Sarah, majd kiszállt. 

Kihozta a lovát, majd elengedte. 

-    Megkegyelmezek, de csak mert álmos vagyok és minden porcikám fáj, de haragszom rád! - mondta a lónak, majd megsimogatta, mire a feketeség elvágtázott. 

Saraht követve bementünk. Lerúgta a cipőjét, majd beljebb ment. 

-   Nagyon jó, elfoglalták a helyünket! - mondta Sarah. 

-   Akkor a tudod hova? - kérdezte Lola, mire fájdalmas arccal ránk nézett sóhajtott és bólintott. 

-   Viszont Én odáig biztosan nem tudok elsétálni! - mondta Sarah. 

-   Akkor? - kérdezte Lola gondolkozva. 

-   Teljesen mindegy, elmegyünk oda, de ha holnap nem bírok felállni valaki egész nap vigyázni fog rám! - mondta, majd felállt. 

-   Hozok mindenkinek valami pizsamát. - mondta Lola. - Várjunk! - nézett ránk Daniellel, majd Sarahra. 

-   A bugyis fiókomban van alsó, ha ott nincs, akkor be van dobva a nadrágjaim közé, tudod oda be van vágva a szekrényem aljába, Dani, pedig inkább a te méreted! - mondta Sarah. 

-   És neked? - nézett rá Lola. 

-   Hát... - gondolkozott el. - Teljesen mindegy, hozd a nagy pólót meg ott van pizsamagatya azon a polcon ahol a pólók, amik nem az enyémek és ennyi. - mondta. 

Vagyis az Én pólóim. Jó tudni, hogy megtartottad! 

-   És akkor pólót is onnan hozzak? - kérdezte. 

-   Lola, nézz rám! - mondta Sarah mérgesen. - Leszarom! - mondta hangosabban artikulálva. 

Lola nevetve ment fel. 

-   És ott elférünk? - kérdeztem. 

-   Hát... - gondolta végig. - Elméletileg el, de ha kell Én átmegyek az istállóba, aludtam már ott. - mondta. 

-   Dehogy mész! - mondtam. 

-   Akkor muszáj lesz elférnünk! - rántott vállat. 

Lola visszatért és szétosztotta a ruhákat. Sarah az Én egyik régi csíkos pólómat kapta. 

-   Na akkor menjünk zuhanyozni! - mondta Sarah. 

Ő kezdte, majd Danielle, Lola és Én. 

-   Indulhatunk? - kérdezte az ajtóban Lola. 

-   Haladj már! - lökte ki nevetve Sarah, majd utána döcögött. 

Mi is kimentünk, majd becsuktam az ajtót. Sarah mosolyogva indult neki az útnak és nem igazán bántam, hogy mögötte mentem. 

-   Fáj a lábam! - mondta, majd belekapaszkodott a nővérébe. - Olyan mintha totál részeg lennék és vonszolnál haza! - mondta nevetve Sarah. 

Jól elnevetgélt, majd egyre kevesebbet nevetett és már nem bírta, amit nem csodálok. 

-   Nem tudok tovább menni. - mondta. - Komolyan nem! - mondta és már sírt a fájdalomtól. 

Én odamentem hozzá és óvatosan az ölembe vettem, bár mikor hozzáértem félt. Egyáltalán nem javult azóta semmi! Ugyan úgy fél az érintéstől. 

-   Köszönöm. - nézett rám kicsit félve. 

-   Még mindig félsz. - mondtam, mire csak bólintott. 

Mikor odaértünk Saraht letettem az ágyra, ami kisebbnek tűnt, mint ahogy emlékeztem. 

-   Öhm... ezen csak ketten férünk el. - mondta Lola. 

-   Nem, mind elférünk! - mondta Sarah. - Ha el akarunk elférünk! - mondta és elmosolyodott. - Mindig elfértünk ketten az emeletes ágyon! - mondta és óvatos mosolyt küldött felém, mire Én is csak elmosolyodtam. 

-   Jó, oké! - bólintott Lola. 

Végül úgy aludtunk, hogy Lola és Danielle kívül, Sarah és Én belül, bár Sarah magyarázta, hogy neki tökéletes kívül, de ne a sérültet lökjük már le! Meg amúgy is, jó lesz neki mellettem! Nagyon jó volt újra Sarah mellett lenni, bár háttal voltunk egymásnak, de a kis hely miatt muszáj volt hozzám érnie. Próbált elhúzódni és Lola meg is ölelte, de így is hozzámért. Rajtam kívül már mind aludtak, csak Én nem. Majd hirtelen Sarah megfordult felém és kis gombóccá összehúzódott. Látszott rajta, hogy szegényke nem alszik. 

-   Sarah! - súgtam nagyon halkan, mire csak hümmögött. - Fáj valamid? - kérdeztem halkan, bár nem ez lett volna az eredeti kérdés. 

-   Mindenem. - súgta. 

Én óvatosan felé fordultam. 

-   Nyugi, csak engedd el magad! - súgtam, mire kinyújtózott és kinyitotta és gyönyörű szemeivel rám nézett. - Ne foglak bántani! - simítottam meg a karját, amitől egy kicsit félt, de már cseppet sem volt olyan feszült. - Gyere közelebb nyugodtan! - súgtam, mire kicsit közelebb húzódott Én, pedig elmosolyodtam és óvatosan a hátát simogattam, majd közben lassan mindketten elaludtunk. 

2. évad 38. rész

* Pár nappal később *
Berny-hez jön ma a lódoki, ugyanis a kis dagi sántít és Lola azt mondta, hogy valószínű nincs semmi baja, de azért nézessük meg. Emiatt az egész társaság korán kelt.
-   Mi legyen a reggeli? - kérdeztem vidáman a konyhából az étkezőbe kiabálva.
-   Gofri! - kiabált Zayn.
Én elkezdtem sütni, majd bekapcsoltam a rádiót, amiből az egyik kedvenc számom szólt. Közben mosolyogva énekeltem a rádióval és felhangosítottam. Lola már nem volt a házban, mert Ő ment a dokival a lovat vizsgálni. Kiosztottam a reggelit, majd gondoltam viszek egyet a Dr. Ross-nak is, elég jól ismerjük. Nem zavart, hogy a pizsamámban megyek ki, mert már a ház előtt álltak Lolával.
-    Dr. Ross, hoztam reggelit! - adtam oda neki mosolyogva.
-    Köszönöm! - ölelt meg mosolyogva. - Mi lett a lábaddal? - kérdezte.
-    Nagyon hosszú, a lényeg, hogy egy boros üveg szilánkjai beleálltak. - mondtam, mivel a rövidnadrágos pizsamámból jól látszott a sérült rész.
-    Menjünk be, mert azért megnézem, ha nem gond! - mondta, mire bólintottunk és bementünk.
Leültetett az étkezőbe és nézegette a lábamat.
-    Voltál vele orvosnál? - kérdezte az orvos.
-    Nem. - ráztam a fejem.
-    Hogy szetted ki a szilánkokat? - kérdezte meglepetten rám nézve.
-    Louis volt! - mutattam az illetőre.
-    Nagyon profi vagy fiam! - mosolygott rá az orvos. - Akár a segédem is lehetnél!
-    Köszönöm, de maradok az éneklésénél! - mosolygott rá Louis.
-    Sarah drágám, a lábadat be kell kötnöm és ahogy a kezedet is! - mondta. - Már ha nem gond! - mondta, mire mosolyogva megráztam a fejem. - A lábadat csak, hogy ne ragadjon bele a nadrág, meg hasonlók a kezedet, pedig bekenem és azt a kötést ne szedd le fürdéskor se, ne érje víz, csak fürdés után szárazon cseréld le és odaadom a krémet! - mondta, majd fél óra alatt megtette amit mondott.
-    Nagyon köszönöm! - öleltem meg mosolyogva.
-    Én meg a reggelit! - mosolygott, majd elment.
-    Mi a terv mára? - kérdezte Zayn.
-    Én megkérem a kis múmiát, hogy tartson nekem egy kemény edzést! - mosolygott rám Lola.
-    Ó, nagyon szívesen! - mosolyogtam rá.
-    Mi meg nézzük! - mosolygott Nialler.
-    Én még sosem láttam rendes edzést! - mondta Dani.
-    Most olyat fogsz, ahol a lovas leolvad a lováról! - mosolyogtam gonoszan Lolára, aki sóhajtva ment fel átöltözni.
Én is felmásztam és felvettem egy rövidnadrágot és egy ujjatlant és kikaptam egy pulcsit is, amit most csak a derekamra kötöttem. A hajamat kis copfba fogtam, majd lementem.
-    Mindenki kész? - kérdeztem mosolyogva.
-    Igen! - mosolyogtak.
Én felkaptam a csizmámat, majd kimentünk. Alkony ott legelt, majd mikor meglátott mellém lépett és jött velem az istálló felé a többiek, pedig mögöttünk.
-    Mi van Pocok! - mosolyogtam a lovamra, majd megsimogattam. - Lola nincs kedves megmozgatni ezt a kis Gömböt? - utaltam a lovamra.
-    De, Álom úgyis a legelőn van! - mondta mosolyogva.
-    Ki hozza a cuccait? - kérdeztem az istállóba belépve, majd hátra fordultam. - Louis, te tudod hol vannak! - osztottam ki a feladatát. - És veled megy Danielle! - mosolyogtam. - A többiek segítenek pucolni! - mondtam, majd mindenkinek adtam egy lókefét.
Mikor Louis és Danielle visszaértek, Én abbahagytam a pucolást.
-    A cuccokat... - gondolkoztam és körülnéztem. - Á, ne is tegyétek le, tiszta már! - mondtam, majd az embereket elhajtottam a lovam körül.
Gyorsan felnyergeltük Lolával ketten, majd elindultunk a pályára. Mikor kiléptem felvettem a pulcsit.
-    Nem is tudtam, hogy megtartottad! - mondta mosolyogva Louis.
-    Nekem mondtad? - néztem rá, mire csak mosolygott. - Mit? - kérdeztem.
-    A pulcsit! - mosolygott, mire rá néztem.
Tényleg nagy volt rám és Louis illata volt, ez megmosolyogtatott.
-    Ja, igen! - mosolyogtam rá. - De ha akarod, visszaadom! - mondtam.
-    Nem kell, tartsd meg! - legyintett mosolyogva.
Ha te azt tudnád, hogy hány pólód van nálam!
Én felültem a pálya szélére és onnan mondtam Lolának a feladatokat, majd úgy döntöttem az óra második felében ugrunk.
-    Na, akkor segítőket kérek! - néztem magam mögé. - Mondjuk mindenkit! - mondtam, majd leugrottam és felszisszentem. - Aú ez hülyeség volt, de mindegy! - legyintettem. - Fiúk, hozzátok a szokásos cuccokat, csajok mondom hová kell állni!
Így egy elég nehéz pályát találtam ki. A lányok az akadályok helyét jelölték, a fiúk odahordták a cuccokat. Mikor készen lettek visszamentünk a pálya szélére.
-    Na, nektek is tartottam edzést! - néztem a csapatra nevetve.
-    Igen, nem is kicsit! - nevetett Hazza.
-    Nyugi, nem fogjuk elpakolni, majd Apa morog! - legyintettem.
Lola többször is megcsinálta a pályát. Mikor végeztünk elpakoltuk a lovat, majd bementünk ebédet főzni. Én csak feltartottam a társaságot, ugyanis a pulton ülve énekeltem a dalokat a rádióból és elloptam a répákat és Alkonynak odaadtam, aki az ablaknál várta, így a levesbe nem került répa, mert szépen láthatatlanul elosztogattam. Bár nehéz lett volna észrevenni, miközben viccből, jó kedvemben hajigáltam a lisztet, Roxyt megdobtam fakanállal, a nővéremhez hátulról hozzávágtam egy tojást, Jesyt előtt beletenyereltem egy paradicsomba, ami így szétloccsant, Beckyt véletlen fejbe dobtam a liszttel és Danielle szegény szinte mindenből kapott. Az ebéd ehhez képest nyugodt volt. Utána egy kis pihenés, ami mindenkinek jól esett. Én ugyan nem aludtam, de pihentem a kanapén fekve. A többiek mind az emeleten voltak.
-    Vajon hogy fogok zuhanyozni? - gondolkoztam hangosan, miközben a pulcsival játszottam. - Ugye vágod, hogy hülye vagy, mert magadban beszélsz? - kérdeztem magam, majd elnevettem magam. - Tisztában vagyok vele, de mivel senki nem hall, teljesen mindegy, nem? - kérdeztem magam, majd nevettem.
A pulcsi ujját az orromhoz nyomtam és lassan beszívtam az illatát.
-    Igen, tuti hogy meghülyültem! - nevettem szórakozottan.
-    Úgy látom tetszik a pulcsi. - hallottam a pulcsi tulajdonosának a hangját, mire ijedten odapillantottam.
-    Öhm... - dadogtam és elmosolyodtam. - Igen és már tudod, hogy mekkora hülye vagyok! - mondtam és felültem.
-    Nem vagy hülye, szerintem igazából mindenki szokott beszélgetni önmagával, ha nem is hangosan, csak gondolatban, akkor is! - mosolygott rám.
-    Ezt szerintem azért mondod, hogy ne bánts meg! - kuncogtam.
-    Véleményem szerint ezen mi már túl vagyunk. - támaszkodott a kanapé támlájára mosolyogva.
-    Fejtsd ki! - mosolyogtam rá.
Igazából ez az egész fura volt egy kicsit... nagyon. Nem utáltuk egymást, sőt mondhatni barátként viselkedtünk és ez olyan távolinak tűnt.
-   Hát, általában ez akkor van, mikor még nem alakult ki egy kapcsolat rendesen és még mindkét fél vigyáz arra mit mond a másiknak, mert még nem ismerik egymást úgy igazán. - rántott vállat mosolyogva.
-   Ha őszinte akarok lenni, Én csinálom ezt, Rebel nem! - nevettem el magam.
-   Teljesen érthető! - nevetett.
-   Amúgy te miért nem szunyálsz? - kérdeztem.
Csak vállat rántott.
-   Fura, hogy a kis barátnőd kibír nélküled ilyen sok időt! - nevettem.
-   Haha! - forgatta a szemét. - Te is mindig jöttél velem mindenhova, pontosabban majdnem mindenhova, még focizni is, pedig azt utálod! - mondta amolyan "na ezt magyarázd ki" nézéssel.
-   Focizni csak az edződ miatt mentem! Boldogsággal tölt el minden perc, amíg szekálni tudom! - vigyorogtam, mire elnevette magát. - Amúgy meg, miért ne mentem volna?
-   Dani miért ne jönne? - kérdezte mosolyogva.
-   Azt hiszed csőbe húztál? - kérdeztem karba tett kézzel.
-   Nem hiszem, tudom! - kacsintott magabiztosan.
-   Igen? - kérdeztem huncut mosollyal.
-   Add fel Tommo! - mondta a lépcsőről mosolyogva Becky.
-   Add fel! - nyújtottam rá a nyelvem. - Úgyis tudod, hogy nyerek!
-   Nem fogom! - mosolygott magabiztosan. - Tehát te is jöttél velem mindenhova, miért? - mosolygott gonoszan.
-    Mert te is jöttél velem mint egy hű eb és gondoltam ennyivel jutalmazlak! - mondtam mosolyogva.
-    Oké. - sóhajtott. - Tényleg verhetetlen vagy! - bólintott mosolyogva.
-    Én szóltam! - nevetett Becky, majd óvatosan felálltam a kanapéról.
-    Utállak! - ölelt meg szorosan Becky, mire visszaöleltem.
-    Miért? - kérdeztem mosolyogva.
-    Mert nem mondtad el! - törölte le a kusza könnycseppet az arcáról.
-    Hanyagoljuk egy kicsit a témát, kérlek! - kértem, mire elmosolyodott és bólintott, majd megint magához szorított.
-    Annyira hülye voltam, hogy hittem neked! Tudtam, hogy sze... - mondta volna, de befogtam a száját mosolyogva, mivel Louis pontosan mellettünk állt. - Néha egy kicsit be kéne fognom, nem? - tolt el magától egy kicsit nevetve, mire mosolyogva bólogattam.
-    Megszoktuk, hogy nem tudod! - nevetett Louis.
-    Ilyen maradsz! - mosolyogtam rá.
-    Reméljük nem mondok el majd hatalmas jelentőségű dolgokat! - nevetett.
-    Neked úgyis mindegy! - nevettem. - Ha megtudod muszáj elmondanod valakinek!
-    Igen! - mosolygott.
-    Becky, ne törd össze Saraht! - hallottam a lépcső felől Niall hangját, mire elkaptam egy párnát és felé dobtam, ami Louist találta volna el, de Ő okosan elugrott előle, így Mr. Horan az arcába kapta.
-    És megnyertem a plüssmackót! - kiabáltam vidáman nevetve és ugrottam egyet.
-    Ne ugrálj! - mondta egyszerre a három bébicsőszöm.
Én sóhajtottam, majd a lépcsőhöz bicegtem és megvártam míg Nialler leér rajta, majd megöleltem.
-    Mi ez a nagy szeretet? - kérdezte nevetve, miközben visszaölelt.
-    Túlságosan vigyázol rám! - kuncogtam a vállába, miközben azon a lábamon álltam lábujjhegyen, amelyiken kevesebb a sérülés és a másikat óvatosan a levegőbe emeltem.
-    Mond, mi ez a a beállás? - nevetett Louis.
-    Bocs, máshogy nem igazán megy! - mondtam nevetve, mire Nialler óvatosan megemelt, majd a hosszú ölelés után letett.
-    Féltékeny lennék, ha nem ismernélek titeket! - mondta Becky mosolyogva.
-    Ez komoly? - néztem rá, majd megdobtam egy párnával.
-    Ez most jól jön neked, mert senki nem tud visszaütni! - mosolygott Louis.
-    Csokit akarok! - jelentettem ki, majd mind a 4-en kimentünk a konyhába.
Én óvatosan felültem a pultra, majd kivettem egy tábla csokit és kinyitottam az ablakot.
-    Ezt miért? - mutatott az ablakra Niall. - Ha csokit eszel muszáj kinyitnod az ablakot? - kérdezte.
-    Nem! - nevettem, majd kivettem egy répát a hűtőből és füttyentettem.
Alkony bedugta a fejét, majd odaadtam neki a répát.
-    Nehogy fél órát külön legyetek! - nevetett Becky, majd felült mellém.
Alkony megbökött.
-    Menjél innen, ennyi! - mondta, mire elvágtázott Én, pedig becsuktam az ablakot.
-    Mizu pasi téren? - döntötte a fejét a vállamra a szöszi barátnőm.
-    Csak nézz végig rajtam! - mondtam, mire horkantott.
-    Túl léptünk azon a seggfejen! Van terv? - mosolygott rám.
-    Nincs. - rántottam vállat. - Most csak a kis fekete van! - böktem az ablak felé.
-    De ne már! - nyafogott. - Valaki csak van! - mosolygott.
-    Nincs! - mondtam.
-    Hazudsz! - vigyorgott. - Tudom!
-    Nem! - sóhajtottam. - Mégis kivel láttál? Itt az egyetlen srác, aki normális Colin, de azt hiszem azt túl tárgyaltuk! - nevettem.
-    Oké, ebben igazad van! - sóhajtott Becky. - De milyen menő lenne már, ha végre megtalálnád az igazit, aki lehet, hogy az orrod előtt van! - mondta és erősen Louisra célzott.
-    Nem hinném, hogy nekem most szükségem lenne még egy pasira, aztán egy majdnem esküvőre! - mondtam.
-    Hogy lehetsz ilyen? - morgott. - Beléd nem szorult elég hercegnősség! - nyafogott.
-    Lehet! - rántottam vállat. - Lolában keresd! - nevettem.
-    Ch! - forgatta a szemét Niall.
-    De tuti hogy hercegnős vagy, csak most nem annyira! - mondta Becky. - Valahogy majd egyszer kihozzuk belőled! - mosolygott.
-    Aha... - mondtam unottan. - Azért ne a csodára várj, mert nem fogok egy békát sem herceggé varázsolni, maximum fordítva, de akkor már boszorkány lennék!
-    Utállak! - sóhajtott Becky.
-    Tudod Én szeretnék boldog lenni egy fiúval végre, de nem akarok keresni senkit! Azt akarom, hogy valakire csak találjak rá és ne kelljen küzdenem érte, egyszerűen legyünk boldogok! - sóhajtottam, majd keserűen elmosolyodtam. - Túl sokat küzdöttem. - mosolyogtam keserűen és a tekintetünk összeakadt Louisval, mire elmosolyodott és bólintott.
Végül úgy döntöttünk, hogy a csajokkal a kertben töltjük a délutánt. A srácok filmeztek, Danielle, pedig velünk jött, aminek nem örültem és Roxy sem, de elviseltük.
-    Menjünk, nézzünk egy jó filmet! - mondta mosolyogva Jesy.
-    Lányok Én egy kicsit lovagolok, csak fel a hegyre! - mondtam. - Szükségem van egy kis gondolkozásra.
-    Rendben, de vigyázz magadra! - ölelt meg Lola.
Én hívtam Alkonyt, majd lépésben lovagoltam fel a hegy legtetejére, ahol akkor voltam, mikor hosszú Louisval nagyon sokáig nem voltunk együtt. Nagyon óvatosan szálltam le Alkonyról, majd leültem a puha fűbe és felhúztam a pulcsimon a cipzárt, hiába melegített még a nap gyéren, azért hűvös volt, ugyanis a fényes korong már lefelé igyekezett.
Alkony csak legelészett mellettem, de el sem mozdult volna tőlem.
-    Szeretem Louist! - mondtam halkan a lovamnak. - Mindennél jobban, de már nem jelentek neki többet egy barátnál! - mondtam és kicsordult egy könnycsepp a szememből, ami gyorsan letöröltem. - Semmi esélyem nála. - sóhajtottam. - Mióta nem vagyunk együtt megváltozott, már nem olyan kis hülye mint volt. Férfi lett. - mondtam, majd hanyatt feküdtem a puha fűben.
Nem tudom mennyit feküdhettem és sírtam, de a fűben megmaradtam a sós könnycseppek. Már a nap is lement, épphogy megvilágította az eget. Alkony az orrát az arcomhoz simította és nagyot szuszogott. Ez megmosolyogtatott, majd lassan felálltam. Nem ültem fel a lovamra, csak mellette sétáltam, de így is megnyugtatott a jelenléte. Belógtunk az istállóba, elvettem egy répát, ketté törtem és a felét Alkonynak adtam a másik felét elkezdtem enni. Koszos volt, nem volt megpucolva, de kit érdekel? Belehalni nem fogok!
-    Menj! - pusziltam meg a lovam mosolyogva, mire hozzám bújt egy pillanatra, majd kivágtázott az istállóból és el is tűnt.
Én odamentem Fagyott Hegycsúcshoz és mosolyogva kukucskáltam be hozzá.
-    Szia Gyönyörű! - mosolyogtam, mire a fejét az arcomhoz dörgölte Én, pedig mosolyogtam.
Eszembe jutott, mikor Louis rajta ült és ezen csak mosolyogni tudtam.
-     Aludj jól! - pusziltam meg, majd elindultam ki az istállóból. - Jó éjszakát! - mondtam, majd lekapcsoltam a lámpát és kimentem.
Alkony már rég eltűnt. Én azért körülnéztem, majd mikor mindent rendben találtam megint ettem egy falatot a répából. Közben lassan sétáltam a ház felé. Mielőtt benyitottam volna még körülnéztem, majd benyitottam. Lerúgtam a cipőm, majd ahogy haladtam a nappali felé egyre hangosabban hallottam Louis hangját. Mire beléptem a nappaliba már tökéletesen értettem, hogy azt magyarázza a többi srácnak, hogy milyen Daniellel az ágyban. Így elkapott a hányinger ahogy beléptem a nappaliba. A kezemet a hasamra tettem és közben kiköptem a számban lévő falatot és kiesett a kezemből a répa, majd a kezemet a hasamra tettem.
-    Már nem vagyok éhes! - mondta undorral, majd nem törődve azzal, hogy odaköptem a nappali közepére a parkettára kimentem a konyhába.
-    Sarah... - mondta volna Louis és hallottam, hogy utánam jött.
-    Nem érdekel! - mondtam és a kezemet a magasba emeltem, de hátra se fordultam. - Esküszöm, hogy nem azért megyek ilyen lassan, hogy utolérj, egyszerűen nem tudok gyorsabban! - magyaráztam, de nem fordultam hátra.
-    De... - magyarázkodott volna.
-    Figyelj, tényleg nem tartozik rám! - mondtam és haladtam tovább a konyha felé.
-    Csak... - mondta, de közbe vágtam.
-    Mit akarsz? - fordultam felé a konyha ajtó előtt dühösen, ami meglepte és hirtelen megállt.
-    Nem akartam... - mondta a tarkóját vakarva. - Nem tudtam, hogy jössz és...
-    Louis! - lebegtettem meg a kezem a szeme előtt. - Nyugi! - mondtam hangosabban, mire meglepetten nézett rám. - Nem vagyok senki, akinek magyarázkodnod kellene! Tényleg! Egyszerűen nem voltam kíváncsi erre az egészre! - sóhajtottam és nekidőltem az ajtónak.
-    Tudom, de akkor is... - magyarázkodott.
-    Nyugi van. Nem vagyok a barátnőd, nem tartozol nekem magyarázattal semmiért!
-    És szeretnél az lenni? - mosolyodott el, mire Én mint egy félős nyúl, rám nem jellemző módon kinyitottam az ajtót és bemenekültem a konyhába. - Sarah! - lépett be utánam, mire sóhajtva megfordultam és a szememben már gyűltek a könnycseppek.
-    Louis, én... - mondtam volna, de csak sóhajtottam. - Nem tudom. - sóhajtottam. - Egyszerűen nem tudom... - mondtam, mire közelebb lépett és szorosan magához ölelt. - Köszönöm amit értem tettél, megmentetted az életem, már nem is tudom hányadszorra és hálás vagyok neked, de ott van Danielle és jelenleg, bár nem merném bevallani, de minden érintéstől félek. - mondtam a végét halkan, mire kicsit eltolt magától.
-   Megértem. - mondta. - Én csak segíteni akarok neked, hogy túllépj ezen! - sóhajtott. - Csak engedd meg!
-   Én... megengedem, de hogyan? - néztem fel rá.
-   Hagyd, hogy vigyázzak rád! Semmi olyat nem fogok tenni, amivel fájdalmat tudnék okozni! - mondta, mire kicsit félve, de bólintottam.
-   És mégis hogy akarod ezt az egészet csinálni? - kérdezte félve.
-   Titokban, lassan és nagyon óvatosan. - mondta halkan, mire csak lecsuktam a szemem.
Bízom benne és lehet, hogy most őszintén szólva egy ölelés is nehézséget okoz, de le kell küzdenem és segíteni akar! Szeretem.
Én kimértem bólintottam.
-    Ha szeretnéd, Én adok időt, csak szólj! - mondta, mire bólintottam. - És ne játszd a némát. - mosolyodott el.
-    Nem játszom. - mosolyodtam el.
-    Holnap beszélünk még! - mosolygott, mire elmosolyodtam és bólintottam. - De kérlek tényleg vigyázz magadra! - mondta, mire mosolyogva bólintottam.
-    Zavarok? - lépett be mérgesen Danielle.
Na, te kellettél ide!
-    Nem, csak beszélgettünk. - mondta Louis.
-    Ch... - forgatta a szemét Dani.
-    Nem bízol bennem? - kérdezte tőle Lou, majd közelebb húzta magához és lassan megcsókolta.
Én csöndesen hátat fordítottam, majd sírva nyitottam ki az ablakot és bár tudtam, hogy nagyon fog fájni, de kimásztam rajta. Nem akartam, hogy bárki utánam szóljon, így csak elkezdtem sétálni el a ház felől. Éreztem egy tekintetet magamon, de csak mikor elég messze értem akkor ültem le a sötétben és láttam, ahogy Lou néz utánam, majd kimászik az ablakon és közeledik felém. Nem akartam vele beszélni, így felálltam. Nem akartam Alkonyt oda hívni, sem gyorsan elmenekülni. Én felszegett fejjel, büszkén akartam otthagyni Louist. Nem akartam, hogy lássa, mennyire fájt. A kiugrás miatt még mindig fájt minden lépés és igazából csak sántikáltam. A kis házikóm felé igyekeztem, de nem voltam elég gyors.
-    Sarah! - kiabált utánam Louis, mire hátra sem néztem. - Állj már meg! - kért, mire megfordultam és rá néztem.
-    Igen? - kérdeztem.
-    Rosszul esett? - kérdezte és közben egyre közelebb jött, de nem akartam szemtől szembe lenni vele.
-    Nem! - hazudtam.
-    Akkor miért menekültél? - kérdezte.
-    Nem akartam megzavarni semmit! - mondtam. - Amúgy sem bírom a csajt, minek legyek a fölösleges?
Nem válaszolt, csak egyre közelebb jött.
-    Nem vagy fölösleges! - mondta és meg akarta simogatni a karom, de távolabb léptem, ösztönből és azért is, amit most tett. - Sajnálom, csak még nem szoktam meg... - utalt az előző tettemre.
-    Nem gond, nem miattad volt, csak tudod reflex.
-    Megértem és csodállak, hogy ennyi mindent eltűrtél! - mondta.
-    Csak az nehezítette az egészet, hogy senkinek nem mondhattam el és így nem támogatott senki, de már minden oké lesz. - mondtam. - Remélem. - tettem hozzá.
-    Én csak azt szeretném, hogy boldog légy! - mondta Louis, mire halványan elmosolyodtam.
-    Sajnos a boldogságom egyre távolabb került tőlem. - sóhajtottam. - Úgy érzem minden pillanatban egyre messzebb szökik és soha nem akar visszajönni.
És ez a boldogság te vagy! De nem gondolkozol, nem veszed észre, hogy olyan, mintha lyukat ütöttek volna a szívembe, csak élsz mint hal a vízben!
Este nem tudtam hogy fogok lezuhanyozni, így Én a konyhában eszegettem, amíg a többiek zuhanyoztak, majd csajos hangokra sántikáltam be, ahogy a fiúk is arra jöttek le a lépcsőről.
-    Danielle, ha még egyszer megölelsz Én belefojtalak abba a tóba! - sikította Roxy.
-    Azt hittem jóban vagyunk! - engedte el Dani.
-    Szarul hitted! - kiabált rá. - Én a Sarah és Louis csapatban vagyok, illetve a Rebel és Louis csapatban, semmiképpen a Danielle és Louis csapatban! Felfogtad? Ja és ha egyszer összeházasodtok, Én ott leszek és szétverem a tortátokat, rákenem a ruhádra, a papot elküldöm melegebb éghajlatra és a gyűrűket, pedig lenyeletem veled! - kiabálta idegesen, majd kivágódott a bejárati ajtón.
Én hatalmas szemekkel néztem a többiekre.
-    Mi a... - értetlenkedtem.
-    Roxy... - próbálta elfojtani a nevetést Jesy. - Kicsit... Egy kicsit megunta a nyalizást... - mondta és elnevette magát.
-    De hogyan? - kérdezte Niall.
-    Azt hiszem Én utána megyek, mielőtt édesen felgyújtja az istállót! - mutattam az ajtóra, majd oda sántikáltam és mezítláb kimentem.
Roxy a földön fekve röhögött, mire megálltam az ajtóban és röhögni kezdtem.
-    Hülye állat! - röhögtem.
-    Azért meg kell vallani, rohadt jól csináltam! - röhögött a földön.
-    Roxy, nem kapott idegrohamot, Roxy a földön fekve röhög! - mondtam nevetve a többieknek.
-    És miért kellett vérig sértenie? - kérdezte nyafogva Danielle.
-    Vérig sérteni? - néztem rá mérgesen. - Én konkrétan vagyok vérig sértve! - mutattam a lábamra.
-    De komolyan! - nézett Danira Roxy. - Velem te ne haverkodjál, mert megtéplek! - fenyegette.
-    Oké, akkor Én megyek! - mondtam és óvatosan nekiindultam a kuckómhoz, de Roxy mellett megálltam.
-    Én a te csapatodban vagyok! - röhögött sírva, majd nevetve megpróbáltam felhúzni a földről sikeresen. - Ez fájhatott! - mutatott a kezemre.
-    Semmi gáz! - nevettem. - Te az Én csapatomba vagy! - röhögtem, mire felröhögött.
Hirtelen látta, ahogy Alkony vágtázik felém, majd megállt mellettünk.
-    Meghallottad ahogy nevettem? - simogattam meg mosolyogva. - Kis okos! - pusziltam meg. - Na menj aludni édes, Én meg megpróbálok fürdeni, aztán meg bekötöm a lábam!
-    Ugye nem akartál menni tudod hova? - kérdezte Lola.
-    De, miért ne mehetnék? - kérdeztem.
-    Mert nem! - mondta szigorúan Louis. - Indulj vissza!
-    Haver, ez nem durva egy kicsit? Mármint ahogy ezt a csajszit ismerem mindjárt odamegy és felpofoz, amiért parancsolgatsz neki! - mondta Stan, mire rá mosolyogtam és pacsiztunk.
-    Amúgy igen! - mutattam komolyan Louisra. - Még egy "Indulj vissza!" és gondoskodok róla, hogy ne lehessen gyereked! - néztem rá mérgesen, majd megpusziltam Alkonyt és visszamentem a házba.
-    Tudod a kis termeteddel és az ártatlan kinézeteddel elég nehéz félni tőled! - nevetett ki Louis.
-    Igen? - fordultam meg karba tett kézzel mérgesen.
-    Hagyjuk! Még tényleg kiherélsz! - emelte magasba a kezét védekezően Louis.
-    Szerintem is! - mondtam. - Most, vigyél fel az emeletre! - léptem elé, mint valami kis főnökasszony és a nyakába kapaszkodtam, mire az ölébe kapott szórakozottan.
-    Tessék! - tett le a szobámban Louis.
-    Köszönöm! - mosolyodtam el, majd kihúztam a fiókot és egy bugyit az ágyra dobtam.

Tovább válogattam, majd egy hálóing szerű pólót vettem ki, amit nagyon imádok.
-    Menni fog egyedül? - kérdezte Louis.
-    Megoldom. - sóhajtottam halkan.
Louis kiment. A zuhanyzással voltak nehézségeim, de egész jól sikerült, majd mikor kiléptem megcsúsztam a vízen amit kifröcsköltem és hatalmasat estem és sikítottam egyet. Hallottam, ahogy nyílik a szobám ajtaja és valakik bejönnek. Megpróbáltam felkelni, de egyszerűen nem volt elég erőm és mindenem fájt.
-    Sarah, jól vagy? - kérdezte Stan ijedten.
-    Be ne gyere! - sikítottam ijedten.
-    Bemegyek! - hallottam Louis hangját is.
-    Ne! - mondtam. - Louis, ne gyere be! - habogtam össze vissza, de már nyílt az ajtó. - Nem hallod? - kérdeztem mérgesen és próbáltam eltakarni magam.
Louis belépett, majd rögtön becsukta maga után az ajtót.
-   Mond, te süket vagy, vagy hülye? - kérdeztem.
-   Sarah, láttalak már ruha nélkül! - mondta.
-   Igen, de akkor a barátnőd voltam, most nem vagyok! - mondtam szégyenlősen.
-   Segítek! - mondta, majd lassan és óvatosan felállított. - Fáj valamid? - kérdezte.
-   Tehát hülye! - sóhajtottam. - Mindenem!
Louis elvette a törölközőt, mire közbe szóltam.
-   Meg tudok törölközni! - mondtam. - Köszönöm, de nyugodtan kimehetsz!
-   Sarah, vérzik a lábad és most tisztáztuk, hogy mindened fáj! Ne légy már ilyen gyerekes! - mondta a szemembe nézve.
-   Akkor is tök kínos! - mondtam, mire sóhajtott.
Végül Louis megtörölt és segített felvenni a pizsamámat is.
-   Úgy érzem magam, mintha egy nyugdíjas otthonban lennék! - mondtam.
-   Azért örülnél neki, ha ilyen srácok ápolgatnának, nem? - kérdezte vigyorogva.
-   Egoista! - csaptam meg a törölközővel mosolyogva.
-   Tartozol egy fürdetéssel! - kacsintott.
-   Louis! - szóltam rá. - Először is Danielle biztosan szívesen vállalja Én, pedig nem igazán állok készen ilyenekre. - sóhajtottam. - Ettől az egésztől is féltem.
-   Segítek túl jutni rajta, ígérem! - mondta, mire halványan elmosolyodtam és bólintottam.
-   Köszönöm, de ez... elég zavarba ejtő volt és gondolom nem akarod, hogy elmondjuk Daniellenek? - mondta, de végül kérdés lett.
-   Nem szégyenlem, hogy segítettem neked, de ez lehetne a mi kis titkunk. - mondta, mire bólintottam.
-   Gondolom eleged van belőlem! - mondtam, majd elindultam bicegve az ajtó felé.
-   Nem, segítek bekötni a lábad! - mondta, majd az ágyamra ültem és bekente, majd bekötötte a lábam.
-   Köszönöm! - mosolyogtam rá. - Igazából mindent!
-   Sarah, Én... - sóhajtott. - Nem tudok úgy tenni, mintha nem lett volna köztünk ezelőtt semmi...