~Louis~
Már megint késésben voltam, pedig időben kezdtem készülődni! Persze nem könnyű olyan hamar elindulni, ha az ember barátnője a konyhában, csupán egy lenge gombolatlan ingben és fehérneműben táncikálva és dúdolva készíti a reggelit.
Gyorsan suhantam át az utcákon a gördeszkám segítségével, mely halk zajjal jelezte, hogy az út nem tökéletesen sima. A deszkám zaját mégis elnyomta a levelek halk susogása, ahogy összeérnek a lágy szellő miatt, valamint az autók zaja, amik ritkán elhúztak mellettem. Gyorsan előkaptam a telefonom és leellenőriztem az időt.
Csak 5 perc késés.
Gyorsítottam a tempómon, de a késés már biztos volt.
Mikor végre megérkeztem a focipálya mellé, leszálltam a gördeszkáról, melyet hanyagul a hónom alá csaptam és úgy indultam az öltözőbe. Hallottam a haverjaim hangos nevetését.
- Itt! - intettem hanyag lazasággal vigyorogva, miközben gyorsan kinyitottam a szekrényemet.
- Tommo, Te soha se tudsz időben megjelenni? - röhögött a padon ülve Stan, aki már át volt öltözve.
- Most csak 3 percet késtem! - rántottam vállat, miközben a szekrényből kidobáltam a padra a gyűrött ruhákat, majd a szekrénybe tettem a deszkám, a telefonom és a kulcsom.
- Még mindig jobb, mint a múltheti fél óra. - röhögött fel Oli, mire Én is elnevettem magam.
- Nem tehetek róla, hogy a barátnőm egy bomba nő! - rántottam vállat röhögve, majd lekaptam a pólómat és átvettem a másikat.
- Jól van, másról se hallunk, csak róla! - forgatta a szemét röhögve Luke. - Louis vagyok és szerelmes! - nyekergett, mire hozzá vágtam a cipőmet és mind felröhögtünk.
- Lányok, aki 2 percen belül nincs a pályán, kitakarítja a WC-t! - nyitott be az edző, mire villám gyorsan rúgtam le a cipőmet és dobtam be a szekrénybe, de szerencsétlenségemre pont észrevett az edző. - Tomlinson, csak nem megint késtél?! - forgatta a szemét.
- Csak a barátnőjét dugta indulás helyett! - röhögött Calvin, mire elröhögte magát mindenki, de Én megcsaptam a nadrágommal.
Az edző is röhögve ment ki. Gyorsan cseréltem le a nadrágom, majd felvettem a zoknim és a cipőmet is.
Ahogy kiléptünk a pályára megpillantottunk egy lány csapatot. Természetesen ők nem fociztak, igazából még sosem láttuk őket. Éppen egy igencsak csajos autóból kászálódtak ki mind a 4-en nagyokat nevetve.
- Stefy, hozd már a táskámat! - nyomta a vöröske kezébe nevetve egy szőke hajú nagyon vékony, tökéletes alakú lány.
- Hát hogy ne hoznám kedves Angela hercegnő! - vette el tőle nevetve a vörös, aki egyébként vezetett.
- Lányok, olyan hangosak vagytok, hogy a vakondok is megsüketülnek a földben! - nevetett egy fekete hajú lányka.
- Vegyél a nyakadba! - lépett mellé a legalacsonyabb csaj, akinek nagy, göndör hajkoronája volt.
- Jó, gyere! - sóhajtott a fekete hajú, majd a kicsi lány - valószínű valami tornász lehetett - egy szaltó után érkezett a barátnője nyakába.
- Annyira hülyék vagytok! - nevetett Stefy.
- Kuss már, mindenki minket néz! - nevetett a picike a fekete hajú nyakában.
- Egy ilyen ugrás után és mivel olyan hanggal vagyunk, mint egy komplett szurkoló tábor egy gól után, engem annyira nem lep meg! - nevetett a fekete hajú.
- Ó, mert Te olyan halk vagy kis Eperke! - nevetett a vörös.
Jó, ez nyilván egy becenév, de Eperke?! Tudom ki eperke, a piros hajú mesecsaj, de ez mi?! Persze aranyos lánynak tűnt, de eperke?
- Utállak! - nevetett "Eperke".
- Ne már, fociznak! - nyafogott felénk mutatva Angela.
- És Te nem tudsz? - fordult felé vigyorogva Stefy.
- Stefy, nem fogunk focizni! - vágta rá a pici borzi lányka.
- Miért? - vigyorgott az Eperke.
- Állj meg! - nyafogott a kicsi, mire a fekete hajú megállt, majd a picike lazán hátra dőlt, így kézenállásba érkezett a fűre, majd lábait átlökte, így hídban végezte, ahonnan könnyedén felállt.
- Na, ha befejezted a bemutatót, akkor gyertek! - mondta Stefy, majd felénk igyekeztek. - Sziasztok! - vigyorgott.
- Nagyon örülünk lányok, de itt edzés lenne! - nézett az edző a 4 csajra.
- Nekem ne mondja meg mi lenne itt, mert... - mondta volna a kicsi borzos, mire a fekete hajú csajszi befogta a száját.
- Alexa, még mindig 150 centi vagy és egy focicsapat vesz körül, ha kérhetem ne keménykedj! - mondta, mire elnevettük magunkat.
- Oké. - morogta.
- Bocsi, nem akartunk zavar... - mondta volna "Eperke", de a Stefy közbe vágott.
- Mi lenne, ha játszanánk egymás ellen? - vigyorgott.
- Ezt nem hiszem el! - horkantotta "Eperke". - Húzzunk haza, vagy nekem annyira mindegy, de itt zavarunk!
- Nem zavartok, benne vagyunk. - bólogatott vigyorogva az edzőnk.
Igazából az összes lány kicsi volt hozzánk képest, pedig Én sem vagyok nagyon magas.
Eperke tűnt a legfélősebbnek, ijedten nézett végig az edzőn, majd rajtunk.
- Miért akarunk mindenképpen kikapni? - nézett a lányokra.
- Ne fossál már! - vigyorgott rá a picike. - Amúgy is, Te nézel a bátyáddal focit mindig!
- Először is, nézni nyilván könnyebb, mint játszani, ráadásul Én nem nézem, alszom! - nézett rá karba tett kézzel.
- Nem harapunk! - vigyorgott a csajszira Stan.
- Az jó, mert mi igen! - vigyorgott rá karba tett kézzel.
- Én nem maradok. - mondta, majd megindult az egyik irányba.
- Maradtok? - mosolyogtam a többiekre, akik bólogattak.
- Mi baja? - biccentett a már kissé messzebb járó fekete hajú felé Oli.
- Nehéz időszaka van, de amúgy is ilyen. - mosolygott ránk biztatóan Angela. - Holnapra már megbékél.
Igen, határozottan ilyennek látszott a lány és felettébb bizalmatlannak. Valami nagyon fura volt benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése