2. évad 29. rész

Reggel megint csak a kutyáim voltak mellettem. Mikor érkezett egy SMS-em Louistól.
"Edzésen vagyok, ha szeretnél lepj meg! :)"
"Most, hogy közölted, hogy lepjelek meg nagy meglepi lesz!"
Erre nem válaszolt, így Én csak gyorsan megmosakodtam és felöltöztem. Az Jacktől kapott pólómat vettem fel és egy szürke kopott farmert hozzá, pedig a fekete Vans cipőmet. A hajamat kiengedve hagytam és Rebellé varázsolódtam. Lementem, köszöntem a népnek, kiengedtem a kertbe az ebeket, dobtam egy puszit a galambnak, majd bepattantam a kocsimba és elindultam. Az egyik piros lámpánál egy ismerős alakot pillantottam meg a visszapillantóból. Az autót is felismertem. Charlie is engem figyelt és Én halálra rémültem, de fapofával néztem előre, majd mikor a lámpa zöldre váltott gázt adtam. Ideges voltam, de aztán megpróbáltam nem figyelni rá. Mikor megálltam a parkolóban, hátra pillantva már nem láttam. Körülnéztem, sóhajtottam és kiszálltam. Legszívesebben elszívtam volna egy cigit, de féltem egyedül kint maradni, így beriasztottam a kocsim és sietve bementem. Mikor beléptem, nem bírtam tovább magamban tartani, sírva fakadtam. Mikor lassacskán megnyugodtam, a pálya felé indultam. Ahogy kiléptem, az edző intett, de rá se néztem. Éreztem Louis tekintetét magamon, majd annak ellenére, hogy imádkoztam, hogy ne jöjjön oda, mégis rohant és megállt előttem.
-    Mi történt? - kérdezte ijedten.
-    Semmi, minden rendben. - mondtam, de nem néztem rá, csak a cipőnket.
-    Ismerlek Törpe! - fogta kezei közé az arcom és felemelte, hogy a szemébe nézzek. - Sírtál, vagyis valami nagy baj van! - mondta és letörölte a szökevény könnyeimet is.
-    Mögöttem volt. - mondtam és kitört belőlem a sírás. - Követett! Engem nézett! Félek. Nem akarok vele lenni, találkozni vele, látni sem akarom! - mondta zokogva és Tommo karjai közé bújtam.
-    De ki volt? - kérdezte.
-    Charlie. - mondtam halkan, de hallotta, ugyanis éreztem, ahogy izmai megfeszülnek.
Én megmarkoltam a pólóját és csak szorítottam magamhoz.
-     Minden rendben lesz! - suttogta a hajamba. - Vigyázom rád, ígérem! - simogatta a hátam. - Hazamegyünk!
-     Nem! - vágtam rá. - Edzésed van! Én megyek haza, te maradsz! - mondtam határozottan.
-     Mindig ilyen akaratos vagy! - simogattam meg az arcom mosolyogva. - De nélkülem nem mehetsz sehova! - mondta.
-     Általános helyzetben mint tudod egy ilyen mondat miatt már rég nem itt lennék, de a jelenlegi helyzetet nem megyek el és nem vágok hisztit! - mondtam, mire elmosolyodott és megcsókolt.
-     Köszönöm és tudod, hogy más helyzetben nem mernék neked ilyet mondani! - tűrt a fülem mögé pár tincset, majd megpuszilta az arcom és visszament a pályára.
Én leültem az edző széke mellé, ugyanis sose ül a székében, mindig feláll és üvöltözik. Az edzés elterelte a figyelmem, ugyanis azon gondolkoztam, hogy hogyan bírják ezt az edzőt:
Hogy viselik el, hogy így üvölt velük?
Úgy, hogy focisták!
Jó, de Én már rég odamentem volna hozzá és akkor pofont adtam volna neki, hogy egy évtizedig egy irányba megy!
Tudod, nekik normális a vérmérsékletük és nem idegbeteg agresszív állatok, mint egyesek!
Jó, de itt csicskáztatja őket, meg magyaráz közben meg mutogat, de nem csinálja meg!
De megtudná, csak mivel edző, megteheti!
Így vitatkoztam magammal. És arra jutottam, hogy Én akkor sem bírnám ki! Lehet, hogy sokkal erősebb nálam, de Én meg sokkal agresszívabb vagyok és nincsenek szabályaim, harapok és csípek is, ha kell! Tehát igen, simán nekimennék ennek az edzőnek, nem zavarna, hogy kétszer akkora mint Én! Tovább megyek, ha ilyen lenne velem ez a focicsapat, Én annak is nekimegyek! Mindenkinek! Bedumálsz nekem? Csak kerülj a kezeim közé! - Igen, agresszív vagyok! - De hát ezért nem vagyok focista! Na jó, meg azért sem, mert lusta vagyok, lassú, utálom a focit, nincs hozzá tehetségem és ha Louis nem lenne a pályán nemhogy nem nézném, már aludnék! Tehát ez nem az Én sportágam, ez biztos. Arról ne is beszéljünk, hogy van bíró! Hát ha nekem meccsem lenne, az úgy nézne ki, hogy bemondanák előre, hogy ha a kicsi szőke megindul valaki felé, ez meg se álljon az autójáig! A bíró, Ő meg nagyon bátor legyen, vagy egy hústorony, mert ha nekem bedumál, lenyomom a torkán a sípot!
-    Itt vagy? - lengette meg előttem a kezét Louis.
-    Nem. Megtárgyaltam magammal, hogy miért nem vagy és leszek focista! - mondta.
-    És miért? - kérdezte mosolyogva.
-    Mert első lenne az edzőm, akit megfojtanék, aztán az ellenfél, a bírónak meg lenyomnám a torkán a szép kis sípját! - mondtam, mire Louis elnevette magát.
-    Sajnos ez így lenne! - nevetett.
-    Meg azért sem, mert rajtad kívül semmi nem köt ehhez a sporthoz! - mondtam.
-    Jól van kis focista, várj meg itt! - puszilta meg a fejem mosolyogva Louis az öltöző előtt.
Én leültem, majd vártam. Előkaptam a telefonom, de semmi izgalmas nem volt rajta. Mikor Louis megérkezett, szorosan mellé álltam és megfogtam a kezét.
-    Utánam jössz kocsival! - nézett rám szigorúan.
-    Tudod, hogy nagyon szeretem, mikor magyarázol! - néztem rá mérgesen.
-    Tudom! - mosolyodott el. - Viszont ismerlek és nem tudjuk, hogy követ-e! Ha száguldozol, szokásod szerint, valószínű, hogy felismer! - mondta, mire bólintottam.
Végig Louis mögött vánszorogtam. Mikor megálltunk, az összes idegesség amit száguldozással szoktam levezetni bennem volt, így idegesen vágtam be a kocsim ajtaját és betrappoltam a házba, majd a konyhába és egy poharat idegből bevágtam a mosogatóba, ami össze vissza tört amire viszont nem számítottam, hogy a kezembe is hullott egy-két szilánk.
-    Mi történt? - kérdezte Lola.
-    Semmi! - mondtam idegesen.
-    Idegrohamot kapott! - mondta Roxy.
-    Louis! - kiabáltam. - Nem akarod kiszedni az alkaromból a szilánkokat? - kérdeztem, mire sóhajtva bejött.
-    Hogyan? - kérdezte, mire a mosogatóra mutattam.
-    Mégis miért jó? - kérdezte.
-    Nem tudom, dühből! - mondtam.
-    Ne sikíts, jó? - kérdezte.
-    Oké, de óvatosan szedd ki! - mondtam, majd összeszorítottam a szemem, mire megfogta a szilánkot és hirtelen kiszedte.
Én a sértetlen kezemet ökölbe szorítottam. Mikor az összessel kész lett bekötötte, majd magához húzott.
-    Te méregzsák! - mosolygott, majd megpuszilt.
-    Most jobban bírtam, mint a múltkor! - mondtam.
-    Igen, mivel nem visítottál! - mondta nevetve.
-    Jó, kíváncsi lennék, te hogy bírnád! - néztem fel rá.
-    Sehogy! Én nem vagyok idegbeteg! - mondta.
-    Én meg igen! - rántottam vállat, majd Louis elnevette magát.
-    Legalább beismered! - nevetett.
Az egész napunk ilyen "családi" nap volt. Nagyon vidámak voltunk, elfelejtették velem, hogy Charliet láttam.

* Másnap délelőtt *

Mindenki elment itthonról. Lola, Zayn és Benji a szüleinkhez utaztak, Harry és Roxy csak randizni mentek, Liam és Jesy elutaztak, hogy kicsit kettesben legyenek, Niall és Becky, pedig csak vásárolni mentek. Louisnak természetesen edzése van. Én úgy döntöttem, nincs mitől félnem, így elindultam kávézóba. A kávémmal sétálgattam egy parkban, készítettem pár képet rajongókkal, majd elindultam haza. Mikor nyitottam a kaput, hirtelen valaki elkapta a karom, a kezét a számra szorította, majd bedobott az ismerős kocsiba. Charlie volt. Remegve zokogtam a hátsó ülésen. Elvette tőlem a telefonomat, majd csinált vele valamit. A telepre vitt. 

-    Jaj ne sírj már kincsem! - nyitotta ki nekem az ajtót, mire óvatosan kiszálltam. 

-    Engedj el! - kérleltem remegve. 

-    Megtettem Rebel, de nem kerestél! Megígértem, hogy találkozunk még! Most már velem leszel egész életedben! Természetesen mindenhova elmehetsz, de mindenki úgy fogja tudni, hogy a csajom vagy! A kis barátodnak megmondod, hogy megcsaltad velem és engem szeretsz! - mondta. 

-    Nem! - sikítottam. - Louist szeretem! El fog jönni értem! - mondtam sírva. 

-    Nem fog csillagom! Úgy tudja, hogy vásárolni mentél! - mutatta meg az üzeneteimet. 

Küldött egy SMS-t Louisnak. 

-    Charlie! - rogytam össze zokogva. - Nem teheted! - törölgettem a könnyeim. 

-    De megtettem! - nevetett. - Szeretsz! - rántott magához erőszakosan és megcsókolt, de nem csókoltam vissza, mire erősen felpofozott. 

Undorral, de visszacsókoltam. 

-    Most hazaviszlek és ha nem mondod el neki és a többi kis féregnek, megölöm! - fenyegetett. - Felfogtad szerelmem? - kérdezte idegesen. 

Én remegve bólintottam. 

Visszaültetett az autóba. 

-    Töröld le a savanyú képed, mielőtt beverem! - kiabált, mire abbahagytam a sírást és megigazítottam a sminkem. 

A ház előtt sóhajtottam. Louis autója ott állt. Sóhajtva vettem el a táskám, majd bevágtam Charlie kocsijának az ajtaját és bementem. 

-    Az Charlie kocsija? - kérdezte ijedten. 

-    Louis szakítani akarok! - mondtam. 

El sem hiszem, hogy ezt mondtam, mikor boldog voltam! 

-    Mi? - nézett szomorúan és hitetlenül. - Mit tettem? 

-    Semmit, megcsaltalak. - sóhajtottam. - Charlieval. - hagytam kis szünetet. - Őt szeretem. - mondtam. 

-    Ez vicc? - kérdezte. - Mert akkor rohadtul nem vicces!

-    Nem Louis, ez komoly! - mondtam, majd sóhajtottam. - Sajnálom! - mondtam, de nem azt sajnáltam, hogy megcsaltam, mivel nem tettem, hanem hogy ezt kell tennem, de nem játszhatok az életével. 

-   Én is! - mondta könnyes szemekkel, majd belebújt a cipőjébe és elviharzott. 

Én zokogva felrohantam a szobámba és csak sírtam. 

-   Mi a baj? - nyitott be ijedten Becky. 

Nem mondhattam el neki. 

-   Megcsaltam Louist! - mondtam, mire döbbenten nézett rám. 

-   De... kivel? - kérdezte. 

-   Charlieval. - sóhajtottam. - Szeretem Charliet! - vallottam be, bár egyáltalán nem ez volt az igazság. 

-   És Tommo? - kérdezte. 

-   Elmondtam neki. - mondtam. - Szakítottunk. 

-   Remélem helyesen döntöttél! - szorított magához. - Ha boldog leszel vele és tényleg Őt szereted, ne ásd el magad! - mondta és elmosolyodott. 

Bár elmondhatnám, mennyire gyűlölöm és hogy Louist szeretem! De meg kell óvjam a barátaimat, a családomat és legfőképp Louist! Lehet, hogy nem lehetek boldog, de legalább Ő legyen az és ne essen semmi baja! Abba belehalnék, ha egy ujjal is hozzáérne valaki! Ha Charlie nekiugrana, Én puszta kézzel fojtanám meg. Szeretem Louist és soha nem hagyom, hogy bántsa! Louisnak nincs szüksége rám és a zűrös ügyeimre! Lehet, hogy egyedül maradok, de Őt az életem árárán is meg fogom óvni!